Az utóbbi 30 év legjelentősebb távközlési tranzakciójának, a legfeljebb a rendszerváltást követően a Matáv privatizációjával összehasonlítható mértékű akvizíciónak nevezte Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója, hogy a 4iG többségi, 51 százalékos, míg az állam 49 százalékos tulajdonrészt szerez a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt.-ben.

Mindent elherdálnak Orbánék? Elképzelhetetlenül nagy a botrány, a rezsivédelmi alap ára megy el a Vodafone megvásárlásaA Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő (j) telefonon megbeszélést folytat Hszi Csin-ping kínai elnökkel a Karmelita kolostorban 2021. április 29-én. Balról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Arról, hogy ketten együtt felvásárolják Magyarország második legnagyobb telekommunikációs vállalatát már reggel beszámoltunk, erről ITT olvashat bővebben.

A HVG számítása szerint az ügylet költsége sem mindennapi: a bejelentés szerint a vételár 715 milliárd forint.

A Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerint közérdekből nemzetstratégiai jelentőségűvé minősíteni tervezett (ez többek között azt jelenti, hogy az ügylet versenypiaci hatásait nem vizsgálhatja a GVH) felvásárlás költségének ugyan 49 százalékát állja az állam részéről vevőként fellépő befektetési cég, a Corvinus Zrt., a másik 51 százalékot a 4iG fizeti ki, a 715 milliárdos vételár és az ennek állami része, 350,35 milliárd forint egyaránt szinte felfoghatatlanul nagy összegek.

A 715 milliárdos vételár több, mint a júniusban bejelentett 700 milliárd forintos rezsivédelmi alap, amit a kormány azért különített el, hogy fedezze a rezsicsökkentést. Illetve alig kevesebb, mint az a 800 milliárd forint, amit a május végén bejelentett kormányzati “válságintézkedés”, az új és megemelt ágazati különadók, az “extraprofitadók” kivetése jelent, hiszen ezektől 800 milliárd forint bevételt vár a kormány a bankszektor, az energiaszektor, a biztosítói piac, a légitársaságok, a telekomcégek, a gyógyszerforgalmazók, a kiskereskedelem és a reklámozók részéről. 

Néhány dokumentumot mutatok arról, mennyire elképzelhetetlenül nagy botrány az a mai hír, amely szerint a magyar állam a 4iG Nyrt. nevű céggel együtt megveszi a Vodafone-t.

- írta bejegyzésében Hadházy Ákos.

1.) Egy, a 4iG-hez hasonló céggel egy normális államnak egyetlen dolga lenne: le kellene ültetnie az adócsalásért (és feltehetően pénzmosásért) felelős vezetőit. A dokumentumok az erről szóló NAV nyomozati anyagokból származnak. Nincs kétségünk afelől, hogy a Fidesz mindent megtesz majd azért, hogy a 4iG-t kimossa az úgynevezett Fuzik-ügyből, de attól a tény az tény: az állam egy olyan céggel vesz részt egy 715 milliárd forintos buliban, amelyikkel kapcsolatban minimum 160 milliós adócsalás (és pénzmosás) gyanúja áll fenn.

2.) A 715 milliárd forint egészen brutális ár, elég, ha csak arra gondolunk, hogy a piacvezető Magyar Telekom összes részvényeinek értéke ma nagyjából 325 milliárd forint (miközben a piaci részesedésük 44 százalék a Vodafone 26 százalékával szemben). A Vodafone adózott eredménye negatív, vagyis veszteséges a cég, de az üzemi eredménye is csak 7 milliárd volt az utolsó lezárt évben (előtte is csak 17 milliárd), vagyis a befektetés soha a büdös életben nem fog megtérülni. Érthető, hogy az anyacég eladja a céget, amelyik 20 éve örök harmadik a magyar piacon, de érthetetlen, hogy a magyar állam miért veszi meg, és főleg miért ad érte ennyit. (A tranzakció méretét úgy is szemléltethetjük, hogy az államra eső 300 milliárdból minden magyar pedagógus kaphatott volna kb. 2,5 millió forintot.)

3.) Általánosságban is elmondható, hogy az, ahogyan a Fidesz besegít a 4IG-nek a DIGI, az Antenna Hungária, az MVM Net és a Vodafone megvásárlásában, az elmúlt 12 év egyik legnagyobb botránya. Pedig sok ügy versenyez a címért... Ezek mögött az ügyletek mögött nem üzleti megfontolások állnak, a 4iG egy politikailag vezérelt monopóliumot épít, nagyobbrészt állami hitelekből.

Forrás: hvg.hu

117 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Pontosan ennyire komoly a rezsi- illetve a honvédelmi alap. Az egész Orbá-rendszer a szélhámosságon alapul.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Clavigo
Kinek mit intéz a qrmánya...( a rohadt qrva @ nyjukat ),,oszt jó napot.
justhpeter
Pontosan ennyire komoly a rezsi- illetve a honvédelmi alap. Az egész Orbá-rendszer a szélhámosságon alapul.
Törölt Nick
Nesze birka, azt csinálok amit akarok, leszarom, hogy éhendöglötök, vagy megfagytok, vagy kórházba mentek megpusztúlni. Megfogadtam, hogy tönkreteszem az országot, élvezzétek, amig tudjátok.
A ti imádott kandisznótok.
csak úgy....
@magyar1: ez a probléma,hogy sokaknál már régóta megállt! -egy kis, megvédünk a migráncsoktól elég is..
csak úgy....
az az erzésem,hogy orbánék a sok titkosított kölcsöneikkel,már ott tartanak,hogy most már minden mindegy...,utánunk a vízözön...,ök meg frankón el yachtoznak a javakkal!
Néro2
És és ? Legyen tánc meg zene.
Ha így van hogy az az alap úszik nagyon örülök neki. A saját egybitesi fogják agyonverni. Én meg inkább nem szaroznám össze vele a kezem. Az övék meg úgyis könyékig szaros mert minden nap simogatják azt a sértés sertésüket a disznóóljában. Aztán kimosakodhatnak. Egyszer úgy is ki kell.
Egyébként meg :
uploads.disquscdn.com/images/6e454b3d25285be130b26b2839f168c9dd0b5f814e6ba547116d85b286959350.jpg
CsipkeRózsa
Az egész fideszes, orbáni világban egyetlen épeszű sincs, aki megszólalna, vagy legalább gondolkodna!!!???
Gyurka80
Bezzeg böszmeferi jól csinálta eladott mindent a MALÉV-tól a MÁV teherfuvarozásáig mindent, és mégis csődbe vitte az országot,ugye libantkák?!
balos
@Gyur-mács-ka80:Szóval akkor azért lett az első megszólalásán a fideSSes koszának olyan jó stickje,hogy mindjárt 40%ot romlott a forint! Azért mert apád szoptatott és anyád kereste a lóvét,még nem kéne butaságot ide hányni!Maradj az agyarnemzeth nevű wc papirnál!Ott legalább nem néznek ki a sötét soraikból!
drrotf
Ennek előtte nagy pofával azt hirdették hogy nincs pénz az állami alkalmazottak, a saját dolgozóiknak, a pedagógusoknak a béremelésére, noha elismerték , megírták az Uniónak is hogy az rendkívül alacsony!A távközkési cég megvásárlása sokkal előbbre való mint a saját dolgozók bérének kiigazítása!Hát így gondoskodik ez a kormány a saját dolgozóinak a sorsáról, senkit nem hagynak az út szélén, csak előbb elköltik a pénzt olyan dolgokra amelyekkel hatalom megtartása sokkal könnyebb lesz!Ez a vételár szerepel a költségvetés valamelyik rovatában, és ha igen melyikben?Az hiszem, hogy ilyen "bevásárlások" miatt nem ad pénzt az Unió, mert ennek a cégnek a megvásárlása gazdasági szempontból , hiszen vesztességet termel, nem lehet indokolt, és a magyar állampolgárok helyzetén egyáltalán nem javít!
kereső
@CsipkeRózsa: Ezt komolyan kérdezed, vagy a hét viccének szántad?
Eladott Ország
Már régen megéredt ez a dagadt, despota, kolostorgeci az életfogytiglanra!
Nessy
Orbánon kitört az "ide nekem az oroszlánt is" szindróma! Mindegy, hogy nem erre sarcolták meg az embereket, most erre költik a pénzt! Államadósság a duplája a 2010. évinek, az euró 410 ft volt ma.
Nem gond!
csak úgy....
@CsipkeRózsa: de hiszen itt a @Gyurka80: bezzeg..
CsipkeRózsa
@kereső: Gondoltam, nem ismerek közülük mindenkit, hátha valaki merészel szólalni.
kisfalud
Nincs új a nap alatt, az RTL-t meg a GAZPROM-al akarta megvetetni a dakota, más kérdés, hogy az anyacég eladta volna-e a Putinkának? A Vitya viszont ezzel a húzással elvesztette a maffia eszét, a Simlicskát.
Ludmilla
vállalható vagy nem: mocskos,rohadt bűnöző társaság
Néro2
@Eladott Ország: Ott csuton kéni kiállítani felhúzva a hattyúfarhát kilátójára onnan talán be látná országát. Egy kis ideig.
Nyírfa
@CsipkeRózsa: 15.31

Speciel egy belső puccsra várok, nem az ellenzéknek csúfolt politikai garnitúrára.
fergeteg
A libsik-bolsik pedig eladnának mindent.
Azt hiszik ezek az idióták,hogy amit a magyar állam megvásárol az Orbánék lesz.
Ennyire hülyék csak a népbutító prolibolsik lehetnek.
csak úgy....
@Nyírfa: akkor nagyon türelmesnek kell lenned! -na talán a flóri.. ;)
Theorba
@fergeteg: Ejj, te kis Rezsicsökkentagyu Fideszbirka! Ideje már tudomásul venned, hogy az egész ország a zsebükben van.
csak úgy....
@fergeteg: azzal a kikötövel mi van,amit a digóktól vásároltak fideszék egy pár éve?
a butaságról ne nyilatkozz,hiszen te abban nyakig,-még jó,hogy üres a buksid,van ami föntart...
Pálinkás Pál
nem pofázni kell...elzavarni őket...és orbánnal szemben el kéne felejteni a demokratikus , jogállami megoldásokat...olyan romános fordulat lenne a célravezető...a kárpátok géniusza sem hitte aznap reggel,hogy csengettek neki...
Nyírfa
@csak úgy...: 15.47

Hát, a Flóri nem, de soha ne mondd, hogy soha!

Az ellenzéki honatyák többségére nem számíthatunk.
Szervezett forradalom mint a '48-as, nem lesz.
Talán Feri ír egy új verset, és belengeti sokadszor, hogy készül.
Jakab Petya ma már beállna MZP mögé, de az ellenzék vezére akar lenni. Felejtős.
Újhelyi panaszkodik, hogy a fidesz már megint nem válaszol.
Spontán kormányváltás erős felindulásból? Kizárt.
Marad a fidesz belső puccsa. Vagy az sem, és integethetünk az EU-vonaton utazó szomszédok után.
Van még egy variáció, nagyon kicsi eséllyel, de országmentő lehetne: a fidesz elzavarja Orbánt és a legkorruptabb prominenseit, és nagykoalíciós javaslatot terjeszt a parlamenti ellenzék elé. Ezzel a puccsal ki is egyeznék.
Nyírfa
@csak úgy...: 15.52

A kikötő köszöni, jól van, fizetjük a bérleti díjat, hogy ott horgonyozhassan a kormányyacht.
rokker33
Jól teszik! Szórják a pénzt majd q fidesz és nem fideszes emberek fizetik meg! Ez kellett nektek húgyagyú barmok ! Jól teszi Orbán mert hagyja a nép!
Néro2
@Eladott Ország: Követed ? Mondjuk a Nagy Hím Tag társai ? :)
Nessy
@Nyírfa: Majd valakinek elajándékozza külügyérünk, mint a "lélegeztető gépeket", meg a normális vakcinát, miközben itthon jó pár ezer idős embernek beadták a Sinofarmot, ami halottnak napszemüveg volt.
Nyírfa
@Nessy: 16.25

Eladják a földet is a lábunk alól. Nem is merek belegondolni, milyen feltételekkel vették fel a kínai és az orosz hiteleket. Nem tenném tűzbe a kezem, hogy ez az ország még a miénk.
Miért ment Orbán Moszkvába vasárnap? Miért nem írnak róla a lapok? Miért nem veri az asztalt az ellenzék, hogy mit keres augusztus 21-én Orbán Viktor Oroszországban, úgy, hogy az agyonmagasztalt ünnepet sem töltötte a hazájában? Ja, bocs', nincs is hazája, csak egy kizsigerelt uradalma.
jesz
aszongya: . ..."elképzelhetetlenül nagy a botrány"...

Oszt hol látható az az elképzelhetetlenül nagy botrány? A Dózsán tizen tüntetnek, húsz rendőr vigyáz rájuk.
Nyírfa
@sgl: 16.55

Teljesen reménytelen. Egy ici-picit még bíztam Jakabban, hátha, végül is, van mozgosító ereje, de a ma megjelent interjú után feladtam.
Még van a jóisten, de nélkülünk ő is csak széttárja a kezét: nemakarásnak nyögés a vége.
fergeteg
Ami magyar lesz,az "HERDÁLÁS "
Szarházi baloldal.
Doszika
@KisTehen: Egyszer befoghatnád már birka, a valóságról fogalmad sincs soha. IQ-bajnok!
fergeteg
@csak úgy...: Még nem adtuk el.
Oda még be fognak futni kisebb tankerek,Magyarországnak.
Meloni nyer bővítjük.
csak úgy....
@sgl: figyelj barátom! szerinted a sok elbutított magyaron,kinek és minek az ellenzéke segítene? -akiket módszeresen lejáratott mindenki elött a fidesz,azok hogyan rúgjanak labdába ellenük? néha megfordul a fejembe,hogy te is egy fidesz variáns,aki így próbálja az amúgy is gyönge ellenzéket még jobban gyöngíteni.
Toller Béla
Igen, mindent elherdálnak ! És ? Van itt valaki a felelősök között, aki ellent merne mondani ? Aki mellé oda lehetne állni ? Akinek a házához nem engednénk oda a rendőröket meg a titkosszolgákat ?
csak úgy....
@fergeteg: oda jó,ha befér a lölö yachtaja,te szánalom virága! meloni a dinnye? -ennyire nem hülyék a digók!
csak úgy....
@rokker33: 16:21 itt vered a nyálad,-közben annyira buta vagy,hogy még te sem találnál az orbánnál alkalmasabbat! :) legalább kussolnál,te dicsekvö labanc cseléd,-akinek több van a bukszájába mint a buta fejében!
Nyírfa
@sgl: Nagyon sokáig igyekeztem tárgyilagos maradni, hiszen látok nagyszerű gondolatokat, törekvéseket az ellenzéki oldalon, de, mire megvalósításra kerülne a sor, szétmállik az akarat, elszáll a lendület, elbizonytalanodnak azok is, akiktől vártuk, várnánk , hogy élve a bizalmunkkal, a meg- és felhatalmazásainkkal, tegyék, amire vállalkoztak.
Úgy érzem, megértő és toleráns vagyok, újból és újból adom a szavazatom akkor is, amikor a meggyődésem nár inog, legutóbb április 2-án.
De a pohár be tud telni, ha folyton csak töltögetik, de nem fogy a tartalma. És most betelt.
Tiszta röhej: még mindig vártam a Ferit, még mindig figyeltem, mozdul-e Klára, még mindig azt mondtam magamnak, figyelj, öreglány, a Jakabból még lehet valami. Mert muszáj reménykedni, mert nem lehet feladni az életünk jobbá tételébe vetett hitet, akaratot.
Magunkra maradtunk. Mindenki tegye tehetsége, szándéka szerint , amit a leghelyesebbnek, a legemberibbnek tart, tegye önmagáért, a becsületéért, a mindenkori, szűkebb, tágabb közösségéért.
Baranyira és Ákosra védelmet kértem az Élettől. Hogy senki ne tudja őket kicsinálni, sem a fidesz, sem a "sajátjaik".
csak úgy....
magarországon a párthovatartozás olyan,mint bogáncs a nadrágon!
Istenakinincsen
@Nyírfa: ma, 15:42 Belső puccs?...áááá nee. Holló a hollónak (még) nem vájja ki a szemét. Majd kicsit később amikor már a maradékért megy a végső ütközet!
Juliusz48
És megint az a baj, hogy nem eladnak, hanem vesznek mint a MOL-t. Nem hallottam Hadházit sivítani mikor a baloldalon eladtak mindent amire volt jelentkező bagóért. Most hogy vesznek kitalálja, hogy drága.
Nyírfa
@Istenakinincsen: 18.50

Emlékszel Bajcsy Zsilinszky Endrére, Olyan antiszemita volt, hogy a fal adja a másikat, Gömbössel együtt gründolta a Fajvédő Pártot, de a nacionalizmusa a németek ellen fordította, és a mai napig az ellenállás hőseként tartják számon.
Csak egy példa.
Bármi, bármikor megtörténhet. A feltételes módon van a hangsúly.
amaramaistanna
Itt az ideje egy újabb tüntetésnek, Orbánék, s most ezzel a várható üzletkötéssel még kiszolgáltatóbbá tesznek minket a szolgáltatást igénybe vevőket, az interneten, a telefonon és TV-és szolgáltatások esetében. Orwell 1984 c. regénye egyre valóságosabbá válik.
Istenakinincsen
@Shikari: ma, 17:33 Ezt írtad: "A kormány befektet és gyarapítja a közvagyont." ez valami vicc?
Közpénzből/közvagyonból vásárol, a mészáros háló cégeinek?...Kormány=Mészáros?
Istenakinincsen
@Nyírfa: ma, 19:08 Meg fog történni, a feltételek adottak. Egy nyitott kérdés maradt: Mikor?
Nyírfa
@Istenakinincsen: 19.40

Jó kérdés. Az orrom azt jelzi, hogy a közeljövőben, pontosabban belátható időn belül.
izéke
Diplomatatáska méretű atombombát a kuple izééé a parlamentbe és mikor teltház van...pusztuljanak mind
Gyurka80
@Yoda69: Mi a bajod, nem mondhatod, hogy ellopták a pénzt, mert MEGVETTÉK a vodát okostojás!
Yoda69
@Gyurka80: A tozsdei ar duplajaert. Normalis vagy? Es mi a fasznak kell nekik a voda azon kivul hogy tobb teloba nyohatjak bele a Pegazust? Egyertelmu penzmosasrol van szo, de ezt te ugy sem fogod fel.
Apfelbaum
Ez a Vodafone is soros cége,de a drága Miniszterelnök úr végre lebuktatta őket, ezektől még farhát se lenne a boltban
Potyike 69, fideSS tálib
Dr. Proktor
Meglesz Lőrinc 384-edik cége...
Nem indul gyorsított gázszerelő képzés?
Dr. Proktor
@fergeteg: Te bérhülye vagy vagy default?
nemkati
Nem vagyok túlságosan járatos a pénzügyekben meg a cégbirodalmak világában, azért kérdezem, jól értem-e:
a Vodafone 100 %-át veszi meg közösen a magyar állam 49 %-ban, Mészáros 51 %-ban. Így a nyereségük, ami a Vodafone-nak tavaly 4,4 milliárd forint volt, ~fele-fele arányban lesz a magyar államé és Mészárosé. Így lesz?
Yoda69
@nemkati: Jol érted. Termeszetesen ez a nyereseg el van szamolva a vetelarban, ezert is magasabb a tozsdei arnal. Viszont ezt a profitot azonnal kivehetik a tulajdonosok osztalek formajaban, ami viszont mar sajatjuk lesz. Legalabbis a fele biztosan, mivel a 4iG a fideSS magancege. De nekem nics ketsegem afelol hogy az allami resze az osztaleknak is fideSSes zsebekbe vandorol.
Egyebkent ezt mar eljatszottak a Matrai Eromunel is. Lolo kivette a milliardos osztalekot, aztan amikor veszteseges kezdett lenni a ceg visszadta az allamnak.
A birkak meg begetnek...
nemkati
@Yoda69: Olyan erőltetett és hazug, amikor a birkák próbálják mentegetni, megvédeni a kormány disznóságait, pedig annyira nyilvánvaló, hogy nem a magyarok érdekeit nézi, hanem csak a saját zsebét és a saját torz agymenéseit.
Yoda69
@nemkati: Azok a birkak akik ide irogatnak, shikari es tarsai, roman berkommentelok. Ezert kapjak a fizetest orbantol, hogy itt is osszak a propagandat. Ez azert kell nekik, mert az online sajtot nehezebb kontrolalni mint az irott, vagy elektronikus mediat, ami mar 98%-ban az o kezukben van. Igy hat fizetnek ezeknek a hazaarulo tetveknek, hogy itt bomlasszanak.
Gyurka80
@Yoda69: Böszmeferi nem "mosta" a pénzt, hanem ellopta, csődbe vitte az országot.
nemkati
@Gyurka80: Miért kell hazudozni? Se csőd nem volt, se nem lopott. Azt észrevetted, hogy ez a kormány mennyit lopott? Eléggé nyilvánvaló, mert teljesen nyíltan csinálják. És most aztán tényleg itt vagyunk a csőd szélén.
Pági
@Gyurka80: csődről senki sem hallott ,csak maga delirált.
ómió
Így "osztottátok be", efftársak, vagy csak simán így hazudjátok!?
Aki Én
@Gyurka80: ...akkor ma miért nem látod a lopásokat, korrupciót...?
Komolyan kérdezem.
Egyáltalán miért kell állandóan Böszmézni? Miért nem azzal foglalkozol, ami most történik?
Ha Böszmét elítéljük a lopások miatt, az államcsőd közeli helyzet miatt, a forint gyengesége miatt, akkor most miért nem???
Meddig hülyíted magad ezzel?
Jozefina
Orbán és a maffia sumán ellop az jobbágyok adófirintjaival mindent, amit csak lehet!!! Legjobban teszi minden vodafonos (aki meg meri tenni) hogy tiltakozásul szolgáltatót vált! Gyalázat, hányinger, amit művelnek!!!
Jozefina
Orbán és a maffia sumán ellop az jobbágyok adófirintjaival mindent, amit csak lehet!!! Legjobban teszi minden vodafonos (aki meg meri tenni) hogy tiltakozásul szolgáltatót vált! Gyalázat, hányinger, amit művelnek!!!
Ja és ezt érdemes végig olvasni:
444.hu/2022/08/23/tobb-lesz-ez-mint-allami-mobilceg-orban-sajat-maganak-epiti-az-uj-magyar-tavkozlesi-oriast
gina
Mocskos cigány, semmi nem érdekli csak a hatalom, mikor lesz ennek már vége...hol vagy mesterlövész,? a koleszterin sem az aminek irják
gina
@ómió: Te elmebeteg buzi mit karattyolsz
Gyurka80
@nemkati: TE hazudsz, nézz utána de előtte vedd le a vörös szemüvegedet!
Gyurka80
@Pági: Az IMF-hez miért szaladt ki böszmeferi?
Gyurka80
@Aki Én: Te nyalod be a lopás libsi dumát.Pedig ha tolvaj mondja, hogy lopsz az mennyire hiteles?
nemkati
@Gyurka80: Mit lopott el Gyurcsány? Mikor volt államcsőd? Utána néztem, nem lopott, és nem volt államcsőd. Most te jössz, bizonyítsd be.
Aki Én
@Gyurka80: ...szóval szerinted nem lopnak?
Nincs csődközeli helyzet?
Nem 410 az euró?
ómió
@gina: Ha karatyoló elmebeteg buzit látnál, bolsiék ribije, kukkants a tükörbe!
Dr. Proktor
@Aki Én: Lopóssal vitatkozol? Nekik ez a lételemük, tudásból nem tudnának megélni...
Istenakinincsen
@Shikari: Ezt kérdeztem tőled félnótás: @Shikari: ma, 17:33 Ezt írtad: "A kormány befektet és gyarapítja a közvagyont." ez valami vicc?
Közpénzből/közvagyonból vásárol, a mészáros háló cégeinek?...Kormány=Mészáros?
Már mindegy mert Gulyás Úr elmagyarázta: Azért veszik meg a vodát hogy tudjanak a tanároknak fizetést emelni!!!
Röhejes magyarázat. Itt (is) valami bűzlik.A voda+digi inkább a NER médiahatalmát hivatott erősíteni...és a közpénzből magánvagyont legalizálni.
Istenakinincsen
@Gyurka80: tegnap, 15:19 Elakadt a lemezed böszmegyurka? Mindenkinek ugyanazt a mantrát nyomod...qrrrva unalmas.
Miért jó az neked, ha mindenki külön-külön elmagyarázza neked, hogy tegyél fel egy újabb lemezt.(van bőven:).
Ilyen mazochista papagájt még nem láttam mint te:-)))
Gyurka80
@nemkati: Bóvli kategóriában volt, és 2009-ben államcsődközeli helyzet volt csak az IMF mentett meg érted?!
Istenakinincsen
@KisTehen: Hazatért a csorda? Kövér legelők...hig lett az eredmény?
Istenakinincsen
@Gyurka80: Ezt is mondtad már...tökmindegy mit írsz, mert nem számít.
nemkati
@Gyurka80: Világgazdasági válság volt, de a csődközelből Bajnai bravúrosan visszahozta az országot. Most is válság van és csődközeli helyzet, de ebbe 0rbán rendesen besegített.
Na és mit is lopott Gyurcsány? Hány palotát, uradalmat épített magának és a pereputtyának? Hány közbeszerzést áraztak neki túl? Hány rokona, ismerőse lett a jóvoltából milliárdos? Hányszor röpködött költségvetési pénzből meccsekre, vagy a liberális propagandáját harsogni? Talán ő nyerte a legtöbbet? Na mesélj.
Istenakinincsen
@nemkati: Ez tökhülye. Felesleges időpocsékolás böszmegyurkával falra hányt borsót játszani:)
Istenakinincsen
@Gyurka80: Látod milyen okos vagy! Rájöttél hogy senki sem számít te szerencsétlen!
Gyurka80
@nemkati: Most meg háború van nyanya! "de a csődközelből Bajnai bravúrosan visszahozta az országot. Na tehát elismered a csődöt. mialatt a v4-ek elhúztak m ellettünk.
nemkati
@Gyurka80: Nem volt csőd, már hogy ismerném el, éppen most írtad te is. A V4-ek, akik elhúztak, a következő 3:

És mára már mindenki elhúzott mellettünk, köszönd Viktorodnak aki szétbarmolta és lenyúlta az országot, ami mára egy utolsó ócska hely lett.
Gyurka80
@nemkati: "de a csődközelből Bajnai bravúrosan visszahozta az országot" A v4 3 országában miért nem kellett ezt csinálni? Mert ott nem böszmeferi kormányzott , érted nyanya?
Gyurka80
@nemkati: "utolsó ócska hely lett.". Ha így gondolod hallgass kedvencedre " el lehet menni"!
nemkati
@Gyurka80: Én nem megyek el innen, nem tartozom azok közé, akiknek a tanács szólt, akik nem akartak itthon adózni. Jó lenne, ha ezt is megjegyeznéd végre.
A csődközel, az nem csőd. Az az, ahova most kormányozta 0rbán az országot. Gyurcsányék nem kezelték jól a válságot, de Bajnai rendberakta. Nem Gyurcsány kezelte a válságot, hanem az MSZP. Most egyedül 0rbán kormányoz, hát naponta tapasztaljuk, milyen botrányosan.
Havanagi
@justhpeter: Bocs,de ez sokkal több a szélhámosságnál.Ez 12 év ORSZÁGROMBOLÁS.A birkákat folyamatosan nyírják,mostmár a bőrt is nyúzzák,de még mindig nem fáj.
Eladott Ország
Amig a bűnöző román cigány és politikai prostituát bandája szabadlábon van, nem lesz változás!
Gyurka80
@nemkati: Bajnai NEM rakott rendbe semmit, csak megszorított és kibekkelte az 1 évet.Látom neked a megszorítás hiányzik.
justhpeter
@Havanagi: Orbán birkái háromszor mentek el szavazni a führrre abban a hitben, hogy egyszer majd ők is sorra kerülnek a jüban. Hát most sorra kerülnek, csak addígra elfogyott a jó.
Gyurka80
@nemkati: A csődközel pedig NEM jó! Csak azért nem volt csőd mert IMF érted te érthetelen nyanya! Ha nem kaptad volna meg a nyugdíjadat, mert nem volt miből fizetni , akkor biztos értenéd!
justhpeter
@Havanagi: Orbán birkái háromszor mentek el szavazni a führrre abban a hitben, hogy egyszer majd ők is sorra kerülnek a jüban. Hát most sorra kerülnek, csak addígra elfogyott a jó.
nemkati
@Gyurka80: Abban a válságban spórolásra és a pénzek ésszerű átcsoportosítására volt szükség, és ezzel Bajnai úgy adta át a kormányt a következőnek, hogy az elismerőleg bólogatott. A Bajnai által ideiglenesen felfüggesztett 13. havi nyugdíj folyósítását is vissza lehetett volna állítani amikor a gazdaság biztos pályán állt. Az 0rbán kormánynak esze ágában nem volt erre költeni, vagy legalább a nyugdíjakat a 13. havival megnövelni. Ehelyett azt harsogta, és azóta is harsogja, hogy 'Gyurcsány' elvette a 13. havi nyugdíjat - mivel a birkák emlékezete meglehetősen szelektív, a harsogók meg előszeretettel hazudoznak. A családi pótlékot is elfelejtette emelni, helyette a jobb helyzetben levőket hozta még kedvezőbb helyzetbe, tovább nyomorítva a leszakadókat.
Amit meg azt gondolod, hogy látsz, az a saját rémképed.
Havanagi
@justhpeter: akkor fognak visítozni,amikor az ő lábuk alól is kihúzza a szőnyeget.Alig várom.
nemkati
@Gyurka80: Ez a mostani csődközel sem jó. Csakhogy 0rbán nem IMF hitelt, hanem mindenféle drága hiteleket vesz föl eladósítva az országot több évtizedre. A nekünk (nem neki!!) járó eu-s pénzek sem kellenek neki, ezért nem hajlandó teljesíteni az ésszerű és tisztességes elvárásokat. A nyugdíjas nyanya az pedig a jó édes anyukád!
Gyurka80
@nemkati: NEM bólintott elismerőleg, beveszed a libsik hazugságait.A családi pótlék emelése helyett családi adókedvezmény van ha nem tudnád, mert nem a segélyesek számát kell gyarapítani, hanem a dolgozókét,
Yoda69
@Gyurka80: Latom jol bemagoltad a propagandat.
Gyurka80
@Yoda69: Ez komoly érv, hahaha. Érvel cáfolj bolondgyerek!
Istenakinincsen
@Gyurka80: Idióta vagy! Ez komoly érv...tőled tanultam böszbepapagáj:)))
Yoda69
@Gyurka80: Minek neked az erv, majom? Arra is csak a propagandat tolnad, felteszed a soros gyurcsany lemezt.
Egy ilyen tahoval nem lehet, igy ertelmetlen vitatkozni.
Gyurka80
@Yoda69: Akkor ne szólj hozzám, különben sem kérdeztelek lütyő!
Aki Én
@Gyurka80: ,, Nem, nincs!"

Akkor mindent értek. Nincs több kérdésem, megértettem, hogy az egyik legbutább ember vagy itt.
Gyurka80
@Aki Én: Nem ártana tükörbe nézned, utána pedig orvoshoz fordulnod!
Dr. Proktor
Gatya ügy - a híveknek...
Nekik a milliárdok felfoghatatlanok, nem férnek be az egyszeregybe...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.