Tíz évet kapott Bróker Marcsi – 12 milliárdnál is nagyobb lehet a kárösszeg

D. S. N. Máriát, 10 év börtönre ítélte és 10 évre eltiltotta a közügyektől a Szolnoki Törvényszék, miután sikkasztás és csalás bűntettében bűnösnek mondták ki – írja a 24.hu a 444.hu nyomán.

Beismerő vallomást tett a Soroksári úti halálos baleset okozója

A férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével gyanúsítják.

Kiraboltatta és el akarta csúfíttatni az exe arcát egy kung-fu edző Budapesten

Az edző megbízást adott a két tanítványának arra, hogy verjék össze és rabolják ki a nőt.

Újabb fejlemény Orosz Bernadett ügyében: videó készült arról, hogy a bántalmazó férfi szerelmet vall

2019 novemberében a bujáki honvédüdülőben tartott rendezvényen brutálisan megverte barátnőjét egy férfi. 

Megölte az édesanyját egy férfi Hatvanban, majd hívta a rendőröket

Belehalt sérüléseibe egy idős nő, akit fia szúrt meg késsel Hatvanban csütörtökön – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Ismét letartóztatták Curtis testvérét a Katzenbach-gyilkosság miatt

A Fővárosi Törvényszék azt az előre kitervelten és aljas indokból elkövetett emberöléssel gyanúsított három férfit, akik megölhették Katzenbach Imrét több, mint egy évtizeddel ezelőtt.

Villanyoszlopnak csapódott autójával a rendőrök által üldözött sofőr Budapesten

Villanyoszlopnak csapódott az a sofőr, aki az egyenruhások igazoltatása elől próbált elmenekülni Pestszentimrén. Se jogosítványa, se biztosítása nem volt.

Évet értékelt a BRFK: Több mint ezer körözött embert fogtak el tavaly

A múlt évben 1028 körözött embert fogott el, illetve eltűnés miatt keresettet talált meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) - közölte a bűnügyi főosztály célkörözési osztályvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Ügyvédekből és borsodi "tanulókból" álló maffia kezdte lerabolni a diákhitel-rendszert

Az állam szeretett volna segíteni azoknak, akik egy vonzó, korszerű munkahely érdekében felnőttként is hajlandóak tanulni.  A Diákhitel Zrt. kedvező hiteleket vezetett be a tandíjra, de még az időszak megélhetési költségeire is. Ám egy szervezett bűnözői kör olyan gyorsan ráúszott az előzetes hitelbírálat nélküli...

Borkai-ügy: Megszüntette a nyomozást az ügyészség az audis földek ügyében

Megszüntette a hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és pénzmosás gyanújával indított nyomozást a győri Audi-földek ügyében az ügyészség, arra hivatkozva, hogy „a cselekmény nem bűncselekmény”.

Újszülöttet találtak egy repülőgép kukájában

Az anyát letartóztatták.

Megfenyegette háziorvosát és asszisztensét egy férfi Kiskőrösön

Vádat emelt a Kiskőrösi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki azzal fenyegetett meg egy kiskőrösi háziorvost és asszisztensét, hogy megöli őket, mert nem írták fel neki a kért gyógyszereket.

Felszálltak a rendőrök a nagykörúti villamosokra: ez lett az eredmény

Helyszíni bírságok és két elfogás.

Megkéseltek egy nőt egy budapesti hotelben

Késsel sebesítettek meg egy nőt Budapesten, a IX. kerületben egy hotelben, a feltételezett elkövetőt a rendőrök elfogták – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a rendőrség honlapján.

Nemzeti buhera: Az autók 14 százalékának tekerhették vissza a kilométeróráját Magyarországon

Főképp a határokon átnyúló járműkereskedelem áll a kilométeróra-csalások mögött egész Európában, Magyarországon is zömmel külföldről érkező autókat hirdetnek hamis adatokkal: 14,1 százalék lehet az országban a visszatekert kilométerórájú autók aránya, és a 58,2 százaléknak volt már balesete korábban

Varga Juditot meglopták: most végre elítéltek a bűnbandát

Varga Judit igazságügyi miniszter családi nyaralását még 2020-ban a szigetközi Ásványrárón egy öttagú szlovákiai banda zavarta meg.

Bérgyilkossal fenyegette a börtönőrt, majd megütötte a szegedi férfi

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki ruházatátvizsgálás közben ütötte meg a vele szemben intézkedő börtönőrt.

457 határsértőt kaptak el a hétvégén

A legtöbben vasárnap próbálkoztak.

Megöltek egy idős nőt Fülöpön

Holtan találtak egy hetvenéves nőt fülöpi otthonában – közölte a rendőrség a honlapján vasárnap.

Megfojtotta a feleségét egy férfi Ököritófülpösön

Megfojtotta a feleségét, majd öngyilkos akart lenni egy férfi Ököritófülpösön – közölte a rendőrség szombaton a honlapján.

Őrizetbe vették a feleségét megölő jászladányi férfit

Őrizetbe vették a feleségét csütörtökön több késszúrással megölő jászladányi férfit – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken közleményben az MTI-vel.

Jászladányban holtan találtak egy fiatal nőt, a rendőrség emberölés miatt nyomoz

Bűncselekmény áldozata lett egy fiatal nő Jászladányban.

Drogkereskedelem miatt emeltek vádat több ember ellen Somogyban

Bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt emelt vádat egy nő és három férfi ellen a Marcali Járási Ügyészség.

Pedofil bűnügy: bűnösnek találták Epstein szeretőjét

Ghislaine Maxwell tárgyalása mindössze három hét után a végéhez ért, szerdán az esküdtek az ellene felhozott hat vádpontból ötben bűnösnek mondták ki – írja a Sky News alapján a Telex.

M. Richárd sztrókot kapott a börtönben

A Dózsa György úti tragédia egyik okozója, a szombathelyi börtönben jogerős büntetését töltő, M. Richárdról elterjedt az a hír, hogy életét vesztette, M. Richárd életben van, a Blikk elérte volt élettársát, aki tisztázta a korábbi híreket.

Blikk: otthon tölthette a karácsonyt Curtis gyilkossággal gyanúsított testvére

Házi őrizetbe kerültek a Katzenbach Imre egykori MTK-focista meggyilkolásával gyanúsított férfiak, ám a döntést az ügyészség megfellebbezte.

Rendőrök ébresztették a tetthelyen elalvó betörőt Budapesten

Egy XIII. kerületi családi házból akart lopni, de elaludt a tetthelyen egy betörő, akit a rendőrök ébresztettek fel – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon vasárnap.

Elfogták a férfit, aki pultosnak adta ki magát, amikor egy gyorsbüfé kirablásán kapták

Hogy elkerülje a lebukást, úgy tett, mintha a büfében dolgozna, ki is szolgálta a vendégeket.

Megöltek egy férfit Budapesten

Már nem tudták megmenteni az életét a helyszínre kiérkező mentők. 

A DK hivatali visszaélés miatt feljelentette a Völner Pál ügyében eljáró ügyészt

A DK hivatali visszaélés miatt feljelenti a Völner Pál ügyében eljáró ügyészt és hivatali felettesét, mert még nem kezdeményezték a fideszes képviselő letartóztatását, írja az MTI.