A kormányfő politikai kabinetfőnöke szerint az európai liberálisok frakciója a következő héten kezdeményezni akarja Magyarország szavazati jogainak felfüggesztését, végső soron az ország kizárását az EU-ból.

Rogán Antal a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának úgy nyilatkozott, hogy e javaslat mögött az áll, "a bevándorláspárti liberálisok nem értenek egyet azzal, hogy Magyarország úgy döntött, meg kell védeni Európa és Magyarország határait". A kabinetfőnök hozzátette: fel fognak lépni a liberálisok elfogadhatatlan kezdeményezése ellene.

A politikus – aki eddig a Fidesz parlamenti frakcióvezetője volt – kifejtette: az európai politikai és értelmiségi elit egy jelentős részével szemben Orbán Viktor miniszterelnök meghallja az európai emberek hangját, érti a véleményüket a bevándorlásról.

Rogán Antal hangsúlyozta: az európaiak többsége érzi a bevándorlás veszélyeit, látja az együttélési nehézségeket, az Európai Unió azonban nem tud mit kezdeni a bevándorlókkal, "a bevándorláspárti európai bevándorláspolitika megbukott".

A "sokszor káosznak tűnő európai véleményklímában" üdítő hang Orbán Viktor higgadt, nyugodt véleménye, amely szerint először az európai határokat kell megvédeni, mert onnantól kezdve a kontinens ura a helyzetnek, maga döntheti el, hogy kit enged be és kit nem – mondta.

Az jó, hogy sokan hallják Magyarország véleményét – folytatta a kabinetfőnök –, másik oldalról viszont ez veszélyekkel is együtt jár: az európai liberálisok frakciója a következő héten kezdeményezni akarja az úgynevezett 7. cikkely szerinti eljárást, azaz Magyarország szavazati jogainak felfüggesztését, végső soron az ország kizárását az unióból.

Rogán Antal szerint e javaslat mögött az áll: "a bevándorláspárti liberálisok nem értenek egyet azzal, hogy Magyarország úgy döntött, meg kell védeni Európa és Magyarország határait". A fideszes politikus elfogadhatatlannak nevezte a liberálisok kezdeményezését, és közölte, fel fognak lépni ellene.

Megjegyezte ugyanakkor, attól tart, hogy "ez nem egyszerűen csak egy szélsőséges liberális vélemény", hanem az európai és a magyarországi baloldal egy része is meghúzódik mögötte. Példaként azt mondta, hogy Gyurcsány Ferenc volt kormányfő pártja, a DK ugyanazt az álláspontot osztja, mint az európai liberálisok. Az, hogy a magyar szocialisták is ott vannak-e mögötte, majd kiderül – tette hozzá.

A kabinetfőnök – a hamarosan felálló Miniszterelnöki Kabinetiroda leendő vezetője – az Egyesült Államok és Mexikó határán épített amerikai kerítésről is beszélt, jelezve, hogy azzal a mexikói bevándorlók tömegeit akarják visszatartani.

"Miközben Európa egy sok százezres, sőt milliós nagyságrendű bevándorló tömeggel küszködik, aközben az Egyesült Államok éves kvótaként valahol 80-100 ezer ember közötti mennyiséget fogad be" – hívta fel a figyelmet Rogán Antal, aki mindezt úgy kommentálta: Amerika tisztában van azzal, nem szabad megengedni, hogy bevándorlók öntsék el az országukat. Ők nagyon szigorúan és határozottan képviselik az amerikai emberek érdekeit, "ezt kell tenni Európában az európai kormányoknak is" – jelentette ki.

Szerinte azonban Európában kettős mérce érvényesül, mert ha Magyarországon "akár csak egy erős szó elhangzik", az az európai liberális és baloldali újságokban úgy tűnik, mintha itt már szélsőséges katonai diktatúrát vezettek volna be. Ehhez képest ha más európai országokban a rendőrség keményen és határozottan fellép az illegális bevándorlók ellen, "az csak a normális eljárásokhoz tartozik" – mondta a kormánypárti politikus.

95 hozzászólásarrow_drop_down_circle

pbalage
ez a Tóni a kisujjában van, hogyan kell totál hülyét csinálni magából, nemhiába lett miniszter.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
pbalage
ez a Tóni a kisujjában van, hogyan kell totál hülyét csinálni magából, nemhiába lett miniszter.
Csizmás Kond
Azt vajon miért nem mutogatják, hogy az olasz-francia határon minden nap fegyverrel szorítják vissza a drótkerítésről a behatolni vágyókat ?
dr. prédikátor
Te szerencsétlen dülledtszemű arrogáns tonyó! Ha kizárnak bennünket az EU.ból az csakis miattatok fog megtörténni! tettetek róla hogy ez megtörténjen!!! Az EU nak már tele van a töke veletek!!!Mocskos patkány banda!!!
eszegfu
Szerintem bajban leszünk, ha felfüggesztik szavazati jogunkat -- és esetleg kizárnak -- az EU-ban O.V. "üditő" hangja miatt. Azt meg végképpen nem értem miért is feltételezik, hogy Gyurcsány áll e mögött?! Kizártnak tartom, hogy ekkora befolyása lenne, sőt azt hiszem egyetlen magyar embernek sincs egy picike ráhatása sem az EU-ra...
Csizmás Kond
Hát persze, mert az úgy megy...néhány fartúró azt hiszi, hogy seggbe az igazság.
rdos
Terelés ez az egész. Ha kizárnak minket, vagy elzárják a pénzcsapokat, az csak azért lesz, mert az Eu-ból származó pénzek felhasználása nálunk minimum aggályosnak nevezhető. :-(
Sziszifusz
Szerintem O.V. háttérbe vonulása után lényegesen megváltozna a kritikusok viszonyulása Magyarország megítélésével kapcsolatban. Sokat javulna a helyzet.
A legtöbb uniós politikusnak "csipi szemét" az ahogy Orbán vezeti az országot.
A magyarok érdeke azt kívánná, hogy egy új, egy elfogadható stílusban politizáló ember vezesse az országot.
Orbán túl régen politizál, ideje lenne a váltásnak. Szükség szerű, elkerülhetetlen, hogy minden "dicső" korszaknak egyszer vége legyen .
magyarbakancs
@eszegfu: "Szerintem bajban leszünk, ha felfüggesztik szavazati jogunkat -- és esetleg kizárnak -- az EU-ban O.V. "üditő" hangja miatt"
Ki is kellene lépni az EU--ból.
Orbánnak jó talaj a Eu mivel lehet ellene harcolni.
Ezért nem hiszem ,hogy ki lépünk.
Elvesztené Orbán legkedvesebb játékszerét.
solidedge
Isten mentse az országot, hogy kizárják az EU-ból. Az EU az egyetlen ami még Orbán diktatórikus hajlamát kordában tartja. A Fidesz és a holdudvar fékek nélkül tartaná sakkban a többséget minden demokratikus módszert mellőzve. A pénzforrások elapadása az utolsó szociális juttatásokat is eltüntetné, csökkennének a nyugdíjak. A beteges, ördögi kommunikáció pedig azt harsogná, hogy a rosszabb életünkért az EU hibáztatható.
volvós
@pumpaduda: Tedd már le azt a kannás bort...:-))
papa.49
Az igazi gebasz akkor jön el mikor az Unió elzárja a suska csapot, na akkor hagy itt minden fütyisz csapot, papot)))))))))
papa.49
Egészen formás ,,lámpaernyőt,, lehetne a tonyóból készíteni))))))))
eszegfu
@magyarbakancs: 10:04 Inkább azt látom, hogy ez a "kilépés" most nem tőlünk függ: akarjuk vagy sem. Inkább O.V. "viselkedésétől"... sajnos:((
eszegfu
@pumpaduda: 11:00 Ha ugy gondolod, vagy tudod, hogy Gyurcsánynak ekkora hatalma van az EU-ban, akkor talán más dolgok elintézésére is megkérhetjük... nem?!
Clavigo
Tonyó...Nem az Unio ellen szabacccságharcoltok kb. 5 éve ??Leállítják a pénzeket is...de ez nem lehet számotokra gond... Majd békemeneteltek reggeltől -estig...oszt jó napot.
Clavigo
Nem lesz gempa,,liló...A Csüngőhasú Gazdád legalább kevesebb stadiont épít...
demokrata60
Szegény Magyarország! Mindig kifog valami fél-, vagy egész hülye, de kretén, önmagát mindenekelőtti politikust, aki azt hiszi majd ő lesz a második Mátyás király, vagy Hunyadi János, de be kellen látnunk, ezekből csak egy volt és nem lesz több. Viszont voltak, vannak és sajna lesznek Szálasi, Rákosi-féle kis törpe ugró majmok, akik ezekre a posztokra láthatólag nem alkalmasak.
prielle
@papa.49: Itt hagynak csapot, papot??? Ne álmodozzunk, ők ezek után is megtalálják a csapot, ötletben kimeríthetetlenek! Pl. kötelezővé teszik a 8 zsebes ruházatot- ettől egy cimbora ruhaipara fellendül- nálunk meg több zsebben turkálhatnak!
prielle
@Sziszifusz: Orbánról el tudod képzelni, hogy háttérbe vonuljon? A haza érdeke nem azonos az ő érdekével!
nemkati
A kinevezett úgy gondolta, hogy minél előbb meg kell mutassa a népnek a (sz@ros) arcát. Hát sikerült!
Toby
Ismét mesél a kisgyerek ! A "keményen dolgozó kisminiszterke" ! hogy a ragya verje ki szádból a hazugságokat !
Szolgalelkű cipőpucoló - bársonyszékben !
wagabund
nyugi..a liberálisok be vannak tépve..fájó lesz a kijózanodás...
...a magyar hatóságok erőn felül regisztrálnak, aztán küldik tovább a migránsokat az áhított ország felé...sengen kipipálva..akkor mi is a probléma?..hogy? ja, hogy már szembesültek a saját hülyeségükkel a művelt nyugaton...sosem késő tanulni...most először is egyék meg amit főztek a kedves liberálisok..

ma is saccperkábé tízezer migráns rohan át hazánkon a vágyott cél felé...aztán holnap is...holnapután is...jéééézusom...lesz ott siránkozás, fogak csikorgatása...

egyébként nem zár ki senki senkit, sehonnan...és nem lesz szavazati jog felfüggesztése sem..akik ezt a hülyeséget beterjesztették, vagy elhíresztelték, azok csak a júdáspénzért próbálnak valamit felmutani...

lehet hátradőlni, és kérni még egy kávét...
Sziszifusz
@prielle: 13:57
Azt én is kizártnak tartom, hogy Orbán önként visszalépjen. Azt viszont lehetségesnek gondolom, hogy őt éppen a saját párttársai ( Fideszen belüli, és néppárti) fogják távozásra kényszeríteni. Lehet, hogy ez az egyetlen mód a változtatásra.
Az impotens ellenzéki pártok sajnos csak "gittegyletként" működnek, még arra is képtelenek
hogy önmaguk változzanak.
Laila
@Sziszifusz: Igen, Orbán már réges rég összeveszett Brüsszellel, még jóval a menekültek megjelenése előtt. Ez az oka annak, hogy most ennyire élesen bírálják Magyarországot az Eu-ból, ezért van az, hogy a többi kerítés nem probléma, ha más ország oszlat könnygázzal nem probléma, de ha Magyarország teszi, akkor az nácizmus. A mostani helyzetnek előzményei vannak. Persze hogy kettős mércével mér az Eu, Orbánt már régen ki akarják lőni.
Sziszifusz
@Laila: 15:20
Igen. Kiközösítése már régóta folyamatban van.
Ez az ember ugyan észreveszi hogy nem kívánatos személy a politikában. Ettől függetlenül egyéni ambícióitól hajtva, már-már mániákusan, törtet előre a megálmodott úton.
A magyarok érdekeire hivatkozva, saját és társai hasznára, a zemberek agymosása közben, végzi országrabló tevékenységét.
Rózsika Hatházi
Roggyant! Most, hogy Gyurcsányoztál egy jót, remélem a mai napra rendelt orgazmusod is rendben lezajlott.
Mézike
Kiesik az eus cici a szájukból.
de nem is ez a legnagyobb bibi, hanem az hogy ők ezután is csalni, lopni , hazudni fognak. Még akkor is ha az országban csak a nemzeti erőforrásaink maradnak.
cs.n.
Vasárnapi újság? Az ritka nagy pártseggnyaló műsor, még a késő esti Krónikán is túltesz. Kár, hogy ilyen összefoglalókban nem szerepelnek a csontig benyaló riporterek kérdései, úgy lenne teljes a kép. :)
zöldszem
Embert ilyen profin hazudni, még életemben nem láttam, de nem is ez az ami igazán szomorú, hanem az, hogy ezt még most is mennyien benyalják! A nyájának tolja a szokásos szellemi abrakot. Nincs az szar mennyiség, amit ezek ne tudnának másra kenni! Az eszükbe sem jut, hogy végiggondolják helyesen jártak-e el migráns ügyben, helyes volt-e a nagykövetek berendelése...
Az EU tagság megszüntetéséhez népszavazás kell, tekintve, hogy azzal léptünk be, mindezt természetesen Rogán féreg is tudja! Ez a kijelentése a világon semmit sem ér, csak a plakátmaminak, plakátpapinak add némi nyugalmat, és muníciót a folyamatos ballibázáshoz..
Ma reggel acsarkodnak Brüsszel ellen, holnap délután megnézik a számlákat megjöttek-e az Uniós kifizetések!
Egyébként ha nem születsz meg a Fidesz szarából, és valódi demokrácia volna itthon, te nem gyarapítanád állami pénzből a szobáid számát, négyzetméterét, bankszámládat.
justhpeter
Szegény Tóni egy ócska, hazudozó seggnyaló.
Cicamama55
Hazugságfelelős miniszterünk teszi a "dolgát"...Máshol az ilyet kifütyülik, háttérbe szorítják, nálunk bársonyszék dukál érte!
papa.49
@Cicamama55: Pedig itt is járhatna neki a ,,nyakravaló,,))))))))
papa.49
@prielle: Ha nem lesz pénz elhúzzák a csíkot legyél nyugodt, ezeknek csak a PÉNZ számít, semmi más)))))))))Mi meg itt maradunk a lekvárban magunkban, ne számíts rá hogy bárki segíteni fog, akar rajtunk)))))))))
Papuska1
@Laila: Igen voltak előzményei. A honfoglalással már sértettük a nyugat érdekeit, erre bőven rátett Bulcsú vezér hadjárata. Erre azt mondják sokan, hogy régen volt, de Európai történelmi szemmel nem is olyan régen, hiszen alig néhány évszázaddal Róma bukása után, és saját tapasztalat, hogy a francia és a német utamon is felemlegették. Persze utána jöttek a történelemben változások, de pajzsnak jók voltunk, majd kvázi török, majd Habsburg birodalom részeként éltünk tovább. Leigázott, de meg is védett ez bennünket. Igazából az első világháború után szűnt meg ez az állapot és meg is kaptuk Trianont a "bűneink" és az idegennek tekintettségünk miatt. Vagy nem? Már akkor törölni akartak a térképről, mint a második világháború után is. Kicsit bizarr, hogy áttétesen Sztálinnak köszönhetjük a létünket. Mikor ez a birodalom is széthullott, akik ránk fenték a fogukat, megint nyeregbe kerülhettek. Össze is hordanak rólunk fűt, fát: Ép ésszel megnézve az eltorzított híradásokat a legelvakultabb liberális sem állíthatja, hogy egy fikarcnyi igazság is van bennük, hisz vak is látja, hogy összevágott képek. Ezek szerint mind erről Orbán tehet? Ezer éve reinkarnálódik? Gondolom ezt azért a legvadabb Orbángyűlölő sem gondolja komolyan. Egyébként, ha Orbán nem áll szembe az Unióval, akkor is be akarnak olvasztani, ha szembe áll akkor is. Egyébként, ha őszinték akarunk lenni, kapott hasonlót Medgyesi és Gyurcsány is. Szóval nem lehet a dolgot ennyire leegyszerűsíteni. Én azt mondom, ha el is bukunk, legalább tanúsítsunk némi ellenállást, és van egy pont, ahol a belpolitika nem írhatja felül a nemzetpolitikát, mert az onnan már tényleg hazaárulás. Vagy nem így van, pusztuljon az ország?
Laila
@Papuska1: Isten ments, dehogy pusztuljon az ország!
Én ugyan nem látom ENNYIRE réginek a mostani ellentéteket, bár letagadhatatlan tény, hogy sok igazságtalanságban volt részünk a történelem folyamán. (De más országoknak is..)
Egy biztos: A mostani nyugati vezetőknek, főleg a liberálisoknak nem igazán tetszik Orbán, ezért kiáltanak kígyót-békát rá.
Papuska1
@zöldszem: Elnézést, de mihez kellene népszavazás? A kilépéshez, de erről szó nincs! A 7.cikkely alapján bizony kizárhatnak, és gyakorlatilag meg is semmisíthetik az országot. Kicsit ez is jelzi, hogy az Unió elég keményen imperialista szelélettel is rendelkezik. Ha valakire azt mondják, hogy veszélyezteti őket, és ezt bármilyen hamisítással alátámasztják, bármelyik belépett ország kicsinálható, bekebelezhető, megszüntethető a szuverenitása. Mikor a 7. cikkelyt alkották, azt mondták, hogy ez csak egy formális szabály, soha nem fogják alkalmazni. Úgy tűnik egyes esetekben ennyit ér a szavuk. Sajnos megtapasztalhattuk máskor is! És még egy fontos dolog! Úgy látszik elfelejtettük, de a Gyurcsányi időszakban is érték hasonló támadások az országot. Pedig rá nem lehetett azt mondani, hogy nem nyalt az Uniónak! Vagy igen?
JAJMÁR
@Papuska1: A magyar kormány már számtalanszor súrolta intézkedéseivel és meg is szegte az eu-s alapértékeket, Egyszerűen erről van szó, minden más belemagyarázás, az, hogy még mindig eu tagok vagyunk, csak véletlen. Mégis remélem, hogy azok is maradunk, a kormány pedig értékeli majd, és ezt el és be is ismeri.

Ha nem, és még sokan mások sem, sőt, az eu széteséséről, végéről fantáziálnak, akkor nem értem, miért tele a gatyó, ettől a hírtől? Na, erre kérem a magyarázatot.
Papuska1
@JAJMÁR: Nem egészen értem, hogy mit szegtünk meg. Szerintem az EU szegte meg saját szabályait, helyette egy csomó értelmezhetetlen és jogilag sem létező, szélsőségesen megengedő, és nem mellesleg nemzetbiztonságilag is teljesen durván ésszerűtlen, kizárólag érzelmi alapon hozott lépéseket tesz. Olyan alapelve nincs az EU-nak, hogy mindenkit be kell engedni, és senkit nem szabad ellenőrizni, sőt pont a közös védelem az alapelv. Azt állítani, hogy menekültek jönnek, óriási csúsztatás, hiszen maga az Unió határozta meg, hogy a menekült addig menekült, amíg ki nem kerül a veszélyeztetett területről. Az, hogy a török menekülttáborban nem érzi jól magát, nem indok! Ki a fene üldözi? Senki! Csak nem felel meg neki a komfort szint. A migráns, vagy bevándorló egy másik kategória. Ráadásul, ha a bevándorló deklarálja, hogy elvárja azt, hogy a befogadó biztosítsa számára a vallásának megfelelő ellátás és szabad vallásgyakorlás mellett a vallásának megfelelő jogrendet is, még messzebb helyezi a menekülttől a bevándorlót. Az pedig alapvető elvárás, hogy a menekült átmenetileg fogadja el a befogadó ország jogrendjét és szabályait, szintén az alapelvekben regisztrált kötelesség. Most egyesek, a számomra ebben a szituációban érthetetlen alapvető emberi jogokra hivatkoznak is érthetetlen, mert a szabad lakhelyválasztás csak Schengenen belül, ellenőrzött módon elfogadott. "A mindenkinek joga van ott élni ahol akar" demagógiája több, mint életveszélyes. Egyébként megint a kettős mérce érvényesül! Nem is kicsit! Ráadásul tényeket hamisítanak! Azon kívül a 7-es cikkely megfosztja a tagállamot az önrendelkezéstől, és elvonja a szuverenitását. Tehát nem kizárás, hanem kvázi megszállást jelent. Tessék utána nézni! Ezt a cikkelyt állítólag úgy hozták, hogy nem lesz bevezetve soha. Hazudtak! Hát ezért fáj a fejünk. Aki ezt nem érti, úgy beszél, hogy nem tudja miről van szó!
dömdödöm
Bármit tesztek gyerekek ez lekváros buktacipó vagy ma vagy holnap !
Bekaptátok a nagy tűzforrón kisütött óriáscipót ! :-)
Megxopattak benneteket az arabok ! Beengedtetek 300 000 arabot akiről bevallottátok hogy halovány fogalmatok nincsen kicsodák közben és naponta
6 000 - 10 000 darab arab jön :-(((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((((
Had gratuláljunk
Tényfeltáró
Tóni, te nem vagy valódi.
Ezek már nem tudnak örülni semminek? Hiszen az EU elhagyását tűzték ki célul.
Ennél olcsóbb lenne, ha ők mennének el a francba, de azonnal.
dömdödöm
@Tényfeltáró: Az lesz ! Lassan borítékolható .
Jöttek az arabok tömegével és vége volt a dalnak .Alkalmatlanok voltak rá hogy megoldják
a problémát .Önként lemondtak ! Igy írják majd a történelemkönyvek .
Desischado
@Toby: Virtuálisan megölelgetlek, annyira eltaláltad minden gondolatomat! Az a baj, hogy sajnos, sok a hülye, egy bítes birka, meg a közömbösek, akiknek köszönhetően ez a maffia banda még mindig hatalmon van! Jaj az országnak, ha kiraknak minket az EU-ból!
percsi
CSALI! Ha bekövetkezik végünk van!
eszegfu
@wagabund: 15:00 Rendben, megnyugodtam... kizárni elég komplikált lenne (ma reggeli hiradóban mondták el az "elvi" utját), max. a szavazati jogot lehetne felfüggeszteni. Akkor már csak azt kérdezem: mi a rossz nyavalyának riogat ezzel Rogán?! Csak azért, hogy 1 perc nyugta se legyen az embereknek?! Szerinted ez a dolgok normális menete?! Nem hiszem.:((
zöldszem
@Papuska1: " Ez a kijelentése a világon semmit sem ér, csak a plakátmaminak, plakátpapinak add némi nyugalmat, és muníciót a folyamatos ballibázáshoz.." + @Papuska1: nek...
Ott voltak a csatlakozás előkészítésekor, aláírásakor! Tudomásul kell venni nem csak követelésünk, hanem kötelezettségünk is van!
A törvényeket be kell tartani! Ja, hogy a Fidesz bagázs a saját törvényeit sem tarja be?
Papuska1
@zöldszem: Kedves ismeretlen ismerősöm, hisz nem először vitatkozunk! Ki szegte meg a törvényt, és miben? Melyik törvényt szegtük meg? Nekem inkább úgy tűnik, hogy az Unió egyes erősen szerepelni akaró álpolitikusai próbálják a leírtaktól messze eltérően értelmezni a törvényt, úgy, hogy egyértelmű pontosan leírt és megfogalmazott dolgokat akarnak másképpen meghatározni. Ráadásul valami felsőbb, emberségességre hívatkoznak, közben az az igazság, hogy a dolog mögött a lehető legnagyobb hasznot hozni akaró gazdaság van. A háttérben pontosan kirajzolódik, hogy a szervezett, és a saját értékét pontosan ismerő német munkás helyett olcsóbb munkaerő kellene, aki bagóért hajlandó szinte korlátlanul dolgozni. Az is a háttérben van, hogy a kelet-Európai bővítés sem jött be teljesen, mert a csatlakozottak túl Európaiak, és túl sokat gondolkoznak az elvárthoz képest, és kevés nekik a tizednyi bér a német hazai munkáshoz képest, legalább harmad-nyit kérnek! És kezdenek nem engedni! Nem csak mi, már Fico sem, és a Csehek sem, sőt a lengyelek is visszaszólnak. Még keletebbre pedig nem sikerült elvinni a gyártást, csak egyes tételeknél, mert ott nagy a szállítási költség, nincs minőség, és nem lehet teljes az ellenőrzés. Ez a pénz mozgat mindent, és háttérduma az emberség, meg a "szegény menekültek" és hasonlók. Ráadásul még egész Európa biztonságát és nyugalmát is feláldoznák a szerintem értelmetlen és eleve kudarcra ítélt próbálkozásért. Az össze-vissza népekből többnyire a selejtebb jön (tisztelet a kivételnek!). De a pénzgyárakat semmi nem érdekli, és a veszélyt évtizedek óta nem tapasztalt, jóhiszemű, és kiemelten emberséges tömeg bedől a blöffnek. Ráadásul keményen fenyegeti a dolog az újonnan csatlakozók a német gazdaságtól függő megélhetését is! Ez is fáj, de nem illik kimondani! Ha az olcsó arab rabszolga helybe megy, minek Magyarországon drágábban gyárat, beszállítót fenntartani? De tényleg működik-e az olcsó, helybe menő arab rabszolga, mint azt a törökök tették?
JAJMÁR
@Papuska1: 23:00 Összevissza "beszélsz", teljes zavar van a fejedben!
!
Honnan veszed, hogy "mindenkit be kell engedni, és senkit nem kell ellenőrizni"??? Ez nem igaz! Nagyon is kellene ellenőrizni, éppen ezért adják be a menekültkérelmet.

Viszont számtalanszor elmondta a kormány, hogy mi meg akarjuk őrizni az országot ilyennek, és nem engedünk be más kultúrájú menekülteket az országba! Persze, Európába igen, ezt el is mondják a mi politikusaink, hogy Európának be kell fogadni a valódi menekülteket. El is viszik a határra, regisztrálatlanul, tízezrével, miközben drága pénzen kerítést építettek! A menekülteket pedig rányomjuk Európára!
(Érdekes, hogy ez nekik nem tetszik, ugye???)
A menekültproblémát közösen kellene kezelni az eu többi országával, mert ezt elszigetelten egy-egy ország képtelen lesz. Igaz, most már ezt mondogatja kormány, de ezt teszik?
Ehhez képest már az összes szomszéddal és az eu-val is megromlott a viszony, - a kormánynak köszönhetően - lehazugoz mindenkit. Az emberjogi egyezményeken, szabályozásokon túl, az eu közös alapértékeire, a demokratikus alapok megnyirbálására is sor került itt már az elmúlt években, a legújabb NAV átalakítás pedig túlmegy minden határon, de mindezt könnyen eltakarja a kormány, és csont nélkül nyelik le a hozzád hasonlók, mint ahogy te is.
Elég hozzá, ha eu-ellenessé, amcsiellenessé, és menekültellenessé alakítja a közvéleményt, és rágódnak ezen naphosszat! Azt észre sem veszik, hogy közben gúzsba kötik.

nesoha nem látotkültekg t számban fognak jönni, most, hogy a Putyin bombázza Aszad elnök epediA mellenzékét, - tulajdonképpen a szíriai nép nagy részét -, akik saját életük védelmében hol az egyik, hol a másik csapatba álltak, mert más lehetőségük nem volt.
Nos, ők most már látják, hogy végképp nincs más út, mind el fog indulni Európába, és be fog bizonyosodni, hogy Orbán ezt is tudta előre! Ugye, milyen érdekes?
Az IÁ pedig él és virul, terrorcselekményeket követ el, és pótolhatatlan történelmi emlékeket...
JAJMÁR
@JAJMÁR: Bocsi, az utolsó bekezdést ki akartam szedni, mert hosszúra sikerült, de ehhez képest a kijelöléssel szétszedtem, és elküldte - mostanában csinál ilyen a gépem -

Szóval helyesen: A menekültek soha nem látott nagy számban fognak jönni, hiszen a Putyin bombázza Szíriát! Aszad ellenzékét, ami tulajdonképpen a Szíriai nép nagy része, és eddig, a saját élete és családja védelme érdekében, hol az egyik, hol a másik csapatba állt.
Ők nem terroristák!
Ők most már végképp nem látnak mást megoldást, mind el fog indulni, és nagy része Európa felé!
Nem véletlen ez! De nem ám!
zöldszem
@Papuska1: ma, 09:35
Most még azt írd le, hogyha mindent szabályt törvényt betartunk, akkor ragyás Tóni miért mondja azt, hogy megvonják a szavazati jogot, és kizárják Magyarországot az EU-ból.

Ja, hogy a híveknek kell az újabb abrak, hogy lehessen liberálbolsizni.
volvós
@Papuska1: 09:35

Igy ismeretlenül egy régi bölcs mondás jut eszembe Rólad :

" Az, aki 2000 szóban mondja el, amit más 50 szóban is
el tudja - érthetöen - mondani, az más gonoszságokra is képes ! "
Papuska1
@JAJMÁR: Igen? Ilyen humanista az az Istenített nyugat? Az bezzeg egyik humanista demagóg liberálisnak sem fáj, hogy Indiában, és főként Pakisztánban Uniós ország, Uniós vállalataiban tízezer szám görnyednek a 10-ik életévüket alig betöltött nyomorult gyerekek, és csattog a hátukon a rendszeresített korbács? Számos film és tanú igazolta. Nem írok cégnevet, mert nem egy cégről van csak szó! A humanisták büszkén feszítenek az ott rabszolgamunkában készült márkás ruházatban, ami százszoros extraprofitot hoz, rúgják a labdákat, futnak a cipőkben. Itt nincs Európai egyetértés, meg humanizmus? Kétszínű álhumanisták, nem több! Semmivel sem jobbak, mint az az arab, aki maga elé tartja a gyerekét belerohanva a könnygázba (nem rá fújták!) hogy megsajnálják! Az itteni naivak meg nem látnak a dolgok mögé! Ha valaki menekül, az úgy menekül, hogy ha vége a vésznek vissza tudjon oda menni, ahol élt, ahol a hazája van. Nem 1200 kilométert kell futnia, mert 200 kilométerre a harcoktól már biztonságban van. Vak, vagy hazudik, aki tagadja, hogy ez egy szociális vándorlás a jobb élet reményében, és a "befogadók" titkon rabszolgákat várnak, kérdés, hogy bejön-e nekik, vagy "törököt fognak" az arabbal, ha már a törökkel nem fogtak azt. A dolog pikantériája, hogy ilyen alapon fél Szabolcs és fél Borsod is mehetne, mert az Eu-s országban él, de azt visszapaterolták? Hogy van ez? Szóval lehet itt a felszínen kikiáltott csúsztatott érveket elhinni, és aki gondolkodik, az mögé néz a dolgoknak. Miért kell hirtelen ennyi "olcsó munkás" ? Miért pont őket sajnáljuk annyira? Biztos, hogy a saria nálunk is olyan jól működne? Esetleg a most a szólásszabadságot oly vehemensen kritizálók egyébként teljesen szabad véleménye alapján nem következne ez alapján abban a kultúrában megkövezés? Nincs más nyomorult, aki legalább nem ennyire másképp szocializálódott, akin a liberális harcos segíthetne? És őket meg az otthonuk közelében lehetne megsegíteni, és talán nem beleszólni abba a világba, ami más mint a miénk,...
eugen4402
Akik szembeállítják Magyarországot az Európai Unióval, azok lassacskán induljanak el Kazahsztánba, ott érzik magukat otthon. Akiknek pedig elég volt ezer év, hogy itt, a vén Európában európaiként éljenek és gondolkozzanak, azokat ne tessék riogatni ilyen ostoba rémhírekkel. Magyarország közép-európai ország, a térkép nem a NER része...
JAJMÁR
@Papuska1: Tökéletes mintája vagy az átprogramozott agynak, nyomod, amit belédprogramoztak. Sajnos, mert nem jó hír ez a jövőre nézve, de én nem fogom a te agyadat "átprogramozni", ha te magad nem érted, és nem jössz rá, és nem állsz meg gondolkodni!
volvós
@JAJMÁR: 10:41

Tudod, Ö a kormány új " szófosója "...:-))))
Papuska1
@zöldszem: Nem értem. Ezt nem Rogán mondja, hanem a liberálisok képviselője jelezte a szándékot. Rogán csak itthon jelentette be, mert én úgy tudom, hogy nem mindenki olvassa az Uniós híradások liberális csoportjának közleményeit. Nem tudom egyszerűbben: "A kabátlopásnál nem Ő lopta el, Ő csak elmondta, hogy ellopták!"
Papuska1
@JAJMÁR: Talán azért írom hosszabban, mert pont azért nem értik a dolgot (dolgokat) az emberek, mert mindent fehérnek, vagy feketének, jónak, vagy rossznak, szépnek vagy csúnyának akarnak látni. Így egyszerűbb. Egy csomó ember képtelen ezt árnyalni! Elárulom Neked, hogy a felsoroltak közül nem létezik szép, vagy csúnya, csak inkább szebb, de van benne egy kis csúnya is. Nem létezik fehér, vagy fekete, csak a dolog, bár picit piszkos fehérnek, vagy inkább szürkés, de feketének látszik. Nem létezik jó és rossz sem, mert a jó lehet az egyik ember számára jó, de a másiknak rossz és fordítva, ráadásul a jóban is lehet, ami nem teljesen jó, a rosszban is lehet egy pici jó. Persze lehet az ember egyszerű, és csak a szélső értékek szerint képes minősíteni, de akkor fogadja el, hogy nincs és nem is lehet teljesen igaza!
Papuska1
Egyébként örülök, hogy már a személyemről, az írásom hosszúságáról, vagy valami politikai bérencségről van szó velem kapcsolatban, és nem az állításaimat próbálják cáfolni, mert ugyan nem esik jól, de legalább azt látom, hogy az érveim ülnek!
JAJMÁR
@Papuska1: 11:04 Jó, de hát kedves Papuska, akkor árnyalj!
A jót és a rosszat csak egymáshoz viszonyítva lehet szemlélni, tehát a rosszhoz képest válaszd ki a jobbat!
Szóval, nézd így, és gondolkodj így! Ne csak a betanult analógiákat használd, és ne a betanult lózungokat rakosgasd magadban!
Új, más utakat, egyéni megközelítéseket keress, és akkor szívesen olvasok én oldalakat is tőled!

Valóban annyira rossz nekünk az eu? Talán a putyini diktatúra másolata, ideérő keze, jobb lesz?
Vajon miért indultak útnak a menekültek? Lehet, hogy mégis az Aszad kegyetlen és megdönthetetlen diktatúrája miatt? Vagy egyszerűen tényleg "csak" a jobb életért, és ezért otthagyják a tágabb családot, a hazájukat? Melyik a reálisabb, gondolkodj, árnyalj! Vagy lehet, hogy mégis az a legnagyobb baj, hogy abban a térségben háborúzik lassan már a világ?
És ha igen, ha odamegy az orosz, az amcsi, a francia, a brit, a német, a kínai, és még egy csomó közel-keleti ország is, akkor vajon van okuk a menekülésre? Hihető? Vagy szerinted még mindig nem? És ha igen, talán egy kerítéssel megállíthatók? Vagy talán a bombázásokat kellene abbahagyni?
Hittem benne, hogy majd a nagyhatalmak az IÁ közös ellenségben megegyezésre jutnak, de láthatod, nem! Putyinnak az egész világ kell, és esélyes is, hiszen Európát a menekülthullám meggyengíti, az amcsikat pedig Aszad megerősítésével gyöngíti le! Abba már bele se merek gondolni, hogy mi lesz, ha Obama nem csak felháborodik... Szóval árnyalj errefelé is! Ezt pedig úgy hívják, GONDOLKODÁS!
zöldszem
@Papuska1: "A kormányfő politikai kabinetfőnöke szerint az európai liberálisok frakciója a következő héten kezdeményezni akarja Magyarország szavazati jogainak felfüggesztését, végső soron az ország kizárását az EU-ból."... politikai kabinetfőnöke "SZERINT" nem, nem a liberálisok!!! Rogán szerint, érted??? Rogán szerint!! Behúzódott valamelyik újonnan felfedezett szobájának a sarkába, és sötét elmeállapotában azt gondolta, na ez jó kis abrak a nyájnak!
Tényleg! Ha annyira fene szar lenne az a liberális modell ami eddig volt, akkor hogy a büdös p...ába tettek szert diplomára, meg ekkora vagyonkára ezek a "derék" Fideszesek ? Akkor mégsem lehet annyira szar a liberális rendszer, ha így meg tudták szedni magukat benne egyetlen perc termelő munka nélkül!
Papuska1
@JAJMÁR: Elöljáróban köszönöm a bevezetésen túl, már vitaképes gondolatokat. A bevezetésről annyit: nem töltök be semmilyen komolyabb pozíciót, hogy mosnák az agyam, magam látom így a dolgokat, az érvek is a sajátjaim. Most érdemben: Senki nem hiszi, hogy a szíriai konfliktusból nem joggal menekülnek el az emberek, no de ilyen messze? Mint már említettem, ha valaki menekül, addig fut, amíg üldözik. Ráadásul közép-
Afrika, meg még 21 ország, amiről kiderült, hogy özönlik ide a lakossága, nem mind áll háborúban, sőt! Ezzel együtt bizonyos körök valamiért ragaszkodnak ahhoz, hogy mind menekültnek tekintsük, és így is hívja őket. Ez, és csak ez az egyetlen ok most a minket ért támadások esetében. Hangsúlyozom most.
Valami különleges egyetértés van a nyilvánvalóan szocialista Fico és a szintén hasonló Cseh államfő, a lengyel elnök asszony és Orbán között. Soha ilyen nem volt! Lehet, hogy most mégis minket újakat akarnak szívatni a magukat felsőbbrendűnek tartó nyugati Uniós országok? Lehet, hogy veszélyben nem csak a népünk és identitásunk, amiről szónokolnak, hanem a gazdaságunk, amiről bölcsen hallgatnak?
Lehet, hogy hiba exportálni a demokráciát? Lehet, hogy vannak népek, akiknek más a kevésbé rossz? (Tudatosan írtam nem jót!). Lehet, hogy vannak helyek, ahol az emberek még nem értek el olyan tudati és fejlődési szintet, ami képessé teszi őket a demokrácia néha lemondást, néha másoknak igazat adást követelő szintjére? Lehet, hogy Kadhafi kemény diktátor volt, de a vezetése alatt évi néhány tíz ember halt érdemtelen halált, most tízezrek vannak így és csak rosszabb lesz? Lehet, hogy igazak utolsó mondatai, hogy "az Európaiak nem értik, de én köztük éltem, és közülük való vagyok, én tudtam mit csinálok. Menekültek milliói fogják elözönleni Európát, ha én nem leszek, és nem állítom le és telepítem le őket erővel, ott ahol képesek élni." Hazudott, tévedett a diktátor, vagy igazak voltak és sajnos sorsszerűen beváltódtak a szavai? Folytathatnám, de kíváncsi vagyok a...
JAJMÁR
@Papuska1: Később fogok válaszolni, mivel 2 mondatban nem tudok - inkább késő délután - most nem érek rá.
Papuska1
@zöldszem: Kedves "zöldszem" nem a klasszikus liberalizmusról van szó! Ki ne csodálná Kossuthot, Deákot, vagy Tisza Istvánt? Liberalizmus címszó alatt egy olyan, sokakat kirekesztő, minden más eszménél több dogmát tartalmazó, a valóságtól elszakadó, talán már az emberi fennmaradást is veszélyeztető szörny született, ami olyan jelmezbe bújt, ami nagyon sokakat megtéveszt. A liberalizmus és a szabadság jelszavával és nevében egyesek olyan mértékben korlátozzák az emberi gondolkodás szabadságát, ami, -durva amit írok, de igaz -, a fasizmust közelíti. Sarkítva, valami olyasmit olvasok ki ezekből a mondatokból, hogy bezárlak, elpusztítalak, kiközösítelek a szabadság nevében. Nem tűnik fel valakinek, hogy ha annyi a szabály, ha olyan szorosak a kritériumok és olyan durvák a fenyegetések és a szankciók, hogy csak egy nagyon szűk mezsgye maradt, és aki erről lelép, az minden, csak nem liberális, ott baj van? Egyetlen eszme, talán még a fasizmus sem határozott meg annyi dogmát, nem írta elő mit kell gondolnom, éreznem, elfogadnom, hinnem mint az új-liberalizmus. Ez tényleg szabadság? Biztos? "Csak akkor vagy jó, ha azt gondolod, amit én mondok, csak azt fogadhatod el, ami szerintem helyes." Nyugat-Európát megtévesztheti ez, mert neki nem kötelező ismernie, de mi ezt már egyszer éltük, vagy nem? Engem nagyon arra emlékeztet! Remélem sikerült érthetően fogalmaznom, és aki valóban gondolkodni akar, azt legalább egy pici gondolkodásra bírni, ha meggyőzni nem is tudom.
Papuska1
@JAJMÁR: Oké, remélem gép közelben leszek! A feleségem már tilt a kommenteléstől...
zöldszem
@Papuska1: Még mindig..."A kormányfő politikai kabinetfőnöke szerint az európai liberálisok frakciója a következő héten kezdeményezni akarja Magyarország szavazati jogainak felfüggesztését, végső soron az ország kizárását az EU-ból."... politikai kabinetfőnöke "SZERINT"
??? ki szerint...??? Ki állítja... Olvasatom szerint Rogán!
Azt még nem említetted ma, hogy Amerikában verik a négereket...
Dr. Felipe
Ezt a kis fasisztakommunista országot már beengedni sem lett volna szabad. Amúgy meg már rég ki kellett volna rúgni onnét mert úgyis csak a fideSS maffia gazdagodik az uniós pénzekből, a keményen dolgozó kisembereknek morzsák sem jutnak.
Kizárni még most sem késő mert akkor legalább megszabadulnánk ettől az aljas vicctor rezsimtől, ugyanis abban a pillanatban bedől a szaros kártyavár mikor lekapcsolják az uniós tőgyekről.
Papuska1
@zöldszem: Értem, de gondolom, nem az ujjából szopta a dolgot. Legalább is remélem! Bevallom Rogánt alig ismerem, de van egy emberileg is csodás, nagyszerű leánytestvére, aki nagyon szerény, bölcs és Vas megye egy pici falujának legkiválóbb polgármestere. Legkevésbé sem a testvér hátán, sokkal inkább a maga tisztességéből lett az. Talán előbb volt helyben kedvelt politikus, mint a testvére központilag.Félre ne értse valaki egyáltalán nem szoros az ismeretség, de annyira igen, hogy "alma nem esik messze..." alapon kevés rosszat tudok feltételezni ez alapján (is) Rogánról. Frakcióvezetőnek nem volt utolsó, ami a dolga volt, azt jól végezte. Gondolom azért lépett előre. Az ötödik kerülettől pedig messze élek. Talán ennyit erről.
Papuska1
@Dr. Felipe: Nagy tisztelettel remélem, hogy kiadta akarattal, vagy nem akarattal legalább annyira magyarellenes, mint Orbán ellenes dühét, és a családjával már kedvesebb lesz! Mit csinálna jobban, mint "ez a rezsim"? Magának talán van valami normális programja, mert a mai politikában az Orbánnal szemben állók közül még senkinek nem sikerült népesebb körben elfogadható alternatívát kitalálnia Talán a legjobb a "visszacsinálni" volt különösen idősebb körökből, de János bácsinak ellopták a vezetés szempontjából legfontosabb részét, és még nem került elő. Így ha életet lehelnének bele, sem működne tökéletesen. Szívesen olvasnám korszakalkotó programját!
Dr. Felipe
@Papuska1: Pápuska!

Az tény hogy a zorbánc rezsimnek nincs alternatívája, ami egyben a magyarok szegénységi bizonyítványa is. Egy ilyen birka aljanépnek nincs is mit keresni az európai unióban mert ez nem Európa. A kerítésnél és a szögesdrótos vagonnál ez világosan megmutatkozik.
Ezt tekintheti Pápuska magyarellenességnek is, leszarom, de akkor is ez az igazság.
mate03
@eszegfu!! Csak toncsi azt felejti el,hogy a fenyegetés,nem Magyarországról indult! Az EU-megunta Viktor Mindenki ellen vívott háborúját! Egyszerűen elképesztő hogy ez a kis akarnok,mindenkibe beleköt! Lassan már Putyinon kívül, csak a diktátorok és a kiskirályok ,fogadják! :
Papuska1
@mate03: Persze, meg az USA elnökével fényképezkedik (ami úgy-e Gyurcsány papának nem jött össze). Ráadásul Németországban, Csehországban Lengyelországban és sorolhatnám még hol, és nem is a szélsőségesek, hanem a jobbközép Orbán képekkel tüntet. Országokban fordulnak meg a politikai erőviszonyok a hatására. Aki gondolkodik, tudja, hogy fáj, vagy nem fáj, Neki van igaza. Közben állítólag az ISIS vezetői is már itt vannak. Ne legyen igazam, de egy esetleges hatalomátvételnél semmit sem érnek a korszerű szuper fegyverek. Egyszerű kézi fegyverekkel is megejthető. A komoly technikát pedig nem lehet bevetni, mert ott a túsz a lakosság. A háborútól elszokott Európában néhány megkövezés, lefejezés, nemi erőszak mindenkit megfélemlít. El sem tudják képzelni, hogy ilyen megtörténhet.Tudom szörnyű verzió, és nagyon remélem, hogy nem lesz igazam, sőt még villongások sem lesznek, de a rosszabb változat ellen sem tudna a mai helyzetben tenni, egyre több helyen senki senki, és azt sem lehet tudni, hogy a törökök egy része melyik oldalra állna. Nem is folytatom, mert elgondolni is borzalmas, bár sajnos nem lehetetlen. És, hogy a veszélye egyáltalán fennállhat az bizony néhány politikus bűne. Persze remélem, hogy ez, amit írtam, csak egy rossz álom, egy buta fikció, de mi van, ha nem? És mi tudná megakadályozni?
wagabund
@eszegfu: 7.13..maradj is nyugodt... mert azt is hallhattad brüsszelből, hogy nincs semmi alapja ennek az egésznek, csak valami rosszarú fazont mikrofonelé engedtek, és elmondta amiért kapott 30 "ezüstöt"...
Baracka Eszter azt is elmondta, hogy be sem fogadják az ilyen javaslatokat, mert alaptalan...sőt...
hogy miért mondta Rogán...hogy tudjunk a fínom, művelt nyugat aljamunkájáról(is)...megasztán ez a dolga..hamár ilyen jól fizetjük...

no para, dől hátra, és kérj egy kávét..
eszegfu
@mate03: 13:45 Figyelj kedves Barátom! Ha nem a tetszik melletti görbe nyilra kattintva irsz választ, hanem manuálisan kiirod, akkor én sem, de más sem tudja, hogy irtál neki. Most is csak véletlenül láttam meg! Igazad van egyébként! Ha nem "beszélnek" velünk, akkor előbb-utóbb megisszuk a levét!
eszegfu
@wagabund: 15:23 Már bocsánat! Nem hiszem azt, hogy hazudnia kellene! Nehogy már meghallgatom mit mond, majd nyugodtan sz@rjam tele a gatyámat...utána meg olvassak el brüsszeli tudósitást, meg 1001 apró cikket, hogy meggyőzzem magamat: "no para"! Ez nekem ugy tünik nem megy... :(((
wagabund
@eszegfu: ajaj, ezt nem értem..mi vaaan?

én azt mondtam, hogy nincs okod megijedni...vagy hasonlót..ez az egész hisztéria csak vihar a biliben..

olyan csúnyán beszélsz...mi van veled?
eszegfu
@wagabund: Akkor félreértettem! Bocsánat! Igazad van... tele van a "szervezetem" mindennel!:(((
zöldszem
@Papuska1: "" alapon kevés rosszat tudok feltételezni ez alapján (is) Rogánról. Frakcióvezetőnek nem volt utolsó, ami a dolga volt, azt jól végezte. Gondolom azért lépett előre"
Várj, ezen besírtam..na most már látok...-:)))
Wazze valóban, ügyes gyerek! Többet tud megspórolni, mint amennyit keres!
Lefekszik, és reggelre mikor felkel, pár négyzetméterrel nagyobb lesz a lakása, nyaralója.
Ügyessssss...
Igen, valóban a V kerülettől sokan messze vannak, de Tóni ügyes sikerült közel kerülnie...
Tényleg olyan szerény becsületes kölyök... 3 apró hibával

1. Nem úszkáltak cápák a magzatvizében...
2. Nem aknamezőn tanították járni...
3. Nem a vonat tolta a babakocsiját!
mate03
@Papuska1! Gyurcsányt Amerikába meg hívták! Viktor az ENSZ közgyűlésen fényképezkedett Obamával! Már a Lengyel kormányfő is elutasítja Orbán politikáját!Egy a lényeg mióta hatalmon van,mindig hadat visel valakikkel.vagy valakivel! Én meg még nagyon sokan,békében szeretnénk élni!!!
mate03
@eszegfu: ! Mindig a görbe nyíllal válaszolok.
JAJMÁR
@Papuska1: Ezt írtad: "magam látom így a dolgokat, az érvek is a sajátjaim. Most érdemben: Senki nem hiszi, hogy a szíriai konfliktusból nem joggal menekülnek el az emberek, no de ilyen messze? Mint már említettem, ha valaki menekül, addig fut, amíg üldözik."

Nos, valahogy éppen ezt és éppen így mondják a kormány szócsövei is! Akkor talán írd azt, hogy a Te, saját, önállóan kialakított véleményed is valahogy éppen pont az, mint az övék!

Mégis, gondoljuk át ezt! Próbáld elképzelni, hogy szétbombázzák a házadat, esetleg egy-két fontos ember meg is hal a környezetedben, és van még kicsi gyereked, családod, esetleg még valamennyi maradék pénzed. Muszáj elindulnod, meddig viszed a gyerekedet?
Át a határon, egy kétmilliós menekülttáborba, ahol éppen csak vegetálni lehet, se iskola, se önálló élet, semmi? De te odamész, és várod, hogy vége legyen a háborúnak, hogy a lebombázott életedhez visszatérj a gyerekeddel, és várd, hogy hátha majd iskolába is járhat egyszer!
Életszerű ez?
(Egyébként odamennek először, de hát hónapok, évek múltán már nem gondolják, hogy érdemes ott várni!)

Vagy azt mondod, itt nincs jövő, és mindegy meddig kell gyalogolnom, de oda kell vinnem a családomat, ahol emberi életlehetőség van, ahol újrakezdheted. Ez a fő szempont, oda mész, ahol lesz munkád, és a gyerek iskolába járhat
Nos, te melyiket választanád? én a másodikat!

Ezt is írod, hogy" Ráadásul közép-Afrika, meg még 21 ország, amiről kiderült, hogy özönlik ide a lakossága, nem mind áll háborúban, sőt!"
Sőt???
Egy kicsit nézz utána a térségnek, be is rakok ide egy cikket, mert bizony nem csak Szíriában van ott háború!
"A Közel-Kelet ma bellum omnium contra omnes – mindenki harca mindenki ellen. Fogas kérdés, hogy ezen a furcsa sakktáblán végül ki lesz a győztes."
mno.hu/egyheteuropaban/kozel-keleti-toresvonalak-1307553
Ne írd azt kérlek, hogy ezek csak úgy passzióból elindultak... mert h@lyeség!
Papuska1
@mate03: Jó, de mások is békében akarnak élni veled? Trianon idején is egységesen ellenünk volt a nyugat. Abba is bele kellett volna nyugodni, esetleg az eredeti, ennek a harmadát jelentő Magyarországot elfogadni? Akkor is Orbán volt a bűnös? Nem tűnik fel, hogy egy csomóan messze vadabb dolgokat művelnek, mint Orbán, vagy mi magyarok, de nekik lehet? Hogy van ez?
JAJMÁR
@Papuska1: Találtam egy még átfogóbb cikket!
24.hu/kulfold/2014/08/05/tobb-szaz-millio-embert-sujt-haboru-a-kozel-keleten-de-miert-is/

Olvastam a mate03-hoz intézett hozzászólásodat. Félsz attól, hogy az ISIS itt is hatalomra törhet. Ne haragudj érte, ha most még inkább elszomorítalak, de sokkal nagyobb a baj! A 3. Vh. parazsa izzik, és az itt kérdés, hogy sikerül-e elhamvasztani ezt, vagy sem.
wagabund
@eszegfu: 16.07...
ugyehogy jól éreztem...nem ilyen vagy..aki ilyen képet tesz fel magáról, attól eleve többet vár egy jószemű pasi...
karma1
@Papuska1: Mutass meg egy orszagot az EU-n belul, aki folyamatosan, allandoan nekimegy annak a szerzodesnek, amit o is alairt! Mikozben nyujtja a markat az EU-s penzekert, es az idearamlo penzeknek csak egy toredeket kell evente befizetnunk a kozos alapba.
Egeszen mas volt a helyzet Gyurcsany ideje alatt, az EU igenis rendkivul pozitiv modon itelte meg az O kormanyzasat is, meg az egesz orszag helyzetet, hozzaallasat.
eszegfu
@mate03: Lehet, de akkor valami nem stimmelhet... Nézd meg, amit Papuskának irtál 19:34-kor: a cimzett nincs "vastag" betüvel, igy nála sem jelenik meg a válasz üzenetként. Nem tudom mi lehet a hiba...
mate03
@Papuska1: ! Nem tudom mi köze van Trianonnak,a mostani helyzethez! Orbán felelősségét abban látom,hogy miután az EU-tagjai vagyunk,van egy mindenkire érvényes szerződés! Miért kell neki, mindennel szembemenni?Nem érti meg hogy tárgyalással többet lehet elérni,mint az állandó harccal,mindenkivel! Nem beszélve a kettős beszédről,amit rendszeresen használ!
mate03
@eszegfu!:Én sem! Nem tudok mit csinálni!Pedig láthatod,ott van a kukac a név elején!
eszegfu
@mate03: Látom... érthetetlen. De sebaj, majd figyelek!
JAJMÁR
@mate03: Bocs, hogy beleszóok, de Eszegfu-nek igaza van, Igen, a kukac ott van az elején, de a végén nem kettőspont van... ez a baj. Ha nem a nyílra kattintasz, hanem úgy írod le a nevet, akkor is működik. Meg lehet szólítani olyat, aki nem is írt még a témához. Csak le kell írni mindent pontosan: kukac, név, kettőspont :)
eszegfu
@JAJMÁR: De azt mondta Mate, hogy a "kanyarodós" nyillal válaszol... ugyhogy nem tudtunk rájönni a "titok" nyitjára...
JAJMÁR
@eszegfu: Akárhogy is, de nincs ott a kettőspont a végén, hanem csak egy felkiáltójel! Ezért nem jelez a program a megszólítottnak!
mate03
@JAJMÁR: Akkor tanácsot adjál,mert úgy csinálom ahogy írtad! Mégsincs eredmény!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.