A Való Világ egykori szereplője, Baukó Éva Facebookon-posztban ír arról, hogy nyolc évvel ezelőtt szexuálisan molesztálták. A posztban nem ír le nevet, az Indexnek telefonon azonban azt mondta, Havas Henrikről van szó.

Baukó pár hónapon át volt a személyi asszisztense Havas Henriknek. Korábban is felvetődött már ez a téma: 2012-ben Dopemannek adott egy interjút, amiben azt állította, hogy Havas Henrik análisan akart vele közösülni.

Baukó az Indexnek azt mondta, hogy a 2011-ben már a Velveten egyszer leközölt történetet azért elevenítette fel ismét, mert hat éve, amikor elmondta, senkit nem érdekelt.

"Tudott róla a testvérem, akinek szinte minden nap elmeséltem, hogy megint zaklatott, a nagymamám, aki fel is hívta, szóval nem volt ez titok. Én az igazat mondtam akkor is, most is, ha be akar perelni, állok elébe. Erre akkoriban sem került sor."

Baukó 5 héten át volt Havas személyi asszisztense, a molesztálások elmondása szerint a munkahelyen történtek. 

️️

Eva Bauko (@baukoeva) által megosztott bejegyzés,

“Azt ígérte, hogy kifizeti az albérletemet, és anyagilag is támogat, ha a barátnője leszek. Nem nyúlt hozzám soha, fizikálisan nem molesztált, “csak” verbálisan.” Azt állítja, hogy miután sorozatosan nemet mondott Havasnak, a férfi felhagyott a molesztálással, viszont pár nap múlva kirúgta.

Havas Henriket is megkereste az Index, ennyit mondott:

"Ezt Ómolnár találta ki annak idején a Story magazinban, most a Ripostban szedte elő megint, őt kérdezzék, engem ez az egész nem érdekel."

(Index)

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Draga jo Istenkem,... Aki a vv-ben szerepel, azt nem lehet zaklatni, az maga megy a zaklatasert helybe, es bevallalja, hogy a valo vilag osszes szereploje oda-vissza vegigmegy rajta, orszag-vilag szemelattara - mert hat o nagyon hires akar lenni. (Regen eleg volt, ha valaki kiallt a Rakoczi ter sarkara, es szimpla kurvakent, amde nezok nelkul csinalta ugyanezt).
Mi a banatot akar ez a hulye luvnya?
Csak azt ne mondja nekem, hogy lelkileg megviselte a dolog, mert tokonbokom magam...:o(((
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nezelodo
Nekem meg leült az ágyam szélére a kedvenc kollégiumi nevelő tanárnénim, úgy ötven éve, és sajnos nem zaklatott! Nehezen élem túl, most is néha megiszok a nagy bánatom enyhítésére egy sört, de nem csillapul a hiányérzetem!
A viccet félretéve, ha most mindenki előhozakodik a zaklatással, a szülei, a férje, felesége, a tanára pofonjaival, a pszichopata hozzátartozó bal horgával, akkor fentről az elefántcsont toronytól lefelé a csóri krumplis veremig földindulás lesz, de "hírnév" csak odafönt lesz belőle.
karma1
Draga jo Istenkem,... Aki a vv-ben szerepel, azt nem lehet zaklatni, az maga megy a zaklatasert helybe, es bevallalja, hogy a valo vilag osszes szereploje oda-vissza vegigmegy rajta, orszag-vilag szemelattara - mert hat o nagyon hires akar lenni. (Regen eleg volt, ha valaki kiallt a Rakoczi ter sarkara, es szimpla kurvakent, amde nezok nelkul csinalta ugyanezt).
Mi a banatot akar ez a hulye luvnya?
Csak azt ne mondja nekem, hogy lelkileg megviselte a dolog, mert tokonbokom magam...:o(((
Nessy
Most éppen a MET zeneigazgatóját vádolja valaki, hogy 1985-ben zaklatta.
B.Éva miért nem mondott fel másnap, az ajánlat után?
Így is el lehet kerülni!
szep napot
Pedig az impotens pojaca es a szelhamos kurva milyen jo par lenne.
simmering73
A multkor még az mondta, hogy azért nem kap megfelelő szerepet a médiában, mert őt nem zaklatta senki szexuálisan.
csipetke
@karma1: Nem tudom,hogy akkoriban posztolt-e magáról képeket,de amiket most kirak,egytől egyig felhívás keringőre.Esetünkben egy röpke kufircra.Vajnánéval kapcsolatban írta egy pszichológus,(ő szinte csak pucér képeket posztol),hogy a képek jelentése:-"Dugjon már meg valaki!",és hogy ezek a nők attól lesznek boldogok,ha a kitett képeiket lájkolják.Baukóra ugyanez vonatkozik,ő is belebetegedne,ha nem posztolna magáról folyamatosan.
Equus
ezek az idióta kurvák mindent megtesznek azért, h munka nélkül pénzhez jussanak...
dr. prédikátor
Ezek azok a hülye kurvák akiknek semennyi fasz nem elég!!!
Ludmilla
baukobukó egy részeges szajha,alekoszhoz hasonlóan egy senki,üresfejű liba
sokanvagyunk
Manapság az ő "személyi asszisztense" a képen látható, amit pár év múlva garantáltan megvádol?... :)
Manhattan
@karma1: Szerintem Havas bepróbálkozik csinos nőkkel, de Baukóval!? Rohadtul lejáratná magát vele! Ez a lúvnya meg csak feltűnést szeretne.
Eladott Ország
kep.cdn.index.hu/1/0/1869/18691/186911/18691177_1153655_b725bc7df4ad3a281734cfbecc7f665b_wm.jpg
A férfi-nő kapcsolatban alapvetően mindig a nő van hatalmi helyzetben, hiszen ő a vágy tárgya. A nőt az evolúció kényszeríti arra, hogy vonzza magához a férfiak tekintetét, hiszen a kapcsolati piacon az határozza meg az értékét, hány férfi kívánja meg.
szaboria1
@Aki Én: Ja a tyúk eszével már nem is emlékszik mit mondott egy nappal ezelőt.
Jozefina
Ennyi hülye kurvát?? Aki annó nem kapott elég lóvét most így akar szerezni??!!!
quadrocopter
Havasnak is elment az esze, miért nem nézi meg, kibe rakná a farkát?

Mi volt az a zaklatás, amely lelki törést okozott? Csak nem az, hogy "megdugnálak"?

Most már azok is jelentkeznek, akik csak szerették volna...
Nessy
Valami nem stimmel! Egy "ajánlattól" depressziós lett, de a VV nem zavarta! Ott nem kapott ajánlatot??
Ha egy ajánlatért minden leányzó depressziós lenne, újra kéne nyitni a Lipótot.
Ezt el lehet ütni viccel, egy pofonnal, egy felmondással, De lehet pofon+felmondás is! Ettől még nem kell "kiborulni".
Edmond Dantes
Ha a rozoga Havas a szexuális ragadozó,akkor ez a nő egy gödölye,egy ivar éretlen nőstény kecske? Azért már alakul az állatkerti bohózat.
Omarion Nebula
Ha ajánlatot tesznek egy qrvának az miért zaklatás?
Ilyenenél mindig próbálkoznak.
Klubtag
"Ez is közrejátszott abban , hogy az italhoz nyúltam, ezért voltak visszatérő, depressziós időszakaim, ez okozta a pánikbetegségemet is."
És mi vezetett a túlburjánzó exhibicionizmusodhoz kedves?
Klubtag
Na szóval ezek azok a rosszéletű nők, akik a valódi áldozatok elől elveszik a jogorvoslat és a szolidaritás elemi lehetőségét is.
Csizmás Kond
...ilyenkor nem kéne kikérje magának aki tényleg nő ?
RonaGyuri
@karma1: oh na dolog úgy történt, hogy Henrik odaszólt neki: Te hülye liba, ah megint elb... od a dolgot, akkor s..be b..lak!
justhpeter
Megint sikerült egy alapvetően komoly dolgot vásári komédiává lesüllyeszteni.
SystemError
Hogy ő azért lett alkoholista...pfff:) Még, ha meg is történt volna az erőszak, de egy ilyen tipusú nő egy ajánlat vagy akár be nem teljesült zsarolás miatt lett alkoholistta. Már a megfogalmazása is átlátszóan sablonos... Még azt is elhiszem, hogy történt valami, de, hogy ez egy ingyenélő "magától" idegbeteg, alkoholista p.. az is biztos...
nevemnick
Gondolom, hogy a vénségnek hollandiul (Van de Lóg) áll fel, amikor fekvőtámaszt csinál...
mariaberta
Egyszer néztem meg a való világot, ahol éppen nevezett hölgyet ZAKLATTA egy való világos társa. Hát nem kell csodálkozni , ha ...de hát ma divat a 20-30-40 évvel ezelőtti dolgokra emlékezni, mert ugye az olyan jó. Akkor még kellettek valakinek.
kopacsijanos
Ahogyan itt is mutogatod magadat az is egyfajta zaklatás! Nagyon rábaszol ha tégedet is mindenki feljelent hogy zaklattad a picsád mutogatásával no meg a csöcseiddel!Elég legyen már ebből a szarból! a büdös kurvának a sarkon mikor volt becsülete? Számodra akkor az is zaklatás ha rád néznek?, Vagy csaak egy kicsit megfogdoznak?
papa.49
Ha egy szexmunkásnak ajánlatot tesz valaki az miért zaklatás ???
terlasz
@human: Furcsákat írsz. Baukó transzvesztita lenne, mint TB?
Eladott Ország
@terlasz: tegnap, 22:59 Lehet, így több helyről jön a pénz.
ittott
éva, éva. ezzel azt éred el, hogy durván lekurváznak. és, nem lesz, akin élősködhetsz, mert mindenki tartani fog a mocskos szopós szádtól.
kszlivia
Fordítva eltudom képzelni, de Havas tanár úr rosszabb napjaiban sem lehet ennyire igénytelen, hogy ezzel a guminővel kezdjen, akinek olyan mocskos szája van, hogy autómosó is kevés lenne kimosni. Most aztán láthatja a lelakott rüfke, milyen népszerű az olvasók körében.
SystemError
@human: 21:54 Igen, valóban érdekes, hogy a Vonáról írt könyv után pont..:)
SystemError
"“Azt ígérte, hogy kifizeti az albérletemet, és anyagilag is támogat, ha a barátnője leszek. Nem nyúlt hozzám soha, fizikálisan nem molesztált, “csak” verbálisan.”

Hát ettől nem lesz alkoholista senki, nem, hogy egy ilyen... Maradjunk annyiban, hogy már Békésen tinédzser korában is ő volt a szórakozóhelyek portyázó alkoholista ribanc-konyhamalaca. Vagyis ő volt, aki az otthagyott poharakból kiitta a maradékot, aztán a parkolóba...
human
@terlasz: Erre nem is gondoltam. Ez még Évának is megérne egy címoldalt.
Természetesen arra gondoltam, hogy annyira lehet igaz ez a történet, mint mikor Terry Black mesélte el, hogy tudomása szerint Vona régebben meleg összejövetelekre járt.
1magyar
Na az öreg nyegleo hátulról puhult volna?
Cicamama55
Olyan pert akasztanék ennek a k.rvának a nyakába, hogy attól koldulna!
1magyar
Kelemen Annával nem volt ilyen gondja?
42
Felrémlett bennem egy bejátszás.
Valami olyasmi volt, hogy baukó a földön ült egy ajtó előtt, talán egy panel lépcsőházban, és egy nálánál idősebb férfit kérlelt, hogy engedje be magához legalább egy éjszakára, és őt ezért lesz*pja. Hogy egy tv-stáb miként került oda, annak a magyarázatára már nem emlékszem (amit kicsit sem bánok), de azért sokat elárul ez a jelenet erről a nőről.

Viszont ami kiszúrja a szemet, hogy a fidesz sokadszorra játssza el ezt a fajta besározásos játékot.
A vonát nem sikerült lejáratni egy erkölcsi hulladékkal, akkor majd lejáratják havas henriket (amihez szintén egy erkölcsi hulladékot rántottak elő a kalapból), hogy a vonárol írt könyvtől távol tartsanak minél több embert, illetve azt gondolják, ha az író hiteltelenné válik akkor a vonáról festett - valószínűleg pozitív - kép is hiteltelen, hamis.

Most hirtelen egy korábbi erkölcsi hulladék, a börtönviselt zuschlag jutott az eszembe, akit szintén más bemocskolására használtak. Igaz csak addig fényezték, amíg hasznukra volt, aztán kihajították, mint a szemetet.

Mindenesetre, amit már többen is idéztek itt is, baukó, maga nyilatkozta: "de engem sajnos nem molesztált senki." - ami nyilatkozatával rövidre is lehet zárni ezt a történetet.
Innentől kezdve ez már csak egy nemtelen sárdobálás. (na jó, annyira nem nemtelen :)
Nessy
Aki bevállalja a Való Világot, az ne legyen depressziós, és alkoholista egy verbális ajánlattól! Vagy jó kifogás sose árt?
1magyar
@42: Ez jutott eszembe, hogy nem a Baukó mondta, hogy őt nem molesztálta senki?
A kamera előtt meg előadta magát szegény, szerencsétlen, konzervatív nevelésű lánynak.
De nem zaklatták, csak ajánlatot tettek neki szóban.
kukac50
Nem molesztálta senki egyszer azt mondta, most molesztálta,mikor hazudik?
Lehet,hogy örült volna ha ajánlatot tett volna Neki Henrik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.