Mészáros Lőrinc két vadászházjellegű házat épített az Alcsúti Arborétum és a nemrég átadott kalandpark szomszédságába – derítette ki a Magyar Narancs.

Ide jár ökröt sütni Orbán – újabb Mészáros-villákra derült fény

A lap helyi forrásokra hivatkozva azt valószínűsíti, hogy a két egymással szomszédos, vadászházjellegű épület a kormányzati szereplők, Fideszhez közeli potentátok és akár a miniszterelnök vendéglátására is szolgálhat.

Okosan, a felesége nevére

A két ingatlan közül a kisebb Mészáros Lőrinc, a nagyobb pedig a felesége nevén van. Összterületük több mint 3 ezer négyzetméter.

Ide jár ökröt sütni Orbán – újabb Mészáros-villákra derült fény

A nagyobbik telken bográcsozásra, ökörsütésre alkalmas eszközök is vannak, kemencével és fedett asztalsorral együtt.

A kíváncsi szemek elől kovácsoltvas kerítés védi az épületeket, és térfigyelő kamerákat is felszereltek.

82 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Amikor hét napból hetet értünk dolgoznak inuk szakadtáig, valahol csak meg kell pihenniük.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Milyen érdekes, hogy feltört a gyagyagázbúvár!!!
human
Bezzeg a szocik! Azok hú de loptak meg gazdagodtak.
volvós
..." a kisebb Mészáros Lőrinc, a nagyobb pedig a felesége "...
Ez szuper szószerkesztésre sikerült !!
Tehát a nemi szervek méreteit mesélik el ???
Lörincke, én nem dicsekednék ezzel...
adrenalink
Tudjuk! Isten, szerencse, és Orbán barátsága... Ha még a pálinkára is rászokik, akkor lemészárolt ország leszünk!

propeller.hu/itthon/3209705-tallai-magyar-nemzet-jovojet-palinkaban-latja-kiteljesedni
Január
Micsoda főúri életet él ez a tag? Lehet, hogy a kormány tagja is már, csak mi nem tudjuk. Olyan szürke eminenciás, mint Habonyozó.
bencemacska
Tudnak élni, meg kell hagyni!!!
De nem tudom elképzelni, hogy mindez a gázszerelő fejéből pattan ki! Valaki csak rángatja a marionett madzagait!!!-:)))
wpym
Ökörsütést a Parlamentben is lehetne rendezni.
Cicamama55
A ház tetején lévő antenna arról árulkodik, hogy nem csak a köztelevíziót nézik a házikó lakói...
justhpeter
Amikor hét napból hetet értünk dolgoznak inuk szakadtáig, valahol csak meg kell pihenniük.
pbalage
Egyszer egy céges sportnapon régen részt vettem egy ökörsütésen. Úgy 300-an voltunk.
Reggel lett felrakva a jószág.
Ebédre pedig babgulyás készült bográcsban.

Namost ezen a bulin részt vett egy sportügyi biszbasz is, nem jegyeztem meg a nevét, a lényeg, hogy este 10 fele érkezett, amikorra az ökörből már csak a csontok maradtak.
Szól nekem az igazgató, hogy hát éhes az illető, szóval a babgulyásból hozzak neki egy tányérral. Pont volt más dolgom is (nagyon sürgős szerelmi ügy), de ezt kénytelen voltam elintézni.
Elhaladtam tehát a helyszínre, ahol a bab volt található. Töksötét volt, egy ilyen katonai sátrat képzeljetek el.
Kimatattam a bográcsot a sötétben, de a műanyagtányérokat az istennek se találtam.
Bevillant az isteni szikra, hogy hát a kukák tele vannak szórva ilyesmivel. Abból is kotortam, meg kanalat is találtam az alján. Telemertem az edényt, elbotorkáltam az anyaggal egy mikróig.
Visszahaladok vele a világosba, lerakom az asztalra (a kanalat előre belehelyeztem) Nem látszott rajt semmi különös.
Az ipse megkeverte, kiemelte az első kanál szmötyit, amin egy darab ázott szalvéta volt található egy szem bab és egy cserebogár társaságában.

Ezt később megemlítettem az illetőknek, akik főzték a löttyöt. Azok meg a hasukat fogták a röhögéstől, mert mondták, hogy az történt, hogy délben kiosztották a levest, aztán este felé, amikor még sült a tehén, elkezdtek felszállni a cserebogarak.
Ezeket összefogdosták egy nejlonszatyorba, hogy ne legyen gond az ökörrel.
A buli végén, amikor már eléggé be voltak makizva, az egyikük belevágta az egész zsák csimbókot a maradék levesbe.

Ennyit tudok az ökörsütésről.
vitriol
@bencemacska: aki egyszer is hallotta mészárost nyilatkozni, az biztos lehet benne, hogy ennek a fejéből nem pattanhat ki semmilyen egészséges gondolat.
Rózsika Hatházi
Már érthető, miért beszél orbán annyi ökörséget. Az vagy amit megeszel. :)))
zöldszem
@Horizont: Elég, ha Anikó asszony+ a saját lábon álló kisasszony tudja! Ők meg biztos tudják!!!
Borda
Mocskos gazember! Egy falatot sem érdemelne! Kádár elvtárshoz hasonlóan van vadászlak stb. Nem lep meg az úri módi. Lejár majd annak is az ideje.
papa.49
@zöldszem: Ezt elmentettem, hogy később legyen miből a fejére olvasni))))))))))))
Toby
@justhpeter: Tudok számukra egy pihenésre kiválóan alkalmas, végső nyughelyet !
zöldszem
@papa.49: Sajnos lehet, hogy még "fejlődni" fog! És itt még a több ezer hektár föld nincs is feltüntetve!!!
papa.49
@zöldszem: Az igazi mérték akkor derül csak ki mikor már megbuktak))))))))))))
wagabund
lári-fári...tudnak élni...
mert mint tudjuk, élni tudni kell!
christike
Azannya ! Én már egy ökörrel is beérném ! Megsütjük a 6.on!
Yoda69
@wagabund: Addig tudnak elni, amig hagyjuk oket.
bakegya
A Gellért-hegyi palotát mikor mutatjátok,mert hogy FELCSUTKÁT FELZÁRKÓZTATTA AZ ORBÁNMAFFIA AZ MÁR BIZTOS-megjegyzem sok év telt bele míg rájöttetek.
Ez a család az évszázad bűnszövetkezete...narancsködbe buurkolózva!!!
Toby
Az ökörsütés egy ilyen körben rendkívül veszélyes az egészségre, mert véletlenül össze is keverhetik az ökröket !
human
@zöldszem: Jó lenne tudni ezek közül, melyik jött létre 2010 körül és mennyi állami megrendelést kaptak.
spu00
Ebből a házból akár négy is beleférne Boldvai házában. Mit gondolnak, Boldvai hány embernek ad munkát? Tudomásom szerint Mészáros több mint 1200-nak. Ha így számoljuk , talán nincs olyan sok ingatlanja.Ha valaki kifizet 2-3 milliót egy embernek évente, akkor minimum elvárható, hogy legalább 1-2 millió nyereséget produkáljon. Ha ezt beszorozzák 1200-al, mit gondolnak mennyi jön ki? és sajnálják?. Ha igen kövessék példáját.Na ne a pénz költésben, hanem elsőként a munkában.
satan
@spu00: -132000000 ft volt neki a fidesz kormány előtt! Orbán Viktor barátja meg nem lehet akárki. Kb 100 szorosát dolgozom és nem és nem azért sem sikerül.
Desischado
Hiába, élni tudni kell! Bár elmenne Ternate szigetére ( Jelky András kalandjai c. könyvből - és ŐKET ennék meg a kannibálok! Bár lehet, hogy megfeküdné a gyomrukat!
human
@spu00: Én bevallom irigy vagyok arra a biológiai csodára, hogy 2010-ben egyszerre megsokszorozódtak az agysejtjei és rájött hogyan legyen milliárdos. Komolyan mondom, egy tudományos csoda ez az ember.
human
@spu00: Szerinted nem kellene Orbánt leváltani Mészárossal? Mészáros már bizonyította, hogy néhány év alatt meg tudja sokszorozni vagyonát. Az országra is ráférne egy ilyen géniusz.
desert
@vitriol: Egy szikrával azért kiegyeznék, mondjuk gázszerelés közben :)
bakegya
@spu00: ÓCSÓBB LETT A FAR-HÁT,a disznóságaitok után zsinórban öntitek a mantrát-azt kifelejtetted- már csakkk az ORBÁN győzi-teknősötök cucializmusa jöhet.A zembereknek pedig meg kell venni a protézist a legnagyobb sánta kutyáknak is ,de még a pelenkát is ha ágynak dőltök!!!
Melyik kutyaólját gardírozod ennek a MÉSZÁROS ORBÁNAKADÉMIKUSSS GERÓFSÁGNAK,hogy ekkora hévvel oponálod a szaros teljesítményüket a felcsutkai tolvajoknak.
eszegfu
@spu00: 20:52 Én nem irigylem Mészáros "1-2 milliós nyereségét"... sőt még 2x annyi embernek is adnék munkát... csak biztosan az én cégem nyerjen meg minden pályázható munkát (már a kiirás is rám legyen "szabva"!)! Rendesen meg is csinálnám, nem ugy ám ahogy Mészáros cége a XVIII. kerületben a csatornázáskor! U.is az utburkolat készitésekor az autóutak 90 cm-rel, helyenként 120 cm-rel lettek keskenyebbek... bizonyára a "rezsicsökkentés" miatt! Összegezve ilyen feltételekkel bizony én "követném" Mészáros "munkásságát"!
nezelodo
Örüljünk neki, mert akár még egy stadiont is építhetett volna a hatalmas tehetsége és éjt nappallá téve való munkálkodása, és a páratlan zsenialitása gyümölcséből.
Jozefina
Mielőbb teljes vagyon elszámoltatást, majd teljes vagyon elkobzást és börtönt.
human
@Jozefina: Utóbbi 25 évben történt ilyen? ... Na ugye. Az országnak már az is évi százmilliárdokban mérhető nyereség lenne, ha nem egy földesúri rendszert újraélesztő kormánya lenne. Ha a NAV-ot is sikerülne kitakarítani a csalásokhoz asszisztáló nyaloncoktól, akkor akár évi ezermilliárdos többlet is jelentkezhetne. Erre persze nem túl sok esélyt látok, de a kormányváltás az még megtörténhet.
justhpeter
@Jozefina: Mi az, hogy börtön ? KÉNYSZERMUNKA !!!
magyarbakancs
Újság írói száj tépés.
Érdekel valakit?
Magam részéről szarokrá mije van.
prime777
@spu00: Te egy szégyen vagy ember.
Hogy tudsz így segget nyalni egy regnáló hatalomnak?
Ilyenekkel volt tele anno a kommunizmus is.
Volt már olyan hír ahol azt mondtad volna,hogy takarodjon a fidesz a bandájával együtt?
Nem!
Pedig szinte minden napra van egy ilyen.
Te fideszizmusban szenvedsz ami olyan mint egy vallás.
A vallás pedig butít és nyomorba dönt.
Mármint az egyszerű híveket,mert akinek van esze, az ott is csak kihasználja a naiv emberek tömegét.
Lehet ,hogy ez kocsis tempó megint ,de csak mert ezt érdemled.
Inkább ez mint a tolvajtempó.
Egyébként a lopás vagy a hatalommal való kokettálás nemzeti vagy magyar érdekeket képvisel a számodra?
Ti ugyanúgy imádjátok vezéreteket és pártját mint anno egy "kommenista" a Kádár rendszert.
Ugyanaz,csak itt a nevek mások.
De abban is biztos vagyok,hogy minden nap finom falatokat kap a szád.
Hipokriták gyülekezete.
karma1
@prime777: Dehat spu00 onnan "mentodott at" az orbanizmusba! (mint ahogy orban is a Munchausen baro- fele onmegmentest gyakorolta: megemelte magat a sajat hajanal fogva, es atplantalta a kommunista part "vivmanyait" a fideszbe...:o))
spu00 baratunk pont ugyanezt csinalta...:o)) Tudod, neki mindegy, csak elerjen egy aktualis s@gget, oszt jonapot...
prime777
@karma1: Az ilyenek a magyar nép szégyenei.
Én soha nem voltam ennyire egyik párt seggében sem.
Ennyire sosem védtem egy hatalmi pártot sem.
De semmi mást sem életemben.
Az ilyenek számomra leírják magukat emberileg.
És még ezeknek nagy a szájuk meg kommunistáznak itt habzószájjal.
Ráadásul látjuk,hogy mit művel a fidesz.
Ezeket egy dolog tartja a rezsim mellett.
A szocialisták iránt érzett mérhetetlen gyűlölet.
Ami ugye mint tudjuk elvakít.Csak hát ezt a magyar nép nagyobb része szívja meg.
A fidesz ellophat mindent,nem számít.Csak a szocik ne,vagy ahogy ő mondja,a kommunisták.
Holott ő meg a fidesz hozta vissza az igazi kommunizmust,és a pártjának ugyanannyi köze van a komcsikhoz mint a baloldalnak.
Szégyen!
eszegfu
@karma1: @prime777: Spu00 hsz-e arra volt jó, hogy mindenkit "felidegelt", majd eltünt... arra azért kiváncsi lennék, hogy aki hsz-t tetszikelte, miért nem "szólal" meg?!
human
@eszegfu: Mert félrekattintott és szégyenli :)
eszegfu
@human: Kösz.! Én meg naivan azt gondoltam: komoly a kattintása!:)))
prime777
@eszegfu: Ne aggódj!
Jön majd az vissza.
Nekem volt ,hogy 1 hétre rá válaszolt.
Persze komcsi voltam egyből,szar neveltetéssel.
Ezeket ,hogy nem büntetik még Magyarországon,ezt a komcsizást.
Szüleim sem voltak kommunisták.
Még nagyapám aki 1950-ben kezdett dolgozni és beakarták szervezni.
Ő is nemet mondott a pártnak.
De azért aránylag jól éltek a nagyszüleim.
Jobban és könnyebben mint most.
Szégyen tényleg ez az egész.
Toby
@spu00: Nehogy sírvafakadj vazze, az ajándék(közpénz)millárdokból már lehet munkahelyeket teremteni, hisz egyedül mit csinálna a potyazsével ?

"Ebből a házból akár négy is beleférne Boldvai házában." "Ba" ! A végződés e mondatszerkezetben !
Igazán stílusos két mafftiózót viszonyítani egymáshoz, igaz, az egyiket már kirúgta a pártja, a másikat még dajkálják - közpénzen ! Kirúgására semmi esély ! Elvégre ő a Nagy Munkaadó, bár ebben a szerepben bárki más is lehetne a Nagy Munkaadó, ajándék mlliárdokkal és összeharácsolt földbirtokkal, kétséges "aranykalász" díjjal !
karma1
@eszegfu: @human: En is szoktam felrekattintani, de en azonnal irok a "kattintottnak", hogy ne nagyon oruljon, veletlen volt a lajk, mert amikor a gep lehozza az uzeneteket, akkor a kep egy jodarabig le fol ugral... Velem olyankor szokott tortenni a "teves lajk"
eszegfu
@prime777: 18:44 Tényleg ugy használja a "komcsi" kifejezést, mintha szitokszó lenne. Nekem csak az tünt fel, hogy hosszabb-rövidebb időt kihagy és egy másik témához szól hozzá... nem vettem észre, hogy későn, de válaszol. Egyébként igazad van!
eszegfu
@karma1: 23:00 Valóban nálam is "ugrál" időnként...azt gondoltam az én készülékemben van a hiba.
eugen4402
Annak a tájnak van valami sajátos vonzereje. Alig kétezer évvel ezelőtt onnan nem messze épült Gorsium, ahol a Római Birodalom komcsi káderei ennél fényűzőbb villákban bujálkodtak. A nevükre senki se emlékszik, a kőfalak leomlottak, de a hely varázsa megmaradt, mert a Habsburg birodalom komcsi sarjai is építtettek ide ezt-azt, az ő nevük még ma is él, mint Hatodik Leniné, és az épületek is felújítható állapotban vannak. Az időben most elértünk az Orbán birodalom korába, lássátok be: muszáj építeni néhány kéglit, mert az utókorban nem lennének ledőlni-való falak...
karma1
@eszegfu: Foleg amikor mar sok hozzaszolas van, akkor "helyezkedik" az oldal, le -fol...:o)) Nekem ilyenkor szokott becsuszni a veletlen lajk annak, akinek nem is akartam...
sentinel216
Úri muri, dínom - dánom! Móricz Zsigmond novellájában is leégett a csárda, a nagy mulatás végén. A főszereplő fejbe lőtte magát. miután rájött, hogy a magyar vezetés önpusztító országlása szakadékba viszi az országot. Remélhetőleg az ökörsütögető vadászházakra is felszáll majd a vörös kakas!
spu00
Nagyon élvezem az Önök írásait, mert látszik az alapvető düh, de nem tudnak konkrétumokat írni, mondani, mivel nem látni egyetlen értelmes feljelentést sem, amit tovább lehetne vinni. Nem Önöktől, Önök csak mantrázzák a hallottakat. Másból sem áll az ellenzék, mint az állandó korrupciózásból, de egyetlen feljelentést nem tudnak tenni, vagy merni, mert nincs mögötte tartalom. Azt, hogy az Önökhöz hasonlóak félnek, még hihető is lenne, de a képviselők pártvezetők, Tóbiás, Vona, Fodor, Gyurcsány ugyan mitől félnek, ja, hogy esetleg a hazugságukat nem tudják alá támasztani? ettől lehet félni.
Az, hogy én mindig a Fidesz mellett állok ki, egyszerű, olyan témákat hoznak fel amire nem tudok másként válaszolni. Nagyon sok témában elégedetlen vagyok, s azt ki is szoktam fejteni.
Nem tudom szerepel már a múlt évi mezőgazdasági támogatások összege, s hogy kik kaptak nagyon sokat?
Képzeljék. Leisztinger elvtárs, több mint négy milliárdot ! Gondolják, hogy titokban benyalt valakinek ? Még Csányit is beelőzte.Látta már valaki szántani ezt az elvtársat / Leisztingert/, ennek vagyona kb. 8-10-szerese Mészárosnál.Érdekes lenne, ha tájékoztatnák a nagyérdeműt, M.L az adott pályázatokból milyen összegig érdekelt, s utána írnák szárnyaló mondókájukat.
prime777
@eszegfu: " hosszabb-rövidebb időt kihagy és egy másik témához szól hozzá"
Mert csak provokál.
Azért van itt.
Igen,számára a komcsi szitokszó.
Minden ami nem a fidesz az komcsi.
Holott azt nem veszi észre a drága ember,hogy ők a legnagyobb komcsik,csak a nevük más most.
Például:polgári körök, fidesz jobboldal,meg ilyenek.:D
De maga az egész komcsiszagú.
Ők a keresztet sem vetik,hanem hányják.:D
Szánalmasak.
spu00
@prime777: Tudom, Önöknek gyógyír a komcsi szó a maga kb. 100 milliós halottaival.
prime777
@spu00: Megkérdezhetném,hogy mennyi idős.
De nem teszem.
Gondolom megette már a kenyere javát.
Sajnálom,hogy ennyi idősen a gondolkodása teljesen kétpólusúvá vált.
Az ön számára van a fidesz,meg vannak a komcsik.
Nem emberek!
KOMCSIK!
Na ettől veszélyes az olyan ember mint maga és társaik.
És azt is látom,hogy maguk szívesen terjesztenek és vádolnak meg bárkit ,hogy kommunista,ha nem a jelenlegi kormányhatalom valagát nyalja.
Mi "hősök" vagyunk ebben az elnyomásban.
Maga és a önhöz hasonlóak pedig elvakult,a politikai hatalommal a végletekig kokettáló szervilis emberek tömege.
Számomra egy hulladék volt mindig az olyan ember aki egy politikai erő mellett rúgkapált folyton,és egy bíráló mondat sem hagyta el a száját soha róluk.
Az ilyen embert maga minek hívja aki egy regnáló hatalommal mindig kéz a kézben jár?
Na ugye,hogy annak...
sentinel216
@spu00: ma, 17:25
Haver! Tegyél feljelentést azoknál a rendészeti, igazságügyi szerveknél,amelyek alkalmazottai maguk is a maffia szolgái. Sem az önkormányzatoknál, sem a rendőrségen, sem az ügyészségen nem kapsz értékelhető választ a panaszodra. Mindenhol pökhendi, a szakmát csak ugató NER lakájok ülnek pozícióban. Egy szar népszavazási kezdeményezést nem lehetett tőlük benyújtani, Mikor a nép megmozdult, akkor szart be a keresztapa és nagy kegyesen "engedett" a népakaratnak.
mariaberta
Nahát, erről még nem hallottam, hogy Orbánt megsütik??? Jé?
sentinel216
@spu00: 20:52

"Mit gondolnak, Boldvai hány embernek ad munkát? Tudomásom szerint Mészáros több mint 1200-nak."
Mit gondolsz, a gestapo hány embernek adott munkát a táborokban?
Felcsúton és környékén, ahol a mészáros (orbán) a földesúr, a munkából élők nem nagyon büszkélkednek, hogy milyen gazdagok. Sőt, a szomszéd falu független polgármestere inkább lemond, mert a közösség semmilyen támogatáshoz nem jut hozzá. Ökörsütés - dínom - dánom az csak a "családnak" jár!
Pestilence
Már kezdtem aggódni. Legalább két napja nem hallottam újabb Mészáros szerzeményről.
Most megnyugodtam.
spu00
@prime777: Nyugodtan megkérdezheti, 75.
Az, hogy valaki egy adott témában kétpólusúvá válik, annak előzményei vannak. Jelen esetben az előzmények:
1989 után egy iparilag elmaradt, semmire nem alkalmas országot kaptunk örökül.Egy négyéves útkeresés után vissza jöttek a 89 előtti vezetők, akik a stratégiailag fontos létesítményeket fillérekért eladták, víz,gáz, elektromosság,bankok, 46 tonnás aranytartalék, 28%-s infláció stb.
Az ezt követő 98-s időszak konszolidációja 2002-re egy 53%-s államadósságot, 7%-s inflációt, megduplázott minimálbért, minimálnyugdíjat, az elbaltázott Phare pénzek 100%- s lehívását eredményezte, s kb. 450 milliárdos szabad felhasználású pénzt hagyott a kasszában, melyből megemelte a pedagógusok fizetését, s utána magukra hagyta.Az ezt követő 8 év alatt az előző kormány alatt privatizált 12 állami gazdaságot eladták, s 600.000 hektár földet bérbe adtak 600 embernek, cégnek.A 2006-2007-re tervezett euró belépési határidőt sikerült úgy módosítani, hogy 2020-ra talán, de nem biztos lehetőségre változtatták tevékenységükkel.Eladták a cukorgyárakat,az MNB évi 250-300 milliárdos hiányt termelt, csökkentett szociális segélyek mellett felszabadították a deviza hiteleket, s tönkre tettek 1,5 millió embert, bezárattak több száz iskolát, elbocsájtottak 10.000 pedagógust, munkanélküliség 13%-s lett, s a gazdasági válságot megelőzően fizetés képtelenné vált az ország, s 20 milliárd eurós hitelt kellett felvennie, melyből 15 milliárdot le is hívott, s ezzel 23.000 milliárdra emelt az államadósságot / az előző kormány 58-ról 53%-ra vittre le/. Ehhez jött még, hogy a törlesztésre úgy kérte a moratóriumot, hogy a következő kormány belebukjon.
Ha a fenti témákat figyelembe veszi, nem nehéz eldönteni ki miért áll oda, ahová.
Most csak a főbb témákat írtam le, de lehetne ragozni sok szociális témát, de a fentiek elégnek kell, hogy legyenek.
Ha úgy érzi, hogy nem elég meggyőzőek, számokkal cáfolhat.
spu00
@sentinel216: Ja, ha én is annyit tudnék mint Ön, ugyan ezt írnám.
Ha figyelte volna a híradásokat, s bíróságok egymás után menti fel a szoclib vádlottakat.
Hagyó, tábornok per stb.tehát lenne létjogosultság, csak muníció nincs, ugye?
A gestapós megjegyzése rendkívül gusztustalan, de jellemző Önökre.
prime777
@spu00: Inkább én kérném önt,hogy amiket leírt azokat bizonyítékokkal támassza alá!
Nem kell hivatalos papír róla csak,egy cikk is elég.
Bár akkor azt is meg kell nézni írni ki írta.:D
Ugyanis politikai újságírás folyik.
Amiket leírt létező dolgok, de nem úgy ahogyan ön leírta.
Még egy 5 éves sem hiszi azt,hogy ezt mind a szocialisták csinálták,és amikor fideszék voltak akkor ott egy lopás,csalásmvagy hazugság nem történt.
Aki ezt elhiszi az komplett barom.
Például amit ír a 12 állami gazdaság.
Igen,azt a fideszék csinálták.
JoszipToth meg KajaIbrahimokról hallott-e?
Fidesz székház eladása,stb stb.
De vannak itt olyanok is akik konkrétan tudják miket csinált a fidesz ebből a listából.
Ami most folyik az ugyanez ám,csak éppen magánzsebbe vándoroltatnak földeket,trafikokat,és mindent ami közpénz.
Hitelből veszik a földeket, amit aztán nem ők,hanem közpénzből fizettetnek vissza.
Viszont a föld az övék marad.
És ehhez nem kell bizonyíték,mert ezt láthatja a különböző médiákban.
Vagy különböző videókban tételesen bizonyítva.
Ekkora kirablása az országnak sosem volt,és ezzel most már egyetértenek egykor volt fideszes ismerőseim is.
Szinte kivétel nélkül megmondták,hogy soha többet a fideszre nem szavaznak.
De az mszp-re sem.!
A Jobbikot meg hagyjuk is!
Így áll a helyzet.
Sosem mondtam,hogy a szocialisták mindent jól csináltak.Loptak,csaltak,hazudtak.
Hiszen minden párt ezt csinálja.
De legalább a közhangulat sokkal jobb volt és az ország is egy élhetőbb hely.
Ma csak az jut előre és élvez előnyöket aki fidesz közeli.
Feltettem önnek a kérdést már - a lopás magyar, vagy nemzeti érdekeket képvisel ön szerint?
Az összes politikust aki létezik fel lehetne kötni.
Ez az ország a politikusok miatt lett olyan amilyen.
prime777
@spu00: Ja és ehhez mondjuk mit szól?
Mi ez ha nem komcsi tempó?
"Egy Somogy megyei pedagógus azt írta, hogy a helyi polgármester összehívta a sztrájkra készülő tantestületet, és a tanároknak kifejtette:
"a minisztériumból már felhívták, és figyelmeztették arra, hogy ha további pályázatokat szeretne benyújtani és persze nyerni szeretne a település, akkor valamit tegyen a helyi pedagógusokkal.
A pedagógus szakszervezetekhez érkeztek panaszok arról, hogy a fenntartók részéről fenyegetést és megfélemlítést tapasztalnak a sztrájkolni akaró óvodák és iskolák."

Fenyegetik az embereket,hogy ha balhéznak akkor nekik annyi.
Most még nem likvidálják a rebellis népet,hanem csak a munkájukat veszíthetik el.
De ha túl sokáig támogatják önök ezt a pártot akkor az is eljöhet.
Főleg ha az uniból kilépünk,mert akkor a politikusok itt tényleg azt tesznek a magyar emberekkel amit akarnak.
Hozzáteszem már most is azt tesznek amit csak akarnak,de akkor aztán semmi kontroll nem lesz.
Gondolkozzon el ezen!
Ja és még egy!
Engem komcsinak soha az életében ne nevezzen!
Kikérem magamnak!
Idiótázhat,barmozhat,szar alaknak nevezhet,de a komcsi dumát nem szeretném látni magamról a jövőben!
Mert nem vagyok kommunista!
Sem a szüleim és nagyszüleim.
Sőt!
Ahogy írtam nagyapám meg is tagadta a beszervezését.
Igaz 2 évig nem kapott béremelést,de jól éltek a nagyszüleim.
Mondjuk ő például fideszes volt világéletében.
És pont a régi rendszer szarságai miatt.
Aki abból kapott életében és rosszat,az örökre megjegyezte azt.
Az szinte mind fideszes.
De sajnos ő sem látta a fától az erdőt.
Egyébként ha a mostani fidesz soraiban körülnéz,szerintem ugyanannyi ,hanem több komcsi van mint a szociknál.
Szóval én ezért nem értem sosem ezt a komcsizást.:)
Hiszen fidesznél is ugyanannyi van belőlük mint a baloldalon.
Sőt!
Ma van propaganda minisztérium is.
Régen agitpropnak hívták ezt,azaz agitációs propagandának,ha jól tudom.
Ma jórészt minden ugyanaz mint a komcsi rendszerben csak más a...
bakegya
@prime777:A HUMÁNUM ÉS TOLARENS NEM FELCSUTKÁRÓL SZÁRMAZTATHATÓ Az orsos- orbán dinasztián szocializálódott kölökből sose lesz szemléletét tekintve se államférfi-se jó diplpmata-de még böcsületes magyar ZEMBER sem,mert ha nem vette volna senki sem észre BŰDÖS NEKI A MUNKA.Mit tesz az ilyen a közérdekében ,aki a saját és családja megélhetéséért egyetlen napot sem dolgoztatta a tanult szaktudását meg.
Nagy ökrök a magyarok,hogy KITARTANAK EGY ILYEN...PEREPUTTYOT...ÉS NEM IS ROSSZUL,MERT ENNYIT KORMÁNYON A TÖRTÉNELMÜNKBEN ÉS ILYEN SEBESSÉGGEL NYILTAN SENKINEK SEM VOLT GUSZTUSA LOPNI,CSALNI,HAZUDNI,ÁRMÁNYKODNI-TÖRVÉNYES TÖRVÉNYTELENSÉGGEL-DESPOTROHOS DIKTÁTOR-ezt nem nehéz kikövetkeztetni annak aki és akik szemtanúi és elszenvedői a FIDESS -KDNP összekapaszkodásnak a ma MAGYARORSZÁGA már nem a magyarnak született magyar állampolgároké.
prime777
@bakegya: Igazad van de Spu-nak hiába beszélek.
Pedig nem kölök már.
75 éves.
De mondom.
Biztos vagyok benne,hogy egyik sem csóringer aki ide beírogat, védve a fideszkét.
De ha nem lenne ennyi lopás meg rablás.
Azt mondom ok.
De ezeknek semmi sem számít.
Majd ha érinti őket a dolog rögtön észbe kapnak.
Ha Orbán az arcukba mondaná bele,hogy loptam meg hazudtam minden nap a 6 év alatt emberek.
Ezek azt sem hinnék el.
Azt gondolnák,hogy áhhhh, Orbán miniszterelnök úr csak viccel.
Az biztos,hogy épeszű ember ma ezt a rablóbandát nem támogatja.
bakegya
@prime777: épeszű ember ne foglalkozzon azzal, hogy ezek "a rablóbanda támogatók " mit hisznek!-barátilag!-de ennél szakszerübben is megindokolhatnám,de veled szemben szükségtelennek gondolom.
bakegya
A "MIGRÁNCSOKTÓL RETTEGŐ-ISZONYODÓ" miniszterelnökünknek EGY SZERENCSÉTLEN VAK,HALÁLRA VERT,KÖZMUNKRA FOGOTT NÁRCISZ KUTYÁJA VAN,a felcsutkai mészáros barátjának és kedves feleségének,KUTYAÓLAS VADÁSZKASTÉLYA VAN,nem is egy,de KETTŐ,HAT KUTYAÓLLAL A TETEJÉN,és aki arra téved a kutyái addig kergetik amíg a KALANDPARKJÁBA BE NEM FIZET.Hát berosálok,ezen a kurva nagy,SIKERES FELCSUTKAI FELZÁRKÓZÓN,MILYEN SZORGALMASAN DOLGOZTATOTT MINKET ÖKÖR MAGYAROKAT,DE MÉG AZ EU ADAKOZÓ PÓGÁRAIT IS!DDD
spu00
@prime777: Nagyon nagy a különbség ha azt írom, hogy kommunista szöveg, vagy azt, hogy Ön kommunista. Én az előbbit tettem. Ha Ön magára vette, akkor lehet, hogy van benne valami?
Ugyan ez vonatkozik az általam leírtakra is, miszerint Ö elolvassa, de nem érti.Egyedül a 12 gazdaságra reflektált, de úgy, hogy elolvasta, de nem értette.
Azt írtam, hogy a Fidesz privatizálta, s a 2002 után jött kormány eladta , illetve bérbe adta.
A privatizálás abból állt, hogy tulajdon jogot átadták az MFB-nek, mely 100%-s állami tulajdonú volt.Ha nem látja ennek iróniáját és a tényleges történéseket, akkor nagyon sajnálom Önt. A Fidesz egyetlen gazdaságot sem adott el.
A többi leírtakat Önnek kellene cáfolni, de megint csak szövegelni tud.
Kovács Béla
Kedveseim, végigolvasva benneteket a következők jutnak eszembe számok és tetemre hívás nélkül:

1. 2002 ben Magyarország a csatlakozásra várók mintaországa volt, amely Szlovéniával együtt elsőként volt alkalmas az Euró bevezetésére az európai pénzügyi körök megítélései szerint.
2. Ellenben 2010-ben már a "londoni pénzügyi körök" -ben fogadásokat kötöttek egymás között arra, hogy Magyarország vagy Görögország jelenti-e be előbb az államcsődöt.
3. 2010 éa 2016 tavasza között mindössze annyi történt, hogy a kormánypátok hallatlan korrupciója és tolvajlásai, valamint a mérhetetlen önkényuralom kiépítése mellett:

-Visszafizettük fletó aljas körülmények között felvett hiteleit, ezáltal kitessékelhettük a pénzügyi gyarmatosítóinkat.
-Visszavásároltunk sok stratégiai üzemágat,
-Megmentésre kerültek az eladósított önkormányzatok, közintézmények, közintézetek, valutahitelesek,
-Újraéledtek a családtámogató rendszerek, sőt újak jöttek hozzájuk,
-Diákhitelek 2 % kamatra,
--a kis- és középvállalkozások társasági adója 19-ről 10 százalékra csökkent
-Az SzJA 16 ról 15 % csökkent
-a nők 40 év munkaviszony után teljes összegű nyugdíjban részesülhetnek,
-Erzsébet-program: 260 ezer embernek biztosít üdülési lehetőséget,
-2014-től, 700 ezer tanuló jutott ingyen tankönyvhöz,
-jövőre már törvény védi a magyar földet a spekulánsoktól,
-160 ezer pedagógusnak növekedett átlagosan 34 százalékkal a jövedelme,
-95 ezer egészségügyi dolgozó kap 10-41 ezer forintos béremelést,
-a Széchenyi Kártya Program több mint egymillió ember pihenését segítette,
- Magyarország a válság ellenére emelni tudta a nyugdíjak reálértékét,
- hazánkban a kormányváltás óta több mint 24 500 forinttal nőtt a minimálbér,
- 2014-től feleannyi politikus van Magyarországon, mint 2010 előtt,
-ingyenessé vált a készpénzfelvétel,
-Megújultak a tömegközlekedési eszközök. Vonatok, autóbuszok százai.
-10 + 10 milliós otthonteremtés.
- Gazdahitelek.
- Sertéshús árának 22 %-os csökkentése
- Fegyveresek...
prime777
@spu00: Az,hogy annak idején mi volt azt csak mendemondákból lehet tudni.
A fidesz 1998-2002 között is rabolt.
Most ezt profi szintre emelte,az elmúlt kormányok nem loptak összesen annyit mint ezek.
Mit szól Mészáros Lőrinc milliárdossá válásához?
Mit szól a 3000 MILLIÁRD forint elvételéhez?
Ez a magán nyugdíj.
Mit szól ahhoz ,hogy a tanárokat fenyegetik ha tüntetni mennek, esetleg a munkájukat veszíthetik el.
Mit szól ahhoz,hogy az összes nagyobb beruházást fideszes érdekek nyerik?
Mindig ugyanaz a 4-5 és érdekcsoport.
Mit szól ahhoz,hogy több ezer hektár földet kapott Mészáros,még az egyszerű ember pár hektárt.
Mit szól ahhoz,hogy a trafikokat elvették egykori tulajdonosuktól és átadták fideszes haveroknak.
Mit szól ahhoz,hogy igaz kifizettük az IMF hitelt,de helyette felvettünk orosz meg kínai hitelt.
És nem azért mert ezzel jobban járnánk ,hanem mert ezt nem ellenőrzik ,hogy mire is költi el a magyar kormányhatalom.
Sorolhatnám a rengeteg adót amit kivetettek de ezek nem érdekesek.
Ez a kormány a legnagyobb csibész a magyarok történelmében.
Ha én ezért kommunista vagyok mert ezeket elmondtam akkor az vagyok.
Én inkább forradalmárnak tartom magamat és még itt jónéhányunk az.
Ebben az elnyomásban,mert ez valahol az,és kilátástalanságban nagyon kevés az olyan ember aki nem nyal be tövig egy kirekesztő hatalomnak.
A fidesz csak a saját maga érdekeit nézi és nem az emberekét.
Példa erre a népszavazás is.
Olyan népszavazásba hajlandóak csak belemenni amiről tudják,hogy nyerhetnek,és az ügyüket szolgálja.
Az olyanba nem ahol vesztenek.
prime777
@prime777: Mélységesem elítélem a mostani magyar kormányt és az agyatlan fanatikus támogatóikat.
Nem tudom ilyen bőszen írogatna-e be,ha lenne elszámoltatás nem csak a kormány ellen, hanem a támogatóik ellen is.Mert maguk cinkosai a rendszernek.
Mert a fidesznek van esze.Nem a külföldnek adja el Magyarországot hanem saját maguknak.Ami a köz népé lenne az ma magánembereké.
Gusztustalan.
Ezek rosszabbak a kommunistáknál 100x.
És igaza van itt valakinek.Hiába ír az ember bármit.
Maguknak elgurult a gyógyszere.
És már mondottam,akik ennyire védik egy párt seggét azok az emberek számomra nem emberek.
Azok szervilis talpnyalóka regnáló hatalom kiszolgálói.
Lehet hívni őket kommunistáknak is.
És még valamit amit szintén feltettem már.
A lopás magyar vagy nemzeti érdekeket képvisel?
Amiket felsoroltam csak csepp a tengerben.
Magyarországot előbb utóbb egyébként felosztják a szomszédos országok között.
Mindenhol megy a fejlődés csak mi ragadtunk be.
Mert itt 26 éve mindenki csak elrabolja az országot.
prime777
Ja és befejeztem a társalgást.
Parttalan vita.
Maradjunk annyiban,hogy egy ilyen házikó amit ebben a cikkben bemutatnak,meg a múltkori örök panorámás kis birtok miatt a Gyurcsány ma lámpavason lógna.
Szervilis, fanatikus szimpatizánsok önök,elkötelezve magukat egy rezsim mellett.
A legnagyobb baj,hogy teljesen immunisak a csalásaikra és lopásaikra,amik ma már gigantikus méreteket öltenek.
Tehetik ezt,mert nincsen kontrolljuk.
Mutogatnak vissza és még mindig Gyurcsány meg az Mszp.
Ha nem jön az uniótól pénz itt oltári bajok lesznek.
Akkor jön el az is,hogy hazánkat becsatolják valahova.
És ezt nem fogja maguknak elfelejteni a nép,felelniük kell ezért.
És akkor nem hivatkozhatnak arra a "hívek" ,hogy mi nem gondoltuk,meg ezt mi nem hittük volna.
Ott volt minden nap a TV-ben.Csak nem M1 propaganda csatornát kellett volna nézni,hanem mondjuk RTL Klubot is.
prime777
A fideszizmus egy vallás,ami nem mást mint agymosás.
Ami nem csak az elmére kártékony hanem a körülöttünk élő embertársainkra is.
Nem mondom ,hogy gondolkozzanak el a hívek,mert ez nem várható el tőlük.
Olyan dolgot nem vár el egy ember a másiktól amire az nem képes.
Na lehet komcsizini most már,meg libsizni és bolsizni.és még a tököm tudja milyen aljas álnemzeti hitvány szöveget nyomatni.
evacica
@Kovács Béla: Gratulálok! Az agymosás tökéletes, kormánypropaganda terjesztéséért és népszerüsitéséért csillagos ötös! További jót kívánok a sikeres agymosáshoz!
Yoda69
Jó régi cikk, de aktuálisabb mint valaha.
görbetükör
"Ismét mondom pedig néktek: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.