Az Ultrahang nevű YouTube-csatorna podcastjának volt a vendége Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő – szúrta ki a Mandiner.

Nógrádi György: az ukrán politikai vezetés pofátlanul fenyegeti a világot
Fotó: MTI/Varga György

Nógrádi az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban osztotta meg gondolatait, többek között arról beszélt, hogy bár Ukrajna az egyik legnagyobb hadsereggel rendelkezik Európában, a minőség terén súlyos problémákkal küzdött mostanáig. A nyugati fegyverszállítmányokkal viszont a hadsereg modernizációja, minőségének javítása is megtörtént – magyarázta.

A "tanár úr" aztán Ukrajnából érkező fenyegetéseket emlegetett:

„Már volt olyan ukrán felső vezető, aki azt mondta, hogy Magyarországra figyelnek, és a háború után megkapjuk mindazt, ami nekünk jár”

– mondta a szakértő, majd hozzátette, hogy

az ukrán politikai vezetés pofátlanul fenyegeti a világot”.

Említett részlet a 28. perctől hallható:

Forrás: mandiner.hu

61 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Katalina62
Az ukránok se ma született báránykák de nem ők kezdték, ha jól tudom őket támadták meg!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Nógrádi ( besúgói néven RAGUZA) azt hazudta a köztévében, hogy a háborút Ukrajna kezdte. Nógrádi szerepe intenzív nyalás, véleményét pénz formálja. Hozzáértés ?!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/275182583_1295459084267329_3168891319811189183_n.jpg?_nc_cat=109&ccb=1-6&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=1lP7K2cVz7UAX9xq8ej&_nc_oc=AQln8PwuUYMdS0wOCe66odqYpDGy72rdFJnkH0oIASqQGfQJJYTSjlxw0mn_jxNmbNE&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT-guF2z-561pOLZ91zNDmHsYbOTMcVodzkURUX0OsuOGw&oe=6281DA26
Fedőneve: "Raguza" Titkos megbízott minősítése volt. Beszervezésének dátuma: 1981. jún. 17. 6-os kartonja szerint elvi-hazafias alapon szervezték be 32 éves korában, ifjúságvédelmi vonalra. A BM III/III-2-a. alosztály kezdte el foglakoztatni...
www.rev.hu/ords/f?p=107:33:12621748303118::NO:33:P33_PERSON_ID%2CP18_DOC_ID:13624%2C171
Katalina62
Az ukránok se ma született báránykák de nem ők kezdték, ha jól tudom őket támadták meg!
Dr. Proktor
... és még azt a szegény Szovjetuniót, akarom mondani Oroszországot is pofátlanul lerohanták!
Gauntlet
Nem ők fenyegetnek atommal. Agyatlan!!
szaboria1
Nógrádit hallgattam pár éve már akkor is zavaros mondatai voltak. Igaz Ő már a gazdi utasítását mondogatja évek óta.
Nyírfa
Ha már pofátlanságról van szó, én tudok mutogatni. Azt hiszem, Nógrádi arcáról lefagyna az a fölényes mosoly, ha háborúban kellene élnie.
fergeteg
Látom a hazátlanok most is fényezik magukat.
Firkálnak csak,hogy a magyarnak ellent mondjanak.
"Mi Hazánk " meg minden hibája ellenére is gőzerővel tör előre ,a hazaáruló ballibsiket 2 éven belül
ki akarják iktatni.
Márki,Donát,Cseh...hát nem lennék a helyükbe.
Beszéltem a mihazánkos kommunikátorral. Kemény világ jön. Magyarországot senki nem győzi le.
Sem az EU,sem CIA. Óriási lett az erő. A Fidesz megtörhet de a magyar háttér soha.
orsos vendel
somogyi gyuri !!! te hujjjjjjjjjjjjjjjje vagy !!!
kotos
@Katalina62: Te mindent tudsz, csak az a baj, hogy rosszul.
csak úgy....
a magyar kormánynál nincs pofátlanabb európában!
Uriel
Nem csak az ukránoktól kapjuk meg, ami nekünk jár Orbán ororszbarátságáért, a közmédiába tolt orosz propagandáért, Magyarország fasizálodásáért, hanem az EU-tól is, Nógrádi elvtárs!

@Eladott Ország: Ezért nem adja ki az ügynöklistát a Fidesz, pedig anno hogy verték miatta a nyálukat.
Volt kommunisták, meg a kommunista rendszert ügynökök kommunistáznak pofátlanul olyanokat, akik sosem voltak azok. Undorító !!!

(tudom, hogy nálunk szocializmus volt, csak Kövér László elvtárs miatt írom, aki módfelett szeret habzó szájjal kommunistázni)

O1G
Clavigo
@Maccska: A főnököd meg " rétinéger",, meg a fasz tudja,,hogy milyen vallású.. ( mikor melyik fizet a legjobban ) Remélem,,nem tűnök rasszistának,,pl.
Gazella
Mija a fene.. ez még él?? Oly régen hallottam róla...
Hazudsz kis hülye... 2014 óta vannak az oroszok Ukrajnában...
Béla333
Lázas beteg ez a Gyuri...
Még kitalálja, hogy azért harcolnak most az orosz csapatok ellen, hogy őt és Putyint bosszantsák.
Na ezt teszi az emberek agyával, ha valaki behódol a maffiózóknak...
Uriel
@Maccska: Ezt olvasd, ez a neked való:

Végigsöpört a fideszes médiabirodalmon, hogy „sbfgjgkhgfdesss”

hvg.hu/elet/20220512_Kormanysajto_kesma_sbfgjgkhgfdesss?s=hk

De ciki !!!
Macskaszem
A fidesz szavazók 8%-a már úgy gondolja, 89-ben Putyin kergette ki az oroszokat Magyarországról. Mondjuk én kinézem belőlük.
api.hvg.hu/Img/b2dea50f-cee1-4f6e-b810-034566fbfb2e/d3e4691b-c949-4d27-a805-d935a4193355.jpg
Macskaszem
@Maccska: Nem az a lényeg ki küldte, hanem az, hogy ti tényleg ilyen bumburnyákok vagytok.
csipetke
Nógrádi tatának nem tűnt fel,hogy putyin is fenyegetőzik folyton folyvást? A svédeket,a finneket,és a fene se tudja,hogy még kiket fenyeget, a NATO miatt leginkább. Ebből is látszik,hogy ettől van besz@rva legjobban. Meg persze idióta kijelentéseket tesznek, hogy a ruszkik hadereje jóval nagyobb,mint a NATO-é, stb.
csipetke
@KisTehen: 10:08 ...és a ruszkikat mi jogosította fel,hogy megtámadják Ukrajnát?
kereső
Te meg pofátlanul nyalod a terrorista, agresszor scheggét. Vénségedre tényleg elment az eszed.
kereső
Itt, ha valaki fenyegeti a világot- az az orosz, és putyin- mert visszaálmodja a nagy !!! szovjetúniót- nem elég neki az eurázsiai.
Erről jut eszembe- orbán oda törleszkedik, közben meg teljesen elutasitja az Európai Egyesült Államok-nak még a gondolatát. Orbán nem európai- semmiféleképpen.
szaboria1
@Maccska: Ki az a Farkasházi Tihamér?
kereső
@Maccska: De boldogan fogadod az Eurázsiai úniót, meg a Türk tanácsot- európai?? létedre. Tudathasadásban szenvedtek, mind.
kereső
„Ukrajna kulcsszereplő Európa biztonsági struktúrájában, (…) Ukrajna garantált függetlensége nélkül Európa egész hidegháború utáni biztonsági felépítése veszélyben van”

– nyilatkozta Orbán Viktor 2001-ben a New York Times-nak. A cikket Christopher Schaefer szúrta ki a médium akkori nyomtatott kiadásában.

Orbán Viktor 2001-ben Magyarország miniszterelnöke.
kereső
@Maccska: Honnan tudod, hogy igy lenne? Mert ezt mondják orbánék? És, hidd el orbán eurázsiába igyekszik- mert ott nincs kontroll fölötte.
magyar1
@kereső: De nem is mondott hülyeséget, mert a Majdan tér óta nem független.
Toller Béla
Nógrádi pofátlanul hamisít és nyalja az oroszok puskaporos fenekét ...Nem kellene neki inkáb énekelnie a novákkatalin beiktatásán ?
szaboria1
@Maccska:Név memória hiányod van. TIVADAR.
szép új világ
Azt tudja-e Nógrádi, hogy az ápolók már tűvé tették érte az osztályt.
kereső
@magyar1: A helyedben végig pörgetném az internet keresőt- és azután próbálnék meg állitani valamit. Mert ez igy nem igaz.
kereső
@Maccska: Az a helyzet, hogy ez csak akkor igaz, ha sehova sem tartozunk, bezárkózunk. Az viszont az ország halálát jelenti, a mai globalizált világban. Hülyeségeket azt tudtok mondani.
simmering73
De kinyilt a pofája Rettegő Gyuribácsinak.
libellle
@KisTehen: teged biztos nem csak a világot a gyilkos ruski barátaid.
libellle
@Shikari: ja kedves attol t is elpusztulsz.
libellle
@Maccska: Leikoltam azt, hogy kilétek és igenis kiléptek az EU-bol. Na mietzekaaatz akkor gyakorold már most a legelést.
amaramaistanna
@Katalina62: 2022. 03. 24-é hadüzenet nélkül betörtek Ukrajnába az oroszok. Putle( Putyin) háborűs bűnös.
amaramaistanna
Szervilizmusa mérhetetlen, minden elmond róla,az értelmi szintjéről, hogy nem hányja össze magát, saját magától.
amaramaistanna
@KisTehen: Leginkább a magyar külügyminisztériumban.
Gazella
@KisTehen: Nah tanulj ujra történelmet!!! Ukrajnában kizárólag 2014-ben vonultak be.
Most ne gyere a II. világháborúval.. Annyira nem szaladunk vissza az időben!!!
kulabombaafityiszre
Egy kis ízelítő.
"Tudományos tevékenységet nem végez, egy nem létező egyetemen rektorhelyettes, az általa elnökölt osztrák „akadémia” pedig tavaly azt a Tarlós Istvánt tüntette ki a választási kampányban, aki idén felügyelőbizottsági posztot adott neki egy fővárosi cégben. Megpróbáltam komolyan venni Magyarország legnépszerűbb biztonságpolitikai szakértőjét, de ahogy elmerültem az életrajzában, ez egyre nehezebben ment."
index.hu/belfold/2015/10/21/nogradi_gyorgy_bocsanat/
kereső
@KisTehen: tegnap 19:38 Már Moszkvát bombázzák az ukránok??? Hurrá!!!
Logogrif
Ezt az emberkét vagy túl fizetik , vagy teljesen agyhalott..."..go hang ..." azaz kösd fel magad ,mert hülye vagy !
Németh István
@kereső: @kereső: addig élnek amíg ezt meg nem teszik! Abban a pillanatban elsöprik őket az orosz erők! @Logogrif: A Gyuribácsi mond néha hülyeséget is de alapjában véve ha felteszi a normális szemüvegét akkor normálisakat is tud mondani! Aztán az ukránok aljas gazemberek ezt Ő csak úgy nem mondhatja, de szépen leírja, hogy bizony zsarolni akarják és nagyon is befolyásolni a világot >> mégpedig tudjátok miért, hogy az aljas gerinctelen hazaáruló tevékenységeiket támogassa a megvezetett világ! Rájöttek arra, hogy ha Oroszországot kijátsszák a világ pénzguruinak abból ők hatalmasat profitálhatnak a magán vagyonuk bővítésére! Ennek érdekében a saját népüket leszarva gyílkolásznak és ölik a polgárokat is, tekintet nélkül, hogy fiatal, öreg, meg fehér zászló és stb. Ez a helyzet nem más!!!
kereső
@Németh István: A szamár azt mondta a tigrisnek:
- A fű kék.
A tigris válaszolt:
- Nem, a fű zöld.
A vita elmérgesedett, és mindketten úgy döntöttek, hogy döntőbíróság elé viszik a dolgot, ezért az oroszlán, a dzsungel királya elé járultak.
A szamár már azelőtt kiabálni kezdett, hogy elérte volna az erdei tisztást, ahol az oroszlán ült a trónján:
- Őfelsége, igaz, hogy a fű kék?
Az oroszlán válaszolt:
- Igaz, a fű kék.
A szamár sietett és továbbment:
- A tigris nem ért egyet velem, ellentmond és bosszant, kérlek, büntesd meg.
A király ekkor kijelentette:
- A tigris 5 év hallgatással lesz büntetve.
A szamár vidáman ugrott, és elégedetten, ismételgetve folytatta útját:
- A fű kék ...
A tigris elfogadta a büntetését, de előtte megkérdezte az oroszlánt:
- Felség, miért büntettél meg engem, elvégre a fű zöld.
Az oroszlán válaszolt:
- Valójában a fű zöld.
A tigris megkérdezte:
- Akkor miért büntetsz engem?
Az oroszlán válaszolt:
- Ennek semmi köze ahhoz a kérdéshez, hogy a fű kék vagy zöld. A büntetés azért van, mert egy ilyen bátor és intelligens teremtmény, mint te, nem vesztegetheti az idejét arra, hogy egy szamárral vitatkozzon, aki ráadásul még idejön és ezzel a kérdéssel engem zaklat.
A legrosszabb időpocsékolás a bolonddal és fanatikussal vitatkozni, akit nem érdekel az igazság vagy a valóság, csak a hite és az illúziói győzelme. Soha ne vesztegessük az időt olyan érvekre, amelyeknek nincs értelme. Vannak emberek, akiknek bármennyi bizonyítékot mutatunk is be, nem képesek megérteni, másokat pedig elvakít az ego, a gyűlölet és a harag, és csak azt akarják, hogy igazuk legyen, még akkor is, ha nincs igazuk."

AMIKOR A TUDATLANSÁG ORDÍT, AZ INTELLIGENCIA HALLGAT. A TE BÉKÉD ÉS NYUGALMAD TÖBBET ÉR.
ómió
Amcsi gazdáiktól nemcsak júdáspénzt, de "bátorságot" is kaptak!
Toller Béla
Te nógrádi, mit keresel itt ? Iriggy a szolovjov papához, a balettba, ugrálni ! Vagy bátran fordíts hátat egy felfegyveruett orosz gazembernek, a parkolóban ...
kereső
@KisTehen: azt irtad"ukrajna támad bennünket"- akkor az csak oroszföld lehet.Mert mást nem támadhat(vissza), csak az oroszokat.
kissé felnőttem
ha te mondod az nevetségessé is tesz egyben. ha ha ki hisz ilyen orbáncos mesékben XXI . század ám nem a XV:-ik öregúr . amit írunk.
Sámannus
Ez a fószer világol össze vissza, és ha baj van eltűnik mint fing a fürdőben. A geczik a kenyérre kenik a seggfejet.
Sámannus
.. Mert a muszka szív mint a torkos borz, és atommal fenyegetőzik. Te szopós hülye köcsög. Mi van a te fejed helyén moslékos fazék?
Dr. Proktor
Szegény Nógrádi, nem tudja hogy hülyének lenni állampolgári jog, nem kötelesség!
evacica
Nográdi elvtárs a pénzért mindent! Nála is a nyelv maradt csak a fenék változott! Emlékszünk még rá szilvafa korából , amikor az anti világban mondta az igét!
Eladott Ország
@Jozefina:ma, 16:18 ♦ Kamuprofesszor úr jó elvtárs. Ő már akkor besúgó volt (RAGUZA fedőnéven) , amikor Orbán belépett a hazai spicli és a KGB hálózatba, de ők szidják legjobban teli pofával a kommunistákat.
evacica
@durbincs: Honnan veszi? Ismer, vagy saját magából indul ki. Ezzel be is fejezem az Önnel,való polemizálást!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.