Megszólalt Szijjártó a Pegasus-szoftverről: „Nincs abban semmi meglepő, ha Magyarország külföldről vásárol kémszoftvert"

A külgazdasági és külügyminiszter a portfolio.hu-nak adott interjújában beszélt a magyar gazdasági fejlődésről, de természetesen szóba kerültek a Pegasus-botrány egyes aspektusai is. 

Semmi sem változik – a Fidesz ellehetetlenítette a Pegasus miatt összehívott bizottsági ülést

A kormánypárti képviselők nem jelentek meg az ülésen, de az ATV szerint ezt a fideszes politikusok előre jelezték, így Stummer számíthatott volna erre. 

Hétpárti ellenzéki tüntetés lesz ma a fővárosban – a lehallgatási botrány miatt

A Terror Házától a Lendvay utcai Fidesz-székházig vonulnak az ellenzéki pártok képviselői.

Szigorítaná a Momentum a titkos adatgyűjtés szabályozását

Szigorítaná a lehallgatási szabályokat a párt, ennek egyik eleme lenne, hogy a megfigyeltekkel közölnék megfigyelésük után a megfigyelés tényét, az eljárás érdekeit nem veszélyeztetve.

Pegasus-botrány: Az Orbán-kormány korábbi államtitkárának száma is rajta volt a listán

A paksi bővítésért felelős korábbi államtitkár, Aszódi Attila telefonszáma is rajta volt azon a listán, melyen az NSO Group ügyfelei által becélzott személyek szerepelnek – írja a 444.hu a Direkt36 nyomán.

Pegasus-botrány: Netanjahu évekkel ezelőtt elszólta magát Budapesten

Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő 2017-ben beszélt arról Budapesten, hogy beavatkozott a kiberbiztonsági piac működésébe – írja a 24.hu .

A francia elnök lecserélte a telefonját és telefonszámát a Pegasus-ügy miatt

Emmanuel Macron kissé komolyabban vette a sajtóhíreket, mint Orbán Viktor.

Nyomozás indult a lehallgatási botrány miatt

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indított eljárást több feljelentés nyomán.

„Elvtársak, vége” – molinóval üzentek a kormánynak a Fidesz székházánál

Pegasus-botrány miatt a Fidesz Lendvay utcai székházához a Momentum vezető politikusai és képviselőjelöltjei molinón vittek „Elvtársak, vége” feliratú üzenetet  a – írja a 24.hu .

Pegasus-botrány: A Belügyminisztérium nemzetközileg gerjesztett botrányt feltételez

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, egymásra mutogatnak a kormánytagok a Pegasus-üggyel kapcsolatban. Hogy mi is ez pontosan, arról néhány napja  itt  írtunk bővebben.

Pegasus-botrány: Tagad az NSO

A Pegasus nevű kémszoftvert gyártó izraeli NSO vállalat tulajdonosa azt állítja, hogy semmi közük nincsen az állítólag megfigyeltek telefonszámait tartalmazó ötvenezres listához – jelentette a Kalkaliszt című izraeli gazdasági újság.

Hoppá: a HírTV műsorvezetője nem várt kérdéssel sokkolta az államtitkárt a lehallgatási botrány kapcsán

Velkovics Vilmos feltette azt a kérdést, amit ebben a helyzetben minden újságíró feltett volna – Orbán Balázs államtitkár ettől le is fagyott egy kicsit.