Az Országos Bírósági Hivatal újította a vezetők számára fenntartott járműparkot: 36 millió forintért vett három Skoda Superbet Handó Tünde elnöknek és két helyettesének.

12 milliós autót kapott Handó Tünde

Három felsőkategóriás járművet vesz az Országos Bírósági Hivatal (OBH), az autók darabjáért 12 millió forintot fizet ki a kiskunfélegyházi székhelyű cégnek, a CPM Hungary Kft.-nek. Az adásvételi szerződést március 1-jén kötötték meg a tervezettnél jóval nagyobb árra. A beszerzés becsült összértéke ugyanis nettó 24,6 millió forint volt, ám végül 35,9 milliót fizetett az OBH a gépkocsikért.

Valószínűleg azért, mert az autók „5 ajtós, benzines, felső-közép kategóriás személygépjárművek (állami normatíva 8. kategória), a normatíván túli követelményekkel.” Amiben a teljesség igénye nélkül benne van az automata sebességváltó, belső tükör automatikus elsötétedéssel, esőérzékelős ablaktörlő, hegymenet asszisztens, gerinctámasz a vezető és utas oldalán, ami vezető oldalán elektromosan állítható, 3 zónás automata klímaberendezés, és kanyarkövető ködfényszóró .

Az Országos Bírósági Hivatal szerint

„az állami vezetőket, közjogi méltóságokat szállító gépkocsikkal szemben a világon mindenütt alapvető elvárás, hogy használóik számára megfelelő biztonságot és méltó megjelenést biztosítsanak egyszerre. A törvényi lehetőségek ellenére az OBH elnöke ehhez képest hivatalos útjai során egy alacsonyabb kategóriájú Skoda Superb gépkocsit használ, amit 2013-ban vásárolt a hivatal, és azóta csaknem 170 ezer kilométert tett meg. Csak összehasonlításként: ez a táv Földünk egyenlítő mentén mért kerületének több mint négyszerese.”

Forrás: atlatszo.hu

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
Rohadjon meg benne azzal a szemét férjével együtt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Horizont
Rohadjon meg benne azzal a szemét férjével együtt.
Sámannus
Hozd haza azt a madárijesztő uradat és szüjjé mán 15 pulyát nekije te tehen
arcmás
Ettől a szarul kinéző vérbeteg luvnyától nem sajnálom.
Sőt legyen 42 milliós autója!
Milyen, amikor egy beteg romlott geci közpénzen játssza a nem létező eszét?

Handó Tünde ronda, buta, és szexuálisan qrvára nem vonzó.
Innentől kezdve mi értelme a létezésének?
arcmás
Most elképzeltem, hogy Handó Tündével beszélgetek...
Nem, még elképzelni sem bírom, hogy egy ilyen primitív ostoba kurvával, bármiről is beszélgessek.

Nektek annyitok van, hogy ennek a magatok által teremtett béna világnak egyszer vége lesz, és akkor ott álltok védtelenül.
Akkor mi lesz?
Vagy ti annyira rövidlátók vagytok, hogy csak a most érdekel?
Legyen így!

Az ezeréves történelmeddel meg kitörölheted a segged!
A szlovákok 60 éves történelmükkel előrébb járnak, mint a béna fasz, kis puha pöcs Orbán az 1000 éves múltra hivatkozva.

Szánalmas bal... jobbfékek!

Én már várom a polgárháborút, mert tele van a faszom a sok suttyó magyar paraszttal.
Lesz ott minden...
arcmás
Na és ki áll Handó Tünde mögött a homályban?
Patyi "paraszt kopasz geci"i András.
Jön még kutyára dér.

Fáj, hogy nem erőszakosan történt a rendszerváltás?
Ami késik, nem múlik!
Megkapjátok, mint üveggolyót.
simmering73
Felsőkategóriás lámpavas jár mindnek, nem autó.
relatív
Ez nem hír.

Hírként - először, tévesen - úgy olvastam, hogy 12 milliós autót lopott. A hír lenne ... azt hiszem !
Klubtag
@arcmás: Orbán arra használja, amiben a legtehetségesebb...a piszkos munka elvégzésére.
Egy átlagos takarítónő is több tisztelet érdemel és részemről meg is kapja...
Eladott Ország
Európa második legszegényebb országában ez a rohadt bűnöző és politikai prostituált banda rázza a rongyot. Ideje lenne már, hogy ez a parazita léhűtő banda a börtönben rohadjon meg!
CsipkeRózsa
Hülyék vagyunk, hogy megvettük neki!

Kövér László kinek mondta, hogy több szerénységet? Egymás között a méltóságok miért nem beszélik meg, és miért nem tartják be?
namihami
Biztos a szép arcát és a jó alakját honorálták.
Az esze már nem is kellett. Ha azt is hozzáveszik, akkor Zastavát kapott volna.
Eladott Ország
Addig amíg nem lesz sokkal egységesebb a magyar nép nem lesz változás. A Polt, Handó félék le se szarják, hogy mit gondol a nép. Itt már demokratikus eszközökkel nem lehet változást elérni. Ezt kellene már megérteni az ellenzéknek, ha van még egyáltalán ezek között.Úgy tűnik, Handó Tünde nem bír magával és mindenképpen meg akarja mutatni, hogy mennyire fontos fogaskerék ő a NER gépezetében. Látva az utóbbi napok nyilatkozatait, szerintem ezt már Alcsút magasságában is elkezdték érzékelni. Hogy mégis hogy van pofája Handó Tündének lehazaárulózni azokat a bírákat, akik nem értenek vele egyet, azt nem tudom. Bár végül is tudom: mivel ezt látja a kormányoldalon, valószínűleg úgy találja, ez egy teljesen normális viselkedés. Ez a viselkedés a legundorítóbb, diktatúrákban elfogadottal megegyező. Nyugodtan lehet csatlakozni a török, vagy az azeri igazságszolgáltatáshoz, az bizonyára inkább kedvére való. Nem hiszem, hogy sokan könnyeket hullatnánk Tündikéért.
Eladott Ország
@Horizont: Szájer József európai parlamenti képviselő, az ottani fideszesek vezetője nem válik meg nemrégiben felvett kampányfőnökétől és sajtósától, Kállai Krisztiántól, a züllöttségében szinte verhetetlen, sittes Zuschlag János volt hímkurvájától. Lehet kérdezni Jocikától. Szájer telefonja tehát: +32-473-73-84-54
kuruc.info/galeriaN/kozelet/szajer.jpg
Javasoljuk, hogy olvasóink utaljanak a fidesz és Orbán rabbi konzervatív, vallásos alakításaira, és kérdezzék meg Szájertől, hogy ő személyesen majd Zuschlagot is alkalmazná-e, ha a ferde hajlamú kiskomcsi kikecmereg a kóterből.
Szájer József európai parlamenti választási kampányát Magyarországról Kállai Krisztián vezényli. Kállai Krisztián nem csak a sitten lévő Zuschlag farokbefogadója volt, hanem számos ismert TV2-s és RTL-klubos tévés buzi hímköcsögje és legjobb barátainak egyike. A hímringyó Kállai Krisztián amellett bűnöző. Egy Várhegyi után ez persze nem újság. Kállai Köcsög Krisztián jelenleg is eljárás alatt áll, mert egy-egy hímtagért arra is hajlandó volt, hogy hamis újságíró igazolványokat állítson ki az őt megdugózó buzitársainak, akik gyorsított eljárásban akartak amerikai vízumhoz jutni. A főköcsög bűnvádi eljárás alatt áll tehát, miközben Szájer kampányfőnöke (és még ki tudja mije) lett.
Horizont
@Eladott Ország: Hűha... mindig mondtam, hogyha megkapargatnánk a politikusok felszínét lenne nagy ámuldozás.
Horizont
@namihami: Megnevettettél ez jó volt, köszi:)
Qqberci
"gerinctámasz a vezető és utas oldalán, "

No ez meg minek?...
Nessy
Legalább az autónak legyen "méltósága"!
Levendula
Hogy lehet ennyire ízléstelenül öltözködni? Én a Hádából ezerszer klasszabb ruhákat veszek fillérekért...
cikicakk55
Egy 12 milliós autóval is lehet piszok nagyot karambolozni.Mivel egyetlen ártatlan embert sem kívánok áldozatául,így abban bízom,hogy egy elfelejtett kilométer kő majd útját állja és felcsavarodik rá,mint kígyó az almafára.Nyomd tövig a gázt Tündike és egyenest a kanyarba!
namihami
@Horizont: Pedig a jelenlegi kormányközeli állapotok inkább a síráshoz álnak közelebb.
justhpeter
Én csak az eszét és a jellemét irigylem !
Horizont
@namihami: Tudom...de túlélni csak röhögéssel lehet.
Klubtag
@Eladott Ország: ...milyen magasztosak is a fidesz-kdnp keresztényi értékei...hát kövesse őket az, akinek a nagynénje táncosnő volt Sanghajban, meg persze az, akinek hajlama van rá...engem persze nem, de nehogy kötelező legyen...:o)))
Klubtag
@Klubtag: ...Helyesebben...
...milyen magasztosak is a fidesz-kdnp keresztényi értékei...hát kövesse őket az, akinek a nagynénje táncosnő volt Sanghajban, meg persze az, akinek hajlama van rá...engem aztán nem zavar, de nehogy kötelező legyen...:o)))
vacsi
" használóik számára ... méltó megjelenést biztosítsanak "
Hát, ha valakinek egy autótól lesz méltó megjelenése...
arcmás
Kamera által homályosan

Imádom Keanu Reeves-t. Szegény már futni sem tud rendesen, de ez nem tartja vissza attól, hogy lemészárlóaljon az egész világon mindenkit, ha úgy alakul (én nem vagyok a világ része, tehát nekem megkegyelmez Keanu Reeves)
Keanu Reevse egymaga az Apokalipszis négy lovasa - egyedül !!!

Chuk Norris, elbújhat a picsába, ha feltűnik Keanu Reeves, mert ha az Apokalipszisnek nyolc lovasa lenne, mind a nyolc Keanu Reeves lenne.
lampa laz
@Eladott Ország: most már világos, h jocó azért növesztett ilyen dús szakált, h hasonlítson p*nár a szája...
Szeparepa2
A személy nyilván nem érdemli, mivel tény, hogy egy zsák szart sem érdemel az a hazug, hazaáruló szervilis náci szarbáncsicska patáknyféreg apaszopó kurva...
namihami
Pofám leszakad. Most vettem csak észre, higy az állnakot egy l-lel írtam.
Kezdek durbincsolódni? Ugye, ott még nem tartok?
papa.49
Azért kapta mert MEGÉRDEMLI A CSUTITETŰ SZERINT, mert sikeresen szétkúrta a bíróságokat !!!
Desischado
Megfizetik az ország és a néprablók kiszolgálásáért ezt a rühes luvnyát.
nezelodo
Nagyon helyes, nem járhat a Sanya bá' harmincéves Wartburgával! Csak egyet nem értek, minek a gerinctámasz abban az autóban?
Eladott Ország
@Klubtag: tegnap, 17:00; Szabó Ferenc, Körmend lemondott KDNP-s alpolgármestere szerelmi viszonyt folytatott korábbi diákjával, egy 15 éves lánnyal, akit az általános iskolában még tanított is.Ha pap teszi simán eltussolják. Gondolom a KDNP-ben az verte ki a biztosítékot hogy nem fiúgyereket zaklatott.
magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/kormendi-kdnp-s-botrany-ujabb-reszletek-a-diaklanynak-udvarlo-ex-polgarmester-ugyerol-102634
csipetke
@vadsanca: 22:05 Sokat.Túl sokat,emellé kellemesen érdes,és hosszú a nyelve,és ő is orbán elsikálás-ügyi csapatának a része.Ennyi.
human
"méltó megjelenést biztosítsanak"
A banyatank lett volna akkor a legmegfelelőbb. Na jó. Legyünk nagyvonalúak. A rabszállító is jöhet.
evacica
Így fizet Orbán a talpnyaló végrehajtó talpnyalóinak a közpénzből, amit úgy kezel mint ha a sajátja lenne! Gátlástalan hazug és gerinctelen! Ilyen az aki lentről kapaszkodik fel és nincs meg a megfelelő intelligenciája!
papa.49
@nezelodo: A ,,gerinctámasz,, na az tökfelesleges !!!
magyarbakancs
Az átkosban egyszer Csehák Judit édesanyát ápoltam. Gyengébek kedvéért EÜ miniszter volt
Jött látogatni az édesanyát.
Egy kockalámpás 1600 Lada volt a szolgálati autója.
Intelligens,nő volt.
Meg kérdeszte mi a szokás az osztályon,mit hozhat,és mit kell fel venni ,hogy bejöhessen.
Klubtag
@magyarbakancs: ...ó ilyen ócska, régi (késő-kádári) bolsevista trükköknek a fidesz-kdnp már nem dől be, méghogy tudás meg intelligencia...minél könyörtelenebb, kárörvendőbb, harciasabb vagy (leplezendő az ismerethiányt), annál jobban értékelnek...természetesen a polgári, keresztényi értékek jegyében...
durbincs
@papa.49: @papa.49: mert maga bányatudor, akinek a Pilis-Hegységben van Ócsai is ? ???
Föciből csak karó ? maga osztaná megint az észt ? bányás-tárnás Picsogoként kb 1000km -ről ?
Plusz 1 moslék Ajakú ? azt fürödjék le !! de fogat is mosson, mert bedes, gyomorszagú lehelete ?
mégtán a levegője ?
vadsanca
@csipetke: OK! De nem pont erre gondoltam.
polar450
Valaki, aminek van hozzá gusztusa, nézze meg, van-e a kocsiban 5 bugyi!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok