A Magyar Nemzet publicistája szerdán még farizeus szarjankónak nevezte a kedden Budapesten járt Manfred Webert. Azóta azonban még jobban felpaprikázta magát, méghozzá leginkább azon az ellentmondáson, hogy Weber a vizitről tegnap azt mondta egy német lapnak: „Orbánnal nem tárgyaltam, egyszerűen csak megmondtam neki, mit kell tennie”, miközben Budapesten, a zsinagógában még arról beszélt, hogy konstruktív tárgyalást folytatott Orbán Viktorral. Bayer most azt írja a blogján: „Amióta Weber hazament, igazi szúnyogcsődörként viselkedve egyre keményebbeket nyilatkozik. Olyan, mint a hülye kisfiú, aki míg a többiek fociznak, a pálya szélén ácsorog, aztán felmegy a lakásba és az ablakból csúnyákat kiabál lefelé. Ezek után nem is maradt más dolgunk, mint hogy mi is megmondjuk Weber úrnak, mit kell tennie. Walter Matthau után szabadon: »Húzzon bőrt a fogára, és tűnjön el a halál f@szára!«"
Bayer Zsolt üzent Manfred Webernek, akit ma szúnyogcsődörnek nevezett
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Egy idegen jött be a szobámba a családi nyaralás alatt: elsőre megijedtem, de aztán megkértem, hogy maradjon
- Alig ismert vírus jelent meg Magyarországon: nincs rá gyógyszer
- „Ne csináljátok, mert ez genocídiumba is átmehet” – így látják Szlovákiában a Fico-merénylet hátterét
- Egy vagyont költünk Orbán Viktor védelmére, de nem ő a „legdrágább
Nagyvilág
- 2024. May 16., 21:20
Megszólalt a besztercebányai kórház igazgatója – Így van most Robert Fico
Itthon
- 2024. May 17., 08:32
Halálos fenyegetés: Fico után veszélyben a lengyel miniszterelnök? – Megerősítik Donald Tusk védelmét
Itthon
- 2024. May 17., 07:51
Tömegbaleset miatt megbénult az M7-es, teljes szélességében lezárták az autópályát
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 16., 18:28
Nagyon megosztja a brit közvéleményt III. Károly új portréja
Szórakozás
- 2024. May 16., 13:26
Lefulladt Jákob Zoltán 155 milliós Ferrarija – itt állt miatta a forgalom – égett a műkörömkirály
Itthon
- 2024. May 16., 11:20
Átadták a Méhes György-díjakat: Összesen 9000 eurónyi elismerésben részesült három alkotó
55 hozzászólásarrow_drop_down_circle
És tényleg utálom, amikor műveletlen, és még a keresztségben sem csecsemő korában részesült "valakik" védik a kereszténységet!
Te viszont gyanúsan jól helyezkedtél a Propi adminisztrációjánál...(???)
"Olyan, mint a hülye kisfiú, aki míg a többiek fociznak, a pálya szélén ácsorog, aztán felmegy a lakásba és az ablakból csúnyákat kiabál lefelé."
Ezt az idézetet sűrűn emlegetjük mi is, de az idióta főnöködre vonatkoztatva,
Walter Matthau után szabadon: »Húzzon bőrt a fogára, és tűnjön el a halál f@szára!«"
Csak megkérdezem tőled zsóti Komárnóban miért nem voltál ilyen nagy legény a szlovák határőrrel szemben???
Olyan alázatos volt a faszi hogy az már kabaréba illett !!!
i.pinimg.com/originals/ef/06/d2/ef06d27d4b48ef50cae633c77b4287f1.jpg
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!", mert te is annak születtél és egy féreg lettél.
Petőfi verse rájuk illik!
Mióta libsi Weber? Csak nem odaadták őt O1G helyett? Miért vártak ezzel 17 évet?-:))))
444.hu/2014/07/27/igy-lepett-be-majd-lepett-ki-a-fidesz-a-liberalis-internacionalebol
Nem nézek TV-t, mert amit nézhetnék (közszolgálati csatornák) az nem érdekel.
Néha hallgatok egy-egy adást.
Van egy elméletem, de nem tudom bizonyítani, ezért megpróbálom kiugratni a nyulat a bokorból. Csak az a baj, hogy nekem nem megy a konspiráció.
Nem olvastam még a reagálásokat, hallgatni meg nem hallgattam, árt az egészségemnek!
Majd elolvasom a beszédét, de hallgatni képtelen vagyok, annyira irritál.
Hallgatni én sem hallgatom már orbán beszédeit évek óta, egészében is képtelen vagyok elolvasni, csak kiragadott részletekbe olvasok bele.
"a magát totál idiótának tettető" nagyon jó meghatározás.
Tudod, ezt a cikket én is szerettem volna beküldeni, de nagyon furcsán eltűnt, és egy szer csak megjelent a mostani formájában. Volt már olyan is, hogy Propeller címszó alatt láttam viszont, persze más hangsúlyokkal.
Egyébként újabban már semmit sem fogadnak el tőlem!
Bayer ótvar csicska hiába erőlködik és vicsorog, a szopatós szopatós marad!
Köszönöm szépen a linket amit adtál.Elolvastam végig.Tudtam,hogy Magyarország nem célpontja a menekülteknek,de ennyire pontos adatot nem tudtam. Nem értem akkor miért tartja még mindig fenn Orbán a rendkívüli állapotot,hisz szinte a véletlenül erre tévedteken kívül senki nincs a határnál a várakozó zónában. Azok is inkább már a régebb óta ott tartózkodók és nem a frissen érkezettek. Az a baj,hogy nem jut el az emberekhez az ilyen adat.Nekem pedig van internetem,de nem is ismertem ezt az oldalt. A csuti úgy hazudik,mint ha könyvből olvasná. Őszintén,ki az a marha aki a nyomorból a nyomorba akar menni. Az egy dolog,hogy itt nem robbantgatnak,nincs olyan terror veszély,de az élet itt nem élet. Az a 700.000 ember,de szerintem azóta már az 1 millió körül van,akik elhagyták Magyarországot,Magyar állampolgárok,ha annyira a legbiztonságosabb ország és annyira jók a mutatók,ahogy azt a kormány próbálja beadni,miért választják még is a migránsoktól hemzsegő Európai országokat? Lehet,hogy még így is megéri,hisz ha elkerülik a NO-Go zónákat,akkor azért a mindennapi megélhetésük még is biztonságosabb mint itthon.
Érdekes ,én is így vagyok minden Fideszes műsorral.A tv nézéséről már 9.éve lemondtam,illetve a hír tv-t néztem addig még Simicskáé volt,de ott is inkább csak a híradót és a kormányinfót. Imádtam mikor Lázár feszengett és Ő nem mondhatta,hogy " blöff,blöff,blöff" és azt sem,hogy " kellemes karácsonyt" Kénytelen volt válaszolni és az ellenzéki újságok fel is adták neki rendesen a kérdéseket. Imádtam mikor szenvedett Lázár. Most a hozzászólásoknál is tovább tekerek,ha olyan válaszol,aki Fidesz nyalonc,mert az én egészségemnek sem tesz jót az az ostoba elvakultság amit ezek művelnek. Én már rég leszoktam arról,hogy ezeknek válaszoljak,vagy írjak bár milyen reagálást is. Az ingyen újságjaiknak meg csak az unokáim örülnek,mert az újsággyűjtésnél elég sok súlyt jelent a rengeteg szennylap,csak ne az adófizetők pénzéből csináltatnák.
Az ország trágyaszájú "födije",a hamis Bajor is csak a levegőbe trágárkodik,de az igazi bajor
scheggét "kreuzweise" kinyalthatja! (tk. ha sósavval előtte fogat mosott) (;-))))))))))))
Új hozzászólás