Ahogy arról korábban beszámoltunk, az ATV műsorának vendége Baranyi Krisztina volt, aki nem nézte jó szemmel, hogy a szerinte "propagandamédiához" tartozó Szalai Szilárd is kérdezni fog tőle, ezért látványosan nem állt vele szóba. Most a Fidesz politikusa, Fürjes Balázs nyílt levélben üzent Ferencváros polgármesterének.

Fürjes Balázs nyílt levélben üzent Baranyi KrisztinánakFotó: Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármester beszél a Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő által meghirdetett tüntetésen az MTVA óbudai székháza előtt 2022. november 4-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Mint írja, az elmúlt években Ferencváros és Budapest érdekében többször is értelmes, megoldáskereső párbeszédet tudtak folytatni egymással.

Ez normális: a budapestiek érdeke az, hogy a város fejlesztéséért felelős szereplők konkrét kihívások kapcsán akkor is megtalálják az együttműködés útját, ha egyébként éles politikai vitáik vannak.

- tette hozzá Fürjes Balázs. Úgy véli, személyes együttműködésük eredménye, hogy a Baranyi Krisztina javaslatait is megvalósító, színvonalas kortárs szabadidős és zöld park épülhet a Ferencvárosban a Nemzeti Atlétikai Központ mellett,

valamint az is, hogy a kormány több mint 5 és fél milliárd forinttal támogatja a Mester utcai szakrendelő bővítését és felújítását.

Hozzátette:

Összefogásunknak köszönhetően 1,2 milliárd forintos kormányzati támogatással elindulhat a Soroksári út-Koppány-Földváry utcák által határolt – borzasztóan leromlott állapotú – terület rehabilitációja, és ezzel több mint 50 ferencvárosi család kaphat esélyt egy jobb életre. Ön a napokban is korrektül elismerte, hogy a kormány állja a szavát, betartjuk, amiben megállapodtunk, haladnak közös dolgaink.

Úgy fogalmazott, "tettekkel tudtuk bizonyítani tehát, hogy Budapest nem csatatér, és hogy a fővárosi önkormányzatok és a kormány konstruktív együttműködése sokkal hasznosabb a budapestiek számára, mintha csak azt keresnénk, miben nem értünk egyet". 

Pedig vitánk akad bőven! Ön progresszív baloldali politikus, én nemzeti szabadelvű meggyőződést vallok. A világ számos dolgáról teljesen mást gondolunk. De mindig volt bennünk kölcsönös nyitottság és előítélet-mentesség ahhoz, hogy a budapestiek érdekében a konkrét ügyekben együtt keressünk megoldásokat. Nagyra becsülöm azt is, hogy Ön, a budapestiek és egy nemzeti ügy, a 2023-as atlétikai világbajnokság sikere érdekében a kormánnyal való együttműködést választotta akkor is, amikor ezért Önt a baloldalon sokan kollaboránsnak bélyegezték

- írta bejegyzésében. Értetlenül áll azelőtt, hogy Baranyi Krisztina egy "kormánykritikus televízió, az ATV stúdiójában, ahol egyébként gyakori vendég, nem volt hajlandó válaszolni a három Önt kérdező riporter közül a Pesti Srácok újságírójának kérdésére".

Sőt, a kérdező lapját hazugnak minősítette, megkérdőjelezte a riporter újságíró voltát és kérdőre vonta a televíziót, hogy az hogy engedhet be „olyan embereket, akiknek az újságíráshoz, a szakmához nulla közük van”

- tette hozzá.

Vagyis Ön választott politikusként erőteljes jelzőkkel minősített több szerkesztőséget is, korlátozta egy újságíró szólásszabadságát és megkérdőjelezte az adott televízió szerkesztői szabadságát. Megsértve ezzel a tv és online lap nézőit és olvasóit is.

- fogalmazott. Fürjes Balázs arra kérte, hogy "fontolja meg a vélemény- és szólásszabadságot, a sajtó szabadságát korlátozó álláspontjának felülvizsgálatát, a sérelmet szenvedett nézők, olvasók, szerkesztőségek, újságírók megkövetését".

Hozzátette:

Egészen biztos, hogy az ATV és a Pesti Srácok közönsége soraiban mindenféle embert találunk. Idősebbet, fiatalt, jobb- és baloldalit, budapestit és vidékit, családosat és egyedül élőt, nőt, férfit, hívőt és ateistát egyaránt. Olyan ferencvárosit, aki Önre szavazna, és olyat is, aki nem. Mert mi, magyarok sokfélék vagyunk.

Mint írja, szabadságunk lényegéhez tartozik, hogy e különbségeknek szabad lenniük.

Kérem ne segédkezzen annak a rossz hagyománynak a feltámasztásában, miszerint csak a baloldalt illeti a szólás szabadsága és csak a baloldalnak lehet igaza közéleti kérdésekben! Ez kirekesztő, antidemokratikus és megalapozatlan álláspont lenne.

Kiemelte, szabadságjogaink, a szólás- és véleményszabadság, a sajtó szabadságának tisztelete miatt fontos, hogy ne utasítsuk vissza, ha kritikusan kérdeznek minket, még ha esetleg ellenszenvvel is viseltetünk a kérdezővel szemben.

Mert nem a kérdező személye, pártszimpátiája, hanem a hallgatóság, Magyarország polgárai számítanak. Ebben a konkrét esetben a Pesti Srácok olvasói és az ATV nézői. Minden politikai és véleménykülönbségükkel együtt.

A teljes bejegyzés itt olvasható:

Forrás: Facebook

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Akit érdekel Baranyi karakán viselkedése, az nézze meg:
media1.hu/2022/11/04/szurrealis-dolog-zajlott-ma-reggel-az-atv-elo-reggeli-adasaban/

A többi, szarsimogató, magát ellenzékinek gondoló megélhetési senki példát vehetne róla, így kell a hazaáruló mocskokkal viselkedni!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Nagyon jól tette Baranyi Krisztina, amit tett!
Mocskos manipulátorokkal nem kell még szóba sem állni! Ezek a mocskok alakították ilyenné az országot, nem szabad ezt elfelejteni!
Soha!
Béla333
Akit érdekel Baranyi karakán viselkedése, az nézze meg:
media1.hu/2022/11/04/szurrealis-dolog-zajlott-ma-reggel-az-atv-elo-reggeli-adasaban/

A többi, szarsimogató, magát ellenzékinek gondoló megélhetési senki példát vehetne róla, így kell a hazaáruló mocskokkal viselkedni!
Nyírfa
Rossz célpontot választottál a kritikádnak, Fürjes Balázs. Krisztina helyében én , megindokolva, hogy miért teszem, a távozás hímes mezejére léptem volna. Az ember nem közösködik az emberjellegüket már elveszített , két lábon járó élőlényekkel.
Törölt Nick
Hírhamisító, hazug propagandistákkal nem kell szóba állni.
Az ATV meg nem kormánykritikus tévé, hiszen a fideszcsicska szektás kezében van.
Baranyi helyesen tette, és nagyon frappánsan utasította el a kis szarost.
Nyírfa
@Béla333: 10.28

Fürjes a fasizmus útján jár, Krisztina a haladó demokráciáén. "Csupán" ennyi a különbség.
nyuggerpasi
Ez a lény is vak és süket,ha valaki kimondja a narancsos maffiáról a valót. Újságírónak nevezi a maffia propagandistáját. Nem látja,hallja,hogy bírósági ítéletek tucatjai bizonyítják,hogy hazudnak,a feladatuk az,hogy mocskolják,gyalázzák,az ellenzéket minen áron. Különben pedig ő egy olyan megalázó vereség után,mint amiben része volt április 3.-án,jobban tenné,ha lapítana.
sokanvagyunk
Én is ismerek olyan politikusokat (pl. a nagyfőnöködet), aki kilométerekre elkerüli már egy tucat éve az igazán kérdezni tudó sajtóst.
Nyírfa
@Maccska: 10.48
Hűha, te aztán halmozod az élvezeteket! :)
A buta ember legfőbb ismérve, hogy nincs tisztában a saját tudatlanságával. Ezt rólad, neked írom, szívesen. :)
A továbbiakban kíméld meg magad a megszégyenüléstől - csak egy jó tanács.
justhpeter
Fürjes közismerten nem szabad ember, hanem egyike Orbán csicskáinak. Kb ennyire kell komolyam venni.
Emmersson71
"Vagyis Ön választott politikusként erőteljes jelzőkkel minősített több szerkesztőséget is, korlátozta egy újságíró szólásszabadságát és megkérdőjelezte az adott televízió szerkesztői szabadságát. Megsértve ezzel a tv és online lap nézőit és olvasóit is."

Fürjes, hazudsz!

Baranyi nem korlátozta senkinek a szólásszabadságát, nem kérdőjelezte meg az ATV szerkesztői szabadságát! Egyszerűen tartotta magát ahhoz, amit korábban kijelentett, és egyszerűen ignorálta a propaganda lap emberét. Ha a nem válaszolás bármilyen jog korlátozása volna - nem az! -, akkor a parlament kis területére zárt újságírók naponta vannak korlátozva kormánypárti képviselők által!!!
Kritikát fogalmazott meg azután, hogy szembesült a kérdezők közt megjelenő prosti sráccal! Egy szerkesztőségben követni kell azt, hogy a meghívott milyen elveket vall, pl lenyilatkozta többször is, hogy a kifogásolt kérdező propaganda lapjának egy firkászának sem válaszol! Ezt tudni és tiszteletben tartani kell.
A TV nézőket nem sértette meg Baranyi. Őt sértették meg! Reagált, jogosan kérte ki magának ezt a szerkesztői ̶t̶a̶h̶ó̶s̶á̶g̶o̶t̶ figyelmetlenséget - melyet Krug Emília el is ismert, ellentétben Kárász Róberttel, aki még ezek után is a prosti sráctól kért elnézést! Az online propaganda lap meg magasról le van xarva...
amortizáltok
Balázs !!! E z idáig szép csak a politikusaitok kezdték, a kövér bajszos meg rászabadult, hogy márpedig nem kérdezhet senki , nem válaszol a kérdésre SENKI, akkor minek a parlament ? csak kifizető hellyé vált . .Mert kérdés lehet a válasz meg lealázó, flegma , lekezelő. 10,000 eset van erre. Akkor kár politikust fizetni ha süket dogmákat továbit és csak mocskolódni képes. Kulturált vita 10 éve nem látható a parlamentből a sajtó kitessékelése óta .AKKOR mit kéne elvárni miről kéne bájologva beszélni?Ha nem az embereket érintő kérdésekről szól ? a másiknak is lenne ötlete javaslata miért kezeli le orbán az ellenzéket ? ha nem tetszenek?? ő lépjen ki !!!
és megy máris kulturáltabban minden tovább, nélküle. Jön a helyére olyan akinek van tűrőképes stílusa és szakmai rálátása.Vagy őrőkkön örökké óhajt itt bábaként ledegradálni mindenkit ? kösz nem kéne engedjük el.
lampa laz
Fürjecske, annak az elhízott görénynek nem lenne szabad miniszterelnök létére 'leféknyúzni' az ellenzék újságíróját, mégis megtette. Neki ebben a posztban igenis mindenki kérdésére válaszolnia kellene, még akkor is ha kellemetlen érzést vált ki belőle. Amúgy meg, ha tisztességes lenne nem érnék hasonló meglepetések. A többi léhűtő gyökérről már nem is beszélve kövérrel, rogánnal, semlyénnel, stb. az élen akik simán levegőnek nézik az újságírókat és ellenzéki politikusokat. A hülye kritikádat otthon gyakorold először.
Málna
Imádom, amikor az ellenzéki politikusok pontosan azt csinálják, amiért egyébként a kormányt kritizálják...:-)
Rockxy
a nyíltlevél sosem a címzettnek szól
Toller Béla
Szerecsenmosdatás, mellébeszélés ! Először is, a bevezetés túl hosszú, lagymatag, és nem is igaz ! Keserves csatározások eredménye a jelenlegi állapot, amelyet a kormány sorozatosan feszeget, megsért. A kormány nem megbízható partner, és ez a fürjes akkor szabadelvű, amikor adolf hitler baloldali szocdem ! Másodszor. ami meg a pesti srácokat illeti, sorra mondja ki a bíróság, hogy hazudnak, csalnak, ferdítenek, mocskolódnak. Van még olyan munkatársuk, aki ellen nem ítéltek ? Most akkor mondjuk ki, hogy fürjes is egy cinikus, hazug kormánykatona, a becstelenebb fajtából ?
vitriol
fürjes leszerepelt amikor főnöke megbízásából a Budapesti fejlesztésekért felelhetett, akkor hetente meghívottja volt az ATV egyenes beszédének, s mi tanúi voltunk annak a rengeteg hazugságnak, ami ott elhangzott a szájából, rendszerint saját magát is meghazudtolta, letagadta amit előző héten mondott! Csak az szolgált némi elégtétellel, hogy a választáson akkorát bukott, mint egy nagykabát. Ha azt képzeli, hogy ilyen beszólásokkal helyre tudja állítani a megtépázott renoméját, akkor nagyot téved, ő már leamortizálta magát!
Nyírfa
Megnéztem a Telexen az adást. Hogy Kárász unintelligens fickó, eddig is tudtuk, Emiliát pedig nem láttam évek óta, tekintve, hogy kitettem az ATV szűrét a programból. Ugyan ő próbált tárgyilagos maradni, de annyi arroganciával, amelyet tanusított, ez az igyekezet sikertelen lett. Az a szegény pestisrácos egyetlen szabatos mondatot nem tudott megfogalmazni, de nem is várjuk tőle, hiszen nem tollforgató. nem szellemi munkás, csak egy prosti.
Kriszta állta a sarat hármukkal szemben, ugyan én távoztam volna, de ő maradt a "helyén", ha már meghívták, elmondja, amit fontosnak tart.
Én pedig élek a lehetőséggel, és megtisztelem az igaz ember címmel.
Lepényleső
Van aki szívesen diskurál azzal aki kirabolja,fosztogatja,- miközben az a nyakát szorongatja?
Logogrif
Fürjes Balázska: ezzel azonosította magát a"Pesti srácok" féle senkikkel...Hja az általános iskola kimaradt ?!
lampa laz
@Nyírfa: Jó, h újra itt vagy, rég jártál már erre.
nyuggerpasi
@Maccska: A Fideszben pedig a "posztkommunista" káderek és kádergyerekek.
ómió
Na, de Baranyi efftársnő az efftársi sajtó- és véleményszabadság "élharcosa"! Márpedig az ilyen!
nemkati
@Maccska: Liberálfasiszta? És Fürjes mi? Azt állítja magáról, hogy szabadelvű.

Szabadelvű: "Olyan , aki a haladó polgári világnézet, a liberalizmus elveit vallja; aki olyan eszméket hirdet, amelyek a polgári forradalmak korában a burzsoázia érdekeinek harcos védelmét fejezték ki a feudális, klerikális rendszerrel szemben, győzedelmeskedve azonban reakcióssá váltak, s a gazdasági szabadság jelszavával a munkásosztály fokozott kizsákmányolását eredményezték; liberális."
Nyírfa
@lampa laz: tegnap, 22.02

:) Köszönöm, időnként muszáj kivonnom magam a forgalomból. Olyan ez, mint amikor szabadságra megy az ember, és a telefonját is otthon "felejti", hogy ne érjék el bizonyos emberek. :)
Nyírfa
@nemkati: 09.57

Kibogozhatatlan gubanc van a fejükben. :)
Egy nagyon régi karácsony jut az eszembe, amikor az összegabalyodott égősort kellett kibogozni. Még lyány voltam, a nővérem feladta, anya a konyhában tüsténkedett, én pedig nem voltam hajlandó megfutamodni a feladat elől. Karácsonyfa fények nélkül? Olyan nincs! Hát, neki álltam. Az szoba nagyját beterítettem a huzalokkal, áthúztam itt, áthúztam ott, olykor már nem is tudtam felmérni, mit, hová kéne bújtatni, de az egyetlen ünnep, amitől szétolvadok, az a karácsony, mese nem volt, csinálni kellett. Végül sikerült, nagyon boldog voltam, ízibe fel is tettük a fára, lehetett vacsorálni.
No, erre a türelemjátékra nem vállalkoznék a trollok esetében. Vagy megvilágosodnak a maguk kárán, vagy azon sem. Ez legyen kizárólag az ő problémájuk, amíg nem óhajtanak változni.
nemkati
@Nyírfa: Hasonló történetem nekem is van, illetve anyukámnak. Kiskorában mindig egy összegabalyodott pamutgubancot vagy spárgát nyomtak a kezébe, ha azt akarták, hogy egy darabig nyugton maradjon. Nem is tágított, amíg ki nem bogozta. :)

Az illiberálisok bizony nagy gondban vannak, mert nincs semmi ideológiájuk, illetve ami van, az folyamatosan változik. Egy dolog biztos, követni kell a vezért, mindegy, mekkora blődséget vagy hazugságot mond. Akár úgy is, hogy időnként belezavarodnak. De ez sem gond, csak megvonják a vállukat. A tanulatlan követőik meg nem értik, miről beszélnek, csak úgy érzékelik, hogy ez megint valami nagyon okosat mondott.
Nyírfa
@nemkati: És én még valaha úgy gondoltam, hogy tehetséges, értelmes nép vagyunk. Az igazság viszont az, hogy ezt az országot mindig is a nemzetiségek vitték a hátukon.
A pamutgubanc remek ötlet, előszeretettel ajánlom minden nyughatatlan, szorongó embernek! :)
Aki Én
@Maccska: @ómió: ,,Orbán Viktor 2009 óta nem nyilatkozik olyan újságíróknak, akik nem tartoznak a pártmédiához, de ma már a Fidesz más vezető politikusai is csak különleges esetekben válaszolnak a kritikus orgánumok kérdéseire."

Számtalan olyan esetet láthattunk már, ahol közli a fideszes, hogy bizonyos médiáknak nem nyilatkozik.
,,Bolgog karácsont"
,,Boldog adventet"
...
Pedig azok nem is buknak százával sajtópereket a hazudozás miatt.

,,Közel 400 pert vesztett 5 év alatt a Fidesz-barát média", a független 20-at!!!
Aki Én
@Málna: ,,Imádom, amikor az ellenzéki politikusok pontosan azt csinálják, amiért egyébként a kormányt kritizálják"
Ő nem kormányfő.
,,Orbán Viktor 2009 óta nem nyilatkozik olyan újságíróknak, akik nem tartoznak a pártmédiához, de ma már a Fidesz más vezető politikusai is csak különleges esetekben válaszolnak a kritikus orgánumok kérdéseire."

Én is imádom, hogy néha visszaadnak abból, amit kapnak. Pláne olyannak, akiről a bíróság számtalan esetben kimondta, hogy hazudik.

De kár, hogy ezt sem értetted meg :(
Málna
@Aki Én: Nem mondtam, hogy kormányfő. És pont az derül ki a mondatomból, hogy értettem, miről beszél. Neked viszont nagyon durván romlik az állapotod. Borul el az elméd rendesen, hallod...Esküszöm, komolyan mondom.
Aki Én
@Málna: Jesszusom, ezt az egyszerű összefüggést nem értetted meg és nekem romlik az állapotom?
De miután semmit nem látsz reálisan, tőled ez dícséret :)
Málna
@Aki Én: Pedig tényleg megdöbbentő, mennyire nem értesz meg semmit. Régebben nem volt ennyire rossz a helyzet. Na mindegy, én szóltam...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.