November közepén megjelent Várkonyi Andrea könyve És ezt lehet? címmel, mely alapvetően pszichológiai oldalról szeretné megértetni a női olvasókkal, hogy sok mindenhez joguk van egyedül és párkapcsolatban is. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Andrea Várkonyi (@varkonyiandrea_va) által megosztott bejegyzés

A könyvet a 24.hu szemlézte. A lap azt írja, Várkonyi a könyvben a családjára felhúzva ír több alkalommal is arról, hogy jó a genetikája, a külsejével emiatt alig foglalkozik: mindössze reggel használ hidratáló krémet, de szerencséjére a ráncosodással még nem kell foglalkoznia. Imád nassolni, nem sportol, ennek ellenére mindig rácsodálkoznak mások, milyen remek az alakja.

Sokszor kérdezik, hogy amit elértem, azt a szerencsének, a tehetségemnek vagy a befektetett munkának köszönhetem-e. A külső adottság szerencse, a genetika úgy dobta össze, hogy kameraképes vagyok, ezen nincs mit magyarázni

– írja a műsorvezető.

Ha ezidáig valakiben ott motoszkált a kérdés, változott-e Várkonyi Andrea neve, miután hozzáment Mészáros Lőrinchez, a könyv alapján kaphat választ: szerinte a férj nevének felvétele régi és talán már avítt hagyomány is, ami a birtoklásról szól – így feltételezhetően nem vette fel a Mészáros nevet.

Aki nem elég férfi, azt én keresztbe lenyelem

– írja Várkonyi, felvezetve, hogy az egyedülálló nőknél sokszor előjön gondként, hogy nem tudnak férfi nélkül létezni, gyámolításra szorulnak. Majd ismét az általánosítás felé fordul:

Manapság sajnos egyre kevesebb a valódi férfi. A sok válás miatt az egyedülálló anyukák nevelgetik a kicsi fiaikat, akiket felemelnek a partner szerepébe, vagy tutyimutyi alakot csinálnak belőlük. A társadalom emiatt nem termel ki tökös férfiakat, viszont tökös nőket igen, akik azután hiába keresik a belevaló férfiakat.

Állítólag a barátnőivel sokszor fejtegetik, hová lettek a valódi férfiak:

egyik felük meghalt az első világháborúban,

másik felük a második világháborúban,

a maradék meg disszidált ’56-ban.

Várkonyi: „Aki nem elég férfi, azt én keresztbe lenyelem” – Kiderült az is, hogy a tévés felvette-e Mészáros Lőrinc nevét az esküvő után, és hogy milyen számára az igazi férfi

És hogy milyen Várkonyi számára az igazi férfi? Szereti, ha meg tud oldani dolgokat.

Ha az asztal lába kitörik, vagy télen gumit kell cserélni az autón intézze el, hogy valaki jöjjön és csinálja meg, hogy ne nekem kelljen. Az én szememben a férfiasságba beletartozik az is, hogy az illető valamit elért már az élete során, saját karrierje, egzisztenciája van.

Szereti, ha egy férfinak van hatalma, de – bár Mészáros miatt adekvát lenne – ne politikai értelemben gondoljunk erre, sokkal inkább tudása, képzettsége alapján. Mint írja: „Ez nekem imponál, és ad egyfajta biztonságérzetet.”

Forrás: 24.hu

83 hozzászólásarrow_drop_down_circle

division
"sokkal inkább tudása, képzettsége alapján"
Na ezen jól felröhögtem, Mészáros meg a tudás és a képzettség:-)))))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
division
"sokkal inkább tudása, képzettsége alapján"
Na ezen jól felröhögtem, Mészáros meg a tudás és a képzettség:-)))))
Horizont
Édes istenem ennek a nőnek elvitték az agyát az UFO-k. Tényleg nem normális.
Nagy katyvasz van benne állandóan és mindenben igazolást keres önmagára.
Mintha állandóan magyarázkodna.
Ha neki Mészáros "a" férfi, Bochkor a Dunának is mehet(ne).
Rogán Cecília meg Vajna Timcsike se volt piskóta, na de ő túl tesz mind a kettőn. Szánalmas.
RonaGyuri
na tessék kiderült, hogy nem csak okosabb Mark-nál is, de igazi férfi is! =))
justhpeter
Nem találtál igazi férfit, ezt értem. Ezért mentél Orbán majmához, hogy legalább pénzed legyen. Mondjuk egy igazi férfi még seggtörlőnek sem használna.
Évaaa
De kinyílt a csipád... Jó partit csináltál Lölővel...lehet a néptől ellopott, szétlopott pénzből dőzsölnöd Lölő mellett! UNDORÍTÓ!
csak úgy....
"Aki nem elég férfi, azt én keresztbe lenyelem"- szegény lölö,andi lenyeli majd fölböfizi...,még rágondolni is rossz! :)
human
Hát igen. Mikor egy igazi férfit képzel egy nő az úgy néz ki, úgy beszél és úgy gondolkodik mint Mészáros Lőrinc :D
Még mindig bízom benne hogy Andika csak a korszak legnagyobb trollja :)
Málna
Szívemből szólt. Ezt minden pasinak el kellen olvasnia.
Eladott Ország
Andika a te autódon már nem kell gumit cserélni, strapás ajakos gyökérművelés az. A legjobb ha beiratkozol az Oboa, vagy fuvola tanszakra, ott tanítják a helyes levegővételt is, hogy ne legyen káros tüdőtágulás. A mai vírusviszonyok között, ez különösen fontos.
csak úgy....
remélem kötelezö olvasmányt csinál belöle a fidesz! ;)
Qqberci
"Aki nem elég férfi, azt én keresztbe lenyelem"

A többit meg hosszába'...
kissé felnőttem
@Málna akkor ez a nő kanibál avagy ő lesz a magyar" fekete özvegy: " annak viszont 8 lába van csak a világ sem áll örökké várjunk aztán alakul ám!
kissé felnőttem
" hát gáz egy kissé gáz mert " saját karrierje során "orbánc nélkül ma is gáz
Baker
Szánalmas picsa. Több szót nem érdemes szánni rá.
Eladott Ország
@csak úgy...: ma, 16:01 ♦ Ha fideszen múlna, akkor tutkó', hogy kötelező irodalmi olvasmány lenne, de nem lesz az mert jövőre buknak! Ahogy a barackmagos, fotovoltaikus energetikai szakértő és Down-szindrómás pofájú L Simonból ,József Attila díjas író lett, semmi sincs kizárva, ezeknél a degenerált idiótáknál. Igazi gátlástalan haszonszerző, akit, ha József Attila látna, hátborzongást kapna, mert látná, hogy a költő alapideáljának minden elemét készpénzre fordítja. Olyan bambán tud nézni a kamerába, hogy azt Hofi focistája is csak ámulva pislogná.
namihami
Gondoltam, hogy kommentálom. De a többiek már megtették. Csak ismételhetném.
@Málna: 15.47:. És még sok-sok boldog házasévet neked.
csak úgy....
Állítólag a barátnőivel sokszor fejtegetik, hová lettek a valódi férfiak:

"egyik felük meghalt az első világháborúban,

másik felük a második világháborúban,

a maradék meg disszidált ’56-ban."

érdekes,hogy 56 ra már csak a disszidenseket említi és nem az áldozatokat!
-minden esetre lölö,ha rám hallgatsz akkor sürgösen alkalmazol egy elökóstolót! -mert andinak csak a kihült és megkeményedett férfi az igazi férfi! :)
Eladott Ország
@csak úgy...: ma, 17:01 ♠ Orbán: Én csak a javatokat akarom, cserébe meg ezt kapjátok... Nagy Imre emlékműnél.
Egyébként az előkóstoló Lölő gazdija, a házasságot is ő engedélyezte az első éjszaka jogával, de jelen esetben a többivel is.
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/159895533_1069400440206529_3959130454658269106_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=cun8ikzwAqAAX-m2l0R&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=93d0f030e0f54a5dd7bca72ebf33cb2e&oe=61C9CFF9
namihami
@Eladott Ország: ""...első éjszaka jogával...""?
Hááát, a Mi Istenünk kb. ugyanannyi ""kárt"" tudná Andikában okozni, mint az ifjú férj. Andika előzetes kapcsolatai alapján még akkor se, ha ketten, egyszerre, próbálnák.
lampa laz
Hát kedves drnő ezzel a "kincset" érő könyvvel és annak tartalmával, színvonalával mészáros IQ-ja alá szálltál. Így már felnézhetsz hites uradra, mert számodra ő az a férfi akit nem tudsz keresztben lenyelni, fogyaszd le, talán sikerül.
Te is csak a pénz által nyújtott hatalomért lettél ennyire hülye.
simmering73
"Már megjelenése előtt “sikerkönyvnek” nevezték Mészáros Lőrinc új feleségének könyvét, amelyet az egykori tévériporter “Dr.” Várkonyi Andrea néven írt, amivel alaposan megtévesztette azokat, akik tőle várnak életre szóló tanácsokat. A “Dr.” előtagot akkor és ott használhatja valaki, ha abban a témában ír, szerepel vagy előad, amelyben a doktori képesítését szerezte. Várkonyi Andreánál ez a belgyógyászat, miután az orvosi egyetemen doktorált és két évig belgyógyászaton volt rezidens. A könyv azonban nem belgyógyászat, nem is pszichológia, hanem önfényező fecsegés.
Várkonyi elvégezte a pszichológiát, de nem doktora a pszichológiának. Ezért egy pszichológiai könyvnek álcázott fecsegéshez nem használhatná a doktori fokozatát, mert azt nem fecsegésből szerezte. A könyv címével kérdezzük: “És ezt lehet?” A könyv azt a hamis látszatot kelti, mintha a Mészáros Lőrinc pénzéhez feleségül ment Várkonyi Andrea egy tudós pszichológusként szólalna meg, és szakemberként írt volna egy könyvet valamilyen szakmai kérdésről vagy lelki problémáról. De ebben a könyvben éppen annyi a tudomány, mint Mészáros Lőrincben a férfiasság."
nepszava.us/mindenki-legyen-varkonyi-andrea-aki-meszaros-lorincben-megtalalta-a-tokos-ferfit/
gina
Ennek a nőnek hiányzik egy kereke és gyomra,,,,,
gina
@Málna: Nem hazudtoltad meg a nivód kedves ...
vitriol
Várkonyi orbán nyomdokain haladva sok zagyvaságot hordott össze, de a hívek már tudják, hogy nem arra kell figyelni, amit mond, hanem amit csinál, abban pedig ritka ügyes volt, rajta lányok, lehet követni a példáját!
lampa laz
@simmering73: nagyon jó a tejes cikk, nekem még ez is nagyon teccik
"Mészáros Lőrinc a saját tudása és érdemei alapján a szaros gatyákat mosta a felcsúti futballpályán, takarította az öltözőt. Egy csődbe ment gázszerelő volt, egy sokadik senki a koszos falujában, aki a ranglétra legálját sem érte el. Az egyetlen érdeme, hogy semmihez nem ért, semmi önálló ötlete, ambíciója nincs, ezért alkalmas a stróman szerepére. Most pedig egy pénzéhes, ravasz nő levette a lábáról, és veszélybe sodorta a stróman gazdáját, aki kénytelen sakkban tartani a dörzsölt nőt, aki behálózta “ezt a hülyét”, hogy elégedjen meg a Mészáros jutalékával és tartsa a száját."
No meg a záró mondat
"Mindenki különbséget tud tenni, hogy valaki “tökös” vagy egy “fasz”. Ő pedig az utóbbihoz ment hozzá."
Istenakinincsen
Két lehetőség van.
1.Andikát csak a pénz és a jólét érdekli(egyszer élünk-carpe diem),mert ostoba.
2.Mivel pcszihológus dr és túl okos,ezért mártirként feláldozza magát Mészáros oltárán,hogy olyan infókat szerezzen amihez mások nem férhetnek hozzá,és ez lenne az igazi bomba üzlet:))A válási osztozkodás már csak hab lenne a tortán.
...Ja és még a Mészáros előző felesége sem tálalt ki.Nyilván meg van kötve a keze(szája).
teuton57
@gina: Dehogy hianyzik a gyomra, sokminden le tud nyelni es nagy a p...a, jol ki kell tömni! Mielött barki valami masra gondolna, a PENZTARCAJARA gondoltam!!!
karma1
@Horizont: ha tudnad, mennyire megfogtad a lenyeget! Ugyanezt ereztem, hogy azert nyilatkozik meg uton-utfelen, mert valahogy igazolnia kell a sajat donteset, es nehogy arra gondoljanak az emberek, hogy a tomott buksza miatt ment lolohoz, hanem hogy azert az oriasi intellektusaert, amirol mar lolo is azt azt mondta anno, hogy lehet, hogy o meg cukorhegyinel is okosabb, aki ugyebar "csak" a facebook-ot talalta fel, semmi mast, feleannyi idosen mint o, nadehat a cukkerbergnek nem az orban meg a Joisten a baratja, igy neki - cukkerbergnek - meg is kell am dolgoznia minden centert...
Dr. Proktor
Mi ebből a tanulság? Orvosból is lehet fürdős... khm .. bajadér...
Gazella
Andika a pénzt nagyon szereted..

Lölöke mint férfi... Isten ments meg tőle!!!
Peller Anikó
Keresztbe? Eddig azt hittem hosszába, dehát gusztus kérdése.
Emmersson71
„Aki nem elég férfi, azt én keresztbe lenyelem”

Az mondjuk rég látszott, hogy nagy a pofád!
Málna
@namihami: Köszi. Neked meg már úgyis mindegy...:-)
Málna
@gina: Még jóhogy. Soha nem adnám lejjebb.
Havanagi
Nem kell erőlködni Andi, semmivel nem tudod tisztára mosni magad.
Emmersson71
@Málna: Nem nagyon érdekel Mészárosné véleménye :)
telegdilaci
@Havanagi: Ezek szerint Bocskort lenyelted mert nem volt igazi férfi,ki az az idióta aki elhiszi hogy ez a hájfejű vágásra érett Disznó igazi férfi,akitől minden normális nőnek felfordulna a gyomra!
namihami
@Málna: 07.58: Vajon ezt te honnan tudod?
Csak nem te voltál az a szakadt csaj, aki leszólított reggel, hogy két kilóért... és pedig elzavartalak?
(nem stílus, de ha szemétkedni kell!)
Málna
@namihami: Hát honnan tudnám? Innen. A kommentjeidből.
Én nem szólítanálak le. Nem vagy az esetem. Meghagylak a szakadt csajoknak.:-)
Emmersson71
@Málna: Ez nem "bajom"..mitől lenne ez számomra baj?!
csak úgy....
@Emmersson71: mert a párttal a néppel nem egy az utad! :)-abból pedíg baj származhat..
Málna
@Emmersson71: Nem lehetsz jó pasi, ha nem figyelsz oda a nők igényeire.
Emmersson71
@Málna: Egyrészt Mészárosné még csak mikronnyi sem az óceánban, ha a nők számát nézzük, vagyis nem fedi le a teljes halmazt. Másrészt, a nők igényeire nem a jó vagy rossz pasik figyelnek, hanem a magasabb érzelmi intelligenciával bírók!
Harmadrészt..mivel jó pasi vagyok, így szerencsémre az én igényeim vannak többségében szem előtt ;)

Végül: Én nem akarok Mészárosnétól semmit, miért figyelnék bármire is, amit mond vagy akar?! Ez a "pasija" dolga.
Málna
@Emmersson71: Amit Mészárosné mond, azt nagyjából minden nő így gondolja. Azért.
Emmersson71
@csak úgy...: Tudod, az ember anno nem tudhatta, hogy később érdem lesz, hogy "nem volt méltó" KISZ tagságra :)
De nem ezért terjesztettük a Beszélőt!
Emmersson71
"Sokszor kérdezik, hogy amit elértem, azt a szerencsének, a tehetségemnek vagy a befektetett munkának köszönhetem-e. A külső adottság szerencse, a genetika úgy dobta össze, hogy kameraképes vagyok, ezen nincs mit magyarázni."

Várkonyi férje: "Abban, hogy eljutottam idáig, bizonyára szerepet játszik a Jóisten, a szerencse és Orbán Viktor személye"
reanimator
@Málna: ma, 18:04

Kimondhatatlanul buta vagy - nőként, férfiként !!!

Soha semmire nem adsz választ, csak kritizálsz másokat az önálló gondolataik miatt - amik neked nincsenek!

Te megmagyaráztad? - mit is, te szerencsétlen 150 kilós talpig szőrős, fasszopó hülye férfi, aki nőnek képzeli magát?!

Semmivel nem bizonyítottad eddig, hogy te nem férfi vagy agy nő személyisége bújva.

Amíg kitalálod, hogy milyen nemű vagy, te szarkavaró geci fieszes prosti srácok bérence, addig hallgassunk zenét:

www.youtube.com/watch?v=hqtW8Qkk2lk
laszlobihari
keresztbe lenyeli? maximum a férfiúi büszkeségét!
reanimator
@Málna: Amikor arra utalok, hogy ti végső elkeseredettségetekben, polgárháborút indítotok a magyar nép ellen a fradista keménymag erejében bízva, én ilyenkor arra utalok a mindenkit kiiktatok szlogennel, hogy mindenkit kiiktatok.

Amikor azt mondom, hogy mindenkit kiiktatok, akkor az azt jelenti, hogy mindenkit kiiktatok - kíméletlenül, könyörtelenül.

Mentek a levesbe mind.
Miért?
Mert átléptétek a vörös vonalat.

Isten megbocsát, én nem !!!
reanimator
WAR - imádom a háborút - az érzést, ami háborúba fogant, a puztítást.
Megölöm apádat, megbaszom anyádat, a testvéreidet máglyán égetem el élve.

Te tényleg azt hiszed, hogy az emberi kulturáltság a fokmérő az előrehaladáshoz?...
Ez életed legnagyobb tévedése !!!
reanimator
@ESCOBAR: A kurva anyád! Mindig irritált a választott neved.

Elszabadult hajóágyúként mit ígérhetek neked - a mindenen túl és vissza?
Semmi jót !!!
Eladott Ország
Úgy alszom a mellkasán. Andika, Andika biztos azért szeretsz a Lölő mellkasán csicsikálni, mert Lölőnek még a bőre alatt is pénz van, és szereted szagolni a pénz illatát. Nem is vagyok gonosz! Ja és ilyenkor még biztos a "szerelemtől" felhevülten dúdolgatod is az uradnak, a Romantic együttes dalát: Hogy mondjam el hogy "vágyom Rád, hogy szeretem a bőröd illatát!"... biztos flóra szappannal mossa, mert spórol.
scontent-otp1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/260322714_439996940844637_4796103595820383697_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=KtsZ4gBdsx4AX_KGPZm&_nc_ht=scontent-otp1-1.xx&oh=1474824c50aaada781f0ef0dfe01affe&oe=61A87DE5
csak úgy....
Szőke nő a pszichológusnál:
- Doktor úr, engem mindenki ostobának tart.
- Értem a problémáját. Mondjon el szépen, lassan mindent az elejétől.
- Dok-tor úr, en-gem min-den-ki os-to-bá-nak tart...
kulabombaafityiszre
@reanimator: ma, 19:21
Szarni nem tudsz egyedül kimenni te szerencsétlen.
Aki Én
@Málna: ,,Nem lehetsz jó pasi, ha nem figyelsz oda a nők igényeire."
,, Amit Mészárosné mond, azt nagyjából minden nő így gondolja."

Ez mulatságos.
Egyébként, hogy kinek milyen az igazi férfi, az elég szubjektív. Nézd meg mennyi féle férfi van, és szinte mindegyiknek van párja.
Ki ez a nő, hogy az ő értékrendje a mérvadó? Hogy éppen rá kellene odafigyelni?
Én meg azt mondom, az igazi férfinak igazi nő kell, nem Várkonyi féle.
És ő beszél elérésről, hozzáértésről? Aki egy olyan embert választott, aki 2010 előtt önerőből csődbe ment? Nyilvános adatok, sokat cikkeztek róla annak idején. Hogy szívedből szólt, az lehet. Valószínűleg hasonló értékrenddel bírsz, csak nem vitted ennyire.
Ugyan már...
Málna
@Aki Én: Minden nő hasonló értékrenddel bír, csak kevesen érik ezt el. A jó nőknek azért sikerülni szokott. De tőlem nyugodtan áltassátok magatokat...
Aki Én
@Málna: Nem sokat értettél meg. Nem baj :)
Málna
@Aki Én: Dehogynem. Reagáltam is rá. Mit nem értettél ezen?
reanimator
@kulabombaafityiszre: Rossz fába vágtad a fejszéd, kis tesó - de tévedni emberi dolog.
reanimator
@Málna: Semmire nem reagálsz érdemben, csak fikázol másokat.
Az van, hogy nincs semmid, Málna.
Nem?
De!
Málna
@reanimator: Dehogynem. Próbálkozz többszöri olvasással, hátha...
Málna
@reanimator: Meg hát én normális vagyok, te meg nem. Biztos ezért megyünk el egymás mellett...
reanimator
Magyarország a pofánbaszásról szól - hogy ki kit basz pofán.

@kulabombaafityiszre: Néha frappáns vagy, de úgy tűnik az igazi életről fogalmad sincs.
reanimator
@kulabombaafityiszre: Mesélhetnek neked az igazi életről, de nem akarok.
kulabombaafityiszre
@reanimator: "Megölöm apádat, megbaszom anyádat, a testvéreidet máglyán égetem el élve."
Az írásodat idézve,neked nincs fogaslmad a valóságról.
Nem tudom honnan szedted vagy kinek az idézete,ez egy beteg elme írása.
Emmersson71
A legfőbb érv Várkonyi ellen, hogy ő most Mészárosné :P
Mint amikor egy 4x elvált ad házassági tanácsot... Egy ilyen meztelencsigával házasságot kötő ne szövegeljen "jó pasikról", mert hányok ;)
reanimator
@kulabombaafityiszre: "Megölöm apádat, megbaszom anyádat, a testvéreidet máglyán égetem el élve." - ilyenkor próbálok a világvégére utalni, ami meg fog történni mindenképpen - nem feltétlenül ebben a sorrendben.
Az általam említtet erőszak nem céltalan. Annak van célja, @kulabombaafityiszre:
reanimator
@kulabombaafityiszre: Mi a célja? Hogy megértsd a hiábavalóságod lényegét.
Semmire nem vagy befolyással! Az élete elmegy melletted. Csak úgy.
Nyírfa
Ennek a nőnek hogyan adhattak diplomát pszichológiából? Lejáratja a szakmát.
ESCOBAR
@reanimator: Mindig is... ?! Mióta vagy itt ezzel a névvel? Egy napja??? Akkor? Ááááááááááááá! Hányadik NICK ez amivel megjelensz? Nekem csak ez az egy (1) felhasználónevem van!
Dr. Proktor
Már csak egy kérdésem maradt: fent a lentit vagy lent a fentit?
kulabombaafityiszre
@reanimator: tegnap, 09:44
NBagy szavak tőled egy kis senkitől.
Qqberci
@Nyírfa: Mert dugológiai diploma nincs...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.