A 444 információi szerint Völner Pál, az Orbán-kormány igazságügyi államtitkára személyesen ismerte el az Európai Bizottság egyik emberének, hogy a kvóták megváltoztatására tett ígéret csak „a kampány politikai húzása, nem kell teljesen komolyan venni”.

Most már a Fidesz is beismerte azt, amit az Európai Bizottság elnökétől eddig is tudtunk: az októberi népszavazás semmilyen hatással nem lehet a menekültkvótákra – közölte a Demokratikus Koalíció.

A Fidesz beismerte Brüsszelben: kamunépszavazást tartanak októberben

Úgy folytatják: Ha Magyarországon lenne még független igazságszolgáltatás, és a választási bizottságtól az Alkotmánybíróságig nem szállt volna meg mindent a Fidesz, akkor ezt úgy neveznék, hogy a választók tudatos megtévesztése. Mivel azonban a törvények az Orbán-kormányra nem vonatkoznak, a magyarokra hárul a feladat, hogy nemet mondjanak az EU elhagyására tett kísérletre, az októberi álnépszavazásra.

A DK szerint a Fidesz Brüsszelben elismerte, hogy álnépszavazást tart október másodikán. A DK népszavazási álláspontja szerint a magyarok akkor mondhatnak nemet az álnépszavazásra és védhetik meg Magyarország EU-tagságát, ha távol maradnak a népszavazástól. A DK szerint a távolmaradás is szavazat, aki októberben távol marad, az Magyarország EU-ban maradására szavaz – zárul az ellenzéki párt közleménye.

94 hozzászólásarrow_drop_down_circle

colibri
No, akkor birkanép, lehet bégetni a szavazófülkékben!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
vonotok
Csak gratulálni tudok. Így szívatnak szavazok millióit. Már aki bedölt ennek a " TUDJA " reklámnak.
Külhoni "magyarok " ezért mérte ???
colibri
No, akkor birkanép, lehet bégetni a szavazófülkékben!
human
Akkor szavazhatnánk akár az ingyen sörről is.
dr. prédikátor
Ez eddig is egyértelmű volt hogy kamu a népszavazás/ vagy népsavazás/, de legalizálini kell az ellopott milliárdokat! Igaz csuti geci!!!Minden a te lelketlen pofádon szárad!!!
gerike87
Nincs ebbe semmi meglepő, eddig is tudni lehetett, hogy színjáték az egész.
Hellcat
"Ha Magyarországon lenne még független igazságszolgáltatás, és a választási bizottságtól az Alkotmánybíróságig nem szállt volna meg mindent a Fidesz..."
HA! Akkor történne is valami, de ebből megint nem lesz nagy lófasz se.
Aki Én
,,Szerencsére" a tétszavazásokra is kevesen mennek, remélhetőleg ez még kevésbé mozgatja meg az embereket. A szekta meg ugyebár qrva kevés...
Eriksson
Szerintem egy kamu népszavazás is népszavazás. Kérdés, hogy ki mit lát benne.

Kamu mert Brüsszel letojja a magyar nép akaratát? Vagy attól kamu, hogy a kamu baloldal távolmaradásra biztat?
Hogy akarat nélküli egyének nem merik felvállalnia szavazás felelősségét ?
Szóval kedves kamuzók: Mitől kamu a kamu? Mert egy kamupárt azt állítja?
tutajos
"A nagy Ég elveti úgyis a fakó tervet, bármily gondos is.
/ William Wordsworth /
"Na,ugye!"
kisrigó
@Eriksson: Ha értőn olvasná a cikket: Völner Pál igazságügyi államtitkár ismerte el, hogy k a m u ! Miről beszélünk?! Véletlenül elszólta magát, kimondta az igazságot. Tudjuk, majd jön a cáfolat, hogy nem úgy gondolta, félremagyarázták a szavait, stb. Legfeljebb majd lesz egy államtitkár csere, Völner elvtárs meg jó kis végkielégítéssel távozik "egészségi állapotára" való tekintettel.
varrólány
@Eriksson: Kérlek szépen elterelés a népszavazás minden bajtól ,lopástól ,csalástól elterelés az elterelt úttól. Nincs annyi terelőtábla amennyit írták volna az elterelést.
Lehet menni előre jobbra ,balra ,lefele ,felfele akkor is terelődés van., nem jó az irány.
Grumpycat
Na ha ezt meglátja a kétkereküs, rögtön infarktust kap.
Eriksson
@varrólány: Valamerre mindig menni kellett, sose tudtuk előre, hogy melyik a jó irány. Bár a '89-től eltelt időben mentünk már mindenfelé, egy biztos: Mindig minden kamu volt, bármely párt volt hatalmon, s mindegyik azon volt, hogy Magyarországot és lakosságát egyre kisebb betűvel, sőt megszűnt országként emlegessék a nyugati úri szalonokban.
lampa laz
Ez a politiai húzás qurva sok pénzbe kerül nekünk, bár mindegy is, mert valamilyen formában úgyis ellopták volna.
Csizmás Kond
Völner mit is mondott ?...mert látom fele sem olvas többet a címnél.
Eriksson
@Horizont: Kucorogj addig a széked alatt, amíg meg nem értetted az írás lényegét.
Hellcat
Ezt most olvastam az amerika választásokkal kapcsolatban...kiváló elképzelés.
Kéne olyan opció is népszavazáskor, hogy "A fentiek közül egyik sem" és amennyiben ez nyer úgy teljesen új embereket kéne indítani. Könnyen be lehetne bizonyítani, hogy egyik pártot sem tartják alkalmasnak a kormányzásra.
oncogito
Ezek abban is hazudnak, amit eltitkolnak és abban is, amit beismernek.
De hát ez kellett, megkaptuk!
vadnarancs
Na a román hazaáruló védi a védhetetlent... Ekkora seggnyalót ritkán látni, olvassátok a nevére kattintva a hozzáokádásait! :)
szaboria1
Meg Vagyunk mi VEZETVE mert Orbán már rég aláírt Brüsszelben egy egyezséget a Kvótáról.
Szókrakész
És ezt a libsik büszkeségnek tartják?!?!?!

Pedig a legszomorúbb hír az ország szempontjából.
Totál csicskái vagyunk a brüsszeli idiótáknak!!!
Szókrakész
Gyerünk libsi barmok!!!
Lehet teletorokból ordítani, hogy Orbán Fújjj.
De a sok migráncs köcsögöt etetni is fogjátok, vagy csak névleg szimpatizáltok velük?!?!?!?!
Vagy csak a felforgatás, a káoszteremtés a ti életelemetek?!?!?!

Mert ez a ti adóforintjaitokat is terhelni fogja.
"Együtt sírunk, együtt nevetünk."

Én csak röhögni fogok rajtatok!!!
kiscsillag66
Vajon még mennyi minden lehet, ami kamu? Az egész fidesz egy kamu.
Szókrakész
@Horizont: Mind libsi.
Csak a köpönyeg...
egyvandor
@varrólány: Eriksson azon az erkölcsi szinten van hogy a lány a bélyeg gyűjteményt ment fel megnézni, ezért nem érzi kötelességnek az általa nemzett gyerek után tartásdíjat fizetni.
papa.49
Ezért az 5 milliárdért is lógni fogtok koszos g..ik!!!
Grumpycat
@Szókrakész: Nézz vissza a családfádon. Te is migráncs vagy. Volt az a balhé vereckénél...
justhpeter
Két dolgot mindenki tud.
1./ Orbán mindent aláírt, amit eléje tettek. Mert tudja, hogy nix ugribugri.
2./ Mindenki tudja, hogy a kamu népszavazás nem az EU ellen van, hanem az itthoni agyhalottak szintentartására.
silber13
@Szókrakész: Mondd meg,eszednél vagy?:-))
simmering73
Normális ember eddig is tudta. Az agyhalottakkal, trollokkal, fideszbirkákkal van a probléma. De velük nem kell foglalkozni.
Szókrakész
@Grumpycat: Milyen balhé?

Ja már emlékszem.
Amikor az ős, ük, ük, ük anyám 47 ezres pöttyös seggű szocmunkásként ellapátolta a havat, hogy a másik ősöm Árpád lovát át tudja lökdösni a hágón.
Szókrakész
@Grumpycat: De már akkor mentek volna tovább germoney-ba.
Később mentek is, kihagyva a Keletit, csak Augsburgnál azt mondták, hogy Stoj!!!
Akkor Merkel még nem volt ilyen gastfreundlich.
Grumpycat
@Szókrakész: "De furcsa állat is az ember, gondolom, milyen könnyű szívvel képes felebarátja halálát kívánni"
(Merle)
mekkelek
@Szókrakész: "a sok migráncs köcsögöt etetni is fogjátok" menekültekrôl van szó te náci faszkalap, ti ferdítitek migránsokra. A felcsúti suttyó dubajra fordított adófizetôi pénzekbôl lehetne néhányat etetni egy darabig, de az ablakon kétkézzel kiszórt pénzzel egyenlô üresen tátongásra ítélt stadionok árából vagy éppen az ország gázszerelôjének csatornázott pénzünkbôl vásárolni kívánt újabb hotel vagy focicsapat árából is futná rá és értelme is több lenne. De ti csak fröcsögni és gyûlölködni tudtok, értelmes gondolatot még nem olvastam a fajtádtól. Nyaljátok tovább vezíretek seggét hátha csurran-cseppen onnan valami más is a szaron kívül...
Szókrakész
@mekkelek: Ez remek Elek.

Csak gratulálni tudok.
Akkor ragadj össze velük.
De ne gyere utána sírva, hogy mégse menekültek, hanem csak migráncsok.
mekkelek
@Szókrakész: Mint említettem a fröcsögésen kívül a mínuszos IQ-val mást nem tudtok. Értelem az nem szorult a fajtádba csak ismétlitek vezíretek párszavas lózungjait, érdemlegeset nem tudsz reagálni az általam leírtakra. Egyszer leereszkedtem a szintedre többször nem kívánok, lefekvés elôtt meg nézz be az ágy alá nincs-e ott egy migráns és mondj el egy miatyánkot...
prime777
@mekkelek: Nem azért, de valahogy fel nem fogom mit kell itt a migránsokat állandóan pátyolgatni.
Nem vagyok náci,de soha az életben nem hallottam itt annyira kiállni mondjuk saját magunkért,mint ahogyan szokás a migránsok mellett.
Tehát miértünk,magyarokért.
Megy itt minden évben a holokauszt, a migránsok, a cigányok körüli hacacáré.
Mintha azok különb valakik lennének mint mi magyarok.
Sőt!
Bárkivel fogadok ha a cigányok és a migránsok lennének 8 millióan,mi meg 1.5 millióan ebben az országban akkor ugyan hány magyar család létezne még?
Nekem is kurvára unalmas ez,de mégis inkább az fáj,hogy mi,akik ide születtünk és magyarok vagyunk.
Magunkért,a saját nemzetünkért nem állunk ki így sosem.
Aki azt mondja ,hogy ez hazugság amit írok - akkor hát ide a bizonyítékokkal!
Ezzel a néppel az Orbán-féle csapat, meg az eddigi kurzusok is azért tudtak bármit megcsinálni mert nem becsültük meg sem magunkat,sem egymást.
Mindig széthúztunk.
Ez a nép maga a példája egy nemzeti katasztrófának.
Meg kell nézni a kommenteket bárhol.
Idióta libsi-komcsi-bolsi ,kontra náci-fasiszta-barom stb stb.
"Lógni fogtok".
És ezt magyar mondja magyarnak.
Ezen kellene gondolkozni!
Nem egy párt ideológiájának,önös érdekeinek kellene meghatározni ,hogy ki a magyar ,és kik a nemzet részei.
Ezek egyértelmű félrevezetései a népnek,a tömegeknek.
Nem jó ez így,nagyon nem jó.
Szóval nem a migránsokon kellene mindig rugózni nap mint nap.
Hanem ,hogy velünk ,magyarokkal mi lesz?
Nem most.
10-30-50 év múlva.
Hogy kicsit lássunk már át végre a szitán és nem csak nézzünk mint a bamba birkák.
mekkelek
@prime777: Olvasd el mirôl szólt a cikk, ezért van arról szó amirôl, a színvonalat pedig általában a gyûlölködôk határozzák meg.
Én nem migránsozok hanem menekültekrôl beszélek, azokról, akiknek az országában már több mint öt éve háború van aminek a vége nem látszik és az elôl, illetve az ISIS elôl menekültek. Magyar vagyok, de emellett - illetve fôképpen - ember is vagyok, és mivel életem jórészét nem a falumba és az országba bezárva éltem le másképp látok dolgokat mint azok akik a plakátkampányból meg a királyi lakájmédiából tájékozódnak.
A kvóta szerint nekünk szánt 1200-1300 menekült annyit jelentene hogy minden 8000 "ôsmagyarra" jutna egy menekült, tehát a városban ahol élek arányaiban 9!!! lenne. Ennyit emberi kötelességünk lenne befogadni kvóta nélkül is, a biztonsági kockázatok kiszûrésére pedig ott a TEK ha már egyszer azokat is eltarjuk.
Amúgy ha már széthúzásról beszélsz, Orbánnak arra épül az egész politikája, "oszd meg és uralkodj", amit mesterien csinál az biztos. Sokan lehülyézik ami nem állja meg a helyét, eddig a legjobb jellemzése amit egy kommentben olvastam egyszer az, hogy "okos szar alak" és azóta sem láttam/hallottam találóbbat. A menekültválság nagyon kapóra jött neki, az IMF, a bankok, a Gyurcsány, a multik stb. után itt egy újabb ellenségkép amit fel lehet turbózni (a mi pénzünkön) és ô jól megfogja védeni az országot ahogy eddig is tette. Tehát ha nem akarsz minden nap minden órájában "migránsozni" akkor nála reklamálj mert arról csak ô tehet hogy a vízcsapból is az folyik, és a 2018-as választásokig nem is fog megállni...
Desischado
Ezt eddig is tudtuk. Legfeljebb a birkáknak újdonság. Hazudnak éjjel nappal, és ez csak arra szolgál, hogy a nagy mocsokságokról eltereljék a figyelmet, na meg a listájuk frissítésére! Rohadjanak meg!
foxx
Beismerték?
Miért tették ezt?
Ennyire hülyék?
Igen!!!

orbán, és fideszes siserahad ennyire hülye!
papa.49
@Perwool: A pohárba én töltsem az innivalót, már letenni se volna ideje!!!
Macskaszem
1300 regisztrált migráncsról van szó, akiknek az ellátását az EU fizeti, és amit a csúti hazugovics már régen aláírt Brüsszelben. A népszavazás nem más, mint birkatáp.
kkalman
Eddig 10000 letelepedési kötvényt adott el a takony Habony, arROGÁNs ANTIlop duó. A terroristák ezekkel jönnek az ország és Európa területére. Akkor mi a probléma az 1300 menekülttel? Talán, hogy nem lehet annyi pénzt lenyúlni, mint a kötvényekkel?
Macskaszem
@kkalman: A migráncs is annyit ér, amennyije van.
eugen4402
Érdekes fotó... A Rendőrakadémiában volt egy jelenet, amikor Lassalle parancsnok üdvözlő beszédet mondott, de a szónoki állvány takarásában egy prosti rejtőzött, aki a beszéd közben lehúzta a szónok sliccét, és munkához látott... Az itteni fotóhoz csak 3 lány tudott jönni, és a Rezsőszilárd szemlátomást duzzogva értesült a hírről... :-)))
koszpeko
@Szókrakész: Alkesz!
Itt kitől láttál olyan írást,hogy jöhetnek a migránsok ezrével, tízezrével?
Melyik ellenzéki párttól láttál olyat,hogy tömegével befogadjuk őket?
Annyira hülye és annyira a végletek embere vagy.
Itt most az elbaszott 5 mrd.-ról van szó és a figyelem elterelésről.
Ez a migránsozás olyan mint a Gyurcsányozás,Sorosozás stb.
Mindig kell egy megnevezett ellenség,hogy tereljék a lopásról a figyelmet.
Amíg migránsozunk addig se beszélünk másről.
Felfogod, vagy a delíriumos állapot nem hagy gondolkodni?
wpym
A népszavazás mennyiben befolyásolja az ország nemzetközi és/vagy uniós kötelezettségeit?
Csizmás Kond
@Horizont: ez az, hogy nem látok semmit...nem linkelnéd hol írja amit mondott ...de valami konkrét legyen ne a szokásos kamu...
koszpeko
@Horizont: Degenerált szőrös talp círmi csak idegesít.
Analfabéta szegény.
De lehet,hogy tud olvasni de szövegértelmezés nála nem üti meg a csecsemő szintet.
Csak azért gondolom így mert egy kiscsoportos óvódás megérti a mesét amit olvasnak neki.
Csizmás Kond
@Horizont: ...egyszerübben...nagyanyám is élne ha meg nem halt volna.
A gyűlölködést aki pártvonalon műveli annak a anyja picsája, bárki legyen az.
Az ország bármilyen volt ma olyan amilyenné mi élők tesszük.
...és demokrácia...ez ismét egy olyan fogalom amit mindenki úgy képzel el ahogy képes rá. A demokrácia a társadalom jelentős számú, szavazati joggal rendelkező tagjainak hatalmából eredő politikai rendszer, A baj csak az vele, hogy azt csak mindenki akkor hajlandó elismerni ha ő uralkodhat, Amúgy a mai demokrácia az arisztokraták, a gazdagok hatalmi játékszere, ugyanis a népuralmi hatalom azon változatát hozták játékba ahol a bírák már önmagukat reprodukálják és nem a nép választ vagy ha igen azt is csak irányítva és célzottan.
...és azt tudom hogy szeretsz pletykálkodni... amit te politizálásnak szoktál nevezni...:)
Csizmás Kond
@Horizont: ...amúgy én is szeretem az árnyékot...de csak nagymelegben...:)
Senkire nem lehet mondani hogy kimondottan jó, az viszont elismerést érdemel, hogy egy olyan világban próbálnak meg önálló politikát képviseln, ahol egy kontinensnyi világhatalmi törekvéseket melengető, liberális elveket valló de diktatórikus hatalmat folytató hatalmak igyekeznek minden lépésüket akadályozni.
Lehet vitatni az eredményeiket viszont a baloldali kölcsönpolitikával még itt sem tartanánk.
Csizmás Kond
@Horizont: ...legújabb példa erre Ukrajna...ott már még a macskákon a bolhák is adósságlistán szerepelnek...uniós hitegetés, imf átbaszás világbankámítás és mittudommilyen manőverek által.
...és komolyan gondolom ugyanis a német banya az utolsó két évben csak fenyeget és terrorizál minden olyan államot akik nem épp az ő és cinkostársai politikáját képviselik.
..nem dicsértem senkit csak elismertem vagy kritizáltam...nem ugyanaz...és te meggondolnád...Isten ments ...:)
ja és acsarkodás...olvasd végig a magyar nyelven megjelenő teljes sajtóanyagot , számold meg hányan köpködnek és mely oldalról...úgy nagyon pontos képet kapsz.
Perwool
@Horizont: Várj megpróbálom.
30 évre katasztrofális adósságba verjük az országot.
Koncepciós pereket rendeztünk.
Magánhadsereget csináltunk.
Üres stadionokra költjük el a pénzt.
Összebalhéztunk minden civilizált állammal.
Gyilkosokkal kereskedtünk.
Diktatúrákkal cimborálunk.
Az egykulcsos adóval egy csomó pénzt hagytunk az emberek nagyjából 10%-nak zsebében.
Bevezettünk úgy 3 tucat új adót.
Emeltük az ÁFA-t.
Megszüntettük a rokkant nyugdíjat, a korkedvezményes nyugdíjat.
Bevezettük a tandíjat.
A munkavállalók kárára módosítottuk a Munka Törvénykönyvét.
Haverok és a család közt osztottuk szét az állami földeket.
Lenyúltuk 3 millió ember magánnyugdíját.
Lenyúltunk minden létező közbeszerzési eljárást.
...
Folytathatnám... és ők is azt mondták választási programjukkor "folytatjuk" és folytatják a birkák
pedig tapsolnak!!!-:(((
sziha
@Szókrakész: Erezheto, mennyire jol mukodik az orbani gyulolet beszed. Nem, nem kell eltartani a migransokat, az EU kuldi a penzt. Erre is. Mint a stadionokra, kisvasutra, stb. Csak a kormanynak egyszerubb volt azt mondani, hogy akkor nem lesz oktatas.
Nem, senki nem akar migrans tabort csinalni az orszagbol, ezerparszaz emberen megy a vita. Sokmilliardbol. Ami mar reg el lett dontve. Ez a bosszanto. Hogy szinpadra visznek valamit, amit mar reg lerendeztek a fuggony mogott, meg az elso probak alkalmaval. Mert valaszt kell nyerniuk '18-ban is. Aki ezt nem latja, pont annyira elvakult, mint te.
Es ismet megkerdezem: aki nem tamogatja a jelenleg regnalo kormanyt, csak libsibolsi lehet? Vagy jobbikos? Ennyi? Itt megall az esz?
Perwool
@Csizmás Kond: Amik a tények...28 országból a 26.-ak vagyunk gazdasági teljesítményben...emútnyóc+6 év ennyire futottra..
Életminőségben 28-ból 27.-ek...csak Bulgária van mögöttünk...
Szlovákia, Lengyelország, Csehország rég elhúzott mellölünk Románia most előz...
Persze az Uniónak csak a mi javadalmainkra fáj a foga, csak a mi függetlenségünket cseszteti.
89-90 élenjáró országából a béka segge alatt kullogó, sereghajtó, Rákosi-skanzen lettünk.
Csizmás Kond
@Perwool: Na és miért csak itt...szerinted más mivel tudott volna több eredményt elérni ?
...a lengyelek és a románok ámerikátol kaptak hatalmas összegeket a rekétetelepekért. szlovákia hitellel áttért a euróra ami ugyan fellendülést mutat de nincs haszna, a csehek pedig teljesen el vannak adósódva és azok adnak ki jó mutatókat róluk akiknek az adóságot fizetik mert hanem így lenne nem tudnák még azt sem törleszteni.
Csizmás Kond
@Perwool: Az még kimaradt, hogy a gazdasági növekedést nem a tőzsdés indexek szerint kell venni mert azok a spekulánsok kénye kedve szerint billeg hanem az ország sajás ipara vagy akármi ?..felsorolhatod ha tudsz egyet is.
Perwool
@Csizmás Kond: A magyar ipar teljesítmény mutatói teljesen együtt mozognak a német autógyárak mutatóival. A dübörgő magyar gazdaság több mint 50%-át német multik (Főleg az autóipar.) adják, a többin osztozik a világ többi része, meg a pannon puma. Multik nélkül itt holnaptól jönne szépen a középkor és egyetlen munkalehetőség az lenne, hogy valamelyik fideszes földbirtokoshoz elszegődsz cselédnek.
" szlovákia hitellel áttért a euróra ami ugyan fellendülést mutat de nincs haszna, a csehek pedig teljesen el vannak adósódva"
1/Orbán, épp felvenni készül történelmünk talán legnagyobb hitelét.
2/mno.hu/gazdasag/ujabb-hitelt-vett-fel-magyarorszag-1346896
Szókrakész
@sziha: Tévedsz, mert az ezerpárszáz az már rég elfogadott dolog.
Nem is ezen vitázik az ember.
Hanem ezen a farkas féle módszeren, hogy kismalac, hagy engedd be csak az egyik lábam, aztán a ...

Csak a baloldal, "ellenzék" mindent kiforgat, átír, össze-vissza hablatyolva széthazudik.

Most már miért nem jönnek azzal, hogy Orbán ki akarja léptetni az országot az Unióból?!?!?!
Mert a tömeg nem eszi meg.
Sőt egyre nyilvánvalóbb, hogy Orbán odalökött minket ennek az EU-nak titulált diktatúrának.
sziha
@Szókrakész: Epp azt irtam, hogy az ezeparszaz mar reg le lett vajazva. Orbanek a nep tudatlansagat hasznaljak fel kampanycelokra.
Miert jonnek azzal? Nos, egy pelda. Van ugye ez a minepunk buszke lezer "annyitiser" Jankoja, aki H.m.vasarhelyen kepes volt egy boduletes baromsaggal beszolni az EU-nak. Emlekezzunk csak: "Egy beta verzioban mukodo... Nem legitim, nem megvalasztott". Namarmost Te lattal valahol arra utalo hireket, hogy Viktorszkij azt mondta, hogy "Nana, Jancsi, ez nem igy van azert teljesen, kicsit vegyel vissza!"? Mert szerintem senki. Ez azt jelenti, hogy a csuti kisvasut megalmodoja (vo. miniszterelnok) egyetert. Ha azt hisszuk, hogy ezek a kis odaszurasok hatarokon belul maradnak, hat eleg nagyot tevedunk. Vajon hova vezet, ha folyton szidjuk a Zunijjot ott meg tovig benyalunk nekik? Mert az a barat, amelyik hatdof, de szemben jopofa, az nem barat, es hamar ajton kivul talalja magat.
Csizmás Kond
@Perwool: Úgy a dübörgő magyar gazdaság mint mindegyik más ahol a profitot a külföldi cégek mutatói adják az csak látszat és arra elég hogy a kormány költségeibe besegítsen semmi egyébre ugyanis az a pénz amit itt termeltek mid kimegy és csak az a kialkudott idetelepisi valami marad meg..na meg a minimálbérek.
Viszont az az elgondolás, hogy úgy az ipart mint a mezőgazdságot magyar kézbe adni azért jó elgondolás mert akkor a haszon is maradna...persze ha csak ha azt is itt hasznosítanák., itt bővítenének stb.
papa.49
Hazudott a fütyisz itthon???
HAZUDOTT!!!
prime777
@mekkelek: Igen,igazad van jórészt.
De!
Biztos vagyok abban,hogy ha ezek a migránsok megindulnak akkor majd később nem ennyit kell befogadni,hanem egyre többet.
Ez csak az első lépés.
Szóval ha Európa van olyan balek akkor jöhet a következő adag.
És szépen lassan elözönlik a kontinenst.
Tehát az elején kell még megállítani őket.
És felismertetni velük azt ,hogy Európa nekik egy zsákutca.
Ja és még annyit!
Mehetnének máshova is,bőven van hely a világban.
Amúgy meg nem nézek televíziót,főleg nem M1 és M2-t.
Viszont az M4 Sportot nagyon szívesen.
Egyetlen egy műsor van amit szeretek, de azt sem a tv-ben, hanem online nézem.
Ez az Éjjel-Nappal Budapest!
Ennyi.
A híreket itt olvasom el, és ha figyeled az írásaimat,akkor jóindulattal sem vagyok mondható a fidesz fannak. :-)
Perwool
@Csizmás Kond: A CBA itthon hagyja a nyereségét, Csányi a magyar bankokban fialtatja pénzét, a kaszinók adója az államé??. Mezőgazdaság??? Áder földet még csak virágcserépben látott.De Békés-megye földje az övé. Orbán meg épp most lopja el a földet az ország alól. Biogazdaságokat szántanak fel, basznak szét. Falvak néptelenedtek el vidéken..tudom nem csak miattuk..DE lett volna lehetőség a sebeket gyógyítani amit a szocik okoztak..Erre mit tesz a Fidesz...kihúzza alóluk a földet..a családi agrárgazdálkodók tíz milliárdját átcsoportosítja Csányinak és Leisztingernek, Orbánnénak Selmeci kiflitolvajnak, Mészárosnak, Tiborcéknak L. Simonnénak ...
Végül GDP 6/-át adó pénz jön be az országba az EU-ból és 3% alatti GDP növekedést tudnak felmutatni ...
mekkelek
@prime777: Nézd, a jelenlegi menekülthelyzetet egyenes következménye a "fejlett világ" eszetlen háborúinak, rezsimdöntéseinek a közép-keleten, és bôdületes ostobaság, szûklátókörûség azt hinni hogy érintetlenek maradhatunk. A kerítésre rakott disznófejek és a kamu nészavazás semmivel sem visznek közelebb a megoldáshoz. Egyik oldalon megy a rinya hogy munkaerô hiány van, de 1200 menekültbe belerokkannánk és a kultúránk, nemzeti identitánsuk meg a fene tudja még mi lenne "életveszélyben".
Mellesleg mi lesz itt ha a globális felmelegedés miatt éhetetlenné vált helyekrôl fognak majd megindulni az emberek? Mégnagyobb kerítés? Pusztuljon mindenki ott ahol van? És mi lesz ha esetleg nekünk kell mennünk? Ez egy szerencsétlen de kiváló pròba arra hogy kimutassa mindegyik ország a foga fehérjét, és a volt komcsi országok velünk az élen megmutatják hogy semmilyen közösségbe nem valók, csak tartják a markukat amikor pénzosztás van de amikor tenni kellene valamit elzárkóznak mindentôl.
Csizmás Kond
@Perwool: Ezt nem így kell felfogni. Van egy földterölet ami terem, annak ahaszna valakié, ha a tulaj külföldi akkor a haszon kimegy ha belföldi itt marad. Mindkettő befekteti újból a pénzét a külföldi nem biztos, hogy itt a belföldinél biztosabb mert neki úgy jobb ha követni tudja azt.
...emlékezz a cukorgyárakra és minden másra amit csak azért szereltek le, hogy a külföldi más gyárakban termelt portékáit itt tudja értékesíteni.
dr. prédikátor
Nem értem!!! Mi kell még a fütyisz birkáknak fanoknak hogy belássák: ez a tetves viktor szopkin és bandája teljesen tönkrevágta az országot! Már lassan mindent elloptak amit csak lehetett!!ez a futbalőrült barom vajon mit tett az ország érdekében???A stadionokon , magánhadseregen kívül mit épitett?? Hány olyan ország van akivel még nem veszett össze??Már egész Európa lenéz minket emiatt a geci miatt!!!Az országban virágzik a korrupció!!!Az ügyészség bíróság kimos minden szart alóluk.Már meg sem próbálják hogy legalizálják a lopásukat!!!Nyiltan csinálják!!! Fütyisz birkák !!! lehet hozzá bégetni!!!
Kovács Béla
Véreim, próbaproletárok, a referendum nem megváltoztatni hívatott a brüsszeli idióták kvótáit, csupán a józan elvesztett eszük megkeresésére fogjuk felhívni a figyelmüket.

Ahogy a békemenet is csillapította a magyar nemzeti kormány elleni csaholásukat, hatalmas támogatott hátteret biztosított a tárgyalásaihoz a következőkben, a magyar miniszterelnöknek!
1 millió ember volt a menetben, ez a magyar német arányokat tekintve, mintha Berlinben 8 millió ember adott volna bizalmat az ország vezetőjének.
varrólány
@Eriksson: 15:30 Sok embernek semmi nem jó mindig más kellene, és ez nem csak a pártokra érthető hanem bármire. Mintha képtelenek lennének a napi boldogságra . Elég sok szerény körülmények közt élő ismerősöm van , és ők akik a jég hátán is megélnek , és a mi meglepő vidám dolgos emberek , szép családdal.
A tehetősebbek meg csak panaszkodnak semmi nem jó nekik félnek mi lesz ha pár forinttal kevesebb lesz nekik, mert aztán kiderül hogy a pénzen kívül semmijük nincs ami érték lenne.
koszpeko
@Kovács Béla: Kik azok a mi?
Saját nevedben beszélj.
koszpeko
@Kovács Béla:www.origo.hu/itthon/20140326-nyugat-hu-a-fidesz-irodakbol-szervezik-a-bekemenet-buszait.html

Ingyenes buszok?
A magyar adófizetők pénzéből.

" A szombathelyi Fidesz-irodában is fel lehet iratkozni a Civil Összefogás szombati Békemenetére induló ingyenes buszokra, az irodai ügyintéző szerint az indulási helyszíneket "a kolléganő szervezi", írja két telefonbeszélgetés hangfelvételére hivatkozva a Nyugat.hu. A hangfelvételeket ide kattintva érhetik el."
Lepényleső
...és ennek ellenére számukra mindenképp sikeres lesz-utólag?
iteo
Gyerekek! Volt annyi pénz a csikkzsebben amiért eladták a Propellert a fidesztől és Habony-médiától nem túl távoli IKO-nak. Na szevasztok. Valahol máshol még találkozunk.
juttka
@oncogito: A Lézerjani hiányzik még mellőle.
juttka
@Szókrakész: Te csak röhögj, másra úgysem vagy jó. Még annyit sem tudsz, hogy nem migránsokat, hanem menekülteket szeretne az EU IDEIGLENESEN ideküldeni, nem betelepíteni. A költségeket pedig nem Mo-nak kell állni. Olvass kicsit többet a témában.
oncogito
@juttka: - sokan lehetnének még mellette, de ő a vezető.
Yoda69
A kep magaert beszel. Igy rohog orban es sleppje az oket koveto birkakon.
Aki Én
@Csizmás Kond: Látom megint elemedben vagy. Csak tudod vagyunk pár millióan ebben az országban, akik nem csak akkor látjuk a hazugságokat, ha az illető ki és közli.
Vagyis teljesen mindegy mit ismer be a fidesz és mit nem. Ha egyszer ők maguk elismerik, hogy hazudnak reggel, délben, este, a magadfajta azt sem fogja elhinni.
Csizmás Kond
@Aki Én: ...ezt úgy érted hogy a kedvedért plagizálniu kéne Gyurcsányt ?
Aki Én
@Csizmás Kond: ...nem. Úgy értem a kedvedért legalább megpróbálhatnák.
Csizmás Kond
@Aki Én: Én nem áhítóm de ha te igen hallgasd vissza a Ferencét...
és miért kéne valaki hazudjon...mindenki vallja be azt amit elkövetett ne azt amit te vagy mások hallani szeretnének.
Aki Én
@Csizmás Kond: Te nem vagy képes ezt önerőből meglátni, Ferencnél sem voltál.
kukac50
Ez csak Fideszes cirkusz lesz,unalmas a gyűlölet keltésük. Embertelen banda.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.