Nagy volt a csend az érvénytelen, gyerekvédelminek mondott népszavazás óta a kormány részéről ezen a téren, de most szóba került a téma abban az interjúban, amit a Mandiner készített Répássy Róbert igazságügyi államtitkárral – írja a Telex.hu.

Azt kérdezték tőle, hogy bár a gyermekvédelemről szóló népszavazás közjogilag érvénytelen volt, „de erős felhatalmazást adott a kormánynak. Változhatnak-e még az erre vonatkozó jogszabályok ebben a megközelítésben?”

Hiába lett érvénytelen a "nemváltó ovisos" népszavazás, a kormány mégis véghez viszi az abban meghatározottakat

Fotó: 123RF.com

Répássy azt mondta, hogy még a nyári ülésszakban kerülhetnek olyan javaslatok az Országgyűlés napirendjére, amik gyakorlatilag végrehajtják a referendumban meghatározott célokat,

„azaz távol tartják az LMBTQ-propagandát a gyermekektől, az óvodáktól, az iskoláktól. A szülők jogait tovább kell erősíteni a gyermekvédelem tekintetében, így azt, hogy ők határozhassák meg a gyermekek szexuális nevelését vagy hogy milyen felvilágosítást kaphatnak az iskolában ilyen témákban. Ezekből a szabályokból fog egyébként világossá válni az is, hogy a referendum célja nem a szexuális kisebbségek elleni támadás volt”

– mondta.

A gyerekvédelminek mondott népszavazáson legalább 1,5 millió érvénytelen szavazat született. 

Forrás: Telex.hu

150 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Itt csak a fideSSes NER-társak, kaleta, szajjer es többi hasonszőrű beteg ember veszélyes a gyermekeinkre.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yoda69
Itt csak a fideSSes NER-társak, kaleta, szajjer es többi hasonszőrű beteg ember veszélyes a gyermekeinkre.
Nessy
Hogy adhat egy érvénytelen népszavazás "erős felhatalmazást" a kormánynak? Ez egy új hungarikum?
Havanagi
A fidess folyamatosan bizonyítja,hogy erőszakszervezet.
Néro2
Répa figyelj ! Menj a francba baromságaitokkal egyetemben ez volt a népszavazáson. Mit nem értesz ezen hülye gyerek ?
csipetke
Valamelyik agyatlan kormánytag nyilatkozhatna, hogy eddig az egész országot tekintve hány óvodánál kaptak el LMBTQ-s embereket,akik nemváltó műtéteket népszerűsítettek az óvodásoknak,vagy a kisiskolásoknak?Vagy legalább olyat,amikor Józsikára rózsaszín tüllszoknyát húzott valaki..Ez a hereverő banda hülyeségek helyett miért nem a fontos dolgokkal foglalkozik? Mondjuk a sz@rt se érő forinttal, az elképesztő mértékű drágulással, de szívesen hallanánk a völNER ügyről, vagy orbán szárnyas lováról, a Pegazusról, a magyar embereket sújtó újabb nagy hitelről a fudannal kapcsolatban, stb,stb,stb...Kizárólag a fidesztől kell megvédeni a gyerekeinket, unokáinkat,mert félő,hogy mire felnőnek, már az utolsó rög is valamelyik fidesznyák nevén lesz...
Nessy
Ami azt illeti a tisztelt kérdésfelvevőnek fogalma sincs arról amiről beszél! Nem hogy óvodás korban, de még 18 év alatt sem létezik "nem váltó műtét"! Már csak azért sem, mert azt egy hosszú kezelési procedúra előzi meg! Az nem úgy van, hogy valaki megrendel egy műtétet!
Minden elismerésem a "szülök jogainak", de amikor a kedves szülők közt is tabu téma minden ami a szexszel, kapcsolatos hogy kérdezzen ott egy kis kamasz bármit is? Ki, milyen felvilágosítást fog adni? Szélsőséges esetben a családon belül valaki "gyakorlati oktatást" fog tartani: Sajnos nem ritka. Ez a gyermek kitől kérhet segítséget? Mer egyáltalán?
Qqberci
"erős felhatalmazást adott a kormánynak"

Egy nagy lófaxot!...
Qqberci
@csipetke: " legalább olyat,amikor Józsikára rózsaszín tüllszoknyát húzott valaki."

Nono! Ereszmászáshoz az dukál!...
Yeromos
@Shikari: Csak azt áruld el akkor miért volt szükség a több milliárdba kerülő népszavazásra, ha eredményétől függetlenül a kissebbség a vesztes oldal akaratát törvényesítik.
Aki Én
@Maccska: ,,elég egyértelmű lett az eredménye ugyebár."

É R V É N Y T E L E N ! ! !

Melyik része nem világos???
Gyurka80
@Havanagi: Te gyerekedet, unokádat lmtq-znád az oviban?
drrotf
Sokan láthatják most, hogy Orbán a népszavzás intézményéből is cirkuszt csinál, mert e törvényben leírtakra magasról tesz, ha akaratát keresztül kívánja vinni.Neki ilyenkor nem számítanak az érvényességi határok, neki csak egy számít , hogy elmondhassa azt, hogy e kérdésben népszavazást írtunk ki, amelyen olyan erős felhatalmazást kaptam, hogy teszek arra magasról, hogy a szavazás érvénytelen volt!Megcsinálom, azt amit akartam,amire a választók jelentős része kinyilvánította akaratát.Egy egy jogintézmény így válik a demokrácia megszégyenítőjévé, mert nem a nép döntését veszik figyelembe, hanem saját elhatározásukat hajtják végre akár mi is volt a szavazás eredménye!Csak azért írnak ki népszavazást hogy mutassák hogy ők demokraták, megkérdezik a népet, de azt már nem veszik figyelembe hogy mio volt a szavazás eredménye, hogy eredményes vagy eredménytelen volt-e a népszavazás, végrehajtják eredeti szándékukat, amit a népszavazási procedúra nélkül is megtehettek volna.A népszavazás intézménye színjátékká változott !
Clavigo
@Shikari: @Gyurka80: Meséljetek ,,ha majd átoperáltak benneteket ..Meg arról is,,hogy végül is ,,mi a faszt gyártottak belőletek...?
amortizáltok
és a politikusaitok eztán is szabad bejárással mennek oda osztogatni bovlit? meg észt meg agitáltok magatoknak, fura bohozat ám. olyanok vagytok mint a limbó hintó csak a szivárványt is tiltjátok lassan az égről is nem lesz az sem könnyű.beleavatkoznátok a böbe babába is meg a mazsolába nézzetek magatokba ja nincs mivel gondolkodni hát itt a gond és mégis ész osztanátok. akinek nincs adni sem tud max brutalitást meg gyűlölködést, hol itt a jólét ? NÁLATOK , lent nincs ám de lesz bölt is.
amortizáltok
@drrotf: akár az alkotmány módositgatása is ahogy nekik kell vagy KÖLL avagy tetszik.2/3 1/3 meg rabszolga
Clavigo
@Gyurka80: Sokat jársz az óvodák környékén...kis Hurka..? Kaleta like - olná a búrádat...
kereső
Éljen a magyar jogállam? Vagy már ismét keresik a definicióját???Pedig most örvendezett a művésznó, hogy ebben a témában is megválaszolták Brüsseles minden kérdését. No, hiszen! Hazudtak szokás szerint.
balos
A keleta lesz a mérce a szájer a "méret"-e a fideSSes nem-eseknek!
kisfalud
"referendum célja nem a szexuális kisebbségek elleni támadás volt”
Helyes, azt már elintézte a hatalom csúcsán lévő, otthon Brüsszelben a pártjában a kormányában, akiről kiderült, a többit meg rejtegetik, és etetik ezzel a műproblémával a nagyérdemű hiszékeny híveket.
Cucika
Ők mivel barmok gyülekezete biztos minden hülyeségre képesek. Ennyire buta emberek szerintem még földön sincsenek.
Lepényleső
Ez a báni demokrácia lényege; akarja-e azt a többség amit ő? A többség nem akarta,- ám ő akarja,
így a hatalom teljes,egyedüli uralmának birtokában az ő "óhaja" teljesül?
( Ahogy 1998-ban felkért pénzügyminiszternek mondotta volt aki egy feltételt szabott a kinevezéséhez;
"Tulajdonképpen semmi akadályba nem ütközik kérése,de nekem senki ne mondja meg mit csináljak!"
lett így az első pénzügyminisztere is V.M. - interjú alapján az alany által - talán nem szó szerint?)
Gyurka80
@Clavigo: Hülyegyerek tájékozódj a haladó nyugaton milyen idióták tartanak előadást ovikban.
Giovanni Alba
@Maccska: ma, 19:20
Érvénytelen lett, ez eléggé egyértelmű.
Giovanni Alba
Emlékszik még valaki pontosan a fideszka hisztijére, amikor valami szavazásnál azon lovagoltak, hogy az összes képviselő többségének szavazata kell, vagy pedig csak a jelenlévőket kell beleszámolni?
Sajnálom, ennyi maradt meg bennem, pedig érdekes brüsszeli(?) cirkusz volt.
Meg volt még valami, hogy a tartózkodásokat igennek vagy nemnek kell-e számolni.
Kreatív számolás, ebben nagyok.
Ha mindazt a kreativitást, amit az aljasságokra pazaroltak, a modern gazdaság kiépítésére, a szociális háló megerősítésére használták volna, akkor már tényleg Közép-Európa "Aranyos szegelete" lehetnénk.
fergeteg
Baloldaliaknak lehet nemet váltani,ne sírjatok csináljátok. Ez az értékrendetek.
fergeteg
Fel kell pofozni azt a tanárt aki ilyet enged.
rokker33
Nagyon helyes! Ne a buzik mondják meg, hogy a szülők hogyan neveljék a gyerekeiket és 18 éves korig azzal foglalkozzanak a fiatalok, hogy normális hetero felnőttek legyenek!Ha meg buzi lesz a gyerek az már nem a szülők hibája lesz!Az elembétéqús buzik meg szopják le magukat a prájdos buzikkal együtt!
rokker33
@Aki Én: ,,elég egyértelmű lett az eredménye ugyebár."

É R V É N Y T E L E N ! ! !

Melyik része nem világos??

A 2/3 az bőven elég felhatalmazás a kormány számára, hogy megvédje a fiatalokat a buziktól !!!A népszavazás bár érvénytelen, de a többség nem kér az elembétéqús férgekből!
kisfalud
@Maccska: A csatornás Józsinak is van gyereke, és még másnak is ebben a kategóriában, mégsem fogják be a szájukat.
Gyurka80
@Yoda69: Akkor te még nem láttad mi megy a haladó nyugaton az oviban!
Gyurka80
@csipetke: Még NEM, de most kell intézkedni, mert akkor már késő lesz! Ne legyél már pató pál!
Gyurka80
@Nessy: A tudatlanságod, miatt nagyon magabiztos a véleményed, pedig hülyeséget írsz.Lásd :"A gyermek szülői beleegyezés nélkül dönthet a műtét mellett Nagy-Britanniában
A brit társadalombiztosítási rendszer, a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) jelenleg hatályos szabályozása szerint egy brit tinédzser (12 éves kortól kezdve) akkor is megkezdheti a nemátalakítás hosszadalmas folyamatát, ha ebbe egyébként egyik szülője sem egyezett bele. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy kisiskolás diákok dönthetnek úgy mindenféle kontroll nélkül, hogy államilag finanszírozott hormonkezelésre járjanak az erre specializálódott egészségügyi intézményekbe." stb.

Egy anya beperelte az államot, mert a beleegyezése nélkül kezdték meg a nemátalakítás folyamatát 15 éves autista lányánál.
Clavigo
@Maccska: Szajjjjer barátoddal mizujs ? Reméljük nem szaporodik ..
tomsawyer - régről
@Gyurka80: Még mindig és továbbra sincs szükség arra, hogy nagybetűvel írd a NEM-et, mások szellemileg olyan nívón vannak, hogy anélkül is megértik a mondanivalót, ha ordítasz.
Clavigo
@Gyurka80: 22.25. Sokat mászkálsz óvodák környékén ? A kaleta nem a haverod ?
tomsawyer - régről
@Gyurka80: Magyarul ha nem ordítasz, akkor is érti mindenki, hogy te ezt milyen komolyan gondolod.
Nessy
Az Isten áldja meg már ezeket a jótét lelkeket! Hallott már valamelyikük kiskorúnál, pláne óvodásnál nem váltó műtétről? Esetleg szexuális felvilágosításról? Lehet a szülőre bízni a szexuális nevelést,, ha ő maga tabuként kezeli a témát!Marad az internet, és az osztálytársak egymás "felvilágosítása"!
A pedofílíával kapcsolatban ma már kevés a cukros bácsi elmondása. Okos telefon, internet, közösségi háló korszakában a szülő nem is igazán tudja sem ellenőrizni, sem szakértő segítséget nyújtani, ha bajba kerül a gyerek! Mint ahogy az iskolai zaklatásokról sem mindig beszél otthon! Különösen, ha nincs olyan kapcsolata a szüleivel, hogy szólni merjen!
Nessy
@Gyurka80: Per pillanat Magyarországon vagyunk,! Ilyen államilag finanszírozott intézmény nincs kis hazánkban! Abortuszhoz is 16éves korig szülői engedély kell!
Gyurka80
@tomsawyer - régről: Hülye NEM ordítok!
Yoda69
@Gyurka80: Na, mi a van a haladó nyugati ovikban? Told a lózung propagandat.
Gyurka80
@Yoda69: Google a barátod hülyegyerek!
Yoda69
@Gyurka80: Baromarc te hoztad ide ezt a baromságot, akkor keresd ki te, mivel fogalmam sincs mire gondolsz. Idiota!
tomsawyer - régről
@Gyurka80: Pedig úgy tűnik. Oké, akkor nem. *vállat ránt*.
tomsawyer - régről
@Gyurka80: Ettől még nem kell ingerültnek lenni.
Én ideges lehetnék 10 év után. Teljes joggal. Van rá okom.
Te viszont... jó életed van, láthatóan mindenki kedvel, te vagy itt a sztár.
kisfalud
@Yoda69: Érdekes, hogy ezeket a megvilágosodott, Európa megmentőivé vált propagandista döntéshozókat úgy harmincöt éve a Bibó kollégiumban, és a kis meleg albérletekben, sem otthon a családban, nem zavarta az eltérő nemi identitás, sőt jól elvoltak egymással, házasságukban, (és az állami hivatalban), meg egy, (vagy több), mással.
Gazella
Ilyrn selejtes társadalomtól mit vár a normális ember?! A magyar megérett a teljes kipusztulásra! A vakhithű bégetők erre is csak bólogatnak!!
kisfalud
@Maccska: Nem is provokálta őket senki, látod még alkotmányt is írhatott a Józsi és leírta saját tapasztalatából, milyen az a család, ahol nem ő a minta... És addig tehette, a mai ordítozók tudtával, és a kedves "felesége is oszthatta az észt", amig az a fránya csatorna...
Tudod a Nógrádi Gyuri bá' is az mondja még az ukránokra is, hogy ők provokálták ki a háborút! Hogy aztán ki kezdte? Persze nem szerencsés újság hírdetéskben keresgélni Jézus menyasszonyát. De hát ilyenek a szürke kisemberek.
Engem is oktatot egy hívő, az óvodai nemátalakító műtétekről. Kérdeztem, hol? Hát Hollandiában... Ja legyen az a hollandok gondja, mondtam, te azzal törődj, hogy a gyerekednek ne kelljen éjjel a koleszből kiszökdösni kajáért, a fociakadémián...
Aki Én
@fergeteg: @Maccska: @Gyurka80: @rokker33: valami egészen elképesztően buták vagytok.
De tényleg. Olyan szinten zabáljátok a fidesz hazugságait, megtévesztéseit, hogy az már döbbenetes.
Veletek bármit, de tényleg bármit megetetnek.
Hogy nem szégyenlitek ezt...
terlasz
Jól bevált terelési módszer. Arról szól, hogy ne vedd észre azt, ha a segged kilóg a gatyából, sőt csápolj a kormánynak az érdekeid védelméért.
Aki Én
@Gyurka80: Engem is érdekelne a nyugati ovik nemátalakítóműtétjeinek részletei. Jobb előre felkészülni.
De szerintem az lehet, hogy a 07:25-ös kommentemet igazolod.
ómió
Csak nem még az unióba lépésünk is "közjogilag érvénytelen"!?
Aki Én
@ómió: Az a rész megvan, hogy minden felmérés szerint az emberek 90 százaléka unió párti, te szellemi totálkáosz?
Eladott Ország
Gyermekvédelmi törvény. Ez nagyon hülye! Én nem akarok fiú lenni! Menj oda és VÁGD JÓL POFÁN kis csillagom. Jó meglátás! Ez egy idióta! És gondolom nem önként mentél meglátogatni a bácsit.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/265175131_1243571189456119_4664559845865198312_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=tyn5d01awFUAX8lXOJh&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-yxACiOexumRVpIIfEkOwnI4uMCcoo40lqOACKr_d9pA&oe=62C0B19E
Varga Judit „(i)gazságügyi” miniszter szerint meg kell védeni gyermekeinket Brüsszeltől...
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/274291291_486022243144735_4903600596224551277_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=7yCQj11iUe0AX8OyEZw&_nc_oc=AQkh5PKzuz57DBOb5pZOnz-9c3dJC0Lo8JWr0TW09Le2a11vEdsQ6sceGszzbPLm_Mk&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT_PoJWLRwEGvPPAZ24oEsn8JmqH96oOysec9Yeq1mJNLQ&oe=62C1583C
Miniszterelnök bácsi! Azért vetted fel a golyóálló merényedet (kevlár) mert azt hitted, hogy lelövünk a vizipisztolyunkkal? És még ő mondja, hogy "hagyják békén a gyerekeinket"! Pontosan ő zaklatja őket! Hol van a gyermek védelem ezeknek a gyerekeknek a szülei hozzá járultak ahoz hogy velük kapányoljon?! Alávalómocskos rohadék gerinctelen féreg! A hátán, egy gerincpótló látható! Az eredetit eljátszotta!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/274110894_2021559341382123_538890640703637298_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=3kM7pdn6XiUAX_pOGkc&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT87CBBOgZXl3K_cgJZGFcFvwRerPRrqW7PAfhn-O8hkMw&oe=62C0B972
rokker33
@Aki Én: mert Gyurcsány jobb volt igaz seggfej!Te is megszavaztad a fideszt te gyökér, akkor élvezd a munkád gyümölcsét!
Nessy
@rokker33: Ezzel csak az a gond, hogy a honi 2,8 millió + 450 ezer levélszavazón kívül a a többiek is "élvezik"!
Aki Én
@rokker33: Amikor azt mondom buta vagy, erre gondolok.
Hogy jön ide Gyurcsány, te agyas?
Hát már az alapállást sem érted.
Itt egy nevetséges tárgyából adódóan megbukott, érvénytelen népszavazásról van szó.
Ez is azt mutatja, hogy a túlnyomó többség veletek ellentétben nem dőlt be ennek az uszító, hazug, aljas és alaptalan propagandának.
És nem a hazug LMBTQ-ból nem kér, hanem a kormánypropagandából, amit IQ 30 felett illik megérteni és helyén kezelni. Ahogy a többség el is utasította ezzel, akár eljut az agyadig, akár nem.
Egy érvénytelen eredményt lobogtatni, az még az elmeosztályos is sok.
Ezt a magadfajtáknak találták ki, mert pontosan tisztában vannak a képességeitekkel.
Aki Én
@Maccska: Te azért néha érted is amit mondasz? Markánsabb csak akkor lett volna, ha tízen szavaznak, de azok mind egyre. Annál ütősebb 100 százalék nincs is, mi?
Ezt nem akarom elhinni.
Egy érvénytelen eredményre milyen alapon hivatkozik bárki?
Ha vizsgázom, 50 százalék felett értékelhető, az alatt érvénytelen, akkor meghatom a biztost, ha az egy tételre adott válaszom jó, de nem érem el az 50 százalékot?
Mondhatom és érdekel bárkit, számít bármiben, ha azt mondom ne foglalkozz az érvénytelenséggel, mert az a 10 százalék amire válaszoltam, az 100 százalékos?
Ami érvénytelen, arra nem lehet hivatkozni. Pont, mint egy érvénytelen vonaljegy.
Ti tényleg ennyire hülyék vagytok?
Ezt olyan nehéz elfogadni.
Aki Én
@Maccska: ...hihetetlen, hogy mennyire buta vagy. Tényleg megdöbbentő.
EZ EGY ÉRVÉNYTELEN NÉPSZAVAZÁS!!!
Még ha te segghülye vagy is ezt megérteni, és minden butaságot megpóbálsz saját magad lejáratására.
rokker33
@Aki Én: te balfasz jóska! 2/3 te fasz 2/3 ! Azt jelenti hogy bármit megtehetnek nem számít sem a népszavazás sem a nép szava! Te mit is tettél hogy ne nyerjenek! ???SEMMIT AKKOR KUSSOLJÁL TE FÉREG PATKÁNY GECI SENKI !!
Aki Én
@Maccska: Bizony, hogy van politikai jelentősége. Mégpedig erős üzenet a kormánynak, hogy az emberek túlnyomó többsége nem vevő a hazudozásokra. Érvénytelenné tették, ami igen erős üzenet.
rokker33
@Nessy: sajnos semmit sem lehet csinálni a Fidesz ellen! Az ilyen faszszopó megmondó emberek mint az @Aki Én: buzik nem tudnak semmit csak háborogni megoldást persze egyik sem tud...
Aki Én
@rokker33: Először is a koszos qrva anyáddal beszélj így te buta suttyó, aki ideszart.
Ezzel nem kompenzálod a sok agyatlan butaságot, ami itt össze hordasz.
Anyád szavazott erre, te korcs!
Olyan pedig csak diktatúrákban van te balfasz, hogy egy kormány azt csinál, amit akar.
Akkor mi a qrva anyádért van népszavazás, miért az a demokráciák legfontosabb intézménye?
Tele vagy ellentmondásokkal.
Na, ugye, hogy mekkora buta balfasz vagy?
Aki Én
@Maccska: Pontosan ez az, amiért azt mondják, a fidesz figyelmen kívül hagyja az érvénytelenség tényét.
Ráadásul nem otthon maradtak az emberek, hanem elmentek, és tudatosan tették érvénytelenné.
Nyilván ez egy akkora bukta, amit nehéz megmagyarázni, ezért titeket most ezzel hülyítenek.
Ennyi.
rokker33
@Aki Én: A qrva anyádat basszam meg a temetőben te senkiházi f@szszopó te beszélj úgy a mocskos qrva anyáddal ahogy akarsz de én nem engedtem meg öcskös szóval vegyél vissza hogy basszam meg a szádat
Aki Én
@rokker33: Mindjárt agyvérzést kapsz, te anyabaszó retek.
Buta vagy mint a föld, inkább azzal kezdj valamit.
Te qrvaanyázol itt rendre, aztán mikor visszakapod, kapkodod a levegőt, mint egy elmebeteg.
Baszódj meg, te kotorék balfasz!!!
Aki Én
@Maccska: Lusták? Távolból tették érvénytelenné?
Jaaaajjj, ne butáskodj már.
Tényeket hazudsz el.
Ez egy ÉRVÉNYTELEN szavazás volt.
Ennyi, rághatod még.
rokker33
@Aki Én: te Fideszes buzi gyerek nem engedem meg ezt a hangnemet fiam szóval menj mindjárt krumpli osztás lesz te büdös cigány!
Aki Én
@Maccska: ...tényleg nem érted, hogy miért értelmez így a kormány?
Az is aggasztó, hogy telibeszarja egy népszavazás eredményét, mert pofára esett.
Aki Én
@rokker33: ...én fideszes???
Na, ennyire vagy képben, te buta suttyó.
Nem engedted meeeeg, tényleg?
Hú, de ijesztően ostoba fajankó vagy te.
Sosem használsz írásjeleket?
Magyar nyelvben is qrva igénytelen vagy?
Aki Én
@Maccska: ...igen, a nagy többség nem szavazott rájuk.
Ez pedig egy érvénytelen népszavazás.
Ezek a tények.
Nessy
@Maccska: Ezt az érvelést már 60 éve is hallottam!
Szóval egyébként ennyit ér kormány által kiírt népszavazás eredménye! Akkor mi az Isten csudájának kellett milliárdokért kampányolni, népszavazást tartani, ha az eredmény a kormány számára érdektelen, és úgy értelmezi a számokat, ahogy úri kedve diktálja? Drága játék stupid gyerekeknek!
Aki Én
@Maccska: ,,A szavazat számít és nem a nemszavazat."
Ezért van részvételi arányhoz kötve. Ez 50 % felett értékelhető, akkor van jelentősége.
Na, éppen ettől lett ÉRVÉNYTELEN!
Aki Én
@rokker33: Hallottál már a ,,vessző" írásjelről?
Használd, mert így még szánalmasabb amiket ideszarsz, te apád öccse.
kereső
"A népszavazás vagy referendum a választópolgárok akaratának érvényesítése, a demokráciának (népuralomnak) közvetlen eszköze és a hatalomgyakorlás általános és „legerősebb” formája. A közhatalom önkényével szemben betölti a fékek és az ellensúlyok legjelentősebb szerepé"

Na szóval a kormány által kezdeményezett népszavazás-véleménynyilvánitásra irányult. A népszavazás érvénytelenül zárult- ezért arra "eredményt" megalapozni nem lehet- hiszen sem a kormány, sem a parlament nem irhatja felül a népakaratot. Ha mégis megteszi, azzal a népszavazás intézményét- mint legerősebb demokratikus eszközt ledegradálja , semmissé teszi általánosan is!Jogállam???Hol??? A Holdon, csak nem Magyarországon.
rokker33
@Aki Én: szoktam használni de a te kedvedért most kihagyom a fogyatékos agyaddal úgysem fogod fel :] Mikor lesz fideszes gyűlés te csöves ? Menj el már Orbán papa vár téged jó túrós neki a töke 3 hete nem mosta meg a te kedvedért te beépített faszszopó fidesz buzeráns köcsög :) Na csá anyád üzeni este nem lesz otthon jött hozzám pénzt keresni a szopógép :D
rokker33
@Aki Én: He hány éves vagy öcskös?
Aki Én
@rokker33: Jó, hogy ilyeneket írogatsz, mert véletlenül sem marad senkiben kérdés, hogy egészséges vagy-e.
Nem, nem vagy az.
Nem csodálom, hogy csak idős mamákban gondolkozol, mert mást nem talál a magadfajta elmebeteg anyabaszó.
Hogy anyádat már unod, és máséra vágysz, azt is értem.
Hogy még ott tartasz, hogy én orbánista vagyok, az meg külön poénos, te isten barma.
Minden mondatoddal azt igazolod, ami itt a rólad kialakult kép.
Hogy egy buta, végletekig suttyó faszkalap vagy.
Aki Én
@KisTehen: Az sem zavar, hogy éppen a sikertelensége miatt lett érvénytelen?
Basszus, ti bármit bekajáltok gondolkodás helyett.
csak úgy....
a hülyék a nincs és nem is volttól is rettegnek! :)
kereső
@KisTehen: Ollan nincs, hogy "sikeres-vagy sikertelen". Érvényes , vagy érvénytelen. Ha érvénytelen- akkor kuka, és nincs vele tovább foglalkozás. Ha érvényes- akkor lehet az eredményekről beszélni- esetleg "sikerről" a kezdeményező számára, ha az ő elképzeléseit tükrözi az eredmény. Mi lófüttyöt lovagoltok ezen- érvénytelen volt és kész. Ha a kormány mégis erre hivatkozna, mint eredményre,azaz a feltett kérdésekre adott válaszoknál csak az "érvényes" szavazatokat veszi figyelembe, és azok alapján hoz döntéseket- alkot jogszabályokat, akkor magát a demokratikus intézményt dobja a kukába. Mint azt megtette már a "migránsos" népszavazasánál is- azaz nem tiszteli a választó polgár akaratát.És ezért sincs jogállam Magyarországon.
rokker33
@Aki Én: inkább vagyok buta [ bár hozzád képest még a csak húgy kollégád is okosabb ],mint egy beépített fideszes bérköcsög ;) Hány éves vagy szaros erre válaszoljál te csöves bánat :D
rokker33
@kereső: 14:20 most komolyan nem érted? A 2/3 megvan a teljes felhatalmazás megvan, akkor ki mondja meg Orbánnak, hogy mit szabad és mit nem ?? Ki mondja meg neki ,hogy mi a törvényes és mi törvénytelen?? Senki! Nincs miről vitatkozni ezt a húgyagyú akiénfaszfej sem fogja fel a fogyatékos agyával, hogy Orbán bármit megtehet büntetlenül! Ezt el kell fogadni az ellenzék jól elszúrta a választást elbukták! Kész nincs tovább megyünk tovább a gödörbe...
rokker33
@KisTehen: Orbánnak senki nem mondja meg hogy mit tegyen! Ha szerinte érvényes a népszavazás, akkor az is lesz! A csótány banda nem csinálhat semmit,ha Orbán úgy látja hogy érdemes ezzel a népszavazással foglalkozni!
Aki Én
@rokker33: Látom belerondítottam abba a sérült lelkivilágodba.
Dühöngj csak elmebeteg, neked már úgy is mindegy.
csipetke
@Gyurka80: 22:33 tegnap Óriási tévedésben vagy. 18 éves kor alatt semmiféle műtét nem végezhető a szülő beleegyezése, aláírása nélkül. A gyerek nemhogy műtétet,de még egy pici tetkót se csináltathat szülői beleegyezés nélkül.Másrészt nálunk a gyerekekkel kapcsolatos dolgok szigorúan,jogilag szabályozva vannak 1989 óta. De ezt orbán pontosan tudja, hiszen állítólag jogi végzettséget fizetett neki Soros. Bár ha annyira ért a joghoz,mint a kormányzáshoz, akkor valószínűleg ezt a törvényt se ismeri. De ez a népszavazás nem is a gyerekekről szólt,hanem arról,hogy a birkák ezen kérődzenek, és ne a völNER ügyön, a fudanon, a lélegeztetőgép-bizniszen,stb...
kereső
@rokker33: Ok. Én is igy gondolom- DE. nekem nem hiányoznak az eu-s milliárdok, eddig sem részesültem belőle. Mondjuk, nem mindenki van ezzel igy. És, ugye emlékszünk, hogy jogállam- na, ha orbán ismét lmbtq törvényt hoz, akkor navra hiába is ábrándozik az őszi partnerségi megállapodásról az eu-val. Szóval senki- csak a &Co, mert felfalják.
rokker33
@Aki Én: Én csak nevetek rajtad hogy milyen húgyagyú vagy! Hozod a propelleres szintet és most megzavarodtam egy kicsit,hogy te vagy az ostoba, vagy az élettársad a csak húgy vagy a horizont?? Esetleg egymás ellen versenyeztek? Nyugi nálad idiótább ember nem nagyon van :) :) :)
rokker33
@durbincs: ezek egymás ellen versenyeznek, hogy ki a nagyobb ostoba! 50 es IQ val rendelkeznek, de összesen annyi van sajnos a bánya mélysége az ő szintjük...
Gyurka80
@csipetke: Légyszi ne írj hülyeséget "állítólag jogi végzettséget fizetett neki Soros." , azért mert öreg vagy nem szabad! nem írtam, hogy nálunk, de mint tudjuk ide is elétkezik: tájékozódj: www.origo.hu/nagyvilag/20210723-mar-gyerekeken-is-vegeznek-nemvalto-mutetet.html
Dr. Proktor
@durbincs: Eszed mint egy halé, de annak tökéletes vagy...
csipetke
@Gyurka80: 21:07 Egyrészt öreg az öreganyád, ameddig nem tudod,hogy hány ves vagyok,ne írj baromságot. Másrészt te még hiszel az origónak? Perek tucatjait vesztik,és vesztették eddig is a hazugságaikért, csakúgy,mint a többi fidesz-seggnyaló újság. Azt pedig,hogy Soros finanszírozta orbán tanulmányait, maga orbán sem tagadja. De a fő dolog,hogy nálunk a gyerekekkel kapcsolatos bármilyen műtét nem végezhető szülői beleegyezés nélkül. Még egy apró tetkót se csináltathatnak a gyerekek. És ameddig ezt itt törvény szabályozza, ki nem sz@rja le,hogy más országban ez hogy történik.
csipetke
@Maccska: 17:31 tegnap Nem tudom,miért nem fogjátok fel,hogy nálunk ez is szabályozva van. Az óvodába,iskolába nem mehet be csak az,akit az óvoda,vagy iskolavezető beenged, akár csak egy mesét is elmondani. Ezekre a helyekre nem mászkálhat be senki csak úgy, hogy bármit is népszerűsítsen. Ezt pontosan tudta orbán is, de ez az idióta,bugyuta népszavazás csak a fidesz által kavart botrányok elfedésére volt jó, mert ameddig a birka ezen kérődzött, addig nem foglalkozott a völNER üggyel,a Pegazussal, a fudannal, stb,stb,stb. Fideszes gumicsont volt
kisfalud
@KisTehen: tegnap 14:19. "sikeres lett a szavazás, egy csomóan elmentek rá és elmondták a véleményüket"
Persze, hogy sikeres volt a népszavazás! Ha a Viktor mondja, ki merne mást állítani!
A Kádár rendszerben is működött a "demokratikus választás intézménye", az emberek tudták mi a dolguk, és mi a feltétele a nyugodt életüknek a "gulyáskommunizmusban". Ma is tudják, majd figyeld meg egyre ritkábban emlegetik az akkori vezetők leszármazottai a Kádár rendszert diktatúraként! Hogy is lett volna diktatúra, amikor olyan nevek is fémjelezték, mint Horváth belügyminiszter, a Kövér család , vagy Földi László, Navracsics, vagy Orbán Győző és még sokan mások. Jó persze időnként került homokszem a régi új gépezetbe, emlékezzünk csak az Orbán Győző-Zarándok János vérre menő háborújára a bányák tulajdonlásáért. Szóval nincs semmi újdonság a mai rendszerben, csak az előzőben fellelhető szemérmesség a lopásban már odaveszett.
ómió
@Aki Én: És az a rész megvan neked, bolsiék gyagyása, ott az elmeosztályon, hogy a gyerekek egészséges nevelése mellett többen vannak, mint a jelenlegi "bolsifertőzött" Unió mellett!?
Dr. Proktor
@ómió: Bolsifertőzött? Orbán, Kövér, Pintér és a gang?
Ők nem fertőzöttek hanem azok...
Clavigo
@Gyurka80: Jól van Gyurci,,,higgadjál le..
Gyurka80
@Clavigo: Hülyegyerek téged senki nem kérdezett!
T-Boly
@Gyurka80: Te tulok. Egy fideszest és se szívesen engednék a gyerekek közelébe !
T-Boly
@Gyurka80: gyurka-gyurka véreshurka.
te( ne követeld a nagybetűt,az neked nem jár) irgalmatlan gigantikus barom vagy !
És ezt nem csak én tudom. Mindenki.
Clavigo
@Maccska: Lassan átveheted a Propi Hülyéje vándorserleget...
Emmersson71
Senki nem akar a fideszeseken kívül az ovisok bugyijába nyúlkálni - ezt meg is üzentük a népszavazás érvénytelenségével -, a Kaleta-díjas Fideszesek mégis erőltetik a nemváltó műtéteket! Nem tudnak leállni az aberrált állatok :(
T-Boly
@Maccska: Ülj le! Sült bolond vagy!
Ki a jó édesapádtól kell a " kormánynak" megvédeni az óvodásokat??? Kitől ??
Megmondom: A fideszes buziktól,meg a fideszes pedofiloktól !
Nem értem,nem értem és újra csak nem értem,hogyan lehetnek az emberi fajhoz tartozó egyes egyedek ennyire hülyék???
Clavigo
@Maccska: Vazzzzze,,,,itt csak ti ,,biiiirkák,,izgultok erre az agyatlan témára.. Te meg félórája lovagolsz bugyiba turkálós történeten...Nem furcsa,,te agyatlan..?
Emmersson71
@rokker33: Kevered az LMBTQ... dolgokat a nemváltó műtéttel!
Míg az LMBTQ... nem törvénytelen, addig a nemváltó műtét 18 éves kor alatt nem végezhető el!

Itt nincsen kiskapu, egyszerűen nem lehet, hiába szeretné a sok Kaleta- és Szájer-díjas fidesznyik :P
Erről lecsúsztatok, mint Szájer Jolán az ereszcsatornán ;)
T-Boly
@Clavigo: A @Maccska: igen gyanús pontnak tűnik a gyurkahurkával együtt. Szeretnek a pedofil témáról értekezni. Ez gyanús nekem. Nagyon gyanús. Nem tudni ,nem e esetleg,vagy igencsak,de lehet ,hogy igen,vagyis,mégis a hajlamaik állása hasonlít a pisai ferdetorony merőlegességének a dőlési szöge négyzetével.
Ne kerteljünk ! Talán buzik? Ühüm.
Clavigo
@Maccska: Meleg van,vagy alapból vagy ilyen zavart...?
T-Boly
@Clavigo: A @Macska: olyan meleg,hogy nadrágot lehetne vele vasalni !
T-Boly
Elég lenne a gyerkőcöknek a @Málna: -t megmutatni.az összes nő akarna lenni.
Gyurka80
@Horizont: Te nem érted azt a mondatot? Szomorú!
Gyurka80
@Horizont: Pedig már a spájzban van, a németeknél már propeller.hu/nagyvilag/3837266-lmbtq-nemetorszagban-bevezethetik-nem-megvalasztasanak-jogat#v3395379 A sok libbanton látszik még a propi cikkeit sem olvassa, csak a saját hozzászólását.
Emmersson71
@Maccska: ...és az érvénytelen, így az OGY nem kell foglalkozzon vele. Ha mégis AKAR foglalkozni az üggyel - ami nincsen, mert senki sem akarja propagálni a témát, csak a beteg Fideszesek! -, akkor pedig felesleges pénzkidobás volt a népszavazás!
Clavigo
@Gyurka80: Mekkora vízfejed van neked,,ha 80- as a sapkaméreted..? Nem semmi látványt nyújthatsz...
Emmersson71
@Maccska: Ha érvénytelen, akkor a polgárokat nem mozgatta meg a téma! Mert érdektelen és/vagy nem létező a probléma.
De a Fidesz majd csinál problémát, mert ráizgultak a kisgyermekek bugyijára...
ómió
@Dr. Proktor: Még mindig a tetves bolsiságotok másokra hazudásán görcsölsz? De, azért, előtte - "jó efftárs" módjára - ugye, nem felejtetted el a mai Internacionálé-kvótádat elénekelni!?
T-Boly
@Gyurka80: Megérkeztél? Na akkor takarodhatsz a pichába !
Vissza ne gyere te leguán !
T-Boly
@ómió: Hova ástad el a pártkönyvedet,te idióta ? Elfelejtetted? Mert hülye komcsibolsi Köcsög vagy !
Gyurka80
@T-Boly: Te meg takarodj anyád hátsójába, te onnan jöttél!
csipetke
@Maccska: jún 29 17:31 Miért, olyasmiről tudsz, hogy nemi átalakító műtéteket népszerűsítenek bármelyik óvodában,iskolában? Ne legyél nyomi. Ezekre a helyekre senki nem mehet be,csak ha az óvoda/iskolavezető engedélyezi. Ő meg nyilván nem fogja. Még mindig nem értitek,hogy ez az egész teljesen értelmetlen volt,és ez is csak orbán műsorának a része volt, amin a birka kérődzhet, mert addig se foglalkozik mással
ómió
@T-Boly: És te, bolsiék gyagyás fajkreténje, elénekelted már a "szent bolsi miatyánk" Internacionálétokat, mielőtt a tetves bolsiságodat itt rám próbáltad hazudni!?
Nessy
@Maccska: Legalább ismerd a választási törvényt, és az elmúlt választások valóságát, aztán írj! Nyugaton dolgozók, tanulók csak a kijelöl konzulátusokon szavazhattak, ellenőrizve!
Nessy
@Maccska: Azért van egy halk kérdésem! Ellenőrizetlenül akár az elhunyt nagypapa helyett is szavazhatnak levélben a határon túliak, beleszólhatnak a mi életünkben, miközben nem vállalják a szavazatuk ódiumát! Viszont kapnak nem kevés milliárdot. Ez így helyes? Miközben a kint dolgozók nem kevés milliárdot utalnak haza, amire pl. a jovő évi költségvetés külön soron számít!
balos
@durbincs: Most magadat minősíted!Akkor szoktam becsinálni,ha 1 ilyen köcsög próbálkozik a turul,akkor szívesen telefosom a nemzethy szadat!
VASTAGBŐR
@durbincs: begyógyszereztél gyökér ? ráittál ? megint ?
VASTAGBŐR
@durbincs: Te már nem váltassz nemet ... bevárod a pajtikat .. egy-egy ereszes lingam maszira ( szájjal )
VASTAGBŐR
Az unokatestvér házasságról miért nem böfögtök ci?ó ? amióta legalizáltátok azt is ... vissza sem kellett adni ... hatályos ma is .. ez a ti szájízetek szerint hatályos mai is .. ...

jön a jozson lassan és sérelmezi az unokaöcs-nagybácsi és nagynéni-unokahug miért nem házasodhat ... miért csak nagybácsi unokahug ? meg a nagynéni - unokaöcs ? vagy már egyenesbe is nyomják ? hiába mondta a genetikus hogy ez nem jó ? hiába ?
VASTAGBŐR
@durbincs: nem oszod meg tapasztalataidat ezzel kapcsiba ?
VASTAGBŐR
@durbincs: te pajti ... te tudod mit ? a folyékony lószart vedeled, azt is csak azután, miután meguntad az okádékodat és szomjas lettél te kis blankolt halfarok ... szivesen elmagyarázom minden postnál ezt neked
T-Boly
@ómió: Mi nyekereg belőled rühes desznyó? A moslék?
VASTAGBŐR
@fideszes gyökér: tudom bemutatkozott durbi ... akkora halfarok maradvány ez, hogy öröm nézni és olvasgatni bár nemsok értelemmel rendelkezik szegénykém .. most hogy felszámolták a szociális gondozást meg a tanárokat is nem foglalkoznak vele hogy fejlődjön. A Tóth kislánynak előbb meglessz az a nyamvadt érettségije fogadom. Durbincs 65. életévében megszerzi az első "kék bizit" bár addigra már lehet kedvence rózsaszin lessz, vagy mici mackós, miki mouse-os borító esetleg pocahontas-os vagy teletabis ... ugyhogy rárak egykét motivációs löketet a srácnak ez a dolog ... remélem megjön az esze magára ismer szegény
amortizáltok
a fejetlen halfarka kinek készíti vajon a napi listát 50 iq val meg töcskölös bányarémmel
nezelodo
@amortizáltok: Nemrég ébredt a Borkai szüzes csikkóla féle révületből, és névsort olvas. Lehet hogy valamikor a kaptárlakó lehetett, és ott éget bele a névsorolvasás réme.
amortizáltok
@nezelodo: volt anno régen egy összejövetel amin szavaztak is na érdekessége 60 néhányan voltak ott a kérdéseket nem publikálták de azt rögzitették sumák modszerrel ki hol ült a lányokkal úgy szedették össze a lapokat hogy az ülési sorrend legyen a fő feladat. tehát névre tudták ki hogyan és kire mire szavzott. odament az egyik barátjához pár perc után és rosz helyre tetted az x et.a srác azóta családostól távozott .
mára meg az ur magára maradt itthon, csak van barátai haverjai alig alig de le fog telleni aztán koldusbot lesz.
nezelodo
@amortizáltok: Hatalmas erő az olyanfajta pártfegyelem, aminek a következtében egymástól is rettegnek. Én is tudok jónéhányat, amikor menteni kellett a saját bőrét annak aki ellent merészelt mondani. Talán a korai Rákosi féle pártfegyelemhez lehet hasonlítani őket, de működik a dolog.
icegygenabro
@Maccska: azt ti már szájjeljózsival megoldottátok...
icegygenabro
tényleg ha az apa férfi akkor szájeréknél ezt hogy oldják meg?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.