Fontos Facebook-bejegyzés kapott szárnyra tegnap este: idén is lesz hálaadó szentmise Orbán Viktorért születésnapján. A kezdeményezés eredetileg a tavaly elhunyt, Magyar Hírlapban is publikáló Szentmihályi Szabó Péteré volt a miniszterelnök 50. születésnapjára. Most özvegye tette közzé az idei felhívást – írta a Hír24.

Íme:

Tisztelt hölgyeim és uraim!

A következő vasárnapon, május 31.-én, Orbán Viktor születésnapján hálaadó szentmisét tartunk a Hermina kápolnában.

Gyertek, imádkozzunk együtt Érte!

a kápolna mellett az iskolaudvaron parkolhatunk a szentmise idején!

Bp. XIV., Hermina u. 23. nem a templom, a kápolna!

Később az asszony újabb posztban árulta el a részleteket:

Drága Barátnőim, kedves Barátaim! A hálaadó szentmise Orbán Viktor születésnapján, máj. 31-én de. 11 órakor lesz a Jeruzsálemi _Szent _Sír Lovagrend Hermina úti kápolnájában. Közreműködik Számadó Gabriella operaénekes és Hegedűs Valér zongoraművész orgonán, amelyen még Liszt Ferenc játszott. Várlak benneteket!

175 hozzászólásarrow_drop_down_circle

egyember
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lampa laz
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
egyember
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
papa.49
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
Feraj49
Na tessék,és mondják,hogy Rákosi idején mekkora személyi kultusz volt ! Meg a Kádár rendszerben. Ez akkor micsoda ? Egyéni kezdeményezés? Esetleg a "nép akarata" ? Persze OV. erről mit sem tud ! Azt a néhány milliót meg majd a rendezvényre ,a fanok összedobhatnák.
papa.49
@Feraj49: Mekkora tévedés azt is a nép fogja állni, mint mindent ami a hazugovicshoz köthető akár közvetlenül, akár közvetve...Ez az igazi kisebbségi tempó...
simmering73
...és az énekkart azok az emberek alkotják, akiknek a műtétjét 2021-re jegyezték elő.
eugen4402
Tisztelt hölgyeim és uraim, imádkozzunk együtt érte!
Még egyszer mondom: imádkozzunk együtt érte! Meg vagyok értve?!
adrenalink
A zenei aláfestést a maradvány Omega együttes szolgáltatja?!
papa.49
@köhögő bolha: Kösz elmentettem későbbre...
m.macskosz
@TASzSz: Bocs, kérdőjel visszavonva! :)
Nem vagyok rá büszke, de én hülye azt hittem, tegnap volt május utolsó vasárnapja.
Az a büdös kölök meg nem is tiltakozott, amikor "köszöntöttem" gyermeknap alkalmából.
nameless
Feltétlen elmegyek rá, mert :
"Mi is nagyon tisztelyuk es szeretjuk a mi Miniszterelnokunket !! Isten ovja minden lepeset !!" - idézet az özvegy FB oldaláról.

Ebből is látszik, hogy a támogatói is olyan ..., mint a fityesz.
Anna Mária
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
human
Minden vezető politikusnál előfordulnak azok az öreg nénik, akik bennük élik ki anyai törődésüket valami oknál fogva. Így volt ez Gyurcsánynál is. Csak most Orbánt többet mutogatják így több a rajongó és köztük több a templomba járó. Mindennek következménye az ilyen elég bizarr akció.
magyarbakancs
Hányingerem lett ettől a hírtől.
Gusztustalanság netovábbja.
Az is ,hogy ezt eltűri Orbán úr.
Személyi kultusz kezdődik megint Magyarországon?
verum
@human: - azok az öreg nénik legalább őszinték. Azonban mi van a fiatalemberekkel, akik elköltelezettjei és sokkal bizarabbak a következményei az akcióiknak?
m.macskosz
@magyarbakancs: orbánviktor védelmében mondom, hogy a tavalyit sem fogadta kitörő örömmel. (Látszólag legalábbis.) Na, de legalább tudom, miért került képbe szentmihályiszabópéter, mint leendő római nagykövet! www.168ora.hu/itthon/halaado-szentmise-orban-50-szuletesnapjan-112785.html
m.macskosz
@m.macskosz: tavalyi helyett tavaly előtti, bocs.
human
@verum: Szerinted lesznek ott fiatal emberek is? Végül is miért is ne. Emlékszem még a kisgyerekre, aki párnája alatt tartotta Orbán levelét és volt róla könyve is. Orbán el is ment meglátogatni a csoda családot, aminek családfőjéről kiderült később, hogy valami csalásban vett részt az önkormányzat tájékán.
Éééés meg is van a cikk:
mgabor.kinja.com/nem-bizta-a-veletlenre-a-csaladlatogatast-orban-1534677808
eszegfu
@Feraj49: 8:14 Álruhába bujtatott CÖF-ös a kezdeményező...szerintem.
verum
@human: - a fiatalemberek nem a templomban imádják őt...
m.macskosz
@eszegfu: 10.17-kor belinkeltem, ki volt az ötletadó, most meg az özvegye.
eszegfu
@human: 10:07 Valahol ezt már tudta a KDNP ... a vasárnapi zárvatartás azért találták ki, hogy minél többen elmenjenek a templomba O.V. születésnapján. Természetesen az igazi,
"istent félő" emberekre ez nem érvényes!
hetöndöe
Hungarikum,mondhatnók,az idiótizmus hungarikuma.Mennyire igaza volt Kertész Ákosnak a magyarokkal kapcsolatban.
paolo006
Most erre mit lehet mondani? Beteg állat az összes!!!
Anna Mária
@hetöndöe: "boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni".
eszegfu
@m.macskosz: Kösz.! De későn vettem észre a cikket! Mit mondjak... "Lányok és Asszonyok Orbán Viktorért Egyesület"... nem lehetnek százasok ezek a nők! Egyesületet ugy lehet bejegyeztetni, ha az alapitó iratba beleirják a müködésének a célját... .és nő létükre ennél értelmesebb célt nem találtak, mint hogy O.V-t "megvédjék", vagy éltessék?!
verum
„Látjuk a ránk váró hajótörést, Mégsem tehetünk semmit ellene, Mert eddig gyáván eltűrtük okát.” (William Shakespeare: II. Richárd)
fütyi
Szentmise az lesz, de jó nagy. Az összes csókos, az összes nyalógép majd ott lészen. De egyet remélek, hogy szenté talán még nem fogják avatni!
hetöndöe
@eszegfu: És ki rágja a gittet az egyletben?:-)))
bakegya
DILIMOZI-ISTEN NEVÉBEN BŰNRÉSZESSÉGET VÁLLALNI FEL -NEM CSAKKK HÜLYESÉG,BŰN IS.
eszegfu
@hetöndöe: Kerényi Margó alapitotta...fb oldalától majdnem "rókát kergettem". Viszont sehol sem találom az alapitó okiratukat, pedig nagyon kiváncsi lettem volna rá! Gondolom, hogy Kerényi Imrének csak a névrokona lehet...annak ellenére, hogy mindkettő kissé "bomlott".
hetöndöe
@eszegfu: A néni oldalát elnézve nem kicsit bomlott.:-)))
eszegfu
@hetöndöe: Jól van! De én nem akartam a nénit idős korára való tekintettel bántani. Az is igaz, ha valaki már öreg az nem érdem, hanem csak egy állapot.
human
Az biztos, hogy az elmúlt 25 évben ez az 5 év hasonlított legjobban arra, ami a rákosi korszakban volt. Ott a fidelitasz besúgó hálózatépítése, kubatov listázása, a szeretett vezető képe ...
Mobil123
Imádkozzatok is érte, mert kap még két taslit azt vérben ázik a szeme teljesen.Ti meg sírhattok :-)
vonotok
Drága szabó néni ! tisztelve a korát a gondolataimat eme eszement ötletről most mellőzném.Csak egy kicsit lapozgasson az emlékei között és rá fog döbbenni, hogy milyen szőrnyű következményei lettek ha valakinek ilyen kultuszt szőttek.
De meg ígérem , ha ez lesz az utolsó szülinapja, buszra ülök és ott leszek.
Január
Egy kis kiegészítés a miséhez. A hálaadó szentmise mellett lehetne egy könyörgő is.
Kérni a Jó Istent, hogy végre a kormányfő és kormányunk a magyar nép életét szépítse meg! Tegye nyugodt, élhető országgá hazánkat, dolgozzanak azért, hogy ne kelljen több százezer embernek elmennie az országból, ha emberhez méltóan - legalább az európai átlag színvonalán - szeretnének élni! Mindenki számára, ha nem is a Kánaán, de a kiszámítható, biztonságos élet jöjjön el!
KERKA
Szentmise lesz? Lesz előtte gyónás is? Akkor ott kell lenni az egész fideszes vezérkarnak, mert van mit meggyónniuk.:)
Alzheimer Fauna
Hogy is mondta csengő hangú anyja?

"Nem a messiás. Csak egy nagyon haszontalan fiú."
Mézike
Hálaadó mise?
És mikor avatják szentté? Úgy tudom azt csak akkor lehet ha meghal az illető akit szentté avatnak. De ez nem gond, majd ezt is módosítják...
Mézike
@Horizont: de hiszen boldog! nem?
Boldogsága határtalan , mert hazáját kézen fogva kivezette az orosz elnyomás alól, most pedig terelgeti kifele az unió elnyomásából... Mi ez ha nem a boldogság teteje.
Tudom hogy vannak szabályok, de foglalkozik ezzel a fidesz és a kdmp? Majd módosítják.
KERKA
@Horizont: Én már most boldog vagyok, és a nevem is egy mártíré, aki borzalmas halált halt.
Akkor lehetek szentté avatva??
Mézike
@KERKA: Olyan mártír volt hogy Kerka? :-)
Mézike
@Horizont: Hogy minket boldoggá tenni?
Jesszusom! Én azt nem élném túl...:-)
KERKA
@Mézike: de még lehet:)) már gyakoroltam a mártír arcot a tükörben:))

De mond. lehet borzalmasabb mártírhalál a máglyán égetésnél???
Mézike
@Dr. Felipe: Szüzmarisska! Ne fesd az ördögöt a falra...
Mézike
@KERKA: Nahát! Csak nem boszorkány voltál előzőéletedben? :-)
darwin
Nagyon sokan nem tudják,de már kb 8 éve megy ez a misézés Orbánért.Szóltak nekem is,hogy megyek-e .Kérdeztem,hogy láttak már engem templomban.Még esküvőn sem.
Nem értették,hogy mi a problémám az egésszel.Látnotok kellett volna a sok öreg tyúkon a szerelmetes odaadást.Soha nem heverem ki a hányingeremet.
Mézike
@Horizont: De nem fog mer' asziszi, hogy az a jó nekünk amit ő csinál.
Mézike
@darwin: Ne i9s mond! Maguk alá pisálnak a gyönyörtől ha Orbánt meglátják...:-)
Mobil123
@KERKA: Basszus !! Gyónás??? Hát nincs annyi vissza az életükből hogy a végére érjenek! :-D
KERKA
@Mézike: 13.27 Gyógyítottam, de mivel még nem volt feltalálva az injekció, meg a sok gyógyszer, természetesen gyógyfüvekkel:))
KERKA
@Mobil123: És az utolsó befejező tétel a hazugság legyen, mert még gyónás közben is hazudnának:))
Mobil123
@KERKA: És kezdjék előröl a gyónást amíg nem képesek igazat mondani ( azt hiszem az életben nem jönnek ki gyónatatószékből)
Mézike
@KERKA: Hm! Az is valami? :-) Én + inka királynő voltam! Beeee...:-))))
És ezért égettek meg a galád papok?
A legerőszakosabb vallás a katolikus!
Erőszakkal térítenek, erőszakkal nevelnek, erőszak mindenhol erőszak. A múltban és a mában is.
soljanka
@hetöndöe: "Az eltorzított lelkű nép és torz lelkű vezetői egymásra találásának történelmi kimenetele csak tragikus lehet." Ebben is igaza lesz Kertész Ákosnak.
micfild
@darwin: bakkkkker--- a te öreg tikjaid, meg a hozzájuk hasonló öreg tikok tartják viktort hatalomban... szerelmesek bele.
az ilyenek járnak orbán-országlásra, meg ráhelke esküvőre...és sajnos teljes létszámmal szavazni is.
kérdezd már meg a tikjaidtól, hogy mit esznek viktoron?
Fradigege
Rendesen körbe nyalják a végbélnyílását.
lampa laz
@egyember: 08:08 és elénekeljük az Örömódát...
darwin
@micfild: Nem fogod elhinni,azért nem fogok megöregedni,hogy ne legyek ilyen.A saját anyámat meggyőzte ez a szemétláda,hogy szavazzon rá,mert milyen jól jár az évi ötezer forintos rezsicsökkentéssel.Közben csak a minimálbér megadóztatásával 140 ezret lop ki a zsebemből.
kata53
Ki a fenét érdekli zorbán születésnapja? Most már elég ebből a rohadt diktátorból! A születésnap magánügy! Tartsa mindenki tiszteletben!
egyember
@EcsiAntal: Ne bántsd Jézust!
Legalább MA ne. Ő is zsidó volt.
verum
@EcsiAntal: - a magyarnak a saját honfitársa sem jó, ha zsidó?
Nem unod még, hogy gyalázz másokat származása miatt?
Ennyi antiszemitát és rasszistát, mint ebben az országban, igencsak keresni kell másutt!
darwin
@egyember: Amióta felcserélték a jeleket azóta sok tetsziket osztok ki,válasz helyett.Tehát nem tetszik,csak meg akartam kérdezni,hogy a büdös fészkes fittyfenébe jön ide Jézus?
verum
@darwin: - olvasd el azt is, hogy kinek és mire válaszolsz. Nem nehéz rájönni.
verum
@darwin: - pontosabban, hogy kinek és mire válaszolt egyember.
Aki Én
Ez nagyon súlyos. Máshol is ennyi bolond van?
keresztapa
@egyember: Jézus sem tudta a zsidókat maga mellé állítani, @EcsiAntal: elmagyarázza @darwin: Drága Barátnőim, kedves Barátaim! A hálaadó szentmise Orbán Viktor születésnapján, máj. 31-én de. 11 órakor lesz a Jeruzsálemi _Szent _Sír Lovagrend Hermina úti kápolnájában. Közreműködik Számadó Gabriella operaénekes és Hegedűs Valér zongoraművész orgonán . Siratófal vetítése!
verum
@keresztapa: - Jézus a farizeusokat nem tudta maga elé állítani. Ma is ők támadják és feszítenék újra és újra keresztre. Bár ők mellveregetően kereszténynek vallják magukat.
De kereszténynek lenni elválasztottságot és Jézus követését jelenti.
Ugyan miben követik ma a "vasárnapi keresztények" Jézust? Még ünnepekben sem, nemhogy Isten rendelésében, parancsaiban, amit Jézus maradék nélkül betöltött.
darwin
@verum: Könyörgöm,,,,,,Akkor sem értem hogy jön ide Jézus.
@Aki Én: Máshol sokkal több bolond van.Vendégként járnak ide.Néha szeretnek normálisak között lenni.Nekünk is kellenek a bolondok,mert akkor nem tudnánk,hogy milyen okosak vagyunk.
verum
@darwin: - aki a zsidóságot általában szidja, vádolja, gyalázza, az Jézussal is teszi.
Dereng...?
verum
@darwin: egyébként aki bolondok közül kilóg, nem biztos, hogy okos.
Viszont aki az okosak között is megállja a helyét, az biztosan nem buta.
Bercifiu
@egyember: Én is kérek értesítést, hogy eltudjak menni.
craven
a jól sikerült mise és szenté avatás után pedig a legjobb katonák a felszopást is gyakorolhatják a futballhuligánon! :D
darwin
@verum: Dereng hát.Eddig is derengett,de most egy szimpla politikus dicsőítésére álltunk össze.Ne térjünk már el ennyire a tárgytól.Eddig Orbánnál csak cigányozni lehetett,zsidózni,niggerezni nem.Most mi van?
@keresztapa: Nemááááááá.
Levendula
Milyen jó, hogy már nem vagyok vallásos...
A módszerváltozás megtette a hatását. Mi, akik azideig gyakoroltuk a vallásunkat, elfordultunk az egyháztól, a hittől...
Az ateistákból pedig hirtelen hívő keresztények lettek. Érdekes, nem?
verum
@Levendula: -Jézustól is elfordultál?
Equilibrium
@Levendula: Csak nem gondolod, hogy érdek nélkül mászkálnak a templomba? Naív lehetsz...
verum
@darwin: - a cigányozás is helytelen. Bár senki nem tiltja,legfeljebb helyteleníti, vagy elítéli.
Igaz, itt off a téma, de ezt mondd EcsiAntalnak, mert ő hozta fel a témát. egyember csak neki válaszolt.
Levendula
@verum: Jézustól? Természetesen mindenkitől. Az atyától, meg a fiútól, meg a szentlélektől. Minden hazugságtól elfordultam.
verum
@Levendula: - az őszinteséged díjazom.
szandokan
@egyember: Gratulálok a hozzászólásodhoz, és mindenkinek, aki lájkolta. Gyűlölködő és rosszindulatú emberek gyülekezete.
darwin
Helytelen?Most viccelsz?Oldalakat tölt meg a téma.Ha nem lennének cigányok,zsidók meg hülye és korrupt politikusok,beszélgethetnénk a kőszáli kecske nemi életéről,1000 méter felett 25 fokos lejtőn.
verum
@darwin: - ezt egy kulturálatlan ember mondja csak. Mert az intelligens embernek még ezer és egy témája van.
Feraj49
@fütyi: @Mézike: Én úgy tudom, / esetleg rosszul / hogy Szent Orbán már van. Abban azért nem lennék biztos- alapfokon sem-,hogy Viktor a másik neve./lusta vagyok utána nézni / Esetleg az Istenhegyi út utca névtáblája alá,-kiegészítésként-kerülhet . Pl. így: I.Orbán Viktor Istenhegyi út.
colibri
@nyanya001: 16:32 Ezt még elképzelni is hányingerkeltő, nemhogy látni!
darwin
@verum: Most lebunkóztál? Azt hiszem,hogy a miskolci gyors elé fogom vetni magam.
TASzSz
@m.macskosz: Jó politikus lesz abból a kölökből!!! Megérdemli hogy jövő vasárnap is kapjon ajándékot!
verum
@darwin: - én nem bunkóztalak le. Én azt tartom bunkónak, aki a cigányozáson és a zsidózáson kívül csak a kőszáli kecskék nemi életéről tudna beszélni.
És ezt masszívan fenntartom.
keresztapa
@verum: Igazad vagyon a kereszténynek lenni elválasztottság és Jézus követését jelenti, de ők nem követők, hanem kiválasztottak, ami jelenti azt, hogy őket kell kötelezően követni. Ezt biztosították maguknak amikor Barabás helyett, Jézust feszíttetették keresztre bűn pártolók lettek, amit 1948 óta mai napig bizonyítanak.
iskolakerülő
Na végre!!! Nem tudtam miért van hiányérzetem. Ma éjjel nyugodtan alukálok.
darwin
@verum: A politikusokat kihagytad...
Végezz egy kis statisztikát.Lapozd fel a propit.Az elmúlt három napban próbáltam a fenti három témán kívül is hozzászólni pár dologhoz.Érdektelenség híján kifulladt.
Masszívan fenntartom,hogy erről a három témáról lehet kifulladásig beszélgetni.Járj utána.
verum
@keresztapa: - én úgy vélem, te nem vagy keresztény hívő, ha mégis, csak azért, hogy demonstráld, nem vagy zsidó. Hitet hazudni pedig az egyik legnagyobb bűn.
Ha hívő keresztény lennél, akkor tudnád:
"Mert nem akarom, hogy ne tudjátok atyámfiai ezt a titkot, hogy magatokat el ne higyjétek, hogy a megkeményedés Izráelre nézve csak részben történt, a meddig a pogányok teljessége bemegyen.
És így az egész Izráel megtartatik, a mint meg van írva: Eljő Sionból a Szabadító, és elfordítja Jákóbtól a gonoszságokat:
És ez nékik az én szövetségem, midőn eltörlöm az ő bűneiket."
verum
@darwin: - talán mert a cikk témája politikai, vagy rasszista, vagy antiszemita volt. Ezen az oldalon nehezen találsz másfajta témát. Még az is lehet, hogy soknak tényleg nincs más, amiről beszélhet.
De ettől még bunkóság.
Mézike
@verum: Ki a mennykű zsidózott? @darwin: biztosan nem.
Ez egy olyan téma ami összefügg a politikával és a vallással is.
Nem is ez a baj, hanem hogy orbán egy olyan politikus aki eltűri sőt elvárja hogy éteri magasságokba emeljék. holott nem különb ő senkinél.

@szandokan: a hozzászólásom utolsó bekezdése neked is szól . Nem jó az önimádó politikus.
justhpeter
Megértem a hazai álkeresztényeket, hogy meg szeretnék ünnepelni az Orbán nevű álkeresztény születésnapját. Más dolog, ha ezt felszentelt templomban teszik. Az a kereszténység meggyalázása. Javaslom Örbán összes hívének és támogatójának részvételét.
Tekintsünk el a seggnyaloncok hadától, a személyi kultusztól, a bálványimádástól, de ha ezt akarják tenni vonuljanak el a sivatagba, ott tegyék és ne a társadalom szeme láttára.
Valaki felvetette, hogy a szentmise előtt gyónást is kellene tartaniuk. Ellenzem !
Biztosan állíthatom, ha Orbán összes híve és nyalonca gyónást szeretne tartani - bűneikre tekintettel - az az idők végezetéig tartana. Ezért is üdvösnek tartanám a sivatagba vonulást. Ott ökörködhetnének. Nincs afelől kétségem, hogy a gyónás keretében is hazudoznának, mivel nincs tisztázva milyen büntetést kap a gyónás alatt elkövetett folyamatos hazudozás, kár a megbánást tanúsítottak visszatérését érdemben számításba vennünk.
Harmadik előnye annak, ha a rendezvényen az összes híve és nyalonca ott lesz a hálaadó misén a sivatagban: amíg ők ott egymást körbenyalják, az itthon maradottak egész normális országot építhetnek maguknak.
verum
@Mézike: - Ecsi Antal 15:58 írását olvasd vissza, nem vagyok hülye!
Ha másnak címzett választ véleményezel, akkor nézd vissza azt is, hogy mire írták a választ!
Mézike
@verum: ecsi antalt nem olvasok..., darvin pedig nem zsidózott. Annak címezd aki tette.
verum
@Mézike: - nála nem is a zsidózást vitattam, hanem azt, hogy ne lehessen más téma. Mivel azt írta, hogy ezeken kívül nincs más miről beszélni.
De próbálj meg önállóan szövegértelmezni!
iskolakerülő
@Zsoltika Pék: Úgy legyen!!! Nehogy elkéss:)
Mézike
@verum: verum
@darwin: - aki a zsidóságot általában szidja, vádolja, gyalázza, az Jézussal is teszi.
Dereng...?
Dereng? Ezt ki írta kinek?
verum
@Mézike: - ne fárasszál már! darwin arra kérdezett rá, hogy hogy jön ide a jézusozás,erre válaszoltam.
Tudod, elhiszem, hogy fárasztó visszanézni, hogy ki mit mire ír, de akkor ne szólj bele úgy, hogy kiragadsz dolgokat!
verum
@Mézike: - és ez volt az utolsó, hogy magyarázok. Nem vagy te buta, csak lusta.
Mézike
@verum: Azt ragadok és úgy ragadok ahogy akarok!
na!
verum
@Mézike: - ahogy tudsz - és ez nem mindegy. ;-)
bakegya
A bűnpártoló kiválasztók és kiválasztottak -felhívják a figyelmét a JÓISTENNEK SZERESSE NAGYON A FELCSUTI MARADONÁT-AKI "DÁ -KOTTÁBÓL" JÁTSZIK -új szövetség-több mint érdekes...
Cicamama55
Na ettől a hírtől felfordul a gyomrom!
Levendula
"30-50 ezer gyerek éhezik Magyarországon"
Clavigo
A Kondás jelenleg milyen hitben "szenved " ?? Melyik fizet a legjobban,,, szavazatokkal ? Hányinger...oszt jó napot.
szandokan
@Levendula: A szülők miatt elsősorban.
szandokan
@Anna Mária: "Szóval nem Lévai Anikó az özvegy.
Akkor érdektelen." Itt ismét előjött mérhetetlen bunkóságod.
keresztapa
@verum: Légy szíves olvasd el írásom, ha kell többször is és gondolkozz el rajta, hogy én említettem - e a vallási beállítottságod? Állítottam -e, hogy te keresztény vagy más vallású. Ha saját magad nem tudod kellően kifejezni, ne fárassz idézetekkel, mert azok nem a te szavaidnak értelmezése a jelenben.
szandokan
@Mézike: Nem vár el ő semmi extrát. Ezt csak az uszítás kedvéért szeretik hangoztatni.
verum
@keresztapa: - nem fárasztalak többet idézettel, mert láthatóan nem érted.
Mézike
@szandokan: Csak egy szavába kerülne és nem lenne mise.
Macskaszem
Majd elmormolok egy imát érette bűnösért, hogy a sitten rohadjon el, de minél előbb.
pbalage
nahhh...
én évekkel ezelőtt megállapítottam a kereszténységről, hogy csak I. Konstantin császár szopatott halálra vele mindenkit 325-ben.
Durva trükk volt, de 1700 év múlva is működik.
(amúgy nem volt valami barátságos csóka az ürge, előbb kinyírta a fiát, mert a felesége azt mondta, hogy megcsalta vele, utána meg a feleségét nyíratta ki, mert kiderült hogy hazudott)

Így ment ez akkoriban, kérem.
De azért valamit kellett hajdanán is csinálni, amikor még nem volt M1.
Toby
Akkor legyünk mi is udvariasak, fussunk ergy baráti kört:

"Egy nyílt levél a megpofozott, pofonosztónak:

Kedves Barátom!

Remélem, nem haragszol e bensőséges megszólításért, régebben barátomnak neveztél engem, és a több millió állampolgárt. Egy kapcsolat viszont akkor működik rendesen, ha kölcsönös.

Többször visszanéztem azt a felvételt, amikor egy magát jópofa embernek beállító politikus lekever neked egy pofont. Tudod, ez az én arcomon is csattant, hiszen több millió magyar állampolgár között engem is képviselsz, nem csak magadat. S te ezt szó nélkül hagytad, egy vén kecske ugráltathatott téged, ahelyett, hogy visszakézből kevertél volna le neki akkorát, hogy szemüvege Luxemburgig repült volna. De te olyan megalázó helyzetbe kerültél, amiből nem volt kiút. Azt sem tudtad, hová álljál, ő meg kénye-kedve szerint rángathatott.

Szerinted megtette volna ezt Borisz Tadiccsal? Tudjuk a választ: nem. Putyint nem is említem. Ő valószínűleg ipponnal tett volna pontot a junckersi jópofaság végére.

Emlékszel, mit mondtál a gárdistákról? Pofonnal zavarod őket haza. Látod, saját honfitársaidat akartad pofozni, pofoztatni, erre te kaptál egyet, egy idegentől. Isten nem ver bottal. Hol maradt a „tiszteletet a magyaroknak” tudata? Képzeld el, látogatást teszel egy szomszédos országba, ahol jelentős magyar kisebbség él. A hivatalos fogadáson vendéglátód „barátságból” lekever neked egyet, esetleg barackot nyom a fejedre. Vajon hogyan éreznének az ottani nemzettestvéreink egy ilyen eset után?

Bencsik András szerint te vagy Szent István reinkarnációja, te vagy a Vezénylő Tábornok úr. Szent István mit tett volna Junckerrel? Kardját elővéve miszlikbe aprította volna őt. Hogyan néz rád ezentúl a sereged, a nyájad?

A kormánymédia pedig megpróbálja kicsinyíteni a szégyent, ami rajtad keresztül bennünket ért. Azt harsogják, ez ott szokás, így tréfálkoztok. Valóban? Akkor tréfaként legközelebb a kamerák előtt mosd le a gyalázatot, amit ránk kent az az egykori bukott...
darwin
@Mézike: Köszönöm,hogy értve olvasol.Nem mindenki sajátossága.
pbalage
@Toby: Hosszú történet ez a Szent István, de maradjunk annyiban, hogy nem volt valami népszerű a maga idejében, adott egy kis pihenőidőt adott a pápának,
aztán jött a Szent László, aki kapott tőle lóvét meg haverságot, az meg szentté avatta az előző csávót, mondta, hogy
"Ha má eccer így lett, akkor nyomd fel az oltárra a maradékot, haver!"
Knapp75
A felcsúti csapat szombaton játszik, így belefér a programomba a vasárnapi mise!
pbalage
@Knapp75: légyszi menjél már el, nézd meg ki van ott, ha a közelben vagy.
Aztán áruld el a statisztikát, hogy 2018-ban szavazni fognak-e még a résztvevők?
Vagy esetleg mindenki járókerettel ment-e?
Aki Én
@szandokan: Ha az ember elkezdi érteni mit művelnek ezek a tolvajok, akkor születnek ilyen ,,jókívánságok". Ez a közutálat egyik velejárója. Kevesek kiváltsága ez, de rendszerint ,,becsülettel" megdolgoznak érte.
kamazuka
A papi adja az ájtatosságot?
A keresztpapi?
szandokan
@Mézike: Ahogy mondod, én se, te se, mi se...:-)
Knapp75
@pbalage: A hívek átlagéletkora tényleg érdekes, akik a Fidesz "örökös" hatalmában hisznek, azok rendre elfelejtik, hogy az MSZP is pont azt szívta meg, hogy az idősebb szavazóit nem tudta fiatalabbakkal "pótolni".
2018-ra majdnem 1 millió ember lesz már halott, aki 2010-ben választókorú volt...
Szóval van miért imádkozni, az biztos.
brutus
Szent mise egy ateistaert (bocs: inkabb KÖPÖNYEGFORGATOERT) ???!!???
karma1
nem tudom, ki volt az az oregasszony, aki szervezte ezt a szentmiset, de nagyon ugy tunik, hogy nemcsak politikailag, erkolcsileg mentek el neki otthonrol, de meglatszik ez abban is, hogy egy ZONGORAMUVESZT hiv meg ORGONALNI!!! Ez kabe olyan tett volt, mint egy epitomunkasnak betonkevero helyett gyalugepet adni a kezebe...

De mondjuk ebbol az latszik, hogy az oregasszony egybites agyaban megkapaszkodott a "rezsicsokkentes" szo ezelott 2 evvel, es maig is ez az egy gondolat (na meg orban viktor) uralja az egesz agyat,...

Remelem, az RTL nem mulasztja el a helyszini kozvetitest...:o)))
Desischado
Én is imádkozom érte szivesen, de annak nem fog örülni! Még mindig ekkora az isten állatkertje? Ezeknek a banyáknak jobb dolguk nincs?! Imádkozni egy ilyen lényért, ez mindennek a legalja!
darwin
@Desischado: Hát nem érted,hogy szeretik?
'Tudja isten mi okból szeret 'ik' ,de szeret 'ik' ;o)
Logogrif
Krisztus igazságtalan volt, amikor minden ember számára egyforma erkölcsi mércét állított !!!
bakegya
@Logogrif: de vannak emberállatok is-mint a halállal büntetők-azokkal mi van?-a hívő ember mit kezd velük a számára nyilvánvaló sanyarú földi létben?
Vizual
Ez a harcos nép térdre ereszkedik és imádkozik annak aki a parnaszusra készül, fel a felhök közé, a várba. Hát oda ha már felnéznek ezek a vénasszonyok már Istenként tisztelhetik imádott Vikijüket. Egy kézcsók idáig fejlődhet.
Vizual
@darwin: Az állat is kínzójához hűséges, ragaszkodik hozzá.
mate03
@szandokan: Ne haragudj,de gusztustalannak tartom,hogy a templomba,beviszik a politikát!Orbán helyében,kikérném magamnak és letiltanám!
eszegfu
@nyanya001: 16:32 Nem is az a legnagyobb baj, hogy az idős emberek kezet csókolnak neki
(lehet, hogy régről az volt a szokás, hogy az "urnak" kezet csókoltak), hanem MEGENGEDI !!
nyanya001
@eszegfu: Valamikor kötelező volt a a naccságos úrnak kezet csókolni !
Ami a gusztustalan, hogy még nem is próbálja elhúzni a kezét ez a ...
na nem írom le micsoda !
eszegfu
@nyanya001: 9:50 Pontosan hasonlókra gondoltam!
Bercifiu
Orsós szégyellheti magát, hogy megengedte az idős hölgynek, hogy kezet csókoljon Neki. Pontosan fordítva kellett volna, így legalább képletesen megköszönte volna, hogy közpénzből tanulhatott.
No de a cigóknál nem divat a hála.
panellproli
@mate03: Aki megalomán téveszmében szenved, annak ez hájjal kenegetés, meggyőződése hogyí ez neki jár,nemhogy lemondjon róla
Knapp75
Csak nehogy olyasmit halljanak a hívek a templomban a halálbüntetésről, ami elgondolkoztatja őket...
Vagy valami "téves" bibliai értelmezést a befogadásról.

Remélem, a miniszterelnök úr sajtóirodája átnézi előzetesen a mise szövegét!
evacica
Én eddig úgy tudtam, hogy misét azokért mondanak akik meghaltak, de már úgy látszik a fagylaltozás a templomokba is bejutott, elég szomorú. Ha Orbánba volna egy kis tisztesség az ilyen dolgokat visszautasítaná, arról nem is beszélve, hogy nem is katolikus!
eszegfu
@panellproli: 10:21 Igazad lehet... nem veszi észre, hogy nem a személyének szól ez, hanem a posztjának.
eszegfu
@evacica: Ökomenikus Isten tisztelet keretében "hálálkodnak" majd.
solidedge
Én is sokat imádkozok Orbán sorsáért, ami valószínű, hogy nem egyezik a misén elhangzottakkal.
Dr. Felipe
„Tőlünk is mentek aktivisták a veszprémi és a tapolcai választásra. Aztán hazahozták a rossz hangulatot, mert nagyon sok helyen rájuk csapták a választók az ajtót. Volt, aki azt mondta, akkor szavaz a Fideszre, ha az ő háza is napról napra nőni fog” – mesélte az alpolgármester forrásunk. Azt mondta, ő még nem találkozott olyan Fidesz-taggal, aki örülne a vasárnapi zárva tartásnak. „Az emberek ’harácsolásról’ beszélnek, azt mondják, akkora a korrupció, mint a szocik idején”

Van is miért "hálát" adni.
Jozefina
Ez már nem segít rajta!!! Mint látható az égiek is elpártolnak tőle! Nyalizás a javából!!!
nezelodo
Nem kell ezeken csodálkozni, az egyházaink és papjaik, annyi mindenkiért és annyi mindenért imádkoztak, megáldottak, hogy ha áttekinti a halandó, nem hisz a szemének. Miséztek, imádkoztak, könyörögtek az Istenhez, ugyanahhoz, akihez az ellenségeink.
Még emlékezek, a békepapjaink is imádkoztak a vezetőinkért. Hát most is megteszik, és még átfedés is van, csak már nem ifjúsági, hanem pártvezető az illető, ahogy halad előre az idő.
m.macskosz
@egyember: május 25., 08:08
Azt hiszem, rekordot döntöttél:
38 lájkot kaptál, mire törölték a hozzászólásodat. :)
Amennyire emlékszem, a moderálási elvekkel nem ütközött,
amit írtál, de úgy látszik, ez a tény nem zavarta azt, aki jelentett.
kukac50
Akkor kellene hála adó szent misét tartani ha már lemondott!
Addig minek, meg sem érdemli!
dömdödöm
vicckategoria ,banánköztársaság ,sötétség . Jó szórakozást én távolmaradok majdnem biztos
olyan 100 % ! kb
mariaberta
Akkor most milyen vallású? És a" csuhások " térdre borulnak a vezér parancsára?
HQ
"Idén is lesz hálaadó szentmise Orbánért szülinapján"

- Sátánisták egymásközt.
nemjoezigy
Remélem közvetítik a tv csatornák, hogy megismerjék az érdeklődők diktátor hívei viselkedését! És persze az orbánét is.
HQ
Egy mintaima a sok közül:

Az Isten rogyassza rá az eget, és az egeknek egeit is erre gazemberre!!!

Én pl ezért hálás lennék 8 millió magyar nevében.
Szabadság, szeretem.
Én azért nem szeretem orbánt (többek közt), mert elvette ezt... nem tőlem, hanem akik fontosak nekem!!!
Knapp75
Mai hír!
A hálaadó mértéke 15%-ról 14%-ra csökken.
Jozefina
Már nincs az az Isten, aki meghallgatná!!! :) Annyi, mint ördögnek a tömjénfüst!!!
HQ
orbánért ima?

ÉGJ A POKOLBAN, TE GYILKOS G*CI!!!
HQ
orbán, kár volt megszületned!
Jobb lenne a világ, ha meg sem születtél volna!!!
Bélféreg?
Százszor inkább, mint te!!!
/Mad Max/
HQ
Hálátlan ima orbánért.
Menj a picsába te g*cei orbán diktátor!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.