Judith Sargentini semmit nem tud Magyarországról – reagált az uniós zöldpárti képviselő videóüzenetére Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára pénteken, szintén videóban – írta meg a 888.hu. Judith Sargentini pár napja posztolta azt a 15 perces dokumentumfilmet, ami a Sargentini-jelentés elfogadásáról készült. Ebben a holland EP-képviselő többek között arról is beszél, hogy milyen volt, amikor a magyar külügyminisztériumban fogadták.

Az államtitkár erre reagálva a Facebookra feltöltött videójában csütörtökön elmondta:

Judith Sargentini ismét megtámadta Magyarországot.

Hozzátette:

Sargentini az a bevándorláspárti EP-képviselő, aki tavaly egy elítélő jelentést készített Magyarországról, ami "minősített hazugságok gyűjteménye", és amelynek állításaira a magyar kormány pontról pontra válaszolt.

Az államtitkár úgy fogalmazott: Sargentini most a kollégáival együtt időt és energiát nem spórolva összedobott egy 15 perces videót, és most ebben a videóban támadja Magyarországot.

Ez a videó pontosan olyan, mint a jelentése: hazugságokkal van tele, például elhangzik a videóban az alapállítás, miszerint ez a vita nem a migrációról szól. Hát dehogynem, mindannyian tudjuk, hogy arról szól

- fogalmazott az államtitkár.

Menczer Tamás szólt arról is, hogy Judith Sargentini azt állítja, "kitessékelték a külügyminisztériumból", azonban a valóság az, hogy "amikor Sargentini asszony megjött, udvariasan bekísértük, a tárgyalás után udvariasan kikísértük, a megbeszélés során pedig végtelenül kedvesek voltunk vele".

Mint mondta, semmi rendkívüli nem történt, a külügyminisztérium protokoll kijáratán keresztül hagyta el az épületet.

Egyvalami derült ki: az, hogy ez a nő semmit nem tud Magyarországról

- jegyezte meg az államtitkár.

A politikus kitért arra is, hogy Judith Sargentini nehezményezi, hogy őt az utcán újságírók kérdezték.

"Ez elég furcsa, hiszen eddig ő aggódott a magyarországi sajtószabadsággal kapcsolatban. Vagy lehet, hogy a sajtószabadságba az nem tartozik bele, hogy őt is lehet kérdezni" – jegyezte meg Menczer Tamás.

Az államtitkár kifejtette: Sargentini összességében azt mondja, megvéd bennünket, magyarokat. "Hogy kitől véd meg? Saját magunktól. Köszönjük, ebből nem kérünk, az ilyesmivel rosszak a történelmi tapasztalataink" – zárta videóját Menczer Tamás államtitkár.

Judith Sargentini: "Mindannyian azt kérdezték tőlem, miért utálom Magyarországot"

Judith Sargentini pár napja posztolta azt a 15 perces dokumentumfilmet, ami a Sargentini-jelentés elfogadásáról készült. Ebben a holland EP-képviselő többek között arról is beszél, hogy milyen volt, amikor a magyar külügyminisztériumban fogadták – írta meg a 444.hu.

Sargentini szerint egy óra után kitessékelték, de valamiért egy másik kijáraton át vezették ki, mint ahol bement. Az utcán pedig már 7-8 stáb várt rá felsorakozva, amiről előtte senki nem szólt.

Mindannyian azt kérdezték tőlem, miért utálom Magyarországot. Eközben pedig a minisztériumban az államtitkár már egy sajtótájékoztatót tartott, amin arról beszélt, mennyire naiv voltam, milyen hülye kérdéseket tettem fel és mennyire nincs fogalmam a magyar történelemről. Este pedig már minden Híradóban benne voltam

– mondta Sargentini hozzátéve:

a tévék többsége persze azt közvetítette, amit a kormány akart.

A teljes filmet itt nézheti meg:

Forrás: MTI, 888.hu, 24.hu, 444.hu

Címlapi kép: MTI/Szigetváry Zsolt

74 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Azt mondja ez a vadbarom, hogy ,,nehezményezte a Sargentini, hogy az újságírók az utcán kérdetek tőle,, !!!
Mi meg azt nehezményezzük hogy TŐLETEK MEG CSAK A NYALÓMÉDIA ÚJSÁG FIRKÁLÓI KÉRDEZHETNEK !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
desir62
Te bugyuta (ez) a tamás, Sargentininek a kisujjában több van mint a te eszedben, te gyökér.
papa.49
Azt mondja ez a vadbarom, hogy ,,nehezményezte a Sargentini, hogy az újságírók az utcán kérdetek tőle,, !!!
Mi meg azt nehezményezzük hogy TŐLETEK MEG CSAK A NYALÓMÉDIA ÚJSÁG FIRKÁLÓI KÉRDEZHETNEK !!!
Eladott Ország
Itt az újabb bizonyítéka annak, hogy nálunk a szarból is lehet palacsinta! Ez a senkiházi a legamatőrebb ex focista sportriportere volt a köztévének, aki minden tudás, és tehetség nélkül repedt fazék hangon ordítozva próbálta eladni a válogatott minősíthetetlen teljesítményét. Kőbunkó FC csapata mint kormány. Szép. A kapanyél kiesik a szájukból beszéd közben. Ennyire büdös bunkó vezetése nem volt még az országnak.
cikicakk55
Menczer Tompika! Annyit tudsz,mint a keresztnév rokonod. Hazudni,csalni,lopni,korruptnak lenni. Jól mondta Sargentini asszony,bennünket Magyar embereket akarnak megvédeni,tőletek, a Magyar Kormánytól. Attól,mert ti is Magyarok vagytok,meg a nép amelyik nagy naiván megválasztott benneteket,nem arra adott megbízást,hogy a szemünket is kilopjátok. 2018-ban már nem nyertétek meg a választást,hanem elcsaltátok.Akkor a nép legnagyobb része már nem hitt nektek,de ti csalással mindent el tudtok érni. Na erről tesz most Sargentini,hogy ne tudjátok tovább ezt művelni a Magyar emberekkel. Rohadt tetves FideSS banda!
Madácsi Pali
Te gerinctelen, pofátlan, hazug seggtnyaló batom! Ez a NŐ mindent tug megállapitásaiból bizonyítani. Te viszont a hablatyodból semmit. De ezen nincs mit csodálkozni fideSS csicska vagy.
Csizmás Kond
...hogy ez a liba mit tud vagy mit nem tud...na mit tud...mert mindenki okoskának titulálja de senki nem tudja egyetlen értelmes szóval megmondani tényleg mit is tud ?
tudode
Úgy tűnik a KÖZJOGILAG ÉRVÉNYTELEN gazdinak a közszolgáknak csúfolt cinkostársai is átértékelik, jó pénzért azt, hogy .. N Y A L N I .. K Ő, az neki seggít, nehogy már a POCAK NÁCI lőjön rájuk a be nem álló ETETŐJÉVEL:
.
"""" Aki tisztességesen viselkedik, és megsebesül a csatatéren, ha valami nagy pofonba beleszalad, valami disznóságot csinál, problémái lesznek, megsebesül a csatatéren, de tisztességesen viselkedik, akkor kihozzuk a csatatérről, DE AKI NEM, ARRA MI IS LŐNI FOGUNK! """
.
Az államigazgatásban még a Rákosi rendszerben "is" a .. S Z A K É R T E L E M .. volt a mérce, mindenféle BENYALÁS NÉLKÜL! Az ILYEN FAJTÁK még hivatalsegédnek is KÍVŰL TÁGASABB "volt"!!
.
Lenne mit szégyenkezniük amiatt, mert Sargentini asszony a .. T É N Y E K E T írta le, miközben KITESSÉKELTE valamelyik bunkó a CSELÉDLÉPCSŐN, de a francia filozófus NEVÉN NEVEZTE azt, aki túltesz KÖZLÉVÉBÓL még Adolf reinkarnációjaként .
.
Ezt kapják be/ki:
.
----- Lévy: Orbán Viktor a legfelháborítóbb gazember
.
hirek.ma/2019/04/11/levy-orban-viktor-a-legfelhaboritobb-gazember
.
A .. J U T A L M U K .. ezeknek a nyalakodóknak a FÉLELEM, nehogy úgy járjanak, mint Simicska, Lázár, Illés Zoltán, a hegyvédi pm.
.
Megzavarodott a HAPSI a hatalom, és a LÓVÉ forsite sagától!
Grafix69
Azt a sárdagasztó tartalék focista atya úr Istenit , hát ez a vad tajparaszt nemzeti együttlopási hisztérika ez ismeri a magyar helyzetet ?
dr. prédikátor
Te szerencsétlen kis geci! aztán te mit tudsz Magyarországról???Mit tudsz te a vidékről??Amihez értetek az a lopás csalás hazudozás!!!
csipetke
Sargentini többet tud Magyarországról,mint amennyit a fidesz szeretne.Sőt,rendkívül jólinformált,ez lejön a jelentésből is,amit készített.Csakhát az igazság baromira tud fájni az érintettnek,ezt láttuk is a fidesz vergődésén-hánykolódásán a jelentés megszavazása után...
bencemacska
@papa.49: ma, 13:47
Én meg azt nehezményezem, hogy ő miért nem lehetett ott az épületben az O1G seggnyalói által tartott sajtótájékoztatón.
Nem lehetett volna a találkozóról hazudozni.
Azt még ennek a tarajossal azonosan képzett anti-diplomatának is illene tudni, hogyan kell egy EU parlamenti képviselőt az ország nevében fogadni!!! Főleg, ha az a képviselő egy hölgy.
bencemacska
@Csizmás Kond: ma, 14:32
"Mit is tud?"
Például gondolkodni! - veled ellentétben!
Csizmás Kond
@bencemacska: ...hát ha neked az elég egy ország megbélyegzésére akkor te tényleg nagy gondolkodó lehetsz.
bencemacska
Ez a primitív diplomata illusztrátor képes ezt kijelenteni sajtótájékoztatón az esemény után több. mint egy évvel:

"Sargentini most a kollégáival együtt időt és energiát nem spórolva összedobott egy 15 perces videót, és most ebben a videóban támadja Magyarországot.
Ez a videó pontosan olyan, mint a jelentése: hazugságokkal van tele, például elhangzik a videóban az alapállítás, miszerint ez a vita nem a migrációról szól. Hát dehogynem, mindannyian tudjuk, hogy arról szól."

Nem részletezem a saját maga által igazolt hazugságait, mert úgy sem értené meg, annyira primitív ez a f...z. Nem értené meg úgy sem.

- fogalmazott az államtitkár.
Nessy
Érdekes a fidesz reagálása minden elmarasztalásra!
Mindenki hülye, nem ért hozzá, Soros bérenc, bevándorláspárti, etc.
Az fel sem merúl bennük, hogy aki nyitott szemmel, füllel jár kis hazánkban, annak bizony nemegyszer más a vélemény a tények ismeretébe, mint amit ők elmondanak.
Lehet, hogy az úrnak odafönn marha jó, mindennel nagyon meg van elégedve, csak idelent kissé más a világ!
A másik, amit szeretnek feledni, hogy ez a XXI. század, az információ áramlás felgyorsult, nem postagalambok viszik a híreket!
bencemacska
@Csizmás Kond: Azt hiszem az "ország"-ba én is beletartozom. És nem az országot bélyegezte meg, csak a felelős vezetőket, tehát engem - és a hozzám hasonlókat NEM.
Viszont a mottóm: Cogito, ergo sum.
dr. prédikátor
@Csizmás Kond: Fityma nyugger!!! Essen már le ,hogy nem az országot és a magyar embereket bélyegezte meg és kritizálta hanem a nemzetvesztő O1G. Nem a magyar emberekről van , volt elítélő véleménye!!!
bencemacska
@dr. prédikátor: ma, 15:32
Én is mindig azon húzom fel magam, hogy ezek az abszolút primitívek az hiszik ők Magyarország!!!
Csizmás Kond
@bencemacska: ..felfogás kérdése...ha egy kormány megválasztás útján kerül hatalomra akkor ott nem a kormányt kell hibáztatni hanem a választókat.
Peller Anikó
"alapállítás, miszerint ez a vita nem a migrációról szól"

Hát dehogynem, mindannyian tudjuk, hogy ti, büdös hazug padkányok másról sem tudtok beszélni.
Jozefina
Te jó ég egy nő megtámadta magyarországot!!! Csak megjegyzem nem Magyarországot csak benneteket tetű bamnda!!! A mig-ek felszálltak már, vagy csak ilyen nem normális menzer nyilatkozik??? Azt sem tudja merre van előre. Abnormális fidesz banda!!! Sargentininek a nyomába nem léphettek!!! Kiflitolvajokkal tele banda!!!
A nyugat többet tud Magyarországról és a ti gaztetteitekről, mint hinnétek!!! És ez fáj nektek??? A helyzet az, hogy még jobban is fog fájni!!!??
Elég csak ezt elolvasni:
444.hu/2019/04/18/a-nemet-kozszolgalati-teveben-feszegetni-kezdtek-hogyan-artott-a-demokraciaknak-a-kelet-europaba-ontott-unios-penz
Csizmás Kond
@dr. prédikátor: Ha téged ez vigasztal a te bajod
bencemacska
@Csizmás Kond: ma, 15:45
Igazad van. Az LMP a hibás, meg a határon kívüli rohadt narancsok!
Csizmás Kond
@bencemacska: ...ha valaki mindig másra akarja kenni a szart az azt jelenti, hogy rajta sok van...
Sámannus
No lapu Gyuri te talán sokat tudsz. Mondjuk értesz a trágya takarításhoz amikor a szar elönti a Kárpát medencét. Mert amit ide hánytál csak az volt.
könnyű lelki sértés
Most vajon kinek higgyek - Sargentininek vagy Menczernek?...
...
...
...
...
Á, csak úgy csináltam, mintha ezen gondolkodnom kellett volna..
A másodperc tört részéig nem kellett gondolkodnom, hogy kinek higgyek !!!

És ez is Szárdzsentinizik...

Sgt. Tini: Do you understand me?
me: Yes, Sir
Sgt. Tini: I can't hear you. Do you understand me?
me: Sir, Yes Sir !!!
papa.49
@bencemacska: Ez a pacák egy idióta, azt nem értem, hogyan kerülhet ilyen posztra mikor még egy egyeneset SE TUD RÚGNI, csak segget nyalni feltétel nélkül !!!
Nessy
@papa.49: Mit nem értesz? Hiszen pont azért vitte föl O.V. a dolgát!
papa.49
@Nessy: Tudod nálam a ,,SZAKTUDÁS, ÉS AZ EMBERSÉG,, adja meg, hogy valaki alkalmas-e egy posztra !!!
Tudom persze, hogy mostanság csak a SEGGNYALÁS MÉRTÉKE A DÖNTŐ, SAJNOS !!!
Ennek a senkinek ezekből a tulajdonságokból SEMMI NINCS !!!
papa.49
@Horizont: Érteni semmihez NEM KELL, SŐT KIZÁRÓ OK, HA ÉRTI A FELADATÁT, csupán bólogató jánosokra, meg feltétel nélküli nyaloncokra van szüksége a csutitetűnek !!!
SystemError
A Birák sem élnek együtt a gyilkossal...
papa.49
@Horizont: Azért nem kellenek a szakemberek, mert mindent a csutitetű dönt el egymaga, és ha valaki hozzáértő rászólna akkor kitörne a balhé a hibbant üres tökfejében !!!
Nessy
@papa.49: Biztos emlékszel a Csinn - Bumm cirkuszra! "Bukfenc mindent tud!"
Na, nekem ez jut eszembe erről a kézi vezérléses "nem kormányzásról".
Gauntlet
Pont ellenkezője. ez a nő a mi jogszabályainkat jobban tudja mint mi magunk, ami szégyen !
kamazuka
Hát ki a búbánat gondolta volna előre,hogy az a sok sok nemzeti konzultáció csak egy álca volt..egy eszköz,hogy az eu pénzen megtollasodottak tagságát felfüggesszék az európai néppártban.
tulipan
@durbincs: Te narancsos, szaros pofájú seggnyaló Félfarok, mit képzelsz? Hiszen te agybeteg ,vagy és ezért a véleményed meg végképp beteg ?/szerencsétlen /
Mit is tudhatnál, te szerencsétlen súgógép, aki véletlenül feltámadt a tajgetoszról?
Továbbra is döngeted még a tesóidat, te mocskos vérfertőző rém!!
tulipan
Sőt, ez a hölgy már TÚL sokat is TUDHAT már Magyarországról!, ami persze nagyon FÁJ ezeknek a narancsos dögevőknek !!!
papa.49
@durbincs: Na idefigyelj takonyorrú kedden feljelentést teszek ellened, és a moderátorok ellen a Nemzeti Média Hatóság Hivatalnál mert elegem van abból amit művelsz, és abból is hogy a moderátorok tesznek arra amit teszel !
papa.49
@durbincs: Te innen Martfűről te senkiházi !
papa.49
@Nessy: Igen hogyne ott szerepelt a Szamóca is ))))))))))))
kulabombaafityiszre
@durbincs: ma, 18:52
Elfogyott a gyógyszered,farok fejü.
Szopd le magad,ahhoz nagyon értesz.
Nessy
@durbincs: Ide figyelj kedvesem, ha nem tudod miről is van szó, ne szólj hozzá!
Kellemes húsvéti ünnepeket! Remélem megtartottad a nagyböjtöt?
Nessy
@papa.49: Nem ártana manapság egy értelmes "Istálló mester" ma sem!
:-))))))
kissé felnőttem
hát te meg még annyit sem a puszta létről sincs fogalmad az én 10 kérdésemre makognál magyar történelemből
Csizmás Kond
@Horizont: ---most akkor a szakember alatt szargentinit érted ?...vagy azokat a kirakatbabákat akik végig a nyugati világban miniszteri posztokat töltenek be ?
tudode
Minősítés nélkül az ORSZÁG SZÉGYENE, amit EZEK megengednek maguknak, és vannak akik megjátsszák a süketet, a vakot akkor, amikor ezt merészelik tenni azok, akik nem tanulták meg gyermekkorukban, hogy NE NYÚLKA piszka:
.
----- Orbán példáján mutatja be a ZDF, hogy milyen könnyű elcsalni az uniós pénzeket
.
nepszava.hu/3033159_orban-peldajan-mutatja-be-a-zdf-hogy-milyen-konnyu-elcsalni-az-unios-penzeket
.
video.atlatszo.hu/2019/04/18/konnyu-csalni-a-nemet-kozteve-riportja-az-eu-s-tamogatasok-felhasznalasarol-magyarorszagon/
.
Súlyosbbítja a cselekményüket az "is", hogy KÖZJOGILAG ÉRVÉNYTELEN rötyi papír alapján "törvényesítetten" hoznak szégyent az országra!
volvós
Tomika kislány !!! Egyszer az életben próbáld meg NŐVEL...hidd el haver ég és föld. Ne állandóan a futsálos öltözöben mutogasd magad...
Desischado
@fideszes gyökér: De jó volt, szénné nevettem magam!
ez senkiházi, hazug pártkatona ugyan mit is vartyoghat, ha csak nem azt, amire orbán g felhatalmazta! Van az a pénz, amiért korpásodik az ember haja, ugye, te hitvány féreg?
justhpeter
@Desischado: 02:07: Egyetértek. Ez a koma valóban félelmetesen hülye.
human
Ez a Menczer Tamás a tarajos Szijjártó foci csapatában játszott.
Egyéb szakmai kvalitása:
"Menczer legtöbbször futballmeccseket közvetített a köztévén, az NB I.-es mérkőzések után, a 2012-es Európa-bajnokságról, majd a 2014-es világbajnokságról is tudósított."
terlasz
@Csizmás Kond: Kérdezed, mit tud Sargentini? Azt tudja, amit mi látók is tudunk csak Ő rendszerbe foglalta, alkalmassá tette Uniós használatra.
Nem azért függesztették ám fel a fideszt, mert csupa hülye ül a döntéshozók között...
A nyáj persze feltétel nélkül elhiszi a főkolomposnak, de szerencsére vannak szépszámmal olyan emberek is ebben az országban, akiket nem szédít meg a kolompszó.
tulipan
@durbincs: Senkinek semmi kétsége sem lehet, hogy te ma is egy agyrepedt hülye vagy, akinek már rettenet szivárog a magháza is? Na meg persze, egy nyomorult Taigetosz menekült!!
Csizmás Kond
@terlasz: A fideszt azért függesztették fel mert merte támadni azt a pártot aminek tagja...és ez az ottani demokráciában tilos.
...a liba meg nem tud semmit, amit írt az kérésre történt és azt is megsúgták mi legyen az értelme. ...különben ha valaki a magyar helyzetről akar írni akkor az a magyar külügyminisztériumba érdeklődik ?
Kellemes Húsvéti Ünnepeket.
tulipan
@durbincs: Csizmás Kond: Ti narancsos, szaros pofájú seggnyalók, mit is képzeltek? Hiszen ti agybetegek ,vagy és ezért a véleménye meg aztán, végképp beteg ?/szerencsétlenek!
tulipan
@durbincs: @durbincs: Te hülye, narancsos, szaros pofájú seggnyaló Félfarok, mit képzelsz? Hiszen te agybeteg ,vagy és már nagyon szivárog az a magházad, ezért a véleményed sem lehet más, mint beteg ?/bunkó, szerencsétlen /
Továbbra is döngeted még a tesóidat, te mocskos vérfertőző rém!!
kulabombaafityiszre
@Csizmás Kond: tegnap, 20:25
Szerencse,hogy nekünk olyan komoly nagy felkészültségü
kormánybiztosunk is van mint a gyopáros alpár.
Már a neve is tekintélyt sugalló.
Izlelgessük gyopáros alpár.
tulipan
@durbincs: @durbincs: @durbincs: Te hülye, narancsos, szaros pofájú seggnyaló Félfarok, mit képzelsz? Hiszen te agybeteg ,vagy és már nagyon szivárog az a magházad, ezért a véleményed sem lehet más, mint beteg ?/bunkó, szerencsétlen /
Továbbra is döngeted még a tesóidat, te mocskos vérfertőző rém!!
Zeta
@papa.49: így az előre megírt kérdések válaszába nem zavarodnak bele.
kokopelli
@tulipan: inkább csodálkozz,hogy egy román bérkommentelő,mennyit tud a nyugati tehetetlen
kirakatbábukról! Hát igen kirakatbábuk több ésszel,mint az egész magyar kormány! Hagyják az
ipart és a mezőgazdaságot,a kereskedelmet és az oktatást azok kezében,akik értenek hozzá!
...hogy közben ßopatják az "überokos" orbánzseniket,az csak játék nekik! (;-)))))
tulipan
@kokopelli: Óóóh, az a "szárnyaló" képzelet! Stalin és Rákosi tanítványaí...
tulipan
@durbincs: Sej-haj, Te hülye, narancsos, szaros pofájú seggnyaló Félfarok, mit képzelsz? Hiszen te egy tök szétrepedt, agybeteg ,vagy és már nagyon szivárog az a magházad, ezért a véleményed sem lehet más, mint beteg ?/bunkó, szerencsétlen /
Továbbra is döngeted még a tesóidat? Na, te mocskos vérfertőző rém!!
tulipan
@durbincs: @durbincs: Sej-haj, Te hülye, narancsos, szaros pofájú seggnyaló Félfarok, mit képzelsz? Hiszen te egy tök szétrepedt, agybeteg ,vagy és már nagyon szivárog az a magházad, ezért a véleményed sem lehet más, mint beteg ?/bunkó, szerencsétlen /
Továbbra is döngeted még a tesóidat? Na, te mocskos vérfertőző rém + bányabalfácán és kula + vizelet combó !!
Hogy mondod? Ócsa merre ? Az Üveghegyentúl ? A román Ploestivel lehet határos? Hahahaha :)))
kokopelli
@tulipan: jó lenne tudni ezektől a bunkóktól,hogy pontosan melyik nyugati tehetetlen
miniszterekről ugatnak! Jó lenne tudni,hogy a román "'tervező-rajzoló" melyik idegen-
nyelvű forrásból meríti a tudatlanságát! ...mikor megy végre "olvasni-fele"? (;-))))
lusta
A Soros-bérenc föld-trafik tolvaj ártun k és qurmányunk oszlopos tagja beismerő vallomást tett. Mer ugyi ez úgy vagy, hogy Sargentiniék hazudnak a videóban, mint a vízfolyás. Akkó, hogi vagi az MTVA feljelentése, hoigy aszongya, a videóban tőlük lopták az anyagot. Még az egybites 300 forintos budiforradalmár számára is lőn megvilágosodás, hogy az MTVA hazudik, mint a vízfolyás. Ezt maga az álomtitkár mondta áttevőlegesen.
simmering73
Sargentini tudja Magyarországról amit tudnia kell, ráadásul ő nem is hazudik. Nem úgy mint ti.
lusta
@simmering73: Az egy dolog, hogy Sargentini tudja, de mi is tudjuk. Akkor mégis a két és fél millió hívőn kívül ebben az országban él hét millió tudadtlan?
tulipan
@kokopelli: Nem kunszt!!! A narancsos bunkó, románok forrásai pontosan tudhatóak! Magyar Nemzet, Magyar Hírlíap, Lokál, Ripost, Pesti Srácok és 888.hu, amiktől értelmes embernek hánynia kell!!!
kokopelli
@tulipan: ...ha már akkora pofájuk van,akkor én szeretném tudni,hogy a követelődző
hülyéknek mennyi fogalmuk van a nyugatról,a sok baromságot és uszító jelzéseket
mellőzve! "0"-fogalom,de abban aztán biztosak!
tulipan
@kokopelli: Semmi az ég világon! Egyszerűen, csak kapzsiak és vakon követik a dinoszaurusz önjelőlt vezért!
nezelodo
Lehet, hogy rohadtul szerencsés a narancspárt, hogy szinte semmit sem tud ez a közellenség róluk? Hát húzzák meg magukat és ne rugdossák az ajtót, ami amúgy nyitva van, mert még a végén kulcsra zárják, és ugrik a suska a nemzthy vejkó, meg a Lölö törvényes üzleteinek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.