Hollik István kereszténydemokrata képviselő beszélt az ellenzékről, amire szerinte nemzeti ügyekben nem lehet számítani.

A magyarság szégyenfalán van a helyük mindazoknak, akik 2010-ben nem álltak ki a magyar nemzet határokon átívelő egysége mellett, nem szavazták meg a kettős állampolgárságról szóló törvényt, és ezen a szégyenfalon ott van Gyurcsány Ferenc, Botka László és Vona Gábor is – mondta Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten.

A nemzeti összetartozás napján tartott sajtótájékoztatón a kereszténydemokrata politikus kiemelte: 2010 óta az ellenzék újra és újra bizonyította, hogy nem lehet rájuk számítani, ha nemzeti ügyekről van szó, sőt odáig mentek, hogy baloldali és újabban már jobbikos politikusok is gyalázták a külhoni magyarságot.

Ezzel szemben a külhoni magyarok a Fidesz-KDNP szövetségre változatlanul számíthatnak, "számunkra a nemzet a magyarok összessége határainkon innen és túl" – jelentette ki.

Kitért arra: a kormány a nemzeti összetartozás napjával, a kettős állampolgársággal és az új alaptörvénnyel tanúságot tett a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesítése mellett.

Emellett kézzelfogható segítséget is adtak a határon túl élő magyaroknak. Nemzeti fejlesztési programot indítottak a külhoni magyarság megmaradásáért, mert meggyőződésük, hogy gazdaságilag kell megerősíteni az ottani magyar közösségeket ahhoz, hogy a magyar gyerekeknek legyen jövőjük.

Gazdaságfejlesztési programot indítottak: 2016-ban a külhoni magyar fiatal vállalkozókat támogatták, idén pedig a külhoni magyar családi vállalkozásokat 1 milliárd forinttal.

Hollik István elmondta, 17 milliárd forintból bölcsőde- és óvodaépítési programot hirdetett a kormány, melynek keretében 68 új bölcsőde és óvoda épülhet határon túl a Kárpát-medencében és 215 fejlesztésére van lehetőség.

A külhoni fiatalok szakképzésének támogatására az elmúlt két évben 104 tanműhely és tangazdaság létrejöttét támogatta a kormány több mint 738 millió forint értékben. Emellett 11 magyar egyetemnek van kihelyezett képzése – sorolta.

Kárpátalja megsegítésére több karitatív akciót szerveztek és segítették egy kórház felújítását – mondta.

Hollik István hangsúlyozta: "ahogy 2010 óta, úgy a jövőben is mindent megteszünk a határon túl élő testvéreinkért, ameddig a kormányzati felelősség a Fidesz-KDNP kezében van".

A politikus kérdésre válaszolva reagált az MSZP szombati közleményére, melyben azt állították, hogy Trianon sebeit csak az Európai Unió képes begyógyítani. Hollik István szerint ebből is látszik, hogy az MSZP és a baloldal nem Magyarországot képviseli Brüsszelben, hanem Brüsszelt Magyarországon.

"Velük szemben mi azt gondoljuk, hogy a magyarság sorságért mi magyarok tehetünk a legtöbbet, Trianon sebeit pedig a határokon átívelő nemzetegyesítés politikájával lehet begyógyítani, nem az Európai Unióval" – fogalmazott.

Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának napját, június 4-ét. Az erről szóló törvény kimondta: "a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme".

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/Soós Lajos)

67 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Te vajon hová valónak érzed magad hollikholnemlik pesta???
Te nem szégyenfalra hanem bitófára való vagy, a többi nagyeszű tetves fütyisszel együtt!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Egy ilyen senki ne tartson itt erkölcstan órát!
Holik tegyen először rendet a saját szemétdombján!
papa.49
Te vajon hová valónak érzed magad hollikholnemlik pesta???
Te nem szégyenfalra hanem bitófára való vagy, a többi nagyeszű tetves fütyisszel együtt!!!
CsipkeRózsa
A szégyenfalon nincs hely, megtelt a fideszes vezetőkkel és szóvivőkkel.
lampa laz
Hol(a)lik? Inkább azt keresgéld, hülye kis pöcs, mert kihalnak a keresztények.
Pálinkás Pál
Ezzel a pofával szégyenfalról beszél???Ránézésre egy mongolidióta...
mariaberta
De akkor Te hova kerülsz? Nem lesz hely számodra, ill. számotokra
Clavigo
Hol a Lik Esvány...,,oszt Tégfed ki vitt be a parlamentbe,,??? " Kijafaccom " vagyTe Zsúrpubi ??? Kinek osztasz észt,,,,Te Retekfejű ???
Perwool
"nem szavazták meg a kettős állampolgárságról szóló törvényt, és ezen a szégyenfalon ott van Gyurcsány Ferenc, Botka László és Vona Gábor is"
Bameg, volt ebben az ügyben egy népszavazás.
Másfél millió igennel, másfél millió nemmel, ötmillió nemszavazóval érvénytelen lett a kettős állampolgársági népszavazás..Akkoriban pedig a 2,4 milla újdonsült Fideszes fülkeforradalmár(2/3) simán megszavazhatta volna.. de nem akarta...

Nektek is csak a szavazatok miatt kellenek a románok!
volvós
KIs homokoska !! Eddig melyik s@ggben nyalakodtál ???
bencemacska
@papa.49: ma, 12:52
Elloptad a véleményem!-:))))
papa.49
@bencemacska: Elnézésedet kérem, most én voltam a frissebb, de használd nyugodtan te is, ha szükségét érzed, itt minden amit írunk a közös véleményünk...
Zeta
A támogatások nagyrésze a környező allamokat gazdagitja!
Tudok olyan kettős állampolgáságúról aki csak a támogatás miatt vette fel az állampolgárságot!
Tudom nem mind ilyen, de sok van. A gyereke mar nem hiszem , hogy fog magyrul beszélni.
Nessy
A "kettős állampolgárság" csak a levélszavazatok miatt kell a fidesznek! Azért adnak annyi pénzt a mi zsebünkből! Sok "kettős állampolgár" egy árva vakhangot sem tud magyarul, csak akkoriban jól jött az uniós szabad mozgás. Melyikük vállal velünk sors közösséget? A nyakunkba szavazzák Orbánt és a híveit, aztán maradnak otthon, mert ott már jobban járnak! Én minden "szavazót" ide költöztetnék, aztán fizessék a magas ÁFÁ-t, élvezzék a várólistát a kórházba, tanítassák a csemetéiket, one támogatás!
kamazuka
milyen szégyenfalról beszél ez itt.
Ásó kapa árvácska kislocsoló.
Nem elég a kerítés?
Még falat is?
grincss
Hollik, Hollik, te most (is) tátott szájjal rohangálsz a faszerdőben!!
Azok, akik 1920 után születtek, azok már nem magyarok, csak magyarul tudó szlovákok, románok, etc, etc.!
Akikről te beszélsz, azok már pár kivétellel kihaltak!
Tökömbőre! :-))
Nessy
Tényleg, miután az őseim az osztrák-Magyar Monarchia polgárai voltak, nem kaphatok Osztrák állampolgárságot is?? Minden adományt köszönettel fogadok, és ígérem nem bele vau az osztrák választásokba!
bencemacska
@papa.49: ma, 14:39
Mikor megláttam a címet ez a mondat ugrott be, gondoltam gyorsan írom is.
Még szerencse, hogy előbb elolvastam a nálam frissebbeket! Különben úgy nézett volna ki, hogy "plagipali" babérjaira török!
eugen4402
A szigorú és katonás házelnök vajon holnapután reggel kitiltja-e ezt az élőlényt a Parlamentből, vagy szerinte is így kell beszélni az ellenzék vezetőiről?!? Kik írhatták alá ezek diplomáját...?
szaboria1
És ezek nevezik magukat kereszténynek. Látszik a 10 parancsolat 8. pontját sem ismerik.
solidedge
A Hollik által említett személyek útjában vannak a Fidesz-KDNP teljhatalmának. E párt viszont a magyar demokrácia szégyenfala. Remélem egyre többen állják útját ennek az ámokfutásnak.
qxy
@szaboria1: Gondolom nem az hogy .-" Amit ma ( ellophatsz) meg tehetsz, ne halazd holnapra"
SystemError
Takony kis senkiházi! Egy olyan megnyilvánulása nem volt Holliknak, ami ne a TV2 féle okádék propaganda lett volna..
quadrocopter
Értjük Hollik, te f@sz, minden ugatás a határontúliaknak szól a választási táncra, itthon eléggé megkoptatok - genyókám!
Cefi
Hollik, te faszkalap! Két éven belül itt fogsz fityegni a kulcstsrtómon zanzásítva. Egyébként pedig mi a fasz az a kdnp? Valami olyan, amit penicillinnel gyógyítanak?
kemeati
@Cefi: Igazad van aggók menedéke és ilyen söpredéké!
Clavigo
Hol a Lik,,...,Te kretén...Te hova valónak érzed magadat,,,,az idióta,, übertahó Főnököddel együtt ??...
Borsodi
A Magyarságén ezek vannak de a dakotákén kik vannak, hát dakotákék
papa.49
@bencemacska: Semmi gond már én is jártam így...
namihami
Látod Pistuka. Ezért nem szabad erőlködni és mindenáron túllicitálni a többieket, mert a vége az lesz, hogy az erőlködéstől besz@rsz. Most is sikerült összefosni magad. Mint a fenti példa is fényesen bizonyította.
Clavigo
Hol A Lik Esvány ...megaszonta.,,,oszt jó napot..
a helység kalapácsa
hollik, te olyan egyszerű vagy, mint a faék

És hiába állítod magadról, te NEM vagy keresztény.
Mondjuk én sem, de én legalább tudom - ismeret szerint -, hogy milyennek kéne lennie egy kereszténynek, csak én nem bírok folyamatosan olyan jó lenni, hogy megérdemeljem az elnevezést. mert idődről időre mindig csinálok valami olyasmit, ami nem keresztényi.
Pl egy élhetetlenné tett ország vezetőjét, meg hozzádörgölőző csürhe halo-t elküldöm a jó kurva anyjába - mint pl most téged:
Kicsi vagy, gyenge vagy, kopasz vagy, hitetlen vagy, csóró vagy, nem tudod megkülönböztetni a jót a rossztól (de sokszor a jobb kezedet a bal kezedtől sem), de orbán mellett nagynak, erősnek, dús hajúnak, hívőnek, az igazság lovagjának, filantrópnak, stb. érzed magad.

A "szánalmas" szónak vannak szinonimái, de felesleges keresgélni azokat.
A "szánalmas", tökéletesen illik rád, hollik (hollik holliknak vájja ki a szemét)
terlasz
@papa.49: Nekem is ugyanez jutott az eszembe, de persze csak a poén szintjén.
magyarbakancs
Ami önnek nemzeti érdek az másnak nevetség.
Ízlések ,és pofonok különbözök. Ízlésem nem tudom jó-e de a po...
Nessy
ne bántsátok már szegény párát! Egy nem létező pártnak valamilyen formában igazolni kell, hogy azért létezik.
papa.49
@Nessy: Ha esetleg az adófizetéssel igazolná a létezését, a pártja, nem csupán a mocskos mancsát tartaná a maniért!!!
Jozefina
Sok határuntúli un. magyar közösségben beszélni még csak tudnak, de írni már egyre kevesebben. Sajnos at "X"-hez nem sok írás ismeret kell!!!
De apénz ömlik a közösből számolatlanul e térségekbe. Annak azért érdemes lenne utána járni, hogy végülis e pénzek hol érnek célba???
Sámannus
A fidesz-kdnp káoszt teremt az értékrendekben. Az adócsökkentést ígérő szociális népszavazással, elkezdte leépíteni a magyar államot, a forint megingatásával rendszeresen támadást indít a megtakarítások ellen, a munkát rabszolga munkává teszi, az országot egy középkori hűbérállammá degradálja.
Az ország a nemzetközi alvilág kiszolgálója. A természet károsítása a mindennapos.
Nincs nap amikor ne követnének el emberiesség elleni bűnöket.
Ezek ellen a szaremberek ellen meg kell védenünk mindenkit, akiket támadnak, legyen az jobb vagy baloldali. Azért kell tennünk, mert már szégyentelenül szemünkbe hazudva szolgálják ki az önkényuralmi rendszereket.
Mindent az ellenkezőjének tüntetnek fel, hogy zavarba ejtsék a tájékozatlan kisembereket, és elhitessék velük arcátlan hazudozásaikat.
verőce21
Az igazi "liberálisok" nem tudják elviselni, ha vki másképp gondolkodik a nagyvilág eseményeiről.
Sámannus
@Zeta: Akkor megvalósul a harminc millió román beözönlése.
Mindenki tudja, hogy Ukrajnában, a magyarok a magyar okmányokkal üzletelnek.
Ezt magyar párti politikának nevezni enyhén szólva is bődületes hazudozás.
Lassan a magyar papírokat el sem fogadják külföldön. mert amit külföldinek állítanak ki köztudomásúan az emberkereskedelmet szolgálja. Beszédes példája a letelepedési kötvény, amiben a magyar adófizetők húzzák a rövidebbet. és még biztonsági ellenőrzésen sem esnek át, legalábbis Pharaonhoz hasonlóan lehet sok más nemzetközi körözés alatt álló személy.
Amint az a csecsen világpolgár esete is bizonyítja, a magyar kormány előbb még azt várta ebben az esetben, hogy a megfenyegetett magyar állampolgár indítson polgári pert ellene. A kormány ebben az esetben így szabad utat mutatott a lakosság terrorizálásának, és csak napok múlva miután putyin engedélyezte az akciót "csaptak le" a csecsenre. A választási irodán történtek is hasonlóan zavaros, mint látható az erőszakos erőemberek a fradi verőlegényei.
Ezek a mocsárban dagonyázó sertések mondják meg ki legyen a szégyenfalon.
Nessy
@verőce21: Ezt komolyan tetszik gondolni pártunk és kormányunk megszólalásait , jelzőit alapul véve?
papa.49
@Jozefina: Minden határon túli régióban van a fütyisznek helyi embere aki kapja a zsetont, és a saját belátása szerint használja fel bármire, mert a köznép ezekből a pénzekből nagyon keveset, vagy semmit nem lát!!!
verőce21
@Nessy: (10:07) Ti is elmondhatjátok itt cenzúrázatlanul a véleményeteket! Ezért hoztuk létre nektek ezt a blogot. Ez olyan mint a Hyde Park. :)
Nem kell félni, hogy törlik a véleményeteket, hogy valami elmarasztalás ér benneteket, csak bátran!
Nessy
@verőce21: A kettő közt van egy hangyafülnyi differencia! Itt pár ember beszélget, és mondja el a véleményét ilyen - olyan stílusban. Azért aki nem gorombáskodik, ritkán hülyézik le.
Viszont a királyi médiában sok százezer emberrel gorombáskodnak, és használnak botrányos stílust. Arról nem is beszélve, hogy a "hazaáruló" fogalom valamikor büntetendő volt. Itt viszont naponta vagyunk sokan hazaárulók, Soros bérencek, libsibolsik nyíltan rágalmazva, alap nélkül.
Apropó! A Letelepedési kötvények nyereségéből nem részesültem, viszont a visszafizetése már a családom feladata lesz!
verőce21
@Nessy: Igen, a tájékozatlan műkedvelők miért is anyáznák egymást, hiszen egyik tájékozatlanabb mint a másik! Ezért legális ez a felület számotokra.

A Letelepedési kötvények nyereségéből úgy részesültél, hogy nem kell lehetetlen megkötésekkel eurohitelt felvenni az országnak! Ami megszorításokkal járna a lakosság számára.
A visszafizetések miatt pedig nem kell aggódnod, végső megoldásként, van akár kedvezőbb kamatú hitel is a világpiacokon. Végül pedig elinflálódik.
volvós
@Nessy: 11:08
Kedves !!! Ne alacsonyodj le egy barom agyatlan troll szintjére...
Te emberileg toronymagasan ez a szint felett vagy !!!
Szép napot !!!
volvós
@Nessy: Ismerjük ezt a gerinctelen, jellemtelen román fizetett trollt, már sokan nem szólunk hozzá, ez dühiti fel legjobban, reméljük elöbb utóbb infarktust kap és megdöglik !!!
nevemnick
'82-es születésű fitymafejű már megint beleugat az éjszakába.
Aki Én
@verőce21: Akkor te liberális vagy? Ááááá, nem. Te egy végtelenül ostoba, önmagának rendszeresen ellentmondó, innen elszakadni képtelen, érvtelen, elvtelen nyalonc.
Ezeket a Hollik féléket nektek, mind a 72 kreténnek találták ki. Egyáltalán mi az a kdnp? Ki igényli? Ki választotta meg? Hol lennének önerőből?
Persze a magadfajtának nem tűnik fel, hogy olyan qrva messze vannak a keresztény értékektől, hogy arra nincsenek szavak. Mondjuk ha lenne eszed, te is látnád.
Aki Én
@Hellcat: Na az ilyeneken a buta @vergőce: félék átsiklanak. Őket a tények csak összezavarják. Sosem nőnek fel, szeretik ha etetik őket, és ezt nem is szégyenlik.
verőce21
@Aki Én: (12:10) Mi ütött beléd? Eszednél vagy?
Kookas
@Aki Én: én almoznám igaz csak lapáttal.
picike1
@verőce21: elmarasztalás tégedet érhet elször ne fenyegetőzz te aki a legtöbb irományt firkálmányt irogatod minden értelem nélkül !
nezelodo
Ha ezeket felrakatja ez lik kereső keresztény, le kell szedni a keresztény KISZ titkárokat onnan, hogy az újak felférjenek...
picike1
A kocsiban van egy kormány és azért kormányozható ,hogy ne csak egyenes menjen hanem jobbra és balra is !!
verőce21
@picike1: (09:55) Ide minden értelem nélkül te írogatsz kedves!
evacica
Hát ha valakiket M.O.szégyen falára fel kéne rakni, az biztos, hogy Orbánnal kezdeném, és a haverjaival együtt ott lennének, na meg a KDMP megélhetési politikusai is szépen szerepelnének azon a falon!
SystemError
Suttyóké a világ most... Hadd parádézzanak még kicsit utána úgy is vége a karriernek:)
quadrocopter
Az alkábbi "nemzethy ügyekben(?)" nem lehet az ellenzékre számítani és szégelljék magukat!

- trafikmutyi
-földmutyi
-tankönyvmutyi
-atom-mutyi
- túlárazási gyakorlat
- Mészárpos Kiütést Kapott a Sök Lóvétól Lőrinc pofátlan támogatása,
- a Tiborc-kesegyerek felszínen tartása,
- a nyalogány sajtó eltartása közpénzből, amikor a kutya sem veszi a lapot ( Magyar idők, ezért kötelező a hivataloknak megrendelniük)
- szlovákiai 3 tagú(!) "párt" támogatása 220 millió adó-HUF képében
- pénz kamionszámra a határontúli magyar "szervezeteknek" - az ottani cöföknek!
"tovább is van, mondjam még,"...
desiro
Te kis mocsok hollik anyád nem mondta, hogy téged is a II. ukrán front segített a megszületésedhez.
desiro
el felejtettem hozzá tenni a kereszténység nevében.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.