Nyilatkozott, miután az Instagram-oldalán bejelentette, visszavonul a közösségi médiából.

Tóth Gabi sírva nyilatkozott a Tényeknek – 85 halálos fenyegetést kapottMTI/Balogh Zoltán

Ahogy mi is megírtuk, Tóth Gabi a héten bejelentette: egy időre visszavonul a nyilvánosság elől.  Azóta most először adott interjút, mégpedig stílszerűen a kormány kedvenc kereskedelmi csatornáján, a TV2-n. 

Itt sírva mesélt arról, milyen súlyosabb atrocitások érték az elmúlt egy év alatt. Elmondta: a megaláztatásoknak véget szeretne vetni, elege lett az ellene indított hadjáratból – szemléz a blikk.hu. Szóba jött, hogy az Eucharisztikus Kongresszus óta folyamatosan támadások érik a személyét, valóságos gyűlöletkampány vette kezdetét, amelyet lelkileg már elmondhatatlanul nehezen visel.

„Nem rejtettem véka alá a hitemet (...) nem egy titkos dolog volt (...) hogy én, a nagy vadóc lány hirtelen előálltam, mint a nagy Szűz szent Mária. Nagyjából erre butítottak le”

– nyilatkozza Gabi.

Az interjúban elárulta, hogy a közösségi oldalain kommentelők között még olyan is akadt, aki a lehető legrosszabbat kívánta gyermekének és neki, de még a turnémenedzserén keresztül is üzengettek neki rosszindulatú követők. Összesen 85 halálos fenyegetést kapott, és telefonon is zaklatták.

Forrás: blikk.hu

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Van még olyan valaki akit érdekel ? Van olyan barom aki képes halálosan megfenyegetni bárkit ?
Manhattan
Mindegy Gabinak mit, csak porondon legyen, beszéljenek róla. Egy primitív nyolcosztályos luvnya.
namihami
Ez úgy van Gabika, hogy aki qrvának áll, az ne sírjon, ha b@sszák! (bocs az irodalmi stílusért, de ugyebár: Klasszikusokat...)
Gazella
Sajnál tégwd a fene! Fideszes seggnyaló vagy a pénzjutalomért.
Na meg a eengeteg hír végett is kapod a millás tarifát.
Apfelbaum
85 !??
Remélem lesz közte egy aki meg is csinálja te riherongy
Borsó
Ajj, szegény drágám. Meg kell a szívnek szakadni. És természetesen nyilván a hite miatt bántják a kis édes tündérkét, nem azért, mert beállt a tolvajok közé közpénzt lopni.
percsi
"folyamatosan támadások érik a személyét, valóságos gyűlöletkampány vette kezdetét, amelyet lelkileg már elmondhatatlanul nehezen visel."
Így jár az, aki beáll a háborúzó, uszítók, gyűlöletkampány okozói közé, köszönd meg vityának!
Az bezzeg lelkileg nem viseli meg, hogy miattuk százezrek éheznek, fáznak!
Clavigo
@Maccska: A kiöregedett,obsitos " Lenin fiú " ( társadalmi kapcsolat - besúgó ) ott ül a Kolostorban ,,mint egy dagadt pók a sarokban. Nyald ki neki...
magyar1
Mert bort iszik és vizet prédikál - szokták mondani.
Pálinkás Pál
mi a megoldás qrva?...kussolsz,és nyalod csendben a duce seggét...
Aki Én
@Maccska: @KisTehen: Hogy a faszba vagytok ti ennyire kegyetlenül buták...?
kisfalud
A búbecce tuti, hogy nem látta a parlamentben, hogy a kormánypárt hogyan tiszteli az ellenzéki parlamenti képviselő hölgyeket, és nem olvasta a Bayer félék nyilatkozatait sem. Néha kész csodának láttam, hogy nem törték el az álkapcsukat a vita során annyira utánoznák a főnöküket. A nők tiszteletének a mértékét fidesznél az Isztanbuli egyezmény aláírási hajlandósága mutatja, meg azon fiatal demokratáké akik ráfogják a vak komondorra a párjuk sérüléseit, és nem ez volt a legkirívóbb eset ami rájuk égett.
Aki Én
@KisTehen: Hogy a faszba vagytok ti ennyire kegyetlenül buták...?
Aki Én
@KisTehen: Képtelen vagy egy kibaszott, felesleges butaságot egy kommentbe ideszarni?
Tényleg ekkora balfasz vagy?
puszt
@KisTehen: Aha... pont az ellenzék. Vak vagy, m az a bizonyos komondor... Akkor nem a NER emelte hivatalos programjára a fakanalas nőket, nem Kövérnek, és a gcinek voltak kiszólásai. Akkor ezt "az oktatás a nőies tulajdonságoknak kedvez, úgy ez rombolja a társadalmi mobilitást és esélyegyenlőséget" nem az Állami Számvevőszék Elnöke írta pár sületlenséggel egyetemben, pár napja(!)?
Sötéthülye...
nezelodo
Hát Gabika, elfogyott a tál lencse, amit kaptál, ha egyáltalán érted mit jelent ez a megjegyzés. Nem kényszeritett senki, hogy az éneklés helyett politizálj, kritikátlanul, és a műveltségednek megfelelő módon. Persze azokat sem értem, akinél kicsapta a biztosítékot a politikával való prostituálódásod, és durva kijelentéseket mondanak és írnak! Naiv acsarkodók, azt hiszik talán tanulsz belőle... Úgysem veszed észre, hogy az általuk meghirdetett keresztény szeretet hatalma hamis, és valójában kizárólag a hatalom szeretetét jelenti Orbánnál.
puszt
Gabika! Aki írt már hozzászólást ezret, az kapott ilyenekből tízezret... Aki pedig oldalakat működtet az meg százezer számra, de akár pénzt is kap érte. Te ezt az utat te választottad... Krokodil könnyeid is a pénzbányászásodat szolgálják, ebben is biztosak vagyunk...
Ilyen a világ, csak te a sötétségeddel ezt nem érted, vagy érted, és jól élsz belőle...
Baker
Totova tegyen feljelentést, ha nem csak turnézik a kamu fenyegetésekkel!
117
A 86. halálos fenyegetés: "Meg halsz a bűneidben" /Isten/
balos
Aki a tűzzel "játszik" az megégeti magát!Aki meg kurvának áll azt meg megkarózzák,mint a paradicsomot!Igaz a paradicsom nem narancs!Így jártál kanári!
Ludmilla
ne csodálkozzon /de nem helyeslem az ilyen aljas fenyegetéseket/,állandóan a hülyeségeit tolja az arcunkba.Egy aljas,elvtelen,hazug talpnyaló
Toller Béla
Nem sírni kell, hanem meggondoltabban nyilatkozgatni ! AMúgy a fene se akarja ezt a hisztit csajt fizikailag bántalmazni, annyira azért nem érdekes darab !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.