A HírCsárda birtokába jutott vádirat szerint Hadházy nemigen élvezheti a szabadság ízét élete hátralévő részében. A három hete száradó dokumentum szerint a képviselő forradalmi léptekkel közlekedett, gyilkos nézése és szúrós tekintete volt, ezért terrorizmus vádjával is bíróság elé állíthatják és mivel látható volt, hogy kint összeborult a tüntetőkkel, emberölelés miatt is elítélhetik. Ráadásul előre kitervelt gyilkosságért is felelhet, mivel a képviselő többször mondta, hogy ölni tudna egy kávéért. Beszéde több helyén is maró gúnyt véltek felfedezni, ezért környezetszennyezésért is felelősségre fogják vonni, az őrökkel szembeni magatartása miatt pedig az állatvédelmi törvényt is áthágta. Nem beszélve arról, hogy szexuálisan zaklatta a biztonságiakat a kihívó testtartásával, lábfejével többször megtapogatta az őrök markát, illetve ingével belekapaszkodott a kezükbe.

Forrás: hircsarda.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Ki engedélyezi az ilyen hülye írások elénk tálalását?!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
balos
@durbincs: nedveske!Fáj rá a fogad?Ne reménykedj,neked a széjer kocsimáté tandem a nyerő!
CsipkeRózsa
Ki engedélyezi az ilyen hülye írások elénk tálalását?!
Katalina62
De hát ez a hírcsárda!!! Nyilván való hogy paródia! Vicc! Kamu!
CsipkeRózsa
@durbincs: A propelleres életedben volt már egyetlen értelmes mondatod is? Vagy reménytelen?
T-Boly
@durbincs: nincs ehhez mit mondani! ezt kívánjátok.
csak annyit : töcsköld anyádat a bányába,meg vissza !
gina
Durbincs te egy agyhalott idióta vagy a cikk meg a másik elmebeteg Fake news, OV retteg, de jobb is én a puszta kezemmel fojtanám meg azt a proli zsiros szemetet, na jöhetnek a TEKEsek., ekkora baromságot csak fidesz csöcselék talál ki,
gina
@durbincs: Hahahahah egy büdös proli ne vegye szájára Istent,,,,ti csak a patás ördög hivei vagytok, a zsiros disznó az a legnagyobb barom ezen a világon, normális ember nem támogat egy agyhalott hitlerutánzat szeemetet, tolvaj mocskos gazemberek,, már közel a vég,,,,,
Dr. Proktor
@durbincs: Eszed mint a halé!
Na jó, túloztam...
VASTAGBŐR
@durbincs: Maximum a fogyatékkal elő rákos oltás/szellemileg sérült fideszes román kurva anyád :)
Te túloltott szellemileg sérült fasszopkodó nyomorék !
Németh István
A háborús rendkívüli helyzetre való tekintettel fel kell függeszteni a halálbüntetés tilalmát! Azonnali hatállyal el kell ítélni és kivégezni! De nincs diszkrimináció >> következetesnek kell lenni! jöhet gyurcsány, dobrev, újházi, cseh k, szsbó t., arató, jakab, bajnai, oszkó, veres, torockai, szépen átgondoltan de határozottan!
teuton
Ez a barom analfabeta durr-fing annyira nem tud magyarul, hogy az ironiat sem erti!
Giovanni Alba
@teuton: ma, 17:50
Pont az a lap hiányzik a szótárából.
Egyébként nem az első Hírcsárda cikk amit idehoz. Írtam már, hogy csak egy idióta hivatkozik egy bevallottan álhírgyártó oldalra.
Elég megnézni a címlapot. Az érdekesség viszont az, hogy nem tudnak kitalálni akkora marhaságot, amit ez a kormánynak nevezett cserkészcsapat überelni ne tudna.
Lásd a benzinsapkás kommunikációs próbálkozást, amikor reggel kilenckor még fake news-nak minősíti a beszélő fej a sapkalevételt, este fél tizenegykor meg a Gulyás hivatalosan bejelenti.
hircsarda.hu/
Németh István
@CsipkeRózsa: Ezt neked írták,hogy tud!! >> a szerelmed a hadházi varangyos-béka, kész, megy a karóba húzás tetthelyére, de előtte a te nyelveddel készítik elő a seggét, hogy igazából élvezd az eseményt, merthogy megszabadulsz tőle!
Kérjük a következőt a felsoroltakból > ugye; dobrev, gyurcsány, stb. a szabó t.-t előre kell venni, mert bejelentette ő siet, várja kint az usa megbízott szervezője! Minő aranyos, mi???
Sámannus
Focshnak tőle a muszkák, mert a legtámogatottab politikus egyenes derékkal, szembeszáll a csüngőhasú degenerált bandájával.
Sámannus
@durbincs: Lófitymamocsok kancácska seggéből óbégáz.
Gazella
Bödtönbe az ilyen dals hírgyártóval!!!
szaboria1
Valaki utánozni akarja a parodistákat de ez egy össze vissza szedett tákolmánylett.
szaboria1
@CsipkeRózsa: Sajnos a propoin a moderátor nem igazán működik.
surdilloFUJT
@durbincs: @durbincs: ..aljas mocskos szarosfarok,vezessék rád vissza a svábhegyi beteg szamárcsődört,te szellemi korcsa orbanbasinak,húzzad vissza a beled Romániába amig ép bőrrel megteheted!!!
surdilloFUJT
@szaboria1: ..ahol ilyen,okádhatják a fidess,migatyánkos mantrát,ott ez van!!! mocskok,mint a durbincs,omio,shikari,meg a böszme fidesscsicskák
szaboria1
Megnéztem a hírcsárda impresszumát hát az első kép mindent visz.
Giovanni Alba
@szaboria1: ma, 21:22
Ez a szerencsétlen halfarok nem tudja értelmezni a látottakat. Nem meglepő, nem először hivatkozik a Hírcsárdára. Viszont a kormányzati tájékoztatásnak nevezett félresikerült humorizálással tényleg keverheti a felületes olvasó. A nagyon felületes olvasó, hiszen ott van a Hírcsárda felirat alatt rögtön, hogy Álhírportál, alapítva 1351
Ha valakinek ez sem tűnik fel, akkor az tényleg menthetetlen
Aki Én
@CsipkeRózsa: kinek van erre igénye? Csak ennek az tesók elmebeteg gyerekének, a @durbincs: korcsnak.
Ennél jobb szórakozása ne is legyen soha, ennek a buta balfasznak.
szaboria1
@durbincs: Akkor te vagy a Lakatus Endre István mint főmunkatárs. Szerintem még egykét sörös üveggel kevesebb van a képen.
gina
Durbincs cikk, egy agyhalott idióta, menj haza a jó román hazádba te idióta sz@rkeverö rongyos proli OV seggtisztitó birkája,,,, hányingerem van az ilyen idióta 1 Bites provokáló fidesz szemetektöl !!!
human
Én erről a durbincsról simán feltételezem, hogy valósnak hiszi ezt a hírcsárda cikket :)
Gazella
Jav. Börtönbe vele a fals hír gyártókkal!!
NKF
Hát én nem bánnám ha ezt a süket faszt kivennék a forgalomból!
drrotf
Azt elfelejtették a hírekben közölni, hogy a felsoroltkat Orbán Viktorral szövetkezve követte el, csak azért hogy Ó.Vikit kivonják a forgalomból.
drrotf
@durbincs: Még mindig nem tanultál meg magyarul!Mi a fenének itt gyakorlod az írást, ha az amit kinyögsz magadból, nem mekegésnek lehet nevezni?HA NEM A CIKKHEZ SZÓLSZ HOZZÁ, AKKOR INKÁBB ANYÁDRÓL ÍRJÁL !
gina
@durbincs: Unatkozol te buzi román,,??? mehetsz koldulni majd a rohadék román cigány föniddel együtt te barom, aki fake news terjeszt annak börötnbe a helye te idióta 1 Bites.. takarodj vissza a rohadék román putridba.. imádom mikor a sok alja nem magyar itt azt hiszi ök az istenek, ez vonatkozik OV re is a beteg állatra.
gina
Unalmas már ez a @durbics provokácio,,, egy román senki alkesz itt terjeszti a barom hireket, ennyi a fidesz szektahivökröl, annyi agya nincs mint egy tyúknak, idióta meleg megtürt proli a kocsmából, ez kell OV nak ilyen agyalágyult nulla szemetek hahahahahhahahahahaha
Németh István
Nem volt szívem ezt a csodás precíz felsorolást kihagynom!!! >> @kula:@VASTAGBŐR: @csak húgy...: @Galway: @icegygenabro:@fideszes gyökér: ?@T-Boly: @Aki Én: @balos: @colibri: @sgl: @gina: @Dr. Proktor: @CsipkeRózsa: @kereső: no + @Galway: @simmering73: @Emmersson71: @Lepényleső: @Clavigo: @Nyírfa: @Pálinkás Pál: @Peller Anikó: @Yoda69: @pacal: TEHÁT ezek a moslékok így összeszedve megérettek arra, hogy az Új Esztendőben minden nemzet és népérdekekkel szembeni írásuk TÖRLÉSRE KERÜLJÖN! Ezek mint aljas felbújtók a balső ellenség a libernyák és kommunista gyilkos, pápagyilkos családból származo korrupt tetves a magyar nép és nemzet ellenes szemetek képviselői, hangadói megérettek a likvidálásra!
Különben egyszer és mindenkorra megjegyzendő >> amig az usa és a nato Európában van és a jelen Eu. vezetés nincs elzavarva addig Európában béke, nyugalom nem lesz! Tessék egyszer és mindenkorra tudomásúl venni, hogy a "nato" valójában az usa hadi arzenál beszivárgásával és az ukánterületek elfoglalásával megindúlt EURÓPA felszalámizása! Az usa gyarmatává váltunk!
Németh István
Jajjjj hát eszembe jutott a >> hadházi fizikálisan és lelkileg pláne alkalmatlan az életfogytig tartó becsukira, ezt abarmot a saját érdekében önmagától kell megszabadítani >> ezt úgy hívják, hogy hamvasztásos eljárás alá vetni; saját maga másszon rá a tepsire! Na milyen vagyok? hogy a maga választotta kényelmes testhelyztet vehesse fel! > hiába ez az igazi empátia!
Németh István
@drrotf: te azért - úgy köztünk legyen szólva >> egy kicsit butácska, annyira nem vagy hülye, mint amennyire lehetnél, de szemtelenkedni azt tudsz!! Minden mindennel összefügg! Az írás alapjaiban támassza alá, egy gyilokra kész megnyilvánulási sorozat útján a szándékot, aljasul burkolva! - ez amolyan konspirációs kommunista módi! Összegezve; nagyon becsülendő tudományos elemzést olvashattunk! És fontos, hogy azonosúljatok a "tepsis" megoldással!
Jozefina
Aki másnak vermet ás... effektus majd bejön!!!
drrotf
@Németh István: Feleséged nincs akivel nemi életet éljél?Nem izélgetnéd őt inkább mint engem?Ha egy cikk tartalmához nem tudsz hozzászólni, miért érzed feljogosítva magad arra, hogy másokat ítélj meg!Úgy gondolod , hogy Te tévedhetetlen vagy?Ha tárgyilagos lennél, még oké!De Te a másik hozzászólót akarod csak megsemmisíteni, erre pedig Te nem vagy alkalmas, mert erre a posztra senki nem nevezett ki, s amit írsz egy olyan emberről akit nem is ismert , az olyan mintha semmit sem írtál volna.Csak a betűket raktad egymás mellé!
Németh István
@Jozefina: @drrotf: Az észrevételetek az értelem felébredésének a jele! Gratulálok, Tanúlni, tanúlni, tanúlni ahogy lenin apó mondta és fedobta a tappancsát némi szifiliízben! Igaz megalapozta akommunista világ elterjedését az azzal szembeni agressziót amelynek kétségtelen nyomai nálatok is megtalálhatóak! A felvilágosodás ugyan derengél már, de hanem tartanálak benneteket folyamatos kezelés altt akkor bizony mint tanár a mostani tüntikézőknek megfelelően selejtté válnék!
A társadalom érdekében igyekszem magam képezni a tudásomat nektek átadni!
fergeteg
Hülyét nem kell börtönbe zárni. Csak az a baj,hogy Gyurcsány bezáratta az Országos problémásak
intézetét.
gina
@durbincs: Te elmebeteg barom, nincs új cikk amiket ide feltöltesz ,,te provokáló fidesz patkány??? olyan vagy mint az urad egy beteg emberi nulla ,,gondolom olyan sötét is vagy kivülröl mint belülről
gina
@durbincs: Ez az elmebeteg minden héten újra feltölti provokáló elmebeteg cikkeit, undoritó fidesz féreg,,, mellőzzétek ezt a söpredéket
gina
@durbincs: Ne irj nekem mert nem olvasom te román szemét buzi,,,,,, fáj az igazság OV seggnyalója,, takarodj haza , ahelyett hogy meghúznád magad alja kis proli, itt provokálsz emberi hányadék hahahahahhahahahahahahha
amortizáltok
majd kimenti magát te meg szarba maradsz román bocskoros szőröstalpú bérköcsög

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.