A kormányt kérdezik a képviselők hétfőn a Tisztelt Házban

Napirend előtti felszólalások és azonnali kérdések is lesznek a kormánytagok felé.

Öt és félszer annyi pluszpénzt ígért be a kormány a nyugdíjasoknak most, mint amennyit az előző választás előtt kaptak

80 ezer forintos nyugdíjprémiumot, nyugdíjkorrekciót és várhatóan még a teljes 13. havi nyugdíjat is beígérte a jövő tavaszi országgyűlési választás előtt a Fidesz a nyugdíjasoknak. A 2018-as választás előtti pluszköltéseket összevetve jövőre a 2018-as összeg öt és félszerését költi el pluszban a kormány a nyugdíjasokra.

Két héttel kitolta a kormány az egészségügyisek kötelező oltásának határidejét

A kormányrendeletben nincs megindokolva a döntés.

Vaktában kell vakcinát rendelniük a háziorvosoknak, mert a kormány még nem állt elő a szabályozással

Még hat nap van a korábban Orbán Viktor által beígért, augusztustól kezdődő harmadik körös oltási tervnek, de a szabályozásról, hogy ki milyen oltást kaphat, még semmit sem tudni.

Éjfélkor lejár a határidő, de még mindig nem tudni, ki osztja szét a Norvég Alap civil támogatásait

Hiába mennek a tárgyalások, még mindig nem derült ki, hogy mely kormánytól független civil szervezet oszthatja szét a Norvég Alap civileknek szánt támogatásait. Az Ökotárs is jelentkezett a posztra, korábban őket a kormány rendőrséggel és ellenőrzésekkel vegzálta.

Véletlenek: miután Orbán biztonsági tanácsadója Izraelben járt, azután indult be Magyarországon a Pegazus kémprogram használata

Czukor József hivatalosan a terrorellenes együttműködés, a kétoldalú diplomáciai-biztonsági kapcsolatok elmélyítése miatt járt 2018 elején a közel-keleti államban.

Washington Post: egy volt NSO-alkalmazott szerint a magyar kormány is vett a kémszoftverből

A Washington Postnak nyilatkozott az izraeli kémszoftvert gyártó cég egykori alkalmazottja, aki szerint tényleg a magyar kormány vehetett a programból.

Varga Judit felháborodott, majd töröltetni akart egy kérdést és a válaszát egy interjúból

Érdekes mellékzönge a vasárnap kipattant lehallgatási botrány kapcsán.

Rendkívüli nemzetbiztonsági bizottsági ülés összehívását kezdeményezi az ellenzék a lehallgatási botrány miatt

Több magyar újságíró, egy laptulajdonos és több ismert személy telefonját is meghekkelték az elmúlt években egy izraeli kémprogrammal, amelyet csak kormányzati szerveknek adnak el. A lehallgatások megrendelése mögött a titkosszolgálatok és így a magyar kormány sejlik fel. Az ellenzék emiatt kezdeményezi a nemzetbiztonsági...

G7: a járvány alatti kormányzati megszorítások rosszabbul érintették az ellenzéki vezetésű településeket

A 10 ezer főnél nagyobb lakosságszámú településeket vizsgálta a gazdasági szakportál, ennek alapján jutottak arra a következtetésre, hogy a járványidőszak kormányzati megszorításai jobban fájhattak az ellenzéki vezetésű településeknek, mint a fideszes vezetésűeknek.

Karácsony Gergely csak kitakart dokumentumokat kapott a kormánytól a Fudan-beruházásról

A kormány nem köti nagyon senki orrára, hogy mire is akarnak 540 milliárdot elverni, hiába is kérte a közérdekű adatokat a főpolgármester.

Ó, ió, ció – már online is kitölthető a nemzeti konzultáció

A Fidesz-kormány gondolt azokra is, akik a postai visszaküldözgetés helyett online konzultálnának.

Karácsony szerint a kormány orosz helyett kínai rulettet játszik a lakosság egészségével

A budapesti főpolgármester és ellenzéki miniszterelnökjelölt-jelölt szerint a kormány előtt ott van, hogy melyik vakcina milyen hatásfokkal bír, de az adatokat nem hozzák nyilvánosságra, ezzel pedig a lakosság egészségét veszélyeztetik.

A fideszeseknek sem tetszik az autópályák kiszervezése

A Publicus Intézet felmérése szerint a Fideszt támogatók elsöprő többsége véli úgy, hogy az autópályáknak a legjobb helye az államnál van. 

A kormány meglépte azt, amitől a dunaújvárosiak féltek: elvette a Hankooktól hozzájuk befolyó milliárdos iparűzési adót

Hétfő este jött ki a kormányrendelet, hogy csütörtöktől már egy különleges gazdasági övezetbe tartozik Iváncsa, Rácalmás, Adony és Kulcs területe, ahol többek között a Hankook gyára is fekszik – és amelyik eddig egy megállapodás értelmében Dunaújvárosnak fizette az iparűzési adót a megyei jogú város csatorna- és...

Kínai, vagy orosz vakcinával oltották? Akkor nem jár az EU-s vakcinaútlevél

Pánikra azonban semmi ok, sok uniós országban elfogadják a kínai vakcinát a WHO engedélyezése után, és más országokban pedig egyáltalán nem tesznek különbséget az oltások között.

Összesen 20,5 milliárdot költ a kormány a népszámlálásra

2022 októberében kezdődik el a 2021-ről átcsúsztatott lajstromba vétel.

Két belga lap is elutasította, hogy lehozzák Orbánék hirdetését

Nekik nem fér össze az általuk képviselt értékekkel az a hirdetés, amit az Orbán-kormány Magyarország nevében akart közzétenni náluk. A hirdetés pár jellemzően jobboldali külföldi lapban már megjelent.

Autópálya-mutyi: Kínai cégek kezébe kerülhetnek a magyar utak?

Nagy port kavart a hír, amely szerint 35 évre adna az állam koncesszióba csaknem 2000 kilométer gyorsforgalmi útszakaszt. Azóta folynak a találgatások, hogy ki nyeri majd meg a közbeszerzést. A 24.hu azt pedzegeti, hogy kínai cégekhez kerülhet az autópálya koncesszió

Visszavonatná a kormány a dunai limes világörökségi jelölését, több évtizedes munka mehet a kukába

Indoklás nincs, a szakmát és a többi résztvevő országot nem értesítette előre a kormány a lépésről.

Ma döntenek a Parlamentben a homofóbbá fazonírozott pedofiltörvényről és a Fudan egyetemről

Több mint húsz előterjesztésről végszavaznak a képviselők, köztük van az önkormányzati lakások kedvezményes megvételéről szóló javaslat is és a jövő évi költségvetés tervezete is. Ugyancsak ma szavaznak a hétfő este több ezer fős tüntetést kiváltó, pedofil bűncselekmények szigorításáról szóló törvénytervezetről...

Tényleg vége a járványnak, a kormány újra elővette a migránsokat

Bakondi György belbiztonsági főtanácsadó mondta be a számokat a közmédia műsorában.

Az LMP felszólította a kormányt, tisztázza a paksi atomerőmű bővítése közben felmerült problémákat

Az LMP frakcióvezetője vasárnap felszólította a kormányt, hogy tisztázza a paksi atomerőműbővítés körül felmerült problémákat, illetve tegye lehetővé, hogy a képviselők országgyűlési bizottságban kérdezhessék arról a szakértőket.

Hétfőn a Parlament előtt tüntetnek a pedofíliát a homoszexualitással összemosni akaró törvénytervezet ellen

A kormány a módosítással az LMBTQI-közösség tagjait a pedofil bűncselekményeket elkövetőkkel mossa össze.

Ellenzéki "MTI"-t hozna létre Márki-Zay Péter, hogy az ő üzenetük is eljusson az emberekhez

A hódmezővásárhelyi polgármester és ellenzéki miniszterelnökjelölt-jelölt szerint nem igaz, hogy nincs az ellenzéknek annyi pénze, amibe ez kerülne. Ha nem szedik össze magukat, katasztrófa lesz. 

Karácsony Gergely szerint a kormány máris meghátrált a Fudan-ügyben

A budapesti főpolgármester és ellenzéki miniszterelnökjelölt-jelölt szerint a közösség ereje meghátrálásra késztette a kormányt.

Kiakadt a német külügyminiszter a magyar kormányra, mert megint blokkolták a Kínát elítélő határozatot

Heiko Maas külögyminiszter szerint "teljességgel felfoghatatlan" a kormány döntése.

Fidesz: a baloldal az összeomlás szélére sodorta az egészségügyet

A kormánypárt szerint a baloldal kormányzása alatt az egészségügy az összeomlás szélén volt, de a Fidesz-KDNP törekedik arra, hogy minden jó legyen.

444: közel száz esetben nem indult be megfelelően az antitest-termelés a kínai vakcinák után a tesztek alapján

Mivel hivatalosan nem lehet tudni, hogy a kínai vakcinának milyen a hatásossága, a 444 arra kérte az olvasóit, hogy ha végeztettek antitesttesztet, akkor annak eredményét osszák meg velük. 500-nál több teszteredmény alapján az jött ki, hogy a kínai vakcina eredményessége nem a legjobb. A kormány egyelőre hallgat az ügyben.