A nagyhatalmi érdekek ütközőzónájában található Magyarország érdeke, hogy egyfajta békés, nyugodt, építő egyensúly alakuljon ki a világban – mondta az Országgyűlés elnöke csütörtökön, a HírTV Magyarország élőben című műsorában.

Kövér László: "kinek a szivárványos zászló, kinek a székely zászló"
Fotó: MTI/Kovács Attila

Kövér László az államalapítás ünnepére emlékezve kifejtette, a keresztény magyar állam is egy a maihoz hasonló ütközőzónában született, amikor még azt is el kellett dönteni, hogy a keleti, vagy a nyugati kereszténységhez csatlakozzon.

"Tehát már ott helyben, az origó pontban ott volt a dilemma, amit azóta is tulajdonképpen megoldhatatlanul cipelünk magunkkal" – mondta, majd hozzátette, Magyarországnak azért is törekednie kell a világ egyensúlyára, mert ha az megbillen, "akkor óhatatlanul a régióban alakul ki az első tűzfészek".

Kövér László elmondta, botrányosnak tartja, hogy a főpolgármester a szivárványos zászló kihelyezését tartotta a legfontosabb feladatának a "budapesti közlekedés részleges megbénításán túl".

"Kinek a szivárványos zászló, kinek a székely zászló"

- jelentette ki, majd a szivárványos zászló leszaggatására vonatkozó kérdésre megjegyezte, egy "szellemi, erkölcsi agresszióra" nem szabad fizikai agresszióval válaszolni.

Hozzátette, a szivárványos zászló

egy szűk kisebbség, egy szubkultúra jelképe, a harsány, provokatív fellépéssel pedig az eltérő szexuális orientációjú emberek közül sem mindenki szimpatizál.

A Fidesz politikusa közölte: a számok alapján a DK és a Momentum vált az ellenzék vezető erejévé, a kormánypártoknak pedig azért kell naponta felidézniük Gyurcsány Ferenc "bűneit", mert ha azt nem teszik meg, akkor az idő elmossa azok nyomait.

Kövér László ezzel összefüggésben megjegyezte, a 2006-os utcai rendőrterror nem sokban különbözött attól, amit most Minszk utcáin lehet látni.

"Érdekes módon az akkori budapesti események nem váltottak ki hasonló tiltakozási hullámot az európai politikusok körében" – mondta.

Kiemelte, egyelőre nem látni tisztán mi történik Minszkben, áll-e bármilyen külső erő az ottani mozgalmak mögött. Fehéroroszországban is van esély arra, hogy egy kompromisszumos megoldás szülessen, amely azt jelenti, hogy semelyik nagyhatalom nem akarja majd feltétlenül maga alá gyűrni azt a terültet, mert többet veszíthet rajta, mint amennyit nyerni akart – fejtette ki.

"Lehet, hogy kivételképpen az fog történni, amit a belarusz emberek akartak, ez nem minden átmenetben volt igaz"

- tette hozzá Kövér László.

A házelnök elmondta, "bizonyos hatalmi erők" totális háborút folytatnak Donald Trump elnök ellen az Egyesült Államokban, emiatt pedig nekik is résen kell lenniük és fel kell készülniük arra, hogy a 2022-es magyar parlamenti választás nem lesz majd mentes külső beavatkozási kísérletektől.

(MTI)

77 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"Alig ötven éve vette le a WHO a betegségek listájáról a homoszexualitást. A perifériára ez még mindig nem ért el, sőt sokan szándékolt perverz hedonista beálítottságnak tekintik amolyan liberális következménynek. Egyébként a szivárványos zászló szimbolikája az egyetemesség az emberek alapvető egyenlősége. Akár a buddhizmus zászlaja is ami az elfogadást az együttérzést és egyéb olyan értékeket jelenít meg a sok színnel, ami alá beállhat minden jó akaratú ember." Mivel nem fogom megérteni, hogy mi az, ami olyan elviselhetetlenül provokatív egy szivárványszínű zászlóban, amely zászló ráadásul nem marad ott az idők végezetéig azokon a homlokzatokon (mint például a székely zászló a parlamenten, egészségére), inkább elmesélem, hogy szerintem mi a nettó provokáció. Szerintem a nettó provokáció az, hogy miközben az erre fogékony néptömegeket a szivárványszínű zászló ellen hergelik (amely nép büszkén zabálja a 2000 forintos lángost a Balatonon, ahova azért ment, mert a főkipcsak azt mondta, hogy több Balaton, kevesebb Brüsszel és Adria), ők, az ország nyakán taposó banda azt állítja, hogy most is megszakadnak az irodájukban a felelősségteljes munka terhe alatt. Pedig valójában az Adrián a NER-oligarchia luxusjachtján sínylődnek, mint Szijjártó Péter. Az a provokáció, hogy miközben az ökölbe szorult aggyal rettegő rajongókat azzal hülyíti a miniszter úr, hogy ő az irodájában dolgozik, és szó szerint ég a keze alatt a munka, a fülén meg a hivatali telefonvonalak, valójában a sikeres Mészáros Lőrinc üzlettársának luxusjachtján pihen a családjával. A provokáció az, hogy miután a miniszter urat – aki tehát nem az irodájában dolgozik, hanem a NER közpénzzel kitömött strómanjának tulajdonában lévő jachton piheni ki az évi toporzékolásait – lefotózzák, a fotós után küldik a legénység egy részét, érdeklődjék már meg, ki és miért készített képet a hajóról és az utasokról.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
A melegek legalább nem híresztelik azt magukról, hogy ők sz@rták a magyarokat. (így, szó szerint)
Csibi
@Szeparepa2: @namihami: Sok ostoba ember nyomul itt 1000-el, de ti mindekint megelőztök!
solidedge
Ez Kövér véleménye, a helyén kell kezelni. Hogy ő miként látja a folyamatokat lelke rajta. Csak egyet ne képzeljen magáról. Hogy a gyűlölettől elhomályosult aggyal tisztán tud gondolkozni. Senki sem utasítja el a székely zászlót. Ilyen párhuzamot vonni aljas dolog, olyan Kövér Lászlós.
Csibi
Nem akarom elhinni, hogy a Propeller a buzik gyülekezete, pedig nagyon úgy néz ki!
dr. prédikátor
köteles kövér eltárs!!! hiányzol a zászlórudról!!!
RonaGyuri
Te Laca az nem zászló, az a kényszerzubbonyod! =))
Pálinkás Pál
"Kinek a szivárványos zászló, kinek a székely zászló"
egyik sem való magyar középületre!!!
Sziszifusz
"kinek a szivárványos zászló, kinek a székely zászló ", és sokaknak mindkettő, mivel a heterókon kívül buzik is kiteszik a székelyzászlót.
Buzik mindenütt, és mindig voltak, vannak és lesznek. Ezen nem lehet változtatni, ezért ezzel a dologgal nem kell foglalkozni.
Ez a dolog kontra produktív is lehet, az ő érdekeiket szolgálhatja, az ilyen ingyenreklám.
Igaz... ezzel kevesebb figyelem jut, sok Fideszes disznóságra, például Szijgyártó Péter korrupciógyanús, jachtos nyaralására.
Vagy arra a mérhetetlenül pofátlan "szabadrablásra", ami most például a Balaton part körül és sok más helyen történik. Megy a pénz osztogatás is a kedvenceknek, pedig rekordszinten az államháztartási hiány.
Ez most mellékes kérdés, de a buzik zászlói az igen, az nemzet tragédia.
Eladott Ország
"Alig ötven éve vette le a WHO a betegségek listájáról a homoszexualitást. A perifériára ez még mindig nem ért el, sőt sokan szándékolt perverz hedonista beálítottságnak tekintik amolyan liberális következménynek. Egyébként a szivárványos zászló szimbolikája az egyetemesség az emberek alapvető egyenlősége. Akár a buddhizmus zászlaja is ami az elfogadást az együttérzést és egyéb olyan értékeket jelenít meg a sok színnel, ami alá beállhat minden jó akaratú ember." Mivel nem fogom megérteni, hogy mi az, ami olyan elviselhetetlenül provokatív egy szivárványszínű zászlóban, amely zászló ráadásul nem marad ott az idők végezetéig azokon a homlokzatokon (mint például a székely zászló a parlamenten, egészségére), inkább elmesélem, hogy szerintem mi a nettó provokáció. Szerintem a nettó provokáció az, hogy miközben az erre fogékony néptömegeket a szivárványszínű zászló ellen hergelik (amely nép büszkén zabálja a 2000 forintos lángost a Balatonon, ahova azért ment, mert a főkipcsak azt mondta, hogy több Balaton, kevesebb Brüsszel és Adria), ők, az ország nyakán taposó banda azt állítja, hogy most is megszakadnak az irodájukban a felelősségteljes munka terhe alatt. Pedig valójában az Adrián a NER-oligarchia luxusjachtján sínylődnek, mint Szijjártó Péter. Az a provokáció, hogy miközben az ökölbe szorult aggyal rettegő rajongókat azzal hülyíti a miniszter úr, hogy ő az irodájában dolgozik, és szó szerint ég a keze alatt a munka, a fülén meg a hivatali telefonvonalak, valójában a sikeres Mészáros Lőrinc üzlettársának luxusjachtján pihen a családjával. A provokáció az, hogy miután a miniszter urat – aki tehát nem az irodájában dolgozik, hanem a NER közpénzzel kitömött strómanjának tulajdonában lévő jachton piheni ki az évi toporzékolásait – lefotózzák, a fotós után küldik a legénység egy részét, érdeklődjék már meg, ki és miért készített képet a hajóról és az utasokról.
justhpeter
Szerencsétlen zombi Kövér kb ugyanannyi baromságot mondott az ünnepen mint a gazdaállata. Orbán a 7 pontjával, Kövér a szivárványos zászlóval taposta meg a nemzeti ünnepet, igazolva azt a tényt, hogy ez a nemzeti keresztény ideológia valódi tartalma a jellem- és intelligencihiány, a primitív tahóság.
simmering73
2006-ban a mocskos politikai ellenzék próbálta aljas módszerekkel megdönteni a legitim kormányt. A mai magyar valóságot nyugodtan párhuzamba lehet állítani Fehéroroszországgal. Nem sok különbséget találunk.
Cicamama55
Az elfogadás nem az erőssége a Fidesznek. Amiből nem lát hasznot, nem tud tőkét kovácsolni, az nincs, azt leradírozzák. Nem kedvelem én sem, ha az akármilyen szexuális beállítottságú emberek a nyilvánosság előtt villognak, de a létüket elfogadom, hisz nem tudnak ellene tenni. Nagy hiányosság ma a tolerancia, mindenki csak a maga igazát szajkózza, s akarja a másikra ráerőltetni...
szép új világ
Nagyon kell már új egy ellenségkép. Mivel a migráncsok már "elfogytak" Sorosozásra már a fidesz hívők sem mozdulnak. A cigányozással csínján kell bánni, mert választáskor visszaüthet, maradhattak hát a melegek.
Clavigo
Hülye vagy te,kövér.., Sötét is vagy,,mint egy néger segge az alagútban...
kokopelli
Nem értem az összehasonlítást! Egy olyan fideszes elmagyarázhatná,aki nem szorul ápolásra!...még...
Csizmás Kond
@Cicamama55: ...eéfogadás...pontosítanál ki nem akarja a másikat elfogadni ,...pl az itteni beírások alapjánkik azok akik a másikat mocskolják.
...ferde hajlam...azt mondod nem betegség...legyen de akkor a drogozás sem az, az alkoholizmus sem és semmilyen belső kényszer hatására végzett tett sem...és mindegyik tudna tenni ellene de mégis segítséget kér.
...tolerancia...mi az ? hogy tudjam én elfogadni azt aki naponta lemarház, lebérencez, és meg sem próbálja érteni hogy én mit akarok.
Szerintem ahogy a buziknál elfogadást mutattál és most ezt ne értsd föltétlen magadra úgy a másiknál miért nem akar senki még szikrányit sem engedni és hogy tudja elvárni vagy elképzelni hogy fenyegetéssel mutogatással győzni fog. Ha változást akar valaki először ő kéne hajlandóságot mutasson az alkalmazkodásra a toleranciára mert ezzel a divathullámként feltört mindenkitbefogadunk csak a saját környezetünket nem politikával nem fog soha győzni.
tudode
Augusztus 20-a alkalmával nem történt egyéb, mint a FideSSz alapítók selejtjei karaktergyilkolással, a szivárványos zászlóval, magukat felmagasztalva, széttrolkodták főszereplőként, kimutatva a méregfogukat Magyarország klf-ként nevezett nemzeti ünnepét, összekeverve a trianonnal!!!
.
------- Magyarország élőben Kövér Lászlóval (2020-08-20) - HÍR TV
.
www.youtube.com/watch?v=J7sMxaCIu9c
-------------------------------------.
.
Azzal együtt, hogy senki nem cáfolta:
.
propeller.hu/itthon/3340537-orban-viktor-kover-laszlo-volt-kommunista-ugynokok
-----------------------------------------------------
.Azt sem lehet mondani, hogy a stilus maga az ember, mivel többnyire kötésig más szövegét nyomják, de szabadesésben hatyapotyi!!!
.
Ráférne erre az országra már egy jó nagy adag fityisztelenítés!
Eladott Ország
Talán a legvastagabb bőr Kövér László képén van. Már a NASA is érdeklődik bőrének anyaga iránt hővédő pajzsként.
i.pinimg.com/originals/e6/65/dc/e665dc5aa58db9d7c9ae22d98049bb8a.jpg
Giovanni Alba
@Csizmás Kond: A napokban tartott rendezvényt pár ember, közös témájukról cseréltek eszmét, amikor a földszintre berontott húsz bátor egyén. Csak annyi volt a gond, hogy a megcélzott esemény az emeleten volt, oda meg nem jutottak fel. Erre rendőrt hívtak rájuk, nagy dúlva-fúlva távoztak, annyi idejük még volt, hogy a mosdóban ezt-azt szétrugdostak. Találós kérdés, kik voltak az agresszívak, akik hangosan fejezték ki a véleményüket, és kik voltak a beszélgetők, akikre rátámadtak volna, ha nem nézik el a címet?
Ezt te írtad (tudom, csúsztatok, meg a szövegkörnyezetből kiragadom) "hogy tudja elvárni vagy elképzelni hogy fenyegetéssel mutogatással győzni fog. Ha változást akar valaki először ő kéne hajlandóságot mutasson az alkalmazkodásra a toleranciára"
Szóval mi a válasz a találós kérdésre?
nezelodo
Kopik már Brüsszel, a Soros, meg a migráktól való rettegés, a Covid sem okoz már akkora riadalmat, mint amilyen kívánatos lenne, így új nyunyóka kell, a szivárványos zászló! Pedig az istentagadó kövér, a lenini eszme vallása és terjesztése miatt nem forgott azokon a helyeken ahol a másság gyakori volt. Most, hogy már hívők lettek, nagyobb esély van a velük való találkozásra, ugyanúgy mint a politikus társaik között megbúvó másságot gyakorlókkal való együttlétre. Szóval ez a szivárványos zászló most a politika meg a nekik hívő hülyék gumicsontja.
gina
Fóka idióta, telepedj át, Székelyfóldre. legalább nyugton lennénk ilyen vadbarmoktól mint te. 100 szor inkább melegek ..mint ilyen beteg hazug , seggnyaló hazaárulók mint te és a fidesz bandád
legott
@Pegero: Rengeteg szivárványos buzi talál itt menedéket, mint pl. a Pegero
gina
@nezelodo: Ez a fidesz hazug banda 100 szor rosszabb mint a melegek, a diktátor seggét nyalják, az mennyivel jobb:?
Csizmás Kond
@Giovanni Alba: Amennyit megértettem az az, hogy az én véleményemet hasonlítod össze azokéval akik a hatalmat kerülgetik...roppant nagy tévedés. Nekem ez pletyka és nem meghatározó, ugyanolyan mint akik folyton taknyolják a másikat csak igyekszem civilizáltan viselkedni. Tehát az itt leírt vélemények nem hallatszanak fent a mennybe. A változást mi akarjuk de azt nem mi fogjuk végrehajtani, tehát az akarást meglehet sokkal emberségesebben fogalmazni, mert azzal hogy az ellenzék törtet nem sokan fognak vele azonosulni...és nem azért mert esetleg nem akarnának változást hanem mert nem abban a megfogalmazásban.
..találóskérdés...ha annak véled találd ki.
legott
Csináltam egy olyan smoothie-t hogy hányingerem lett tőle. Kajakra.
Gyütt Mönt
@advocat: a meleg székely is csak addig jó, amíg behúzza az X-et. Ha meg nem, akkor utálni kell.
luiz
Csak a szivárványos, a moslék székelyeknek már így is 2x akkora előjoguk van, mint a magyaroknak
csak úgy....
a veres kövér szája fölött csak azért köll az a nagy rigli bajusz,hogy ne lógjon ki a sarló és a kalapács...
Nessy
Kövér elvtárs! Akiknek az uniós zászló, azok hova álljanak???
csak úgy....
@Nessy: ha így megy tovább, akkor lassan a falhoz..
namihami
@Csibi: 23.13: És eggyel megint szaporodtunk! Jó hogy jöttél, sok jó buzi kis helyen is...---nemigaz?
csak úgy....
@Csizmás Kond: neked már járna egy arany nyunyóka díj!
Cicamama55
@Csizmás Kond: Nekem az egész munkám az elfogadásról szólt. Pályám kezdetén roma iskolában tanítottam. Voltam olyan helyen családot látogatni, ahol tudtam, az anya ősi mesterséget űzi az utak szélén. Gyermekét rendesen járatta iskolába, nekünk megadta a tiszteletet. Korai fejlesztőként, sérült gyermekekkel, zömében roma családokkal hozott a sors össze, ahol csak szoros együttműködéssel lehetett hatékonyan dolgozni a gyermekükért. Dolgoztam olyan bentlakásos intézményben, ahol szinte minden család roma volt, köztük alkoholista, drogos szülők is akadtak, nem kis számban...Én elfogadom itt is, ha más valakiknek a véleménye bizonyos témákban, soha nem támadok le senkit. Ha valamit szép szóval nem lehet megértetni, azt úgy hagyom, válasz nélkül..Aminek nem látom értelmét, felesleges legezni. Nem biztos, hogy az én gondolataim a helyesek, de én azt érzem. Ha valaki meggyőz valamiről, el tudom fogadni! Szoktam megköszönni, s bocsánatot is tudok kérni, ha azt érzem, valakit megbántottam, vétettem valaki ellen.. Nem vagyunk egyformák hála Istennek, de így kerek, színes -szivárványos:))-a világ! Ez a szemlélet az elfogadás...
vitriol
Kinek a luxus, kinek a mélyszegénység! Ám ez kövér szerint így van jól!
Nyírfa
Ez a Kövér megérett a kényszerzubbonyra.
csak úgy....
@Nyírfa: gondolod?pedig neki is csak pozitív emlékei lehetnek a kádárrendszerröl.
csak úgy....
@Nyírfa: nem köll mindent komolyan venni tölem,csak vázolom a lehetöségeket.
Nyírfa
@csak úgy...: 20.31, 20.34

Vagy ellenkezőleg. Neki is csak negatív emlékei vannak, hiszen nem szívből volt az MSZMP munkatársa.
Nem kapisgálom, amit mondani akarsz, mert nem megegyező állapotok összevetése hamis eredményt produkál.
Ha lesz még utalásod, arra már nem fogok válaszolni.
csak úgy....
@Nyírfa: ezekkel a pudvás volt kisztitkárokkal nem jutok dülöre. a kádári utánpótlás válogatottal..
Csibi
@namihami: Én teljesen heteroszexuális vagyok, de te ezek szerint buzi vagy!
Csizmás Kond
@Cicamama55: ...mindannyian mások vagyunk...nálam amilyen az adjonisten olyan a fogadjisten...nem kellett soha abból megéljek hogy másokat megértsek vagy megértessek, befogadjak ha kell ha nem vagy arra kényszerüljek, hogy megtűrjem ha tetszik az ha nem.
Soha nem akartam senki nyakára rávarrni magam, nem vártam el mástól hogy elfogadjon, megértsen vagy megtűrjön...
Az általam felfogott helyes útról soha nem tértem le és mástól sem kértem viszont aki letért az tőlem mehetett...
Ez is tolerancia csak sokkal célszerűbb és mindenki által érthetőbb.
Cicamama55
@Csizmás Kond: Elfogadni a másságot, elviselni egymást, ahhoz kell a türelem és tolerancia...Te amolyan "kemény" ember lehetsz. Az első része a hozzászólásodnak, magyarázata a második részére. Téged az alakított ki olyan emberré, amilyen vagy, hogy nem kellett soha csiszolni magadat ahhoz, hogy más emberekkel együtt tudj működni. Volt olyan helyzet az életemben, amikor a Hozzád hasonló, határozott ember billentettek helyre! Abban a pillanatban nagyon haragudtam rá, de utána rájöttem, igaza volt... Mindenki más életutat tesz meg, ami miatt mindenki más egyéniség lesz. Mindenkire szükség van az Életben!
advocat
Azért azt nem lehet elfeledni, hogy melegek nélkül ez az ország is sok mindennel szegényebb lenne. A névsor több (száz) oldal lenne!
advocat
@Pegero: Húha, én még oroszul sem tanultam 8 év alatt. Mi van?
Csizmás Kond
@Cicamama55: Az élet megtanított, hogy ha valakinek a kisujjadat kínálod az egész kezed kéne...persze ez nem törvényszerű te megfontolandó tény. Az aki pofátlanul nyomul az nem elismerést érdemel hanem pofont...mert csak abból ért.
namihami
@Csibi: 00.03: És egy másik, hozzád hasonló politikai beállítottságú kommentelő szerint pedig nő. Azok pedig nem buzik, hanem leszbikusok.
Döntsétek végre el, hogy tulajdonképpen mi is lennék. Szeretném végre én magam is tudni. Elszállt ez a 65 év a fejem felett és még mindig itt állhatok, körbevéve kétségekkel.
Csibi
@namihami: Számomra nem derült ki, hogy melyik nemhez tartozol, ezt neked kell tudni. Az is lehet, hogy hermafrodita vagy, ami megkérdőjelezi a hovatartozásodat.
65 év nem volt elegendő, hogy eldötsd buzi, meleg, köcsög, homoszexuális, leszbikus, biszexuális, netán hetero vagy??!! Még időben van, hogy helyre tedd a nemi identitásodat, főleg ha még libidód is van!
Aki Én
Az egyik kizárja a másikat?
Csak az ilyen mélysötét suttyónak fordul meg a fejében az ilyen bolsevista jelszó.
,,velünk, vagy ellenünk"
Sámannus
A bajszoddal együtt az agyad is lekonyult má kisöreg.
legott
Mert a székelyek közt nincsenek buzik, leszbikusok, transzneműek, pedofilok
Sem hazug,tolvaj, rabló-gyilkosok
A székely szent nemzet, magtartásra való nép
A kiválasztottak j(ó pénzért)
Lepényleső
...kinek az adófizetők temérdek befizetett pénze-a volán embereinek is nevezettek mérhetetlen mély zsebébe?
csak úgy....
kövérnek veres zászló és bajuszkötö..
Eladott Ország
@csak úgy...: tegnap, 18:56 ☻ Kövérnek nem festékkel kellett volna bekenni a bajuszát hanem szarral, hogy tudja, szagolja, érezze, hogy valójában ő is egy bajszos szar!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/60322779_1374315172721890_8204153667331293184_n.jpg?_nc_cat=108&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=zTdFzq2-uE8AX9yo44n&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=ec2f186dfe1563c52f4b0da1f78aa7c7&oe=5F79776F
A huszáros Kövér és a kövér huszárok... "Hej! ha én is köztetek mehetnék, Szép magyar vitézek, aranyos leventék." (Arany J.:Toldi) És ez a sok hasba vállasodott,katonásdit játszó múltban élő kretén tartja hatalomban ezeket a immorális alakokat Ez egy operett ország! De sokkal többe kerül!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/116870929_1972205379570540_3137475060864810451_n.jpg?_nc_cat=101&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=dsESUcSl3ZkAX9wUnD9&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=a86e2f1236edafb0c6755a5ceb2fd318&oe=5F7981CD
Kövér: Kikérem magamnak...
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/70326855_2473181202911522_6699540822980820992_o.jpg?_nc_cat=110&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=egcXl19G6AUAX9UqMDP&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=1bf7e4e6a784d1d20ab71708ead99f1e&oe=5F75C906
kokopelli
Amennyiben valaki elmagyarázná,hogy kik ill. honnan jöttek a székelyek (pl. ßeklerek ),akkor lehetne állást
foglalni a vitában! Nálam ilyenkor az "égigérő zöldcsicsergő" magyar csoda ugrik be! (;-))
(na meg a Jáwa ,Borneo,Celebesz,magyar volt és magyar lesz!!)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.