Rengeteg élménnyel gazdagodott Orbán Gáspár jeruzsálemi útja során, még egy fiatal lányon is segítettt imádságával. A miniszterelnök fia Facebook-oldalán számolt be mozgalmas utazásáról, amely során Jézus útját járta - írja a Bors. A lap szerint ellátogatott a jeruzsálemi keresztényközpontba, megcsodálta a Holt-tengert, katonákkal fotózkodott és rengeteget imádkozott. A visszaútja is élménydús volt a 25 éves fiatalembernek: a repülőgépen turistákkal beszélgetett, miközben beszámolója szerint, végig érezte Isten jelenlétét. Egy barátjával még a gépen is imádkozott egy lányért, akinek nagyon fájt a karja, mert megégette a nap. A légiutaskísérő nem értette, hogy miért guggolnak a szűk folyosón, azonban az ima után a lány fájdalmai enyhültek. Másnap kapott is egy üzenetet, amelyben a hölgy megköszönte az érte mondott imádságot. Az estét és a hetet dicsőítéssel és egy mozgássérült asszonyért való imával zárták a csomagkiadónál.
Jézus útját járja Orbán Gáspár!
Forrás:
thepost.hu
Feltöltő: Manhattan
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Elképesztő, ami kiderült Orbán Viktor fizetéséről: ebben még Olaf Scholz német kancellárt is lekörözi
- „Egy hatalmas nagy csattanást hallottunk” – szemtanúk szerint a szállodahajó felkapcsolta a reflekorait, majd ...
- Rémisztő haláleset történt a 4-es metrónál vasárnap reggel: berántotta a férfi ruháit a mozgólépcső a Rákóczi ...
- Halálos hajóbaleset: egyértelmű, hogy ki a felelős
Itthon
- 2024. May 19., 17:13
Halálos hajóbaleset: A 110 utas közül senki sem hagyhatja el a szállodahajót, melynek kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán
Itthon
- 2024. May 19., 21:21
Halálos hajóbaleset: egyértelmű, hogy ki a felelős
Nagyvilág
- 2024. May 19., 20:40
Súlyos veszélybe kerülhetünk: itt az új fertőzés, amivel szinte lehetetlen megküzdeni
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
39 hozzászólásarrow_drop_down_circle
És ez a képmutató duma: egész végig érezte Isten jelenlétét. Mekkora közhely. Nyalis, csajozós duma. Hányinger a gyerek.
Vizen tudsz-e már járni?
Tudtok valaki olyat, akinek lenne annyi pénze, hogy mindezt finanszírozza? Akár a családban vagy a nemstrómani körben?
Lehet, hogy az Úr kisegítette egy ingyenjeggyel és a kinntartózkodása alatt a vizet kenyérré és borrá változtatta. És egy jótét lélek megengedte neki, hogy megháljon az istállóban.
Hogy máshogy lehetne különben???
Orbán Viktor és Orbán Gáspár 2014. július 13-án a futball világbajnokság döntőjén Rio de Janeiróban, a Maracanã Stadion díszpáholyában, ahol is Jézussal találkozott Orbán Gáspár.
kolozsvaros.com/2016/04/16/gaspar-a-hittel-nem-kell-hazalni/
Ha ennyire ráérsz és jódolgodban már nem tudsz mit kezdeni magaddal és ha – állítólag – amúgy is kiválasztottnak érzed magad, akkor bőven elég lenne annyit felfognod: isten valószínűleg beérné azzal, ha egy ennél jóval emberségesebb helyen élnénk itt
mindannyian, ki-ki a maga módján és hitében. Anélkül, hogy Felházakban dicsőítené a mindenhatót, anélkül, hogy meg akarná téríteni a másik embert. Azért kellene egy jó szót szólnod, hogy nem kell ide nekünk a butító önkényuralom, az egyház politikai
szerepvállalása, a másik ember köpködése, az ellenfelek rugdosása. Ne a fiatalok agyát próbáld átmosni, hanem beszélgess el a drága jó édesapáddal és több mint egy fél ország hálás lesz neked. A harácsolás, csalás, hazudozás, megtévesztés, az ellenkező hitű
és meggyőződésű emberek eltaposása ugyanis nem keresztényi cselekedet. Jó lenne, ha ezt a nagyfene megtérést előbb szűk családi körben kipróbálni
,,beszámolója szerint, végig érezte Isten jelenlétét."
Ez csak azért lehetett, mert tuti figyel titeket. Egyszer eljön az elszámolás ideje is. Csodálkozom, hogy hívő emberként ettől nem fél, és nem figyelmezteti az apját. Vagy ez is csak olyan KDNP-féle hit?
Orbán Gáspár az önjelölt próféta.
Sehol nem találom ebben a passzusban, hogy a TEK az Orbán-család magántestőrségeként
funkcionálna és azt sem, hogy Uganda Magyarország része lenne. Sőt, egyáltalán nem is értem ezt az egész bűzös történetet és a homályos megfogalmazás egyáltalán nem segít az
eligazodásban. Szóval adott egy felnőtt ember, aki saját akaratából, senki által nem kényszerítve dönt amellett, hogy önkéntes munkát vállal egy távoli kontinensen, erre az édes jó apja, aki a magyar adófizetők pénzéből vagyonosodik, zsírosodik 27 éve, az adófizetők pénzén küldi érte a terrorelhárítást, hogy cipelje haza. Mely törvény írja elő, hogy a TEK feladatköre kiterjed a koronázatlan istenkirály pereputtyának ide-oda hurcolására? Az egész Orbán-család és klientúra védett faj ebben az országban? Egészen pontosan mióta?
Felház Felház a Körcsarnokban!
youtu.be/t3zwlADu2Ic
(Juj, ez nem en vagyok, en ilyet nem mondanek, de ha o ezt allitja, akkor erre muszaj reagalni...)
.
Azt írja a fáma (nyilatkozza az Édesanyja), hogy ott hagyta Gáspár fia a Budai elit gimnáziumot, és Édesapja 2002-ben megálmodott, és megvalósított akadémiáján (amelyet Édesanyja csinosítgatott kisfia kedvéért) akarja tanulmányait folytatni.
.
Lásd:
Lévai Anikó otthon
www.youtube.com/watch?v=Lv6Xu1VUtYw
.
Orbán Gáspár ismét a nyilvánosság elé állt: itt az új videó a Felházról
valasz.hu/itthon/orban-gaspar-ismet-a-nyilvanossag-ele-allt-itt-az-uj-video-a-felhazrol-120329
..
Oszt Orbán Viktor is hitvallást tett a túros bukta után!!!
.
Orbán Viktor tanúságtétele
www.youtube.com/watch?v=3_8Hgf1NL6c&t=2514s
.
Egy lelkiatya elbújhat OV szenteskedése mögött, aztán ...mégsem tudott, tud ellenállni az ŐT VESZÉLYEZTETŐ KÍSÉRFTÉSNEK!
.
Ámen!!!
Az országnak annyi!!!
egy pár magyar emigrács,akik őt halálra szeretnék szeretgetni ! :--)
bááár a fene tudja...talán az imádság ereje mégis?
isten állatkertje,és egy bizonyos réteg mellett valóban elsuhant az
evolució! Darwin nem számolt a selejttel! ...előfordul...
Nem jutott még eszetekbe, hogy terhelt?
Ha vallásos lennék, azt mondanám Isten büntetése.
Mi lenne, ha legalább olyan "egészséges" lenne, mint a nővére?! Már ki lenne nevezve OV utódjának! Meg a húgai is.
Bezzeg az a mocskos Gyurcsany ivadek kepes volt beallni az egeszsegugybe, szar fizetesert, mert o a humanus oldalat ohajtja megismerni a politikanak (mar ha egyaltalan van ilyen...)
Hat igen, mindenki koveti az apjat...:o)))
Ideje lenne irányt mutatni nekik, pl. Szibéria felé...
Nekem nagyon tetszik - lehet, hogy azért, mert az én meglátásomat támasztja alá -, hogy Anikó azt mondja a lányainak:
- Köszönjetek a bácsiknak!
- Köszönjük! - válaszolja a kislány. /Aki ehhez a válaszhoz, már egy kicsit nem kicsi!-:)))/
Új hozzászólás