A Deutsche Welle egy elemzést készített, amelyben a NATO-tagországok megosztottságát vizsgálták az ukrán helyzet szempontjából.

Durva gúnynéven emlegetik Orbán Viktort NATO-körökbenFotó: MTI/Máthé Zoltán

A lap elemzése azt firtatja, hogyan állnak a vitában a kelet-közép-európai, illetve a balkáni országok, valamint Törökország. Ez abból a szempontból fontos, hogy hogyan fognak válaszolni Ukrajna és Oroszország éleződő katonai feszültségére – írja a napi.hu.

Az USA és az Egyesült Királyság Moszkva elrettentésére szavaz katonai akcióval. Eközben Franciaország, Németország és Olaszország a párbeszédre teszi a hangsúlyt. Mások, köztük Bulgária, Magyarország és Szlovákia is inkább távol maradna a konfliktustól – idézi a hírportál Stefan Meistert, a német külügyi intézet régiós szakértőjét.

A szakértő figyelmeztet arra, hogy a NATO az utóbbi időszakban kissé meggyengült.

Ennek okai részben a populista politika előretörésében, a brexitben, illetve Donald Trump volt amerikai elnökben keresendők, aki feltételhez kötötte volna az USA katonai kiállását a NATO-tagállamok mellett. Putyin részben ezt akarja kihasználni azzal, hogy új európai biztonsági rendszerről tárgyalna, amiből kihagynák az Egyesült Államokat.

Így merül fel egy nagy kérdés: ezzel fel tudja-e lazítani a katonai szövetséget? Erre a legnagyobb esélye a NATO déli szárnyán látszik.

Ott van például Horvátország, ahol Zoran Milanovic államfő kijelentette: ha élessé válik az ukrán-orosz konfliktus, akkor országa „visszavonul”. Az elnök nem fejtette ki, mire gondol, a zágrábi kormány azonban gyorsan ez ezzel ellentétes hangvételű, magyarázkodó levelet írt NATO-partnereinek. Eközben Moszkvának biztosan tetszett a megjegyzés.

Bulgária esetén a nacionalizmus hagyományosan egyben oroszbarátsággal párosul, aminek ezúttal Stefan Janev védelmi miniszter adott hangot. Ezzel szemben ott van Románia, ahová amerikai és más NATO-csapatok érkeznek, amit a közvélemény támogat, így a kormány saját népszerűsége növelésének eszközét látja benne.

Végül pedig itt van Magyarország és Orbán Viktor, aki különleges kapcsolatot ápol Vlagyimir Putyinnal. Emiatt egyesek ráragasztották a „Putyin pincsikutyája” gúnynevet.

A kormány szoros orosz-magyar kapcsolatai miatt távol tartaná bármilyen NATO-tevékenységből Moszkvával szemben.

Mindeközben Putyin pontosan tudja, mit akar Kelet-Európától, és mit adhat cserébe ezért. A Guardianban megjelent cikkében Timothy Garton Ash ismert brit Kelet-Európa-szakértő úgy véli, az orosz vezető vissza akarja állítani a lehető legtöbbet abból az orosz nagyhatalmi befolyásból, ami a Szovjetunió 30 évvel ezelőtti összeomlással hirtelen elveszett. Ezért pedig viszonylag olcsó gázzal és a nacionalista elitek támogatásával fizetne.

Forrás: napi.hu
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

57 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
„Putyin pincsikutyája”??? ez durva??? inkább hízelgő a valósághoz! =))
jesz
Csak a rend kedvéért...a nato vezetőit sem emlegetik úgy, mint hős vitézek...illetve van amire büszkék: futásban az elsők...meneküléskor.
Galway
@Clavigo: Felháborító! Kikérem magamnak az összes tacsi és tacskó nevében, hogy leorbánozzák őket!
Eladott Ország
Orbán Viktor a komédiának vége. Putyin pincsije MSZMP-KGB- s kettősügynökként többszázer letelepedési kötvényt árult nemzetközi terroristáknak és köztörvényes bűnözőknek, amit majd gyerekeinknek kell vissza fizetni! A hazát is árulja az oroszoknak, kínaiaknak, akiktől már súlyos előlegeket is felvett! Fasiszta, politikusokat toboroz az EU szétverésére. Ezek a szerződések is titkosítva vannak, mint az olajügyek, Paks2, kémügyek, besúgó akták stb. A világ szégyenére a nép eltűri, sokan még mindennek tapsikolnak is! Most a teljes népírtáson szorgoskodik, vagyis ölbetett kézzel, sunyi sátánként várja a pusztulásunkat! Jóreggelt kívánok, ébresztő!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/272674084_1891346644394148_8181800261609210901_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=5A-hjWTZM74AX9HEQZW&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-rqhEZGJqQkb0tRNsgqDkILnA4NZblOs44l4YiiwkJvg&oe=620AE6BC
Németh István
Nagyon nem kéne kiforgatnia helyzetet! Egyértelmű, hogy usa a nato leple (ami közelről sem az ENSZ csapatokat testesíti meg) alatt szervezkedik! A másik annyi keresnivalója van Európában mint kínában volt, vagy vietnamban, kambodzsában, koreában, vagy akár a boszporusz táján, török, görög országban romániában! Aljas terület vadászok >> mégpedig ásványi kincsekben és mezőgazdaságilag is hatalmas vagyont jelentő területek kellenének a moslék pénzéhes usa és a bankvilág összefonódása okán! A brittek meg kapnak a picsájukra rendesen - ők voltak a trianon elindítói a franciákkal közösen, ezért még bűnhődni fognak, Németország nincs, legfeljebb a nevében és slussz! ez a sajátos iszlám európai változata! 1945 után a török vendégmunkások lepték el és csinálták fel a német nők millióit! A magot elvetve most aratni fognak, csak sajnos nem csak ők hanem a többi iszlám népség is! Alakul ez kérem, nem kell betrotyizni! De amíg ez a kormányunk van nincs mitől tartani! A nyugat, meg irigykedjen és menjen a picsába!
namihami
Kedves név! És még találó is.
Bár @Clavigo: Zsírtacsija még jobb. Szabadalmaztatni kéne. All rights reserved!
beric
"Egyesek." Kik azok az egyesek? Vadai Ágnes? Donáth Anna? Ujhelyi Pitta?
Nessy
Már készül a márciusi Csizmadia, Széles, Bayer vezette felvonuláshoz az első sor molinója: Éljen az örök és megbonthatatlan Putyin - Orbán barátság! Éljen az Orosz és Kínai kommunista párt és a fidesz barátsága! ott tartunk, ahol 40 éve!
Borsó
@Németh István: Köszönöm a hozzászólásodat, nagyon jót nevettem. Az irigykedő nyugaton, meg a csak nevében létező Németországon a legjobban. Igaz, ott 1500€ a legostobább, legtudatlanabb kisegítő munkás havi fizetése, de sebaj, mi itt havi 160000 forintból szinte ugyanolyan jól élünk, köszönhetően legdrágább (szó szerint) kormányunknak. A törökök által felcsinált német nők, te jó ég… :D :D :D Nézzél már meg egy régi Mónika show-t, aztán legyél büszke a mi színtiszta magyar cigányainkra, akiknek több purdéjuk van, mint ahány állásuk volt és lesz egész életükben.

Gondolom olyan apróságok már el sem jutnak a tudatodig, hogy az egész világon Magyarországon kell a legmagasabb hozzájárulást befizetni a bérekből, mégis lassan éhen döglünk, mert Orbán haverod 10 év alatt megduplázta az államadósságot, emiatt az infláció az egekben, emiatt drágább nálunk az élelmiszer, mint Németországban. A jelenlegi 42 milliárd forintnyi államadósság azt jelenti, hogy Orbán 10 év alatt 21 milliárd forintot lopott el. Tőlünk, az egész országtól, mindannyiunktól. Az Úr irgalmazzon az ilyen ostobáknak, mint te. Jóvátehetetlen károkat okozol már pusztán a létezéseddel is, te meg még nagy öntudatosan véleményt nyilvánítasz, ráadásul olyan téma alatt, ami alatt inkább szégyenkezve be kellene fognod a pofádat.
justhpeter
Orbán valóban egy primitív Putyin-pincsi, aki álmában Európa oroszlánjának képzeli magát, csak néha összekeveri, hogy alszik vagy ébren van.
Nessy
@Pegero: Én akkor sem rajongtam értük, most meg már pláne! De ez az én véleményem!
Rizikó
A hülyék gyülekezete szànalmasan erőlködve kapálózik az Eu ban és a Natoban.
Béla333
Szégyen Magyarországra ez a "Putyin pincsikutyája" jelző!
Hagyjuk hogy egy ilyen vezetőnk legyen...???!!!
dr. prédikátor
MILYEN IGAZ!!! a füstös MORE a putinka seggnyalója!!!
vacsi
@Béla333: Nem! Nyaljuk a seggét azoknak, akik ezt mondják a magyar miniszterelnökről?!
Aki Én
@vacsi: Nem! Egyet értünk az igazmondókkal.
Eladott Ország
@Pegero: A vakság harmadik leggyakoribb oka a szürkehályog! A vallás és a fidesz ma is az első kettő! Az első kettő viszont csak az ostoba , gyenge jellemű emberekre hat. A szürkehályog nem válogat , viszont gyógyítható!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.6435-9/143979012_2770672653185809_5405170607588656691_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=dQIuIykqyQoAX805geQ&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-VmI4kcDMArW8OvQQrdWs84icq441-wV2Ak-Q1ApYIkQ&oe=622C5CEC
Sámannus
A nyelvét kell kitépni ennek a kreténnek. Azzal, hogy az oroszokat a médiából hazazavarjuk, mert az ország gyakorlatilag dezinformációs nyomás alatt van. Már a hatalomra kerülés előtt puccsot hajtott végre a médiában, minden posztra saját hírhamisítókat állított
Németh István
@Clavigo: @Béla333: @dr. prédikátor: @vacsi: @Aki Én: Sajnos csak aljas megnyilvánulásaitok vannak a nemzetünk világ viszonylatban irigyelt polihisztorával szemben! Az irigység a sikereire a felé irányuló szeretete nálatok aljas patkány férgek ez így nyilvánul meg! Ez az @Eladott Ország: valószínű, hogy számháborúzik erre képes emberi beszédre nem! Persze igaza is lehet > nem mondok semmit, így nem beszélek hülyéket - DE sajnos az a helyzet ha mond valamit abból csak az úndormányos egyénisége bontakozik ki! Ezért ezt a helyzetet hívjuk >> leszart trágyadombnak! KÜLÖNBEN ha utána számol valaki tisztességesen, hogy mit kapott az elmúlt évek alatt a kormánytól, az országvezetéstől, a sok aljas külföldi és bel-honi ármánykodás, betartás és károkozások ellenére; meg fog lepődni! ÚGY összesítve csak 6 milliós népességgel számolva (alapvetően családi átlag alapon) egy főre esően 2,5 millió Ft. a megtakarítás tessenek csak kiszámolni mennyi pénz ez!!! No ezt a pénzmennyiséget lopták el a korábbi kormányék a moslék horn, meggyesi, gyurcsány, bajnai! >> több 100 ezer milliárdot! Ezt kívánják az olyan szemetk viszza, mint az@Eladott Ország: @Aki Én: @dr. prédikátor: @Rizikó: @Béla333: stb.!!!
Béla333
1./ Nem lehet elég sokszor leírni, mert egyesek nem tudják felfogni: az államnak nincs pénze, csak nekünk van befizetett adónk, amiből az állam gazdálkodik.
2./ A maffia az elmúlt 12 évben akkora mennyiségű Uniós felzárkóztatásra szánt pénzt lopott el, ami mai értéken számolva egy főre nézve több, mint amennyit a Marshall segéllyel a nyugati országok kaptak és ezzel együtt nemhogy felzárkóztunk volna mondjuk Ausztriára, hanem lecsúsztunk Románia mögé.
3./ Doktorminiszterelnökúr az elmúlt 1000 év legkártékonyabb vezetője ennek a szegény országnak, így minél hamarabb rúgjuk ki a hatalomból, annál jobb az országnak. Aztán majd remélem egy független bíróság előtt el fog számolni az ellopott vagyonnal és a hazaáruló tetteivel.
csipetke
Csak a címre:- Nemcsak NATO-körökben,itthon már évek óta így hívják
verőce21
Teljesen alaptalan és visszautasítandó ez a "Putyin pincsikutyája" kifejezés!

Az, pedig, hogy "nacionalista", vagy nacionalizmus = a saját nemzet szeretete -
az miért baj?
Mert az internacionalizms (és a globalizáció) ellen hat?

A ma bemutatott bal/jobb politikai oldalak közötti ellentét is hamis. Az igazi szembenálló erők a nacionalizmus és az internacionalizmus!
verőce21
Egyébként a NATO szempontból - hogy az európai nemzetek hogyan fognak válaszolni Ukrajna és Oroszország éleződő katonai feszültségére -, meg kell állapítani, hogy Magyarország helyes álláspontot képvisel, hogy "inkább távol maradna a konfliktustól"...

Sőt, Ny.Európának sem szabadna engedni az USA nyomásának, hogy Ukrajna NATO tagország legyen, mert akkor nincs konfliktus...!
nezelodo
Ja kérem, addig hallgatták, olvasták Orbán fejlődésben megrekedt kis óvodás stílusú minősítéseit, a politikus társak dedós átkeresztelését, hogy most már rájuk is átragadt. Vagy belátják, hogy erre a szellemi színvonalra, egy hasonló színvonallal lehet csak válaszolni, és rádöbbenteni a polgárokat, hogy nincs ennél lejjebb az újsütetű keresztényeknél! Félek, hogy tévednek, mert találékony a mi vezérünk.
Sziszifusz
@verőce21: 08:50
" Nem szabad engedni, hogy Ukrajna NATO tag legyen."
Van e jogunk megtiltani egy országnak, hogy milyen szervezet tagja legyen ? Nincs !
A döntés joga az övék, nem a miénk. Még akkor is, ha ez nekünk nem tetszik.
Eladott Ország
@Németh István: ma, 08:12 ♦ Hazánk az Unió második legszegényebb és legkorruptabb országa lett 12 év alatt a bűnöző többgenerációs román cigány és politikai prostituált bandájának diktatúrája alatt! Ez nem számháború, hanem sajnos szomorú tények! ( EUROSTAT) Ehhez még hozzájárul, hogy a fidesz szétb@szta a demokráciát és telibeszarta a jogállamot! Az EU meg elzárja a pénzcsapokat és a fidesznek , "kampó" lesz, a nagy "klasszikust" idézve.
nezelodo
Na most meg a Lázár unokázós csalónak nevezi Márkit! Minek bámulja annyira a főnökét, azért jut ilyen az eszébe? Úgysem hozza még egyszer helyzetbe, mert akár utódja is lehetett volna, azért repült!! Vagy csupán azért mondja MZP-nek, mint az anyós a lányának, hogy a menye értsen belőle?
ómió
Pedig Putyin pincsikutyója legutóbb a Szemkilövetőhegyen "szorgoskodott"!
Gauntlet
@nezelodo: Most új, MZP fobiajuk van. Sajnos MZP mondott is ehhez dolgokat.
Gyurka80
@Eladott Ország: Linket kénék arról a szegénységről.
nezelodo
Bizony idézzük is fel, mi is történt, amikor a Fletó tárgyalt az orosz vezérrel! Még a sógorok csodadoktorai sem találtak megoldást az őrjöngő önjelölt politikus lecsillapítására!
Eladott Ország
@Gyurka80: tegnap, 21:19 ☺Magyarország az unió második legszegényebb tagállama az egy főre jutó fogyasztás alapján az Eurostat 2020-ról szóló, összesítése szerint.
rtl.hu/hirado/2022/01/20/magyarorszag-masodik-legszegenyebb-tagallam-europai-unio
Második legszegényebb Magyarország az EU-ban ( EURONEWS)
hu.euronews.com/2018/12/14/masodik-legszegenyebb-magyarorszag-az-eu-ban
hvg.hu/gazdasag/20220119_haztartas_eletszinvonal_eurostat
Egyébként neked nincsen google keresőd vagy a polgári körök nem tájékoztatnak a Lendvay utcában?!
A bűnöző román cigányod ma tart évértékelő halandzsát, hogy milyen tündérországban élünk hátulról Bulgária után.
Eladott Ország
@Pegero: tegnap, 10:34 ♦ Ha érdekel a véleményed, onnan fogod majd észrevenni, hogy megkérdeztem.
i.pinimg.com/originals/a4/26/94/a4269414128bba688650bd709dadec38.jpg
Gyurka80
@Eladott Ország: Au eurostadtot nézzed, NE ezt a hazug libsi propagagandát.. Ezeknek azt sem hiszem el amit kérdeznek!
kissé felnőttem
sok benn az igazság sumáktól az aljasig minden kitelik ám.árulás aztán keres majd feloldozást ami elmarad.
Csizmás Kond
...összenyálazott, összetákolt hazugságok. Ma amikor nem csak az ilyen kétbalkezes firkászszarságokhoz lehet hozzájutni nem lehet megérteni hogy ki fizet egy ilyen nyálaskodásért.
Eladott Ország
@Gyurka80: tegnap, 13:51 ☺ "Az Eurostat az Európai Unió statisztikai hivatala. Európai szintű, minőségi statisztikákkal és mutatókkal szolgál, melyek alapján összehasonlíthatók az egyes országok és régiók." Ha az EROSTAT-nak sem hiszel, akkor akkor nézzel széjjel az országban. A bűnöző román cigányod és politikai prostituált bandája, már csak a Budai Várból kevlárban meri nézi az ő népét, smasszerei gyűrűjében, de lerjárt a dagadt gecinek az ideje és bilincsbe vezetőszáron lesz elvezetve, a megérdemelt helyére!
Gyurka80
@Eladott Ország: Ne a libsi statisztikát nézd, mert az nem igaz. Tudod a 2006-os választások előtt böszmeferi nem szolgáltatott adatokat, mert befolyásolta volna a választást.Akkor véletlenül igazat mondott, mert akkor nagyot buktak volna, de így átvertek minket, nem kicsit.
kulabombaafityiszre
Le vagyok döbbenve.Akkor orbán évértékelőjét egy pincsikutya ugatta el aki a putyiné?
Sőt,putyin orbán nevü pincsikutyáját imadják a fidernyákok?Mik vannak.
Gyurka80
@Eladott Ország: Megjöttél lütyőke?!
Gyurka80
@Eladott Ország: A libbantakra nem tudsz ilyeneket?Lütyőke vagy! NEM kell válaszolnod.
Eladott Ország
@Gyurka80: ma, 11:58 ○ Aki egész életében mások után megy, nem lát mást csak seggeket!
m.blog.hu/je/jehovatanui/postimage/birka_1374267505.jpg
Gyurka80
@Eladott Ország: Lásd Pagero válaszát idióta!
Eladott Ország
@Gyurka80: @Pegero: fideszes rokonok, fideszes kollégák, fidesz-hívő volt osztálytársak, kedves fideszes szomszédok, fideszes ivócimborák! Mi a bánatos francnak kell még megtörténnie ebben az országban, hogy végre megvilágosodjatok? Minek kell még kiderülni a fidesz vezetőiről és lakájairól, hogy a fejetekhez kapjatok, felébredjetek mély álmotokból és tudomásul vegyétek végre: rossz lóra tettetek. Mi kell még, hogy beismerjétek, át vagytok verve. Meg vagytok csalva, ki vagytok forgatva mindenből, legfőképpen az önbecsülésetekből. Mikor döbbentek rá, hogy Orbán Viktor elvette a hiteteket, a nektek ígért tiszta és erkölcsös ország helyett egy minden eddiginél korruptabb és embertelenebb, tolvaj rezsimet ültetett a nyakatokra, és a mi nyakunkra is, mégpedig a nevetekben és minden nap rútul visszaél a bizalmatokkal és a naiv hűségetekkel.
olkt.net/wp-content/uploads/2020/12/birkapasztor_0.jpg
Csak a fidesz! Békemenet...
youtu.be/bFJYKilZmgo
Gyurka80
@Eladott Ország: Amit írtál a "fideszt" helyettesítsd be ízlésed szerint valamelyik moslékpártra az az IGAZ. Ha te nem kaptál, neked nincs gyereked, nyugdíjas szülőd, unokád stb akik a fidesz alatt sok támogatást kaptak? Ha ezekre valamelyik válaszra igent mondasz hogy van pofád a fideszt szidni?! Mert a libbantak csak loptak csaltak hazudtak meg elqrták nem kicsit, neked az kell?!
Eladott Ország
@Gyurka80: ma, 13:58 ☺ Tájékoztatlak, hogy a fidesz nevű maffiaállam/bűnbanda,12 év alatt Európa Bangladesét csinált az országból. Az élenjárókból, mára sereghajtók lettünk. Ezenkívül a fidesz szétb@szta a demokráciá és telibeszarta a jogállamot. Következmény: EU-s pénz nyema' lett!
Gyurka80
@Eladott Ország: Van igen válaszod? Amilyen félretájékozott vagy te NE tájékoztass senkit.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.