Egységesen lépnének fel az európai romák a migráció ellen, emiatt is alakítanak egyesületet magyar kezdeményezésre. Lakatos Attila cigány vajda azt nyilatkozta a Magyar Időknek: a romáknak meg kell védeniük gyerekeiket, családjukat, munkájukat és az országot, amiben élnek, ezért nemet kell mondani a bevándorlásra.

Európai Romák Egyesülete néven civil szervezet bont zászlót szombaton Miskolcon; az alakuló ülésen hazai, elsősorban Borsod megyei cigány szervezetek mellett határon túliak – erdélyiek, felvidékiek és kárpátaljaiak – is részt vesznek. A kezdeményezés egyik vezéralakja Lakatos Attila Borsod megyei cigány vajda, aki várhatóan az egyesület elnöke is lesz. – Látva a folyamatokat, másfél-két hónapja merült fel bennünk, hogy össze kellene fogni az európai romákat, hogy a migránskérdésben is együtt tudjuk képviselni az érdekeinket – hangsúlyozta a Magyar Időknek Lakatos Attila.

Meg kell védenünk az országot, a közfoglalkoztatást, ami jól működik, és amiért hálásak vagyunk – szögezte le a Borsod megyei cigány vajda. Lakatos Attila kijelentette azt is: október 2-án mindenkinek el kell menni voksolni, és nemmel kell szavazni. – Mi magyarok és romák több száz éve együtt élünk az országban, ismerjük egymás nyelvét, kultúráját. E kérdésben egységesen nemet kell mondanunk – hangoztatta a borsodi cigány vajda.

Az bizonyára véletlen egybeesés, hogy közvetlen azután jelentették be, hogy a kormánypárt vezető politikusai, Kövér László és Lázár János is arról beszéltek: a romáknak nyújtott segélyek rovására megy, ha a menekültek ellátására is költeni kell – mutatott rá a Népszabadság.

68 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
A hülyéket pillanatok alatt meg lehet vezetni...nem csodálkozom, hogy a cigányok már másnap összefogtak ahogy belebegtették, neki, hogy veszélybena segíj.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
dr. prédikátor
Ne riogassá mán te!!!há ti is csak egy migráncs vagytok!!!Több száz éve itt vagytok és még mindíg nem illeszkedtetek be, akko mit akarsz???,
Aki Én
A nemzeti vajda hatott a borsodi vajdára. Ez ám az együttműködés. Valahogy be kell terelni a romákat a választóhelyiségbe.
Maxipocak
@Aki Én: a kajajegy már ezek szerint nem elég...Az persze már egyiknek sem jut el az agyáig, hogy ez akkora ordas hazugság, mint ide Bilbao...
Macskaszem
Szerintem orbán tezsvír még mindig sokallja a segílyeket ebben a csodás munkaalapú társadalomban, úgyhogy akármire szavaznak is a romák, meg fogja nyesegetni a segílykét, és ráfogja a migráncsokra. A migráncs ápol és eltakar. Minden disznóságot.
krumpli
Azér a qrva szájukat ezek egyből össze tudnak fogni... :O
Jozefina
Lakatos Attila cigányvajda, vajon közmunkából tengeti életét??? Az eszében sem jut, hogy ők is csak egy bevándorlók a sok közül??? Vajon mennyi közpénzt fog ezért leszakítani. Vajon felemelte-e szavát a mélyszegénységben élő cigánycsaládok sorsának, életének javítása érdekében???
Hellcat
A hülyéket pillanatok alatt meg lehet vezetni...nem csodálkozom, hogy a cigányok már másnap összefogtak ahogy belebegtették, neki, hogy veszélybena segíj.
Aki Én
@krumpli: Már úgy érted orbán és a romák? Mi ebben a meglepő? Azonos nyelvet beszélnek.
krumpli
@Aki Én: Tom hogy rájuk támaszkodnak, de itt most az Európai c..ányokról beszélnek... Lehet ők előbb lépnek mint a töttyedt fehér ember.
magyarbakancs
A cigány vegye a fáradságot,hogy tanuljon és ne a markát tartsa a segély osztáskor.
6 évtizedem alatt én még nem láttam vonaton,buszon,metrón utazás közben olvasni könyvet,újságot cigányt.
Legfeljebb more zenét üvöltetett ni mobiltelefonról.
volvós
Hállod-e wajda !! Mikor csumidáztad utoljára a mindzsót ??
Mármint a mutterét?? Purdék rendben ??? Ótvar vagy te is,
mint a Mé - szaros rokonod :-)))
nezelodo
Húúúú ez szíven ütött!! Már a romák is, de előbb a munkájukat (segélyüket) védik meg a migráktól. Dakota tesókáim, nem akarnak azok a migrák itt maradni és dolgozni. Ez utóbbiban hajaztok egymásra, tisztelet a kevés kivételnek.
Az pedig aki ezt kiagyalta, és a megbízóik is, velejéig romlott gonosz emberek, azon munkálkodnak, hogy egymásnak uszítsák a társadalom különböző rétegeit. Lehet, hogy újra kell értelmezni a hazaárulás fogalmát, de tartok tőle, ez eddig is levezethető volt a tetteikből.
varrólány
Na ha már ők is félnek tényleg baj van!
Lehet az éjszakai műszakjukat féltik! ?
Bringás
Na, libsiék aztán most vannak a legnagyobb kakában! Eddig mindig a "mélyszegényeket" (értsd cigányok) tolták maguk előtt, hogy Orbán megalázza őket a közmunkával és nem ad ingyen pénzt nekik, erre a cigók a közmunkát és Orbánt védik!
Na libsik, itt húztátok le magatokat a wc-n! :-)))))))))))))))))))))))))))))))9
Hellcat
@bencemacska: Olyan alultáplált szegény.
Cicamama55
A szegény magyar családok segélyezése már régen megszűnt, azzal már nem tudnak ijesztgetni hosszú évek óta...Magyarországon a magyarok kisemmizése folyik folyamatosan...A hátrányos helyzetű itt, a keményen dolgozó magyar származású kisember!
laja70
Véletlen, hogy a Magyar Idők szennylapban nyilatkozik?! Ez nem cigány, csak roma!
bencemacska
@laja70: Ne viccelj, ő a BAZ megyei cigányvajda!
Alias: Európai Romák Egyesülete leendő elnöke!
Rózsika Hatházi
Úgy tűnik, igen hamar elfelejtették azt, amikor Ózdon, vagy hol elzárták a vizet az utcájukban. A tudjukkik. :)))
Cicamama55
Akkor ezek szerint Farkas Flórián migráns. A romákra szánt pénzt elnyelte...
laja70
bencemacska Hogy tisztába légy a dolgokkal:
A cigány nyelveken a "rom"-szó egyszerűen (hímnemű) embert jelent. Nőnemű megfelelője a "romní". A máig Indiában élő rokon-népességek egyike, a domba (hangzóváltással: romba) is így nevezi magát. Ez tehát a cigányság egy részének - saját maga megjelölésére használt - népneve, amelyet az oláh cigányok és a magyar cigányok (romungrók) a többségi társadalom részéről nem vesznek szívesen: ők cigányoknak nevezik önmagukat. 
A "rom" megnevezést egész Európában liberális média-nyomásra, a "politikai korrektség" (PC) álszent nevében kezdték erőltetni. A szélső-baloldali, önjelölt "véleményvezérek" úgy tűnik, azt hiszik, hogy az emberek, dolgok és jelenségek "átnevezésével" az emberek, dolgok és jelenségek maguk is megváltoznak. Mivel a cigányság túlnyomó része az egész kontinensen szembe helyezkedik a társadalmi együttélési szabályokkal (az írott törvényekkel is!), ezért tehát súlyos gondot okoz, amelynek forrását az életidegen és hazudozó liberális értelmiség a többségi társadalmak "rasszizmusában" látja, minden erejével azon mesterkedik, hogy ezt a beilleszkedetlen, parazitaként élő tömegeket "szalonképesen"..átnevezze. Mától nem "cigány", hanem..."rom". A brüsszeli, párizsi, rózsadombi "jogvédő" lila ködösök minden további nélkül úgy gondolják, hogy ezzel a cigányság egycsapásra méltóságteljes, tiszteletre méltó, jogkövető nemzeti kisebbséggé válik. Ostoba fajankók! 
Az a cigány ember, aki be akar illeszkedni az őt befogadó társadalomba, megtette eddig is és a jövőben is meg fogja tenni - sikeresen. Sok ilyen példa van. Az ilyen ember nyiltan és jogosan, öntudatosan vallja: cigány vagyok. A tisztességes többséginek ez ellen semmi kifogása. 
Átlátszó, nevetséges és undorító (de leginkább: veszélyes) ugyanakkor a tanár- és orvosverő, lincselő, 14 évesen már idősember-gyilkos bűnöző cigányt ezerrel..romázni, ezzel is megpróbálva elhazudni a bűnét. 
Veleda
Egy nyavaját akarnak ezek összefogni. Még hogy egy a kultúránk, és egy az érdekünk? Ne röhögtessé mán.
Egyszerűen arról van szó, hogy féltik az állam által adott juttatásaikat. A sok purdé a potenciális családeltartó. A gyerekek által kapott segélyekből élnek.
Sokszor kihasználva a lehetőségeket, a gyerekek betegsége után kapják a segélyt és a közgyógy ellátást. Ésatöbbit.
Fogalmuk sincs, hogy mi zajlik a keleti országokban, nem is ismerik az ottani népeket.
csengerine
Ennek a vajdának sem a lába fáj. Oszt miért nem Flóri ellen fognak össze? Ide vezet az elmebeteg kormány gyűlöletkeltése. Hajrá Magyarország! Hajrá romák! Megérdemlitek élőisteneteket. "Oszt jónapot!"
Cicamama55
@Bringás: A romák a Fidesz egy tál lencséért szavazó bázisa volt mindig.
Bringás
@Cicamama55: Bocsika, de volt hogy a szocik pár konzervért vették meg őket. Ezt ne felejtsük!
Cicamama55
@Bringás: Én nem tudok ilyenről, mert a mi környékünkön kezdettől fogva a Fidesz vendégelte meg őket egy ingyen ebéddel, sőt ígérgettek nekik fűt-fát. Hangfelvétel is készült ilyen paktumról, sőt amikor nem nyert az újra választáskor, helyben is hagyták, mert nem kapták meg, amit beígért nekik a választásért cserébe. A romák, maguk elmondták, hogy amikor a gyorstalpalóra felvették őket, -romaprogram keretében-az emlékezetükbe vésték, hogy a választáskor nehogy elfelejtsék, ki volt a jótevőjük!
Bringás
@Cicamama55: Aki gyorsan ad, az kétszer ad!
Cicamama55
@Bringás: Ön szerint, miért nem F Flóriántól kérik számon a rengeteg pénzt, melyet "elfelejtett" a romák felzárkóztatására költeni?!
Mézike
Erre most mit lehet mondani?
megköszöni az 52 ezer forintos közmunkát, és azt hogy ha az ember 52 ezerért támasztja a lapátot akkor az asszony egy fillért se kap, Együtt élnek a magyarokkal? Lókukit neki! Ez nem együtt élés, ez valami borzalom!
Cicamama55
@Bringás: A szólás igaz, de itt nem helytálló. Több éve nincs meg a F Flórián által lenyúlt pénz, amit pont nekik kellett volna adni...Nemhogy gyorsan, de lassan sem kapják meg soha a rászorulók.
Cicamama55
@Bringás: Édes kis "Tricikli" ki az?! =D Szerintem egyre gondolunk! :)
Bringás
@Cicamama55: Mama!
Én tegeznélek, mert az etikett így működik!
Kineveztek egy politikust a hullámok simítására. Lop. ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ istenem, nem azért mert cigány, hanem megtévedt!
Tegyük fel becsületesen szétosztja. Mi lenne? Csak nem ellopnák? Nem ő, hanem a Hegedűs Zsuzsa segélyezettjei, akik a vetőmagot azonnal eladták!
Ennyi a sajnálatom!
justhpeter
Orbán, aki a segéllyel riogatja a tanulatlan cigányokat, aljasabb és mocskosabb bármely románál. A fideSS miniszterelnöke az ország szégyene.
tothjani
És azért milyen érdekes a migránsok elleni népszavazást nem a Kopaszok kezdeményezték, pedig ugye a nép nem akar idegenekkel élni, hanem a PÁRT!
És a PÁRTnak kell elmagyarázni a népnek hogy miért is nem akarnak.
Persze Hitler is elmagyarázta hogy a fegyverkezésre költött milliárdok után, azért nincs pénze az országnak, mert a Zsidók!! :(
Cicamama55
@Bringás: Én nem szoktam az etikettet betartani, mindenkit magázok. Akikkel többször "beszélgetek", azokat szoktam letegezni. :) A romák felzárkóztatását a mély szegénységben élő emberek megsegítésével kell elindítani,mint ahogy a házat is az alapozással kell kezdeni...Nem a migránsok tüntették el azt a pénzt, hanem a romák vezetője. S itt visszakanyarodtunk a téma címéhez. Volt pénz kimondottan a romákra, de eltűnt és senki nem keresi! Valószínű tudják, hol landolt...
bencemacska
@laja70: ma, 17:25
Köszönöm az oktatást, de nem tudom miből gondolod, hogy nem értem, éppen ezt emeltem ki. Csak én képtelen vagyok ennyit írni! Aki akarja úgyis érti, aki nem az meg nem is akarja!
Aki az ominózus nyilatkozatot adta: az a Borsod megyei CIGÁNY VAJDA, aki holnaptól megalapítja az Európai Romák Egyesületét, amelynek ő lesz az elnöke.(Fényképét belinkeltem)
namihami
Hát ez jó volt. Ilyenből még sokkal több kellene és a napjaink testet-lelket üdítő röhögéssel telnének el. Vezetőink áldásos tevékenysége úgysem ad túl sok vidámságra okot számunkra, legalább az ilyen címeres barmok országépítő munkája hozhat némi felüdülést.
Hiába no, ha a hülyeség párosul a szorgalommal, na abból csodák alakulnak ki.
Bringás
@Cicamama55: Nos tündérbogár én teszek rá miképp szoktad, én tegezlek!
Szóval mami cica: A romák úgy 500 éve élnek itt. Kérem az eredményt, mit tudsz felmutatni? Európában hol illeszkedtek be? Tudod kell a példa!
Izgatottan várom, hogy válaszolj! Nem jó példa és nem a tömeges példa!

Várom kiscsillag érdemi, jogvédő válaszod!
Mézike
@Cicamama55: Most egy cseppet vitatkoznék veled. Történetesen tudom hogy miért nem lehet a romákat felzárkóztatni.Ha akarod ezer példát tudok felhozni..., nem az összes pénzt lopták el amit erre küldött az unio.
Cicamama55
@Bringás:Ez már beszélgetésnek számít! :) Itt szövegértési problémád lehet, mert én nem a beilleszkedésről szóltam, hanem a programra fordított pénzről, annak eltűnéséről. Nem én, hanem a kormány riogatja a romákat, hogy a migránsok miatt nem marad majd rájuk pénz...A kormány felé kell ezt a kérdést feltenni, akik immár 4+6 éve vannak a nyeregben. Én csak sima hozzászóló vagyok, akinek kezdettől fogva zömében roma családok a kliensei. Hála Istennek, béke van közöttünk...
Cicamama55
@Mézike: Én is tudom, NINCS ott vita közöttünk! De ez a cikk "Bejött a segéllyel riogatás, a romák ugranak a migránsokra" címmel, a pénzről szól. Mert ezzel lehet megfogni legjobban a polgárokat, s nem csak a romákat...Ezt érti mindenki.
Mézike
@Cicamama55: Na akkor olvasd el mit írtam 18.29-kor.:-)
papa.49
Kicsit kíváncsivá tett a vajda, vajon mivel is foglalkozik a vajdaságon kívül???
Bringás
@Cicamama55: Egyszer elbeszélgethetünk erről!
Cicamama55
@Mézike: Aki tanulni akar a romák közül, az most is megteheti. Sőt! Számtalan könnyítést kapnak. A gond azzal, azokkal van, akik nem akarnak tovább tanulni. Nincsenek üzemek, gyárak, ahová elhelyezkedhetnének, s mint régen, betanított munkásként dolgozhatnának. Akiknek ez a lehetőség még biztosított volt, ill. tovább tanultak, törekedtek arra, hogy a társadalomba beilleszkedve éljenek, s neveljék családjukat. Nagyon sok értékes ember van közöttük is. S érdekes módon, sokuknak most is van állandó munkahelyük. /Biztosan nem minden térségben van így.../ Volt Magyarországon hosszú időszak, amikor csupán a gyerekekre kapott pénzekből, segélyekből élt rengeteg roma család. Na az ő helyzetük a veszélyes. 40-50 éves embereket a munka világába bevezetni, kemény meló! Nincs szaktudásuk, nincs semmi felelősség érzetük...1-2 hónapos munka után elégedetlenkednek, hogy ennyi pénzért ezt nem csinálom, mert bizony annyit sem kap, mint előtte a segélye volt...Nem érdekli az, hogy a többi ember évtizedek óta gürcöl ugyanazért a pénzért, s mégsem ért el semmit, de csinálja, önerőből fenntartja, neveli a családját.. Mert úgy élt kezdettől fogva, hogy annyi gyereket vállalok, amennyit el tudok tartani, nem pedig segélyere ácsingózva. A nagycsaládot ne az államnak, hanem magának teremtse meg az ember. Nem közpénzekből kell családot nevelni. Én magam tisztelem, megvédem és segítem a tenni akaró embereket! A normális élethez való jog mindenkit megilletNE!
nezelodo
@Bringás: Azt a (lejárt szavatosságú konzervet a királycsináló Torgyán osztogatta, akinek a későbbiekben késtáblának használta a hátát a haszonélvező Orbán), úgyhogy ne csúsztass, ha kibírnád egyszer... Mert a "hála nem politikai kategória", mondá az istened.
sentinel216
Figyu, cigányok! A segíjkét imádott vezíretek fúrta meg. Neki sem jön az EU támogatás vagonszámra, nektek sem fog csordogálni tovább. Sajátjából nem fog titeket jól tartani. Vége a jó világnak! Szóltatok volna rá, hogy ne hergelje a nyugati fehér embert, mert elzárják a csapokat! Ne a migráncsokat okoljátok, hanem a fő vajdátokat, farkasflóri haverotokat és bandájukat.
Eriksson
@sentinel216: Ne strapáld magad, az írástudó cigányok nem ezen a fórumon képezik tovább magukat. :))
namihami
Nézd meg azt fotót a vajdáról. Ha ezek után még bármit, bármiről, bárhogyan magyarázni kell, akkor kilátástalan eset vagy.
Ezek, ilyenek (???) ugranak a migránsokra? Látatlanban inkább a migráncs.
Borsodi
Inkább törvénybe kellene foglalni,hogy csak Magyarországon élő, Magyar állampolgár aki betöltötte a 18 évét és nyolc osztállyal rendelkezik nem volt büntetve, az szavazhat.Agy halott emberek ne dönthessenek az országunk sorsáról. Segélyt meg úgy is el veszik mint a házakat.Hazug országban nehéz élni,ahol úgy regisztrálják az embereket közmunkára ha 8 osztálya van ,nagyon sok szakmunkás kénytelen letagadni a végzettségét.
Desischado
Érdekelne, hogy a vadja volt már közmunkán? Egyébként miből él ilyen jól? Herótom van már attól, hogy agyhalott birkák döntenek a fejem fölött a sorsunkról? Amikor orbán levitte a segélyt, és a közmunkabért, akkor hol volt ez a vajda és a követői? És mennyit kap ezért orbántól? Mert nem ingyen csinálja az biztos!
kissé felnőttem
dolgos kezeit szikár alakját elnézve agyon dolgozta magát az utóbbi hetekben, években.
szaboria1
Vajon a Vajdákon meg a slepjeik kivételével hány kövér cigány van még? Mert a nyomorban élőket neki is meg kellene nézni.
sokanvagyunk
Érthető, a pozitív diszkriminációban egész jól elvannak - a saríja törvényeitől igencsak kirázná őket a hideg.
Eriksson
Ne tagadjuk, azért a roma ha mást nem is, azt mindig tudja hol a helyzet kulcsa. S ott keresgél. Más népcsoportoknak is meg van a maguk kulcsa, mégis inkább a tárt kapukat követelik.
Mézike
@Cicamama55: Akkor ezt megbeszéltük! :-)
szaboria1
@Cicamama55: Így igaz. Épp ma láttam egy térképet a magyar országi munkanélküliségről. Az észak Dunántúlon 0.2% Borsod, Szabolcs és Bács déli részén a legnagyobb.
kukac50
Az unió ad pénzt a letelepedést kérők ellátására,hiszen a Debreceni befogadó állomást a letelepedést kérők ellátására szánt pénzből újították fel, és utána bezárták.
Majd valamelyik Fideszes megveszi kevés pénzért,miközben a letelepedést kérőket sátrakban helyezik el összezsúfolva.
kissé felnőttem
@Desischado: nem hinnén de miniszterelnöki tanácsadó-- ságra maximáltan esélyes
bundi
remélem kedves lakatos úr tisztában van vele, hogy ő is migráns...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.