A hétvégén a Fidesz szóvivője, a mindig nagyon kimért, kellőképpen képmutató Halász János leplezte le a kormánypárt konzervatív politikusainak valódi arcát. Halász, aki, ha lenne ilyen, az egész földkerekségen megnyerné a mesterkélt udvariasság versenyét, a balatonfüredi Cocomo nevű éjszakai bárban múlatta idejét, a képeket elnézve, feltehetően már nem túl szomjasan. A fotókon a magát polgári pártnak tartó Fidesz politikusa egy, a felpakolt lábból ítélve, nem túl szégyenlős hölggyel csapatta az estét egy bizonyára kellően kényelmes és hívogató kanapén, hát hogyan is fogalmazzunk finoman: nem igazán félreérthető helyzetben. Halász János, ez a kényszeredett mosolyú, negédes, mindezek után persze számunkra már az eddigieknél is hiteltelenebb szóvivő remélhetőleg hamarosan a szokásos stílusában tart sajtótájékoztatót, és ha már ennyire „polgári” módon mulatott, akkor az sem elképzelhetetlen, hogy megosztja velünk az este folytatását. Hajrá Magyarország, hajrá Cocomo! Félreértés ne...
Visszanyalt a fagyi: A fideszes Halász a bokorig sem ment el, egy bár kanapéján mulatott egy nővel
Forrás:
zsurpubi.hu
Feltöltő: Manhattan
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Előttem állt a Balatonon a főnököm és láttam, hogy a titkárnőjével csalja a feleségét, de a legdurvább az volt...
- Tönkreteszi a májat, pedig sokan csinálják: ezek a legkorábbi jelei, ha károsodott a szerv
- Orbán Viktor is szerepelt Bujtor István egyik filmjében, elképesztő mit játszik benne a miniszterelnök
- Meghalt az iráni elnök a vasárnapi helikopterbalesetben
Itthon
- 2024. May 20., 09:05
Drámai fotókon a kiemelt motorcsónak – összecsukta a szállodahajó
Itthon
- 2024. May 19., 17:13
Halálos hajóbaleset: A 110 utas közül senki sem hagyhatja el a szállodahajót, melynek kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán
Itthon
- 2024. May 20., 08:25
Zivatar és szél ronthatja el a jó időt
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
54 hozzászólásarrow_drop_down_circle
mint egy "előember"! :--)
Ő is vizet predikál... , nincs egyedűl!
Legmélyebben a nagy lovagrend tulajdonos tud mindent!
De lehet, hogy csak Volner törleszt!
24.hu/kozelet/2016/07/01/bugyikkal-vegzik-ki-egymast-a-magyar-politikusok/
Ne csodálkozz, ha nem érted!
Dugulj mar el, idiota!
Hulyegyerek
Igen, penzem van busasan, igen, takaritani szoktam, hisz nagy a haz, es szeretem a tisztasagot, az 1000 kilometereket szorozd meg 15-tel, a billentyuzetemet meg hagyd a picsaba, jo?
Mindenert meg kell dolgozni, neked is meg kene dolgoznod a jobb megitelesert.
Egyenlore te csak a troll-berert robizol...:o)
Szerencsére több kárt okoz a gazdáinak, mint a,ennyi hasznot reméltek tőle!
Koszi mindent mindenkinek - en is altalaban meg szoktam allni, hogy nem valaszolok vissza, de neha uz a kivancsisag , hogy mekkora balfuro az, aki ennyi baromsagot nyomat ide...?
Hat meg kell allapitanom: olyan sirnivaloan szanalmas a troll, mint amilyen a Gazdaallata...:o)))
Ha valaki bánt téged szét tépem.Szétszedem ízekre .
Ezt a hülye dumát tudja nyomni?
Valami új nincs a Fidesz propaganda osztályon.?
Szemináriumon ennyire futja valami kreativitást kellene belevinni.
Új hozzászólás