Hódmezővásárhelyen lépett fel a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombat délután, amikor az események nem várt fordulatot vettek.
A Klauzál és a Bárd utca kereszteződéshez, egy kút elé hirdetett lakossági fórumot Bálint Gabriella, a körzet fideszes jelöltje – írta a Vásárhely24.hu. Innen nem messze van egy kocsma is.
Almási István polgármester olyan vicceseket mondott, mint például, hogy két napja felújítottak egy utat, és az építők bicikliutat készítettek volna, de elromlott a kis gépük, és mivel nem akartak szabadnapot, a működő nagyobbal utat csináltak inkább.
Lázár János beszédére már a kocsmából is kiérkeztek az emberek. "Lááázadunk!" – kiáltotta egyikük, és felültek a miniszter mögé a kút kávájára, majd abban a pillanatban ketten is beleestek a medencébe, háttal. A lap beszámolója szerint Lázárt ez nem nagyon zökkentette ki.
Fotó: Vásárhely24
Mikor egy másik, feltehetően szintén ittas férfi Lázár válaszát puszival köszönte meg, a miniszter kijelentette, hiba volt szombaton délutánra, láthatóan a relaxáció időszakára fórumot hirdetni.
44 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Az asztalra röhögtem magam :))))))))
Ha egyszer elindulunk lefelé,
Mert előttünk a lejtő.
Folyékony királynő, kérlek,
Te légy a búfelejtő!
Tölts hát a poharamba még egy kortyot angyalom,
Ma éjjel mindenemet elmulatooom!
Végül is az Ö faluja( volt ) Most már nagy ivben lesz@rja, hogy
ki és mikor esik a útba...Nem az Ö feladata...mndenki annyit is ér...
Lázár is ( emberileg )
444.hu/assets/7_lazar_janos_mako_lakossagi_utca_forum.jpg
@Dr.Doktorovics trinitron dr.: Semmi probléma! Én is gyakran járok így. :-)))
"Kútba UGROTT egy részeg Lázár lakossági fórumán"
...a legfontosabb " közönség " a HirTv mikrofonja, és a pad két
szélén ücsörgö, nem éppen csókos lézerjani féle lakosok...
Ilyen amikor a polgárságnak a fejébe száll a dicsőség...
Most látszik a fideszes oktatáspolitika beérett...
Olyan témákat veséztek ki, melytől megszédült a szerencsétlen. Csoda, hogy a kútba esett ?
Megérkeztem :D
scontent-b-vie.xx.fbcdn.net/hphotos-xfp1/v/t1.0-9/1911677_332920863544520_2735225245182081525_n.jpg?oh=b6704663bbbd80d190160bc18ef114fd&oe=54C49806
@nyanya001:rehabilitációs tanfolyamát prezentálja nekünk-fölér egy évre való szupervízióval amit most is ide posztolt-DDD
Na, ez legalább vicces volt :D "Relaxáció időszakára" :D
Új hozzászólás