A magyarországi politika helyzetet is elemezte Ódor Lajos, Szlovákia ideiglenesen megbízott miniszterelnöke a Denník N beszélgetésén az Atmosféra fesztiválon – számolt be a Napunk.
Fotó: Facebook/Orbán Viktor
Ódor szerint Orbán nem maradt teljesen egyedül az EU-s csúcstalálkozókon, szóba állnak vele, de a nézeteivel jobbára egyedül van.
„Amiket ők keresztül akarnak vinni, azokkal vagy egyedül vannak, vagy annyi ország támogatja őket, amennyit egy kezemen meg tudok számolni. A pozíciója tehát nem túl kellemes”
– mondta a magyar nemzetiségű szlovákiai miniszterelnök.
Orbán Viktor azon kijelentésével kapcsolatban, hogy Szlovákia "elszakított országrész", így fogalmazott:
„Folklórként tekintek erre, amit azért mond, hogy üzemi hőfokon tartsa a választóit. Általában ezeket a dolgokat mondja ott, ahova jár. Nem gondolom, hogy extrém súlyosságot kell ennek tulajdonítani, de nálunk választási kampány van, ezért tízszer annyira rezonál minden, mintha tavaly mondták volna. Politikai nyilatkozatként tekintek erre, ami nem túl szerencsés számunkra és a szlovákiai magyar kisebbségre nézve sem. Kinek áll érdekében, hogy a többségiek vagy más nemzetiségek ferde szemmel nézzenek ránk? Ez a hangulat Mečiar vagy Slota idején volt itt, de szerencsére megszabadultunk tőle. Én nem látok problémát a nemzetiségek között Szlovákiában, és kár volna ezeket a témákat újra megnyitni”
- mondta Ódor Lajos.
31 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Olyan légüres térnek amelyben nincsen O2 csak O!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Ja, hogy nincs más lovatok és minden vagyonotokat ebbe a "paripába" öltétek ? Hát így jártatok.
twitter.com/xmedardc/status/1666380415798484992/photo/1
Orbán uralkodása a magyar történelembe úgy fog bevonulni, mint egy elmebeteg tevékenysége saját nemzete ellen.
www.facebook.com/Lop%C3%B3t%C3%B6km%C3%A9mek-543043382842240/photos/a.543099426169969/1374527616360475
Ezt azokra a balfaszokra, akik vakon hisznek bennem
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/289272513_1374511379695432_9045141553627506844_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=GXcUr_lza_4AX859LFb&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfDwQdVpoHYXsceNVtKOPkZsK3SDtQvo9J1umzCbl-UPGA&oe=64D48C0D
Orbán uralkodása a magyar történelembe úgy fog bevonulni, mint egy elmebeteg tevékenysége saját nemzete ellen.
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/289340288_1374527606360476_8904809610799424134_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-7&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=PrAa5FPs4lEAX8wAtuR&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=00_AfAT_89K84tlUFsr2ogRdiYLx_q1gpepkvj-CDyaa62qLg&oe=64D3DF8D
„Bólogat Moszkva s nagyot gratulál . Jól fekszik Viktor a cár apunál. Háború nincs és a gáz nem apad. Brüsszel és NATO húzd le magad. Április 4-től újra fidesz lesz. Agymos a tv birka a nép. Hej pedagógus most mihez kezdesz? Mire tanítsad az ő gyerekét. Nincs harag bár nem lesz EU pénz sem. Mit fog a Lörinc lopni sunyin? Holdról is látszik modja ez szerényen. Felszabadulva a törpe Putyin.”
www.facebook.com/watch/?v=962705117715729&extid=CL-UNK-UNK-UNK-AN_GK0T-GK1C&ref=sharing
egyenértékűek a dinnye és a marhatök keresztezésével.
444.hu/2017/11/03/orban-viktor-100-hazugsaga
ez már egy 6 éves cikk de míg 0rbán uralkodik, addíg aktuális marad!
Ennyi szükséges az emberi élethez
Ennek hiánya halálhoz vezet!!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Új hozzászólás