A Miniszterelnökséget vezető miniszter nem elégedett a kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkár munkájával, ezért L. Simon László befejezi tevékenységét.

Lázár János ezt csütörtöki sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökség munkájáról beszámolva jelentette be.

A tárcavezető alapvetően jó döntésként értékelte több terület és feladatkör Miniszterelnökséghez kerülését.

Arról is beszélt, hogy Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára hamarosan nyugdíjba vonul, emiatt szervezeti és személyzeti változások várhatók a következő időben.

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
@human: Érkezik a következő pártkatona akinek ki kell tömni a zsebét. Szép lassan sorra kerül a fél ország. A másik fele meg fizeti, és nyomorog.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
human
Süket duma. Csak egy újabb pártkatona akit elhasznált a rendszer és idejét érzik, hogy új pártkatona folytassa a rombolást. A zsebe meg lett tömve és "a mór megtette kötelességét, a mór mehet".
Ilyen volt Budai Gyula is. Teljesítette az elvárást a több mint ezer feljelentést. Ki emlékszik még rá? Alig valaki.
dr. prédikátor
Remélem az állampolgárságát is megvonják!!!
Peller Anikó
Lehet, de adnak helyette álompolgárságot.
nemkati
@human: Érkezik a következő pártkatona akinek ki kell tömni a zsebét. Szép lassan sorra kerül a fél ország. A másik fele meg fizeti, és nyomorog.
desert
Nnnnnnnna, kérem, eggyel megvolnánk, jöhet a többi ingyenélő senkiházi. Kíváncsi leszek a lézerjani mikor lesz sajátmagával is elégedetlen, mert én már évek óta...
nevemnick
,,Repül a helyettes államtitkár"
Kevés!
Nem lehetne egy kicsit feljebb is tisztogatni?
Mondjuk a legmagasabb szintig...

,,L. Simon László befejezi tevékenységét"
Még ez is kevés!
nemkati
@RonaGyuri: Hát nem is a 2/3-a. De hiába csökken, még mindig sok.
papa.49
Nocsak,nocsak röpült a ,,szarospapíros dalnok,,???
Hiába így múlik el a percemberkék dicsősége, olyan mint az óriáskerék egyszer fent, aztán lent, de azért ne feledjük eme szarjankó ,,érdemeit,, se alkalomadtán a fejére kell súlyozni a vétkeit, hát abból, csak abból van bőven!!!
justhpeter
@nevemnick: Én azt sem bánnám, ha mind repülne. Akárhova kérnék, akármilyen járművel, az odafelé út árába beszállnék.
namihami
Istenem ,Istenem, már most érzem a hatalmas űrt, amit maga után hagy. Totál el vagyok anyátlanodva és a sírás fojtogatja a torkomat.
Tragédia és nemz.. bocs. NEMZETI gyász ül az országon. Sőt a határainkon túl is.
papa.49
@namihami: Ne sirasd még visszajön, Isten őrizzen tőle))))))))))))))
namihami
@papa.49: Nem, mert ez a majom más, fontos beosztás... (tudod, mint a szocializmusban).
De kapunk helyette másikat, ész ugyanannyi, odaadás és Gazdaimádat több...
papa.49
@namihami: Egészen fontos beosztást tudnék ennek a fosszájú akárminek (nem elírás, nem érdemli meg, hogy akárki legyen) például szedegethetné a tóparton a szemetet, meg a csikkeket)))))))
Szókrakész
Minden kompromittáló nyom eltüntetve, minden ólombetűs vallomás kiradírozva, a dolgát elvégezve a mór mehet.
namihami
@papa.49: ""Csak az szép zöld gyep...""
papa.49
@namihami: Az ,,Égig érő fű,, Istenem de jó kis film volt, felvettem videóra a gyermekeink, főleg a lányunk kedvence volt...
Yoda69
Sebaj, kap majd egy zsiros tanacsadoi allast havi masfel misiert.
wagabund
-Te János! Elkészült a lovardám, kész a szálloda, most adják át az odavezető utat, kifizettem az összes adósságom, az asszony is mindent megvett a környéken amit csak lehetet, úgyhogy kész a mű...csak az a baj, hogy nekem kellene kézbentartani azt a gazdaságot, az asszony meg szállodázna..ehhez az kell, hogy elengedj pár évre, amíg beindítom az egészet..a munkám mellett lehetetlen jól csinálnom...
-rendben, értelek Lacikám...menj csak nyugodtan, két év biztos elég...ma bejelentem, hogy kirúgtalak, és akkor nem fognak kérdezősködni...jó lesz így...?
-ó, igen főnök, igazán nagyvonalú vagy...köszönöm...
-arra ügyelj, hogy a sajtónak egyformát hazudjunk...
- rendben...a hétvégén várlak a kedves családoddal a tanyára...lesz minden, amit szemed-szád kíván...
-ott leszünk..
Hofipisti
@desert: Ne hidd, hogy a "költő" a levegőben marad. A FIDESZ "senkit nem hagy az út szélén"! Igaz, mi fizetjük továbbra is.
papa.49
@nemethfamily3.: Azt nekünk kell kirúgni!!!
vadnarancs
És holnap mit vesznek el tőlünk? A kenyeret???
vadnarancs
Nem volt nekünk elég, hogy kiborult a nulláson a sör? Mi jöhet még? Azért remélem az Orsós csak nem mond le éjfélig!
Fradigege
Szpjn le az L. Simon! Helyette jön egy újabb megélhetési csicska.
volvós
Lszájmon lacika !!
Nem izlett a cumika ???
kkalman
Nagyon megdöbbentett ez a hír! Egy "értelmiséggel" kevesebb lesz a kormányban. De nem baj, majd találnak helyette egy "értelmesebbet". Elszájmon meg tanácsadó lesz magasabb fizetésért.
nezelodo
Csak ezt a hazudozóst vágta ki a másik igazmondó?
satan
Lázár elvtársat mikor túrják már ki?
Desischado
Mi változik? Jön a másik ingyenélő!
Jozefina
Korábban kellett volna! Valószínű L.S a sok disznósága miatt lett terhes a kormánynak. A kormány felelősségre vonását megelőzően tették lapátra. Kíváncsi leszek hova lapátolják???
magyarbakancs
Lehet,hogy már lázárnak is elege lett a lopásból?
Vagy valamit tudott és ezért kell eltávolítani?
2018- ban indítják képviselőnek?
eszegfu
Ő volt a Budai Várnegyed hosszu távu fejlesztési koncepciójáért felelős kormánybiztos... és mivel "nem voltak elégedettek a munkájával", csak azt tudom vélelmezni, hogy nem kellő gyorsasággal haladt O.V. "rezidenciája". Ugye a Várbazár felujitása befejeződött (ugy tudom), a fertődi Esterházy kastély rekonstrukciójáról nincs hir...tehát csak a Budai Vár lehet a baj, mert ezért a 3 dologért felelt a papirforma szerint.
TASzSz
Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról

Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak a puskacsőben,
nemcsak a börtönökben

nemcsak a vallató szobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van

nemcsak a füst-sötéten
lobogó vádbeszédben,
beismerésben,
rabok fal morse-jében

nemcsak a bíró hűvös
itéletében: bűnös!
ott zsarnokság van
nemcsak a katonásan

pattogtatott "vigyázz"-ban,
"tűz"-ben, a dobolásban,
s abban, ahogy a hullát
gödörbe húzzák,

nemcsak a titkon
félignyílt ajtón
ijedten
besuttogott hírekben,

a száj elé hulltan
pisszt jelző ujjban,
ott zsarnokság van
nemcsak a rács-szilárdan

fölrakott arcvonásban
s e rácsban már szótlan
vergődő jajsikolyban,
a csöndet

növelő néma könnyek
zuhatagában,
kimeredt szembogárban,
ott zsarnokság van
nemcsak a talpraálltan
harsogott éljenekben,
hurrákban, énekekben,

hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak az ernyedetlen
tapsoló tenyerekben,

kürtben, az operában
éppoly hazug-harsányan
zengő szoborkövekben,
színekben, képteremben

külön minden keretben,
már az ecsetben;
nemcsak az éjben halkan
sikló gépkocsizajban

s abban,
megállt a kapualjban;

hol zsarnokság van, ott van
jelenvalóan
mindenekben,
ahogy rég istened sem;

ott zsarnokság van
az óvodákban,
az apai tanácsban,
az anya mosolyában,

abban, ahogy a gyermek
idegennek felelget;

nemcsak a szögesdrótban,
nemcsak a könyvsorokban
szögesdrótnál jobban
butító szólamokban;

az ott van
a búcsúcsókban,
ahogy így szól a hitves:
mikor jössz haza, kedves;
az utcán oly szokottan
ismételt hogy-vagy-okban,
a hirtelen puhábban
szorított kézfogásban,

ahogy egyszercsak
szerelmed arca megfagy,
mert ott van
a légyottban,

nemcsak a vallatásban,
ott van a vallomásban,
az édes szó-mámorban,
mint légy a borban,

mert álmaidban
sem vagy...
nemkati
@Jozefina: @magyarbakancs: "Valószínű L.S a sok disznósága miatt lett terhes a kormánynak."
"Lehet,hogy már lázárnak is elege lett a lopásból?"

Ha így van, miért csak L.Simon hazugságaiból, lopásaiból lett elegük? És a többit mikor elégelik meg? Farkas Flórián, Rogán Antal, Szíjjártó Péter, Rubovszky György, Matolcsy György, és a még sokan mások?
desert
@Hofipisti: Sajnos igazad van, ezek mindig felfele buknak... Majd lesz neki is valahol hely mondjuk a szerencsejáték zrt környékén a zsiga marci mellett
Peller Anikó
@répa: Répa, amit Te itt vízionálsz az a kommunisztikus kommunizmus, madáchi falankszter, a hülyék és bénák egyenlősége, a mindenki egyaránt vehet. Sajnos ez sem működik mert szükséges egyfajta verseny, versengés. Az emberizing rövidke élete alatt is képes beleszokni az ingyen lyóba aztán majd aszik dolgozni neked, ettől aztán nem megyünk sehova.

Az európai vagy másmilyen demokrácia szükséges rossz és vannak helyek ahol mindent ellopnak (ez nincs túl messze tőlünk) és van ahol nem lopnak el mindent.

Ez azért nagyon lényeges különbség.
Mangu
@TASzSz: @Szeparepa2: Az évszám lemaradt (amikor írta)!
TASzSz
@Szeparepa2: Valóban jó ötlet a youtube hivatkozás. Legközelebb megfontolom! Most azért is cselekedtem így, mert reméltem, lesz aki végigolvassa! Sajnos keveset olvas a lakosság... Persze tisztelet a kivételnek (20%)...
Elitizmus?! Szeretnék én skandináv elitizmusban élni, ahol 800 EURO a legszerényebb rokkantnyugdíj!!!
A magyar elitizmus inkább feudalizmus, amit 70 éve hibernáltak őseink, s most újra életre kelt, csak másak a társadalmi viszonyok: zsellérből lett földesúr, akit a NÉKOSZ iskolázott ki! Kétszer lopta meg ez az ELVTÁRS a családomat: 1. államosítás az 50-es években, 2. kárpótlás a 90-es években!!!
Szóval ennél bármelyik elitizmus jobb, még a nemzeti szocializmus is!!!
Toby
Magát menti a luxuspatkány!
A nemzeti kincsek hogyan kerülhetnek magánlakásokba - tetű lézer?
TASzSz
@Szeparepa2: Ez az! Sajnos sok magyar vágyik a jobbra! Egy részük felkerekedik és megkeresi, akár Skandináviában is... Persze az ottani elit intelligens, s legalább látszatát kelti hogy komolyan gondolja, hogy fontos neki az EMBER! Pl.: több morzsát dob!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.