Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje lakossági fórumon beszélt arról, milyen irányba indítaná az országot a pártja, ha kormányra kerülnek.
Kormányra kerülése esetén a Lehet Más a Politika (LMP) tudásalapú társadalmat fog építeni, szemben Orbán Viktorral, aki munkaalapú társadalmat épít – hangoztatta az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje csütörtökön Sopronban, sajtótájékoztatón.
Szél Bernadett kiemelte: a tudásalapú társadalommal "kis Svájc tudnánk lenni" Kelet-Közép-Európában; ehhez az innovációs és kutatás-fejlesztési szektort, valamint az oktatást kellene fejleszteni. Magyarországnak erre megvannak a lehetőségei – mondta.
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
A politikus szerint egész Európa felült arra a vonatra, amely "iszonyatosan gyorsan száguld az okos forradalom szárnyain". A választás tétje pedig az – folytatta –, hogy Magyarország be tud-e csatlakozni vagy végérvényesen lemarad, és egy olyan harmadik világ lesz az EU-n belül, ahol a munkavállalók nem tudnak megélni, ezért folyamatosan mennek el az országból.
Hozzátette: pártja száz költségvetési forintból huszat az oktatásra szeretne fordítani, az oktatás átalakítása lesz a legfontosabb feladat kormányra kerülésük esetén.
Beszélt arról is, hogy az innovációra és kutatásfejlesztésre jutó forrásokat bővíteni kell. Kifejtette: jelenleg egy, legfeljebb két forintot költ erre a kormány száz költségvetési forintból, "aminek jelentős részét el is lopják". Az LMP minimum három forintot adna támogatásként, és "senki a piszkos kezét nem tenné rá". Ezeknek a vállalkozásoknak gazdasági stabilitásra is szükségük van, ehhez az ipari innovációs parkok és az inkubátor szolgáltatások jelenlétét kell erősíteni – mondta.
A miniszterelnök-jelölt szerint Orbán Viktor a "múlt embere", az ő megközelítései felett eljárt az idő. Példaként hozta fel, hogy az autógyártást milliárdokkal támogatja a kormány, pedig kutatások szerint öt éven belül 40-60 százalékkal kevesebb dolgozót tudnak majd ezek a gyárak alkalmazni a robotizáció miatt. Azokat a támogatásokat, amelyeket három évnél hosszabb időre kaptak ezek a cégek, várhatóan nem tudják majd az ország javára fordítani. Erre az időszakra már most el kellene kezdeni a felkészülést – mondta.
Hozzátette: a kormány megadóztatja a megújuló energiát, pedig az a legjobb befektetés a jövőbe. Egy korábbi programjukban kimutatták, hogy sok munkahelyet lehetne teremteni, ha teret kapnának a megújuló energiák, amelyek ráadásul a szuverenitásunkat is biztosíthatnák, mert az ország igényét képesek lennének fedezni.
A Szél-terv alapvető üzenete, hogy Magyarország sokkal többre képes, mint amennyit jelenleg kihozunk belőle – fűzte hozzá.
(MTI)
(Címlapi kép: MTI/Máthé Zoltán)
94 hozzászólásarrow_drop_down_circle
tudásalapú meg munkaalapú...vazze...mert bármennyire okosok leszünk csak valaki meg kell főzze az ételt...és ki kell mossa a bugyit ...
Aki kis Svájcot akar, az jelenleg odamegy! Az LMP-t is ezért a tervéért a félázsiaiak inkább támadják, mint hogy támogassák őket.
Aztán meg 2018-ban majd siránkozik a sok áldemokrata, hogy már megint a Fideszesek nyertek!
Ha már ekkora bunkó vagy legalább olvass utána: SVÁJC! =))
nyugatifeny.hu/wp-content/uploads/2017/05/vajna-timea-arany.jpg
Ha a félázsiaiaiaknak ezt a kleptokrata, tekintélyelvű, pöffeszkedő, egymással a hátunk mögött borospincékben egyezkedő politikai "elit" kell, akkor ezt fogják kapni!
az természetes, hogy mindenki jobban szeretne élni de azt is tudja minden épeszű ember hogy sehol a világon csak okoskodásból nem lehet megélni.
Kevesen mentek még el ebből az országból.
Nem kell ide semmi értelem, erkölcs, párbeszéd, csak a vakhit kell egy párt irányába!
Azon az oldalon a Fideszhez, ezen az oldalon meg a DK-hoz.
Ennyi kell és ennyi elég is a félázsiaiaknak!
Közöd?
Te vagy a bunkók szóvivője? Csak hogy többes számban írsz, biztos megbíztak az albunkók, hogy szólj a nevükben!
Hogy én meg megyek vagy maradok, ha megyek, akkor meg merre megyek, ahhoz neked meg semmi közöd!
A lényeg, hogy te maradsz ebben a posványban, úgy látom neked ez nagyon megfelel!
Eléggé kiábrándító ez az általános sötétség itt az Unióban!
Mint amit itt is látni ezektől a marha nagy demokratáknál...
Szél Bernadett útja lehet a megoldás a zsákutcából való kilábalásra!
Ne gondold, hogy ez a kivándorlás nem fog újra beindulni 2018 után, ha a választók újra a félázsiai utat választják többségében...
Ezért nem fogsz győzni Berci.Nekik nem tudsz olyat mondani, mint orbán nyugdíj prémium.
Te csak irigy vagy rá, és úgy tudnátok többet lopni, ha őt magad mellé vennéd.
Azért ne mentsd fel az "ezen" oldali sötéteket!
Olvasod te az ide írogató áldemokrata sötéteket? Semmiben sem különböznek a Fideszesektől, csak ők a DK-t szolgálják! Vezényszóra! Gondolkodás nélkül...
Én erre már sok-sok-sok évvel ezelőtt gondoltam, hogy mi lenne ha...
De a magyar, paraszt.
Nem képes erre - sem.
Fáj!
Fáj köztetek élni, ti vérbuta magyar parasztok - ti belterjes vérbuta bunkók.
Már nem kell tőletek semmi.
Magyarnak születtem véletlenül, de semmi közöm hozzátok.
Éppen előttem írta az egyik okos megmondó emberke, hogy Szél terve azért nem jó, mert ő csak irigy az Orbánra!
Meneküljünk...
Kezdek igazat adni neked! Elkeserítő ami itt is van a Propin...
De ez van az országban is!
Ha jól emlékszem te a norvégokat csíped, nem is olyan rossz ország az!
Lehet hogy körül nézek én is ott...
Voltam. itt is, egy darabig, ide születettként.
De már nem vagyok - soha többé.
The End
www.youtube.com/watch?v=JSUIQgEVDM4
Csak a jövő tavaszt várd meg! Hátha...
A baj csak az, hogy Berni teljesen el van rugaszkodva a valosagtol.
Amikor a CEU-t allami szinten ohajtottak kivegezni, milyen tevekenysege volt akkor az lmp-nek a CEU megmaradasanak erdekeben?
Amikor azt latom, hogy csak az en volt osztalytarsaim kozul - az egyik az ELTE-n volt tanar, a masikuk ket idegen nyelvet oktatott kozepiskolaban - kettot is elkuldtek letszamleepitesre hivatkozva hofmannrozsacskaek 7 evvel ezelott, vagyis koszonik szepen, de nem kernek a jo oktatokbol , akkor Bernike szep kis legvarakat epitget.
KI OKTATNA MA a felsooktatasban? 5000 azaz OTEZER tanar hianyzott szeptember elsejen az oktatasbol. Egyszeruen nincs mibol valora valtani a szep terveket: nincs hozza tanar, nincs hozza megfelelo targyi feltetel (iskolaepuletek) es egyaltalan nincs hozza jo oktatasi modszer ami szerint oktathatnanak a tanarok.
Ebben a pillanatban fideszes elvtarsak ulnek minden fontosabb egyetem vezeto poziciojaban, tudasuk semmi - tehat szakmai szempontok abszolute nem befolyasoljak a donteseiket -, tehat ha meg vissza is jonnenek nyugatrol a jo tanarok, labdaba sem rughatnanak egy-egy iskolaban, hoffmann rozsa es balog pater agymenesei szerint kellene tanitaniuk, es minden szal kretaert, tekercs WC papirert kuncsorogniuk kellene a kliknel, amit a tanari mozgalmak utan nem hogy megszuntettek, hanem az EGY klikket felrobbantottak es lett beloluk OTVENNYOLC kicsi...
A tudas,. a szurkeallomany mar szepen elvandorolt - Bernike, ez ellen mit tettetek 2009 ota??
De ne aggodj, Berni, amig olyan vakhitu tamogatoitok vannak, mint Belus333, addig minden OK, hiszen neki a tenyek nem szamitanak, batran allitsd majd ot a karaktergyilkolok koze, hiszen ot nem erdekli, hogy Greczy Zsolt dk-s videofelvetellel igazolja, hogy az allitolagos pinceszeti dk-fidesz talalkozo idejen Pesten volt, a szekhazuk kozeleben setalt egy frakciobeli holggyel, es NEM VISEL SZEMUVEGET, ahogy a "hiteles" szemtanu allitja.
Megint átmentek mocskolódóba, személyeskedőbe, hiszen a terv jó! Érdemi ellenvetésük nincs! De a hívők felé mindig mutatják, hogy itt jó, előremutató, értelmes ötlete nem lehet senkinek, mert akkor kiderülne, hogy akiket ők nyomnak, azoknak még ilyen víziójuk sincs!
Csak visszahúzni a mocsárba azt, aki ki szeretne onnan mászni!
Ilyenek sajnos az ide írogató áldemokraták!
A haza érdekei ellen dolgozó, a korrupció fenntartásáért, a Fidesszel való eddigi mutyizás fennmaradásáért küzdő sötét, megvezetett szerencsétlenek!
Igen, Magyarorszàg többre kèpes. Hajrà Betti :)
1. Az LMP fennen hangoztatja, hogy ők aztán senkivel nem fognak össze, főleg nem a múlt politikusaival. Ennek ellenére a pártban van volt fideszes, mszp-s, sőt még mszmp-s is. A tanácsadójuk pedig az a Ron Werber aki korábban az mszp tanácsadója volt. Ezzel speciel nekem semmi bajom nem lenne, ha nem azt bizonygatnák folyton, hogy ő nekik aztán semmi közük a múlthoz...
2. Még a hatalom közelébe sem kerültek már titkolóznak, akár csak a fidesz, a tanácsadó honoráriumát illetően... ennek talán nem így kéne nekivágni.
3. Ugyanúgy hülyének nézik az embereket, mint a fidesz, amikor azt akarják megetetni a néppel, hogy Werber társadalmi munkában végzi a tanácsadást...
4. Az LMP-s Kukorelly azzal állt elő, hogy aki leakarja váltani a fideszt annak az LMP-re kell szavaznia, ha nem akkor a fideszt akarja hatalmon tartani...ez aztán a politikai krédó... lényegében ugyan ezt bármelyik párt embere elmondhatná...
5. De a csúcs Bettike hozzáállása, mely lényegét tekintve tömören: minden demokratikus ellenzéki párt vezetője, illetve vezérkara vonuljon vissza a politikától, a szavazóikat pedig engedjék át az LMP-nek. Azaz mindenki húzzon a 3.14ba, hogy én nyerhessek. Miből gondolja, hagy az aki Gyurcsány, Vona, Juhász stb. miatt szavazz egy pártra ezen emberek eltűntével automatikusan Bettikére fog majd szavazni. Ez nem így működik, sem a politika, sem az emberek...
6. Végül a matematika, ami az összefogás mellett és nem ellen szól. Én még azon sem háborodnék fel ha a demokratikus ellenzék összefogna a jobbikkal, vagy legalábbis megegyeznének a 106 egyéni jelölt állításában. Annál ami most van, és ami akkor vár ránk ha ezek maradnak semmi sem lehet rosszabb...
...na de most már tényleg jó éjszakát mindenkinek...
Látod , van neked humorod is!
Még meg is nevettettél. Kösz.-:))))
Azokat sikeresen megszüntették. A tudósok, kutatók már régen nem itthon kamatoztatják a tudásukat! valamikor a magyar szakember fogalom volt. A jelen oktatási rendszer csak szakbarbárokat képez, azokat is csak egy szakmára. Az oktatásunk visszafele halad a XIX. század felé. Bernadett elképzelése jó, csak ahhoz bizony a pénzen kívűl idő kell, nem kevés. Valamit lerombolni gyorsan lehet, de újból felépíteni már néha egy generáció is kevés!
"Egy korábbi programjukban kimutatták, hogy sok munkahelyet lehetne teremteni, ha teret kapnának a megújuló energiák, amelyek ráadásul a szuverenitásunkat is biztosíthatnák, mert az ország igényét képesek lennének fedezni."
Nos kedves LMP-sek...várom ide a terveket,hogy itthon hol tudsz te olyan megújuló erőművet építeni,ami hatékonyságban egy tanyánál nagyobb egységet el tud látni folyamatosan energiával! Valahogy az az érzésem hogy a nagysasszony is egybiteseknek tartotta a beszédét!!!
Széll Berni este a tudásalapú társadalommal
Ha azt hitted Wazze, hogy a Szaksits kölök kilépése után a rációnak lesz némi szerepe, azaz legalább nyomokban észlehető a párt nevének céllá javulása, hát most az ön és közveszélyes ME- jelöltnek öltözött Széll Bernadett tegnapi Soproni szereplése meggyőzhetett reménytelen vágyakozásodról.
Hogy vicces hangulatában van arra az volt a jellemző, hogy olyanokat tudott mondani, hogy „Kormányra kerülése esetén a Lehet Más a Politika tudásalapú társadalmat fog építeni”
Na jó persze ezzel a kormányra kerüléssel – aminek a realitása még annál is kisebb, mint az én ígéretemnek az öcsémnek; ha nyerek a lottón, elmegyünk Skóciába whisky-túrára -, pláne hogy társadalom építést is betervezett! =))
Ami pedig a tudást illeti az igazi móka a következő baromság volt: „a tudásalapú társadalommal ’kis Svájc tudnánk lenni’ Kelet-Közép-Európában, ehhez az innovációs és kutatás-fejlesztési szektort, valamint az oktatást kellene fejleszteni. Magyarországnak erre megvannak a lehetőségei ”.
Nos ami a lehetőségeket illeti – Svájcot az hagyjuk; ahogy egy elvadult LMP-funnak (ezek a párt-birkák az ékes bizonyítékai annak, hogy nem lehet más a politika) javasoltam: csápolja be a gugliba azt, hogy Svájc! – erre a klasszikus angol vicc a legjellemzőbb:
Amcsi milliomos irigykedik angol ügyfelének, hogy ő mindet megtesz, de közel sem olyan gyepje mint az angolé. Az angol mondja, hogy pedig egyszerű csak rendszeresen nyesni és hengerelni kell. Mire az amcsi, de hát ez az én is azt csináltatom, azt még sem olyan! Na ja, de mi 500éve csináljuk!
Meg kell említsem kicsiny hazánkban egyelőre még ott tartunk, hogy a fűmagra való pénzt elisszuk! =))
Lehet hogy még több pénzt és energiát kellene erre fordítani, mint amennyit az LMP tervez.
A megújuló energia, a nem, szél, biogáz, geotermikus, biomassza, stb szavak beütése után bőséges infóval szolgál a gugli.
Az is elég lenne, ha csak ide Ausztriába átnéznének a kételkedők, széles választék van mindegyikből.
Az a mérhetetlenül sok pénz, amit Orbánék most akarnak elkölteni PaksII-re szerintem még sok is lenne, nem egy nagy, hanem sok kis erőmű építésére.
Ezek építése, működtetése és üzemeltetése teremthet munkahelyeket, illetve pl. egy biogáz üzem a környék állattartó telepének, zöldség, gyümölcs feldolgozóinak a hulladékát tudná energiává alakítani. Ez egy adott körzet mezőgazdaságát is fejlesztené és visszafelé is: egy adott régió állattartó telepe mellett, arra is alapozva indulhat biogáz üzem!
De az okos ès igaz tènyek ellen mièrt ès hogyan is szòlnànak, azzal nem lehet vitàba szàllni.
Gondolj csak a vh. utàn milyen gyors ugràsszerű fejlődès indult el.
Nem kell 200 èv. Lehetősèg kell!
1 millió új munkahely...emlékszel még? ;)
Először pedagógusokat kell képezni!
DE: Ahhoz is jó szakemberek kellenének! Azok még vannak? Vagy csak külföldön?
Minimum három nemzedék kellene!
Külföldön viszont nem áll meg az élet (még Brüsszel se!!!), hogy mi utolérjük őket!
"Magyarország dús ország volt,
Van termése, kincse, vadja,
De amit a bús nép szerzett,
Víg uraság zsebre rakja." [ADY ENDRE] Történelmi lecke fiúknak
Hogy ez megvalósuljon, a fidesz parazita tolvajbandát el kell elzavarni!
www.youtube.com/watch?v=B7RgbHhuzkI
A jogászok azt hiszik, hogy mivel ők dr címet kapnak a diplomájukhoz, mindenhez értenek. Azért próbál a berci is műszaki dolgokba belevauzni.
Ő tényleg valódi zöld: éretlen!
A stílusod elképesztő!
Ha átléped az osztrák határt, igen közel találhatsz számos biogáz erőművet.
Az egyikbe alapanyagként a szomszédos sertéstartó telep hulladéka, egy környező cukorgyár hulladéka, zöld mezőgazdasági hulladék kerül be.
A keletkező gázt tisztítás után három féleképpen hasznosítják:
1./ A gázhálózatra nyomják be, tehát földgáz helyett,
2./ Gázmotorokban elégetik, áramot termelnek, ezt a hálózatra nyomják fel,
3./ Az üzemtől cca 100 méterre egy kártyával működő gáz kútfejet állítottak fel, ahová a környék gazdái járnak a gáz üzemű traktoraikat megtankolni!
És ehhez hasonló üzemből van Ausztriában egy csomó, a németeknél szintén.
Mire ezekben utolérjük a sógorékat, már régen továbblépnek, mi meg inkább csak totyogunk és azokat gáncsoljuk, akik valami mást, modernet szeretnének!
Ne mocskolni kell, ha van végre valakinek egy előremutató, jó elképzelése, csak azért, mert nem a számodra kedves párt terjesztette be, mint saját elképzelést!
Igazad is van! Legjobb ha semmit sem csinálunk, csak várjuk, hogy jöjjön a megváltó, Gyurcsány Ferenc képében.
Minden más szar, minden más rossz, mindenki hülye, csak Te meg a Feri vagytok helikopter!
Erről írtam! Nem vetted észre?
A biogáz az egy megújuló energia!
Egyébként sem kell (az általam említett osztrák üzemben sincs) ipari méretű sertéstelep!
A cukorrépa hulladék helyett lehet bármilyen más, bomló anyagot felhasználni, még a szennyvíz tisztítók iszapját is, bármit, ami bomlik!
De úgy látom, neked ez már magas, mint tyúknak az ABC!
Ezért a többi dologról sem látom értelmét semmiféle párbeszédnek. Minek? Hogy csak mocskolódjál tovább? Olvasd inkább a Gréczi bibliát: a Nyugatifény blogot!
Ott megírják neked a tutit!
- szélikének jó lenne a programja ha magyar viszonyokban gondolkodna!
Te lennél az, aki a tényeket mondod?
Nem vagy te egy kicsit nagyképű?
Én meg úgy látom, hogy a ti agyatok durran el, amikor Szél Bernadett vagy az LMP nyilatkozik bármiről is.
Rögtön tüzeltek, mint Rambo a sárgákra!
Akkor beszéljük meg az elsőt: mi a gondod azzal, hogy az LMP felmondani szeretné a Paksi szerződést és más módon (nap, szél, biogáz, geotermikus, biomassza kiserőművekkel szeretné az energiaellátást biztosítani?
De nézhetjük a korrupció visszaszorításának a módját:
a közbeszerzésekből kizárnák azokat a cégeket, amelyiknek offshore háttere van, vagy amelyik olyan alvállalkozóval dolgoztat, amelyiknek offshore a háttere. A közbeszerzések teljes levelezését felraknák az internetre, hogy mindenki ellenőrizhesse.
Mire vagy még kíváncsi?
A programjuk elérhető itt:
lehetmas.hu/wp-content/uploads/2016/08/11PONT_kifuto-nelkul-1.pdf
Olvasd el, több pontot is találsz, mint hármat!
Az erőművekről már szóltam...de ha akarod,neked részletesen...Magyarországon nem lehet gazdaságos naperőművet építeni,ahhoz kevés az éves napsütés...ugyanez igaz a szélerőművekre is...sehol nem fúj annyit a szél hogy komolyabb teljesítményű erőmű épülhessen...maradna a víz...de kiindulva a nagymarosi cécóból ,annak is annyi esélye van mint hógolyónak a kazánban!!!
korrupció...haj de szép is lenne,kézséggel elhiszem hogy kizárnák a fideszes,dk-s cégeket...lenne helyettük LMP érdekeltségű...mert ugye te sem hiszed hogy a nagysasszonynak nem a hívei felé hajlik a keze??
Nem láttam a paksi szerződést! Te láttad? Nem kerülne kis pénzbe, de még mindig olcsóbb, mint kifizetni egy ekkora barom beruházást!
A nap és szélerőművekről: ha a szlovákoknál, osztrákoknál süt annyit a nap és fúj annyit a szél, hogy a magyar határhoz igen közel is építsenek ilyeneket, akkor nem hiszem, hogy a szél megállna a magyar határon vagy hogy a szlovákoknak megéri naperőművet építeni, de nekünk már ráfizetéses lenne. Egyébként meg ha értően olvastad a beírásom, akkor láthettad, hogy sok, kis, különböző megújuló erőműre lenne szükség, nem 1-2-3 nagy ilyen erőműre.
A vidéki biogáz erőművek a mellett hogy egy régió mezőgazdaságát/állattartását is fejleszti, még energiát is tudna termelni.
Ha az osztrákoknak/németeknek megéri, akkor nálunk is meg kell(ene) hogy érje!
A közbeszerzésről: nem írtam sehol olyat, hogy pártcégeket kellene helyzetbe hozni, hanem azt írtam, hogy a korrupció melegágyát, az offshore hátterű közbeszerzéses győzteseket kell kizárni. Ha érdekel, azt is elmondom, hogy miért!
A legbiztosabb a korrupció ellen a nyilvánosság! Ha nyilvános egy közbeszerzés az ajánlatkészítéstől kezdve, a kiválasztáson keresztül a szerződéskötésik, sőt még a garanciális hiba elhárításáig (ha van) az a garanciája a korrupció, a párt korrupció, a közpénz lenyúlás ellen!
"Szász-schweiz"-be? :--)
A lehetőséget megkaptuk mink is de nem tudtunk élni vele, mert mindig olyanok kerültek a kamrakulcshoz akik csak a saját hasznukat keresték, a mostaniak meg már a látszatra se adnak, csak lopnak keményen !!!
Be vagy nyomva mi?
Áruld már el, mi köze van Szél Bernadettnek Schmit Máriához?
KInek az anyósa kicsoda?
Biztos beba@sztál!
Józanodj ki!
Magasról teszek rád és a véleményedre is. hanyagolj, foglalkozz a paksi témáddal
Hidd el, én is magasról sz@rok rád, de azért a hazugságaidat, a mocskolódásaidat (ha megengeded, ha nem) azért szóvá teszem!
Ne hazudj, ne mocskolj, akkor nem lesz mire válaszolni!
Nehéz megállnod, igaz?
Hülye.
Igyál talán kevesebb konyakot!
Tisztára össze vagy zavarodva, hogy ki kinek az anyósa, meg kinek a segge hová ér!
Nem baj, hogy beb@sztál, csak akkor menj egy kissé messzebb a klaviatúrától!
Ne írogassál, ha nem viseled el a kritikákat.
Ha hazudsz, azt megírom!
Ha ezt nem tudod elviselni, akkor alakíts egy zárt komment klubot, oda azt hívsz meg akit akarsz, vagy vedd meg a Propit, akkor akár meg is szüntetheted a beírásokat!
Ha ez nem tetszik, akkor meg kénytelen vagy elviselni azt, ha a hazugságaidat szóvá teszem!
Még egyet tehetsz: ne olvasd el amit írok!
A DK szerint a demokratikus politika lényege, hogy a végső véleményt a választók mondják ki a politikusokról. Az összes többi csak a szokásos "nem lehet más a politika" játékszabálya.
Azt javasoljákk a társelnök asszonynak, hogy „tisztességes erőfeszítéssel tegye az ország legjobb és legnagyobb pártjává az LMP-t, ezzel bizonyítsa, hogy mindaz, amit képvisel, az bírja az ország nagyobb részének támogatottságát.”
Mint írták, hogy „egyelőre viszont ott tartunk, hogy a Demokratikus Koalíciót és Gyurcsány Ferencet lényegesen többen támogatják, mint őt és pártját.” Hozzátette, „fecsegés helyett munkát javaslunk Szél Bernadettnek.”
Hogy tudd én 140 km ről érkezem kocsival, és nem tudok sokat gyalogolni a lábam végett !
A sok idézőjel mellé oda tehetnéd, hogy miről, kitől idézel! Ugyanis így a forrás megjelölése nélkül akár azt is gondolhatom, hogy csak magadat idézed...
Én mindig odateszem, hogy honnan idézek!
Tudod, fő a bizalom! Pláne egy DK-snál!
Azt mondod olyanok kerülnek hatalomra, akik visszaèlnek vele? Èn nem is ezt làtom a legnagyobb problèmànak, hanem azt, hogy ennek ellenère ott tartjuk őket. ugyanezeket ùjraválasztjuk ès csont nèlkül vesszük be, amint ugyanezek minden ellenfelüket lejàratjàk ès megsemmisìtik.
A Szèl Bettinèl jelenleg nincs alkalmasabb, ès nem èrdekel mivel sàrozzàk a màr ezerszer megbukott, de folyton felèledők.
Persze lehrt, hogy sikerül elkaszàlni ès megy a "levesbe" ès mèg a mai önmagunkhoz kèpest is sikerül ùjabb 200 èvvel lemaradni.
Majd lesz min sirànkozni.
Nincs semmi baj Bertalankaval sem - amiota Bela nem veszi a faradsagot a dk-sok pontos nevenek a leirasara, azota en sem - szoval Bercike alomvilagban el, foleg, hogy kijelentette, nem erdeklik a partra vonatkozo statisztikak (vagyis leszarja, hanyan ohajtananak hozza csatlakozni), es lelkesen helyesli a levelbeli szavazast, es kiall Szekelyfold autonomiajaert.
Akkor o miben mas es uj megis orbanhoz kepest??? Mert ez a ket sarkalatos pont eppen orban politikai programpontja. Szoval miert is keruljon Bercike a hatalomba?
amúgy munkahelyet ma is lehet kapni amennyit akarsz...hány kéne ?
De nem ez az egy indok, ami miatt a Szèl alkalmasabb mindnèl.
Jelenleg.
Ès nem nagyon van idő se, meg vàlasztèk se vàlogatni.
A Gyurcsàny - ő mondta - nem is akar mini.elnök lenni, ès ez nagy szerencsènk.
Új hozzászólás