Az ország húsz legszegényebb települése közül 18-ban sikerült 80 százalék fölött teljesítenie a Fidesz-KDNP pártszövetségnek a 2022-es országgyűlési választáson.

A G7 gazdasági portál vetette össze cikkében azokat a településeket a választási eredményekkel, ahol 2020-ban a legalacsonyabb volt a lakosok átlagos személyi jövedelemadó-alapja. 

A legszegényebb településeken 80 százalék fölött nyert a Fidesz

Egy férfi a szavazófülkében a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 04. számú szavazókörzet 001-es számú szavazókörében az országgyűlési választáson és gyermekvédelmi népszavazáson Debrétén 2022. április 3-án. Debréte a legkisebb szavazókör: 11 helybéli és négy átjelentkezéssel szavazó választópolgár, vagyis összesen 15 fő szerepel a választói névjegyzékben.

Fotó, címlapkép: Illusztráció – MTI/Vajda János

Ennek alapján az ország 20 legszegényebb településén óriási fölénnyel győzött a Fidesz-KDNP, a 20 település átlagát nézve 87,6 százalékos volt a győzelem. A tíz legszegényebb települést összevetve még kiugróbb a gőzelem: több mint 96 százalék.

(A 20 legszegényebb település: Tornanádaska, Gadna, Csenyéte, Bódvalenke, Istvándi, Tiszabő, Kőkút, Szakácsi, Fáj, Büssü, Felsőregmec, Rajka, Nemesdéd, Lácacséke, Tiszabura, Gilvánfa, Uszka, Abaújszolnok, Köröm, Ág.) 

A két kivétel a baranyai Ág, és a Győr-Moson-Sopron megyei Rajka, ahol csak 71, illetve 63 százalékot kapott a Fidesz. 

"Két borsodi településen, Bódvalenkén és Gadnán mindenki a kormánypártok listájára szavazott, Csenyétén és Szakácsiban 1-1 szavazatott kapott az ellenzéki lista, Fájon pedig egyet sem, de ott a Mi Hazánk húzott be egy voksot. Így ezen az öt településen az ellenzéki összefogás minden szavazatára több mint 320 kormánypárti jutott"

- olvasható a cikkben.

A lap szerint a Fidesz ezeken a helyeken még erősebb lett, mint négy éve. 2018-ban ugyanis a tíz legszegényebb településen 85 százalékot kapott a Fidesz, Büssün pedig kétharmaduk sem volt.

Forrás: g7.hu

110 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
@Málna: 08.15: A hasukon és a nyomorukon keresztül. Nem véletlen, hogy a legjobb arányokat éppen a húsz legnyomorultabb faluban érhették el. Azoknak, akiknek a vacsora csak a dögkútból teremthető elő, azoknak a tények nem számítanak.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Ez a Fidesz és szavazóinak szinvonala. Ilyenekkel nyertek.
A Narancs-Magyarország krumplivoksolói.
szegfue
Érthetetlen, hogy miért a legszegényebb települések támogatták legjobban a Fideszt... Egyszerüen nem tudok ennek az okára rájönni. Pedig ez az igazi "tragédia"... vagyis ezek az emberek teljesen elégedettek.
Málna
@namihami: Pedig az összfogás jóval többet ígért ennek a rétegnek. Valamiért nem hittek MZP-nek. Maradtak a biztosnál.
Málna
@szegfue: A Fidesz zseniálisan fogja meg a legegyszerűbb embereket. Ennyi az egész.
archive
@szegfue: Azért, mert ott létszükség a közmunka, meg a zsák krumpli...
namihami
@Málna: 08.15: A hasukon és a nyomorukon keresztül. Nem véletlen, hogy a legjobb arányokat éppen a húsz legnyomorultabb faluban érhették el. Azoknak, akiknek a vacsora csak a dögkútból teremthető elő, azoknak a tények nem számítanak.
szegfue
@Málna: Hát, ha Neked a "zseniális" egyet jelent a "zsarolással" -- ahogy @archive: is irja: létszükséglet a közmunka --, akkor keresd fel orvosodat, vagy legalább a gyógyszerészedet. Remélem 1x majd Ti is álltok a bot másik végén...
verőce21
Nincs ebben semmi csoda! Régen, a grófi birtokokon is így volt, minél szegényebbek voltak a falu lakói, annál jobban ragaszkodtak a grófokhoz, bárókhoz...! :-(
namihami
@verőce21: Már eddig is kalapot emeltek, ha az ""ügyvédúr vagy a képviselőúr""végigkocsikázott a falujukban. Mostantól elég lesz kimondani a nevét és már kapják le a süveget.
Aki Én
Ez el is mond mindent.
Az is, hogy Budapesten totál megdőlt a fidesz.
A vidéket, különösen az elmaradott réteget totál benyelte a propaganda.
Ez orbán erőssége, nem a kormányzás vagy a becsület.
Málna
@szegfue: Jól csinálta a Fidesz vagy nem?
verőce21
@Horizont: Ennél nagyobb nehézsèget is megoldott az Orbán-kormány...! pl.amikor Fletó IMF hitelbe sodorta az országot, az átvett 52%-os gdp adósságból...!
Málna
@Horizont: Azt az ellenzéknek kellett volna megoldania, hogy eljussanak ezekhez az emberekhez. Járták is az országot, de valamit nagyon nem jól csináltak.
szegfue
@Málna: SZEMÉT módon és nem "jól"!! Becstelen dolog az emberek kenyérgondjaival visszaélni! És szerintem szomoru is a kormány hatalmi vágyainak kielégitéséhez eszközként használni őket.
Aki Én
@Málna: Például azt, hogy nagyságrendileg tized annyi pénzből kellett megoldaniuk, média híján...
Nem véletlen, hogy a vidéki emberek kevésbé tudnak a valóságról.
Budapestiként meg eléggé kisebbségben vagytok.
Nyilván nehéz elfogadni, de igen beszédes.
A fidesz győzelme nem volt kérdés ezek ismeretében, de remény volt a kétharmad elvesztésére.
Szomorú ez így. Egyszer talán megérted.
Aki Én
@szegfue: 9:10 Ezt egy fideszes ha tudja is, sosem fogja elismerni.
vacsi
@szegfue: Akkor elárulom - ebben a kérdésben elfogadható a véleményem, hisz 82 ezres nyugdíjból gazdálkodom. A Fidesz segít, amiben tud: ad év végére kiegészítéseket, ami segít az ünnepi készülődésben. Adja a 13. havi nyugdíjat - adja a gyerekeinnek az otthonteremtési, babaváró, stb. támogatásokat, adja az ingyen tankönyvet a rászorulóknak, a sokgyerekeseknek, adja az ingyenes ebédet a rászoruló gyerekeknek, a sokgyerekeseknek az óvodában, iskolában ...
Ezzel szemben az ellenzék egy jelentős embere, Gyurcsány mit adott? A vizitdíjar - amel y számára csak egy "jelképes összeg". Márki zajról ne is beszéljünk, neki a magyar viszonyokról fogalma sincs, csak sértegetni tud! Na, képeljük csak el, ha ő nyeri a választást...
vacsi
@Málna: Az egyik kevés, de biztos - a másik csak ígérgetés! Értitek már?!
Málna
@szegfue: Segítenek nekik, hogy meg tudjanak élni. Mert maguktól képtelenek rá. Mitől lenne ez szemét dolog?
nezelodo
Azért van abban valami mesébe illően megkapó, hogy azok akik a falu végén szedegetik a nyárfa ágakat az árokparton és biciklin viszik haza, hogy este be tudjanak fűteni, elhiszik, hogy nekik milyen sokat jelent a rezsicsökkentés. Aztán este feldobják a drótot az utca villanyvezetékre, hogy az M1-en csodálhassák a világraszóló gazdasági, politikai sikereit a kormánynak.
Málna
@Aki Én: A primitív embereket a saját valóságuk érdekli, nem az, ami a médiában van. Nem fáznak, nem éheznek - és nekik ez elég is. A Fidesztől ezt megkapják, az ő szintjükön ez elégséges is.
lusta
@Málna: Igen, jól csinálta, de mi következik ebből? Sajnos csak annyi, ha sokáig hatalmon akarnak maradni, akkor konzerválni kell a szegénységet és a tudatlanságot. Hatalomtechnikailag kiváló, de az ország jövője szempontjából tragikus.
sokanvagyunk
Az EU legszegényebb országában meg bő 2/3-dal nyert a Fidesz.
Málna
@lusta: Mivel likvidálni nem lehetséges ezt a réteget, így politikailag ki kell használni a létezésüket. Ezt nagyon ügyesen csinálja Orbán. Ettől függetlenül annak vagyok a híve, hogy valahogy meg kell állítani ennek a legalsó rétegnek a túlszaporodását. Kár, hogy ez lehetetlen.
szegfue
@Málna: 9:19 Ne kábitsál már, sőt Magadat se! Ez a "segitség" a megélhetéshez kevés, az éhenhaláshoz meg sok.
szegfue
@Málna: 9:23 Most látszik az igazi éned!! Te is "primitiv" vagy, mivel csak a saját valóságod érdekel! És még van bőr az arcodon leirni, hogy ez az "ő szintjükön ez elégséges"?! 9:32 hsz-re: Egyáltalán hogy jut az eszedbe bárkivel kapcsolatban a "likvidálás" lehetőségére gondolni?! Megsemmisiteni, eltörölni őket?! És ehhez még "tapsolsz" is a Fidesznek?! Hát nem emberből vagy, az már biztos!!
ómió
Eszerint nem tudták őket anno úgy legatyásítani az efftársak, (mint pl. Budapestet), hogy az eszük is elment volna!
Málna
@szegfue: Nem kábítalak, mondom a véleményemet. Te nem értetted, hogy miért történt ez, amit történt, én meg igen. Gondoltam, segítek neked is megérteni. De ha nem, hát nem...:-)
Málna
@szegfue: Elsősorban mindenkit a saját valósága érdekel, gondolom, te is azért szavaztál úgy, ahogy. Ez teljesen normális. Senkinek nem a másik érdekel az első. Hazudik, aki ezt másképp látja.
"És még van bőr az arcodon leirni, hogy ez az "ő szintjükön ez elégséges"?!" Ha nem elégséges nekik, akkor miért szavaztak a Fideszre? Az ellenzék többet ígért...Mi a te teóriád? Mert az nem derült ki a válaszodból.
A likvidálást a szavazati jog megvonására értettem természetesen...Nem arra, hogy ki kellene nyírni őket. Hahaha.
szegfue
@Málna: Ja, mindenki hülye, csak Te vagy a helikopter! Innentől átléplek, mint azt a bizonyos kupacot a járdán... ne is fáradjál a válasszal, mert nem érdekel.
Málna
@szegfue: Most megint én tehetek arról, hogy felhúztad magad és hülyeséget írtál...:-) Ez a ti nagy bajotok, hogy mindig mindenért a másik a hibás...:-)
Nessy
Ez logikus. A legszegényebb, egyoldalúan tájékozott embereket lehet a legkönnyebben és a legolcsóbban megvásárolni. Aki ezt dicsőségnek tartja, az őt minősíti, nincs mit mondani róla.
csak úgy....
az árstopp eltörlése után másképp dalolnak majd a fideszesek...
Aki Én
@Málna: 09:23 Ha ez így van ahogy írod, még szomorúbb a helyzet.
Aki Én
@verőce21: 09:05 Ezt úgy mondod, mintha ma nem lenne qrva nagy adósságunk. Csak éppen a kedvező IMF helyett sokkal durvább, sokszor piaci kamatra. Ez jobb?
Vagy ha a megmaradt IMF hitel jó részét nem a fidesz költötte volna el 2010 után.
Ezek azért komoly tények, nem szabadna figyelmen kívül hagyni.
vacsi
@nezelodo: ezt az okosságotírod:
" a falu végén szedegetik a nyárfa ágakat az árokparton és biciklin viszik haza, hogy este be tudjanak fűteni, elhiszik, hogy nekik milyen sokat jelent a rezsicsökkentés"
Először is, nyárfa ágakat senki nem szedeget, azzal nem lehet fűteni. Másrész, kiszámoltad már, mennyit jelent a rezsicsökkentés? Én a napokban adogattam össze, hát, mit mondjak: éves szinten sokat! Legalábbis nekem, a nyugdíjamhoz mérten - igaz, nem "nyárfa ágakkal" fűtök, hanem gázzal, és a villanyáramot sem lopom... Igaz, TV-m sincs, csak egy számítógépem- az is régi, de a célnak megfelel.
Aki Én
@vacsi: 09:17 Már megbocsáss, de amit írtál azt bizonyítja, hogy az emberek nincsenek meg a ,,támogatások" nélkül.
Azért ki a felelős, hogy támogatás, 13. havi nyugdíj... nélkül nem lehet megélni?
nezelodo
@vacsi: Látom, nem jársz a kis falvak környékén, és fogalmad sincs, mi van ott. Ráadásul ehhez nem kell elmenned Borsodba,
Hogy mit jelent a rezsicsökkentés? Nálunk a gázt 1988-ben vezették, akkor családi házanként 200 000 Ft-ot fizettünk ötéves részletre. A csatorna 2006 körül készült 250 000 Ft/ ház, szintén részletre, itt is az utolsó fillérig kifizettük. A kormány a rezsicsökkentés előtt állami tulajdonba vette, és bérleti díjat fizetünk a saját tulajdonunkért. Mivel én is fával fűtök, gázból kb 40 m3 a fogyasztásom, így a saját tulajdonú hálózat díjával együtt 1000 Ft/m3 a gáz egységára. Hasonló a helyzet a csatornahasználattal, ottis meghaladja az 1000
nezelodo
@vacsi: Ft-ot a vízdíj m3-enként.
Ja, és hogy nyárfával nem lehet fűteni? Ha nincs más? Tényleg el vagy varázsolva.
szegfue
@vacsi: 9:17 Elfogadom a Te szempontodat. Bár nekem nem igazán életszerü, hogy Te a 85 eFt-os nyugdijadat ugy be tudod osztani: jusson a rezsire, gyógyszerre és még ennivalót is vegyél. Persze lehet, hogy nem egyedül élsz, hanem a férjeddel, esetleg a társaddal, ráadásul makk egészséges vagy, viszont nem nevelsz kiskoru gyereket, mint esetleg a közmunkából élők.
nezelodo
@lusta: A konzerválás megtörtént. Sajnos az elmúlt hónapok pénzszórása és a közelgő válság megteszi a magáét. Mondhatnám, jobb ha a régiek viszik el a balhét, de azt mindig a kisember viszi el.
Bogatir
Csórikáméknak meg kellene kapniuk minden választáskor a pénzüket, de szavazniuk nem kellene. Mindenkinek jobb lenne.
verőce21
@Aki Én: Figyelmen kívül hagyod, te ostoba, az IMF megköti a kezedet, mire költheted a költségvetésedet...! És azok nem a népet szolgálják!
Ezt a kötöttséget 1-2% kamatfelárral fel lehet oldani!
De ahhoz már kellően stabil gazdálkodás kell, hogy kapjál tűrhető feltételek mellett piaci hitelt...! Ezt csak a komcsi haverjaitok nem képesek megtenni...
vacsi
@szegfue: Valóban, a férjemmel élek, az ő nyugdíja több: 95 ezer. Gyógyszert egyikünk sem szed. a kaját meg jórészt a kertből igyekszünk megoldani . Ja, és sütöm pl. a kenyeret. Amin nem spórolok: ha jönnek az unokák (szerencsére van bőven), akkor kijár nekik a finom süti, és a kirándulások, 1-1 fagyival spékelve.
Régen fával (nem nyárfa, hanem akác) fűtöttünk, de most a gáz olcsóbb - a lakásban 20 fokot tartok.
szegfue
@vacsi: Azért nem mindegy, hogy 2 "kicsi" nyugdijból kell fenntartani 1 háztartást, vagy csak egyből és akkor még gyógyszerre sem kell költeni. Szóval szerencséd van, hogy mindketten egészségben éltek, különben vélhetően Neked sem lenne elég a nyugdijad semmire sem és akkor a Fidesz által adott 13. havi nyugdij sem segitene ki. Hidd el, tudom miről beszélek...
vacsi
@szegfue: Hidd el, én is gyakran adok hálát a Jóistennek!
nezelodo
@szegfue: Látod vannak szerény emberek kevéssel is beérik, akkor is ha végig dolgoztak egy életet, és a jóistennek adnak hálát a szinte semmiért! Aztán mennyire utáltuk a Simicskát egykor amikor azt mondta a saját disznóságaikra, hogy "Mindenki lehet alanyi jogon hülye!" Azt azért nem gondoltam, hogy a híveik is elfogadják ezt a minősítést, és még elégedettek is.
Nessy
@vacsi: Adjál is hálát Istennek. Én is próbáltam már megmagyarázni konvektornak, meg az elektromos fogyasztóknak, hogy már csak egyedűl ülök mellette, illetve a lámpa alatt, nem veszik figyelembe. Ezt egyébként tudtuk, hogy aki egyedül marad, annak nehéz lesz! Aztán eltűnt a svájci indexálás, lett helyette tisztított maginflációval emelt nyugdíj, ami bizony a valós inflációnál jóval alacsonyabb érték. Persze, ez másodlagos, a nehezen, talán már az én koromban soha el sem fogadható 53 év utáni hiány. Vigyázzatok egymásra! :-)))
Aki Én
@verőce21: Akkor most állj neki, és olvass az IMF és az azt kiváltó hitel után. Tele van a net elemzésekkel.
Kérdés, megérted-e a komcsi felfogásoddal.
Arra is rákereshetsz, hogyan költötték el orbánék, amit Bajnaiék megspóroltak. Persze addig nem is kritizálták, amíg volt.
Aki Én
@verőce21: ...azt is tudjuk, hogy orbán nem szereti arra költeni a közvagyont, amire van.
Ezt a részt megértem :)
nezelodo
@Aki Én: Ne gyötörd magad, még a végén megtalálja, hogy az IMF készenléti hitel nagyobb részét 2010-ben a Varga Misi hívta le, annyira szar volt a kamata, 2.7 %, sokkal több mint az azeri 9 % feletti kamatozású hitelé.
Aztán még rátalál az Orbán akkori nyilatkozatára, hogy mennyire elégedett volt a költségvetés átadáskori állapotával.
szegfue
@nezelodo: 15:06 Komolyan mondom, időnként irigylem az olyan embereket, akik hisznek Istenben... nekik elég egy fohász, vagy egy ima és ezzel máris rendben van minden, illetve megbocsájtanak, elnéznek mindent.
verőce21
@Aki Én: 15:15) A 4,8%-os IMF hitelt átlagosan 4,5%-os kamatozású piaci hitelekkel váltottuk ki! Mindig egyre kedvezőbb feltételekkel kaptunk hiteleket, ahogy jött rendbe az ország gazdasága! Végén már a kezdeti magas kamatú piaci hiteleket is kedvezőbbre váltottuk...

Baromira megérte volna az IMF-hitel mellett maradni, csupa megkötésekkel...! :)
verőce21
Persze ehhez egy olyan zseni kellett, mint Matolcsy..., de ezt is kiböjtöltük...! :)
vacsi
@Nessy: Tudod, engem a nagyszüleim neveltek. Ha ma az ő életükre azt mondanák, hogy "mélynyomor", az nem fedné a valóságot - annál ők sokkal lejjebb voltak. De nekem a semmiből nagyon szép gyerekkort biztosítottak, és rengeteget tanultam tőlük. Nem kényszerből, hanem élvezetből spórolok - szerencsére ebben is a férjem tökéletes partner. Titeket a svájci indexálás elmaradása zavar - engem meg az, hogy a Nyugdíjintézet a nyugdíjakat nem tisztességesen állapította meg. De ha ezen bosszankodnék, akkor csak a saját egészségemet rongálnám... Szóval, most élek abból, ami van, és én is az unokákra figyelek. Nem árt, ha ők is tanulnak néhány dolgot. Ami számomra igazán fontos, és ami szintén nagyszüleim öröksége: egészség legyen, háború ne legyen! A többi kezelhető.
namihami
@Málna: 08.13: Mert igérni, ugyebár, a koldus is tud. A krumplit, húst, készpénzt viszont azonnal adta a Fidesz.
És, a legfontosabb, a polgármester személye. A faluban ő az isten. Ő adja a segélyt, közmunkát, a kenyeret. És, ha csak céloz a megválasztandó személyre, az már kötelező.
Ezzel az igéret nem lehet versenyképes. Nem is lett.
Ismét igazolódott, hogy a magyar cselédnemzet. Az esze helyett a hasa viszi.
CsipkeRózsa
@verőce21: 15:59

"Hogy mennyibe kerül az IMF-kölcsön, arról Kovács annyit mondott, hogy naponta számítják a kamatokat, ennek módjáról a valutaalap honlapján lehet tájékozódni. Ez napjainkban azt jelenti, hogy alapvetően a hitel után 2,71 százalékos kamatot számít fel az IMF.

A már Magyarországra utalt, de fel nem használt 4,215 milliárd SDR úgy kamatozik, hogy 2,076 milliárd SDR-ig a kamat 2,71 százalék, a következő, 1,038 milliárd esetében 3,71 százalék a ráta, majd a legutolsó, 1,099 milliárdos részlet után 4,71 százalékos kamat jár."

"Magyarország valószínűleg decemberben hívhatja le az Európai Unió hitelét. Ez hároméves futamidejű lesz, a kamata 3,9-4,1 százalék között várható, az első részlet kétmilliárd eurós lesz előreláthatólag."

www.origo.hu/gazdasag/20081113-imf-hitel-kamatnyereseg-es-vitak-mire-lehet-kolteni-a-hatalmas.html
Nessy
@vacsi: Én az éhezést, a menekülést Budapest ostroma alatt tapasztaltam meg igazán, és a nagymamám tanított meg akkor elviselni. Aztán átéltük a háborút,mindenünk odaveszett, utána jöttek a ruszkik, vitték akit, amit találtak, aztán Rákosi. Rumlis gyerekkorunk volt, életem párjával együtt. Vénségemre se nagyon lesz nagy a nyugalom a világban. De ez van! Humor érzék, realitás, elfogadni, amin nem tudok változtatni! Hűha, átmentem filozófusba! Bocsánat.
verőce21
@CsipkeRózsa: (16:48) Én is így tudtam, hogy 1 százalékpontonként sávosan emelkedett a hitel kamata, már csak azért sem igaz ennek a buta @Aki Én: -nek a szájkaratéja! :)

De azt beláthatja mindenki, hogy - abban az időben -, egy drasztikusan csökkenő kamatkörnyezetben, ami még 0 alá is esett, ostoba dolog lett volna megtartani a magas kamatozású - többnyire a 4,71% fölötti sávba eső -, IMF hitelt...! Csupa megkötésekkel...! :)

Több ésszerű ok is közrejátszott abban, hogy kiváltsa a kormány IMF-et és elzavarja a zsidó bandát a halál f@sára...!
CsipkeRózsa
@verőce21: A megkötések azt biztosították, hogy Orbán v. akárki ne tudja saját célra, mondjuk lopással megoldani a pénz elköltését. Azért nem kellett a kisebb kamatozású kölcsön Orbánnak. Az IMF kamat mindig jobb volt, mint más banki kamat. Mi fizetjük a nagyobb kamatot, nem egy saját zsebből mondjuk Orbán. Az IMF hitelt miért kellett kiváltani, ha az volt a kedvezőbb?
A banki szolgáltatásoknál nem a zsidó-küldés akárhova a lényeg, a másik bank nem zsidókból tevődik össze? Szerinted és tsaid szerint mind zsidó! Vagy mégsem?
verőce21
@CsipkeRózsa: Jól megröhögtettél az értetlenkedéseddel, te vén zsidó banya...! :)
Sámannus
Pedig tavaly még a húsvéti sonka is büdös volt ám!
terlasz
Választási csalás félrevezetéssel és zsarolással.
Aki Én
@verőce21: A Matolcsyk mind zsenik, igaz? Ezért be is költözik az 1,3 milliárdos, közpénzből vásárolt kastélyba. Ebben mi is a pozitív?

telex.hu/direkt36/2022/02/21/vadonatuj-porsche-kulonleges-ferrari-es-milliardos-uzletek-mutatjak-a-matolcsy-kor-felemelkedeset
CsipkeRózsa
@verőce21: 23:36

Gratulálok, szép volt!
Nyírfa
@CsipkeRózsa: tegnap, 17.15

Ők ezt tudják, bár, mindennek nevezhetjük, de tudásnak nem.
Nyírfa
@szegfue: ápr.04. 09.41

@Horizont: idézte Málna e kommentjét egy másik cikk alatt, olyan náciszagú volt, hogy úgy döntöttem, megkeresem és elolvasom a tárgykörnyezetében.
Hát megtaláltam, és őszintén mondom, köpni, nyelni nem tudok: likvidálni egy haszontalannak, tehernek ítélt embercsoportot, de, ha ez nem megy, mert még a végén a jogvédők, pláne Brüsszel balhéznának, hát, legyen, akkor legalább sterilizáljuk őket...a kínaiak éppen ezt teszik az ujgurokkal, nem is a haszontalanság ürügyén, hanem, mert muszlimok...
Túl van ez a szemlélet azon, ami emberi ezen a földön, hideg, sötét, átjárhatatlan a szeretet számára.
Aki Én
@verőce21: ,, A VALUTAALAP 3 SZÁZALÉK KÖRÜLI ÉVES KAMATON, MÍG AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG NAGYJÁBÓL 3,5 SZÁZALÉKON ADHATOTT KÖLCSÖN, MIKÖZBEN DEVIZAKÖTVÉNYEKET JELLEMZŐEN 6-8 SZÁZALÉKOS KUPONNAL, FORINTALAPÚ ÁLLAMPAPÍROKAT PEDIG NEM RITKÁN 8-10 SZÁZALÉKOS HOZAMMAL TUDTUNK ELADNI."
Nincs is különbség, á, dehogy.
Hogy azóta mennyi kölcsönt vettünk fel, az meg qrvára mindegy, igaz?
,,2012: Kifizettük az IMF hitelt, "hazazavartuk az IMF-et".
2014: Paks2: 3600 000 000 000 Ft orosz hitel.
2019: Kínai vasút: 700 000 000 000 Ft kínai hitel.
2020. november: 900 000 000 000 Ft piaci hitel. (gondolom azért, hogy működjön az ország)
Ez összesen 5200 000 000 000, azaz ötezer-kétszáz milliárd forint hitel, amelyet kamatokkal együtt kell majd visszafizetnünk. Neked, nekem, nekünk.
Eközben Magyarország kormánya (de facto Orbán Viktor) Lengyelországgal karöltve vétózással blokkolja az EU következő 7 éves költségvetését és a koronavírus-helyreállítási alapot, amivel nemcsak a többi 25 országot, de a saját állampolgárait is térden lövi."

2021:
,,Rekordösszegű hitelt vett fel a magyar állam
mai árfolyamon 1258 milliárd forintnyi kötvényt bocsátottak ki."
Nyírfa
@csak úgy...: 11.34

Igen. És be is kerültek a Parlamentbe.
szegfue
@Nyírfa: 11:49 A későbbiekben aztán meg akarta "magyarázni", hogy nem igy értette... tehát próbált kihátrálni belőle. Piszok nagyra tartja magát és mindig a "segiteni akarást" erőlteti, pedig ha olyan okos, akkor pontosan, világosan kellene fogalmaznia, hogy ne lehessen félreérteni! Szóval szerintem ő is a fényre sötétedik...
kereső
@Aki Én: Ennek a 2021-es hitelnek nagyobb része kellett a 13. havi nyugdijra, és az szja visszafizetésre.
csak úgy....
@Aki Én: kár az érveidet egy fideszmarhahúsra pocsékolni,nekik csak a gurujuk látomásai nyomnak a latban!
Aki Én
@kereső: Az IMF hitel jelentős, megmaradt részét pedig orbánék költötték el.
Ezek szerint jól jött...
MANYUP...
csak úgy....
@Nyírfa: 11:59 ezzel magyarország ismét gazdagabb lesz ,-némi negatív tapasztalattal, pedíg (állítólag) megbünhödte már e nép a múltat s jövendöt..
szegfue
Én is ugy kaptam, de érdemes elolvasni:
"Károly Szabó
1ton6f4a3oct u8r7óehtt50d.9 ·
Sírjak vagy röhögjek? Kaptam, továbbítom:
"Kedves Fidesz szavazó!
Én vagyok az ellenzéki szavazó. Azért írok neked, hogy megértsd, miért szavaztam a "baloldal", "moslékkoalíció", "libsik" satöbbi pártcsoportosulásra. De előbb egy kicsit magamról. Budán élő értelmiségi, több diplomás ember vagyok. Éltem és dolgoztam külföldön fiatalabb koromban, magas beosztásban, idegen nyelven, sokféle ember közt, nyugati fizetésért. Egy nagyjából 300 milliót érő házban lakom, és egy 25 milliós Mercedessel járok, ami csak az egyik autóm. Most igényeltem vissza én is és a feleségem is fejenként 809 ezer Ft adót, és még 480 ezret, mert 2 gyereket nevelünk. Az energia árak emelkedése miatt napelemet rakattam a tetőre, mert azzal tudom olcsón fűteni a medencét, és a jakuzzit, ami havi 20-30 ezer Ft lenne. Eddig ezt rezsicsökkentett energiával tettem meg a többi adófizető kárára. De most erre a napelemre felrántottam majd 2 milliót az államtól, mert kifizette a felét. A jakuzzi meg fasza télen, 38 fokos vízzel. Ez idén közel 4 millió Ft állam bácsitól. Nem mintha szükségem lenne rá, mert másfél milla fizetést hazaviszek havonta, és a megtakarításaim is hoznak egy átlag fizetést legalább. Lemondtam volna erről már 4-szer is a javadra. Én megpróbáltam. De te mind a négyszer megszavaztad nekem. Miközben valószínűleg százszor rosszabb körülmények közt laksz, annyit keresel, hogy épp kijössz belőle, és nem is vagy túl boldog ettől. De te nyertél 4-szer, és ennyi ember nem tévedhet. Én úgy voltam vele, hogy megnéztem a videókat vidékről meg a falvakról, és sajnáltam az embereket, akik vakarót esznek, közmunka az egyetlen bevétel 7 fős családnak, és 10 ezer forintnak úgy örülnek, mint a lottónyereménynek. Miközben én néha véletlen felporszívózok egy tízezrest és nem...
szegfue
folytatás Miközben én néha véletlen felporszívózok egy tízezrest és nem veszem észre. Gondoltam én már megvagyok, és nem lesz gondom a hátralévő életemben, szavazok olyan pártra, aki nem adja vissza nekem az adómat, hanem odaadja a tanároknak, vagy a szakápolóknak. De te ragaszkodtál hozzá, hogy ez a pénz nálam maradjon. Úgyhogy felvettem 10 milliót CSOK-ra is, meg Babaváróra még 10-et. Ott van a bankban, szépen termel. Nem voltam sosem kormányközeli vállalkozó. A szüleim viszonylag csórók voltak gyerekkoromban, de jó iskolába jártam, mert akkor még volt olyan, ingyen. Tanultam, dolgoztam és kimentem a hanyatló nyugatra, ahol külföldiként pont ugyanannyi esélyem volt, mint a helyieknek. Úgyhogy sok pénzt kerestem. A hanyatló nyugaton sokat tanultam, amit aztán itthon kamatoztattam, szintén sok pénzért. Nem volt mindig ekkora vagyonom, de mivel láttam mit csinál a kormány és a jegybank, ingatlanba tettem, amit hazahoztam és megsokszorozódott amim volt.
szegfue
folytatás Elintézte nekem a szavazatod, hogy háromszor annyit ér az ingatlanom, igaz másnak most már nem nagyon jut. Szóval csak azt akartam mondani, hogy nem akartam átműtetni a gyerekedet, hanem jót akartam tenni veled is, meg a többi szerencsétlennel is, hátha lesz normális oktatása, meg kórháza és a gyereke talán nem 40 ezerért fog dolgozni. Vagy nem 150 ezerért vagy 200-ért. Most megtarthatom a zsetont, továbbra is jön szépen a pénz és te kiírod majd a közösségi médiában, hogy kibasztál velem. És már azt is látom, ahogy engem utálsz, mert arcoskodom itt a pénzemmel, és átlapozod a fake news média cikkeit, amelyekben a munkaerőpiacon sosem dolgozó 20-30 évesek járnak 150 milliós órákban 50 milliós kocsikkal, jachton és helikopteren a milliárdos villákból, és megköszönik, hogy harcoltál értük. Már csak még 4 évet kérnek, és te is anyagi biztonságban élhetsz, csak most jött ez a válság sajnos...
Üdv, Egy ellenzéki szavazó"
Nyírfa
@szegfue: 12.16

Igen, láttam, hogy próbálja magyarázni, de gyengére sikerült, abban az értelemben, ahogy , egyébként freudi elszólásként használta, egyértelműen megsemmisítést jelent.
A németek ezt annak idején ,ugyanilyen hideg fejjel, mondhatni racionálisan , a gázkamrákkal és a krematóriumokkal intézte el.
Itt felvett egy kegyes "népművelő"-szerepet, de ez a magára erőszakolt miben segíthetek attitűd arra is utalhat, hogy nem tudja levetkőzni a bolti munkájában megszokott kommunikációját.
szegfue
@Nyírfa: Azt gondolom, hogy egy ilyen élőlény nem is érdemel több szót...
Nyírfa
@csak úgy...: 12.43

Kár volt azt a megbűnhődött jövendőt jövendölni, mert bekövetkezett.
kereső
@Nyírfa: 13:13. Nem kár azt, csak hozzá kell tenni, hogy a fideSS, a Himnuszból a balsors.
telegdilaci
@namihami:Ezek meg érdemlik hogy nyomorban éljenek,nem kellett nekik a jó a rosszat választották,akiknek 12-év kormányzás után segítsen ezeken,az el maradott szegény térségben élőkön,de nekik nem kell!
verőce21
Megszólaltak a "Ne csak őrizd, hanem gyűlöld is!” ÁVO/ÁVH ivadékok...

Ezek azt sajnálják nyilvánvalóan legjobban, hogy nem tudnak tarkónlövésből záróvizsgát tenni...!
szegfue
@verőce21: Te egyáltalán tudod miről-kiről beszélsz?! Elképesztő még a gondolata is... nem tudom egyáltalán hogy jut ilyen eszedbe?!
csak úgy....
@Nyírfa: Kölcsey volt a "tettes" - aki feltételezhetöleg jól ösmerte az akkori és jövendö magyar politikai gárdát és az anyagiaktól,hatalmi vágyaktól függö politikaikailag változékony álláspontot,- isten segedelmével ,tán még jósolni is tudott..
csak úgy....
@verőce21: a kgb.-t kihagytad te szánalmas tapsifüles,pedíg tegnap még ott volt! :) fideszék frankón visszazökkentettek a szüleid sanyarú 45 utáni múltjába..
farkasom,te tájékozatlan és buta komcsi seggnyaló!
CsipkeRózsa
@szegfue: 15:30

Lehet, hogy inkább Orbánban hisznek.
Dr. Proktor
@verőce21: A tarkónlövés a baráti orosz hadseregetek bevett szokása...
szegfue
@CsipkeRózsa: Az is igaz, hogy O.V. már legalább egy "félisten"!:))
csak úgy....
@szegfue: ha elfogyott az occsó farhát, öt fogják felezni ? :)
verőce21
@Dr. Proktor: Meg a hozzátok, vörösökhöz köthető Lenin-fiúkhoz...! Ennek folytatása volt, az ÁVO...

Ezért nem hagyjuk, hogy "folytatjuk" legyen a programotok és egyáltalán...
Majd megunjátok az életet és kihaltok...! :)
verőce21
@csak úgy...: (14:00) Neked a seggbe fújós, sípoló kiskakas való, te félnótás...
csak úgy....
@verőce21: hetek óta ez a nótád ! - lassan már azt sem tudod,hogy örömödben hogyan nyúlj magadhoz mert nyer a fidesz csimbumm-cirkus!? :)
jah persze, te az elsö unokatesók gyermeke a kis gyagya...,mesélj még farkasom...
elöfordulhat nálad az is,hogy egy kikorhadt és reád dölt székelykapu csapott kupán? :) de mesélj még farkasom..
verőce21
@csak úgy...: Ne mesélj már, te gyagyás...!
csak úgy....
@verőce21: pedíg van még rólad mesélnivalóm! :) hány millió eurót költöttél is magadra az utóbbi 12 évben? -ezt valakiknek vissza kell majd fizetni...,persze te mosod majd a mocskos mancsod...
verőce21
@csak úgy...: No, mesélj Gyagyás...!
Emmersson71
Ááá..nincsen összefüggés az anyagi szint, az iskolázottság és az intelligencia közt!
csak úgy....
@verőce21: ez nem mese! mese csak az orbánék választási hadjárata volt!
mesésen sokért hazudoztak a hibbantaknak..
csak úgy....
@verőce21: farkasom,fogadok,hogy ezt nem úszod meg szárazon! :)
te leszel az egyik paraszt áldozat a fideszék jogállamisági háborújukban...
föl leszel áldozva a közért és mészárosér..
verőce21
@csak úgy...: Neked mint ügynöknek hazudtak a megbízóid Hibbant...! :)
csak úgy....
@verőce21: itt pofázod el a titkos családi dolgaid,mert szeretsz dicsekedni és én vagyok az ügynök!? :) farkasom,te egy igazi seggfej!
talán a digó cselédlyányt is én találtam ki,te szellemi fogyatékkal küzdö régi barátom? :)
human
Saját kizsákmányolóikat szavazzák meg apróért.
verőce21
@csak húgy...: Eddig szórakoztattál az ütődöttségeddel, de már nincs szükségem rád...! :)
csak úgy....
@verőce21: az igazság mindíg is baxxta a csörödet ,te "szerelem-gyerek" ! :)
verőce21
@csak húgy...: De hol van az igazságod, mert én csak hazugságokat látok tőled, te Ökör!
Sámannus
Örülnek ezek hogy megmarad a rezsicsökkentés, még fűteni sem tudnak vizet melegíteni sem.. A családtámogatások amit levonhatnak az adójukból. Az 27%-s áfának, a kiváló úthálózatnak a rendezett oktatás és egészség ügynek.
A télen többször láttam egy idős nénit az útpadkán gyalogolva vízért menni a közkútra, ami az okos tótumfaktumok érdemét igazolja a helység névtábláján kívül volt Ez a szadista bűnelkövető szarházi putyin seggnyaló országot szétverő brigantik érdeme. Ez a néni is volt szavazni a fidesz az ő nevében is gúnyolja akik megpróbáltak fordítani a helyzetén, de ez békésen nem fog menni csak ahogyan ez a csürhe hatalomra került.
Dr. Proktor
@human: Jobbágyok - nincs más jelző rájuk!
A tolvajokat pedig nem itélik el, azonosulnak, hiszen amíg volt TSZ - ők is loptak onnan ezt-azt...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.