Nemcsak azt deklarálta, hogy a tízparancsolat betartásával elkerülhető lenne a halálos betegségek zöme, az új emberminiszternek a férfi lét rövidségére is van megfejtése. "Ha már szóba került az életkor, én mindig arra gondoltam, hogy a férfiak valóban korábban halnak meg, ők élnek a nőkkel. A nők pedig a férfiakkal élnek, és lehet, hogy ez a magyarázat” - így hangzik az egyik Kásler Miklós életbölcsességei közül. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának új vezetőjének mondását a 168 Óra mazsolázta ki. A logika szabályait követve Kásler arról beszél, hogy a férfiak a nők miatt halnak korábban. (Persze, ha a nők nőkkel élnének, akkor ők is korábban halnának - azaz a leszbikus párok életkorilag veszélyeztetettek, de valószínűleg Kásler ezzel nem számolt, hiszen a kormány kinyilatkoztatása szerint a család alapja az egy férfi meg egy nő.) És ez az ember felel az oktatásért.
Orbán új minisztere: a nőkkel élés rövidíti meg az életet
Forrás:
nepszava.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Népszerű az Interneten
- Lázár Jánosék az éjjel bezsebeltek több mint 10 milliárd forintot, de Nagy Mártonék is örülhetnek
- Lázár János kimondta: csak akkor lesz pénzük az embereknek, ha a Fideszre szavaznak
- VV Dorka olyat villantott az RTL luxusbörtönében, hogy leesett a nézők álla
- Az ország egyik leggazdagabb embere lett az Mgyosz elnöke
Itthon
- 2024. May 24., 09:43
Orbán Viktor kiakadt a Kossuth rádióban: "Ez teljesen felfoghatatlan!"
Itthon
- 2024. May 24., 06:50
Ezekben a közép-európai országokban jobban keresnek, mint Magyarországon – Már a románok is lehagytak minket
Itthon
- 2024. May 24., 07:20
Több milliós mutyi ment a gyógyszertárakban – Már itt is csalnak?
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 23., 07:50
Lezárult a per – Ennyi kártérítést kap Michael Schumacher családja
Itthon
- 2024. May 23., 06:50
Retteghetnek az allergiások – Támadnak a pázsitfűfélék
Itthon
- 2024. May 23., 07:20
Halálos tragédia – Szörnyethalt a hegymászó a szlovén hegyekben
55 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Orbán gondoskodott róla,hogy visszasírjuk a Zolit... ;)
ez a bővített mondat érthetetlen...persze csak nekem, mert én nővel élek.
(lehet, hogy Káslernek nincs nője?)
hogy konkrétan mi és mik ennek az okai . :-((((( Bárki mást mond hülyeség !
Én nem tudom, ezért kérdezem.
Szóval, Orbán Viktor, gyakorlatilag semmit nem szeret.
A fő kérdés: Mit szeret Orbán Viktor?
Ezt kéne kideríteni.
Ja, már nem is kell, mert ki van derülve.
Csak a pénzt és a hatalmat szereti Orbán Viktor.
10 másodperc alatt hozzá hülyülnek a totális hülyékhez.
Fideszéknél nagy a választék.
Lehet ő a kecskéket favorizálja.
Ez nagyon frappáns és igaz beírás volt. jót nevettem rajta,bár maga a téma inkább sírni késztetné az embert. Minden szavad igaz és kár,hogy nem ágy van,ahogy leírtad.
Tudod én régen hallottam őt egy müsorban.Valahogy értelmesebbnek tünt.
Az új kemoterápiás eljárások hatásosságáról beszélt,amelyek jelentősen megnövelik a
daganatos betegek élet esélyeit.Akkor valahogy ezek a baromságok amiket most összehord nem jöttek szóba.Mondjuk nem is orbán volt hatalmon.:)
mint a gyermekeinknek,Akik elpusztítanak azok a mi állandó megmentőink.
Ha ezt egy jobbikos mondaná,biztosan Soros embere.földönkívüliek átveszik a hatalmat nem lesz férfi nő,stb.t
10 éves cukorbeteg gyerek gyereke, +1 fokos lakásból vittek el a mentök ,az anya 2 év fölfügesztettet kapott ,szerintem az ügyész nem merte vagy nem akarta pellengérezni a valóságot,közben a vásárhelyi urak ...48 millából vacsiztak ,ebédeltek és repiztek...
.
Bizonyára már tájékoztatták a prof. urat, hogy nem lesz sok gondja a .. f o g y a t k o z ó .. erőforrással, mivel a GAZDIJA a lényeget .. k i c s a p t a .., mint a VÁLADÉKÁT pár ruppóval, klf. un. háttér kuli melósokat alkalmazó hivatalokba. (Nem tartozik a HATÁSKÖRÉBE!!)
.
- az egészségügyet
- az oktatást,
- a szociális ágazatot.
.
A vallásügyet rábízta a .. f ő v a d á s z r a.
Miért ne lehetne több nővel is élni ???
A muzulmánok kihaltak???
Többen vannak mint a fehérek, akkor ???
Egyébként is félreérthető a fogalmazás, jelen esetben azt mondja a ,,nőkkel együttélés miatt halnak meg korábban a férfiak,, Nézzünk ennek a mélyére tehát ha én az Anyámmal, meg a feleségemmel egy háztartásban élek rövid életű leszek, esetleg ha az anyósommal élek ugyanígy akkor is !!!
És mi a helyzet ahol mondjuk van 4 lány gyermek, meg az anyjuk esetleg egy. két nagymama, ott a pacák rövid úton elhalálozik ???
Sajnos NEKÜNK NINCS ILYEN KURVA NAGY SZERENCSÉNK !!!
Ennek a faszinak teljesen elmentek otthonról.
Új hozzászólás