Áder János köztársasági elnök nem írja alá a kedden módosított jegybanktörvényt, amely lehetővé teszi, hogy a jövőben eltitkolják az MNB alapítványainak pénzügyeit – értesült a Magyar Nemzet.

Áder nem írja alá az MNB-százmilliárdok eltitkolását?

A parlament kedden, egy nappal a beterjesztés után korlátozta a jegybank tulajdonában álló társaságok pénzügyeinek megismerhetőségét. Kormánypárti politikusok – a legemlékezetesebben Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető – azzal érveltek, hogy az MNB által az alapítványokba tolt közpénz megszűnik közpénz lenni, így a nyilvánosságnak onnantól fogva semmi köze annak felhasználásához.

A fideszes Bánki Erik által beterjeszett törvénymódosítást annak ellenére fogadta el a parlament, hogy civilek tiltakoztak ellene, és Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetője is alaptörvénnyel összeegyeztethetetlennek tartja, ahogy ezt hétfői állásfoglalásában rögzítette.

51 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
"Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető – azzal érveltek, hogy az MNB által az alapítványokba tolt közpénz megszűnik közpénz lenni, így a nyilvánosságnak onnantól fogva semmi köze annak felhasználásához."

Érdekes elvtársak. Az Ökotárs alapítvány esetében meg még a készenléti rendőrséget is rájuk küldték, pedig akkor ahhoz sem lett volna semmi közük elvtársak.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
1magyar
Magyar is, nemzeti is, - miért lehetne eltitkolni a vagyonunkat?
sgyuri2003
Visszadobja, mert hiányzik a tiltólistáról a CÖF, MMA, az MVM, Paks 2 és a többi állami tulajdonrésszel rendelkező pénzintézet.
Levendula
Ennek a mondatnak akkor lenne értelme, hogyha nem kérdő, hanem kijelentő lenne.
Szókrakész
Pedig lesz az a pénz amiért aláírja.
Majd kap 2 db megmentendő brazil őserdei kaucsukfát, 3 Willy-t és már ott is a szignó.
Dr. Felipe
"Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető – azzal érveltek, hogy az MNB által az alapítványokba tolt közpénz megszűnik közpénz lenni, így a nyilvánosságnak onnantól fogva semmi köze annak felhasználásához."

Érdekes elvtársak. Az Ökotárs alapítvány esetében meg még a készenléti rendőrséget is rájuk küldték, pedig akkor ahhoz sem lett volna semmi közük elvtársak.
Yoda69
Majd a vezer rapirit, ader meg behuzza a farkat.
Jankó123
Dehogyis nem!
Csak kicsinyét húzódozik!
Ezzel feldobja a show műsort.
perfekt
Teljesen palira akarnak venni!Ezt a históriát-kitalálták,mert tudták ,hogy az ellenzék-egyéb lehetősége nem lévén, hozzá fordul tiltakozásával.Ő pedig nem írja alá ez biztos-így a lány tesója elnyeri az új munkahelyének pályázatát-amit ki sem írtak.Kecske és káposzta,esete.
Sic. Nevezett közszolgák--Matolcsystul ,Kósástul MNB-stül már régen ötmilliósok havonta.
nezelodo
@1magyar: fordítsd meg az állításod, akkor mennyire lehetne eltitkolni ha nem Nemzthy lenne?
Eriksson
Majd kicsit átfogalmazzák neki, oszt kénytelen lesz aláírni.
cs.n.
Az is benne van a pakliban, hogy csak színjáték volt az egész.
Szókrakész
@Jankó123: Mik az odds-ok?
Melyikre érdemes fogadni?
Jankó123
@zöldszem: Ismét egy kutyás cukiságfénykép!
:-)))

@Szókrakész: Úriember, biztosra nem fogad!
:-)))
papa.49
Alá fogja írni csak kicsit eljátszák a ,,demokráciát a birkáknak))))))))))))
human
Úgy tudom ez úgy megy, hogy előbb-utóbb alá kell írnia. Egy sokadjára módosított törvénynél máskor legalábbis arra hivatkozott, hogy nem tehet mást, mint aláírja, mert törvény kötelezi rá.
Visaton
De, alá fogja írni, csak előbb egy kicsit kéreti magát, mint az a bizonyos ősi mesterséget űző nő.
Toby
Kíváncsi vagyok, mer-e öntevékenyen tisztességes lenni (K)áder !
Szókrakész
Kíváncsi leszek, hogy most március 15.-én Viktornak és a fidesz ge.iknek hova kell majd sürgősen külföldre barátilátogatni?
dr. prédikátor
Majd pont most nem irja alá amikor a tesója lett a NAV vezetője??Káder elvtárs ,majd kérünk magától egy kis szívességet!!!És a káderjani egy kis húzódozás után aláirja!!!
telegdilaci
@dr. prédikátor: Áder testvére nem NAV vezető a KLIK vezetője lett!
Dr plágium
Aláírja! Nem fog a széllel szembe pisilni.
colibri
Ennek pont olyan szaga van, mint 2 nappal ezelőtt az Index (rém)hírének, hogy a NVB támogatni fogja! a Nyakó féle beadványt, aztán eljött az este és mint tudjuk a fidesses tagok elkaszálták. Előre ugató kutya nem harap, Áder sem fog kibújni a fidesses bőréből!
papa.49
@colibri: Miért bújna ki kurva jól megél belőle, ja becsülete az nincs de mint tudjuk a fajtájának nem is hiányzik)))))))))))))
colibri
@Dr plágium: Már csak az a kérdés: ki a szél?
papa.49
@colibri: Kettőt találhatsz de tudod azt te is egyből, aki ma a passzátszelet fújja)))))))))))
csetere
@Szókrakész: Egyik Putyinhoz a másik újra Dél-Amerikába...stb. Haha..."Elhúznak mint a vadlibák!"Gyávák!
csetere
@dr. prédikátor: Majd az lesz, mint legutóbb. Visszaküldi, majd aláírja.
sentinel216
@Szókrakész: ma, 16:52

Mennek Észak - Koreába. Az új földesurak földjeit elárasztotta a belvíz, tanulmányozzák a rizstermesztést. Pedig már Kádár elvtárs is megüzente Koreának: Dong elvtárs, nem köll a rizsa!
Szókrakész
@sentinel216: Bár "demokratikusan" ott tartanák őket.
Borsodi
Most még nem írja alá, de a vezérünk meg győzi .A fidesznek vannak ötletei , igaz Magyar biztos nem írná alá nem járulna hozzá a lopásokhoz. Bízzunk benne, Áder János becsületes!
kkalman
@Nil: tegnap, 21:51 Gerinc akármelyik fitymaszosnak? A meztelen csiga Korinthoszi oszlop hozzájuk képest.
kkalman
@Borsodi: tegnap, 23:50 "Áder János becsületes!" Ezt ő mondta neked?
Mobil123
@wagabund: Másodjára mindig alírta eddig is . Ezzel sem lesz másképp.
evacica
Ez csak arra jó, hogy még többet lehessen lopni ezek csak ahhoz értenek és ez a birka nép még mindig tűr!Azon meg végképpen csodálkoznék, ha Áder nem írná alá!
Desischado
Alá fogja írni, eddig is mindent aláírt. Nem véletlenül van ezen a poszton, és nem véletlenül került a nővére a klikk élére. Egy mocskos fideszes, semmi több!
kukac50
A Norvég pénzeknél milyen aljas módon jártak el Tek kivonulás stb.
Akkor az alapítványi pénzek közpénznek voltak minősítve, akkor a valódi közpénzekkel az utolsó forintig számoljon el a kormány!
A Múzeumokat meg kell vizsgálni leltározni a Nép tulajdonát képező festményeket tárgyakat,mert 300 milliós festményt egyedül Matolcsi alapítványa vehetett meg.
Ki adott engedélyt az eladására? Hol az ára? Hol a föld eladás ára?
papa.49
@kukac50: Az már átalakult ,,MAGÁNVAGYONNÁ,,!!!
telegdilaci
@Szókrakész: Most van kint tárgyaláson,hogy hova fogadják be,ha már forró lesz a lába alatt a talaj,de szerintem,csak diktatúrákat látogat,demokratikus országban nem hiszem hogy szívesen látnák!
yazo64
Alá fogja írni... csak most úgy csinál mint a viccbeli tyúk, amelyik fut még egy kört az udvaron a kakas elől nehogy az qrwának nézze...
papa.49
@yazo64: Hiába futkos mi tudjuk hogy AZ))))))))))))))
Szókrakész
@telegdilaci: Ceausescu se halt meg.
Az az alteregója volt.
Ő boldogan élt tovább Kínában, míg meg nem halt.
Borsodi
A Ceausescu félékből kijut a Magyaroknak bőven.A kutya nem eszi meg a kölykét,alá íratják vele.Vagy ha lejár a mandátuma,elfoglalja a helyét a Vezérünk!
Peller Anikó
Nem írta még alá? Hiszen ez egy hős (cincér). Már 5 napja nem írta alá. Egy hegygerinc.

Na jó, majd holnap.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.