A világ minden tájáról érkező zarándokoknak a védettségüket sem kell semmilyen dokumentummal igazolniuk.
Hetven országból több tízezer részvevőt várnak a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, Ferenc pápa misézésének napján pedig akár százezret is megközelítheti a résztvevők száma, mondta Fábry Kornél atya, a kongresszus főtitkára a rendezvény sajtótájékoztatóján.
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztje a debreceni Szent Anna-székesegyházban 2018. május 30-án. A keresztet a budapesti kongresszusig valamennyi egyházmegyébe elviszik. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
A Népszava tudósítására hivatkozva a 24.hu azt írja: az atya arról is beszélt, hogy
„abban bíznak”,
hogy a negyedik hullám nem a kongresszus ideje alatt fog berobbanni. Külön járványügyi intézkedések – például kötelező maszkviselés, távolságtartás – azonban nem lesznek, és a zarándokoknak a védettségüket sem kell semmilyen dokumentummal igazolniuk.
Azzal kapcsolatban, hogy több ezer résztvevőt budapesti egyetemi kollégiumokban szállásolnak el, Fábry Kornél azt mondta, a kollégiumi férőhelyeket felajánlásként kapták, és a résztvevőket nemcsak itt szállásolják el, hanem plébániákon, illetve családoknál is.
A szeptember 5-től 12-éig tartó eseményre mintegy hetven országból több tízezer résztvevőt várnak. A zárónapon, Ferenc pápa miséjén akár a százezret is megközelítheti a résztvevők száma Fábry szerint.
A kongresszus több ezer résztvevőjének budapesti egyetemi kollégiumokban is biztosítanak szállást, hét felsőoktatási intézmény mintegy 5500 férőhelyet szabadított fel a rendezvény idejére. A résztvevőket nemcsak itt szállásolják el, hanem plébániákon, illetve családoknál is.
Forrás: 24.hu/nepszava.hu
Címlapkép: MTI / Czeglédi Zsolt
16 hozzászólásarrow_drop_down_circle
.
---- Újabb kormánybiztosi címet kapott Kovács Zoltán
444.hu/2020/11/26/ujabb-kormanybiztosi-cimet-kapott-kovacs-zoltan
-------------------------
.
----- Presser Gábor - Valaki Mondja Meg
www.youtube.com/watch?v=3Izg_4rxQx0
---------------------------
.
Elő a FARbával!
Ja, és ráadásul van már magyar variáns/mutáns is, csak nem nagyon szól róla a fáma. Még azt sem tudni, hogy az milyen!
A covid pedig ugyanolyan kajánul röhög, ahogy orbán szokott. Két kaján, ha találkozik...
hirklikk.hu/kozelet/fleck-zoltan-az-alaptorvenytol-azonnal-meg-kell-szabadulni-2/380760
Új hozzászólás