Gyurcsány Ferenc menekülteket fogad be otthonába éjszakára – derült ki az atv.hu-ról. A lap olvasójától kapott egy videót, amin a volt miniszterelnök látható két menekülttel a Déli Pályaudvarnál, ennek kapcsán kérdezték meg tőle, igaz-e, hogy mostanában migránsok alszanak a házában.
Mint kiderült: Gyurcsány és felesége már régebb óta vittek élelmiszert a Déli pályaudvarnál várakozó rászorulóknak. A múlt héten az egyik menekülteket segítő aktivistát megkérdezte Dobrev Klára, miben tudnak még segíteni, ekkor felelték azt: szüksége lenne szállásra. Dobrev ekkor telefonon egyeztetett férjével, és úgy döntöttek, befogadják őket.
Az első éjszaka egy tíztagú szír család érkezett, másnap hat szíriai kurd menekült aludt nálunk
- mesélte a DK elnöke.
Így azóta is a menekülteket segítő aktivisták kora estétől hívhatják Gyurcsányékat, ha szükség van szállásra. A migránsok egyébként ilyenkor nemcsak, hogy szállást kapnak, de vacsorát, reggelit és útravalót is. Sőt: ezek mellett Gyurcsányék ki is mossák a ruhájukat. A befogadottaknak állítólag fogalma sincs, hogy szállásadójuk Magyarország volt miniszterelnöke.
Ám Gyurcsánynak hamarosan kéretlen látogatói lehetnek, amennyiben vendégeinél nincsenek érvényes papírok. Ugyanis ha a Fidesz által benyújtott 13 törvénymódosítást elfogadja a parlament, akkor a rendőrök az illegális bevándorlók felkutatása érdekében bebocsátás vagy hatósági határozat nélkül is behatolhatnak magánlakásokba a "tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet" idején. Ergo ha válsághelyzetet rendel el a kormány – amit szinte biztosan fog – onnantól kezdve bárkire, bármikor rátörhetnek a rendőrök az otthonában, ha azt sejtik, hogy menekültet rejteget. Még csak indokolni sem kell. A TASZ szerint ez a módosítás olyan jogkorlátozás lenne, amelynek nincs meg az alkotmányos alapja.
Török Gábor politikai elemző egyébként így kommentálta Gyurcsány jó cselekedetét:
Politikai reklámfogás? Persze, lehet annak is nevezni. De az első olyan lépés a baloldal részéről, amiben egyáltalán benne van annak lehetősége, hogy valaki megértse, értelmezze, respektálja...
195 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Nos ?
Más: Ha zongorázni tudnám a két feleség közötti különbséget én lennék Szvatoszlav Richter!!!-:)))
Témát ad azoknak akik eddig is őt tartották minden rossz okozójának. Azok pedig idióta tobzódásukkal önmagukat járatják le.
Gyurcsány szerintem is a múlt embere, de azért ilyen tevékenységével még ingerelheti a Fideszeseket.
Az emberként való viselkedés amúgy nem baloldali találmány sőt nem is baloldali szabály és nem is az ő egyéni oldala sőt nem is emberi szeretetből tette ugyanis amikor a huszonhárommillió románnal kampányolt akkor épp az ellenkezőjét csinálta mint most.
Hogy mit tesz a saját házában az az ő dolga viszont azt gondolom te sem hiszed hogy csak úgy tízesével elszállásolna vadidegen embereket semmi őrizet meg elővigyázatosság nélkül sőt azt nem hogy Kalárika ránézésre csak úgy hazfúvarozza a vándorokat.
Majd azt jelentsd be, hogy mi is megtudjuk.
Miért nem az ő példájukat követi ez a hazudunkéjjelnappal hibbant alak.
"33 millióból vett koraszülöttes mentőt egy 91 éves férfi"
Ja, hogy a színjátk fontosabb !!!
Azt is bizonyosra állítom hogy ha most a jobboldal lenne ellenzékbe biztos ők is hasonló nótát fújnának...ez már csak így szokott lenni.
Azt még elképzelni sem merem ha ne adj isten és valami iszlámos akármi adja elő magát, nem itt hanem bárhol európában és valamilyen módon összefüggésbe kerülnének azok az emberek akiket befogadott ni lenne a következménye...
Sőt tovább megyek. Ha dutyiban ülne, az verné csak ki a biztosítékot az ellenzéknél. Ha a baloldal cseppet észnél van csatlakoznának hozzá, vagy szimpátia tüntetéseket rendeznének. Még a kormányt is el lehetne zavarni.
-köszönöm államtitkár úr, jó munkát végeztek eddig is...végre a pofájába röhöghetek, mert már nagyon nehezen bírom...
Az nem emberi viselkedés amikor egyiket elutasítja a másiknak meg a seggét nyalja...
Ő amit mostanig csinált , még a házassága is politikai lépés...róla ennyit
Aki nem tud jogászul, annak segítek: Hágai Nemzetközi Bíróság, Emberi Jogok.
Úgyhogy amíg a Nagymester távol van, addig térjenek észhez, azt javaslom.
Senkinek semmiféle joga nincs senkinek a lakásába betörni, mégcsak belépni sem, csakis házkutatási paranccsal. Ezt mindenki vésse az agyába, BÁRMIFÉLE törvénycsomagot is fogad el a kormány.
Amint olvasható, nem vágták el a torkát a Gyurcsány-családnak, nem fosztották ki őket, amúgy emberségből jól vizsgáztak gyurcsányék !
Már valahol korábban hivatkoztam: ahhoz. hogy a sebész szakszerűen amputáljon, nem kell amputáltnak lennie !
Látszik,hogy nem fogtad fel a lényeget.
Nem baj,csak egészség legyen.:-))))
Másként adjam tudtodra, hogy nem értem, miért hívsz így?
- a Gyurcsányék szennyesét miért nekünk kell kimosni?
- és hány magyar hajléktalant fogadtak be eddig?
" Ugyanis ha a Fidesz által benyújtott 13 törvénymódosítást elfogadja a parlament, akkor a rendőrök az illegális bevándorlók felkutatása érdekében bebocsátás vagy hatósági határozat nélkül is behatolhatnak magánlakásokba a "tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet" idején."
Ebben benne van a válasz. Még nem hallhattál róla, mert csak ezután lesz. :-))
...szépeket ír csak nem magáról. az lehet. hogy fájt a válás de nem volt döntési joga mert gyerek volt és követnie kellet a szülőket.
Volvós is ezzel a hülyeséggel gyanúsítgatott, hiába írtam neki, hogy fogalmam nincs, miről beszél. Próbáljatok már a cikkekkel foglalkozni, ne összeesküvés elméleteket szőni másokkal kapcsolatosan.
Ha a lakásodban tartózkodó idegen illegálisan lépte át Mo.- határát, akkor BŰNCSELEKMÉNYT követett el. Annak nézz utána, ilyenkor mi a törvényi előírás! (+ a következmény.)
Az eddigi hozzászólásaid stílusa alapján inkább ne vádaskodj szerintem.
Egyébként a regnáló és a volt miniszterelnök is csak ripacskodik, de megoldást véletlenül sem vázolnak. (Mivel nem is akarnak, nekik tökéletes ez a helyzet.)
Szar ügy a bukta.
Előttünk is minden padon lakik valaki hónapok óta, nekik is jólesne egy kis gondoskodás, meleg étel, puha ágy, tisztálkodás, stb. Ajánlanám Fleto figyelmébe őket!
Vagy magyar rászorulton segíteni nem jelent dicsőséget neki?
2. A III/III-as lány szimpi?!
Kit lehet felelősségre vonni szüleiért?
Ahonnan ők jöttek már az időszámítás előtt pár ezer évvel hatalmas templomokat építettek, mikor mi még hátrafele nyilaztunk a pusztában és nyereg alól ettük a döghúst és bezabáltunk a sok kumisztól.
Tehát idejön, határsértőként, követeli az ellátást, meg hogy azt csináljon amit akar, miközben leszarja a magyar törvényeket.
Mondanám neki én is: cimbi, ha nem tetszik, legjobb ha csinálsz egy gyors hátraarcot és távozol arra, amerről jöttél, de nagyon gyorsan és nagyon csendben addig, míg meg nem gondolom magam, és be nem zárlak tiltott határátlépésért. Aztán kitoloncollak és otthon követelőzhetsz meg hőzönghetsz akinek akarsz.
Na ennyit a menekültek segítéséről.
Ugye Te is érzed a hangján, mint anno entero-korában, hogy
" Nekem hosszúra elér a kezem kitiltás ügyben,"
meg a Lázár Jani személyes barátom, a Lexus-korszakból ...
Nem tünik fel senkinek, hogy mindig, amikor enslaved valamit beböfög, megjelenik
az izo ??? Daga lehet egyszerre 2 laptopon " mocskolódni " ...:-))))
Azért vannak még itt mert nem engedik tovább őket Németország felé. A magyar kurmánynak regisztrálni kellene őket és útjukra indítani csak akkor nem lehet őket mutogatni az m1 en a zombiknak mint ellenség.
Akkor megint új ellenség után kellene nézni, ami elég fáradságos meló ám. Egy diktátor nem tud ellenség nélkül létezni, mert akkor nincs kitől védeni.
Nem én találtam ki!
Az Uniós törvényt meg nem csak akkor kell betartani, ha az a baloldalnak érdeke. De a regisztrációban a bal oldal is segíthet, persze nem bizottság felállításával, hanem akár a Fletó ötletéből merítve: minden ellenzéki párt vezetője és tagja, meg a szinpatizánsai vigyenek haza magukhoz egy menekült családot vagy csoportot. Etessék, itassák, adjanak nekik szállást úgy mint a Fletó, csak az esti közös tévézés helyett töltsék ki a regisztrációs adatlapokat, majd a bútorokról meg a kilincsekről levehetik az ujjlenyomatokat és másnap már mehetnek is tovább, amerre akarnak. Ennyi. Fellélegezhet a főváros meg az ország is. A következő érkező csoporttal dettó, ugyan így.
Legalább valami jót is tennének az állandó szájtátáson kívül...
Hozzád nem szóltam, ugyhogy nix wau-wau !!!
A menekülteket meg azoknak kell ellátni akik a fejpénzt felmarkolják Brüsszelben, vagyis a kurmánynak. Meg a regisztrációs lapokat is a kurmánynak kell intézni és nem a "határvadászokkal" bohóckodni. Ha a kurmány azt csinálná amit kell akkor haladna is a sor és nem kellene a menekülteknek heteket rostokolni feleslegesen és a halálkamionokban megfulladni.
Talán neked van kannás borod...irány a kijózanitó szoba !
A kérdés, hogy hogyan ellenőrzi ezt... mert ha bemondásra, akkor eléggé nagy balek, mivel ezesetben sanszos, hogy csalót fogad magához, aki akár terrorista is lehet... Nem kellemes arra ébredni, hogy egy kedves muszlim ember gázrobbanással ébreszt...
Tehát a qrrmány, kínjában nem tuda mit tegyen, mivel csitítson, arról akar jogszabáliy előterjesztést, amely már ma is működik ?
Ez pont olyan, mint a napokban olvasható, pintér féle milliós lehallgatás és internetforgalom ellenőrzés !
Kínlódnak a ministránsok - plé(h)bános úr !
@EcsiAntal: Szorgalmasan látogasd az internetet, annak is Gy.F. elhíresült mondásával foglalkozó tartalmát, mert csak ettől várható, hogy egyáltalán némi fogalmad legyen arról, kiknek üzent és miért ! Szó szerint megtalálható a neten !
Hogyan lehet az, hogy "lövetett" és a mai napig senki nem állította bíróság elé ?
Logika nyet ? Pont egy orbánc hagyná ki ezt a hatalmas ziccert ?
Hány éves vagy, hogy mindent szart a szádra veszel ?
Gyurcsány jó színész és imád szerepelni.
"Menekülteket fogadott a házába Gyurcsány Ferenc
Afgánok, szírek, kurdok töltötték az éjszakát az utóbbi néhány nap során a volt miniszterelnök otthonában, tudta meg az atv.hu.
Olvasónktól kaptuk az alábbi videót, melyen Gyurcsány Ferenc látható, amint két migránsnak látszó fiatalemberrel megy fel a Déli pályaudvar lépcsőjén.
Én elhiszem, hogy meg akarsz felelni,de hihetőbbeket írj!
"Azt a villát,amiben tengődik,neje papája,a bolsevik Apró Antal "privatizálta" egy elüldözött zsidótól."
1. Már többször elmagyaráztam troll társaidnak, hogy Gyurcsány felesége Apró Antal unokája, nem lánya.
2. Ezek szerint a BOLSEVIK Apró Antal Szálasi haverjaként részt vett a zsidó vagyon !lenyúlásában!
3. Dobrev Klára egyik korábbi beírásod szerint zsidó!
Ha ennyi marhaságot egy kutyának akarsz beadni, az megvész és megmar!!!
Tudom, hogy nem nekem címezted, de fene a kíváncsi fajtámat, elolvastam!
"Hogyan lehet az, hogy "lövetett" és a mai napig senki nem állította bíróság elé ?" - Hát úgy, hogy az egyazon bűnbandába tartozók, nem szokták egymást bíróság elé állítani. 1989 óta, ezért maradt el mindig, minden felelősségre vonás. A "jobboldal vs. baloldal", "MSZP vs. Fidesz", "Vitya vs. Fletó" című melodrámák, pusztán dajkamesék hiszékenyeknek.
coub.com/view/7zc66
(Ezt egyébként, egy egykori megyei főügyész "ragozta le" nekem, egy vadászaton, enyhe alkoholos állapotban.)
Egyébként, erre a demokráciában elkanászodott országra - az Íkú-nuku mélymagyarok is ennek termékei - ráférne egy alapos csendőrös ugráltatás. Hogy ezt nem mindenki bírná? Lehet menni a szírek után.
Most képzeld el,hogy ezekből az íku-nuku legényekből állna a csendőrség,ha a Jobbik hatalomra kerülne.
www.youtube.com/watch?t=589&v=DpYCHmZYOEA ,hát akkor inkább az előbbi.
www.youtube.com/watch?v=d-dw__4_su4&feature=youtu.be&t=14s
Az a tény, hogy egy hűtlen kezelő orbánchoz mi a kutya péniszéért nem mer egyetlen egy hatóság sem hozzányúlni, még szabálysértési sznten sem ! - jól mutatja Sunyisztán jogrendszerének gyengeségeit és számos esetben alkalmatlanságát.
Persze, nem vagyok naív, aki merné piszkálni a csubakkát, másnap már nem lenne munkahelye ! Mert qrwa nagy a demokrácia és a törvények (majdnem ! ) mindenkire egyformán vonatkoznak !
Orbáncot azért nem ítélik el lopásért, amiért Fletót sem, a szemkilövetésért.
Leírom ezredszer is, de ha nem akarod, ne értsd: Vitya és Fletó üzlettársak, bűntársak, stb. Röviden, "egy cég." Azért tudnak szopatni 25 éve, mert az egyiket mindenáron véded és becsületesnek tartod. (És még sokan mások.) Vezetnek az orrodnál fogva. (Kb.: 2 évig engem is vezettek, én sem vagyok tévedhetetlen.)
ükunokái is a nyakunkon lesznek,ha még lesz Magyarország.
Egyébként tőlem még kisebb különbség lezongorázása is nagy teljesítmény lenne, mert abszolút botfülű vagyok!!!
Új hozzászólás