A hetedik alaptörvény-módosítás nemzeti ügy, amely nem köthető össze semmilyen pártpolitikai vitával, gazdasági kérdéssel – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

"Az új egység Magyarországért több mint 3 millió emberének a véleményét alkotmánymódosítássá formáló politikai akarat nem kapcsolható össze semmilyen más kérdéssel" – fogalmazott a kormányfő, aki ezért jelezte: nem tudják elfogadni a Jobbik kérését. Az ellenzéki párt korábban a letelepedési kötvény megszüntetését támasztotta az alkotmánymódosítás támogatásának feltételéül.

Arra a kérdésre, hogy azzal a forgatókönyvvel számol-e, hogy a Jobbik támogatásával átmegy az alkotmánymódosítás, azt válaszolta: "nem erre számítok. A Jobbik azt mondta, hogy ha mi nem csinálunk valamit, amit ők szeretnének, akkor nincs alkotmánymódosítás".

"De azt tudomásul kell venni, hogy nem lehet 3,3 millió embert ugráltatni", nem fog ennyi ember "úgy ugrálni, ahogy a Jobbik fütyül" – mondta Orbán Viktor. Az alkotmánymódosítással kapcsolatos forgatókönyvet firtató kérdésre azt felelte: "beterjesztjük a parlamentnek, és mindenkinek lelke rajta, milyen döntést hoz".

A miniszterelnök ugyanakkor az interjúban is megerősítette, hogy folyik a kormányban egy munka, amely abból fakad, hogy megváltozott az ország pénzügyi helyzete, a három nagy hitelminősítőből ugyanis kettő már felminősítette Magyarországot, és reméli, hamarosan a harmadik is így tesz. Ezek után felvetődik a kérdés, hogyan kell finanszírozni Magyarország pénzügyi szükségleteit. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az év végéig terjeszti a kormány elé erről szóló javaslatát, és ez terjed majd ki egyebek mellett a letelepedési kötvényre is – tájékoztatott.

A letelepedési kötvény ügyében felidézte: 2012-ben Magyarország nem fért hozzá piacokhoz, sőt "a velünk szemben álló feleknek" akkor sikerült elérniük, hogy a magyar kormány egyre nehezebben jusson pénzügyi forrásokhoz.

Ezért találták ki ezt a kötvénykonstrukciót, amely "nagyon sikeres megoldás volt" – értékelte.

A múlt heti európai uniós csúcstalálkozóról szólva felidézte: a megbeszélésen patthelyzet alakult ki, ugyanis a kvótajavaslat továbbra is az asztalon van, amit viszont "mi folyamatosan vétózunk". A patthelyzet feloldásáról a soros szlovák EU-elnökségnek kell előterjesztést készítenie decemberre.

Ha ez alapján sikerül elérni – magyarázta –, hogy nem lesznek kötelező kvóták, akkor egy jó forgatókönyv valósult meg, de elképzelhető, hogy fennmarad a patthelyzet, és a nagy államok "le akarják tuszkolni a torkunkon a kötelező betelepítési kvótát".

Ha így lesz, Magyarország ellen fog állni, nem fogja végrehajtani a döntést, és bepereli az Európai Bizottságot. "Nagy csata lesz. Ehhez nekünk kell az alkotmány" – fejtette ki.

Megjegyezte azt is, hogy a brüsszeli tanácskozásokon migránsügyben mindig érdemben hozzászól a vitához, mert "mégiscsak én vagyok a fekete lábú, aki egy másik politikát indított meg, mint ami korábban közmegegyezéses volt vagy annak tűnt".

Matteo Renzi olasz kormányfő azon kijelentésével kapcsolatban, miszerint kész megvétózni az EU költségvetését, ha közép-európai államok nem segítenek a migránsok befogadásában, Orbán Viktor azt mondta: az olasz politika nehéz terep, Olaszországnak költségvetési gondjai is vannak, és "jön a nyakukba a rengeteg migráns", tehát az olasz miniszterelnöknek "jó oka van arra, hogy ideges legyen".

Ám "a sok megértés és együttérzés sem változtat azon a tényen", hogy Olaszországnak kötelessége lenne betartani a schengeni szerződést, de ezt nem teszik meg, pedig a feladat, bár nehéz, nem lehetetlen – fűzte hozzá.

Azt is megjegyezte ugyanakkor, hogy Európa nem adja meg a kellő segítséget Olaszországnak.

Az EU határvédelmi ügynökségének, a Frontexnek a munkáját firtató kérdésre Orbán Viktor úgy reagált: a frontexesek "nem határvédelemmel foglalkoznak, ezek beutaztató ügynökök", akiket nem azért küld az unió Olaszországba és Görögországba, hogy megállítsák a bevándorlást, hanem hogy segítsék a jogszerű, minél gyorsabb bejutatást az EU-ba.

Ez rávilágít arra – folytatta –, hogy az európai országok között nincs egyetértés a politika céljában. Magyarország és a kvótanépszavazáson létrejött új egység szerint a migránspolitikának az illegális belépések megállítására kell törekednie – mondta, jelezve ugyanakkor, hogy Brüsszel és más államok vezetői – például Olaszországé is – ezzel szemben "menedzselni, szabályozni, elfogadhatóvá tenni" akarják az egész migrációs folyamatot.

Az EU-s belső határellenőrzés meghosszabbításával kapcsolatos hírt úgy kommentálta: ez Magyarországnak kedvezőtlen, a magyar érdekekkel ellentétes döntés. A magyar érdek ugyanis az lenne, hogy az olaszok és a görögök védjék meg a külső határokat – tette hozzá.

Megjegyezte, hogy a belső határellenőrzés következtében mások mellett a Magyarország és Ausztria között ingázóknak is "felesleges akadályokkal kell szembesülniük az osztrákok miatt".

Arról is beszélt, hogy a migránskérdés "valódi gazdasági teher". Ezért is döntött úgy Magyarország, hogy egy migránsnak a napi ellátását tekintve "egy kalap alá kell tartoznia" a magyarokkal. Lehetetlen dolog ugyanis, hogy az adott közösséghez tartozó "bennszülöttek" a saját államuktól kevesebb támaszt kapjanak, mint az oda érkező idegenek – érvelt.

Közölte továbbá, hogy Magyarország eddig több mint 150 milliárd forintot fordított a határvédelem költségeire. Ezért "nem tűrjük tovább, hogy Magyarországot egy nem szolidáris országnak nyilvánítsák. Ez a vélemény unfair, nem méltányos. Magyarország igenis szolidáris, hiszen a mi határvédelmi kiadásainkkal védjük a mögöttünk lévő országok biztonságát is" – fejtette ki.

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
3,3 millió ember egy érvénytelenre sikeredett kamu népszavazáson vett részt.
Ha a vasárnapi boltzár népszavazását nem ,,demokratizálják" el, és azon vesz részt 3,3 millió ember, akkor is ez lenne vajon a véleménye? Akkor is kinyitottak volna az üzletek, mondván, hogy nem lehet 3,3 millió embert ugráltatni?
Hát én nem hiszem...
Ez egy jó példa arra, hogy teljesen mindegy, hogy mit akar a többség, teljesen mindegy, hogy valami érvényes vagy nem. A nemzeti beteg rendületlenül megy a maga útján, teleszarva a többségi akaratot.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
3,3 millió ember egy érvénytelenre sikeredett kamu népszavazáson vett részt.
Ha a vasárnapi boltzár népszavazását nem ,,demokratizálják" el, és azon vesz részt 3,3 millió ember, akkor is ez lenne vajon a véleménye? Akkor is kinyitottak volna az üzletek, mondván, hogy nem lehet 3,3 millió embert ugráltatni?
Hát én nem hiszem...
Ez egy jó példa arra, hogy teljesen mindegy, hogy mit akar a többség, teljesen mindegy, hogy valami érvényes vagy nem. A nemzeti beteg rendületlenül megy a maga útján, teleszarva a többségi akaratot.
nezelodo
A fene se hitte volna, hogy "erkölcsi okokból" lemond erről a nagy, zsíros falatról a fidesz, és magától megszünteti a pénzért migráncs programot! Természetesen az alkotmány módosításának jobbik által történő támogatásának sincs köze a a letelepedési kötvény biznisz felfüggesztéséhez! Csak azt nem értem, a jobbik miért mondja mindennek az ellenkezőjét, és ki hazudik?
Qqberci
"nem lehet 3,3 millió embert ugráltatni"

És a másik 4,7 milliót lehet?...
Zeta
Szemfényvesztés, mindennel próbálják magyarázni az érvénytelen szavazást! Elfelejti, hogy 21- én ,még közgazdasági okra hivatkozva jelentette ki, hogy marad a kötvény , ma pont amiatt nem! A jobbiknak kellenek a szavazók, aFidesznek a többség, ennyi.
magyarbakancs
A többi ember véleményével mi lesz ki nem ment el szavazni, vagy nemmel szavazott, vagy rontott szavazatot adott le?
Ezek vannak többségben, ha nem tudna számolni miniszterelnök úr.
Vagy csak a maguk szimpatizánsai magyarok a többi hova tartozik?
eugen4402
@Qqberci: De lehet ám!!! Sőt kell is, mert az az elenyésző kisebbség! Ők gyakorlatilag nem léteznek. Viktor úr kérdezte Nárciszt: - meghallgassuk őket? -
A szép fehér őrző-védő unottan elfordult, így jelezte, a másik 4,7 millió véleménye a kutyát se' érdekli... Jó reggelt...
Aki Én
@magyarbakancs: Pontosan tudja, de csak a neki tetsző vélemény számít.
Emlékszem annak idején a nemzeti konzultációját is telibe szarták az emberek, de a visszaküldött pár ezer véleményre alapozta magyarázta az egyébként konzultáció előtt meghozott döntéseket.
Akkor Rogán vagy Szíjjártó (már nem emlékszem) mondta, hogy nem lehet több ezer ember véleményét figyelmen kívül hagyni.
Ha egy ember mondaná amit hallani akar, akkor arra hivatkozna.
magyarbakancs
@Aki Én: A hülyeséget és az idiotizmust mindig megkel magyarázni nem?
Hatalom megtartása még a @oszásnál is nagyobb élvezet Orbánnak.
Kutyuska
@Aki Én: Az a lényeg, hogy csak Orbán ugráltathat akár hány millió embert, legalább is ő ezt hiszi.
Kutyuska
@nezelodo: Felváltva hazudik a Fidesz és a Jobbik.
Kutyuska
@Zeta: Több millió gyengeelméjű Orbán rajongó elhiszi és ezt Orbán tudja. A többi meg nem számít.
human
Miért nem ír ki népszavazást (még 7-8 milliárd nem számít) arról, hogy "Akarja-e ön, hogy a kormány megszüntesse a letelepedéséi kötvények árusítását?"
Hiszen ha az emberek erre szavaznak, akkor a jobbik pont nem ugráltat senkit.
Kutyuska
@magyarbakancs: A többi kussoljon, viszont adózzon. Ebbe a kategóriába tartozunk a kormány szerint. Az sem kizárt, ha ez a kormány marad 2018-ban, amire 99,9999 % esélyt látok, épülni fognak a munkatáborok és akkor már oda fogunk tartozni. Amikor anyukámnak ezt mondom, elképed és azt mondja, hogy ezt azért nem tudja elképzelni. Vele ellentétben és BÁRMIT el tudok képzelni az Orbán kormányról.
moareka
...és mi van te nemzetmegmentő a többi 7 millióval?...vagy azok nem a nép?
Borsodi
@Kutyuska: Minden elképzelhető jegyrendszer,emberek nyilván tartásba vétele fokozatok szerint esetleg félre állítása.Még a levegőt is megadóztatnák az biztos.Az én anyukám is bízik benne mert issza a hazug szavait,peđig a nyugdíja az orvosságra elmegy.
Perwool
" a három nagy hitelminősítőből ugyanis kettő már felminősítette Magyarországot, és reméli, hamarosan a harmadik is így tesz. "
A hitelminősítőt baromira nem érdekli a nyugdíj, a nettó bérek, az életszínvonal, a polgárok jóléte.
Csak és kizárólag az, hogy a felvett pénzt biztonsággal visszafizeti-e az adott ország!
Hogy mindehhez milyen életszínvonal, jogbiztonság vagy intézményrendszer társul az édeskevéssé nem érdekli őket. Ha ezt úgy érik el, hogy bevezetnek még + féltucat adót ez a hitelminősítőt hidegen hagyja.
6 évnyi bóvli után hitelminősítői szempontból ott vagyunk ahonnan elindultunk.
Közben EU-s 1000 milliárdok áramlottak az országba!
Letelepedési kötvény.270 ezer EUR-ért lehet jegyezni a kötvényt + 30-70 ezer EUR a közvetési díj..ami azonnal Rogán off-shore számláján landol!
A költségvetésnek egyetlen fillér haszna nincs belőle.
5 év múlva a 270 ezer EUR-os kötvényt a magyar állam 300 ezerért vásárolja vissza...tehát egyszer bukjuk a 30-70 ezer eurot..plusz a fizetendő 30 ezer EUR kamatot..
"ideális" esetben 100 ezer EUR-val rövidül meg a magyar adófizető minden kötvényes után..
Jó kis üzlet, már akinek!!!
RonaGyuri
Őfenesége fütyül a fütyülésre

Ma ismét humor-haroldi mélységekbe hablatyolta magát

Ma megint egy olyan péntek volt, Orbán Viktor miniszterelnök volt a vendég a pénteki „Kossuth Rádió 180 perc” című műsorban. Ahogy az lenni szokott ismét megcsillogtatta elképesztően torz intellektusát. Természetesen – gondútad vóna Wazze, de hát erről kérdezték =)) – a migrács-népszavazás volt a fő témája. Olyanokat tudott mondani, hogy: „A hetedik alaptörvény-módosítás nemzeti ügy, amely nem köthető össze semmilyen pártpolitikai vitával, gazdasági kérdéssel ”, majd „Az új egység Magyarországért több mint 3 millió emberének a véleményét alkotmánymódosítássá formáló politikai akarat nem kapcsolható össze semmilyen más kérdéssel”.
Azonban a legszebb az volt, hogy „tudomásul kell venni, hogy nem lehet 3,3 millió embert ugráltatni”, ami lássuk be nem semmi, ha arra gondolunk, hogy ő viszont 10, sőt 15millió (igaz csak egyelőre, hisz azon ábrándozik, hogy 100milliával is tegye) ugráltatásán élvezkedik. Az igazi vicc abbéli hozzáfűzése volt, hogy „nem fog ennyi ember úgy ugrálni, ahogy a Jobbik fütyül”” Ami esetében meglehetősen mókás, hisz manapság egyre többen dicsérik az uracsot füttykoncerttel! =))
nezelodo
@Qqberci: Hülyét csinálnak ezek mind a nyolcmillió választóból, azokból is akiknek mindegy ki kotorászik a zsebükben, és azokból is akik rájuk szavaztak. Ez utóbbiak a nagyobb balekok.
Kutyuska
@Borsodi: Anyu nem bízik benne, sőt nagy utálja, de amikor beszélgetünk és elmondom neki, hogy mire számítok a Fidesztől, elborzad és azt mondja, hát ezt már csak nem merik megcsinálni. Ilyenkor szoktam megkérdezni tőle, hogy elhiszi-e, hogy a felcsúti juhászt tényleg egy osztrák nyugger gázolta el és hogy Weisz Tamás tényleg öngyilkos lett a rendőrkocsiban. A válasza persze az, hogy nem hiszi el. Szoktam neki mondani, hogy ez még mindig csak a gyerekcsíny kategória, amit évek óta csinálnak, a java ezután jön.
eugen4402
Bocs, hogy eltérek: figyeljetek Tallósra. ...Hol vannak a magyar buszok?
Most van az "ő napja", és gyémánt-kemény szöveget nyomat. Oda kell figyelni!
solidedge
Orbán 8,2 millió embet akart ugráltatni a népszavazáson. A 3,2 millió pedig azért nem ugrál mert fogalma sem volt, hogy mi lesz a szavazás következménye.
Törölt felhasználó
3.3 vagy 1 vagy 10 ez akkor is beveszi reggel a gyógyszereit és ami ezútán következik, annak már köze nincs egy demokratikus jogállamhoz..
Fradigege
A zsírdisznó ezzel a pitiáner dumával jön. Simán megcsicskáztatna 7 milliárd embert is. A kcsg-nek figyelmébe ajánlanék egy népszavazást az osztrák minimálbérről. Ott aztán 8 millió igen lenne. Ne pózoljon a 3.3 millióval! Különben nem kérdezet senkit meg az azelőtti "alaptörvény-módosításokról". Full önkényesen nyomta le a torkunkon. Parazita!
quadrocopter
"De azt tudomásul kell venni, hogy nem lehet 3,3 millió embert ugráltatni" Dehogynem! Te vagy az ugráltatós, amint a példa is mutatja!
Hazabeszél a hibbant!
Zeta
A Vezér ugráltatta, az embereket.
Valamit adni kell nekik, hogy boldogok legyenek, a kenyér ráér,
bakegya
AZT PERSZE SENKI NEM KÉRDEZI MI A FAXOT AKAR EZ AZ ERŐSZAKOS MAJOM AZ AZ Ő TÁKOLMÁNYÁVAL-harcot-háborút generál a marhája-a nagyhatalmakkal fog fakardot csörtetni-mert hogy a jobbiktól átvett teljes radikalizmusa NACIONALIZMUSSAL.IDEGENGYŰLÖLETTEL MEG VAN MÁR SPÉKELVE AZ MÁR NYILVÁNVALÓ,MINT AHOGY AZ ÉRVÉNYTELEN NÉPSZAVAZTATÁSA IS CSAKKK HAMIS IDEOLÓGIA VOLT A SAJÁT POFÁZMÁNYÁNAK AZ ELŐRETOLÁSÁRA.
Lackó50
Csak azt nem értem, hogy minek kellett milliárdokat kidobni az ablakon a szavazásra, ha úgyis azt csinálják, amit akarnak. Ja és miért elfogadhatatlan, hogy akinek van pénze az gond nélkül jöhet, mindegy honnan van a pénze. Ha történetesen bűnelkövetésből származik, az se érdekes, mert itt menedéket kap. Ha minket fog utána megkárosítani, az se gond, ha ezért valakinek letejel?? Ha nincs pénze, akkor ide be ne tegye a lábát. Ez a kettős mérce.
nyanya001
Hazudni egy egész országnak, azt lehet !
nevemnick
Vezírke, de a nem szavazók többen vannak.
Ha majd ők vesznek semmibe bennetek, akkor csak a barna vékony fosás csíkját hagyjátok magatok után...
justhpeter
Engem már régen nem érdekel a hülye dumája. A körülötte lévő bolondabbak mostanában sokkal magasabb szórakoztatást nyújtanak a baromságaikkal. Mint például Kósa, Hollik, Németh.
Borsodi
@Mirabilis: A 4 910401 meg le van szarva Orbán szerint , igaz ezt sokan így gondoljuk csak vissza felé.@justhpeter: Neked teljesen igazad van,Orbán unalmas már mindig ugyanaz a semmit mondó duma.A többiek hajmeresztő válaszai kabaréba illő.Nekem Kósa Balogh Mészáros kimerítő válaszai igen jók.
Villon
Ha jól emlékszem, akkor 2011-ben már minket csodált a világ, Matolcsit és bölcs vezérünket másolták, példaként állították a világ elé. 2012-ben pedig már kokikat és sallerokat osztogattunk. Az IMF térden csúszva könyörgött, hogy szóba álljunk velük.
Most pedig kiderül, hogy nem volt finanszírozható az ország? Annak ellenére, hogy csak a nyugdíj-pénztáraktól 3000 milliárdot nyúltak le?
És bizony az imádott vezetőnek azért be-kéne látni. : Egyetlen választót sem szabadna ugráltatni.
send
Ezt a népszavazást nem a nép kezdeményezte.

A nép által kezdeményezett népszavazást minden eszközzel (bűnöző primitív, hozzád hasonló suttyók segítségével) megpróbáltad elfojtani.
Aztán kezdeményeztél agy saját gyűlölködőt, aminek semmi értelme nem volt 20 milliárdért sem-

Élbuktad, vesztettél, csúnyán leszerepeltél Orbán Viktor, a beteg, akinek a kezdeményezéshez társulói 3,3 millió mélybuta mélymagyar mélyparaszt hozzád hasonló mélybeteg voksa is kevés volt.

Orbán Viktor, te buta vagy!!!
Vágod!?
bra048
A bolha nagyot tud csípni, mégis sokat ugráltatják. Nem ?
herczeg0210
Hát aki itt ugráltat három 3,3 millió embert az tE vagy Diktor! És kényed kedved szerint rángatod Őket...
wagabund
egy érdekesség:...tegnap egy olasz.(nyelvű) idegenvezető mesélte a rádijóban, hogy az idelátogató olaszok döbbenten kérdezik tőle városnézés közben, ...hol vannak a migránsok? nem látnak négert sem...ez tényleg igaz? mert otthon az a hír járja, hogy mi nem engedünk be idegent...
...aztán némelyik turista halkan megjegyzi az idegenvezetőnek: nekünk is kéne egy Orbán...

miközben olasz állami szinten mi magyarok vagyunk a patás ördög...és feketeseggű..
kukac50
Ugráltatni nem lehet,de a pávatáncot megtaníthatod azoknak akik hittek a gyűlölet kampányodnak.
evacica
Korrektség nem Orbán erőssége! Borzasztó ez a népbutító gyűlöletkeltő szemét politikája! Csak árt a hazájának! Megosztja az országot, az emberekből a legrosszabbat hozza ki!Meddig lesz ez még?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.