2021. szeptember 22-én mintegy 20 lövést adtak le egy személygépjárműre Kijev közelében, az autóban Volodimir Zelenszkij ukrán államfő főtanácsadója, Szerhij Sefir utazott – számol be róla az Alfahír.
Kép: YouTube
Összesen 12 golyó találta el az autót, ezek közül három okozott sérülést a hivatali sofőrnek.
Az esetet követően Jevhenyij Jenyin belügyminiszter-helyettes azt mondta a sajtónak, hogy
magyar gyártmányú, 7,62 kaliberű lőszerrel lőttek rá a hivatali autóra, és vizsgálni fogják, hogyan kerültek azok az országba.
Demeter Márta országgyűlési képviselő két alkalommal is kérdéseket tett fel Pintér Sándor belügyminiszternek, ugyanakkor a minisztérium mindkét alkalommal azzal utasította vissza a válaszadást, hogy
a Belügyminisztérium sajtóhíreket nem kommentál.
Tette mindezt annak ellenére, hogy nyilvános kormányzati kommunikációról van szó, továbbá a kérdések olyan konkrétumokra irányultak, melyekre a forrástól függetlenül is érdemi válasz adható.
Az orosz-ukrán háború árnyékában az Alfahír újabb próbát tett a belügynél, kíváncsiak voltak például arra, hogy végül felvették-e a kapcsolatot egymással az ukrán és magyar hatóságok, zajlik-e vizsgálat vagy nyomozás Magyarországon, továbbá ha igen, van-e már bármilyen kézzelfogható, és nyilvánosságra hozható eredménye az esetleges vizsgálatoknak.
A Belügyminisztérium válaszára hiába vártak
- tette hozzá a lap.
Forrás: Alfahír
Címlapkép: YouTube
60 hozzászólásarrow_drop_down_circle
-és a belügyminiszter csendes, újra csendes.
kormany.hu/hirek/szijjarto-peter-nem-engedelyezzuk-halalt-okozo-fegyverek-atszallitasat-magyarorszag-teruleten
A lényeg mindig a részletekben van! Nem engedélyezik az átszállítást, de ha a lőszer magyar gyártmányú...??!!!
A történés a magyar-orosz összenövésben különösen súlyos kérdést vet fel, úgymint a magyar kormány politikai gyilkossági kísérletben való érintettsége.
Eddig is tudtuk, hogy Orbánék nem riadnak vissza az ellenfél, a vetélytárs likvidálásától, de a lövöldözés nem a magyar autópályán , egy osztrák aggastyán által esett meg, így kivizsgálása nemzetközi érdek.
Egyszerűen nem értem, hogy miért nem erről cikkeznek hónapok óta a legnagyobb sajtóorgánumok.
Bééékemenetelni menjetek Világosra ott kell letenni a fegyvert a muszka seregek előtt. Takarodjatok el 48-tól meg 56-tól is.
Semmi közötök hozza. Ajánlanám november 7-et helyette. A sok komcsitok jól érezné magát a díszszemlén.
Tényleg van-e még lejjebb???
Nem! Az egy lőszer méret. Amit éppen a Kalasnyikov is használ...
hu.wikipedia.org/wiki/Hüvelyfenékbélyeg
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/274383794_486575579756068_114242545702501759_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-5&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=e7TdvzwLPGgAX-jF-V7&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT8Mexr8TIgHpXqfuhkfcGDfFRT_e6cOzxv-1K2isl3MQA&oe=6234E346
Putyin álarcban
c.tenor.com/3Rzs7iXDm4AAAAAC/orban-putin.gif?fbclid=IwAR3fgPFTdRam3lJ_V_4imKmK64T19PnqCHm-WgPn6ni9fFf0juTvGl6wIyY
Néhány média cikkezett az országon átsétáló terroristákról, akik a menekülthullámmal érkeztek, és a titkosszolgálat úgy tett, mintha nem tudna róluk. Tudtuk, ki lakik Orbán mellett a Cinege utcában, és a börtön elől menekülő Gruevszkit a magyar hatóságok segítették a szökésben, egyenesen Budapest Belvárosába.
Most, hogy @Eladott Ország: említette az orosz fegyverkereskedőket, és a tény, hogy Orbán hazaküldte az azeri baltásat, plusz mellé tesszük a letelepedési kötvény-ügyletet, úgy áll össze a kép Orbán - és a kormány - hazárdjátékáról, amiről soha többé nem tehetjük meg, hogy nem veszünk tudomást.
Jó lenne egyszer s mindenkorra felgöngyölíteni ezt a hálózatot, mert Orbán ebben csak egy sakkfigura. Bár, én ezért a játékért életfogytiglant szabnék ki.
Háború még nem volt, de az előmunkája elkezdődhetett, különben is haragudtunk az ukrán nyelvtörvény miatt is.
Egy kicsellózott mondatot nem tudtok helyesen megfogalmazni és leírni! És még ti akarjátok megmondani a "tutit" a népnek? A választások után sem a Dohány utcai zsinagóga lesz a parlament.
Ponyemáj! nye-ponyemáj? Nyetu ócsen harasó? Draszt-vútye, fasiszti!
AZT kéne kitalálni, hogy a sorost hogyan kéne néhány mesterlövész útján valami jófajta dum-dum golóbissal megajándékozni! Azért ebben a Putyin is nagyon hibás!! Már évekkel ezelőtt nem kívánatosnak nyilvánította ezt a moslék embernek nem mondható mocskos rohadt zsidót aki még véletlenül sem magyar, hanem egy moslék izraelita; ide-oda vándorló, szélhámos, elmebeteg, korcs, stb - ganaj!
Új hozzászólás