Kövér László a Bayer Showban rontott neki szövetségeseinknek, a NATO-csatlakozási kérelmükre nemrég hazánktól is jóváhagyást kapó finneknek – szúrta ki a 444.hu.
Fotó: Youtube/Hír TV
Kövér a műsorban arról beszélt, hogy a finnek máris bebizonyították, hogy mennyire hálátlanok, mert
azután szálltak be az úgynevezett „gyeremekvédelmi törvény” homofób részei miatt indított eljárásba, hogy Magyarország zöld utat adott a csatlakozásuknak a NATO-ba.
Az Európai Bizottság által indított eljáráshoz nemcsak a finnek csatlakoztak nemrég: Belgium, Hollandia, Luxemburg, Dánia, Portugália, Írország, Spanyolország, Málta, Ausztria, Svédország, Szlovénia, Finnország, most pedig Franciaország és Németország, valamint az Európai Parlament is betársult.
Kövér azzal is példálózott, hogy hazánkban anno volt népszavazás a NATO-csatlakozásról Svédországban és Finnországban elfelejtették erről is megkérdezni az embereket, hogy vajon szeretnének-e tényleg a NATO-hoz csatlakozni.
Kövér László szerint két olyan ország kérte, illetve kéri a hozzájárulásunkat egy szövetségbe való felvételhez, aminek mi már tagjai vagyunk, ők meg még nem, akik a legminimálisabb tisztelet sem tanúsították Magyarország, a magyar nép választásokon kifejezett akarata iránt.
25 hozzászólásarrow_drop_down_circle
és úgy szeretne olyat tenni, amit nem szabad.
A finnekben mindenáron csak hibát keres,
ha jön egy másik, aki szebben súgja, hogy szeress!
Ismeretlen vágyak fénye táncol a szemén,
s a lelkében harcot vív a bűn és az erény.
Minden kövér életében jön egy pillanat,
de boldog ő csak akkor lesz, ha mégis nyüg marad!
Finn nyelvrokonaink ez így nem lesz jó!!??
Csak 1 kis figyelmeztetés!!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Az hogy mit hazudoztok ossze vissza a "gyermevedelmi torvenyben" az ettol teljesen fuggetlen. Mint ahogy Unios penz sem csak azert mert a Finnek csatlakoztak. Ahhoz elobb a vallalasaitokat kellene teljesiteni, aminek hatarideje lejart marcius 31-en.
Most aztán szagolhatja a finn választ!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
A 3000 mrd.
Magánnyugdíj vagyonról, a közpénzek alapitványokba mentéséről, Mészárosról, Tiborczról, stadionokról, kisvasútról, liget projectről, a köznek hazudott propagandátok több 10 mrd-s támogatásáról, a Népszabadság tönkretételéről stb.
Írtatok ki népszavazást?
Kövért aggasztja az intelligencia csökkenése! Engem is! Főleg mióta tudjuk, hogy a kormány IQ-ja állandó, de a létszáma folyamatosan növekszik.
twitter.com/csorike1520/status/1633039274864984064/photo/1
Egyébként te rohadt szazsák sem a NATO sem az EU csatlakozást nem szavaztátok meg! Akkor mit követelsz, ökör?! Takarodjatok a 3.14csába a ruszkikhoz/kipcsakokhoz! A magyarokat meg hagyjátok békén, idióta elmebeteg barmok!
Szerinted svédország-finnország vagy magyarország hasznosabb partner a nato számára?
Szóval nem tudod vagy nem mered megmindani.
Új hozzászólás