Az Országgyűlés kedden délelőtt – kétharmados többség hiányában – elutasította az alaptörvény hetedik módosítását, amelyet az október 2-i népszavazás után nyújtott be Orbán Viktor miniszterelnök.

A javaslatot csak 131 kormánypárti képviselő támogatta. Hárman (Fodor Gábor, Kész Zoltán, Kónya Péter) szavaztak ellene, a többiek nem nyomtak gombot.

A szavazás után a Jobbik képviselői egy transzparenst tartottak fel, amelyen az állt:

Hazaáruló az, aki pénzért terroristákat is beenged.

Nem szavazták meg az alaptörvény-módosítást

Ez utalás a letelepedési kötvényekre, amelyek megszüntetését a párt az alaptörvény-módosítás feltételeként szabott, illetve azokra a fideszes állításokra, amelyek szerint hazaáruló, aki nem támogatja a javaslatot.

A kormány az október 2-i, jogilag érvénytelen népszavazás után nyújtotta be az alaptörvény módosítását. Orbán Viktor miniszterelnök arra hivatkozott, hogy így kíván érvényt szerezni 3,3 millió ember – ennyien szavaztak nemmel a referendumon – akaratának, és ez az a módszer, amivel megvédheti magyarországot a menekültügyi kvótarendszertől, amit a kormánypártiak betelepítésként emlegetnek.

Az alaptörvényt négy ponton módosították volna, három fő kérdésben:

- bekerült volna, hogy az állam alapvető kötelessége "alkotmányos önazonosságunk védelmezése",

- kimondta volna, hogy az EU-s együttműködés összhangban kell álljon az alaptörvényben foglalt alapvető jogokkal, illetve nem korlátozhatja Magyarország területi egységére, népességére, államformájára és állami berendezkedésére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési jogát,

- kimondta volna, hogy tilos a csoportos betelepítés, illetve csak a magyar törvények alaján, egyedi döntéssel telepedhet le idegen állampolgár (ide nem értve az EU-s polgárokat).

A módosítást egyik ellenzéki képviselőcsoport sem támogatta feltétel nélkül. A Jobbik a letelepedési kötvény megszüntetését támasztotta feltételként, amit – bár azt mondták tervbe van véve – nem tett meg a kormányoldal.

Az MSZP szükségtelennek tartja a változtatást, ezért már a javaslat tárgyalásában sem vett részt, az LMP pedig jelezte, nem nyomnak gombot a szavazáson.

190 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Így kellett lennie...15 milliárdot (napi 75 milliót) basztak el egy olyan népszavazás kampányára ami szembemegy a saját alkotmányukkat (alaptörvény módosítására nem irányulhat népszavazás kérdése) érvénytelen lett hála a saját maguk által mdosított érvényességi küszöbnek, ezután hazug módon plusz 1-2 milliárdést kikommunikálták, hogy győztek...új egység kutyafasza...és most mindennek a végén az alaptörvény módosítás sem ment át mert nem voltak hajlandóak feladni a tóni millirádos üzletét...Ez kérem a fidesz maffia...Ez az egész arra volt jó hogy a haverok milliárdokat basszanak zsebre, felmérjék a táborukat és a jobbikot lejárathassák ez után.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nyanya001
Még ma összeül a Fidesz frakció és törvénybe hozza, hogy ehhez nem kell a kétharmad
oszt jó napot !
magyarbakancs
@ocskos Fidesz,@cskod Fidesz.
@ohadnátok meg @ar @ecik.
Hellcat
Így kellett lennie...15 milliárdot (napi 75 milliót) basztak el egy olyan népszavazás kampányára ami szembemegy a saját alkotmányukkat (alaptörvény módosítására nem irányulhat népszavazás kérdése) érvénytelen lett hála a saját maguk által mdosított érvényességi küszöbnek, ezután hazug módon plusz 1-2 milliárdést kikommunikálták, hogy győztek...új egység kutyafasza...és most mindennek a végén az alaptörvény módosítás sem ment át mert nem voltak hajlandóak feladni a tóni millirádos üzletét...Ez kérem a fidesz maffia...Ez az egész arra volt jó hogy a haverok milliárdokat basszanak zsebre, felmérjék a táborukat és a jobbikot lejárathassák ez után.
justhpeter
Most már karácsonyig nincs fontos dolog, Orbán nyugodtan mehet kezelésre Grazba.
Mobil123
"Az ellenzék tehát leszavazta a kormányfőt, Orbánnak nem sikerült keresztülvinni a politikai akaratát. " - na ettől kiakadok !! NEM leszavazta hanem b@szott megnyomni a nem gombot !! Mi a szarnak van bent az ellenzék??? Ha nem ért egyett valamivel akkor nyomja meg azt a qrva nem gombot vagy takarodjanak ki a picsába onnan!!
hetöndöe
Grazban már ágyaznak a régi új betegnek.:-)
Aki Én
Érvénytelen népszavazásnak nem lehet érvényes ,,gránit szilárdságú" alaptörvény módosítása. Egy érvénytelen népszavazás nem jogosít fel senkit semmire, a lemondáson kívül.
Nem lehet több mint 5 millió ember akaratát figyelmen kívül hagyni.
Durrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr...
dr. prédikátor
Na bzmeg!!! Most kezdődik a hazaárulózás a parlamentbe!!! mer ugye az emult nyócév ,meg a Gyurcsány!!!A kdnp -ös banda most magához nyúlhat!!!
namihami
A népszavaztatás után ismét sikerült a fiúknak házhoz robogni a lóf@szért. És biztos vagyok benne, hogy most még ők lesznek felháborodva és elkezdik a mindenre és mindenkire való köpködést.
Nem jött be óvódás szintű Gazdink újabb agylövése és ezeknek az újabb pofonoknak az elviselése nem az ő pályája. Kezdődhet a cselédek hisztije.
sokanvagyunk
@Aki Én: Aki egy gránitszilárdságút kóstolgat: "Nagyot koppan, aztán elhallgat"
Aki Én
@sokanvagyunk: Koppantak, de sajnos nem hallgatnak el, sőt...
justhpeter
@anka: Az 5 000 000 polgár visszanyalt él létrehozta az új egységet
qick
A Jobbik nagyot nőt a szememben.
Megmondták, megtették.
Nem feküdtek le, nem nyaltak be.

Ebben az országban egy a fontos: Eltakarítani orbánt, és azt a szemét rendszert, amit kiépített.
A koncentrált túlhatalmat meg kell szüntetni mindenáron, mert az nem az ország, hanem csak néhány ember érdekét szolgálja.
Ha tetszik, ha nem, ez a Jobbik nélkül nem megy.
anka
@justhpeter: - jaaaaaaaa, Te erre gondolsz? - nem amit az előbb felraktam?
img25.dreamies.de/img/579/b/wh9dvw0318d.jpg
eszegfu
Nem kedvelem a Jobbikot... de az általuk megfogalmazott "hazaáruló" definiciójukkal most egyetértek!
Eladott Ország
A fidesz haveroknak adott plakátkampány és letelepedési kötvények után járó milliárdok után "be tenné az ajtót" ha hatalmas, 250 ezer eurós ún. szolidaritási bírság sújtaná azokat az uniós tagországokat, amelyek nem fogadnak be menekülteket. Ezt nem kifizetni kellene, hanem az uniós támogatások összegéből vonnák le. A tavaly szeptemberi uniós belügyminiszteri csúcson elfogadott számok alapján Magyarországnak ezt 1294-el kellene beszoroznia.
Ha ezt a 250 000 eurót beszorozzuk a Magyarország számára tavaly szeptember óta kötelezően előírt 1294 menekült befogadásával, akkor 323 500 000 eurót, vagyis 323,5 millió eurót kapunk eredményül.
Felmerül a kérdés ki a hazaáruló?
dr. prédikátor
VIKTOR SZOPKIN!!! Monnnnyon le!!!NEMZETVESZTŐ!!!
Zeta
@Hellcat: Volt az több is, ennyit vallottak be! Itt csak az ő zsebük számít, a mi bőrünk nem! Nekünk ,csak a harang szó! politikájukkal ,már többször elárulták a nemzetet,pl Paksll
Zeta
Orbánnak, mint beterjesztőnek nyugodtan felkellene kötnie magát. Vagy , . . .
eszegfu
@Eladott Ország: 11:14 Nálad a pont!!!:)) Nem is világos nekem, hogy az Alaptörvénynek ehhez a módositásához a vitában miért is nem tért ki az ellenzék?!
human
Már alig várom Kósa nyilatkozatát az eredményről:
youtu.be/YEyMZZBD6U0
eszegfu
@qick: 11:03 Abban azért nem vagyok biztos, hogy a Jobbik a 2018-as választások előtt nem "borul össze" a Fidesszel! U.is. egyedül a Jobbik -- hiába lesz vagy van kb. 10 %-os támogatottsága -- nem megy semmire, a többi ellenzéki párttal nem fog össze (nyilván az ellenzéki pártok sem óhajtják), tehát csak ugy kerülhet a hatalomba, ha a Fidesszel fog össze... és azért ez nem lesz "kormányváltás"... A "győzelem" után u.olyan jelentéktelen -- hatalom szempontjából -- pártocska lesz, mint most a KDNP.
Manhattan
Sorban ez a 3. veresége a viktátornak
Figyeljétek meg, magát kiáltja ki győztesnek!
nezelodo
@Manhattan: 11:36. Majd az emlékirataiban bevallja a mai napról ahogy József Attila a Mama c. versében írta, "Ordítottam toporzékoltam..."
eszegfu
@Zeta: 11:25 Talán még, mint BEtegségTERJESZTŐNEK tudom ajánlani a madárinfluenziás pulykafarmot...
tutajos
Tudta?
A mai nap dátuma be örökre beíródott a történelembe!
Ez a nap a Nagy Nemzeti Mélymagyar Illibsi (Ál)keresztény rablóbanda elleni sikeres ellenzéki összefogás első napja!!!
Hajrá !!!
Levendula
Vehetsz házat
De otthont nem;
Vehetsz ágyat,
De álmot nem;
Vehetsz órát,
De időt nem.

Vehetsz könyvet,
De tudást nem;
Vehetsz pozíciót,
De tiszteletet nem;
Megfizetheted az orvost,
De az egészséget nem.

Megveheted a lelket,
De az életet nem;
Megveheted a szexet,
De a szerelmet nem.
Macskaszem
Várjuk ki a végét, remekül értenek ahhoz, hogyan kell a szart csokoládénak eladni, lesz még ebből csoki, és lesznek akik be is falják. Több portálon már ezerrel hazaárulózzák a Jobbikot.
Hellcat
Hol vannak most a fidesznyikek? Még nem adta ki a pártház mivel kell ócsárolni a jobbikot?
quadrocopter
A ló köszöni a hatalmas lecuppantást! Szaporodnak a maflások a hibbanton és a hordán!
lusta
Hát ez egyszerően nagyszerű. Majdnem 98%. Siker! Győzelem! Üzenjük Brüsszelnek, hogy a Parlamentben 98% megszavazta. Az új egység most már kézzelfogható, látható. Lehet a pasa-parki szomszéddal a következő milliárdos kampányt indítani.
Hellcat
@lusta: Áh ez kurvajó :D:D:D A szükséges kétharmad 98% a megszavazta a tákolmánymódosítást :D:D: ÚJ EGYSÉG!!! HATALMAS SIKER!!!
quadrocopter
@anka: Naggyon Yóóóóóóóóóó! A hungarian isis !
lusta
Majd Bagdy Emőke profeszor asszony elmagyarázzza a feécsúti kis pocakos zsebcézárnak, aki g..i és besúgó, hogy ez egy politikai győzelem. Erre a politikai győzelemre nincs gyógyszer.
Jozefina
Királyság! Erre számítani lehetett. Mindez orbán demegóg, csökönyös, ki ha én nem, magatartásának köszönhető. Most már a fidesz normálisabb vonalának kellene foglalkzni azzal, hogy orbánt mikor tegyék lapátra, ha továbbra is élvezni akarják a magyarok többségének támogatását. orbán kapja a pofonokat hazán belül, de azon kívül még jobban. Remélhetőleg az EU illetékesei is bátrabban llépnek fel ezután orbánnal szemben és kiűzik Európából. A népszavazás költségeit meg vele személyesen kellene megfizetni. Egy tökös ügyvéd ráállhatna a témára!!!
Jozefina
Ezuttal tetszik nem tetszik gratula a jobbiknak!!!
dr. prédikátor
Nem látta valaki a féleszű félkerekűt meg a bolhás nyervogót és vergőcét???kurvára kussba vannak!!!Vagy most mind a hárman cumizva vigasztalják a gazdát a viktor szopkint
quadrocopter
@dr. prédikátor: Valszeg imádkoznak a félkegyelmű "szopolnyicáért".
colibri
@dr. prédikátor: Hál' istennek, nem rontják itt a levegőt. Egy ici-picit sem hiányoznak.
1magyar
Ha semmi másban nem is, de ebben a kérdésben mögé kellett volna állni!
Jobbikosok migránssimogatók lettek?
Nessy
Ne legyetek kishitüek! Ez igenis "politikailag" óriási siker! Majd az okos bácsik megmagyarázzák az ostoba plebsnek, hogy ez mekkora győzelem, mert csak és kizárólag ők viselik a szivükön és a zsebükön az ország biztonságát, mindenki más hazaáruló!
colibri
Hogy is történt? "Meggyőződésünk és reményünk, hogy a Jobbik gyáva ahhoz, hogy ne szavazza meg az alaptörvény-módosítást" mondá nagy magabiztosságal Gulyás Gergely fidesses akárki és lám visszanyalt a fagyi, nem történt más, csak a Jobbik következetes volt és betartotta a szavát! A magát okasnak tartó és zsarolni nem hagyó fidess meg jó pofára esett! Kapja a pofonokat sorba, aztán tök mindegy, hogy Kósa + bárki hogyan magyarázkodik, erről az eredményről /is/ megvan a véleménye mindenkinek, határon innen és túl.
Bringás
Nem tudja Orbán ezt elbukni! Most arra fog hivatkozni a nemzet ellenségei önös érdekből az ország biztonsága ellen szavaztak!
Sima ügy!
nyanya001
Iraki plázában árusítják a magyar letelepedési kötvényeket.
Egy iraki plázában továbbra is értékesítik a letelepedési kötvényeket, miközben a kormány ezeknek a kivezetéséről beszél. Egy Erbilben dolgozó ügynök úgy tudja, hogy februárig biztosan nem vonják ki a kötvényeket. A kormány számít a Jobbik szavazataira a keddi alaptörvény-módosításnál, de újabb tárgyalásokat már nem terveznek. A Jobbik azonban csak a kötvény kivonása után szavazná meg a módosítást.
www.atv.hu/belfold/20161107-egy-eszak-iraki-plazaban-reklamozzak-a-letelepedesi-kotvenyeket

Mocskos hazaárulók !
Köb Jani
A FIDESZ a hatalom megtartásáért képes a népakarattal is szembemenni, ugyanúgy mint minden ellenzéki párt. Ezek nem szolgálni akarnak hanem a népen uralkodni, beteges hatalmi vágyuk kielégítésére. A nép és ország ellenségei a jelenlegi párt mindegyike. Ezeket tartja a köz kiemelt megélhetési fokon.
verőce21
Nagyon előkészítetlen volt ez a módosítási javaslat. Így nem lehet nekimenni egy Alkotmánymódosításnak. Magyarországnak már nincs szüksége arra a letelepedési kötvényből származó bevételre ilyen hitelminősítői ajánlások után.
Azóta 3 év telt el! Ébresztő!
namihami
@Aki Én: Még a kötőszavak is tökéletesen igazak az írásban.
Ezért nem fogja a birkanyáj sohase elolvasni. Vagy ha véletlenül beleolvasna, akkor megérteni.
Hiszen istenük és teremtőjük nem ezt mondja, akkor pedig ez nem lehet igaz.
Szókrakész
Hála Istennek.

Csak nemn lesz semmilyen betelepítés, a migráncson kívül se!!!

Ezzel megbukott az Orbánqrmány.

Kezdődhet az akták rendezése az elszámoltatási perekhez..
CHEWBACCA
Itt a határ, fontos mérföldkő! Egyre erősödik az ultrajobb! 4 év maradt hátra a békéből!!!
quadrocopter
@Pegero: és ha a pénzes petárdás kopogtat az ajtódon, akkor mi lesz?
Szókrakész
@Pegero: A migráncsok kerítésen kívül tartásához nem kell alkotmányt módosítani.
Eddig is megtették.
Ez nem erről szólna.
Sokkal durvább jövőbeni céljaikat akarták legitimizálni.
nemkati
@Szókrakész: Az én fantáziám elég gyenge ebben a kérdésben. Milyen durva jövőbeni céljaikra gondolsz?
panellproli
Remélem a szopatásoknak ez még csak a kezdete.
Perwool
@Horizont: A jobbik megszavazta volna a törvényt, de a Fidesz inkább feláldozta a nemzet jövőjét, mintsem lefújta volna ezt a kötvénymutyit.Csak hát "haza megvédésből"nem lehet "saját" lábra állni, büfögésre táguló házakat venni, helikopterezni, 6 év alatt milliárdos gázszerelővé válni, kastélyokat venni,svájci bankszámlákat hizlalni, luxus szállodákban a tv-s nénikkel dugni...
JAJMÁR
@Horizont: Tényleg! Jár a piros pont a Jobbiknak.
Amúgy teljesen felesleges alaptörvényt módosítani, de nyilván ez kell a hívek megnyugtatásához. akik azt képzelik, hogy bármit is számít, mit írnak a tákolmányba.

Azorbánfamília pedig ideges, hiszen nem más akart lenni eme törvény, mint azeu felé egy jelzés, hogy ha nem azt csináljátok amit mondok, akkor majd ... ez lesz meg amaz! Oszt' mégse!
Előbb v. utóbb azért beírják majd a tákolmányba, de már teljesen súlytalanná vált.
papa.49
@Horizont: Na az asszony még 3 hétig nem lesz látható!!!
Akkora oszlik el a mai ruha nyoma!!!
keresztapa
Két hazudozó egy pár, semmi különbség nincs köztük, az egyik a hatalomba maradásért:, a másik meg a hatalom birtoklásáért hazudik. A köz meg rángógörcsbe szenved! A jobbik piacra lépet, csak a piac nem engedi érvényesíteni alkuszi módszerét, a piac továbbra is a kötvények védelmében foglal állást. Magyarázkodásról illene leszokni. A tények minősített minden pártot kivétel nélkül képtelenek a köz érdekének megfelelő tevékenységre. Ezeket csak a pártérdek vezérli, magasan lesajnálják az országot annak érdekét.
JAJMÁR
@Horizont: Hogy Te miket tudsz? Szuper!

Egyébként a "kiidegelés" is egy módszer, ha már más nem marad.
Az üzenet egyértelmű: a saját pártja, akik tőle függnek egzisztenciálisan is, megszavazták... senki más! Éljen a demokrácia! :)
JAJMÁR
@Horizont: Az ám! Iszom is rá egy jóféle - nagyon jóféle - vörösbort. Miközben főzök valamit holnapra :)
JAJMÁR
@Horizont: Éjszakai bagoly vagyok. A reggeleket úgy szeretem - szeretném -, ha mindig ágyba hoznák a kávét meg a finom reggelit. (Még azt is képes vagyok egy finom mozdulattal felborítani, ha "hátulról" igyekeznek :)))) )
Egyébként pedig a reményhal... meg utoljára :) Minden úgy alakul, ahogy alakulnia kell. Ennek is vége lesz egyszer. Hogy mikor? Egyik holnap.
nemkati
@Horizont: @JAJMÁR: Én ma este örömömben nekiestem töltöttkáposztát főzni. :DDD
Ami lehet, hogy nem fog sikerülni, de a mai napom az már nagyon jól sikerült, hála a sallernek és a tockosnak, amit 0rbán és a többi gaz kapott ma. :DDDD
Nagyon jó a kedvem. :)
sziha
@nemkati: bar lenne erre idom... Isten biza' teleraknam a 10l-es kuktat... Ehelyett marad par sor, meg egy jo haver piaja: Jack Daniel-e :D
JAJMÁR
@nemkati: Mér' ne sikerülne? Jó étvágyat hozzá!
Én csirkecombokat sütök, a köretet még nem találtam ki. Talán krumpli. Mondjuk ezt nem örömömben készítem, hanem muszájból, de mégiscsak más egy ilyen hír után. Meg a sógor borával :)
@Horizont: Úgy legyen!
verőce21
@nemkati: (20:07) Jó lesz az a töltött káposzta, ha nem akkor újra melegíted! :)
Cefi
Nem véletlen, hogy miután a számára kedvezőtlen szavazási eredményt követően az élőisten elviharzott, elkezdődött ezerötszázzal a kármentés, elkezdték ledobálni a propaganda atombombáit. A hazaáruló ellenzék mantrázása újabb fokozatra kapcsolt: Harrach Pétertől a fiatal és üde kereszténydemokratákig, a függöny elé újra könyörtelenül kitolt Kósa Lajostól a Fidesz közösségi oldaláig meg a barnanyelvekig megy a frusztrált köpködés, a nemzetárulózás, a hívek feltüzelése, a kommunikációs moslék szétteregetése. Ahogy eddig is, e tekintetben ugyanott tartunk, ahol tegnap, fél éve, két éve.

Más tekintetben viszont a dolog úgy áll, hogy pont ezért nem értek egyet azokkal, akik szerint a Fidesz-KDNP – élén az Orbán nevűvel – akkor is megnyerte ezt a meccset, ha alulmaradt. Szerintem itt ma senki nem nyert. Ugyanis saját terepen, saját játékszabályok szerint, felfoghatatlan-irdatlan mennyiségű közpénz elégetése mellett az Orbán nevével fémjelzett magasságos alaptákolmány tervezett hetedik módosítása csúfosan elbukott. Miután minden idők legdrágább közvéleménykutatásán is eltaknyoltak fiataldemokratáék. Ennyi a lényeg, ennyi a helyzet. A hős, a mártír, a végvári vitéz, mimagyarok hadvezére igenis elhasalt. Gyengébb, mint gondolnánk, de legalábbis gyengeséget mutatott. A gránitba vésendő újabb egyszemélyes akaratról kiderült, hogy valójában csak egy narancslével leöntött, összeszottyadt papírfecni.

A hazaárulózás nem tegnap kezdődött, a komplett ellenzék kitiltása a nemzetből eddig is szerves része volt a Fidesz kommunikációjának. Most annyi történt, hogy ugyanazokat a paneleket egyszerre többen, sokkal magasabb hangszínen tolják. Viszont már nemigen van mit hozzátenni ahhoz, amit eddig is elmondtak, mert már mindent hallottunk. Nincs annyi Kósa Lajosa a Fidesznek, aki el tudná magyarázni, hogy a nemzeti ügyek kormányának miért volt fontosabb a strómanok letelepedési kötvényekből származó bevétele, mint a polgárok állítólagos védelmét célzó fércelés. Ugyan nem ismerek egyetlen...
Cefi
Bár afelől kétségem nincs, hogy a beteg bosszúja nem várat sokat magára (Anikó asszonynak sem lesz könnyű estéje), azért nyugodtan jelentsük ki: Orbán 2010 óta először térdre rogyott. Oda a magabiztosság, a mindenkin átgázolás, a mert megtehetem arroganciája. És már nem is kellett Brüsszelig helikopterezni, a magyar parlamentben is összejött neki. Ezért szajkózzák agyatlanul a hazug baloldalt, az áruló ellenzéket, mert egy tét nélküli meccset veszítettek el a hosszabbításban. Bárhogyan is hörgik, hogy megvédték, megüzenték, megnyerték, meg lehet nyugodni a napos oldalon: ennek a szégyenteljes és baszott drága cirkusznak libafosnyi köze nem volt a hazához, a megvédéshez és a menekültekhez.

Úgyhogy legyen világos: a Fidesz és a KDNP akarata nem azonos a magyarok összességének akaratával. Aki nem engedelmeskedik a Fidesz és a KDNP akaratának, az nem automatikusan hazaáruló, legfeljebb nem engedelmeskedik a Fidesz és a KDNP akaratának. Az Orbán nevű elcseszett 15-20 milliárd forintot, ami a haverok zsebébe vándorolt, miközben népszavazással, alaptörvénymódosítással és anélkül a nemzeti toporzékolásnak semmi köze nincs a menekültválsághoz és annak nemzetállami hatáskörben történő befolyásolásához/megoldásához. Semmi. Attól, hogy valaki nem ért egyet a Fidesz-KDNP-vel és nem tartozik az újegységhez, pontosan ugyanolyan jóérzésű, nemzeti érzelmű, egészséges, normális hazafi és igaz magyar, mint azok, akik bevették, hogy a tákolmány hetedik módosítása megállítja a bevándorlási hullámot. Nem állítja meg. Ha megszavazták volna, akkor sem állítaná meg. Innentől kezdve mi a vergődés tárgya? Ja, semmi. A cirkusz kipipálva, jöhetne a vetés, aratás, hogy kenyér is legyen, ha már a mérhetetlen gyűlölet a plafont rugdossa, elvtársak
nemkati
@JAJMÁR: Nem vagyok egy nagy szakács, úgyhogy van esélye hogy nem sikerül. Na meg elfogyott a pirospaprika. Csak ez a La Chinata füstölt pirospaprika van, azzal csinálom. Mikor utoljára főztem, nem sok kifogás volt, csak annyi, hogy nem elég piros, viszont sótlan, és a káposztát túlságosan kimostam, nem volt elég savanyú. Na most nem mostam ki, beledöntöttem a sót, és ezt a füstölt izét. Na ilyen lesz. Viszont jó sok, egy 12 l-es fazék tele van.
verőce21
A fineszesek csak saját maguk tudják megverni önmagukat, ezekből a példákból is látszik! :)
quadrocopter
@nemkati: ma, 20:07

Mit mondtál, hova küldjem az éthordót?
volvós
@Horizont: 19:47
...remek vacsorákat tudok fözni !! :-))))
Nessy
@JAJMÁR: Mit szólsz egy kis krumpli salátához? Lehet majonézzel is, bár sok finom lilahagymával az igazi!
Esetleg párolt káposzta almával,
nemkati
@quadrocopter: Hordót? Annyi azért nincs! :))
verőce21
@nemkati: És darált disznóhús rizzsel, meg töltelék nem is lesz? (Már kezdtem magam elé gondolni.)
quadrocopter
@nemkati: Nem igaz, hogy töltöttből csak 20 dkg.-ot főztél! Menjek a Blahára egy dögös töltöttért?
nemkati
@verőce21: Mivan? Darált disznóhús van benne, meg darált füstölthús is, meg töltelék, kb 30 vagy mennyi, és az alján füstölthús szeletek. Az alapanyaggal semmi gond, csak a szakácsnővel. :(
nemkati
@quadrocopter: Nem tudom, talán kiderül, hogy ott jobbat adnak. :P
verőce21
@nemkati: Köss magad elé egy kötényt és írd rá, hogy "Az okos megoldás!" - Hátha jobb lesz?
quadrocopter
@nemkati: Nem bánom, szakácsnővel együtt kérem, legalább a GPS adatokat add meg! Felpöcköltél a töltöttel, rögtön meg is melegítem a 20 dkg. párizsimat!
verőce21
@nemkati: (20:35) Ennyi jó anyagból nem is lehet rosszat csinálni! :)
JAJMÁR
@Nessy: Ez nagyon jól hangzik. A krumplisaláta jó ötlet. Örülne az is, akinek készítem, hát végül is, van hozzá minden. Köszi :)

@nemkati: Tényleg nehéz eltalálni, hogy se sós, se sótlan ne legyen, se savanyú, se ízetlen... de gyakorlat teszi a mestert :)
nemkati
Közben @Cefi: írt egy nagyon jót, mi meg itt csak a hasunkra gondolunk. Engem is piszkosul irritál ez a hazaárulózás, én kikérem magamnak! Viszont azzal vitatkoznék, hogy ma senki nem nyert, és 0rbánék se nyertek ezzel a buktával. De bizony, képesnek tartom őket, hogy innentől kezdve mindenki hazaáruló és nem igazmagyar még hónapokon keresztül, csak a Fidesz képviseli a magyarok érdekeit, és ez a gazember ellenzék most megakadályozta őket ebben. Erre fognak hivatkozni mostantól mindennel kapcsolatban és minden helyett, ezt nem ők bukták el, hanem a nemzetellenes mások.
Cefi
@Bringás: Most hol az anyád valagában bulkálsz, te igaz magyar? Aki november 4-én, a forradalom leverésének évfordulóján, orosz tankok előtt tisztelegsz? Azok előtt az orosz tankok előtt, amelyiek meggyalázták a forradalmat, a magyar anyaföldet, a magyar embereket. Nőket, gyerekeket gyaláztak meg, forradalmárokat gyilkoltak le. És te büszkén világgá kürtölöd, hogy tisztelegsz előttük. Most éppen úton vagy Grazba, a tetves gazdád valagában vele együtt? Vagy segítesz neki otthon feleséget verni? Mert nálatok ez a szokás ilyenkor. Te, és a szarházi tetves fajtád HOL VAN ILYENKOR???
nemkati
@JAJMÁR: Jó, hát én gyakorolok, már csináltam legalább ... öööööö ... párszor ...
nemkati
@Cefi: Ne morogj már, itt volt a barátunk 15:44-kor, de nem volt túl nagy mellénye. :))
papa.49
Na most jó éhes lettem, megyek és megeszem a kiflimet az estit, egy ki tepertővel, meg lilahagymával))))))))
verőce21
@nemkati: (20:43) Ne húzd fel magadat, most ilyen bagatell dolgokon - képzeld azt, hogy mindkétszer azok nyerték a választást, akik nem szavaztak -, most fózunk!
nemkati
@quadrocopter: A szakácsnő nem ehető.
Cefi
@nemkati: Bocsnat.Nem tudok mindenre odafigyelni. Dolgoznom kell. A tolvaj bandja ugyanis ellopta a nyugdjamat.
JAJMÁR
@nemkati: Egyébként azt szoktam mondani - mert nem vagyok konyhatündér,a főzést ritkán élvezem, max ha van segítségem, de enni kell, főzni is - az én konyhámban ott az élet, ott bármi és minden megtörtént és megtörténhet. Ott készülnek csodák, és borzasztó dolgok, finom ételek és odaégettek, meg még sok minden más is. Az én konyhám az alfa és az omega :)
Hál' Istennek van még pár helyiség a lakásban :)
nemkati
@papa.49: Ilyen későn már nem szabad enni!!
nemkati
@JAJMÁR: Hát, ez szép volt. :))) Én is csak akkor szeretek a konyha környékén járni, amikor éhes vagyok.
papa.49
@nemkati: De muszáj, mert lement a cukrom 4 re, és be kell adni az éjszakai löketett...
nemkati
@verőce21: Ja, én tényleg főzök, de mikor lesz kész ez a dög? Nem látni rajta. 7-kor kezdett el főni. Még órákig kell őriznem?
nemkati
@papa.49: Melyikben van cukor, a töpörtyűben, a lilahagymában vagy a kifliben?
Perwool
@nemkati: Nem sikerülhet mindig minden én ma este perecet sütöttem.
Hát ez nem igazán perecnek néz ki, az hiszem "össze kelt" de finom!(volt)
kepkezelo.com/images/eq1v60f4jbgus5h8iqqw.jpg
papa.49
@nemkati: Ez a napi 3. kiflim, ennyit ehetek meg 1 nap...
quadrocopter
@nemkati: Nem is a kaja miatt tartok igényt a szakácsnőre, hanem azért, hogy...kicsomagolja a párizsit. Így jó?
Cefi
Mindig a próba. Mindig a bukás. Sebaj. Kezdd újra. Bukj újra. Bukj jobban
nemkati
@Perwool: Nagyon jól néz ki, ügyes vagy! Ó, ha én ilyet tudnék! Állást változtatnék. :)
Csak nekem a perecről más emlékeim vannak. Az ugye só a tetején?
quadrocopter
@Perwool: Mindegy, mi a fedőneve a sütinek, jő néz ki!
nemkati
@quadrocopter: Mivan? Már nem is kell a töltöttkáposztám? Inkább a parizer?
Perwool
@quadrocopter: A többség briósra szavazott!
nemkati
@papa.49: Brr. Cukros kifli? Én a sós kiflit szeretem.
quadrocopter
@nemkati: Azt írtad, nem lesz annyi, hogy elosztogasd. A párizsit meghintem egy kis káposztalevéllel és a papírra ráírom, hogy "töltöttkáposzta".
Cefi
@papa.49: 20.56. Te is a klub tagja vagy? Én napi ötöt tolok.. huszonöt éve...
quadrocopter
@Perwool: Te minek szántad, mert akkor az, aminek szántad, ne hallgass a hamisokra, ha pogácsa, akkor az, ha takarékos buci, akkor az.
Cefi
@quadrocopter: 21.04. Kezdesz fideszes propagandista lenni... :-))
papa.49
@nemkati: Én is azt szeretem csak nem mindig kapni...
papa.49
@Cefi: Már én is 15 éve hivatalosan...
nemkati
@quadrocopter: Én nem mondtam olyat, hogy nem lesz elég, azért a 12 l-es fazék tele van, az nem kevés. Egy órán át csomagoltam a töltelékeket. Mondom, igaz nem számoltam őket, de legalább 30 van.
quadrocopter
@Cefi: A horda is agyon dícséri a romos építményeit, felújítás cmén ráfest a vizes vakolatra, csak a hibbant át tudja adni szavazatszerzésből!
nemkati
@papa.49: Ha bevizezed a tetejét és megszórod sóval, az már sós kifli. :)
quadrocopter
@nemkati: Mégis jöhet a cím, de nem élthordót, hanem egy közepes lavórt küldök!
quadrocopter
@nemkati: Legjobb a három napos teszkós, jó sósan, a 3. nap után deszkát lehet vele reszelni.
papa.49
@nemkati: Inkább maradok az igazi ,,békebeli sóskiflinél,,...
quadrocopter
@papa.49: Hát akkor bőségesen meg is vacsiztunk, na, mekkorát cumizott a magabiztos hibbant és hordája?
nemkati
@quadrocopter: Mondom, hordót ne küldj, annyi nincs, de egy lavórral kaphatsz. :)
papa.49
@quadrocopter: A hazugovicsot ,,vacsoráztassa,, meg a bernáthegyi vadszamár, közvetlen befecskendezéssel!!!
Perwool
@quadrocopter: Jó, jó de mikor kenyeret sütök az kenyér:kepkezelo.com/images/o7xs64o62sbi7zjb05bs.jpg

Ha kiflit akkor az kifli:kepkezelo.com/images/ofehz4ompfn29ie0fnvr.jpg

De ez nem lett perec! De nem adom fel, lesz még perec alakú!-:))))
nemkati
@quadrocopter: Nekem annyira jó kedvem kerekedett attól, hogy a pocakos nyelvöltögetős hibbant g..i ma megbukott, mondtam is: na erre eszünk! És lőn! :))
nemkati
@Perwool: Jájj, micsoda gyönyörűségek! Valld be, hogy pék vagy!
quadrocopter
@papa.49: Talán a hordának is feltűnt, hogy egyre halkabb a taps, egyre magabiztosabb a rebellis adózó - velük szemben! A horda már akkor lejtőre ért, amikor néhány helyhatóságit elbukott, aztán a netadós "ujjongás" is kikezdte a rezsimet, aztán érkezett október 2.-a, most meg a "Pharaon"-szavazás, a következő lépésük lesz a kijárási tilalom!
Perwool
@nemkati: Nem nem vagyok pék! Csak nagymama!
quadrocopter
@Perwool: Piszkosul jól néz ki, elő is vettem a pénteki Lidles bagettet, de a láncfűrész nem indul.
Perwool
@quadrocopter: Áztasd egy kis tejbe, és kész a tejbe papi. Vagy "pájinkába"
quadrocopter
@Perwool: A második verzió szimpi, egy bagettől előjönnek a magyar népdalok, a szomszéd meg már keresi is fegverszekrény kulcsait.
Perwool
@quadrocopter: a nézését meg a járását...???
verőce21
@nemkati: Időközben el kellett mennem, látom a "főzés" sokak fantáziáját megmozgatta.
(20:51) Nem is megenni akar, csak közbenyalogatni! :)
(20:56) Ha 7-kor tetted fel, lassú tűzön főni hagyni, a lábas fülénél fogva néha körbe rázogatni, és 11 felé már jó lesz. :)

(Jó választásod volt a töltött káposzta, hátha tényleg most kijárási tilalom jön!) :)
nemkati
@verőce21: Köszi. :(
Nem biztos, hogy 11-ig fent tudok maradni. Lehet holnap folytatni? Mármint a főzést.
Nessy
@Perwool: jaj, csak ezt ne emlitsd! Egy hetes szemműtét, és egy fájó térd mellett.
Maradt a vasárnapi meggyes piskótából, egy csésze tea, és kész a vacsi. A második. :-)
verőce21
@nemkati: (21:42) Persze, hogy lehet másnap folytatni, mi is szoktuk úgy, mégjobban összepárolódik. Holnap megint fózunk! :)
nemkati
@verőce21: Oké, de látod, kitartottam 11-ig, és úgy tűnik, kész és finom lett. Csak még valami rántás kell bele, azt holnap, majd megnézem a receptet. Köszi. Jóccaka.
kakaósbögre
nos,az azért mindent elmond a kormánypártokkal szembeni bizalomról hogy 2-két- embert is képtelenek voltak találni-venni- maguk mellé.jó,mondjuk minden logikusan gondolkodó ember átlátja hogy a bíróságon majdan ezt is figyelembe veszik,aztán lehet menni a fideszesekkl a böribe.a gecibe. :)
hetöndöe
Bár nem kedvelem a Jobbikot sem de ebben a történetben sokkal tisztességesebben jártak el mint a fityfaszok.
A hazaárulást itt csak Qrbánék követtek el,a zsebüket választották a haza helyett.Vajon kik pénzelik a terroristákat,csak nem a gazdag arab muszlimok,akik képesek állampolgárságot vásárolni?
eugen4402
@Perwool: 20:57 Jééé, perec..! Kicsit pornográf, kicsit unortodox, de biztos, hogy finom!
papa.49
@nemkati: Elolvastam nekem mint ,,hatalmas nyugdíjjal,, rendelkezőnek NEM JÁR...
eszegfu
@papa.49: 7:33 Nem jól értelmezed a törvényt... ha csak a nyugdijad van -- nagyságtól függetlenül -- nem jár, mert a nyugdijadból nem vonnak le SZJA-t. De, ha a nyugdij mellett még dolgozol, és ebből már vonnak természetesen SZJA-t, akkor ezt a kedvezményt bizony igénybe veheted. Sőt visszamenőleg 5 évre is -- az elévülési ideig -- visszakérheted!
nemkati
Akit érdekel a töltöttkáposzta: teljesen kész van, és isteni finom lett! Rosszul tippeltem, több, mint 40 töltelék van. Azért nem tudom pontosan, mert néhány huncut az éjszaka levetkőzött pucérra, és őket nem tudom, hova soroljam.
Perwool
@eugen4402: Igen, perecnek készült! De semmi köze nem lett a perechez!
Ilyennek kellett volna lennie:www.recipeboy.com/2014/01/how-to-make-homemade-soft-pretzels/
eugen4402
@Perwool: Tudom, milyen a perec, mert kölyökkoromban azért jártam moziba, mert ott árultak friss, ropogós perecet... Azóta mozi sincs, perec sincs, és fogam sincs, amivel ropogtathatnám (ha lenne)...:-(((
gulyasgyula
@Hellcat: ..És mivel nem szavazták meg az alaptörvényt sikerült megsérteni 3.3 mllió embert akik most már nem biztos hogy az ellenzékre szavaznak ez után ,,Mehet tovább a lopás 2018-ig csak a bevándorlókra kell hivatkozni ..Nézd meg hogy fog a jobbik tábora apadni előre megjósolom ..Ezek megnyerték a 2018-as választást Orbánnak mint Gyurcsány a 2010-est . Lesz itt STADION ország arany áron ..A betegek meg menjenek gyógyulni a stadionokba ..
Hellcat
@gulyasgyula: Hát igen elég sanszos hogy igazad lesz :(
Perwool
@eugen4402: ma,09:56
Bocs, de erről egy vicc jutott az eszembe!
Öreg bácsi beleharap az almába, mire ott marad a felső fogsora.
Beleharap még egyszer, mire ott marad az alsó is. Eldobja az
almát:
- Nesze vazzeg, edd egyedül!
silber13
@Bringás: Nem tudja elbukni??:-))) Hát már elbukta, ráadásul kétszer is!!!:-))))))))
eugen4402
@Perwool: Köszi, ez jól esett... :-)))
verőce21
@nemkati: (08:32) És be is rántottad? Gondoltam majd ma leírom!
(Nem Te voltál az a huncut?)
nemkati
@verőce21: Be is rántottam ahogy a nagy(szakács)könyvben meg van írva, és most pusztítom őket! Pénteken meg elutazunk, és ők is jönnek velünk. Már aki addig megmarad.
vadnarancs
Orsós megnyugodhatsz, tovább jöhet a rokonságod hozzánk büntetlenül. Nem lepődnék meg, ha a csuti válaszul újabb arab tenoristákat engedne be jó pénzért. Orsóst egy dolog érdekli, a pénz. Azért bármire képes...
keresztapa
@Horizont: Tegnap 19:34-re Az nem lenne probléma, ha amennyiben ez a két személy egyéni vitájáról a hatalomba való részvételt érintené csak.Ennek a két személynek nem az a tét, hogy az erős kicsi ország érdeke egybehangzóan, egy véleményben érvényesüljön, az EU előtt:, hanem egyéni vágy ambíciójuk érvényesüljön a közeg előtt. Mind a két személy egyformán hatalom éhesek, ilyen személyeknek nem szabadna egy ország vezetésébe megjelenni, hatalmat irányítást adni a kezükbe. Ez nem másról szólt mint az uralom megtartása egyrészről, másik részről meg a hatalomra törő személy bátorságáról merészségéről, hogy így vagy úgy, de letaszítalak a hatalom birtoklásáról. Egyiket sem érdekli az ország, csak annyiban, hogy itt ebben az országban, és ezen a népen akarnak uralkodni.
keresztapa
@Horizont: Nagyon jó, ha másként látod, ahány ember annyi vélelem, ez így egészséges, de tiszteletben kell tartani minden emberi véleményt.
Desischado
orbán házhoz ment a sallerért. Nagyon helyes.
papa.49
@eszegfu: Értem és egyből jól is értelmeztem a ,,törvényt,, nekem nem jár mert ,,csak,, nyugdíjas vagyok, igaz hogy ,,közgyógy se jár mert magasabb a nyugdíjam mint az előírt, az is igaz hogy havi átlagban elmegy 30-35 ezer forint gyógyszerre mert amiket használok azt ugyan az orvosnak kell felírnia, de teljes árban vásárolom meg, és amikt még használok arra nincs semmi támogatás...
Szóval ki van ez találva!!!
papa.49
@eugen4402: 09.56. ra akkor kezet rázhatunk nekem is pont annyi van, egy darab se...
eugen4402
@papa.49: Már túltettem magam az ön-ostorozáson, mert sokáig saját magamat okoltam, miért nem vigyáztam rájuk jobban, ameddig még voltak! Most már csak nevetek a nyomoromon: szívesen kimutatnám a fogam fehérjét, ha lenne...:-)))
gulyasgyula
@Cefi: ,..Lehet itt nyertesről , vesztesről k,közpénzről beszélni , egy biztos ami 2015-ben a bevándorlók - migránsok műveltek a déli határtól , aKeleti ,Bicske ,az autópályán a vsauton , Hegyeshalomnál stb ..Azt a Magyar emberek 1/3-da 3.3 mliiló ember nem akarja ..Hogy mit akart az 5 millió aki nem ment el szavazni azt senki nem tudja ..Most az ellenzéki pártok ezt a 3.3 millió embert nem vették figyelembe és ez megbosszulja magát ..Ezzel a szavazással megnyerték Orbánnak a 2018-as választást mint Gyurcsány a 2010-est ..Pedig nem Orbánt szerették enyien hanem Gyurcsányt és az MSZP utálták ..Most ugyan az fog történni ..2018-ig Orbán STADION országot építhet annyi pénzből amenyit akar ,,.A bevándorlókkal kapcsolatba meg csak újjal kell mutogatni az ellenzékre meg se kell szólalni ..3.3 millió sértődött ember elég lesz a 2018-as választásra ..Az ellenzéki pártok a saját győzni akarásuktól nem halják az emberek véleményét ..Nem halják hogy az adózók a stadion építést , az olimpiát nem akarják és ehez keresnek partnert de nem találnak a Magyar ellenzékben egyet se aki élükre álna ..Magszavaztak Orbánnak újjabb 2+ 4 évet ..Nédz meg a jobbik szavazó táborát hogy fog fogyni ..
papa.49
@eugen4402: Szintén így jártam, hozzáteszem Apámnak se volt 40 éves korában egyetlen foga sem... Na nekem ez eltartott úgy 45 ig. de addigra vagy ki kellett húzatni, vagy kieset magától, próbáltam én az akkori időkben kapható ,,cserszömörcés,, oldatot is, de nem segített az se, maradt az hogy évente 4-5 kipotyogott...Az utolsó darab úgy 15 éve esett ki...
papa.49
@gulyasgyula: Egy valamiről, mondhatni a legfontosabbról megfeledkeztél 2020 után nyista Uniós felzárkózási támogatás, magyarul ha balfaszok a gazdasághoz akkor beborul az ország, márpedig ezek mind csak és kizárólag a pénz ellopásához értenek, igaz ahhoz meg nagyon!!!
Tehát a hazugovics NEM IS AKAR 2020 után kormányozni, elhúzza a csíkot a százezer lábú családjával valamelyik adóparadicsomba, oszt. jónapot!!!
eugen4402
@papa.49: Még örülhetsz is... Az enyémeknek hatalmas, ló-gyökerei voltak, és némelyikből csak az maradt az állkapcsomban, és néha begyullad, olyankor nem csak enni, még beszélni se igen tudok.
papa.49
@eugen4402: Nálam ez úgy nézett ki amelyik egészséges volt az szinte magától kipotyogott, amelyik nem lazult meg azzal a fogorvosnak kellett birkóznia... Volt néha hogy a dokinő áthívta a kollégáját hogy segítsen neki 3 kétcentis gyökér ráadásul mint a terpesztett ujjak, és se ettem egy ilyen után vagy 2 hétig...Egyébként megmondta egy maszek fogász Monoron, hogy semmit nem tud tenni ellene...Csináltattam pockót azt meg nem bírom a számban tartani, megtudnék őrülni tőle pedig jó, de nem megy...
anka
@eugen4402: / 21.23 / Nagyon sajnállak, hogy így jártál..., biztos van valami oka! >>>
img7.dreamies.de/img/370/b/admdl725ww6.jpg
- de ha már nincs szükséged rá, erre is használhatod! >>>
img9.dreamies.de/img/362/b/cwjdj7lbnr8.gif
- bocs..., de ezt nem hagyhattam ki! :D :D :D
Persze ez vonatkozik @papa49: -ra is.
eugen4402
@anka: Rátapintottál a lényegre, erre utaltam az ön-ostorozás emlegetésekor... Csak hát már késő, a folyamatnak vége, hiába átkozom magam.
papa.49
@anka: Én mostam a fogam mert így neveltek a szüleim csak hiába, mert annak ellenére csak mentek tönkre, az orvos szerint ínysorvadásom volt...Úgy 16 éves voltam mikor a bölcsességfogakkal kezdődött, már lyukasan bújt ki az ínyemből, mindegy már régen vége, és már nem is érdekel, az egész, enni tudok így is...
eszegfu
@papa.49: 19:18 Bocs., akkor én értelmeztem rosszul a hsz-det, mintha a "magas nyugdijad" miatt nem kaphatnád... én ezt értettem.
anka
@papa.49: - ez csak egy poén volt amit nem hagyhattam ki..., bocs ha nem értetted!
img25.dreamies.de/img/747/b/r4w62rbzfgc.gif
Perwool
@gulyasgyula: -" migránsok műveltek a déli határtól , aKeleti ,Bicske ,az autópályán a vsauton , Hegyeshalomnál stb"
És azt mivel magyarázod, hogy a déli határ menti megyékben még az országos átlagot sem érte el a szavazók száma?
valasztas.hu/hu/ref2016/1154/1154_0_index.html
"Azt a Magyar emberek 1/3-da 3.3 mliiló ember nem akarja"
Nem erre kellett szavazni!!! Hanem arra, hogy az országgyűlés döntse el, hogy kit enged be!!
"Idegen állampolgár – amelybe az Európai Gazdasági Térség polgárai nem tartoznak bele – Magyarország területén az Országgyűlés által megalkotott törvény szerinti eljárásban, a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelme alapján élhet."
Ez eddig is és most is így van!
A Jobbik az alkotmány módosítást megszavazta volna, ha a pénzes idegenek sem jöhetnek be! Persze lehet azzal érvelni, hogy a letelepedési kötvények pénz hoznak. Na igen csakhogy a pénz nem az állam kasszát gyarapítja! Hanem az offshore lovagokét! Visszafizetni viszont majd az állam kasszából kell!
tutajos
Tudta?
Mazsolázás az Illibsi Méymagyar Nagy Nemzeti (Ál)k...nek:

vilagnezet.blog.hu/2014/10/23/internetado_best_of2_kepek

"Na, ugye!"
"Nix ugribugri!"
gulyasgyula
@Perwool: A déli határon meg az ország más részén is egyes emberek bele untak a politikusok játékába ezért nem érdekel 5 millió embert a szavazás ,de 3.36-det ettől még nem illik figyelmen kivül hagyni ..Hogy az egész szavazás valódi tétje mi volt azt egy átlag ember soha nem tudja meg ..A letelepedési kötvény egy ugyan olyan állampapir amilyet Te is én is vehetünk csak több állam is így próbálja becsalni a külföldi tőkét az országba ..A offshore lovagok csak a kezelési költséget nyulják le nem a tőkét ..A tőkét 5-10-év mulva kamatostól fizeti vissza az állam az adófizetők pénzéből ..Az ország gazdasági helyzetét még VONÁÉK is csak tippelni tudják ezt a Varga Mihály se tudja megmondani egyik percről a másikra ...EZt TÉMÁT NEM KELLET VOLNA ERŐLTETNI VONÁ-NAK ..mERT 3.3 MILLIÓ SZAVAZÓJA NEM VOLTA FIESZNEK , Most lett és ezt a Vona és az ellenzék sőt mi adófizetők még bánni fogjuk ..Most már biztos a 2018-as választás és a sdadionokra ,olimpiára annyi pénz nyulnak le amenyit akarnak ..Ezt Voná-nak és az ellenzéknek ha az ország érdekeit nézik előre kellet volna látni ..Mi adófizetők szívunk az Ő ostobaságaik miatt ..
papa.49
@anka: Nem lehetne ezt élőben is, na légyszi)))))))))))))Megérne vagy két hét ,,ajtócsapkodást,,)))))))))
Perwool
@gulyasgyula: "Magyarországról a nyolcvanas évek óta 242 milliárd dollárnyi magántőkét menekítettek ki a világ különböző adóparadicsomaiba. Ezzel hazánk a világon a 12. legtöbb pénzt vesztett állam, megelőzve nálunk sokkal nagyobb és korruptabb hírben álló országokat, például Ukrajnát, Törökországot és Kazahsztánt – állítja egy nemzetközi jelentés. A kutatást vezető közgazdász, John Christensen a Heteknek elmondta: szinte példátlan, hogy egy ország a teljes államadósságának két és félszeresét külföldre engedje úgy, hogy abból semmiféle bevétele nem származik. A megdöbbentő adatok arra utalnak, hogy az elmúlt 30 év sorozatos külföldi hitelfelvételei és megszorításai jórészt értelmetlenül történtek."
www.hetek.hu/hatter/201207/magyarorszag_elrablasa?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201607
2018!Látsz te a baltól a szélső jobbig egy embert az ellenzékben, akire azt mondanád, hogy ez egy méltó vezér lenne? Mert én nem.
De különben is a kormányoldalról a korlátlan pénz, a majdnem 100%-os sajtóellenőrzés, a "helyesre" formált választási törvény és minden egyéb segíti a választásokat. Ne legyen igazam, de tök esélytelen itt bármilyen ellenzék is. Még ha létezne normális, az is. De nem létezik. Szerintem már jó ideje kiépült az a rendszer, amit törvényes úton lényegében lehetetlen megbuktatni. Csírájában taposnak el bármilyen potenciális veszélyforrást. Akit lehet megvesznek, akit nem, azt meg kicsinálják. ​A​bban én nem hiszek, hogy ő itthon bukott politikus legyen. Soha nem engedi át a hatalmat békésen. Egyrészt mert a pszichés állapota ezt nem engedi, másrészt meg előre menekül. Soha nem kockáztathatja meg, hogy valaki elszámoltassa akár csak az elmúlt 6 évvel is.Ha valami csoda folytán elfogy a Fidesz szavazótábor, szavazati jogot kapnak majd azeri, vagy kazah testvérei!
gulyasgyula
@Perwool: .. Írásod nagy részével egyet értek ..Sokszor azt hiszem hogy az ellenzék nem is akarja leváltani a fideszt ..Hogy mikor kik mennyi tőkét menekítettek ki az országból ez csak találgatás , lehet több is kevesebb is ..Főleg ha nem közéleti szereplőkről van szó ..Aztán ha egy kicsit másképpen nézzük valami kis anyagi javulás elindult a lakosság körében is amit ha azt nézzük hogy 1990-2010-ig csak lefelé mentünk ..Az adófizetőnek mindegy ki a miniszter elnök amíg valami javulást lát az életvitelében ..Sok szegény embernek pár ezer forint is jótéteménynek számit ..Ha békés kormány váltás nem megy az erőszak ötletével játszani se szabad Én tudom milyen volt 1956 és nem könyvekből hanem saját sorsomon tapasztaltam ..Reméljük folytatódik a javulási folyamat ..Korruptció ??? Az egész világon ez megy ! Én már csak legyintek rá ..
Perwool
@gulyasgyula: .A Fidesz nemhogy nem szüntette meg a rendszerszintű korrupciót, hanem soha nem látott szintre emelték azt.
Románia:Az ügyészek vádat emeltek a jegybank korábbi helyettes kormányzója, Bogdan Olteanu ellen, mert a vádak szerint a férfi korábban egymillió euró kenőpénzt fogadott el cserébe azért, hogy elősegítse egy kormányzó kinevezését.Lengyelországban a gazdasági miniszter lemondott miután a vagyonbevallásában nem tüntette fel az 1.4 millió ft értékű órát...
Egy dán képviselőnő lemondott mert rossz kártyával fizetett a boltban és az állam költségvetésének a terhére vette a gyermekének a babapelenkát...Itthon Lázár gyerekének a nevén budai kúria...,Rogán ingatlanai böfögésre tágulnak, Mészáros 1 400 ha földet vett... nem sorolom. Aki nyitott szemmel jár az látja, a hívek meg tapsolnak, tapsolnak...
gulyasgyula
@Perwool: ..Én semmit nem mondtam a fidesz korrupcióval kapcsolatos ügyeiről .Csak én még emlékszem Tocsik - ügyre FODOR GÁBOR SZDSZ , 804 millió forintra ami az akkori 8000 forintos fizetéseket átszámolva MA 8 MILLIÁDNAK felel meg ..Azt modták rá mikor kiderült "" törvényes csak nem etikus "".. 26-éve ez megy mindegy melyik párt van hatalmon ..Ellenzékben tudják mit kell csinálni ha hatalomra kerülnek csak a saját zsebüket tömik ..Kormány váltáskor jön az elődre való mutogatással az adóemelések kora ..Azért nem találnak az elszámoltatási kormány biztosok semmi törvénytelent ..Mit lehet tenni ???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.