Ahogy arról korábban beszámoltunk, a DK bejelentette, hogy a párt elnöksége arra kérte fel Dobrev Klárát, hogy "alakítsa meg a magyar történelem első igazi árnyékkormányát és mutassa meg: van kormányzóképes alternatíva, van remény és van kiút a megélhetési válságból, amelybe Orbán Viktor taszította hazánkat". A bejelentést Kocsis Máté sem hagyta szó nélkül.

Kocsis Máté keményen beleállt Gyurcsányékba: “olthatatlan hatalomvágya odáig vitte a bukott miniszterelnököt, hogy az asszonyt előretolva megpróbálja újra”
Fotó: Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban tartott pódiumbeszélgetésen az erdélyi Tusnádfürdőn 2022. július 22-én. MTI/Veres Nándor

Először azt hittem, amikor ma Gyurcsányék bejelentették, hogy árnyékkormányt alakítanak, ez valami poén. (Molnár Csaba paródiába illő Gyurcsány-majmolása ezt a hitet csak erősítette. Egészen szürreális volt.) Azóta meg csak telnek-múlnak az órák, és egyre inkább úgy fest, ezt teljesen komolyan gondolják.

- fogalmazott Kocsis, majd zárójelben megjegyezte, még mindig várja a DK cáfoló közleményét. Úgy gondolja sokan tűnődnek azon, mégis hogyan gondolják Gyurcsányék

néhány hónappal az irtózatos pofon után, amit a választóktól kaptak, hogy úgynevezett árnyékkormányt alakítanak. Ha feltételezzük, hogy tényleg nem vicceltek (most már úgy fest), akkor próbáljuk megérteni a helyzetet!

- írja közösségi oldalán.

Mint fogalmaz,

jelenleg Gyurcsány pártja a legerősebb, legszervezettebb, legütőképesebb politikai közösség a baloldalon, amelyik jelen pillanatban is “készül”. Igen, a kormányzásra, és nem a süllyesztőbe. Ez azt jelenti, hogy olthatatlan hatalomvágya odáig vitte a bukott miniszterelnököt, hogy az asszonyt előretolva megpróbálja újra. “Így vagy úgy”, ahogy fogalmazott még a múlt héten. Abban reménykedik, hogy ha netán valamiért idő előtt menne a jelenlegi kormány (nem fog), akkor ő és az emberi azonnal beülhetnek a helyükre. Elég csak elképzelni is, hogy ez mit jelentene a mostani európai válság kellős közepén. Megszorítások, adóemelések, családok kifosztása. Mindenki ismeri a módszereiket

- írja a Fidesz frakcióvezetője.

Kocsis szerint szimbolikus, hogy épp az „őszödi hazugságbeszéd” kiszivárgásának évfordulójára időzítették az árnyékkormány bejelentését.

Legalább mindenkinek módja lesz visszaemlékezni, milyen is volt, amikor ez az alak belehazudott egy nemzet “arcába”. Amikor megverette a honfitársait, amikor lovasrohamot vezényelt ellenük. Aztán meg tönkretette az országot, és megbukott. A magyarok a saját bőrükön tapasztalták meg, milyen egy Gyurcsány-kormány: mindent elvettek. Nyugdíjat, bért, családtámogatásokat. Most meg árnyékkormányt alakít. Nem vicc.

- tette hozzá.

Forrás: Facebook

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Akkor most már mindenki képben van, mi történt volna, ha áprilisban nyerünk. A Kossoth téren rohadnának a szarkupacok, autók égnének és pogromok zajlanának.
Meg kellett várni, amíg Orbán 100 %-ban kimutatja a foga fehérjét, itthon is, az EU-ban is. Most, hogy nem titok többé, milyen modell megvalósításán ügyködik az Európát letörpéző óriás , hogy kitette az asztalra az EU-ból való kilépés lehetőségét, amennyiben anyagilag már nem éri meg neki, igen, végre elő lehet, és elő is kell állni az egyelőre árnyék-, majd valódi kormány felállításával.
Az egész társadalomnak tudnia kell, hogy Orbán nem Magyarország érdekeit tartja szem előtt, hanem kizárólag a hatalmát félti, és terjesztené ki minél szélesebb körben.
Véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy mi vagyunk Orbán és sleppje nettó befizetői, véget kell vetni ennek a röhejes és ártalmas múltidézésnek, annak az erkölcsi kuplerájnak, amivé a Parlamentet, a hazánkat , minket, állampolgárokat degradáltak.
Kocsi Máté pedig nyugodtan hitet tehet Dúró Dóra előszobájában, és tiszteleghet a Horthy-szobor előtt, akár a karját is lendítheti mint ahogyan azt képeken is láthattuk.
1944. óta ilyen szégyen nem érte Magyarországot, mint 2022-ben. Egy olyan csoport bitorolja a hatalmat, amely kiközösítést érdemel, megvetést , a közügyektől való sokévtizedes eltiltást.

Ezt a gyalázatot, amit Orbán-kormánynak hívnak, egy asszony fogja felszámolni, és ebben a támogatója vagyok.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
rokker33
Hülye Gyurcsányné úgy sem fog kormányozni ne is álmodozzanak róla!] Áprilisban döntött q nép és nem kérnek Gyurcsányból és a patkány feleségéből sem!
amortizáltok
bolha vagy már te kicsi tetű voltál , orbán hirharang hamarossan nem téped a szádat. mert utszéli csavargó lehetsz hátralévő évtizedeidben, mert a NÉP nem fog felejteni. HORTHY katonáit rendőreit sem . 1991 ben is kisértette az hogy frontszolgálaton voltak pl oroszországban,, csak emlékeztetlek, az ávósok meg még ma is köztünk élnek akkor ne lepődj meg ha nyugdijad sem lesz! amit évek óta műveltél az a NÉPED megvezetése és hazugságaitok garmada volt ez nem azonos A VOLT fesztivállal tudd.
Csizmás Kond
Feri mindig is a faszát használta a haladására, egyik felesége által valami diplomát plagizált a másik által vagyont szerzett és most is maga előtt tolva legénykedik...
sokanvagyunk
"Kocsis Máté keményen beleállt Gyurcsányékba." - talán otthon próbálkozzon "keményen", mert hogy mások hogyan és hol tolják a párjukat... :D
amortizáltok
@Csizmás Kond: kardoska mit használt orbán és mi van ma ? szept. 17 és lassan csőd? 600 ft fél kiló kenyér nyugottan meghalhatsz mint a szamurájok még éhessen is ez jóbb? Ez 12 év eredményes munkája?
szép új világ
Csokis Máté szépen felsoroltad, hogy mit tenne az ellenzék. Csak az a baj, hogy Ti ezt már mind megtettétek!
Jogosan tartotok attól, hogy előbb - utóbb a birkák is észreveszik, hogy nincs mit legelni és a nyáj végén ballagók is rájönnek, hogy csak seggeket követtek. És az a kevés, amit meghagytak nekik az vezérürük az is csak lerágott és teleszart tarló.
Csizmás Kond
@amortizáltok: ...szerintem te sem tudod mit akarsz ...
Ki emelte meg a benzin a gáz az élelmiszer árát ?...Orbán vagy valaki más ???...és 12 év...választás volt nem emlékszel ?
kereső
Húúúúúúúúúha. "gyurcsány" csalódást okozott a fideSS-nek. Nem ő maga pályázik a miniszterelnökségre, hanem egy nála is!!! felkészültebb nőt tol maga előtt. Egy nót, aki európai politikus- és nem mellesleg ismeri a kormányzás minden csinját binát.Aki eléggé elszánt, és ütésálló ahhoz, hogy @sgl szavaival élve "visszagyúrje a x@rt" kocsis mátéba is. Mi lesz akkor, ha kiderül az árnyékkormányról, hogy minden szakterületnek , az adott szakma kiváló képviselője lesz a "felelőse". Nem rétváriak, menczerek, szijjártók, maruzsánok, 2x vargák irják majd a szakpolitikát. Kocsis , kösd fel a x@ros gatyádat.
colibri
@rokker33: Ilyen megnyilvánulással jobb lenne, ha elhúznál innen és másik portált választanál! Az igazi "olthatatlan hatalomvágya" pont annak van, aki 2060-ig akar uralkodni. Nagyon remélem, hogy már nem sokáig tart ez az orbán éra, és a fidesznek meg vannak számlálva a napjai!
Te meg jobb, ha kerülöd a hülye, meg a patkány jelzőket Dobrev Klárával kapcsolatban. Szeretnél te olyan hülye lenni, de álmodban sem lehetsz!
Nyírfa
Akkor most már mindenki képben van, mi történt volna, ha áprilisban nyerünk. A Kossoth téren rohadnának a szarkupacok, autók égnének és pogromok zajlanának.
Meg kellett várni, amíg Orbán 100 %-ban kimutatja a foga fehérjét, itthon is, az EU-ban is. Most, hogy nem titok többé, milyen modell megvalósításán ügyködik az Európát letörpéző óriás , hogy kitette az asztalra az EU-ból való kilépés lehetőségét, amennyiben anyagilag már nem éri meg neki, igen, végre elő lehet, és elő is kell állni az egyelőre árnyék-, majd valódi kormány felállításával.
Az egész társadalomnak tudnia kell, hogy Orbán nem Magyarország érdekeit tartja szem előtt, hanem kizárólag a hatalmát félti, és terjesztené ki minél szélesebb körben.
Véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy mi vagyunk Orbán és sleppje nettó befizetői, véget kell vetni ennek a röhejes és ártalmas múltidézésnek, annak az erkölcsi kuplerájnak, amivé a Parlamentet, a hazánkat , minket, állampolgárokat degradáltak.
Kocsi Máté pedig nyugodtan hitet tehet Dúró Dóra előszobájában, és tiszteleghet a Horthy-szobor előtt, akár a karját is lendítheti mint ahogyan azt képeken is láthattuk.
1944. óta ilyen szégyen nem érte Magyarországot, mint 2022-ben. Egy olyan csoport bitorolja a hatalmat, amely kiközösítést érdemel, megvetést , a közügyektől való sokévtizedes eltiltást.

Ezt a gyalázatot, amit Orbán-kormánynak hívnak, egy asszony fogja felszámolni, és ebben a támogatója vagyok.
balos
A fideSS éra meghozta álmaink NYOMORÁT!Ki akarta ezt,mikor "felébred?Szerintem,most jön a 10x7 szűk esztendőnk!Ha megérjük,mert az orbán viktor már 2006ban is ezzel kelt,hogy vér vér az kell neki!A lölö felsége,most vidáman nyugatra szállíthatja ki!
Eladott Ország
Olthatalan hatalomvágy? Ha vannak fokozatai akkor annak, aki feszt csak rendeleti úton kormányoz kétharmad mellett, szerintem az beteges szerelem a hatalommal. A MIÉP-es nácigeci meg hallghasson amit ők csinálnak ugyanis az nem vicc, hanem bűntény . Olthatatlan hatalomvágy? Ja nálatok csokisfiam, ilyen elő sem fordulhat. Ennél nagyobb beismerése , hogy be vannak szarva, nem kell! Szemrebbenés nélkül bemondja, milyen vastag bőr van az arcukon? Biztos valami NASA fejlesztés az űrsiklóhoz. A magyar nyugdíjas még nem jött rá, hogy Orbán nem a 13., hanem már a 12. és 11. havi nyugdíjat is elvette, és pont most veszi el a 10. havit is. Ti most éppen mit csináltok cicafiú?! Ahol válság lesz az a nemzethyeskedő’ Agyarország’ és miattatok lesz itt válság. Bajnai vette el a 13. havit, ( nem elvette) helyette viszonr bevezette a nyugdíjprémiumot. Ha olyan jó volt az elmút 12 év , akkor miért nem adta vissza már korábban?! fidesz bár. - Szevasz Mátékám! Egyedül? A többiek?- Később jönnek. Még tart az imacsoport a parlamentben.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/294722339_587072703039688_1254602510145707516_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=FElK1_vzzVAAX98hJPG&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT9Vr2RQhz7floOFkACu_z0fMy-ZvnZdlg8LaH5xkTgbuA&oe=632A5082
Clavigo
@KisTehen: Te még tehénnek is hülye vagy " Zsemle "...
117
@Nyírfa: Szerintem is. Jó, hogy nem nyert még az ellenzék, mert balhé tört volna ki.
De nem is ez volt a cél, hanem az, hogy Orbán kétharmadának véget vessenek, akkor még jobban és még hamarabb látszana Orbán műfogsora fehérje.
Eladott Ország
Amikor még ilyen "jól" nézett ki, akkor "csokiból" volt az a bajusz. Hát, azóta túl van már pár Szájerezésen, kicsit megráncosodott és megereszkedett odalenn, recsegőssé vált a "füttye" és odafönn sem egy Ádonisz. A csokis” is készül. A patikába sikosítóért.
uploads.disquscdn.com/images/0e3af5ddca431dd310a925b0c4ff701b4410fe111974a24bd5e294a636fe00a4.jpg?w=800&h=249
Mein Kampf ( kocsis Máté)
a.disquscdn.com/get?
url=http%3A%2F%2F64.media.tumblr.com%2Fcd65ed9137ff2942a41d748d5a75503e%2Ftumblr_o1xkwyZENb1ro7ynio1_r1_400.gifv&key=XxQzMGUiWfZZrTFAmm3MoQ&w=800&h=500
amortizáltok
@Csizmás Kond: kardoskodj mellette az a te dolgod 13 éve családi pótlék 13,600 forint nézd meg mire elég a 27 százalékot miért nem csőkkentik ??? ja igen mert akkor kilógna a seggük? ja és ki lopja most mindezt ? 13 éve már vicc egy soproni vagy kőbányai sör 3,30 volt 1 kg sertéscomb 28 forint 40 fillér a zsemlye kifli akkor hová a csillagok közé vitték . akkor fejlődtünk vagy hazudtunk a népnek? ja megvettük a Balatont is? Fertőt is hát biza csupa jatt és JAHT - vitorlás kikötő lettünk egyeduralomban diktaturát is sikeredett megalkotni? vagy rosszul itélik meg az emberek mindezt keleten nyugatón? 10,60 volt a cukor 4,60 a liszt / kiló akkor hová a csődbe sétálunk vagy mennénk simán dalolva a temetőbe 300,000 ám egy hamvasztás is 1/2 kg ( fél kiló ) kenyér 600, ft hát dicséretesnek kéne nevezni ???mindenki szive joga dönteni. ki és kit támogat vagy támad még ami maradtt a szólás szabadsága de lehet holnapra az is elszáll.
verőce21
Én örülnék neki, ha megalakítanák azt az "árnyékkormányt". Hadd ossza meg magát mégjobban az ellenzék, mert akkor erősebben kirajzolódnak az amúgy is meglévő erővonalak az ellenzékben...!

Tisztán lehet majd látni a kádárista-elitista ellenzék nosztalgiázását és a globalista, neokommunista zöldek burjánzását, a CIA ügynökökkel..., USA nagykövetségi- és NGO-s irányítással...!

Hadd öljék egymást...! Nemzetellenes-politikai tevékenységet úgysem folytathatnak... a BTK258.§ (1) "Az a magyar állampolgár, aki Magyarország függetlenségének, területi épségének vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn, bűntett miatt öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."
ómió
Böszme efftárs most "árnyékból" ásná alá az országot!
Yoda69
kocsisne! Itt csak ti egtek a hatalomvagytol. Meg az elso keruleti idokozi valasztast is elcsaltatok, csak hugy behuzzatok egy ujabb kepviselot.
Néro2
Olthatatlan hatalomvágy. No Máléka most az egyszer te meg fajtársaid pontosan tudják mi az amiről beszélsz hisz az olthatatlan hatalomvágyatok felülír mindent hazát gazdaságot embereket választást ... A józan észt is.
MINDENT IS.
Dr.Doktorovics trinitron dr.
Kocsis M. egy népművészeti cserépedény, azaz köcsög!
kulabombaafityiszre
Annyira bájos amikor egy buzi üldöző álkeresztény kormány egy buzit tesz megmondóembernek.
Csizmás Kond
@amortizáltok: Nem kardoskodok én senki mellett, viszont hülyeséget sem szeretek vitatni. Az élet az egész földön drágább, és mindenki ott érzi ahol lakik...a magyar itthon az afrikai meg otthon és bár előszeretettel Orbánoz ma a fél Magyarország az még nem azt jelenti hogy racionálisan gondolkodnak akik mindent Orbán nyakába akarnak varrni...sőt amikor nem a fele hanem az egész ország Gyurcsán ellen kiabált akkor sem azért tették mert jó volt vagy csak ő volt a hibás ...sőt most hogy ismét kidugta az orrát a sötétből még akad olyan aki képes hinni neki...szóval ez ma csak színház...időtöltő acsarkodás egymás és a politika ellen.
szaboria1
@Csizmás Kond: Nagy baj van, nem viccből lesz kormányinfó. ( nem 100% hír de lehet, hogy beteg Orbán)
rokker33
@colibri: te veréb nekem te ne mond meg hogy hol kommenteljek és azt se hogy csótánynéről mi a legyen a véleményem!A büdös cigány a nyakatokon marad hosszú hosszú évekig és ezért csak Gyurcsány a felelős!Szóval majd Én eldöntöm hogy minek nevezzem ezt a hazaáruló férget!
Tonyróma
Épp ellenkezőleg,hatalomvágya Orbánnak van,de az egyre nagyobb!
Csizmás Kond
@szaboria1: ...az az ő baja...hacsak nem ez is úgy működik mint a orosz-ukrán hírek...ott is egyik percben temetik putyint a másikban meg köszöni jól van...
117
Jaj, de szeretem amikor megfigyelnek!
Végre tanulhatnak valamit a megfigyelők is - mondjuk becsületről? következeteségről?

És vannak a menthetetlenül buták, a szektások, akik nem pénzért... @Csizmás Kond:
117
@Csizmás Kond: Nyilván jelentesz a PÁRTNAK az itt tapasztalhatókról, a Fidesz-ellenesekről - hogy kit érdemes megfigyelni.

Milyen érzés mindenkinek egy Fidesz-féle III/III-as ügynökkel társalogni?
Így utólag már szar érzés?
Úgy érzed erőszakot követtek el rajtad?
Csizmás Kond
@117: ...azt tanácsolom ne szedd tovább azt a szart mert még valami komolyabb bajod esik...
117
@Csizmás Kond: Az a szar, amit szedek Orbán romlottsága - ez valamiért kihozza belőlem az állatot.

És nem miattam aggódj a jövőt illetően, sokkal inkább magadért!
Havanagi
Ha Karácsony nem adja át a helyét az előválasztáson MZP-nek,aki nagyon sokat ártott a legprofibb kormányfő jelöltnek,már sokkal beljebb lennénk.Hajrá Klára !!!
namihami
""Kocsis Máté keményen beleállt Gyurcsányékba: “olthatatlan hatalomvágya odáig vitte a bukott miniszterelnököt, hogy az asszonyt előretolva megpróbálja újra”""
Ezesetben viszont tanácsolnám Máténéninek, hogy ő pedig tolja előtérbe valamelyik ""férjét""! Ez még ráadásul olyan igazán fideszes truváj is lenne.
117
MZP egy tévedés volt, egy párt nélküli ember!
Hogy engedhetett be meg Magyar György egy párt nélküli embert a rendszerbe - ez abszurd!
Egy ilyen fifikás ügyvédnek ezt tudnia kellet volna előre!
117
Kocsis Máté kislány...
Arról baszol!
Logogrif
Mátéka ! Irány az általános iskola ...tanulni, tanulni,tanulni. Sosem késő!
Lepényleső
"Mást vádolnak azzal amit ők követnek el!"?
bence
@Nyírfa: ! Mint ahogyan még nagyon sokan mások is !
Nyírfa
@bence: Ebben a pillanatban az ismert politikusok közül senki nem alkalmas kormányalakításra, kivéve ezt az egy asszonyt.
És, ismerve az árnyékkormánya összetételét, őt illetően is kétségeim támadtak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.