Tavaly októberben 483 milliárd forintnak megfelelő eurót fizetett Magyarország a Gazpromnak.

A Népszava cikke szerint tavaly októberben a rezsicsökkentett ár húszszorosáért vette az orosz gázt a magyar kormány.

Népszava: októberben a rezsicsökkentett ár húszszorosáért vette az ország az orosz gázt

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

A lap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) külkereskedelmi adatai alapján azt számolta ki, hogy tavaly októberben ezer köbméterenként 2493 eurót fizethetett az ország az orosz gázért. Ez pedig 8 százalékkal volt magasabb, mint az irányadó holland gáztőzsde két hónappal korábbi, 2305 eurós átlagárszintje, amelyen az októberi gazpromos árazás alapult. 

A cikk szerint tavaly oktberben a KSH adatai alapján kiugró mennyiséget, 481 millió köbmétert vett a kormány az orosz gázból, amely így összesen 1,2 milliárd euróba, vagyis mintegy 483 milliárd forintba került. Tavaly szeptemberben is már rekordnak számított az akkor az állami MVM által kifizetett, ezer köbméterenként 1837 eurós ár, mely 56 százalékkal volt drágább az augusztusi árnál.

A Népszava szerint októberben forintban számolva a köbméterenkénti csúcstarifát, 1005 forintot fizethetett az orosz gázért. Ez az árszint az átlagfogyasztás alatti, "rezsicsökkentett" lakossági tarifa húszszorosa, de még az átlagfogyasztás feletti "rezsiemelt" szintet is jelentősen meghaladja. 

A lap úgy látja, nem véletlen, hogy a jövő évi költségvetésben az úgynevezett rezsivédelmi alap tervezett keretét, amely a rezsicsökkentés fenntartására szolgálja, 670 milliárd forintról 2610 milliárdra növelte a kormány. A Népszava szerint ezzel a kormány a rezsicsökkentést az adófizetők pénzén tartja fenn. 

A lap számításai szerint 2022 első tíz hónapjában a magyar kormány a gázáron keresztül 1779 milliárd forintot fizetett Oroszországnak, ebben pedig nincsenek benne a nem közvetlenül magyar-orosz szállításként feltüntetett gázvásárlások.

A magyar kormány 2022 októberétől 2023 márciusáig kedvezményt kapott Oroszországtól, ezen hónapok alatt a gáz megawattóránkénti 150 euró feletti árrészét halasztva fizethetik a Gazpromnak. Az októberben az oroszoknak kifizetett gázár 255 euróra jön ki megawattóránként, de már az augusztusi, irányadó tőzsdei átlagár is 236 eurót jelentett – viszont a Népszava a KSH adataiban nem látta nyomát a halasztott fizetésnek.

Ugyanakkor a lap 2022 utolsó és 2023 első két havára biztos árcsökkenést jósol, ezt a holland gáztőzsde árszintjét két hónapos csúszással másoló orosz árból következtették ki. A cikk szerint az augusztusi, megawattóránkénti átlag 236 eurós holland tőzsdei árcsúcs folyamatos csökkenéssel decemberre átlag 117 euróra süllyedt. 

Forrás: nepszava.hu

47 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Havanagi
A magyar kormány szponzortálja Putyin háborúját.Szép!Az árat a magyar emberek fizetik meg.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Clavigo
Taps -ovésön!! ( aretkes qrva @ nyátokat ,orbán ! )
namihami
És vajon mennyit fizetett a Peti a valóságban?
Egyébként, az ilyen ""bombaüzleteik"" miatt van szükség a rezsialapra! Igazán ezek a bótok hozzák a családi kassza nagypénzét!
sokanvagyunk
"A Népszava szerint ezzel a kormány a rezsicsökkentést az adófizetők pénzén tartja fenn." - ki gondolta hogy Orbán állja?
Havanagi
A magyar kormány szponzortálja Putyin háborúját.Szép!Az árat a magyar emberek fizetik meg.
ómió
Akkor, "derekasan felszankcionáltátok", efftársak!
Clavigo
@ómió: 15- re előre,,ötöd áron...te ökör. Nem csodálom,,hogy Győzikével emeltétek a fitymaszrajongók iq- hányadosát... te kretén.
kereső
"Ne a magyar emberek fizessék meg a háború árát"!- ki is mondta ezt 2022-ben, a választások előtt???
Bármit mondanak, annak mindig az ellenkezője az igaz.
icegygenabro
Nesze neked ötödáras gáz! Igaz kecskebaszó gecik...???
namihami
@Clavigo: 09.04: Mi több, a Békemenet révén ""sztendin ovésön""!
Jozefina
Orbán mentességet kért az EU közösböl a gázra és olajra!!! Ez esetben nincs kire mutogatnia!!! Elqurta, de nagyon!!! Fizess magyar alapon!!!
Eladott Ország
Béla333
A hülyemagyar maffiahívők vagy nem értik mi van ebben a hírben, vagy szerintük így van ez jól.
Elvégre nem csökken a hülyemagyar maffiahívők körében a maffia támogatottsága...
NKF
Népszara tud mindent,olyan mint Szarházy Ákos!
namihami
@fergeteg: 09.22: Húha, akkor még rosszabb a helyzet! Ez még inkább az orbáni szakértelem egyik kimagasló üzletévé és fényes bizonyítékává válik az idők során!
fergeteg
A BOLSIK időzítenek. "Gyurcsány a remény". Az ország 25 %-a lumpenprolijának.
fergeteg
@namihami: A helyzet jó. Nincs -25 fok. És még van gáz.
Pedig a mezőgazdaságnak kellene a nagy hó és a hideg is. Mert nyárra 5-6000 forint lesz 1 kg disznótarja.
A marha pedig 7-8000 kg-ja. A téliszalámi 15000 ft kg-ja.
Törölt Nick
@NKF: Véditek orbánt akkor is, ha a pofátokba szarik? Ilyen fokú butaságra nincs mentség.
kereső
@Törölt Nick: Védik? Örömmel fellefetyelik...
magyar1
Ezt nem hiszem el, hogy ennyire hülyék legyenek. Ezt valaki kitalálta.
ómió
@Clavigo: Mid fáj, bolsiék elmebetege!? A "felszankcionálásaitok" hatásait se érted? Sokoldalú bolsi idióta vagy!
Béla333
Persze azt nem tudhatjuk egyenlőre (!!!) hogy a piaci ár fölötti részből kap-e és ha igen mennyit kapnak vissza a maffiózók?! Az állami vásárlásból így lesz magánvagyon... Ismerős? Évtizedek óta így megy!
csak úgy....
@magyar1: gondolj a több ezer fölösleges lélegeztetöre! szerinted az is csak kitaláció?
magyar1
@csak úgy...: Az valószínű, hogy nem, de az érthető, akkor az veszélyhelyzet volt. Te sem tettél volna mást mint azonnal intézkedj.De gázt nem szabad ennyiért venni mert van azért lehetőség esetleg duplájáért de van.
csak úgy....
@magyar1: azért azt ne mond,hogy veszélyhelyzetben a vezetésnek nem kell használni az eszét és fölösleges dolgokra költhet milliárdokat! ezzel a gáz bulival is így van..., valakik biztosan jól járnak ! nem veszed észre még mindíg,hogy orbánék folyamatosan átbaxarintanak benneteket?
Emmersson71
@Shikari: "A lap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) külkereskedelmi adatai alapján..."
magyar1
@csak úgy...: Azt azért könnyebben megértem, de ez a sokszoros gázár ez durva, bár ha nem lenne gáz a nép erre nagyot lépne.
csak úgy....
@magyar1: te nagyon megértö vagy! az ilyen kormány ki kell rúgni és nem pátyolgatni.
szegfue
@csak úgy...: 10:58 Nekem is pont ezt jutott az eszembe: gondolkodni azért nem tilos?! Honnan a náthából kaptak volna elő annyi orvost és ápolót, aki a 16.000 db (ha jól emlékszem a számra) lélegeztető gépet képes kezelni?! Ehhez nem elég egy OKJ-s tanfolyam!
csak úgy....
@szegfue: az a buli is csak egy jól tejelö mutyi volt! kár,hogy ezt és a többi csibészségeik nem veszik észre a kuka magyarok,akik szerint csak gyurcsány lopott...
szegfue
@csak úgy...: Még hozzáteszem: ezeket a gépeket ki sem csomagolták, ott rohad el, ill. avul el egy raktárban, amit persze egy jó cimbora őrző-védő cége őriz nem kevés pénzért... hiszen ez is M.o. vagyona.
csak úgy....
@szegfue: pedíg örizhetnék a sosem használt, több milliárdér fölöslegesen fölépített járványkorházban, azza 2 legyet ütnének 1 csapásra! :)
csak úgy....
@KisTehen: ha a kedvenceid seggfejek, azért nem a holland gáztözsde a hibás! :)
justhpeter
Tartsa fel a kezét aki meglepődött. Orbán megszavazza a szankciót aztán felárat fizet Putyunnak. Csak a baromarcú orosz itt a gazember ?
amaramaistanna
Folyamatosan a képünkbe hazudnak, mondván olcsón kapjuk a gázt
Sámannus
Dézsával öntik a pénz putyinnak, mert ha megbukik a ner is elhúzhat a búspicsaba a hazug kétharmadával.
Különben ezért nem ad az unió egy kanyit sem. A csüngőhasú pucéron marad és rajta röhög majd mindenki.
namihami
@fergeteg: 09.43: És ez a két komment hogy kapcsolódik egymáshoz? Többet kellene lopni a gáz árából vagy olcsóbban adni az élelmiszereket?
Netán túl meleg az idő az orosz gáz világpiaci árához?
Sámannus
A rubel jobboldal csak addig marad fenn, amíg kifúj a putyin hatalma. Szépen alakul ugyanis az ukrajnai front stratégiai helyzete. A legutóbbi csapások katasztrófális hatásúak az oroszok számára. Ma már a tábornokok leváétása került szóba. Putyin támaszai alkalmatlanok a fronton. Az oroszos gondolkodás az élőerőt nem kíméli.A most behívottak tömegei válnak aldozattá. Képtelenek olyan manőverező harcra mint az ukránok. Hamarosan eljön a fegyverszünet, és a béke orbán végét jelentheti, ha putyint a nemzetközi bíróság elé állítják. Ez azt jelenti, hogy vége a pávatáncbak és háborúsbűnössé válik aunió nyilt szabotálásáért az oroszok háborús támogatásáért.
Terminátor
@Sámannus: No azért, ne álmodozz!
Putyint nehezebb bíróság elé állitani, mint a díszcigányt itt nálunk!
Én megelégednék abban is, ha itt, néhány csíkos zubbonyt kiosztana a bíróság!
icegygenabro
Azért csak megjelentek, a felszopó kecskebaszók, védeni a védhetetlent!
Jozefina
Akkor talán bűncselekményt követ el a kormány, hogy sokszorosan túlárazott gázt vesz, amikor ezt jóval olcsóbban is megtehetné???
Sámannus
@Maccska: Jó van nagy okos akkor a tányérba szarsz amiből eszel, és a pohárba vizelsz amiből iszol, köpködsz krákogsz, fingassz a közösségben ahol élsz, mert ez neked jó így érzed magadat szabadnak, fellőköd a másikat és kirámolod a házát.
Orbán a börtönt akarja elkerülni, ezért árulja el az országot, és az oroszok biztatták a törvények megszegésére és átírására. A magyar médiában csak a nép árulói határozzák meg a hangnemet. Ezért nem lehet az oroszokkal együtt élni, mert ők akarják szarni a spanyolviaszt, mint nálunk teszik, a háttérben önzően terjeszkednek felszámolják az infrastruktúrát bénítják az ország fejlődését.
Sámannus
@Terminátor: Az egyik ügyész szerint ehhez nem kell megjelennie a bíróság előtt. A tárgyallást nélküle rendezik meg, és ha böribe kell neki menni, csak az a kérdés, hogy mikor fogják el. A csüngőhasúval ugyan ez a helyzet. Őt a hatalomal visszaélés vádjával fogják felelősségre vonni. Gondolom a környezete pedig megkapja a vagyonelkobzást, amivel segítették a kártékony hatalmát.
Nahogy má valaki rablóhadjáratot intéz a népe ellen, az csak simán elsétál, és nem kap minyimum 50 év börit.
Lepényleső
Ez akár ki is merítheti az ellenség fű alatti finanszírozását is,s ha igen,akkor ez kőkemény haza és NATO árulás?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.