A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth rádióban azt állította, hogy csakis a baloldal és nyugat-európai szövetségesei tesznek keresztbe a béremeléseknek. Szóba került a globális minimumadó is, ahol a miniszter szerint Magyarország képviseli Európa érdekeit.

A magyar kormány gálánsan elfogadta az Európai Bizottság álláspontját

A helyreállítási alapról való megegyezés már csak az Európai Bizottságon múlik, miután a kormány elfogadta a bizottság álláspontját a vitás kérdésekben – mondta el a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában az MTI híre szerint.

Gulyás Gergely: a magyar baloldal azon dolgozik, hogy ne lehessen egészségügyi és pedagógusbéremelés Magyarországon

Gulyás Gergely miniszter a július 7-ei Kormányinfón

Fotó, címlapkép: MTI/Illyés Tibor

Gulyás Gergely közölte: a bizottságnak elküldött válaszban mind a négy olyan területen, ahol a testület előrelépést várt, elfogadták a bizottság álláspontját.

Függetlenül attól, hogy egyetértünk-e vagy sem az Európai Bizottság felvetésével

- mondta a miniszter, kiemelve: ezeknek a kérdéseknek a jelentősége lényegesen kisebb mint annak, hogy Magyarország végre megkapja azokat a pénzeket, amelyek az uniós szabályok szerint nekünk járnak.

Miután minden olyan kérdésben, ahol eddig viták voltak, a bizottság álláspontját elfogadtuk, ezért úgy gondoljuk, hogy a technikai lezárása van csak hátra a megegyezésnek és utána a megállapodás aláírható

- fogalmazott Gulyás Gergely.

A baloldal ezúttal a tanári és egészségügyi béremeléseknek feküdt keresztbe

Azt mondta, az ügyben szakmai egyeztetés és politikai vita van. Az utóbbit az okozza, hogy Magyarországon a baloldal és nyugat-európai szövetségesei nem szeretnének semmiféleképpen megegyezést. Nem támogatják, sőt tesznek is azért, hogy a magyar pedagógusok ne kaphassanak béremelést, hiszen uniós pénzek között található az a forrás is, amely pedagógusbérekre lenne fordítható. Továbbá az egészségügyi béremelés fedezete is a helyreállítási alap költségvetésében van – tette hozzá.

Gulyás Gergely megjegyezte, ezt felelőtlen magatartásnak tartják, és azt kérik, hogy 

azok a baloldali európai parlamenti képviselők, akik havi ötmillió forintot keresnek, ne azon dolgozzanak, hogy a pedagógusok és az orvosok ne kereshessenek többet Magyarországon.

Globális minimumadó: Magyarország Európa érdekeit képviseli

A globális minimumadó és az ezzel kapcsolatos Magyarországra vonatkozó európai parlamenti (EP) állásfoglalásról Gulyás Gergely közölte: a minimumadónak és a helyreállítási alapnak semmi köze egymáshoz, az EP-határozat durván megsérti az Európai Unió alapszerződéseit, hiszen a lojális együttműködés elve éppen azt jelenti, hogy különböző kérdéseket nem lehet összekapcsolni.

A magyar álláspont szerint a globális minimumadó a jelenlegi formájában az Egyesült Államoknak jó, de Európának rossz, és a közép-európai régiónak a legrosszabb.

A megállapodás elfogadásával azt az adóelőnyt, amelyet a Magyarországon fizetendő alacsonyabb adók jelentenek nekünk a nemzetközi befektetéseknél és az ide irányuló beruházásoknál, elveszítenénk – fejtette ki a miniszter.

Gulyás Gergely azt mondta, a globális minimumadó eredeti célja, hogy a nagy techcégeket megadóztassák, pillanatnyilag nem része az egyezménynek.

Tehát valójában itt Magyarország Európa érdekeit képviseli

- tette hozzá.

Annak kapcsán, hogy az Egyesült Államok felmondta a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodást, azt mondta, ez nyomásgyakorlás annak érdekében, hogy Magyarország fogadja el a globális minimumadót.

Az Egyesült Államok elég nagy hatalom ahhoz, hogy ne ilyen kisstílű nyomásgyakorlást alkalmazzon

- fogalmazott Gulyás Gergely, aki elmondta, a 1979-es, most felmondandó megállapodás helyére lépő egyezményt már 2010-ben Oszkó Péter akkori pénzügyminiszter aláírta amerikai kollégájával, de az amerikai törvényhozás még nem fogadta el.

A miniszter azt mondta: a 2010-es megállapodás minden problémát orvosolna, de az amerikai kormány nyomásgyakorlásra kívánja használni ezt az ügyet.

A most felmondandó egyezmény 2024 januárjáig hatályban marad, tehát az amerikaiak azt szeretnék elérni, hogy a következő másfél évben fogadjuk el a globális minimumadót, és akkor ők valószínűleg készek lennének ratifikálni a 2010-es megállapodást – mutatott rá Gulyás Gergely, aki megismételte: "elég kisstílű lépés ez egy nagyhatalomtól".

Gulyás szerint a költségvetés stabil és kiegyensúlyozott

A forintárfolyam hullámzására vonatkozó kérdésre válaszolva a miniszter azt mondta: "hektikus, nehéz világgazdasági helyzet van, amely az ukrajnai háború miatt állt elő, és a háború következményeként az erre adott éles európai reakciók erősítették fel".

Miután a gazdasági helyzet a világban lényegesen nehezebb mint az elmúlt évtizedekben bármikor, "az infláció a mögöttünk hagyott három-négy évtizedben nem látott méreteket ér el mind az Egyesült Államokban, mind Európában, ez a magyar forintot is próbára teszi" – mondta, majd hozzátette: az euró sem volt hasonlóan gyenge a dollárhoz viszonyítva az elmúlt húsz évben, mint amilyen most.

Gulyás Gergely azt mondta: egy olyan világgazdasági folyamat áll emögött, amely azon alapul, hogy a nyersanyagok és az energiahordozók megléte bizonytalanná vált, ezért a gazdaság egészének működésére is.

A kormány mindent megtett annak érdekében, hogy a helyzet, amennyire lehet, normalizálódjon. A költségvetés stabil és kiegyensúlyozott, a hiány csökkenő, a magyar reálgazdaság jó állapotban van, az idei növekedésünk 5 százalék körül lesz, akár fölötte is lehet

- mutatott rá.

Még e hónapban elindul a határvadászok toborzása

A határvadász egységek felállításáról szólva Gulyás Gergely azt közölte, hogy a toborzás még a hónapban elindul.

A jelenlegi helyzet nem tűr halasztást: a 2015-ben tapasztaltnál is nagyobb migrációs nyomásra kell felkészülni, mivel az ukrán gabonaexport hiánya a legnagyobb bajt éppen azokban az országokban okozza, ahonnan az illegális bevándorlók Európába indulhatnak- hangsúlyozta a miniszter.

Forrás: mti.hu

49 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Fenyöfa58
MOSLÉK Gernya ossza az észt az agyhalott zombiknak .!! megy az orbán mise a besárgult kommunistáknak !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Fenyöfa58
MOSLÉK Gernya ossza az észt az agyhalott zombiknak .!! megy az orbán mise a besárgult kommunistáknak !!!
amortizáltok
hát anyád remélem pedagógus, de lehet, hogy születésed után elfelejtett kiönteni a fürdővizzel ezért lettél sötét. nem lett volna akkor sem kár ekkora gaztettet állítani.
kereső
Gulyás!!! Mi köze van az európai adófizetők pénzének a magyar pedagógus béremeléshez? Nem fizetnek a magyar állampolgárok elég adót ahhoz- a minap mondta tettestársad varga pénzügyminiszter, hogy nőttek az adóbevételek-hogy meg lehessen valósitani?? Igaz, hogy nem kommunikációram sportra, bosznia-hercegovina gazdaságfejlesztésére kéne azt forditani, meg erdélyi stadion felújitásra, hanem az itthoni feladatok ellátására. Ez egy nagyon-nagy hazugság, hogy a magyar pedadógus azért nem kap béremelést, mert eu-s helyreállitási pénz nem jön. A pandémia alatt talán nem a focisták kieső??? jövedelmét kellett volna támogatni- és most ezen cimen is pénzt várni. Hogy lettél te is ennyire aljadék, haug dög?? Ja, a te fizetésedre van pénz...
balos
A gány-gergely féle keresztyény-véglényeken múlna,már a lapos-föld hívők lennének többen!Sajnos elnézve a gyáva többséget még ez is bekövetkezhet!Azt viszont már ö sem éri meg!Még előtte covidot kap!
Gazella
Cunci mókus ekkora baromságot még anyád sem mondana!!
A magyart Isten ostora nagyon veri, hogy 13 éve csalással ül a nyakán ennyire debil kurvány. Persze a bégetők még mindig tapsolnak nekik
telegdilaci
@Fenyöfa58: Te sem leszel már ettől idiótább melyik Párt az rajtatok kívül aki nem akar béremelést,a Pedagógusoknak,rajtatok kívül? mindenki azt szeretné hogy igenis kapjanak,de érdekes hogy az EU-tól várjátok hogy pénzt adjon a Pedagógusok béremelésére amikor semmi köze hozzájuk,ezt a béremelést a Magyar kormánynak kell elő teremteni,valahogy a sajátotok béremelésének duplájára emelésére lett pénz,több emelést kapott egy kormánytag mint egy Pedagógus egy éves bére,ami ezzel szemben is elég szégyen,hogy az Új kormánytagok többsége milliárdos,gondolom keményen megdolgoztak minden forintért!
kormanyos63
Geri baz+ akkorát hazudtál már megint mint egy ház, hogy szakadna rád a mennyezet!
Azt mondod(hazudod) hogy a baloldal azon dolgozik(!!!) hogy ne kapjanak béremelést az egészségügyi dolgozók, és a pedagógusok!
Egy nagy lószart Geri, ez egy ótvar hazugság!
Az ellenzék már hónapok óta harcol az érintettek jogos béremeléséért, de ti mindig lesöpörtétek ezt a témát az asztalról pénzhiányra hivatkozva!
Ha akartatok volna, már adhattatok volna nekik béremelést(és nem szaros 10%-ot, mert az még a brutálisan magas inflációt sem fedezi) mert lett volna erre forrás a magyar költségvetésben is, ha nem értelmetlen, és felesleges dolgokra(stadionok, kisvasutak, lówelneszek, kilátók, propagandára) költenétek a magyar adófizetők pénzét, és nem lopnátok annyit mint az állat!
Most meg kuncsorogtok az EU-nál, mert lassan elfogy az itthon ellopható pénz, amiből nem sokat fognak látni a magyar családok, a melósok , és a nyugdíjasok, ebben biztos vagyok!
De szerintem az egészségügyi dolgozók, és a pedagógusok sem, mert a több ezer milliárd forint Uniós támogatás nagy része orbán strómanjainál, haverjainál, családtagjainál, és oligarchiáinál fognak landolni!
Geri, a mocskos korrupt bűnbandáddal inkább takarodj a picsába!!!
Az egész hitvány, velejéig romlott kormányod a szemétdomb legaljára való!
balos
gergö!Azért nem lesz pénz a tanároknak,mert nem kell ide tanár,elég ha újra indítjátok a baka képzést!Nektek az a szint a nyerő!
Nessy
A baloldal készíti a költségvetést? A baloldal ad Rogán minisztériumának plusz mlliárdokat? Építi a stadionokat, templomokat határon innen és túl? És még mennyi felesleges dologra költ Orbán és kormánya, csak arra nem jut, ami létfontosságú lenne! Oktatás, egészségügy, szociális ellátás! Gulyás hazudj, de rajt na kapjanak!
Jozefina
Egy drogos nem beszél ennyi hülyeséget!!??
Pálffy
A józan gondolkodású magyarok azon dolgoznak, hogy eltüntessék Orbán Viktort és Fidesz nevű hordáját a politikai életből, és számon kérjék rajtuk bűneiket! Az egészségügyre, az oktatásra fordítandó összegeket NE KÖLTSÉK MÁSRA - NE LOPJÁK EL!
csak úgy....
"Ezek után a tanárokat meg kell majd jelölni, mint külföldről fininszírozott magánszemélyek?"
"a béreknek semmi közük az EU megállapodáshoz vagy a baloldalhoz - hazudnak éjjel-nappal"
"Mi köze van az EU támogatásoknak a pedagógusbérekhez? Amikor nem volt Magyarország az EU tagja, akkor nem volt közoktatás? Komolyan már..."
"Megvan a koregráfia.
Rogán elmondja mit kell mondani.
A bábok elmondják.
A központositott sajtó leadja.
A droidok meg megeszik." (444)
Eladott Ország
Mióta Brüsszel feladata a magyar bérek finanszírozása, hülyegyerek?! A jobban teljesítés idején miért nem futotta béremelésre?! Vajon a keleti blokk munkavállalóinak bérezését miért finanszrozza jobban az EU, te idióta?! Miért vagyunk mindenben sereghajtók?! Van bőr a pofádon rendesen!
dr. prédikátor
TE SZOPÓSSZÁJU BUZI!!! MÉ NEM INKÁBB A SZÁJER FASZÁVAL FOGLALKOZOL??? AHHOZ TALÁN ÉRTESZ!!!
Eladott Ország
Érdekes, azt Brüsszel nem tudja megakadályozni, hogy az EU-s pénzeket a fideszes strómanok/csókosok lenyeljék, csak a tanári és az egészségügyi béremeléseknek tudnak keresztbe gveküdni?! Egyébként az egész állami alkalmazottaknak európai összehasonlításbam gyalázatos a bérezése, önkormányzatok, rendőrök, katonák, bv dolgozók, tűzoltók, etc...
drrotf
Gulyás Gergely teljesen elvesztette az objektív értékítéletét.Hogy mint dolgozik a baloldal Gulyás értékítélete szerint az teljesen lényegtelen.A saját oldluk min dolgozik azt sem tudja, nem hogy arról lenne fogalma hogy a másik oldal mit csinál.Arról kellene beszélnie ,de állandóan, hogy hogyan fékezi meg a kormány az inflációt, amiről Orbán azt mondta, hogy az a rossz kormányzás következménye, meg arról, hogy a forint árfolyama visszaessen 365 Ft körüli értékre, meg hogy hogyan segíti a kormány azokat akiknek a jövedelme 130 ezer forint körül van hogy ne haljanak éhen, mert ha a gyógyszereiket kiváltják, akkor nem marad ennivalóra és a lakhatás költségeit még meg sem fizették, vagy hogy hogyan jut a biztosított beteg ahhoz a szintű betegellátáshoz amihez korábban simán , bejelentkezés nélkül hozzájutott
amortizáltok
ekkora hazugságtól hogy a szeme sem rebben? lehet vak és süket is?
Pálinkás Pál
hazudik a buzzancs...ez csak PR duma az ostoba híveknek...egy fillért se, amíg ti vagytok..
Qqberci
"A magyar kormány gálánsan elfogadta az Európai Bizottság álláspontját"

Lefordítom: keményen beleverték az orrotokat a sz@rotokba :-)))...
orsos vendel
pörkölt geri !!! "szoktal" ma, vagy csak almodsz ??? HULYE GYEREK !!!
Nessy
Ja kérem, van a kormány propaganda, és vannak a tények! A kettő közti távolság megegyezik a Föld - Mars távolsággal!
Béla333
Hülyemagyar maffiahívők figyelem! Ízlelgessétek, hogy 12 év maffia kormányzás és alig 2 hónapja újra 2/3-dal megnyert választás után mégiscsak az ellenzék és Brüsszel nem engedi a pedagógus és az egészségügyi béremelést!
Ti biztos értitek, hiszen azért vagytok hülyemagyar maffiahívők!
Én mindenesetre fel nem foghatom!
division
Te vadbarom, látszik hogy nem tanított senki gyerekkorodban. Ne nyissanak ki az iskolák, óvodák, stb. szeptemberben, ez a megoldás, aztán csináljanak valamit a marhái.
kereső
@Qqberci: 11:42 nem eléggé, még most sem...
Clavigo
Siker,,siker hátán .. Vazzzze,,és vannak akik ezt a " moslékot " rágás- nyelés nélkül kajálják...
colibri
Amennyi hazugságot és őrületet összehord ez a Gulyás kormányinfó cím alatt, ahhoz igazán nem kellett volna jogi egyetem! Nem is hasznosít ő abból semmit, sokkal inkább orbáncnak az alvégéből szopja ki az infót, teljesen neki akar megfelelni. És ezt 100 %-os sikerrel teljesíti is.
tudode
Az éremnek két oldala van!!!
.
És a bamba ellenzék nem teszi fel a kérdést ennek a szerecsenmosdatónak, hogy hány tiz-, tíz százmilliárd forrás folyik ki az oknyomozó újságírók jóvoltábólt őféleségének baráti köre segítségével az államkasszából náőhülyitő kommunikációra az egészségügyi és pedagógusbéremelés helyett az Opten Kft-n, azaz a Soros ösztöníjas fatornyos falubélijén keresztül, mégpedig a gulyás féle miniszterelnök fennhatósága alatt, mint pl.
.
--- Felvirágzott 2 kis cég a Kommunikációs Hivatal 30 milliárdos megbízása után
atlatszo.hu/kozpenz/2022/06/17/felviragzott-2-kis-ceg-a-kommunikacios-hivatal-30-milliardos-megbizasa-utan/

""""A Rogán Antal propagandaminiszter alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) 2020-ban szenteste előtt egy nappal 30 milliárd forintos keretszerződést kötött két kis céggel szervezetfejlesztési feladatokra. A p2m Consulting Kft. és a p2m Informatika Kft. legnagyobb nettó árbevétele 96 és 142 millió forint volt a korábbi években, és ketten együtt is csak 706 milliós összforgalmat tudtak felmutatni 2015–2020 között. Tavaly azonban mindkét cég rekordbevételt ért el, és 40-40 millió forint osztalékot vettek ki belőlük a tulajdonosok."""
.
Valamennyire aki belelát őfélesége ÚJ ÁLLAMÁNAK a gépezetébe annak kinyilik a nemlétező bugylibicska a zsebében amiatt, hogy milyen messzire elmerészelnek menni az un. kormányzati akárkik, fittyet hányva a kormánytisztviselők 2020-as etikai kódexére is
.
----- Hivatásetikai Kódex
mkk.org.hu/node/485
.
Hánytál már ma?
gina
Elmebeteg meleg állat, ti vagytok a világ megváltói, mindenki hibás de ti semmiben, el kellene számolni a milliárdokkal amit elloptatok szemét emberi moslékok, aztán lenne itt minden..undoritó banda, a sok 1 Bites barom meg még tapsikol, milyen idióta nép ez???,
ómió
Hát, ez, bizony így van, még, ha Gyuri gazdi efftárs "munkásságát" nem említi is!
CsipkeRózsa
Bűnös az EU, bűnös a baloldal, a kormány ártatlan.
Yeromos
Ezekszerint a jelenlegi kormányzás teljesen balfék, mivel 12 év alatt nem sikerült nekik az ellenzék bérbefagyasztását meg akadályozni, Modjuk azért vannak kivételek pl. orbán, kövér és a többi komcsi diktátor béremelése.
kulabombaafityiszre
@ómió: Akkor most ki hazudik te bolond kommunista?
"Orbán: Magyarország nincs rászorulva senkinek a pénzére"
hvg.hu/gazdasag/20171222_orban_magyarorszag_nincs_raszorulva_senkinek_a_penzere
T-Boly
@csak úgy...: " A droidok meg megeszik "
Kívánom,hogy ennyi ennivalójuk legyen a talpnyalóknak csak az életükben !
Más SEMMI !
dr. prédikátor
@Mirabilis: ma 14,31re TUDTAM HOGY BUZI A GULYÁS, CSAK RÁ KELL NÉZNI A FEJÉRE!!!
drrotf
Gergő!Te tényleg azt hiszed, hogy elhisszük a legújabb hazugságaidat, hogy a baloldal meg akarja akadályozni, hogy a tanárok és az egészségügyi dolgozók béremelést kapjanak?Homályosítsd már fel magad és bennünket, hogy kétharmaddal mit tehet ellenetek a jogalkotásban a baloldal, mit nem tudtok megtenni amit megakartok, még olyant is amiről később kiderül, hogy Alaptörvény ellenes, még olyanokat is gyakran megtesztek, nem hogy béremeléseket nem tudtok elintézni, még Viktor fizetését is sec-pec megdupláztátok?Nem inkább arról van szó, hogy elfogyott a pénz amit az emberek bérének rendezésére szántatok, és most nem tudtok újabb szétszórandó pénzhez jutni, és ezt a baloldal kárára írjátok?Ma már senki sem hiszi el ezt a stupid szöveget, hogy a baloldal akadályoz titeket valamiban,A baj az, hogy a felelősséget nem akarjátok vállalni, csak a hatalom gyakorlására áhítoztatok, de felelőtlenül.Ha baj van mindig valaki más a hibás , és az ellen szabadságharcot hirdettek, ahelyett hogy először a saját házatok táján söprögetnétek , végeznétek önvizsgálatot, és szó nélkül elkezdenétek a hibák kijavítását, mielőtt az ország mint a vízhálózata összeomlik!Mondhattam volna az egészségügyet, közoktatást, mindent amit idáig a kezetekbe vettetek!Dolgoznotok kellene Gergő , szakszerűen és nem egy másik eszmei áramlatot izélgetni, mert házas életet nem velük kellene folytatnotok, hanem az asszonnyal!
Eladott Ország
@dr. prédikátor: ma 15_20 ♣ Kilenc fideszes és négy jobboldali lengyel politikus jár az orgiáimra a hazájából - állítja a brüsszeli szexbuli szervezője. Valószínű, hogy a Geri gyerek is tagja volt a kanbuliknak.
444.hu/2020/12/03/kilenc-fideszes-es-negy-jobboldali-lengyel-politikus-jar-az-orgiaimra-a-hazajabol-allitja-a-brusszeli-szexbuli-szervezoje
orsos vendel
...pörkölt geri !!! "szoktal ma " ??? ha nem menj !!!
Logogrif
Az, hogy bolond likból bolond szél fú, - már kevés : "bunk avult,flanned..." halandzsa minden szava!
simmering73
"Orbán alászolgája úgy tudja, hogy a helyreállítási alapról való megegyezés már csak az Európai Bizottságon múlik, miután a kormány elfogadta a bizottság álláspontját a vitás kérdésekben. Előre megy, nem hátra. Olyannyira, hogy ma Magyarországon, ahol kétharmados teljhatalommal uralkodik a Fidesz, ahol a költségvetés stabil és kiegyensúlyozott, ahol csökken a hiány és acélos a gazdaság, attól függ az egészségügyi dolgozók és pedagógusok bérének emelése, hogy egy fél tucat ellenzéki EP-képviselő mit akar. Nem először halljuk, olvassuk ezt a penetráns érvelést, de ahogy egyre inkább közeledik a földbeállás, amit mindenki más lát, kivéve azokat, akik előidézték, egyre frusztrálóbb tudomásul venni, hogy Európa gazdasági gőzmozdonya és zászlóshajója csak akkor tudja emberszámba venni a stratégiai ágazatokban dolgozókat, ha Brüsszel küldi rá pénzt. Mintha Brüsszel kötelessége volna biztosítani a magyar pedagógusok és egészségügyi dolgozók emberhez méltó bérét."
kolozsvaros.com/rovidek/gulyas-a-koltsegvetes-stabil-es-kiegyensulyozott-a-hiany-csokkeno-a-magyar-realgazdasag-jo-allapotban-van-az-idei-novekedesunk-5-szazalek-korul-lesz/
ómió
@kulabombaafityiszre: Mocskos komcsit láttál a tükörben? És már magadat se ismered fel!? Pont úgy, ahogy Magyarország pénzét is másokénak látod? Leszel te még gyagyásabb is!?
kulabombaafityiszre
@ómió: Te párttagkönyves faszszopó komcsi.
evacica
Gulyás reggel bele tud nézni a tükörbe, úgy, hogy nem köpi szemen magát?! Szemrebbenés nélkül hazudik az emberek képébe, vastag bőr van a képén! Érdekes arra van pénz, hogy maguknak emeljék a fizetésüket, na meg mellé rendesen lopnak is!
ómió
@kulabombaafityiszre: Efftársak fajgörénye! Ne hazudd rám a tetvesbolsi fajtádat!
kulabombaafityiszre
@ómió: Sablon szöveged uncsi,
te korcs komcsi.
ómió
@kulabombaafityiszre: Tükörbe nézve még mindig nem ismered fel a korcs komcsit, bolsiék fajgörénye!? De a mai Internacionálé-éneklésed, azért, ugye, már megvolt!? A tetvesbolsi egód másrahazudása előtt ki ne hagyd, ám!
kulabombaafityiszre
@ómió: Sablon szöveged uncsi,
te korcs komcsi.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.