Manfred Weber csatlakozott a baloldali elitklubhoz, ahol a jobboldalnak csak széle, a baloldalnak pedig csak közepe van – írta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP) frakcióvezetőjének válaszolva szerdán. A levélről a Miniszterelnöki Sajtóiroda közleményben tájékoztatta az MTI-t.

A kormányfő azt követően válaszolt Manfred Webernek, hogy a brüsszeli politikus a Welt am Sonntag című konzervatív német hetilapban reagált Orbán Viktor egy héttel azelőtti, ugyanott közölt interjújára.

A magyar miniszterelnök "Szamizdat Nro.5." című írásában emlékeztetett,

Manfred Weber a németországi nyilvánosságban tévútnak minősítette Magyarország politikáját, amely "tíz éve irányítja az országot".

A koronavírus-járvány kezdetéig a 12 százalékos munkanélküliséget 4 százalék alá, "az államadósságot 84 százalékról 66 százalék alá csökkentettük, a minimálbért több mint kétszeresére emeltük, az átlagbért pedig közel megdupláztuk, miközben a háztartások pénzügyi vagyona közel háromszorosára nőtt" – sorolta Orbán Viktor, hangsúlyozva, a "GDP 2014 óta 2-3 százalékkal gyorsabban nő, mint az európai átlag, és mi költjük arányosan a legtöbb pénzt egész Európában családtámogatásra, kultúrára és sportra, a magyar gyerekek számára bölcsődét, óvodát és ingyenes iskolai étkezést és tankönyveket biztosítunk".

Ez lenne a tévút?

- tette fel a kérdést a miniszterelnök.

Kiemelte, "közismert tény", hogy Manfred Weber neheztel Magyarországra. Úgy fogalmazott:

Bennünket okol, amiért nem teljesültek az Európai Bizottság elnöki székét megcélzó ambíciói

Orbán Viktor hozzátette: ez igaz, de még ha emberileg érthető is, nem helyes, hogy egy európai pártcsalád vezetőjének tisztánlátását így eltorzítsa a személyes indulat, sőt gyűlölet.

Mi azt várjuk a vezetőinktől, hogy erősítsék a pártcsaládunkat, növeljék súlyát és befolyását, hogy együtt erősebbek legyünk, mint szimpla matematikai összeadással lennénk

- közölte a kormányfő.

A miniszterelnök úgy fogalmazott, a baloldali elitklubban egy képtelen európai politikai geometria a divat.

E szerint a jobboldalnak csak széle van, ezért már létezése önmagában folyamatos veszélyt jelent: fasizmust, nácizmust, nacionalizmust, antiszemitizmust és homofóbiát. A baloldalnak viszont csak közepe van, ezért innen nem fenyegetheti veszély a néppárti eszményeket, se a szabadságot, se a demokráciát, se a piacgazdaságot – fejtette ki Orbán Viktor.

Ezért Weberék jobbra zárnak

- írta Orbán Viktor, aki szerint "először az EPP-ből, aztán az unióból is kiebrudalták a briteket, a PiS vezette konzervatív frakció nem lehet partner, és a Fidesz-féle gyanús kereszténykonzervatívoktól is jobb megszabadulni".

A kapukat balra kell kitárni: jöjjenek a szociáldemokraták, aztán a baloldali liberálisok, hamarosan a zöldek, és ki tudja, hol a vége – írta Orbán Viktor, hozzátéve:

hiába, a lejtőn nincs megállás

Hangsúlyozta, a "brüsszelieknek is meg kell érteniük, hogy Közép-Európában Marx, Lenin és a kommunizmus iránt érzett megvetésünk nem kisebb, mint amit a nácik és a nemzetiszocializmus iránt érzünk".

Brüsszeli hivatalra vágyó politikusoknak meg kell érteniük, hogy Közép-Európa sohasem fogja feladni se a keresztyén értékrendjét, se a nemzet kultúráját, se a hagyományos és számunkra egyetlen családmodellbe vetett meggyőződését – fejtette ki.

A kormányfő szerint a brüsszeli vezetői posztra vágyakozóknak azt is meg kell érteniük, hogy a cél nem Európa kulturális, liberális homogenizálása, hanem a szabad nemzetek szövetségének építése.

Egy brüsszeli pozícióra jelentkező politikus útja sohasem könnyű, ha német

- írta.

Orbán Viktor szerint egy brüsszeli vezető szerepet ambicionáló politikus rosszul teszi, ha a "kulturális és történeti különbségek elfogadása helyett migránsokat akar ránk erőltetni, szankciókkal, pénzelvonással, kiéheztetéssel és egyéb válogatott tortúrákkal fenyegetőzik".

"Rosszul teszi, ha a nemzeti szuverenitás létét is tagadja, ahogy Weber teszi" – emelte ki a kormányfő.

Orbán Viktor hangsúlyozta, rosszul teszi azt is, ha – mint Weber javasolja – az Európai Parlamentet a nemzeti parlamentek fölé akarja helyezni, és az Európai Unió alapszerződésben biztosított egyhangú döntések helyett a jövőt a többségi döntéshozatalban, vagyis a kisebb országok elnyomásában látja.

Nem könnyű, de át lehet menni azon a bizonyos tű fokán, állítólag mindenkinek sikerülhet

- zárta írását Orbán Viktor.

A miniszterelnök a Welt am Sonntag december 20-i számában úgy nyilatkozott, hogy Manfred Weber megsértette a magyar népet, amire válaszul a német politikus egy héttel később ugyanott kijelentette, Orbán Viktor politikája téves út.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

73 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sgl
Hogy mekkora rohadék aljas gazember a miniszterálnokunk, arra tényleg nincs magyar kifejezés.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
a te arroganciádban, pofátlanságodban és retardáltságodban valóban nincs! =))
sgl
Hogy mekkora rohadék aljas gazember a miniszterálnokunk, arra tényleg nincs magyar kifejezés.
nezelodo
Erről a polémiáról a falumban ismert nagyon régi "látványosság" jutott eszembe. A szomszédban lakó két család nyughatatlan asszonyai időnként kiálltak az udvarra egymástól pár méterre szemben, egy-egy palacsintasütővel és fakanállal felszerelve, és felváltva pocskondiázták egymást. Amíg az egyik ordította a rágalmait, a másik ütötte a palacsintasütőt, hogy ne hallja, minek nevezi a másik, aztán cseréltek, hasonló felállásban. A fél falu ezen a mutatványon röhögött, de a matrónák bizony komolyan vették saját magukat. Miután kieresztették a gőzt, abbahagyták és visszamentek a házukba. Azt viszont sosem gondoltam, hogy ez állami szinten is előfordulhat, mivel a Mári néni és Klári mama elmeállapota köztudottan kicsit "eltért" az átlagostól.
Béla333
Magyarázhat Orbán amit akar: a tények meg azt mutatják, hogy az ország lecsúszása egy pillanatra sem állt le.
Már csak Bulgária van mögöttünk az Uniós országok közül - ki tudja ők is mikor előznek le minket??!!
Csak a pofázás megy, a lopás, a maffia állam kiépítése és az ország elárulása.
Aljas mocskos banda!
Nyírfa
Mondjátok, hogy ez nem tudatos provokáció. Azt hiszem, az Unió - Brüsszel, Weber stb - jelenti számára az apa elleni lázadás lehetőségét. Ez a motiváció ugyan magyarázhatja Orbán retardált viselkedését, de nem menti fel a magyar népét.
kokopelli
Furcsa,hogy egy fideszesek által "senkinek" titulált bajor politikusnak a magyarok nagy miniszerlnöke
magyarázkodik!...igaz,hogy a magyar népet nem sértette meg,mert azt a trükköt pl. a Hitler és a Sztálin félék
próbálták anno elhinteni a népüknek!!
Nessy
@Nyírfa: Ez egy két - hároméves kisgyermek viselkedése! Mindig többször kipróbálja, meddig mehet el valamilyen tettével, mikor akadnak ki a szülei. Aztán, ha következetesen rászólnak, abbahagyja.
tudode
Határtalan türelem kell ahhoz, akinek annyi belátási képessége nincs mint egy kakasnak, enyves tapogatókkal, ATM-nek nézve az EU-t is, felfüggesztve, mint az általa gondossággal gyúrt kolbász.

----Csoki & Hipo: Egy rém enyves család (Mézga szerepében Orbán)
www.youtube.com/watch?v=Aai7DYWuTqE
-------------------------------
.
Az ország, és az EU szégyene építi magának a történelem szemétdombját!
Qqberci
Bizony, csútkány, gurulsz lefelé rendesen!...
nezelodo
@Nessy: Hát ő is eltér kicsit az átlagostól, nem hagyja abba! Maga mesélte el, hogy még akkor is hergelte az öregét, amikor az már a kertkapuban fekve rugdosta. Igen puha lehetett a munkásőr bakancs, hogy nem hatott rá!
Nyírfa
@Nessy: Merkel asszony szoknyája mögül bátorkodik. De ez a szoknya már nem sokáig védi.
csak úgy....
orbánnak,szinte napi szinten kell produkálni egy harcocskát,háborúcskát a bugyuta híveinek,hogy a lényegröl és a szomorú valóságról elterelje a figyelmüket!
Eladott Ország
Amit ez a csúti geci mond köszönőviszonyban sincs a valósággal. Európa Bangladese lettünk a 10 év alatt!
Egy szemét, tolvaj állat! Egy notórius hazudozó, egy őrült BAROM! Dögöljön meg az ilyen! Nem érdemli meg, hogy éljen! Amikor ránézek erre a nemzet mangalicájára mindig Caucescu házaspár jut eszembe amikor álltak a ház fala előtt aztán... Milyen jó is lenne végre...
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/118391406_928497947630113_5021564689839343992_o.jpg?_nc_cat=107&ccb=2&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=tsEKovbhGeQAX_q6UpY&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=07e49ea9b59cbbec74467efe371307c2&oe=6012CD13
Az ember tragédiája! Minden magyar emberé...
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/110318718_293863781856765_4198941114900506999_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=2&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=uUzZs-8oqR8AX9c3lAF&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=b67e847e9754ce2cb006d5b6e2a46996&oe=6012D1C2
csak úgy....
@Nyírfa: miért gondolod,hogy merkel orbánt védi? max. nem tud ellene lépni,mert a hü magyarjaitól 2/3 többséget kapott és azzal könnyen lébecol.
sgl
@csak úgy...: nem értem, még politikusok is sokszor mondják, ellenzékiek is: a geczire 2/3 szsvazott.
Ja.
A parlamenti képviselők a bátor 133 köcsösg.
A képviselői szsvazáson vagy 20 éve NEM LEHET RÁ SZAVAZNI!
listán van, első helyen, ennyi.
.
csak úgy....
@sgl: igazad van,de sajnos neki ez is elég a "133 bátor",hogy kedvére kevergethesse a szart ,lopjon,csaljon,hazudozzon!
volvós
Fogsz te viktorka még Hr.Weber előtt térdelni az ov(r)ális szobában ...
sgl
@Eladott Ország: Tegnap hallom a KR-ban Bolgárnak mondja egy betelefonálló, kétharmad nép szsvazott a geczire.
Bolgár nem javítja ki.
Na Bolgárral is lassan csak többen vagyunk, néha nagyon hülye tud lenni és ő is arra büszke mint Karácsony: szelíden kell a fidesszel bánni mert integráló.
Ja.
A baromja nem veszi észre pont kommunikációval veri szét a fidesz a választó agyát.
Bolgár tapsol nekik.
Ő a politika Szepesije.
Nyírfa
@csak úgy...: Részben igazat adok. Azonban 10 év alatt annyiszor léphetett volna Orbán tyúkszemére - amit nem tett meg, s ezzel hagyta a demokrácia leépítését , megjegyzem, uniós vezetőként helytelenül -, ahány csillag van az égen.
Abban abszolút egyet értek veled, hogy a törvényerőre emelt 2/3 kötőfékként működött.
Peller Anikó
A viki uracs nem hazudik soha: "hiába, a lejtőn nincs megállás"

Bezony nincs, de hiába. Mert a lejtők is végetérnek egyszer.
Nyírfa
@Eladott Ország: 11.45

Felfoghatatlan. Ez az ellenzék sara. Akkor , azonnal ki kellett volna vonulni a Parlamentből, és megszervezni az ellenállást, a kormánybuktatást.
csak úgy....
@Nyírfa: orbán "tyúkszeme" magyarország! hidd el,hogy orbán azt is a maga javára kamatoztatta volna! orbán egy szemfényvesztö !
Eladott Ország
@Nyírfa: ma, 11:58 Az ellenzék is sütögette a saját pecsenyéjét, amíg az ÁSZ nem kezdte őket is hülyére büntetni.
sgl
@Nyírfa: Az ellenzék 2006 óta béna.
Az őszödi és utána lévő balhét nem tudták kezelni és a fidesz hazugság cunamija mindent beégetett miközben az ellenzék bénán tűrte. Gyurcsány nem kezelte a karaktergyilkosságot ki is nyírták, hatalmas hiba.
2006 óta az ellenzék kommunikációban a hülyék gyülekezete.
Jakab és Szabó Tímea felébredt , páran ébredeznek, de ez is csak szarmasszírozás.
Parlamentben lehetne a legütősebben kommunikálni, ez kimegy a fideszmédián is, de nem megy.
Vidáman komcsizik a geczi, Sorosozik, migráncskodik, miközben a fideszben van a legtöbb komcsi,
- 2010-es kormányban csak volt komcsik voltak, ma is rakattal,-
Soros alapítványból élt évekig a sperma, pártja mai pénzen milliárdokat kapott, Sorosnak köszönhetik létüket,
és letelepedési kötvénnyel ők árasztották el az országot migráncsokkal, sőt ez nekünk 100 milliárdokba fáj, éstaöbbi.
Ez az ellenzék egy rakás szar kommunikációban pedig a fidesz csak azzal operál.
A Parlamentben furkósbottal lehetne ezt a csürhét leütni, de nem, ezek símogatják a szart.
Nincs olyan fideszhazugság amit százszorosan ne lehetett volna leütni, de ezek kussoltak.
lepra debil banda!
Nyírfa
@csak úgy...: 12.05

Így, nyersen kimondva, van benne ráció. De mindig ott van a de, azaz ennél összetettebbek a folyamatok, amelyek lehetőségeket tartogatnak, esélyt adnak.
csak úgy....
@Eladott Ország: az ellenzék ? alig van 1-2 valódi ellenzéki politikus, a többi meg orbán malmára tereli a vizet!
Eladott Ország
Magyarország a korlátlan lehetőségek országa. Az egy tipikus Kádárkori történet, többé nem lesz faluszéli cigánygyerekből még joghallgató sem, erről gondoskodtak, a balfasz magyar nép jóvoltából!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/67549936_655558048257439_4533438371493576704_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=2&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=7SHRboH38zMAX-rcDH5&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=e228c706c8bb07146adad7ce9700b483&oe=5FEDDE2F
csak úgy....
@Nyírfa: ...ami lehetöségeket orbán zseniálisan ki is használ!
orbánnal szemben az eu. tehetetlen,max. pénzeket tudnak az országtól elvonni . másnap itt üvöltene a shikari hadosztály,hogy a bolsilippsik a migráncsok és a soros gyurka miatt...stb.
Nyírfa
@Eladott Ország: 12.06

Sajnos, igen. Emlékszem, amikor a 2018-ban a Lánchídnál a mikrofonba kiabálta Kunhalmi Ágnes,hogy Gergellyel felszántják az országot. Nagyon lelkesítően hangzott, csak a történések nem ezt mutatták.
Az LMP elárulta a választásokat, a Jobbik kifarolt a közösből, Gyurcsány számolgatott a háttérben, a szocialisták pedig, bár súlytalanok voltak, vezető szerepre törekedtek.
Egy évvel később Gergely valóban felszántotta - Budapestet. Az Együtt megszűnt, az LMP haldoklik, a Jobbik viszont középre erősödött, és jelentősebbé vált mint az MSZP.

Ha néhányan kiválnának a szocialista pártból, és, ez a néhány, akire még érdemes odafigyelni, új szocialista pártot hozna létre, pontosabban egy szociáldemokratát, annak talán lenne jövője. Persze, ez csak ha, meg talán, de érdemes lenne neki futni.
Eladott Ország
@csak úgy...: ma, 12:17 ☻ Reméljük, hogy nem így lesz, mert akkor teljesülni fog Antall József kívánsága: "Tetszettek volna forradalmat csinálni!" Csak nem várja meg meg az ellenzék hogy elborítson minket a fidesz szartengere! Abban nem lesz köszönet...
Nyírfa
@csak úgy...: 12.25

Ez is benne van a pakliban. De ennyire nem sajnálnám le az EU-t. Hiszem, de legalább bízom benne, hogy képes a hibás döntéseiből tanulni. Míg Orbán, nem.
sgl
@csak úgy...: Szerinted egy politikai bűnöző gazember zseniális?
Szerintem ostoba, vitakozni sem tud, mert hülye!
..
Az ellenzék szar nem ogv zseniális.
csak úgy....
@sgl: én más szemmel nézem a dolgot! csodálkozok és csodálom,hogy egy ilyen jelentéktelennek tünö figura egy egész országot át tud verni!
ehhez kell némi zsenialitás!?
sgl
@csak úgy...: Nem egy egész országot, csak kb harmadát, negyedét.
sgl
@sgl: ja és ha ennyi hülye fölött egy félhülye uralkodik akkor az genie?
csak úgy....
@Nyírfa: az eu. lassan egy bábeli torony ,azok is hülyék voltak akik ezt így kitalálták! kohl papa nagyot akart alkotni csak nem számolt a forradalmár ,harcos utolsó hü haverjával,orbánnal...
csak úgy....
@sgl: nem tudlak cáfolni de ott az élö bizonyíték!
Pálinkás Pál
Te hazug cigány...ezt a sok marhaságot még a híveid sem hiszik el, legfeljebb a krumplisok,mert azok képtelenek önálló gondolkodásra!!
kokopelli
@csak úgy...: nem a Kohl papa,hanem az Adenauer papa cseszte el a de Gaulle sógorral az EU-t! Azt hitték,hogy
minden jövőbeli "tag" min. normális erkölcsű vezetővel fog rendelkezni! ...nem jött be! "Kohány" országvezetőkkel
nem számoltak! (;-()
simmering73
Jól beszélsz more: a lejtőn nincs megállás. Veletek ennek az országnak már harangoznak.
Nyírfa
@csak úgy...: 13.09

A megoldás a két- vagy akár többsebességes unió. Ugyanis nem a kevésbé fejlettekhez kell alkalmazkodni, viszont azok fejlődését sem lehet erőltetni. Mindent a maga helyén, a maga idejében.
bence
Szinte minden a pofájához fér ! Nálánál nagyobb gazembert nem hordott még föld a hátán !
legott
Orbán másokat szapuló minden írása, megnyilvánulása magának -, magához -, magáért szól.
A lelkiismerete latens módon próbál kitörni a fogságból, az elnyomásból, az elfojtásból!
Freudi elszólás MIND EGY SZÁLIG!
kissé felnőttem
agyfék vagy kézifék szakadással kár már orvost hívni , a kilátások jók, 77 helyről aus ja nem értik? nem is angol?
legott
Ha az ellenzék győz és valami fake megállapodás miatt hagyja futni Orbánt az elszámoltatás helyett, akkor egy életem, egy halálom - addig pusztítok, ölök, amíg meg nem ölnek !!!

Ezt a szennyet már nem fogom beszopni, elviselni!
legott
Megölsz, geci?
Fogadunk, hogy te hülyében halsz meg, mint én?
És akkor még ott van a végítélet (ami nem most lesz, hanem végül, a végén - azért végítélet, vágod, te faszszopó?!)
legott
Imádok rossz lenni a jók között!
Persze a jók tudják, hogy miért vagyok rossz (hogy baljában jó vagyok, csak néha rosszalkodom)
Tolerancia - vagy valami ilyesmi shit liberális túlgondolás... vagy túlérzés.

Az emberek szabadságát, szabadságvágyát nem bírják a diktátorok.
A diktátorok már csak ilyenek - gecik, akik képesek egy egész országot szétbaszni, csak, hogy igazuk legyen.
legott
Nem bírtad kivárni az ünnep végét, mi, te faszszopó Orbán Viktor?
Neked karácsonykor és az újév között is rombolnod kell - AZ EMBEREK LELKÉT !!!

Orbán Viktor azért sátánista, mert nem csak az emberek testét akarja elpusztítani, hanem az emberek lelkét is - Magyarország lelkét is, Európa lelkét is, az egész világ lelkét is !!!
csak úgy....
@kokopelli: 13;38 nem köne mindent a "nagy" halottakra kenyni ,kiket már kérdezni sem lehet! ök nem számíthattak a magyarok leendö viktorával ,ennyire elöre gondolkodni még az orbán sem képes!
csak úgy....
@Nyírfa: 14:11 na ebböl is lenne kári kittyom! fideszék rögvest bebeszélnék a híveiknek,hogy másod,harmad rendüt csináltak a magyarokból,mert nekik a migráncs meg a soros fontosabb! csak utalja nekik tovább az eu. a pénzeket szorgalmasan de minden fillérröl számoltassa el öket!
legott
@Honey97: Propeller, a kurva anyád !!!
legott
@Szeparepa2: Ölni fogok - ha eljön az idő.
Semmi más nem érdekel!
kokopelli
@csak úgy...: a nagy halottaknak meg vannak a nyomaik!Azért is "nagy halottak" (;-))Amennyiben valaki azt közel-
ről szemlélhette,az néha ,már az önkontroll miatt is utánanéz! Igaz,hogy az is élvezetes dolog,ha hazug kommente-
lőt elkapja az ember! (;-))
Nyírfa
@sgl: 12.12

Bocs, most vettem észre a bejegyzésed.
Igazad van. Ez az ellenzék, ahhoz képest, hogy hány magas labdát kapott, leütni csak egyet-egyet tudott, azt is az a néhány kiemelkedő politikus, akiket nap mint nap emlegetünk Ellenzékként.
De, szerintem nem csak a kommunikációban rejlik a hiba, hanem az inaktivitásban is, olyanok mint a béna kacsa , csetlenek-botlanak, megfélemlített, sarokba állított, bűntudattal küszködő gyerekként viselkednek.
Az alapproblémát a szocialista múlt megtagadásában látom, a rendszerváltással megszakadt az a folyamat, ami talán nem is létezett, de úgy tettek, mintha létezne: a hit megélése egy magasabb rendű világ megteremtésében - mert a szocializmusnak erről kellett volna szólnia. Hogy úgy sikerült, ahogy, az nem is az ő hibájuk, emberek vagyunk, gyarlóak, a tudati, erkölcsi fejlettség különböző szintjein állunk. Nem megtagadni kell a tévedéseinket, hanem tanulmányozni, és okulni belőlük, és, ami a legfontosabb, abbahagyni minden szerepjátékot. A tisztább, tisztességesebb, igazságosabb rendszerek feltétele az őszinteség. Ha ez az iránytű, akkor jobb lesz gyermeknek lenni a szülői házban, az iskolában, és felnőttként képesek leszünk az önmegvalósításra. De ez hosszú út, csak rá kell lépnünk, hogy végre elkezdődjön valami értelmes.
vitriol
orbán ezt saját tapasztalatából tudja!
kishonda
Ennek a kreténnek soha nem jön meg az esze?
Lepényleső
Tipikus esete a sztrádán szembejövőnek,mindenki más hülye,- bár a forgalommal ő megy szembe?
moareka
Meddig tűrik meg ennek az állandóan harcoló őrültnek a viaskodasat? Nem elég, hogy egy népet szégyenit meg a hülye mantrával? Ezek nem szégyellik magukat egy világra szóló Szájer botrány után? Kussolni kéne kisapáink, mert a világ jobbik fele nem elmebetegekől áll!!!
csipetke
Bizony,bizony,orbán már a lejtőn van, még egy kis lökés,és lent lesz a gödörben,ahova az országot sikerült lekormányoznia 11 év alatt. Pampoghat orbán akármilyen növekedésről,statisztikáról,Európa majd' utolsó országa lettünk. Egy Európában szegény-országként elkönyvelt hely vagyunk. Ezen semmiféle statisztikával nem tud szépíteni.
csipetke
@csipetke: Ja,és az a leggusztustalanabb,hogy folyton Magyarországgal takarózik. Se Webernek,se másnak nem az országgal van bajuk,hanem a magukat politikusnak nevező/ gondoló maffiózók bandájával. De már sok helyen,sokszor elmondták,hogy orbán viktor nem egyenlő Magyarországgal!
kokopelli
Mivel az Orbán "ellenfele" a bajor CSU tagja,és akiktől a csuti géniusz a "F.J. Strauß díj"-at kapta,eljött az idő,hogy
visszavegyék tőle! Igaz,hogy 2001-ben még ragadt a Weber CSU pártjához! Az a párt még soha nem "váltott lépést",
mint az Orbán Viktor elvtárs úr! Nagy úr nála is lehet a politikai "dement"!
ómió
Aki - mint Weber kriptoefftárs - felszáll a neokomcsi vonatra, annak már majd csak a kommunizmusban lesz kiszállás!
evacica
@durbincs: Született hülye, erre nincs orvosság!
gina
@durbincs: Te tünj el a Demokrata oldalra, itt nincs helye az ilyen seggnyaló undoroknak, a lejtön csak a szarevő OV és bandája csúszik meg a meleg társaik az ereszen-- te is köztük vagy !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.