Az Orbán-család által Alcsútdoboz határába tervezett komplexumról közölt hosszú cikket a HVG 360, ahol részletesen ismertették az eddigi terveket.

Az Orbán-család brutális luxuskomplexumot tervez építeni Alcsútdoboz határában

A Magyar Hang foglalta össze a HVG 360 cikke alapján, hogy a hatvanpusztai birtokon terveznek építkezni, a laphoz pedig eljutott a terület vázlatterve.

A berajzolt tó területén már megkezdődött az alapozás, ennek sarkában állhat majd a kápolna. Hadházy Ákos független képviselő még augusztus végén készített repülőgépről felvételeket, így derült ki az is, hogy a HVG által megismert tervek mennyiben módosultak menet közben. Ebből mondjuk nem látszik, hogyan lenne majorság a hatvanpusztai birtokból, ugyanis növénytermesztésnek, nagyüzemi állattartásnak semmi nyoma. 

Az egykori délnyugati istállóból vendégház lett, ami előtt orangerie áll. Ez a XVII. században lett főúri divat, reprezentációs céllal termesztettek mindenféle citrusokat. Találunk egy elmélkedősétányt is, míg gazdasági tevékenység leginkább a lóistállóban lehetne, de a méretek alapján ez is inkább néhány, sportcélból tartott ló befogadására lenne alkalmas – írta meg a lap a vázlatterv alapján.

Az is kiderült a cikkből, hogy szinte önellátó rendszert építenének ki Orbánék, a szolgálati lakások alapján egy szűk stáb éjjel-nappal rendelkezésre áll majd. Aggregátorházat is építettek húszezer literes gázolajtartállyal, a szünetmentes áramszolgáltatás így megoldott. A birtok energiaellátásáról pedig hőszivattyúk is gondoskodnak.

Forrás: hang.hu

Fotó: MTI

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gauntlet
remélem oda lesztek befalazva mindketten ! Baxxameg ! az ország bajban ti meg építitek a luxust !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
ha megteheti, csinálja...szimplán el kell venni tőlük...
CsipkeRózsa
Azt hittem, már az egész megye beépült az Orbán család által.
RonaGyuri
egyébként a hgv-s cikket nekem nem engedtétek betenni!!! =))
tudode
Miközben Repülős Gizi néni bugyilopásért a fél életét börtönben töltötte:
.
----- Repülős Gizi
www.youtube.com/watch?v=-Fv6mrG7398
-----------------------
.
Más:
.
----- Exkluzív: Stadler József a börtönben nyilatkozott az ATV-nek
www.youtube.com/watch?v=SdrGIKJhwLw
------------------------
.
Miközben
.
----- A felcsúti tolvajbálon
www.youtube.com/watch?v=xdCVt-otAdA&t=24s
-----------------------
.
Arról nem is szólva, hogy
.
---- Csoki & Hipo: Egy rém enyves család (Mézga szerepében Orbán)
www.youtube.com/watch?v=Aai7DYWuTqE
----------------
.
Szégyen!
.
---- Frank Engel, luxemburgi képviselő értékeli a jelenlegi magyar helyzetet
www.youtube.com/watch?v=d8IkyQ9v3n0…
-----------------------
.
Így jár az az ország, amely/aki kecskére káposztát bíz!

----- A milliárdosok lebuktatásáról Sándor István (Papa)(volt) főnyomozó
www.youtube.com/watch?v=pr6k6MUVbTQ
---------------------
.
Hol van az igazság, és a GAZSÁG, miközben az ország kétharmadának kilátszik a gatyóból az alfele, gyermekek nélkülöznek, stb., stb.!.
namihami
Nem könnyű prolinak, a nép egyszerű gyermekének lenni. Igen sok pénzt, fáradtságot és időt igényel.
Gauntlet
remélem oda lesztek befalazva mindketten ! Baxxameg ! az ország bajban ti meg építitek a luxust !
balos
A Vietnámi példa lehetne a válasz a tömeggyilkoséknak!MIkor felépül akkor kiadni bérbe a foltéknak!
justhpeter
Remélem ez már csak az örökség gyarapítása és a gyarapítók már őrzött helyre kerülnek.
nezelodo
Röhögtem, amikor olvastam, kápolna is lesz, (KISZ védnökséggel felépítve) !? Miért nem katedrális, az Orbikán egyházfőnek a Gazsinak?
CsipkeRózsa
@sgl: , és felnevelt, nevel öt gyereket, elit iskolákban, tenisz, idegen nyelvek, stb.
Béla333
Nemrég néztem egy sorozatot Pablo Escobarról. Hacienda Nápoles volt a neve, ahonnan a maffia birodalmát irányította.
Tele volt minden luxussal, amit ő bűntényekből épített fel.
Kísérteties a hasonlóság...
Escobar erőszakos halált halt.
namihami
@CsipkeRózsa: Ilyen egy beosztó feleség...
Megfogja a forintot és máris jut a fizetésből és abból a 600.000-ből mindenre. És a néha-néha kapott prémiumról, nyereségrészesedésről már nem is szólva.
Toller Béla
Ez nem a kifejezett félelmet mutatja, dehogy, ezek ahhoz is buták, hogy igazán féljenek, Hanem ilyen az izléstelenségük, minél nagyobb, annál nagyobbak ők ...műmájerek, most aztán igazán látható !
Eladott Ország
Gondolatok a könyvtárban,... lé(t) értelme szotyizás közben. ( Vörösmarty Mihály ) És a polcokat megtöltő könyvek a Széchenyi könyvtárból, vagy a család putrijában összegyűjtött nagy értékű irodalmi alkotásokból lesznek feltöltve?! Ennek a gec... nek a gondolatai a magyar nép pénzének ellopásáról szól, nem hogy irodalomról, még olvasni sem tud tökéletesen, egy ép gondolata nincs. Neki csak díszlet. Az aranytartalék is itt fog kikötni valahol?!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/211623245_1142203286259577_3916967375502260879_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=bbiQw22RU40AX-6j7Nq&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=8dad1f6cedb102618b86cedaaf6ebea5&oe=6155AC58
HATVANPUSZTA - Az Orbán uradalom központja
youtu.be/RIlBviINVvU
bence
@Béla333: ! Reménykedjünk , hogy more is így jár !
Eladott Ország
@Béla333: ma, 16:44 ♦ Pablo Emilio Escobar kolumbiai drogbáró és narkoterrorista a valaha élt egyik leggazdagabb bűnöző, aki a kábítószer kereskedelemből befolyt vagyonból olyan fényűzésben élt, mint előtte soha senki. A Forbes magazin anno Escobart jegyezte a világ 7. leggazdagabb embereként. Orbán a világ leghírhedtebb bűnözője és Pabló Escobar drogbáró.
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/103137586_873980729748502_1803289688699762692_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=5SawCe6wcqIAX8S8DGg&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=6cde348043b2f0f922fab85fe5b780c0&oe=6157F1A8
Ilyen miniszterelnöke se volt még a hazának… ne is legyen!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/150468556_1638910543140163_6133528363436877114_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-5&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=Kz_slB3wJYoAX81GmXg&_nc_oc=AQmomM2zrqAAMk8cM3M5U_vHJbtWHhBuYMxizgcN3AAxNqOja4MPAGjiPZFWkPs_GEQ&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=3472a816dd1cfbe2654ed7e7111b0e10&oe=6154C7B9
gina
Ezt egy normáló ember saját költségén teszi??? biróság elé kell vinni ezt a tolvajt ,aki a népet megnyomoritotta és meglopta,,, mocskos cigány,,,
kereső
Ez a "magyar álom",(az emerikai ehhez képest sehol sincs) Bérből élő ember- és haciendát épit, külön könyvtárszobával a Széchenyi Könyvtár ritkaságainak.
verőce21
A saját pénzéből azt épít mindenki, ami hatóságilag még megengedett!
tudode
Mint két záptojás, akiktől olyan büdi van/lett, amire nem volt példa a honFOGlalás óta!
fűre lépni szabad
Ha odamenekül a felelősségre vonás elől és elbarikádozza magát, zsoldosokkal és fejvadászokkal meg kell támadni a birtokot és elő kell ásni a legmélyebb gödörből is - Dead or Alive

www.youtube.com/watch?v=774guxU8jUY

Gecccci!
fűre lépni szabad
@Pegero: Te primitív fasz! Te a sok diplomás vagy, vagy a tanár, vagy a művezető?

A kínai kommunistapárt engedélyével - csak neked, csak itt, csak most:
Kínai partizánok dala (magyarul)

Az Atomot Kínára facebook-csoport létrehozójaként és egyetlen tagjaként mit is írhatnék még...

Go fuck your self Pegero
ómió
Miért? Olyan csak a Szemlőhegyen lehet zsidótól elkobzott "kivitelben"?
Yoda69
csaucseszkunak is luxuspalotaja volt, es mire jutott vele?
Klubtag
Akik ezt az orbán-féle gyarapodást és azt a rendszert, ami ezt lehetővé teszi és rendben lévőnek ítéli, védelmébe veszi, az ugyanolyan gazember, mint az eredeti elkövetők. Írhatnak - pénzért, vagy meggyőződésből - akármilyen frappáns kommenteket. Innentől kezdve nemigen van erkölcsi alapja bárkinek is, hogy a 2010., de akár a 1989. előtti időszakot morális alapon, akármilyen aspektusból kritizálja, vagy a mostani ellenzék - akár csetlő-botló - küzdelmét pocskondiázza.
MÁR RÉGEN LELEPLEZŐDTEK, csak még a fanok vergődnek egy hangyányit...
magyar1
Cselédeknek is lesz lakóhely,szállás? Mint a régi időkben?
evacica
A két pocakos újgazdag akik felkapaszkodtak az uborkafára! Persze ettől még egyik sem úriember, maradtak azok akik voltak!Remélem ezek a vagyonok is visszakerülnek jogos gazdájához MAGYAR ÁLLAMHOZ!!!
karma1
Mert ugy latszik az anyja elfelejtett neki ket nagy alapigazsagot elmondani:
1/ Egy seggel egyszerre csak egy lovat lehet megulni - vagyis szet kellene magat szakitania (oh, be szep is lenne!) a hatvanpusztai bunker, a turai kastely es az alcsuti atombunker luxusa kozott
2/ Kisfiam, nem fogod elvinni a fejed ala egyiket sem!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.