Ahogy arról korábban beszámoltunk, Hadházy Ákos közösségi oldalán írt arról, hogy valaki elmagyarázhatná, mit kerestek többször is Pakisztánban (!) a “honvédségi” Airbus utasszállító gépek.
Fotó: Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő beszél az általa meghirdetett tüntetésen az MTVA óbudai székháza előtt 2022. november 4-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Elnézést, a honvédség most kivételesen kiírta, miért repült a 150 fős Airbus utasszállító Pakisztánba- de bár ne tette volna
- kezdte bejegyzését.
Mint írja, a jelek szerint "a minimum 35 millióba kerülő különjáraton valóban Ruszin-Szendi Romulusz parancsnok és még néhány katona utazott, hogy a) ápolják a pakisztáni-magyar katonabarátságot, b) megtekintsék a méltán híres pakisztáni katonai kiállítást".
Katonáink annyira elfoglaltak a háborús helyzetben, hogy nem mehettek menetrend szerinti járattal, átszállással 15 óra alatt, hanem inkább mentek a 150 fős saját Airbus repülővel
- tette hozzá.
Igaz, így a max 1-2 millió helyett min. 30-40 millióba került az út (és ezen az sem szépít, ha a szeptember végén az állam által a milliónyi pakisztáni árvízkárosultaknak felajánlott 10 millió forintnyi gyógyszert is vitte volna -csak most- a gép)
- fogalmazott.
Hadházy szerint mondhatnánk, hogy "az észnélküli pénzégetéssel a honvédség csak annak a NATO elvárásnak akar megfelelni, hogy a katonai kiadások a GDP 2 százalékára emelkedjenek…"
de egyáltalán nem vicc, hogy amikor az állam elvárja, hogy tanárok, diákok és hivatalnok a hidegben ücsörögjenek, a honvédség így herdálja az Önök pénzét
- tette hozzá.
21 hozzászólásarrow_drop_down_circle
ti elmebetegek!
És mindezt 35 millióért?!
Mondjátok, hogy nem igaz!
Orbánt nem az óvódába kéne vinnie az anyukájának, hanem nevelőszülőkhöz vagy javítóintézetbe!
Hogy lehetett ennyire félrenevelni egy gyereket?
Komolyan mondom, elveszítettem a fonalat. Hogy minden terrorista letelepedési kötvény fedezékében rohangál ki-be az országban, az, gyalázatos, de köztudott. De most elakadtam.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/294508643_593091072201889_8788192632323045584_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=_C6uWsK_5T4AX-R9hMf&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfCi6UgU7SaZ7P433TDCzUHEzWe9AkPGsihzcwdmxdRXKg&oe=637E9505
Hát te? B*zdmeg nem kapcsoltam le konyhában a villanyt , túlléptem az átlagot ...
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/294063754_590660522444944_3944672820950866033_n.jpg?stp=cp6_dst-jpg&_nc_cat=104&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=BlMRVhlImSgAX9gm7rL&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfA3CYdFtXmqeG9nLTl1-Sm3HEjw1Q4t-huQMjr8EHabxg&oe=637CF8ED
Azt mondtam, dugjon meg lámpafénynél, mert látni akarom közben, erre ő , hogy elérte már az átlagfogyasztást. Na nem baj, majd holnap a pláza WC-jében. Ledes horgászlámpa olcsóbban kijön! Vagy gyertyafénynél, az hangulatosabb.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/293453602_460382206090813_4387841777770840259_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=bu5ZcPTQ6ZMAX_vhPCF&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfAtJKU4Jgnw5ZwWshnXSUzz7dB_JwyAk6r6pV963lZMQg&oe=637E5739
Iskolába menet! A szünetnek vége. A ma "Így kezdődik a magyar tanév!" 1952 évében mi is így kezdtük a tanévet . De jó nosztalgiázni ! Gyermek korunk emlékeit felidézni .
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/305195506_473735374613401_8787959610613630639_n.jpg?_nc_cat=104&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=oe6h2d9xFEcAX8iCTVp&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfDMHeqOVUE7y8BZ83-8VcPdY4usQR6IcS7Ln6p5t_Avow&oe=637E6DC8
Radiátor 2022-es modell
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/306798734_3182659182047664_7281714209643609274_n.jpg?stp=cp6_dst-jpg&_nc_cat=108&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=TbZ3C3U04BkAX_pwS-E&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfBhC6xvwKp_xyYDu_9Y7QTxRrVHnC1mx_ghvZ_w7_5Y1w&oe=637D4AA3
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.18169-9/11149545_960212820690889_2119619131453106286_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=rhBoqLAPChEAX_u3lM_&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfA1XnSO3D8GVTjjuuDGwxD7hsNhuubqybZ7UTSY5k76kw&oe=63A052E6
A gecik közt a fidesszel tele a here
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/122921439_2707333546145320_1734037679113527454_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-7&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=KBMCKrcGjMAAX-Iun-8&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AfCYuGsNJTRnmMWoLkj6bfda1wFDZLD6OnB3miHfPTohSw&oe=63A04A1F
2022. november 16. 07:01
"A honvédségi magángéppel repült Ománba Kövér László"
"...az ománi kiruccanás nem 80, csak 40 millió forintjába került a magyar adófizetőknek."
Ezek a mocskok két marokkal szórják az adóforintjainkat, miközben mi itthon 18 fokban vacogunk...!!!
Kíváncsian várom a távfűtésű lakások elszámolását a rezsiemelés után.
Nem tudom miért erőlteted ezt.
Új hozzászólás