A 444 írta meg, hogy a 130 milliárd adófizetői forintból fenntartott köztévé elemzőjének, Bende Balázsnak eheti bejelentkezésének az lett a címe, hogy „Klímabarát-e az atomenergia?” ám Bende innen is pillanatok alatt jutott el az Orbán-kormány önfeledt istenítéséhez, és az ellenzék határtalan szapulásához.

"A baloldal arra akarja kényszeríteni az embereket, hogy éhezzenek és fázzanak" – jelentette ki a közmédia
Kép: YouTube

Bende szerint a magyarok nem fognak fázni, atomunk van, és bővítjük is, gáz is van, legalább 15 évre elég, lesz bőven mindkettőből. Így maradhat a rezsicsökkentés valamint az energiabiztonság, és itt van még az élelmiszerár-stop, éppen az energiaárak miatti növekvő infláció hatásai ellen.

Persze a magyar baloldal nem véletlenül támadja mindent, hiszen nekik aztán semmit nem köszönhetünk mindebből. Így inkább arra szavaznak, sőt, arra kényszerítenének mindannyiunkat, hogy az ő politikai érdekeik miatt inkább éhezzünk és fázzunk, és azt is jó drágán. Ne hagyjuk!

 - jelentette ki Bende.

A lap beszámolt arról is, hogy nem ez az első ilyen kijelentése, ugyanis tavaly, a kormánynak köszönte meg, hogy áldott volt a karácsony. A 2021-es legszebb pillatanai közé olyan felejthetetlen momentumok is belefértek, mint

amikor Bende közölte, hogy a 2022-es választáson biztosíthatjuk, hogy ne kerüljön olyan pártok kezébe a kormányzás, akik gyűlölnek mindent, ami magyar, a nagy bravúr, amikor a foci Európa-bajnokság alatt minden felkonfba beletette a térdelés szót.

Ám, egy 2019-es szerkesztőségi ülésről kiszivárgott felvételen világosan artikulálta elvárásait beosztottjai felé, és többek közt azzal húzta alá mindezt, hogy

ebben az intézményben nem az ellenzéki összefogást támogatják.

Forrás: 444
Címlapkép: YouTube

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Ezt a zsírdisznót. Jó, hogy nem volt Orbánék közelébe, mert ptymallatnál a böllér még őt szúrta volna meg.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
Ezt a zsírdisznót. Jó, hogy nem volt Orbánék közelébe, mert ptymallatnál a böllér még őt szúrta volna meg.
Nessy
@simmering73: Ennyi disznófejü nagyúr mint amennyi manapság jobboldalon előfordul, és mind mond is valami piramidális ostobaságot!
verőce21
De ha Orbánékat választjátok, maradhat a rezsicsökkentés valamint az energiabiztonság...,
és itt van még az élelmiszerár-stop is...!
jesz
egy ilyen disznókövér szerkesztő osztja az észt? ..hát marhajó..nincs egy vonzókülsejű balaki helyette? ez úgy hiteltelen, ahogy van.
csak úgy....
@verőce21: látom a magabiztosságból könyörgöre,szinte pitizöre váltasz...,-pedíg akkor sem úszod meg szárazon! az eu.-tól kapott támogatásokat,amiket magadra és baromságokra költöttél, azt neked kell visszafizetned és nem másnak!
tetemes a listád farkasom...,a helyedben én is üvöltenék...
verőce21
@Mirabilis: Az ÁFA-t nem szabad lecsökkenteni, mert akkor a kereskedőnek adod át a "megtakarítást"!
Gondolkodjál már, ha van mivel...!

A használt lakások áfája így is nulla!
A használt kocsik áfája magánszemélyek között szintén nulla %!
Az összes termékforgalom volumenében az átlagos ÁFA-terhelés 19,5%!
Kevesebb, mint az EU ajánlás...!
verőce21
@csak húgy...: (22:27) Üres erőlködés, fecsegés amiket írogatsz Paraszt!
Baker
Sőt keresztyének vérét innák a libernyákok!
csak úgy....
@verőce21: anyád paraszt te bunkó, én csak nyugtatgatlak..
te is egy unortodox áfás? :)
verőce21
Ennek a szerencsétlen MZP-nek is, ha esze lenne hallgatna az okos szóra...!
Gattyán már megnyitotta neki az ostromgyűrűből az aranyhidat...
csak úgy....
@verőce21: a magyarokat csak orbán kormányozhatja le a szakadékba ,hajrá viktor ...,kína még mindíg ad neked kölcsönt!
Nessy
Akkor ezt a manuszt is be lehet perelni? Mert ekkora ökörséget aztán senki nem mondott! Bár a királyi tv annyira tiszteli a tényeket, hogy nem is beszél róla!
Istenakinincsen
ilyen faszságot ritkán látni.
Baloldali igéret:Éhezzetek és fázzatok.(ez egy vicc?)Tényleg ennyire ki lehet forgatni a szavakat?
Jobboldali igéret:Nem fogtok fázni,sem éhezni.Senkit nem hagyunk az út szélén...Vörös kód.(ha hideg van)
Csirkefarhát kenyér nélkül(mert az drága).Dübörög és virágzik a gazda(g)ságuk.
teuton
Ez a hizott diszno miert razza meg billegeti a fejet? Lötyög benne a viz???
Yoda69
Vajon ezt a sok ostobasagot fejbol mondja, vagy olvassa?
jesz
@Yoda69: olvassa. Súgógép mindenképpen kell.
RonaGyuri
Karakteres és főleg jellemző

már magában az is, hogy ilyeneket le lehet írni, de a kettő együtt még jobban elmond mindent a hazai kultúráról is

A propeler.hu főoldali kínálójában egymás alatt olvasható két hírbeküldés az elmúlt éjszakai termésből:
Egyfelől; a szerki jóvoltából: „Az önkormányzati választások évében egészpályás baloldali álhírkampány indult Gulyás Gergely miniszterrel szemben – írja a mandiner.hu.” A cikk állítása szerint a Békéscsabai Járásbíróságon a bíróság bizonyítási eljárás nélkül érdemi határozatot hozott és elítélt két meg nem nevezett portált, mert azok azt híresztelték, hogy: a miniszter „bejelentette, hetven év felett eltörölné a nyugdíjat”, mert „a nyugdíjasok az évek alatt rendkívül meggazdagodtak a rengeteg félre tett pénzből, amit a kormánynak köszönhetnek, hiszen a nyugdíjat a kormány adja nekik”!
Nos persze az eltörlés egy bőv9letes marhaság, de az „álhír” azon része, hogy ártunkj és qurmányunk szerint menyit köszönhetnek a nuggerek nekik szerves része a kormány propagandájának.
Például az m1 csatornában is folyamatosan ezt sulykolják! Na jó több más hasonló baromsággal együtt.
Mint például a másik cikk beszémolója szerint, amiben idézik a 130 milliárd adófizetői forintból fenntartott köztévé elemzőjének, Bende Balázsnak eheti bejelentkezését aminek az a címe, hogy „Klímabarát-e az atomenergia?”.
Többek között olyanokat sikerült összehordania, hogy: „ magyarok nem fognak fázni, atomunk van, és bővítjük is, gáz is van, legalább 15 évre elég, lesz bőven mindkettőből”, majd „Persze a magyar baloldal nem véletlenül támadja mindent, hiszen nekik aztán semmit nem köszönhetünk mindebből. Így inkább arra szavaznak, sőt, arra kényszerítenének mindannyiunkat, hogy az ő politikai érdekeik miatt inkább éhezzünk és fázzunk, és azt is jó drágán. Ne hagyjuk!”!
Rizikó
Ismerjük a ballib politikusi csürhét. Na azok soha nem voltak és nem lesznek azok, akik a többség érdekeiért kiállnának. Minden lépésük az idegen gazdàik érdekeit szolgálja.
Eladott Ország
Cinikus, pofátlan, parazita dagadt disznó. Bende bunkó, szervilis fideszes tahó, nézzél tükörbe!
Eladott Ország
Téged kellene már fogyókúrára venni, de sebaj, mert hála a Jóistennek, legalább hamarabb elvisz a magas koleszterin szinted, te ökör!
Rizikó
Ez így van. Az idegen zsoldosok minden kedvezményt meg akarnak vonni a magyaroktól és csak a saját kasztjuknak adnának bármit is! Ezért zavarjuk el őket áprilisban!
Clavigo
Milyen szép kihízott hombár feje van ennek a sertésnek...Hogy aggódik a teli vájúért ez " gyönyörűség "...@Rizikó: , egy ilyen leheljen rá a homlokodra- tarkódra,,miután felzabálta előled a farhátat...:):)
Béla333
A fénykép alapján ez a faszi sem csirkefarhát-ból készült kaját zabál.
Biztos ő is ott volt a vezérével a tegnapi disznóvágáson!
Toller Béla
Ezt a fidesz jelkép-szerű tohonyát kellene szerepeltetni minden utacsarkon. Kijönne belőle vagy tíz utcasarok, egyszerre !
ómió
Ugyan már! "Mindössze efftársi körülmények kivívását" szorgalmazza! Árplafon a (veres) csellagos ég jelszóval!
namihami
Balázsunkkkal elsősorban az éhezést akarták demonstrálni.
Néro
Üzenném ennek a Nemzethy Mangalica Dísznyónak , hogy tőlem az intézményetekre elvett lóvét a fizetésedből utald vissza. Meg azt is hogy a jó huha anyád szájba...
Németh István
Hát van esze a baloldalnak! Csak az éhezőkön és a nyomorgókan lehet igazán uralkodni! Azok mindent bevesznek még a farkatokat is! barom állatjai az emberiségnek!
Németh István
@simmering73: @Toller Béla: @ómió: @Néro: @Néro: @namihami: van egy nótám;
sej-haj Boldizsár, boldi, boldi Boldizsár dichel a duchel a dalamuszi dádé > megittad az ecetet mégsem jött meg az eszed heej dichel a... aztán cifrázhatod érted dade!!??
kissé felnőttem
mit ehetett ez a pasas karcsuság ész nem látványos, lehet hogy makkon nevelkedett de vak akár a cigány lova instálom olyan bátor hogy neki megy a falnak is hát tegye. kire is emlékeztet ja egyre gondolva? na akkor gatyád van e és kezd telitődni ó
levarosbukta
@Németh István: Pont ezt csinálja a fidesz. Az éhezőkön és a nyomorgókon uralkodik. Nekik osztja a rohadt krumplit, nem az ilyen hájas disznóknak mint ez is itt.
Nessy
@namihami: Ezeket a túlsúlyos hapsikat szívesen megismertetném Tantalosz kínjaival! Talán, ha az agysejtjeik kiszabadulnának a zsírsejtek fogságából, még néha értelmes gondolat is megfordulna a fejükben.
Istenakinincsen
@Németh István: Te biztos hogy nem munkából élsz te élősködő féreg!
Miattad vannak az éhezők és a nyomorgók.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.