Kedvező a kormányzati intézkedések lakossági megítélése – állítja az erősen Fidesz-közeli Századvég Alapítvány a legfrissebb "kutatásában".

 Közleményük szerint a magyar lakosok döntő többsége támogatja az olyan kormányzati intézkedéseket, mint például a lakástámogatási program bevezetése, az adócsökkentés vagy a nemrég bejelentett béremelések.

G. Fodorék szerint egyszerűen imádják a magyarok az Orbán-kormány intézkedéseit

Az elmúlt időszak intézkedései közül egyértelműen a lakástámogatási program, a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bevezetése a legismertebb a lakosság körében: mindössze a válaszadók 2 százaléka nem hallott erről. A többi felsorolt kormánydöntésnek szintén magas az ismertsége, az intézkedések nagy részéről a megkérdezettek több mint 80 százaléka hallott.

Ami a döntések megítélését illeti, a megkérdezettek jellemzően az összesről kedvezően vélekedtek G. Fodor Gáborék szerint.

A rendvédelmi dolgozók bérének rendezését a lakosság 88 százaléka üdvözli, a pedagógusok fizetésének növelését 79 százalék, a köztisztviselői béremeléssel pedig szintén több mint a válaszadók kétharmada egyetért – írták.

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

silber13
erre a féregre rossz rámézni. Van a vonásaiban valami előemberi...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
silber13
erre a féregre rossz rámézni. Van a vonásaiban valami előemberi...
bencemacska
Erre a magyarok azt mondják: Szeretik, mint kecske a kést!!!-:)))
nevemnick
Ezen már csak röhögni lehet... vagy 3.14csán rúgni az egész bagázs és seggnyalóit.
vadnarancs
Az adókról, a csalásokról, lopásokról, a sikkasztásokról miért nem kérdezték meg a népet? A béremelésekkel ki nem ért egyet?
qxy
ez? ez egy álmatlan éjszaka éretlen gyümölcse. " hajnali gyerek " ( fele fele)
remélem van testvére mert egyedül ilyen hülye nem lehet.
Vagy súgtak neki.
.- Na gyerek itt a papír, oszt tanúd meg és mond el hátha valaki elhiszi.
solidedge
Aha. Azért nem mer indulni a Fidesz arányos rendszer szerinti választáson.
Tódor
Ennek a lénynek az anyját sem tudom szidni, mert emberből ilyen nem tud kijönni. Ennek megfelelő bolgok jönnek ki a szájszervéből is. Mondjatnám, hogy megvan a hiányzó láncszem. Ezzel azonban a majmokat sérteném meg.
pbalage
úgy látszik, hogy az emberek imádják a maffiózást, a gyűlöletet és a szegénységet.
Az én Magyarországom nem ez.
Az én Magyarországomban mindenki utálja a kormányt.
Az én Magyarországomon egészen mély társalgást lehet kezdeményezni egy idegennel akár egy buszon is csak egy mondattal:
"Nahhh, már megint mit loptak?"
Kettőnk közül valaki nem Magyarországon, hanem egy alternatív valóságban él.
simmering73
A középkorban volt egy népszerű közösségi játék: úgy hívták kerékbetörés. A nép imádta. Qrva szerencséje van ennek a véglénynek, hogy nem akkor született.
lampa laz
Két dolog lehet ezzel a századvég szarsággal, vagy már a híveik sem értenek velük egyet 100%-ban, vagy csak kozmetikázták az adatokat, h hihetőbbnek tünjön. Ezek nem az átlag polgárt, hanem kizárólag egymást kérdezik, már csak azért is, mert ember ezzel a korccsal nem áll szóba az tuti.
pbalage
@Mirabilis: úgy emlékszem elbukott, 240 ezer aláírás jött össze a 200000 helyett (a múltkor mondták be valahol, nem emlékszem), de ezt persze már gyorsan meg is vizsgálta a fidesz, és 40001 darabot rossznak talált, így már csak a területileg illetékes stadionokhoz lehet fordulni jogsegélyért.

Amúgy véleményem szerint Magyarországnak nem szükséges a jelenlegi "illiberális demokrácia", most a demokráciadiktatúra elméletén gondolkozom, ahol nem lehet lopni, csalni és hazudni.
Nem is tartom akkora reménytelen ötletnek.
A legfőbb nehézségnek a maffia felé dőlő pálya vízszintesbe való visszaállítását tartom.
Akkor lenne csak szabályos.
nezelodo
Rákosít is imádták, rózsát szórtak elébe, neves költőink ódákat írtak hozzá, az úttörők daloltak néki, mégis átszakadt a gát, és haláláig várta a SZU-ban, hogy hazajöhet, mert a népe hazavárja... Kurvára várta!
RonaGyuri
'kormánydöntésnek magas az ismertsége,' naná ha folyamatosan súlykolják ! =))
Lazári
El kel jönni Borsodba vagy Baranyába lehet kérdezgetni az igazi hús vér embereket a napi gondjaikról meg tetszenek majd lepődni a válaszokon! Még az is megeshet hogy elő kell kapni a nyúlcipőt is!! :D Hol éltek , egy Fideszes reklámszatyorban ??? :D Már kezdem érteni miért is tartunk itt ! Az agyrágó bogár a te fejedben is éhen halna komám!
cs.n.
Ez de gagyi. Majdnem nekikezdtem kifejteni, hogy miért, de szerintem fölösleges.
justhpeter
Ideje vóna ennek a majomfélének valami rektori pozícijót kiásni. Hazudozni, lopni baromságokkal mentegetőzni már tud, s ez több mint ami a gazdaállatának van.
papa.49
@simmering73: Ezt még ahhoz is előbb nyújtani kéne))))))))))
egyvandor
Adócsökkentés? Az A haverok áfacsalásaira gondol? Mert én nem tudok adócsökkentésről.
papa.49
@silber13: Már a múltkor írtam félúton marad a g..i. és az ember között))))))))
Perwool
kepkezelo.com/images/yt82ng2as9enm9uugmmi.jpg

Talán nem ártana a budapesti lakásból elmenni néha valamelyik piacra, vagy betérni a kis borsodi falu kocsmájába.
Utóbbi esetben szakadt munkásruha, borostás arc, valamint három cent vegyes meg egy kisfröccs fogyasztása ajánlott. Ezt minden nap egy hétig, és megnyílnak előtted a törzsvendégek, képbe kerülsz a magyar vidék helyzetéről.
Ekkora seggel a nyakamon én kussolnék...majom!
Perwool
@papa.49: ma, 20:35
No,no már a nevében is dokumentálták a születése pillanatában:G Fodor.
G mint g...i
papa.49
@Perwool: Igen már akkor is látszott, állítólag a nőgyógyász sírt fel helyette mikor meglátta))))))))))))))))))))))))))
Perwool
@papa.49: fel is kellene jelenteni a nőgyógyászát környezetszennyezés végett!
papa.49
@Perwool: Csinált volna vele úgy ahogy faluhelyen mikor sok kismacska születik...(barbár dolog)
batukán
Hinnye, az anyja köcsögit...ezt sosem gondoltam volna, hogy egyszer arra kérem az asszonyt, hogy lépjen félre, akkora szarvakat csináljon Nekem, hogy ezeket mond szarvélre tudjam hányni...gondolom, ez csak nem számít fegyvernek .
Perwool
@papa.49: Olyan csúnya, hogy a sárkányt ütni kellene, hogy megegye!
papa.49
@Perwool: Erre szokták mondani ,,ezt is kár volt életben hagyni,,...
vonotok
@papa.49: A nőgyógyász volt a hibás. Hagyta volna ott a francba.
Macskaszem
Ki az a hülye, akinek nem tetszik, ha kap valamit. Kérdezni tudni kell, és ez a nyamvadt kotonszökevény csakis olyat kérdez, amire pozitív választ lehet adni. Cserébe viszont nem kérdezi szeretjük- e, hogy a kúrmány és holdudvara lop ezerrel, hazudik állandóan, és hülyének néz bennünket stb.
Desischado
Ez a kotonszökevény már megint mit szedett be?! Vagy ennyire nem lát ki a narancsködből? Megnézném én, hogy mennyire szeretik a magyarok a maffia kormány intézkedéseit. Szerintem mint a kést a hátukba! Minek jött ez a világra?! Kár volt neki megszületni!
rokkarudi
Most már biztos, hogy ennek három anyja volt, mert egy anyától ennyire hülye nem lehet valaki, háromtól már igen.
Aki Én
Van ennek a rabló kormánynak néhány intézkedése, amit valóban szeretnek az emberek. Ez nem jelenti, hogy egy ilyen mocskos kormányt szeretnek.
eszegfu
Gyerekkorunkban valami olyasmivel csufolódtunk: ugy imádlak, hogy az ablakon kihánylak... hát ilyesmire gondolok most is a Nézőpont felmérésénél!
Nil
Az egyik kedvenc meselemezünkről való az idézet: "Nem ember ez! Gomba!"
(Kiragadva a szövegkörnyezetből :-))
namihami
Na, ez van akkor, amikor a szülészorvos véletlenül a méhlepényt pofozza életre.
mariaberta
G..fodor. G Orbán,,,, milyen divatos előbötű, majd kiegészül és nemesi előnév lesz belőle.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.