Szombaton délben Menczer Tamás, külügyi államtitár elégedetten tájékoztatta a lakosságot, hogy Oroszország péntek óta több gázt ad el Magyarországnak, mint addig.

Orbánék egymilliárd köbmétert gázt akartak venni az oroszoktól, most talán 52 millió összejön

A Kreml által közreadott képen Vlagyimir Putyin orosz elnök (b) és Orbán Viktor miniszterelnök (j) tárgyalása Moszkvában 2022. február 1-jén. MTI/Kreml

Bejelentése szerint augusztus végéig napi 2,6 millió köbméterrel érkezik több földgáz Szerbia felől, mint amennyi a hosszú távú, tavaly október óta érvényes szerződésben szerepel. Ez 20 napnyi plusz szállítást jelent, vagyis összesen 52 millió köbmétert – írja a 444.hu.

Ahogy arra Menczer államtitkár is utalt a mostani bejelentésében, Szijjártó Péter gázt venni ment Moszkvába júliusban, és az akkor indított tárgyalások nyomán sikerült megszerezni az 52 millió köbmétert. Egyelőre tehát ennyi jött ki az útból, ahol egy NATO-tagállam diplomáciai vezetőjeként asszisztált ahhoz, hogy orosz kollégája elmondhassa, az ukránok a saját embereiket lövik le, hogy aztán az oroszokra foghassák a haláleseteket.

Az eddig megvenni sikerült plusz 52 millió köbméter különösen annak fényében kevés, hogy

Orbán Viktor idén februárban még évente plusz 1 milliárd köbmétert akart venni a Gazpromtól.

A magyar kormányfő legutóbbi moszkvai útján ezt Putyin orosz elnöknek vetette fel, aki azt válaszolta neki, hogy áprilisban állapodjanak meg erről – vagyis csak a magyarországi választás után. Csakhogy február 24-én Oroszország átfogó háborút indított Ukrajna ellen, és az áprilisi szerződéskötés elmaradt.

A 444.hu a végkövetkeztetéseit így foglalta össze:

* Van egy 4,5 milliárd köbméteres orosz–magyar szerződés, amit Orbán Viktor februárban 5,5 milliárdra akart növelni, de nem jött össze.

* A 4,5 milliárdot sem teljesíti mostani állás szerint a Gazprom, mert Ausztria irányából csökkent a szállított mennyiség, és az oroszok vis maiorra hivatkozva ezt a kiesést nem is akarják egyelőre pótolni. Éves szinten a kiesés becslésünk szerint 250–350 millió köbméter között lehet. (Május végéig nem volt fennakadás, az Ausztria felől várt évi 1 milliárd köbméter arányos része addig megérkezhetett, de azóta előbb a felére, majd a harmadára csökkent ez a mennyiség.)

* Júliusban még 700 millió köbmétert próbált venni a magyar kormány, és ebből augusztus közepére 52 milliót sikerült lekötni a Gazpromnál. Ez talán csak azt a mennyiséget fedezi, amit Ausztria felől kellene augusztusban behozniuk az oroszoknak az élő szerződésük alapján – de nem hozzák.

Menczer Tamás így fogalmazott szombaton: „A drámai földgázár-emelkedés ellenére a kérdés ma már elsősorban nem is az, hogy mennyibe kerül a gáz, hanem az, hogy lesz-e elég a téli időszakra.” Ez arra utalhat, hogy a most megszerzett plusz 52 millió köbméter drága volt, hiszen a szöveg szerint most már az ár nem számít. Moszkvai tárgyalása után Szijjártó is utalt rá, hogy nem olcsó az orosz gáz:

„Ma annyi az ár, amennyit az eladó mond, és a vevő vagy megveszi, vagy nem veszi meg.”

Címlapkép: MTI/Kreml

Forrás: 444.hu

95 hozzászólásarrow_drop_down_circle

TJimmy
De hasonlít ez a horkolosgátló gépek beszerzéséhez.
Akkor sem számított az ár, meg is lett az eredménye. :(
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tothjani
Orbán minden eszközzel támogatja Gazdája háborúját, hiszen a tavaszi választáson láttuk hogy ez neki hatalmas Politikai hasznot jelent.
verőce21
Mi magyarok, a "jó fű útján" érkeztünk a Kárpát medencébe, reméljük "a gáz útján" segít bennünket Putyin az unió vezetésébe...!
amortizáltok
nincs is ekkora tárolónk csak a pénz fog világgá menni?
Csizmás Kond
...csak azt nem értem, hogy az itt sopánkodó ízig vérig ellenzékiek bár van gáz miért nem ellenkeznek úgy hogy nem fűtenek nem mosnak nem autóznak...azzal is bizonyíthatnák az ellenzékiségüket...és ártanának putyinnak...na meg Orbánnak...
TJimmy
De hasonlít ez a horkolosgátló gépek beszerzéséhez.
Akkor sem számított az ár, meg is lett az eredménye. :(
fergeteg
Mi van ?
Be akartok fagyni verjétek magatokba !
Nem tetszik az sem hogy dicsőséges KORMÁNYUNK teszi a dolgát a magyar emberek érdekében?
icegygenabro
2036-ig ötödáron kapjuk,M1 harsogta februárban! Fidesznácik?
Baker
Na, akkor abból az 52-ből 40-et eladunk a szerbeknek, aztán megint lehet kuncsorogni, lemenni kutyába VV Putjin előtt :P
Eladott Ország
"Az sajnálatos módon kimaradt Menczer ispán Facebook-posztjából – ahogy rendszeresen kimarad a kormányzati propagandából -, hogy ha annyira megbízható az orosz fél, amennyire Menczerék szükségét érzik annak, hogy lépten és nyomon kinyalják a seggüket, akkor miért hazudtak az ötször olcsóbb orosz gázról, és miért nem érezték KÖTELESSÉGÜKNEK a tények nyilvánosságra kerülése óta sem tisztázni, hogy francokat kapjuk mi olcsóbban az orosz gázt, mint mások? Továbbá az is magyarázatra szorulna, hogy miután a választási kampányt részben a rezsicsökkentés hazug ígéretével nyerték meg, és miután abból kitáncoltak és már csak az önkényesen, franc se tudja milyen szempontok alapján meghatározott átlagfogyasztásig tudják finanszírozni az olcsóbb energiát, miért van az, hogy az átlagfogyasztás felett mimagyaroknak többet kell majd fizetni a rezsiért, mint Madridban, Berlinben vagy Párizsban a hanyatló nyugati polgároknak? Azt már meg sem merem kérdezni, hogy ha Magyarország kormánya azzal reklámozza magát, hogy képes biztosítani a polgárok számára a biztonságos földgázellátást, mi célt szolgál a világ szégyenének is durva tűzifarendelet? Magyarul: de akkor miért kell kivágni az erdőket, ha van gáz? Egyáltalán miért van érvényben energia-vészhelyzet? Ameddig ezekre a kérdésekre nincs válasz (nyugi, nem lesz válasz), a lenti dörgedelem pusztán annyit jelent, hogy miután átverték a népet az olcsó energiával (több mint egy hónapig kampányoltak a rezsicsökkentéssel a háború kitörése után, holott tavaly ősszel már látszott, hogy háború nélkül is elszabadultak az energiaárak), most abból csinálnak pofátlan propagandát, és próbálják megúszni az egészet, hogy mindegy, mennyibe kerül, legalább van gáz, mert ők elintézték."
jesz
több gázt ad, mint eddig? hát persze, mert ami onnan elindul, annak a fele sem ér ide...mi vesszük másoknak a gázt(is)
kereső
Több kérdésem is van: Mi a helyzet a szerbeknek eladott - a kormány "myaraázat" szerint betárolt 500 millió köbméter gázzal?
- Mire veszünk fel az oroszoktól 735,4 milliárdos hitelt?, ha a gáznak csak töredéke jön a szerződöttön felúl???
- Tényleg jön a szerződött mennyiség, vagy csak azt hazudják???
- Ki és mikor hazudott gáz ügyben a lakosságnak??, ki és mikor döntött úgy, hogy Magyarország nem csatlakozik a közös európai energia válság kezeléséhez?
- Ki,-és mikor hatalmazta fel druzsba pjotr fürész-és portyázót, hogy megismételje a lélelegeztő gép , és vakcina üzletet?, most agáz-és olaj kapcsán???
- Ki a felelős az országnak szándékosan , folytatólagosan elkövetett károkozásért?
- Ki az aki erre, minderre adott felhatalmazást az egyszemélyi uralkodónak?
Libbantölő
Ne aggódjatok liberálfasiszta, faszkalap, hazaáruló kutyák! A kamráitokba mindig lesz elegendő gáz.
kereső
Nagyon-nagyon régen olvastuk , és nagyon hiányoltuk okos meglátásait, köbetkeztetéseit. Lánczos Vera:

"Mai cuki, hogy szeptember 1-től 18 belvárosi közterületet vesznek ki a főváros kezelésében álló utak, terek listájáról, köztük a Városház utcát is, ahol a főpolgármesteri hivatal is található.
Felfogjuk ezt? Úgy írják felül az önkormányzati választás eredményét, hogy nemcsak az önkormányzatok pénzét, hatásköreit de területeiket is folyamatosan csonkítják. És ők azok, akik az EU-ban látványosan nem értik, mi a baj, amikor antidemokratikus működésmódjukra rámutatnak.
Ez az önkény irracionális tobzódása, szimpla útonállás. Ahogyan az, az önkényesen meghatározott rezsifogyasztási határ vagy a gáz úgynevezett piaci árának kiszámítása is, amelynek semmilyen levezetése nem történt meg a valóságos tőzsdei árakból, így teljesen elszakad a környező országok áraitól.
Ne legyenek illúzióink, az abszurditások szaporodni fognak. Az erre kialakuló felháborodást keménykedések fogják követni. Itt azon dolgozott és dolgozik a rezsim agytrösztje, hogy a politika ethosza senkinek ne hiányozzon. Hogy az ellenzéket ugyanúgy utálják, mint az önkényuralmat, ez az ő működésüket cseppet sem zavarja, sőt.
Magyarország cégére a romlottság lett.
A HAZAI POLITIKAI VILÁGBAN AZ FOG TUDNI VÁLTOZÁST ELÉRNI, AKI KÉPES LESZ A POLITIKA, A POLITIZÁLÁS ETHOSZÁT ÚJRATEREMTENI."
Eladott Ország
@fergeteg: "A tarvágás kormányának be van még tárazva őszire jó néhány meglepőnek alig nem nevezhető disznóság, ami logikusan következik a bóvli kategória felé menetelő magyar gazdaság negatív kilátásaiból. Amely disznóságok arra szolgálnak, hogy az állampárt a korlátlan teljhatalmával visszaélve elejét vegye az esetleges népnemzeti felháborodás elfajulásának. " Itt járt a fidesz. A fideszesek inkább kivágják az összes fát, de nem szállnak be egy közös európai megoldásba. Ha próbálnának sem tudnának már igazat mondani.
uploads.disquscdn.com/images/7e989bab940ed3bf8a286861ac6a00513c75ba90ebb8700ab1f99966cd25052d.jpg?w=800&h=540
Vonaljegy...
uploads.disquscdn.com/images/88cddafe4d566af8d2438546b837b1c7cb08f5a8056298fce69191196b463971.jpg?w=800&h=271
Eladott Ország
@kereső: A fidesz nevű szekta/bűnbanda, úgy "tarra" vágta az országot, hogy azt unokáink unokái sem fogják tudni kifizetni.
verőce21
Az egész, kiürült algyői gázmezőt teletöltjük orosz földgázzal...! Európa legnagyobb természetes gáztárolója a mienk!
Mi leszünk Európa egyik legfontosabb gázszállítói...!
Mi határozzuk meg, ill. szabályozzuk, ki mennyire fejlődhet tovább Európában...!
csak úgy....
@verőce21: te,ill. ti ,mint szellemileg visszamaradottak? :) legalább vasárnap ne légy gyogyós,kedves keresztény tezsvérem!
Eladott Ország
@Maccska: ma, 10:45 ♣ A fidesz bűnbanda akkor minek hirdetett energia veszélyhelyzetet, ha a szerbeknek gázt ad el?! Már érvényes a kiviteli tilalom az energiahordozókra és a tűzifára. Ez így már hazaárulás! A barátság kőolajvezeték elzárását is egy hét után tudtuk meg, de azt is a csehek jóvoltából, mert a magyar mafiállam kussolt közölni!
www.portfolio.hu/gazdasag/20220725/mar-ervenyes-a-kiviteli-tilalom-az-energiahordozokra-es-a-tuzifara-558007
Te meg olvasd csak az orbánjugendi híradót a KESMA-t
Ha annak idején felvásárolták volna az óvszert is, akkor kevesebb lett volna a hülye.
uploads.disquscdn.com/images/422768de24614daef0fbc6a19b63693cbccc266d1ec1b1fed53e62b27cdb3dd6.jpg?w=800&h=579
csak úgy....
@Maccska: ugye te orbánért a mocskos mancsod is a tüzbe tennéd? :)
kereső
@Maccska: 10:52 2022.07.22 magyar közlöny, kormány/orbán rendelet:
A pénteken már hatályba lépett rendelet azt jelenti, hogy



740 millió köbméternyi plusz földgázmennyiségre (mai árfolyamon) mintegy 735 milliárd forint értékű kölcsönt venne fel a magyar költségvetés az orosz féltől.-

és nyilatkozta szijjártó péter
Apfelbaum
Nincs olyan dolog amiben ne trükközne, cigánykodna ez a rohadt orsós,de a sok fideszes tapsol neki...ez is olyan sikertörténet lesz mint a covid
kereső
@Maccska: 10_53
A javaslat szerint a négy fővárosi közterület 2022. augusztus elsejével ingyenesen az állam tulajdonába kerül. Az ingatlanokat az állam 99 évre szóló ingyenes vagyonkezelésbe adja a (fideszes vezetésű) V. kerületi önkormányzatnak, azzal, hogy azok üzemeltetésérő, kezeléséről, közterület-használati, engedélyeztetési, valamint ellenőrzési rendszerének kialakításáról a kerület gondoskodik majd.

A tulajdonváltás ellentételezésére érdekes módon tér ki a javaslat, miszerint a tulajdonjogszerzés „Budapest felé a feladat- és hatáskörbeli változással kapcsolatos anyagi kiadások megtakarítása formájában ellentételezett”.
csak úgy....
@Shikari: te nem veszed észre,hogy orbánék hamiskártyások és ti ,magyarok vagytok a tét?
verőce21
@csak úgy...: (11:02) Neked semmilyen "tezsvéred" nincs, te együgyű, legfeljebb sorstársaid ott a fogyatékosok intézetében!
csak úgy....
@verőce21: farkasom,neked megártott a fideszes varázsgomba! :)
Eladott Ország
@icegygenabro: Tükröm, tükröm mond meg nékem: Minek tart engem a népem!
pbs.twimg.com/media/EUaeBKrWsAAZ1bq?format=jpg&name=small
Ő kell nekünk örökkön örökké, amíg a halál el nem választ. Ami lehet, hogy hamarabb is jön, mint gondolnánk a titkos várólisták miatt. Madarat tolláról, gecit barátjáról.
uploads.disquscdn.com/images/d8658db0ee81a04ca77ae82f01a974c9b995c0a189b7c7ff47ef5dda94cf0fd7.jpg?w=800&h=489
kereső
@Maccska: www.portfolio.hu/bank/20220721/rendkivuli-kormanydontes-szuletett-a-rezsicsokkentes-arnyekaban-kulonleges-hitelt-vesz-fel-az-allam-557561

A magyar közlönyben 2022.07.21-én jelent meg a kormány rendelkezése- másnap utazott druzsba pjotr lavrovhoz.
Hitelezőként az IIB (orosz kémbank)- ot emlegetik, amely mint tudjuk(már aki), az orosz jegybank tulajdona.
Németh István
Az a helyzet, hogy ugye a hülyék nem tudnak gondolkozni, meg különben is a sajátosságuk, ha valami jó és üdvös, az nekik akkor se jó mert nem ők mondták! Kik is ezek a hülyék; >>
@kereső: @Eladott Ország: @csak úgy...: @icegygenabro: @TJimmy: meg nyilván a barátaik akikkel pajtikolnak >a balliberális moslék kommunista, szocialista fasiszta nagy genyók!
Az hogy saját területünkön képesek vagyunk "bányászni" -felszínre hozni gázt, és kevéske olajat is az "arany tartalék" Az hogy az "éléstár" nyugalmat adjon fel kell tölteni! Ugye ha keveske a gyümölcs ami a kertünkbe terem, beszerzünk a piacról és úgy készülünk az ínségesebb időre!
Nos kibaszott állatok örüljetek annak, hogy olyan kormányunk van amely előrelátó a népet nem ellehetetleníteni akarja és lefossza, hanem gyarapítja! Menjetek a náthás, bús hülye picsába ahonnan jöttetek! Értitek >>@Eladott Ország: @kereső: @csak úgy...: @icegygenabro: @TJimmy: geciládák!!!
balos
@Németh István: szerencsétlen!te beszélsz aki egy magad benyeled az összes szart amit a 2/3ra jut!A gecivel meg ne dobálozz,mert a szájertől tockost kapsz,ha másra "töltőd"!
csak úgy....
@Maccska: te most azon vergödsz,hogy kitöl vesznek föl orbánék hiteleket a többi hiteleik tetejére,amik többnyire már titkosítva vannak?
-lényeg,hogy még az unokáid is nyögni fogják a buta öregapjuk és annak a kedvenc pártjának a sorozatos lopásait és tévelygéseit!
balos
Azért megnyugvás,hogy azt az 1milliárd köbméter áráért kapják!Persze a 40%os üvegzsebük terhére!
kereső
@Maccska: Ok. Majd kiderül, hogy igazam volt-e , vagy sem, akkor majd visszatérünk a kérdésre.Nem is az a lényeg, hogy ki folyóstja a hitelt- az csak hab a tortán, hanem maga a hitel ténye. Amit az én unokám nem fog visszafizetni, a tieddel ellentétben, elátkozva a nevedet.
Amúgy mit szólsz a bpesti közterületek államositásához, amely kérdésben elhajlitottad a valóságot?Vagy az nem számit?
csak úgy....
@Németh István: doki mit mond,fölépülsz még?
verőce21
@csak úgy...: Szánalmas kis vicsorgó életed van...!
percsi
Tapasztalhattuk már, hogy a kormi előszőr jajveszékel, rémhíreket szór szét. Majd jön a többszörös áron megvásárolt magyarokat megmentő árú az országba, pl. lélegeztetőgép, covid vakcina, gyorsteszt, fertőtlenítő, stb.
Nevetve osztozkodnak a tényleges ár és a szuper bruttósított ár közötti összegen.
Még, még, még! Ennyi nem elég!
Megszületik a kétségbeesett nép felé az áremelkedés.
Duplán fosztogatnak! Elérték, hogy az emberek már ne reklamáljanak.
Az áfa már nem 27%, hanem 31%. A 4 % külön kereskedelmi adó is Áfa, másnak nevezték el, mert már nem merték Áfa-ként elénk tolni.
Ugyan ez történik az energiával is. A putyka azt mondta ötöd áron adja a gázt nekünk, csökkenteni és nem emelni kellett volna.
A nagy vétózás mire volt jó? Egyre tippelek, az sem a mi érdekünk!
Na ugye, hogy van másik lehetőség is:
Megérkezett az első cseppfolyósított földgázszállítmány a horvátországi Krk-ről Magyarországra
adozona.hu/altalanos/Megerkezett_az_elso_cseppfolyositott_foldga_LD8JMP#utm_source=adozona.hu&utm_medium=email&utm_campaign=ado_daily&utm_content=201609_old_subscribed

A hanyatló Eu-s országokban nem így működik, azon dolgoznak, hogy támogatással visszakapjanak az adóból, hogy minél könnyebben vészeljék át az inflációt.
kereső
@Maccska: Nagyon nem érted a dolgot. Budapest tulajdonát elvette a kormány- "államositotta", és oda adta kezelésre egy olyan önkormányzatnak, amely orbán hű. Ez az önkormányzatiság semmibe vétele. De persze téged nem érint, mint fideSS-t.
És ne keverd a szezont a fazonnal- a terek Budapest önkormányzatának tulajdonában álltak- kizárólag ők rendlkezhettek volna velük. Göd főterével miért nem a pest megyei főispán rendelkezik?
kereső
@Maccska: Nem mellesleg gyorsan kifaroltál, hogy államositás volt-e, vagy csak kezelésbe vétel. Amiről bebizonyosodik, hogy elhajlitod a valóságot,, az már nem is érdekel- mert nem vagy pesti.
Nessy
@percsi: A költségvetés százmilliárdokat nyer a magas árakon, és a 27% Áfán! Az MNB a romló forinton nyer. Akkor minek foglalkozzanak a plebsz problémáival? Hazánk nagyjai , élükön Orbánnal megkapták a fizetésemelésüket, nem 8,9 - 15 %-t a többiek meg spóroljanak, vagy keressenek többet! Van még kérdés?
amortizáltok
AKARNI azt lehet majd amennyi jut vitya putyinovicsnak
amortizáltok
kb magyarul ha 30 centis hó esik akkor,se ez se az sem SENKI takaritja majd el :??szar ugye? észér a korupt kormányotok igy is ugyis mindegy hogy riszálja,?
kereső
@Maccska: Ez, az B+, ez után a zuglói kerület utcájával majd rendelkezik az 5. kerület. Húúúúúúúúúúúúúú, mekkorra eszed van.Ne mutogasd , ha lehet.
icegygenabro
@Németh István: a bejjás gecit kihagytad! fidesznáci...
percsi
@Nessy: Van még kérdés?

Igen, van még kérdésem :)

Mi lesz velünk, amikor az álkirály és álispánok életük végéig @durbincs bányájában fognak töcskölni, minden tulajdon, minden közpénz visszakerül a helyére, és a hanyatló Eu utalja a támogatásokat? Túl fogjuk majd élni? :)))
nejlontacskó
@Németh István: próbálom megérteni, a te sajátos gondolkodásodat.
Tehát, örüljünk annak, hogy a mi pénzünkön az "éléstár" fel lesz töltve, ne nézzük azt se, hogy mennyit raknak oda be és mennyiért, azt meg pláne ne, hogy az ott tárolt javakért, mennyit kell majd fizetnünk, mert ezekhez nekünk, az ég világon semmi közünk.
Az még megvan, hogy ötöd áron kapjuk az orosz gázt?
A tieid mondták!
Aztán letagadták, most meg azt mondják, hogy „Ma annyi az ár, amennyit az eladó mond, és a vevő vagy megveszi, vagy nem veszi meg.”
Oké, ez érthető!
De miért nem nyilvános a beszerzési ár?
verőce21
@csak úgy...: helyrejössz még erre a kis időre, mit mond az orvosod...?
Németh István
@icegygenabro: te barom a seggedet ha nem lesz gáz mivel melegíted? Ja hogy te fával tüzelsz azt ki biztosítja neked te barom faszt!?@nejlontacskó: az eszed beszorult a stanicliba, de nem is beszorult hanem még abból is elpárolgott - mert az is olyan szar volt mint te magad! Hülye gyerek az a baj, hogy gondoskodik a kormány hosszabb távon előre gondolkozva rólad is?? te állatkerti ürülék!? Ha nyilvános az ár akkor jobb lesz? Ami az üzletekben ki van írva azt fizeted >> mit mennyiért állítanak elő nem fogják az orrodra kötni! Ha kell megveszed ha sokallod akkor talán a gázt ki is kapcsolhatod! ÉS mindjárt nincs árgondod! @percsi: a te nagyon sajátos pesszimizmusod a kifejezett rosszindulatú, rosszhiszemű egyben a sikertelenséget kívánó aljas megnyilvánulás! >< különben nyilván a kormány, miként a háziasszony is nem a rövid télre készül, hanem pontosan fenn tarja a lehetőségét arra, hogy ha gond lenne, ki tudja védeni kellő biztonsággal! Te bizonyára háziasszonynak is csak egy szar kifestett lotyó vagy!
namihami
Ebben a cikkben sokszáz szóval lett ismét leírva, amit mi régóta tudunk már és 5 szóban le lehet írni.
""Az Orbán kormány ismét hazudott."" 5 szó, nem is kell több.
Németh István
@namihami: na te aztán süket is vagy, meg vak is, beszélni sem tudsz csak nyammogni ez jellemző az olyan elkorcsosult agyú egyénre aki setét zárkában nevelkedett mert a megszületésénél fogva hülyének tartották!
icegygenabro
@Németh István: Figyelj narancstálib! gázzal és fával fűtök,a fát eddig sem a bejjástól hanem piaci alapon vettem. A gázért meg annyit fizettem amennyi a számlán volt. Most ha ötödáron kapjuk 2036-ig akkor miért fizessek 740 Ft-ot.? Ezt felfogja a sötét agyad vagy a csutkánnyal együtt loptok? Majd meg lógtok...
Németh István
Te @icegygenabro: te valóban egy seggfej vagy! > figyelj csak> megvan egy fogyasztási szint határozva az átlag áron! Ez a szint változatlan erre vonatkozik a rezsi-csökkentett ár! Amit ez felett fogyasztasz azt már a piaci (de ez is csökkentett) ár szerint kell fizetned! Ha az első hét hónapban a fogyasztási szintedet - az éves kvantumodat - elfogyasztottad, akkor bizony nem az általad számolt havi átlag-fogyasztási szintnek megfelelő (az az 12 hónapra lebontott fogyasztási kvantumnak megfelelő) fogyasztás számítása szerint fizetett többletet, az az különbözetet fizeted, hanem a csökkentett piaci árat! Szerintem nem kellet volna annyi pálinkát főzni a teraszon gázzal, vagy inkább fás kemencébe telepített üsttel készíteni a nedűt!
Nem kéne sírni mint egy fürdős, hanem ha kell a gáz pajtás akkor fizesd meg! Mi is ezt tesszük! A sötét agy tekintetében meg vedd elő a kapott számládat és vidd el egy okoska moslék haverodhoz aki neked, mint hülye mosléknak megmagyarázza, hogy mi hogyan is működik! Időközben te barom állat ne feledd el, hogy nem 1˙50 a kiló kenyér, és a tej sem! és pont a KORMÁNYNAK köszönheted, hogy van még betévő falatotok a családi tányérba - holott csak szart érdemelnétek! Aljas hülye tróger!
icegygenabro
@Németh István: Te egy eléggé segghülye fidesznyik vagy! Miért 740 Ft a gáz ha annál sokkal de sokkal olcsóbban szerezzük( fizetjük az adónkból) be? Holnaptól ha kiadják hogy finom az orbánszar,te kiskannállal állsz sorba??
Nessy
@Németh István: Komolyan mondom, nem lennél, ki kellene találni! Ezt az alpári, útszéli "védett jobboldali, keresztény" stílusú dumát, még Bayer elvtárs is megirigyelheti!
Németh István
@icegygenabro: @Nessy: azon álmélkodom, hogy hogyan lehet , bocsánat, hogyan is lehetnek olyan professzionális szinten a baromságaik a gondolkozni képtelenségeik csúcsán nem emberek csak embergúnyába szorult egysejtűek!
percsi
@icegygenabro: Ne tegyél fel kérdést neki, mert nem tud rá válaszolni!
A hideg beálltával Iskolák fognak bezárni, és mindennek az ára tovább fog emelkedni a vállalkozások megemelt gázára miatt.
division
@Horizont: Ugyan nem gázról van szó, de van nálunk 4 benzinkút, és egynél sincs benzin 3 napja. Nagyon biztató a helyzet, de tényleg...
Németh István
Hát vélelmezem!!! > nem kellet volna aláírni az Eu által kinyilvánított követelést, hogy az Orosz föderáció vonuljon ki zsaporozsníjből és az atomerőmű védelmét adja fel! Ez egy nagyon szemét követelés > ugyan is be vannak szarva az usa, moslék, szemét állatai és így beszaratni akarják az Eu.-t is >> hogy > Ha az atomerőmű marad az orosz kezelés és védelem alatt akkor nem kapnak energiát az illetéktelenül felvásárolt területek energia ellátására! Erre fel csupán bosszúból az ukrán usa moslékok az atomerőművet fogják támadni, hogy nekik - mármint az orosz területeknek - se legyen energiájuk, DE ÉS FŐKÉPPEN azzal zsarolják EURÓPÁT, hogy micsoda veszélyt jelenthet az erőmű szétbombázása amelyet pont ők követnek el!
ALJAS GAZEMBEREK >> a kormánytól magyarázatot kell követelni, hogy ezt a nyilatkozatot, felszólítást, miért írta alá, AZ EURÓPAI FÖLDTEKE, EZEN BELÜL MAGYARORSZÁG ÉRDEKEIVEL SZEMBEN!!!??? AZ ATOMERŐMŰ ADDIG VAN BIZTONSÁGBAN AMÍG AZ OROSZ FÖDERÁCIÓ VÉDI! NAGYON NEM CSODÁLKOZNÉK, HOGY AZ ÉLESEDŐ HELYZETBEN AKÁR A TÁLIBOKKAL SZÖVETKEZVE AZ USA POFÁJÁT SZÉTVERNÉK!!!Nem csodálkoznék, ha egy gramm gáz és olaj sem jönne az oroszoktól! A magyar kormány nem lehet ekkora szemét, nem hiszem, hogy meg akarja dögleszteni az országot! Miért írta alá a felszólítást?? meg kell követelni a választ! HA Eu. zsarolásról van szó akkor is menjen a kurva anyjába a kormány ha annak eleget tesz! Remélem van magyarázat, legalább is elfogadható magyarázat különben rohadjanak meg!
Namely
@Horizont: a linkelt cikk dátuma 2022 06 03. :) aktuális :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
telegdilaci
@TJimmy: Eddig úgy tudtuk hogy olcsó gázt kapunk az Oroszoktól végül kiderült hogy a világpiaci árnál is drágábban kapja Magyarország! Ha lesz Orosz GÁZ-lesz rezsicsökkentés ha nem lesz GÁZ-akkor sajnos GÁZ -Van!
Aki Én
@Namely: Miért, júniusban csökkentek nálunk az árak?

Ez a gyermeteg DÉÉÉÉÉ...
beszarás.
Aki Én
@icegygenabro: vagyis orbán nagyot kaszál ezen a nyomoron is.
division
@Horizont: Aszály az van, viszont az árstop miatt mindent felvásároltak az emberek, tudok olyanról is akinek hordókban áll otthon a benzin, és ez csak egy ember. Mondjuk a végtelenségig a benzin sem tárolható.
FLETÓ
Lesz is! Mi az hogy nagyon is! Nekem nem ment... De, terépcsecső! Aztán a gázvezeték... kígyók kígyóznak benne a gáz...
Namely
@Horizont: nem már, hanem a cikk írásának időpontjában éppen csökkentek az árak. A "már" azt jelentené, hogy azóta folyamatosan csökkennek, ami nagyon nem úgy van.
Namely
@Aki Én: sajnos túl ostoba vagy ehhez a témához is.
"Ez a gyermeteg DÉÉÉÉÉ..."
És most valamiért kihagytad a szokásos vigyorgást, hogy beszólhass arra, hogy én úgy tettem. :D
Szánalmas vagy, mint mindig. :D
Aki Én
@Namely: ...te meg bugyuta DÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉ
Aki Én
@Namely: ...de júniusban csökkenetek nálunk az árak???
Vagy ezt sem érted, csak hörögsz bután???
Namely
@Aki Én: ostoba vagy, ezért beszélgess magaddal :D
Aki Én
@Namely: ...rájöttél, hogy benézted, mi lúzer?
Legalább hallgatnál DÉÉÉÉÉÉÉ:::::::))))))))
Namely
@Aki Én: mit néztem be? Hogy nem olvastad el a linkelt cikket, te söpredék? :D Igen, én tudom, hogy nem olvastad el, mint mindig, most is próbálsz fogást találni, de ahhoz ész kellene, ami neked soha nem volt.
:D
Aki Én
@Namely: ...mondom, hogy nem érted.
Söpredék???
Ezt hol tanultad, lúzer?
Szóval, júniusban csökkenetek nálunk az árak???
Mert erről ugattál.
Namely
@Aki Én: nem olvastad el a cikket, amit linkeltek.
"Söpredék???
Ezt hol tanultad, lúzer? "
Mondhatnám, hogy az iskolában, könyvekben, újságban, de ezeket te honnan ismernéd? :D
"Szóval, júniusban csökkenetek nálunk az árak??? Mert erről ugattál. "
Hol te ostoba bunkó? Nem érted, amit írnak, mert túl buta vagy hozzá. :D :D :D
Annyira gyönyörű egy magadfajta, genetikai ronccsal társalogni, aki alap mondatokat nem tud felfogni :D
Meszy
Hahahaha. Kinek mit intéz a kormánya. Ennek a söpredéknek ennyit sikerült azt is horror áron. A csűrhe meg tapsikol nekik.
Aki Én
@Namely: Én volnék a genetikai korcs, mert te tudatlan balfasz vagy? Válasz nincs, csak a szitkozódás, te pofátlan segghülye balfasz?
Figyelj lúzer, mert most segítek, még ha neked nem is fog jólesni, mert elpirulsz. Mármint ha van benned egy cseppnyi értelem.
NEm az a lényeg, hogy az egy két hónapos (nem két éves) cikk, hanem a tendencia. Meg az, hogy nálunk két hónapja sem csökkentek az árak, sőt. Hogy te tájékozatlan vagy, és csak kötözködsz, az egy dolog, de nem befolyásoló tényező.
Még ma is erről cikkeznek, nem csak júniusban. Melyik cikket nem olvastam el, te ,,söpredék"?
Egy-két cikk, amit te is megtalálhatnál:

,,Júliusban már nagyot estek az élelmiszerek világpiaci árai, de még mindig éhínség fenyeget
2022. augusztus 15. 08:17"

,,Csökken a világban az alapvető élelmiszerek ára
2022. július 08. péntek -"

,,2022. AUGUSZTUS 10. 11:49
Itthon drasztikusan drágulnak, míg a világpiacon csökkennek az élelmiszerárak"

De ha neked az a legnagyobb bajod, hogy @Horizont: egy kéthónapos cikket hozott, akkor baszódj meg.
DÉÉÉÉÉ::::: )))))
Mondom, buta vagy és nagy a pofád!
drrotf
Miért nem két milliót akart venni az Orbán kormány?Ekkor látszott volna igazán az akarat a gondoskodásra!Az hogy csak igen kis mennyiséget tudta pluszba venni arról a kormány és a médiája hallgatott, mint aki beszart és azt gondolja, hogy a szagot nem lehet érezni!
Namely
@Aki Én: és ez mennyiben befolyásolja azt, hogy mindeközben itt Európában folyamatosan emelkedtek az árak? :D
Jó hosszan kifejtetted a nagy semmit.
Egyszerűen hülye vagy, nem tudsz egy összefüggő, dinamikus rendszerben gondolkodni, de még gondolkodni sem. Az, hogy a világpiacon csökken valaminek az ára, csak 1 paramétere egy egyenletnek, aminek a végén kijön a német, brit, stb belföldi ár.
De ehhez tanulnod kellene.
:D
Te gyökér hulladék.
:DDDDDDDDDDDDDDDDDD
Aki Én
@Namely: figyu balfasz, ez ismerős?:

,,a linkelt cikk dátuma 2022 06 03. :) aktuális :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD"

Mégsem az a gond, hogy nem aktuális?
Mégsem alaptalan, amit idelinkelt Horizont?
Te tényleg ennyire ostoba, mellébeszélő lúzer vagy?
Megint nem érted miről beszélek?
Vagy csak nehezen viseled ha rávilágítok a butaságpdra?
El kellene dönteni, mibe is kötöttél bele.
Jesszusom...
Namely
@Aki Én: mondom, hogy túl hülye vagy :D de úgysem fogod fel :D
nem aktuális, írtam Horizontnak, aki ezt felfogta :D te nem, mert neked nincs mivel :D
ezután neked válaszoltam, hogy amit írsz, az hülyeség
:D
persze úgysem fogod fel :D
mindig hülye voltál és az is maradsz :D
Aki Én
@Namely: ...ilyenkor rángatózol is?
Szerintem igen.
Írd le sokszor ugyan azt, hátha komolyan vesznek.
Írsz akkora baromságokat, hogy már én pirulok.
Namely
@Aki Én: ne reméld :D jót röhögök rajtad :D
folytasd, nagyon jól szórakozok a szánalmas próbálkozásodon :D :D :D
"Írsz akkora baromságokat, hogy már én pirulok. "
mégsem tudsz semmire válaszolni
Amikor beégsz, mindig másba kötsz bele :DDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Aki Én
@Namely: ...ez jó :)
Írtál egy kibaszott nagy faszságot, majd kapkodod a levegőt, mikor hozom a sztorikat.
Volt nálunk árcsökkenés?
Melyik cikket nem olvastam el?
Mitől nem aktuális 2022 nyarán?
...

Túltolod lúzer, közben sápadsz, minden szavad erről árulkodik.
Vagdalkozol, magadat nyugtatva.
Csináld...
A lófaszt röhögsz. Te hörögsz sértetten.
Namely
@Aki Én: "Volt nálunk árcsökkenés? " cáfoltam
"Melyik cikket nem olvastam el?" amit Horizont linkelt
"Mitől nem aktuális 2022 nyarán?" azért, mert 2 hónapos, és világpiaci folyamatokról szól
De mindezt már leírtam.
Csak, mint mindig, most is ugyanazt játszod: amint vereséget szenvedsz, új témát nyitsz, új szemszöget akarsz, összefoglalást kérsz, hogy kezdjük újra ugyanazt elölről.
:D :D :D
"A lófaszt röhögsz. Te hörögsz sértetten. "
És amikor már végképp kiderült, hogy segg vagy, előveszed a pszichológiai faktort :D
Aki Én
@Namely: ...az a rész megvan, hogy Európában több országban csökkenetek az élelmiszerárak (nem minden)?
Mi a fasz nem aktuális azon, hogy nálunk semminek?
Ha késve is, de már látszódnia kellene a világpiaci trendnek, különösen élelemiszer esetében. Nyitott a gazdaságunk, tehát csekély a késedelem.
De nem fog, legfeljebb minimálisan, mert kibaszott szar a forint.
Baszki, te tényleg nem érted miről ugatok...
Namely
@Aki Én: már megbeszéltük mindezt. Megint újrakezded, mert már vereséget szenvedtél korábban. :D
Aki Én
@Namely: ...jesszus ember. itt tartasz?
Nem bírod a vereséget?
Mondtál egy faszságot, ennyi.
Namely
@Aki Én: "Mondtál egy faszságot" ami, szokás szerint, nem faszság, csak észérv, amit te természetesen nem értettél, mert hülye vagy hozzá.
Aki Én
@Namely: Ész érv, hogy nem aktuális júniusban, meg augusztusban a világpiaci ár élelmiszerek estén?
Jesszus ember, ez több mint szánalmas.
Namely
@Aki Én: ne próbálj még annál is nagyobb hülyét játszani, mint amilyen vagy :D
Aki Én
@Namely: Nem az első, félek nem is az utolsó, hogy nem értesz egy qrva egyszerű dolgot, majd mikor belebuksz, jön balfaszoskodás.
hihetetlen, hogy még mindig itt tartasz.
Nem volt az sem régen, mikor nyelvtanilag buktál bele a Lilu féle megnyilvánulásba, azt is qrva nehezen heverted ki.
Toljad, már úgy is mindegy.
DÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉ :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.