A román külügyminisztérium közleményben utasította el Vlagyimir Putyin orosz elnök sugalmazását, miszerint területi követeléseik lennének Ukrajnával szemben.
Azt írják, az Oroszország által február 24-én indított háború „súlyos és brutális” megsértése a nemzetközi jognak, beleértve Ukrajna szuverenitását és területi integritását. Románia ezzel szemben kitart Ukrajna nemzetközileg elismert határai mellett – írta a 444 vasárnap reggel.
Putyin a november 4-i nemzeti egység napján beszélt arról, hogy több európai országban él a remény egyes területek visszavételéről.
Kiemelte Lengyelországot, ahol állítása szerint létezik ilyen szándék, de megemlítette Romániát és Magyarországot is, amiknek erővel csatolták el a területeit.
A magyar kormány nem reagált.
67 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Tudtommal Ukrajna határait csak az orosz fél határozta meg és oda nem kellett semmilyen nemzetközi szerv ugyanis a saját területeiből duzzasztotta fel és azt nem ratifikáltatta sem romániával sem senkivel mert azok a határok már azelőtt meg voltak határozva mint szovjet-orosz területek.
"Ukrajna nem a Szovjetunió széthullásakor nőtt ki a földből: 1991-ig Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságként létezett a Szovjetunión belül, papíron független állam volt. Így 1945-ben az ENSZ egyik alapító tagjává vált."
telex.hu/ellenorzo/2022/09/08/fact-checking-ban-kimun-ensz-fotitkar-ukrajna-orosz-ukran-valsag
uploads.disquscdn.com/images/c8eba70e22f048a6e61b0cd4ed453596b056fe822ea325a634cd8540cf347a03.jpg?w=800&h=1142
hu.frwiki.wiki/wiki/Liste_des_membres_fondateurs_de_l%27Organisation_des_Nations_unies
Hátulról kezdd a listát, az ötödik sor az érdekes.
Orbán persze, hogy hallgat!!!?? A hallgatás beleegyezést jelent??!!!
Inkább kussolni illenék, tudod, ne menjen a napra akinek vaj van a fején.
"1968. augusztus 20-án indítottak inváziót a Varsói Szerződés tagállamai – köztük Magyarország is – Csehszlovákia ellen, miután az Alexander Dubcek pártfőtitkár által meghirdetett reformok nyomán úgy tűnt, a közép-európai állam megpróbál kiszakadni a szocialista blokkból."
rubicon.hu/kalendarium/1968-augusztus-20-a-varsoi-szerzodes-csapatai-megszalljak-csehszlovakiat
Most olvasni nem tudsz, vagy csak a látottakat értelmezni? Ukrajna még Ukrán Szocialista Köztársaság néven, mint (papíron) önálló állam írta alá az alapító okiratot, mint Belarusz is például.
www.lakmusz.hu/tobb-ezren-terjesztik-hogy-a-masodik-vilaghaboruban-az-ukran-hadsereg-szallta-meg-magyarorszagot-de-ez-nem-igaz/
Legalább a saját linkedet olvasnád el bornyú.
Kárpátalja teljes népessége a legutóbbi, 2001-es népszámlálási adatok szerint kerekítve 1 millió 250 ezer fő volt, a magyarok száma ekkor kb. 150 ezer fő volt, ami az összlakosság 12 %-át tette ki. Tíz év alatt, 2011-re a magyarság lélekszáma becslések szerint 140 ezerre csökkent, az ukrajnai háborús viszonyok az elmúlt években pedig ezt a számot tovább apasztották.
xn--krptalja-8yac.net/
És mi a terved a népesség 88%-ával?
Cirmos, most (is) marhaságot beszélsz. Az ENSZ alapokmányát 1945-ben aláíró Ukrajna (Ukrán Szocialista Köztársaság) szerinted nincs is? Ki vagy te valójában, Bandzsa Marcsa bundában?
xn--krptalja-8yac.net/
A táblázatban lentről az ötödik.
hu.wikipedia.org/wiki/Az_ENSZ_tag%C3%A1llamainak_list%C3%A1ja
Ebben a táblázatban lentről a kilencedik.
Ha már vitázol akkor annyi felkészülést kéne eszközölj, hogy tudjad, minden rendszerváltásos országmegnevezéskor minden addigi szerződés értelmét veszti és ha érvényben akarják tartani akkor azt újra kell fogalmazni és érvényresíteni...mert attól hogy a cigány nevezgetésben valaki élen ját még ugyanolyan buta balfasz marad.
"rendszerváltásos országmegnevezéskor" -ez különösen ütös! :)
Szóval, miről hadoválsz cica-mica, onnnan az ajtó mögül? És, ha ez csak megfordul orbán fejében, hogy Kárpát-alja, akkor tényleg másodszor is hullarabló lesz az országból, és kiérdemli a legpocsékabb nemzet nevet.
Na de hogy ne patkolj el bután elmagyarázom...ha egy ország bárkivel, bármilyen szerződéses megállapodásban érdekelt, az az államformája megváltozásakor minden megállapodását újra kell írja, különben érvénytelen lesz...csak mivel te és a hozzád hasonlók a magyar nyelvet más nyelven tanultátok ezért a szokásos kifejezés érthetetlen számotokra.
amúgy..."A budapesti memorandum[1] egy többoldalú politikai nyilatkozat, amelyet 1994. december 5-én, Budapesten írták alá az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) itt megtartott konferenciáján. Az egyezmény nem kötelező érvényű biztonságpolitikai igérvényeket fogalmaz meg az aláíró feleknek ..."
A helsinki záróokmányból..." A NATO és Oroszország abból az alaptételből indul ki, hogy az euro-atlanti térség stabilitása és biztonsága az összes ország előnyére történő megerősítésének közös célja megköveteli az olyan új kockázatokra és kihívásokra történő válaszadást, mint az agresszív nacionalizmus, a nukleáris, biológiai és vegyi fegyverek elterjedése, a terrorizmus, az emberi jogok és a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak folyamatos megsértése, amelyek fenyegetést jelentenek a közös béke, haladás és stabilitás számára."
...és most az a kérdés hogy ki is kezdte.
Kezdjük azzal, hogy ez egy nemzetközi szerződés- amely a Bpesti memorandum nevet viseli.A beirásod folytatása- én is csak a wikiból, de ha gondolod hozom angol, orosz, ukrán nyelven is.:
A budapesti memorandum[1] egy többoldalú politikai nyilatkozat, amelyet 1994. december 5-én, Budapesten írták alá az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) itt megtartott konferenciáján. Az egyezmény nem kötelező érvényű biztonságpolitikai igérvényeket fogalmaz meg az aláíró feleknek annak kapcsán, hogy Ukrajna, Fehéroroszország és Kazahsztán csatlakozott a nukleáris fegyverek korlátozásáról szóló atomsorompó egyezményhez. A memorandumot eredetileg három atomnagyhatalom, Oroszország, az Amerikai Egyesült Államok és az Egyesült Királyság írták alá. Később Kína és Franciaország is támogató nyilatkozatot adott ki.
A szerződés biztonsági garanciái Ukrajna, Fehéroroszország és Kazahsztán területi integritását vagy politikai függetlenségét érintő fenyegetés, illetve erőszak alkalmazása esetére vonatkoznak. Ukrajna ennek eredményeként 1994 és 1996 között leszerelte a világon a harmadik legnagyobbnak számító nukleáris fegyverarzenálját.
A 2014-es krími krízishelyzet kitörésekor az Egyesült Államok jelezte, hogy az orosz beavatkozás az Ukrajnának adott garanciákat szabályozó budapesti memorandum megszegésének minősül, és egyértelműen sérti Ukrajna szuverenitását és területi integritását"
Nem mellesleg nem emlegettem a felmenőidet, különösen nem szülőanyádat- TE ROHADÉK DÖG!
nepszava.us/egyedul-magyarorszag-nem-utasitotta-vissza-hogy-teruleti-kovetelesei-lennenek-ukrajnaval-szemben/
Ez a lényeg.
"A Felek tiszteletben tartják egymás területi épségét, és kijelentik, hogy egymással szemben nincs, és nem is lesz területi követelésük! Áll a szerződésben húgyagyúak!
15:05: Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe érhetett a Magyar Honvédség páncélozott járműveinek oszlopa egy a közösségi médiában megosztott felvétel szerint.
* gyilkosok
** bűnös
Új hozzászólás