Akkor most hogy is van ez?

Orbán Viktor zavaros bejelentést tett: „Európa kifogyott az energiából” – „Nálunk nem lesz energiahiány”Orbán Viktor/Facebook

Orbán Viktor szombat délelőtt nemcsak Kötcsére készül, hanem magvas bejelentéseket is tesz. Úgy látszik viszont, hogy legutóbbi bejelentésén még lett volna mit finomítani, ugyanis egymásnak ellentmondó állítások vannak benne az energiavészhelyzetet illetően.

Ha le akarunk ásni a gondok mélyéig, akkor mindig ugyanoda lyukadunk ki: az energia kérdéséhez. És a helyzet úgy áll, hogy Európa kifogyott az energiából

– kezdi a bejegyzést. Ezután azt fejtegeti, hogy máshonnan kell idehozni az energiát ahhoz, hogy a kontinens működni tudjon. 

További probléma, hogy az energia, ami Európába érkezik, drága

– jegyzi meg, majd egyáltalán nem összefüggően folytatja: „Ennek ellenére harcot kell vívni a fundamentalista zöldekkel és a geopolitikai játszmákba bonyolódó bürokratákkal. Meg kell őket győzni, és ez az érvelés egy valódi harc, hogy különböző energiaforrásokat – szén, atom, gáz – ne zárjunk ki a lehetségesek közül.”

Ezután arról ír, miért problémás, hogy a háborút indító Oroszországgal szemben különböző szankciókat vetnek be – ám ez nem újdonság, ezt gyakran megteszi mostanság.

Majd végképp megzavarva az olvasót, azzal zárja a sorait, hogy: 

Először is szeretném világossá tenni, hogy Magyarország, illetve a magyar kormány megteszi, amit megkövetel a haza. Nálunk nem lesz energiahiány. Ez nem egy jóslat, ez egy ténybejelentés. Magyarországon lesz gáz, és lesz elég villany is.

Mindezt teljesen ellentmondásos az induló gondolattal.

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Mindig úgy beszél Európáról, mintha Magyarország nem a része lenne ennek a földrésznek, mintha 2004. május 1 óta nem lennénk teljes jogú tagjjai az Uniónak. Vagy van egy másik Magyarország is, amelyben orbán és állampártja él???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
a szokásos orbáni hazudozás és fölösleges villogás.
Pálinkás Pál
ezt az undorító férget...el kéne ásni ,az összes hívével együtt...
Yoda69
Megint ráférné a dadera egy graz-i kezeles.
human
Persze. Lez gáz, lesz villany. Lesz Lamborghini is, ha meg tudod fizetni.
kereső
Mindig úgy beszél Európáról, mintha Magyarország nem a része lenne ennek a földrésznek, mintha 2004. május 1 óta nem lennénk teljes jogú tagjjai az Uniónak. Vagy van egy másik Magyarország is, amelyben orbán és állampártja él???
Gazella
Ennek 0 bites lett az agya... elfelejtette be venni a gyógyszert! Európa jobban áll a gázzal mint ez a tetves ország.
Gazella
@kereső: van a román székelyföld.. jobban inkább a hatvanpusztai kastély.
Clavigo
Ez egy idióta... !!! Freundlichen Grüsse von Münster.. für Ihm..
Nessy
Ez kell a híveknek! Minél kevésbé értik, annál jobban lelkesednek. Hogy miért is? Ja azt nem tudják, de Orbán mondta, akkor az szentírás számukra!
fergeteg
Kavartok bolsik.
Nyugat befagy,mi nem.
Tetszik érteni ? Érteni? Ahhoz gógyi kellene.
Ábel
@fergeteg: Nyugat nem fagy be. Csak néphülyítés, az alacsony IQ-val rendelkező egyéneknek!
Clavigo
@Maccska: A legnagyobb zavar ennek a dagadt Lófasznak a fejében van...,meg annak ,aki képes végig hallgatni ennek a Félkegyelműnek az agymenéseit...
Yoda69
@fergeteg: Tudsz szamolni? Egeszen 20-ig?
Akkor el tudod te is donteni melyik a nagyobb a 18 vagy a 19.
baxi
Ez a tolvajviktor túl nagyot szippantott a porcukorból.
Eladott Ország
Origo: Mi télen fűtött szobában leszünk, nyugaton meg szülhetnek a férfiak.
uploads.disquscdn.com/images/92a1d6dda7e5aff53b5aced3d495820e6bb0bfc5f3525e3bb4e2147a65533676.jpg?w=800&h=215
Remélem Kovácsandrásorigó’ rákérdez...
uploads.disquscdn.com/images/c2764ff80a9437d3ea996da5f245c7da3bd53d2e397f236e827607411d431f6d.png?w=800&h=1117
Ki érti ezt: Kormányinfó: 25 százalékos gázcsökkentést írnak elő az állami szerveknek és vállalatoknak.Nem ezért röhögtek még tegnap a "haldokló nyugaton"?! Kellett neked megszólalni. Most akkor van elég gáz vagy nincs, Geri? Kib*szott bohózat ez már rég, nem kormányzás.
Szerintem az iskolákba fel kellene venni a vasorrú banyát, hogy meleg legyen. Index, f*szpajtikák lehozták tegnap, hogy a haldokló Svájcban a középületekben 19 fok lesz és a rothadó nyugat, erre fel a dagadt alájuk licitál? Ej ej ...
uploads.disquscdn.com/images/343add2b97ac50968a6c376f3922ddf71768d9497f7229f0b332284f240d8598.jpg?w=800&h=886
jesz
Európa kifogyott az energiából? Évtizedekkel ezelőtt még a vízcsapból is az folyt, hogy például Norvégia alatt annyi gáz és kőolaj van, ami évszázadokig (sic!) elegendő...ezért nem az övékét használják, hanem nagyon okosan inkább import olajat, gázt ...

Hát akkor itt az idő, lehet jó pénzért a Norvég olajat, -gázt...mindenki jól jár(?)..
human
@kereső: Brüsszelről is úgy beszél, mintha ő és emberei nem ülnének ott a döntéshozók közt. Az IMF-et is úgy démonizálta, hogy közben tagja az IMF-nek Magyarország.
Orbán mindig is az emberek tudatlanságára, tájékozatlanságára építette a politikáját, hatalmát, vagyonosodását. 30 éve is így volt, ez után is így lesz.
vitriol
orbán kifogyott a kampány-ötletekből!
Csizmás Kond
Az oroszország elleni szankciók nemhogy gyengítették európa erejét, ami így háborús időkben akár katasztrofális is lehet hanem egyre inkább önmaguk ellen haragítják az embereket az uniós kelekótyabanda.
magyar1
Mennyi esze lehet az európai unios vezető(k)nek ha saját maguk alatt vágják a fát?
Ennyire kell Amerikának Ukrajna, hogy még Európát is beáldozzák érte?
balos
Az utolsó három hozzászoló már kiérdemli a bayerfaszán a szarosszalag rendet,a horti képmással!
Emmersson71
@kereső: Persze, hogy van! Ők a "sokkalmagyarabbak"..a külhoni "nagyonmagyarokkal" együtt.
Jozefina
Megy a parasztvavítás!!!
"Először is szeretném világossá tenni, hogy Magyarország, illetve a magyar kormány megteszi, amit megkövetel a haza. Nálunk nem lesz energiahiány. Ez nem egy jóslat, ez egy ténybejelentés. Magyarországon lesz gáz, és lesz elég villany is."
Most van gáz, vagy csak úgy ha mégsincs elég??!!
"A kormány megalkotta a rendeletet az állani intézmények 25 százalékos gázfogyasztás-csökkentéséről is (a kórházak és szociális intézmények kivételével). A jogszabály a 2023-as évre is vonatkozik."
gina
Te rohar dagadt cigány, a nép pénzéből veszed a drága gázt te elmebeteg, és ütögeted a vállad, már ennivalót sem tud megvenni a szegény nép,,te szemét patkány, a sok hülyitett fogatlan 1 Bites hisz már csak neked- takarodj már el...
gina
@Shikari: Ilyen elmebeteg buzi románok hisznek csak ennek a patkánynak.. gratiulálok 1 Bites, tudjuk hogy hülye és korlátolt vagy csak ne hirdetnéd
amortizáltok
majd február végére kiderül ugye vitya ???és akkor na mond csak lassan hogy meg is értsük !
balos
@Pegero: Veszed?Akkor jó étvágyat hozzád!
Toller Béla
Itt valami félreértés van ! AZ EU nem fiogyott ki semmiből, a magyar önkorkáőnyzatok viszont nem kapnak ajánlatot energiaszállításra ! Hé, te ott, miről beszélsz ?
ómió
Szóval, már megint a tényeket konstatálta!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.