Fekete-Győr András és a Momentum lejáratta a saját mozgalmát, többet ártottak, mint használtak – jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott interjúban Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti képviselője.

Szanyi szerint a mozgalom mögött Haris Éva volt szocialista választmányi elnökhelyettes – egyben Bajnai Gordon Haza és Haladás egyesületének alapítója – pénze van. Pontosabban Haris férjéé, aki ingatlanmogul.

Duplázni, triplázni kell az MSZP szavazatait

Szanyi Tibor kijelentette, nem kíván összefogni a "bizniszpártokkal, egykori árulókkal", és nem a mostani százalékok összeadogatásával kell foglalkozni, hanem az MSZP-re érkező szavazatok duplájára, triplájára növelésével.

Saját, szocialista jogon akarom megnyerni a választásokat"

– szögezte le Szanyi.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Azért nagy mocsok ez a Szanyi!
De ha már belefogott, akkor fejezze is be:
Mutasson bármilyen bizonyítékot az állítására, vagy pedig tűnjön el a közéletből!
Saját jogon!
Nessy
Szanyi ,már megint hozta a formáját! Sérteget, vádaskodik, bele a nagyvilágba, tények közlése nélkül.
elnyomott
Hányinger.
De mindegyik párt, kivétel nélkül. :-(
nemfideszes
Köszi Szanyi kapitány! Eddig némileg hezitáltam, hogy kire is szavazzak 2018-ban, de most már tudom, hogy a Momentum neve mellé fogok behúzni egy qrva nagy x-et! Még egyszer, köszi!
wagabund
..."Saját, szocialista jogon akarom megnyerni a választásokat"...

Szanyi kapitány igazi politikus...mer nagyot álmodni..
36
Szerintem, a választók már teljesen elkeveredtek az "ellenzéki összefogás" kavalkádjában. Ki, kivel, mivel, miért...Ezzel csak a passzivitást növelik.
nezelodo
Elég muris ilyent hallani Szanyitól, és a hasonszőrűektől, akiknek jórészt köszönhetjük a ma nyakunkon ülő, és az ország javait eltulajdonító bagázst.
Eladott Ország
Munkát! Kenyeret! Igazságot!
Ó testvér merre visz az utad, te világcsavargó internacionalista balkezes középső ujjas vándor, aki beesett az országház ülése alá. Már ugyancsak aggódtunk, hogy végkép eltűnik a baloldali politika a magyar közéletből. Hiányzik a Mesterházi Athosz is kis spanyolos pinaszakálkájával aki igyekszik megdobogtatni az öregecskedő feleségek szívét. Viszont Athosz mehet a levesbe vagy vissza a borbélyhoz... A cucialista különítmény összeülhet Brüsszel egyik elit kávézójába és Martin Schulz ,mellett felharsanhat néhány konyak és vodka mellett a csepeli munkásinduló. Mi lesz ha a fidesz kormány tovább emeli a pia jövedéki adóját? Így lett Szanyi kapitány jelszava, az élelmiszerek Áfa csökkentése. Most hogy Piás Tibi kártérítést kapott jó ideig ingyen dől a lé és jöhet a pia utópia és olimpia.
silber13
" ..."Saját, szocialista jogon akarom megnyerni a választásokat! Hukk!!!..
quadrocopter
Ha valakik, valaha qrwa sokat ártotakt pártjuknak, akkor az egyik Szanyi!
Úgy tűnik nem tudta lenyelni, hogy a Momemntumos csávó szépen leépítette az aluljáróban!
Egyébként meg tök mindegy, ki áll mögöttük, azt tették, ami elvárható egy hatalmas horderejű és anyagi kihatású kérdésben!
Ezt a kajmán soha a büdös életben nem tette volna meg, mert nem érdeke és nincs belőle haszna!
SystemError
Szerintem meg az mszp mögött áll fideszes politikus... Amúgy vicces, hogy az alkoholista, másnapos kirohanásairól híres lejárt politikus kiosztja a szinte 0 forintból 1 hónap alatt többet teljesítő fiatalokat, mint az elmúlt 6 évben az mszp összesen. Dögöljön már ki az mszp végre, mert többek között miattuk is megosztott az ellenzék. Mutogatnak Gyurcsányra jogosan, de önmagában az mszp is egy Gyurcsány..:)
evacica
Szanyi leállhatna már a sok hülyeségével! Aki árt a pártjának többek között pont ő! Az, hogy Gyurcsány fóbiája van már rég tudjuk, csak egy baj van evvel, hogy ez az állandó Gyurcsányozás is arra jó, hogy megossza a baloldalt! Mi lenne, hogyha befejezné a baloldal az egymás mocskolását és tényleg az ország érdekét kezdené már nézni!Szanyi meg tiszta bohócot csinált magából nem most már régen Nem azért nyer egyénileg mert annyira jó volt, ha nem azért mer a XIII ker ben indult. Bár melyik baloldali politikus nyert volna ebben a kerületben!
glorianna
Van annak valami abszurd bája, ahogy Szanyi a Pesti Srácoknak ad interjút arról, miként fogja megynyerni a következő választást.
Profonn
Annyira szánalmas ez az ember ! Bár lehet, csak a pia beszélt belőle.
Béla333
A Fidesz és az MSZP közös érdeke, hogy ne erősödjön meg a Momentum.
Még megzavarná a háttér megbeszéléseket a Fidesz-MSZP nagykoalícióról!
szép új világ
Szanyi: volt szocialista politikus áll a Momentum mögött. Ja, mögötted meg két fehér köpenyes.
nevemnick
Kiürült a műanyag boroskanna, és jött a mámor ötven rózsaszínű árnyalata.
mekkelek
Az ilyen megnyilvánulásokból lehet tisztán látni hogy kinek a tenyerébôl eszik az "ellenzék"... Húzzatok a büdös francba, eljárt felettetek az idô!
Béla333
Bármivel bizonyította Szanyi kapitány a mondandóját?
Vagy csak higgyük el, hiszen ő biztos igazat mond?
solidedge
Azt elgogadom, hogy a Fidesz támadja a Momentumot, mert aki nem az ő szekerüket tolja, azt a földbe akarják döngölni. De hogy a magukat kormányváltónak mondott párt is támadja az számomra azt jelenti, hogy az MSZP-nek csak az fáj hogy jelenleg nem ők a húsosfazék őrzői. Elvtelen bagázs.
Eladott Ország
@evacica: www.youtube.com/watch?v=G2a1_2RRuTw
Szanyi Tibor részegen szólalt fel a parlamentben (2010.11.02.)
Részeg ember mondja meg az igazat?Több szeszt a Parlamentbe!!!
cs.n.
Biztos berágott a múltkori aluljárós eset miatt. Most megbosszulja. :)
magyarbakancs
Már az MSZP is össze szarta magát a Momentumtól?
Igazi baj lehet a fejekben Fidesz,MSZP,DK részről.
kiscsillag66
Mi a fenének kell nyilatkoznia a Pesti Srácoknak. Ebben is disztingválni kellene. Hülyeségeket beszél, aztán csodálkozik, hogy az összes kormánypárti sajtó átveszi.
human
Érdekes, hogy Szanyi és Orbán egyformán összetojta magát a Momemntumtól. Vajon mi lehet az oka?
coni
2014-ben éppen az MSZP miatt bukott az ellenék. Szanyi és társai semmit nem változtak, pontosabban még borzalmasabbak. Mitől lenne 3x annyi szavazatuk 2018-ban? Minden párt mögött pénz van, különben nem léteznének. A különbség, hogy az MSZP és a Fidesz mögött a mi adónk van. Ha az MSZP nem nyírja ki Bajnait most nem kéne ezeket a rossz arcú őskövületeket néznünk.
kukac50
Mindenesetre jobb lenne egy fiatalokból álló ország vezetés,mint az MSZP- és a Fidesz mert ezek már bizonyították,hogy csak a saját klientúrájukat támogatják az egyszerű kis emberektől meg csak újabb adókat vesznek el.Orbán már a harmincadik adónemet akarja bevezetni,
a tanyán élőktől a fúrt kutak adózását vezetik be úgy ,hogy a 30-40 éve meglévő kutakat terveztetni kell engedélyeztetni és fennmaradási engedélyt kell kérni rá,csekély 100 ezerbe kerül a tanyán élőknek egy kút. Villany nincs fával fűtenek rezsicsökkentésből kimaradtak.,de fizessenek. Ezért néptelenednek el a tanyák falvak. Ilyen rosszul áll a gazdaság??? A Fidesz már a napsütést is adóztatja,a napkollektor adóját is bevezetik. Ha a Fidesz marad hatalmon még a levegőt is megadóztatják. Kell a pénz a Felcsúti pénztárosnak???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.