Fogadj örökbe egy keresztet! címmel országos kezdeményezést indít a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) a települések közterületein, utak mentén álló keresztek megmentésére, felújítására és állaguk megóvására.

Óriási ötlete támadt a KDNP-nek: mindenki fogadjon örökbe egy keresztetFotó: Facebook/Semjén Zsolt

Latorcai Csaba, a párt ügyvezető főtitkára, a Miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára egy nemrég megújított bajai kereszt újraszentelésén azt mondta: a keresztek nem csupán vallási jelképek.

A keresztek annak a kétezer éves európai és magyar kultúrának a jelképei, amelynek köszönhetően a magyarság is otthonra talált, megmaradt és reményeink szerint tovább gazdagodik itt, a Kárpát-medencében – közölte, hozzáfűzve: a keresztek erkölcsi, kulturális és fizikai értelemben is igazodási pontok is.

A Bajáról indult kezdeményezést a KDNP felkarolta, és országos akcióvá kívánja tenni. Ezzel arra akarja felhívni a figyelmet, hogy “miközben Európa nyugati felén éppen eltávolítják a kereszteket a különböző közösségi helyekről, mi, magyarok közösen, összefogással megőrizzük az örökségünket” – fogalmazott.

A keresztek felkiáltójelként azt üzenik: hogy őrizzük kereszténységünket, páratlan kultúránkat, “mert csak ez jelent valódi igazodási, tájékozódási lehetőséget a 21. században” – mondta az államtitkár. Latorcai Csaba közölte: a KDNP tagszervezetei 44 kereszt megújítását vállalták 2023 végéig.

Az érdeklődő civilek, intézmények, vállalkozások a [email protected] e-mail címen jelezhetik, hol, melyik kereszt felújítását tervezik – közölte.

Zsigó Róbert, a térség fideszes országgyűlési képviselője reményét fejezte ki, hogy az országos kezdeményezés figyelmeztetni fogja a ma emberét a keresztény értékekhez való visszafordulásra, az azokra való támaszkodásra.

Forrás: MTI

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rohács1926
Kössszz, álkeresztény fővadász, de nem kérjük. Nekünk a ner uralkodása óta már megvan a magunk keresztje.
Cipeljük és roskadozunk is alatta.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
simmering73
Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben vannak. (2Móz 20.4)
Havanagi
Csak szólok,tolvaj banda, ne káromoljátok Istent!
Eladott Ország
Krisztus is menekül a keresztről, ha Semjént meglátja. A legjobban annak örülnék, ha ilyen Selyénféle műkeresztények helyett fakereszteket látnánk.
uploads.disquscdn.com/images/b2287a18b207aa246632420a1151bea23e0c891b0054829fa9d52bc5ed3dac55.gif
Néro2
A jóisten fogadjon már téged örökbe.
Clavigo
@Shikari: Gondolom," benedvesedtél " ( hátul ),, az ötlet hallatán..
CsipkeRózsa
Az örökbefogadás inkább élőlényekre vonatkozik, Semjén Zsolt más megnevezést adjon a programjának.
Béla333
"...mindenki fogadjon örökbe egy keresztet"

Inkább egy rénszarvast, hogy hülye urizáló, álkeresztény senkik ne lőhessék le őket helikopterekről...!!
rohács1926
Kössszz, álkeresztény fővadász, de nem kérjük. Nekünk a ner uralkodása óta már megvan a magunk keresztje.
Cipeljük és roskadozunk is alatta.
volvós
A rohadt kdnp-s Anyátoknak egy jó nagy keresztet, meg egy nagy ló alkatrészt a seggükbe...
nezelodo
@rohács1926: ma 19:04. Igazad van, megvan a keresztünk, azoknak is akik nem akarták, de a megvezetett birkanyáj nekik is kiharcolta, ahogy a rég nem látott hatalmas inflációt, a kurvára megvédett rezsit, és a mindenhonan ömlő hazug propagandát is, és felsejlik a réme ismét az orosz, (szovjet), fennhatóságnak is.
Kapanyél
Én bizony nagyon szívesen fogadnék örökbe keresztet, nem is egyet...!
justhpeter
@rohács1926: A számból vetted ki a szót. Nekem is ez jutott elsőre eszembe. Ami másodikra eszembe jutott az már nem keresztényi gondolat.
Nessy
Úgy mellékesen az út menti keresztek az esetek zömében a települések végét jelezték! Nem ok nélkül emlegették "faluvégi pléh Krisztusként", utalva a fémlemezből készült festett korpuszra.
Sámannus
Csak bízzuk azokra akik eddig is gondját viselték tisztességgel, nélkületek, mert ti mindig elbasszátok amihez hozzányúltok.
namihami
Az ilyen ötletek igazi megvalósulása az lenne, ha azokat a kőkereszteket jó vastag láncokkal a nyakukba akasztanák.
Aztán Úrnapján és egyéb sátoros ünnepeken együtt állitanák ki őket.
Giovanni Alba
Nekem a keresztről az ókori, különösen kegyetlen kínzó-, és kivégzőeszköz jut az eszembe. Meg egy kérdés: ha Jézust vízbe fojtották volna, akkor most a nagyon buzgők csinos kis akváriummal a nyakukban büszkélkednének? Vagy a homlokukra/mellkasukra tetováltatnának három párhuzamos vonalat, szigorúan vízszintesen?
Ennek a nagyon művelt*, ártatlan állatokra puskával lövöldöző fővadásznak eszébe sem jut az a rengeteg gyalázatosság, amit a kereszt nevében elkövettek?
És azt tartják üdvözlendőnek és követendőnek, hogy vasárnap délelőttönként gyerekeket visznek a templomba, ahol imádkozni kell egy megkínzott, meggyilkolt ember beteges ábrázolása előtt.
Aki hisz benne, higgyen, de ne kérkedjen ezzel.
*csak irónia, remélem "átjött"
Macskaszem
Mióta tolvajgeci bűnözők jelképezik nálunk a kereszténységet, azóta én nem kérek belőle. Ott rohadjon le az összes kereszt ahol van.
Emmersson71
@Kapanyél: Gyorsan fogaggyá öribe ereszt is ;)
Emmersson71
Ez a senkiházi keresztyénből pikkpakk muszlimmá válna, ha épp az érné meg, mint Kövér et.
kommunistából demo... illiberálissá.
nejlontacskó
Semmijen Zsótti, figyejjé mán gyökér!
A vadászati világkiállítás 17 milliárdjából, nem felújítani, de újakra lehetett volna cserélni azokat.
Pont mint az autóitokat, a lakásaitokat, vagy azok berendezési tárgyait...
Úgyhogy ne kunyerálj, te reverendába öltözött sátán fattya!!!
Kapanyél
@Emmersson71: Kandeláberem már van! :))
drrotf
Én inkább azt javaslom Tömjén Zsoltnak, hogy egy szegény , vagy árva gyereket fogadjanak örökbe a magyar családok, hogy ezek a gyerekek is olyan gondoskodásban nőjenek fel mint azok a társaik akiknek a családja jó módú!Ezeknek az ember palántáknak legalább annyira szükségük van az örökbefogadásra , a támogatásra mint a a kegytárgyaknak, a kereszteknek!Nem régen a tévében lehetett látni egy filmet romániai szegényházban elhagyott mindenféle, román és főleg cigány gyerekekről, akiket korábban az angol és holland szociális munkások a munkájuk során megismertek és végül örökbe fogadtak.Az örökbefogadott gyerekek mind tudták, hogy nem a szüleik nevelik őket és 16-20 éves korukban meglátogatták a tényleges vér szerinti szüleiket, családjukat.A képernyőről lerít az a különbség, hogy milyen emberekké váltak ezek a gyerekek a nevelő szülőknél, aki mégis szeretettel akarták megismerni igazi szüleiket.Számomra nem vitás hogy ilyen segítség kell ahhoz hogy a nyomorból egészséges emberek kerüljenek ki.Ez jó példa lenne a magyarok örökbe fogadása is.
nezelodo
Ez a téma egy dologra jó, ne a harminc százalék feletti inflációról, Orbán Európából való kirekesztetségéről, és ne az ötödárú orosz gázról beszéljenek az emberek. Ne aggódjanak a rohadtul megvédett rezsi miatt, (igaz a megvédett MANYUP miatt sem kell aggódni már), és ne legyen téma a halódó nyugatra kivándorló fiatalságunk megélhetésének a kérdése. Ne emlegessék a népek a Pénztáros Lőrincet, a lélegeztetőgép és vakcina bizniszt, az ellopott Balaton partot, Hatvanpusztát, az erdélyi kastélyokat, az állami gazdaságokat, amit a komcsik elloptak, aztán a Simicskától meg a Lölötől stb. kerültek elő, az EU-s pénzek lenyúlását, és a NER társak mérhetetlen meggazdagodását. Egyszóval bőven van miről az ilyen álkeresztényeknek elterelni a figyelmet.
gina
Elmebeteg pedofil prolik, egyik nagyobb szemét mint a másik, gazemberek egy rakáson,, én máglya keresztet ajánlom az egész fidesz bandának és a kormánynak, de égöt...
Xebulon
KDNP inkább törödhetne az oktatással és egészségüggyel, amit az elmúlt 10 évben úgy szétbaszott, hogy már a Pintérhez kellett csatolni a szaktárcákat. Keresztek helyett az élő magyarokat támogathatnák, és persze nem csak a rájuk szavazó bigott barnaingeseket.
gina
Hányingerem van ha ezeket a nagy keresztényeket látom,,, pedofil hazug tolvajok,,,,
csagyi
Az a helyzet amióta "ti" próbálgatjátok megmutatni és megtestesíteni a keresztény "erényeket" még jobban ki vagytok világítva. A megvilágítás jobban láthatóvá tette a kontúrokat is.
Ez a megvilágított kép viszont megmutatja a valóságot és az egy értelmes, erkölcsös, vallásos embernek egyáltalán nem vonzó.
Ha ti vagytok a látható a példakép akkor sajnos egyre kevesebb ember fog vonzódni hozzátok és ez a hitéletüket is megzavarja.
Mellesleg:az un."Európa nyugati felén" (L.Cs.) nem távolítják bontogatják a kereszteket és más szimbólumokat sem.
Ezzel a valótlan mondattal pedig nem kellene bővítenetek az ijesztegető listát.
csak úgy....
én a @KisTehen: -t szeretném örökbe fogadni,jövö ilyenkorra tejet is adna,hogy legyen végre valami értelme!
division
@Horizont: Nem a kereszt a probléma itt, hanem aki a kezében tartja...
troppauerhumer
@KisTehen: Tehén,tehén te szopni jársz ide höhöö..
troppauerhumer
Semjén a FideSS-ködönöpö csak maradjon meg az évezredes négyfal közötti orálpartinál ,a nagyobb élvezetért keresztet dugják fel előbb análba,aztán orálba hehee..
Yoda69
Kurva nagy otlet. Es mi van azzal a 3-4 millio emberrel aki nem vallasos?
Juhász István
Jó messzire jutottunk a " CSUHÁSOK, TÉRDRE !! "- tacepaoktól.
szép új világ
Én akár kettőt is örökbe fogadok, feltéve, ha előbb az egyikre téged, a másikra a gazdádat szegeli fel.
ómió
Gyorsan pontosítsanak! Az efftársak egy veres csellagot!
volvós
@KisTehen: mikorra kaptál beutalót a vágóhídra ???
Xebulon
Én is véremet adnám a lelki üdvözülésért, ha garantálnák, hogy feltámadok.
nezelodo
@Xebulon: Te ezek "garanciájának" bedőlnél? Viccelsz ugye?
kereső
"Nincs nagyobb dögvész egy államban, mint a vallási buzgalom erkölcsösség nélkül!"
Giovanni Alba
@kereső: ma, 17:03

Jeremy Bentham
1748. február 26. — 1832. június 6.
angol jogtudós, filozófus
Ezt csak azért, mert előbb vagy utóbb megjön a csipet csapat, és sajátos erkölcsi magaslatukról kezdik osztani az észt a forrásmegjelölés hiánya miatt.
No meg azért is, hogy ne kezdjenek már itt is lipsizni meg kommunistázni.
Remélem, ezzel most jól elrontottam a kisstílű szórakozásukat.
vacsi
@csagyi: Szerintem ez a kép senkinek sem vonzó - akár vallásos, akár nem. Hogy lehet ekkora baromságot kitalálni?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.